4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág


A rivaldafény mellett itt lehetőség van műhelymunkára is. Aki nem elégedett teljesen művével, az ebben a rovatban bátran kérje a tagok segítségét alkotása tökéletesítése érdekében. A javított változat - megelégedettség esetén - átkerülhet az Íróterembe.
A szerkesztők az Íróterembe beküldött, ám véleményük szerint műhelymunkára szoruló írásokat átirányíthatják ebbe a topikba.

Megtekintések: 466

Válasz hozzáadása

Válasz erre a témára

Kedves Mária!

Tegeződünk a portálon. Ha szétnézel a hozzászólásokban, akkor észrevehetted, hogy egyedül vagy az "önözéssel".

A magyar nyelvtudás - szerintem - nem kötődik határokhoz. Van, aki idehaza sem tud rendesen írni és beszélni, mások viszont a távoli Kanadában is jól alkalmazzák az anyanyelvet. Mint általában minden, ez is hozzáállás, akarat és gyakorlás kérdése.
A hibátlanság a klasszikus íróknak, költőknek sem kiváltsága, sőt néha  a nyelvészek sem értenek egyet mindenben. Nem egyszerű a magyar nyelv.
A versek stílusa, korszerűsége azonban más kérdés. Amiről Gérard verse alatt írtam, az inkább a tartalmat, az avítt, közhelyes, giccses mondandót firtatja, nem pedig a helyesírást és a szóválasztást. A verstani, mondatszerkezeti hibák keresése a következő fokozat, ami csak egy elfogadható, saját stílusvilág megtalálása után következhet, - akkortól érdemes. 

Barátsággal: Kovács László szerkesztő-kritikus

Köszönöm, bizony van mit tanulnom .

Baráti üdvözlettel Mária--Eti.

:Válasz  Kovács László "iceman"  Április 30, 2011 Hol: 1:39pm üzenetére.

 

Talán azért, mert egyszerűbb írni róla, mint játszani rajta, a világ irodalmárai elsajátították a zenevilág legnépszerűbb hangszerét. Mióta feltalálták, és előreláthatóan, még a közeljövőben is, világszerte, a költők siratnak, zokogtatnak, cincogtatnak, vagy bőgetnek hegedűt, mit sem törődve azzal, hogy a téma agyongyötört -e vagy sem. E hangszert, kedvük szerint manipulálva, általában, többé-kevésbé elképzelt érzelmeket fejeznek ki, mint például Verlaine "Chanson d'automne" -ja. Gondolom, erre céloztál, az általad sejtett, francia soraim között rejtőzködő, síró (eredetileg zokogó) hegedűvel.  Lantot pengetni ma már ósdi divat, és a hegedűzokogtatásra is nehéz napok várnak, az új generáció már veri a dobot.

 

Francia soraimban, Magyar hegedűkről írok. Az egyik, egy fiatal lány kezében volt a Vörösmarty tér bejáratánál. A másikat egy vénember húzta a Zserbó cukrászda előtt. Nem annyira a látványok, mint a hozzájáruló körülmények, keltettek fel bennem különleges hangulatot.

Az első magyarországi útjuk alkalmával, lányaim, végigjáratták velem a Váci utca boltjait. Ennél eltűrhetetlenebb megpróbáltatást nem tudok elképzelni. A mellékutcákról sem feledkeztek meg! A lehangoltságomat, növelte a tény, (ami mögött, valami történelmi hagyaték lappanghat), hogy általában, minden üzletben, beszéltek angolul vagy németül, de franciául sehol. Még abban a boltban sem, ahol francia luxuscikkeket árultak. Már, több mint két órája járkáltunk, egyik boltból a másikba, amikor meghallottam, hogy valaki, a távolban, hegedűn egy klasszikus darabot játszik. Nem vagyok szenvedélyes zenekedvelő, mégis nagy élvezettel hallgattam a zenedarabot, melyben Paganini egyik koncertóját véltem felismerni. Mivel a hangok hallatára, az utca, és ugyanakkor a viszontagságaim végét sejtettem közeledni,  e zene iránti vonzalmamat, bizonnyára, a megkönnyebbülés érzete váltotta ki.

 A Vörösmarty tér elején, meglepő látvány tárult elénk. Egy fiatal lány, a hegedű nyitott tokjával a lábai előtt, partitúra nélkül, büszke konoksággal játszotta, a hegedűrepertoár egyik legnehezebb darabját. Kellemetlenül érintett, egyik lányom megjegyzése, "Franciaországban, ilyen tehetség nem kényszerül a megélhetési lehetőségét az utcán biztosítani." A tér másik oldalán, a Zserbó cukrászda előtt, a hegedűjén, reszkető kezekkel, látszólag jobb időket megélt öregúr próbálkozott, emlékeiből operett részeket előidézni. Elkedvetlenítettek ezek az események, és talán ezért nem találtam meg újra, a gyermekkori emlékeimben megrögződött zserbó ízét.

 

 Az irodalmi alkotásokkal kapcsolatban, a nézeteink eltérőek. Míg te, a társadalom aktív tagjaként, az „egyedi alkotások” meghitt híve vagy, addig én, aki a társadalmi élet peremén kullogok, az uniformizálást igyekszem előnybe juttatni. Érdekes, hogy néha, min, és hogyan alakulnak ki az ellentétek.

Műveltséged felülmúlja, az ismereteim határait, így, a véleményeim megnyilvánításakor, inkább a logikámra támaszkodhatok. Ami neked, magától értetődő feltételnek tűnik:

 

„Állandóan új kifejezéseket kell keresni a nekünk tetsző jelenségek irodalmi stílusú megfogalmazására.”

