Karvaly bejegyzései (27)

Sorrend
ALKOTÓ

Lélekvirág

Honom gyöngyszerelme,rétek illatával keveredik,s a lankák bátor virágai felkacsintanak az égre.Szellők simítását arcomon érzem,anyám keze az,dédelget a lég fuvallata,csak nekem beszél.Áldás, körülvesz az adás,magamba szívom Isten országát,pólusaimon belém száll a valóság.Az egyetlen igazság a szeretet,lágyan elalélok,karjába hullok a természetnek,puha fűtakarója rám billen.Sejtem már az Istent,bennem fordul minden,kiárad belőlem,vissza adom,a körforgás magába zár.Újaim számba veszem,testem mint gyermek a méhben,magába fordul,szeretem magam.Jajdul az érzés,igaznak tűnik a valóság,hiszem hogy az ember visszatalál,s a népes világi lelkek,magukhoz fogadják újra az embert.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Idézet

Felejtenék de úgy rág a magány,girhes gebéje folyton rám hág.Rángatózik arcomban minden ideg,mint gitáron a húr olyan hideg.Bánat citerás játszik rajtam,ütőjéről levette a párnáját,oly fémesen szól a jövő,de tiszta, mert igaz a jajszó.Néha hízelkedem,ha már nem bírom a kínt,kezem harapom,lerágott körmeimtől várom a fényt,hogy megmondja