 

nekem, kikerülendő körülménynek mutatkozhat

Természetes, hogy mint személy, egyéniségre törekedjünk. Viszont, ha a társadalomban, hatásosan meg akarjuk a gondolatainkat osztani, akkor szerintem, az individualizmus akadályt jelenthet. A kifejezésmód lehet egyéni, viszont, a szókincs szertelen bővítése a szövegek értelmének a rovására mehet. Gyakran észlelhető, hogy az idegen nyelvekből átvett szavak értelme eltérő, a kifejezések eredeti értelmétől. 

Gondolom, nem kivételes eset a világirodalomban, kifogástalan irodalmi stílusban kifejezett, semmitmondó, vagy többé-kevésbé értelmezhető művekre bukkanni. Szerintem, egy szöveg értéke, gondolatok értelmében, és a mondatok érthetőségében, nyilvánul meg.

 

A francia versem, amelyet vehetünk úgy, mint egy egyszerű mondóka, az előbbi sorokban említett, utcai zenészek emlékét örökíti meg Képtelen vagyok a versemet, igényeimhez megfelelően lefordítani magyarra.  Meg sem próbálom.

„Il n’y a rien de nouveau sous le soleil.”  A nap semmi újdonságra sem vethet fényt. Francia közmondás

Talán kissé túlzott ez a kifejezés, de az talán kockáztatás nélkül állíthatom, hogy az újdonságok néha, a feledékenységre épülnek.

 

Barátsággal: F-G

A franciáknál maradva, Baudelaire megadta a receptet: egy költeménybe 5% modern, és 95 % örök anyag szükséges. Nem mindegy azonban, miként sáfárkodik az ember az örök hangzásokkal. Nem írhatjuk le úgy, mint az elődök, nem használhatunk állandóan bejáratott, visszatérő  "paneleket" sem, mert annak nincs értelme. Amit már egyszer kitalált valaki, arra  érvényes a "szabadalmi oltalom", azt koppintani, utánozni visszatetsző dolog. Néha érdemes egy áthallásgyanús, újonnan írt sort, szakaszt betenni a keresőbe, és megvizsgálni, hogy pl. a Google nem találja-e meg hasonló összeállításban a neten.

Baudelaire mondása nem igazán naprakész már, hiszen jócskán eljárt felette az idő. A kortársak közül jónéhányan a recept fordítottját használják.
A nehéz archaizálás olyasféleképpen hat, mintha olajmécses háttérvilágítással akarná valaki a digitális led tévé képminőségét feldobni. Teljesen reménytelen.
Nem kell elfeledni a régi, minőségi irodalmat, az alapnak mindig kiváló, de mint a zenében, úgy a költészetben sem túl elegáns egy lopott hangzás. Mondhatni nem jelentős truváj.
Manapság a csöpögős érzelgősség, a "megmondás", az útmutatás és a pátosz legtöbbször az ún. gagyi kategóriába vegyül, ezért kerülendő. Számomra még a hivatkozásokkal teli művek is ide tartoznak, amelyek más alkotások, helyek, nevek, történetek, eszmék felemlegetésével akarnak maguknak előnyt szerezni. Ezek szerintem nem önálló darabok, hanem gyenge mankókon álló díszletek. Félő, hogyha az egyik segédlet valamiképp bicsaklik, akkor az egész mű megborul.

Baráti kézszorítással: K-L

Kedves  Gárard úr,  köszönöm a vélemény nyílvánítását, szeretem ha építő jellegű a kritika,. Én még csak 2éve vagyok tollforgató, és érzéseimet . életem apró csillámait vagy könnyeit szövöm bele verseimbe. Lehet, és biztos vagyok benne ,hogy nem ÍRÓI ZSENIALITÁS, de könnyítek a lelkemen ha kiirom,,,

A pesti utca,  messze van tőlem. de mint egykori hegedűs , aki félbe hagyta tanulmányait , tanára halála miatt,,, SÍR A HEGEDŰ ÉS A LELKE IS-----nekem. Ezt a fájdalmat még más is kiséri. és az csordult ki lelkemből. --Ilyenre....Sajnos kemény az élet iskolája  és a szinpadja, amit ki kell járni és végig játszani.

 Elnézését kérem, de  nem értem a francia nyelvet , ám  szeretném tudni a verset magyarul. Köszönöm még egyszer.

Tisztelettel: Molnár Mária Eti. Magyarkanizsa- Szerbia

Sági Erzsébet: Hajléktalanul

Vékony kabát alá lopakodik a nyirkos félelem,

Ezer éve hordott, lyukas cipőjében még gomba sem terem.

Éhes gyomra reménykedve kordul, rekedten jelzi a delet.

… Azt nem tudja hogyan, de ki kell bírnia ezt a kemény telet.

 

 

Illusztráció: free fotó a netről
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem sorolom legjobb alkotásaid közé ezt a négy sort. Az íróterembe pedig csak azok kerülhetnek.
A főoldali színvonal garantálása érdekében helyeztem át ide röpkédet.
Barátsággal: K-L

Kedves Laci...

Áthelyezned jogod volt, de lecsippenteni a már alatta lévő, és számomra nagyon kedves hozzászólást nem. Kérlek, hogy ha még nem törölted a kukából, akkor illesszed alá az olvasó véleményét.

Köszönöm, Erzsébet.

RSS

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek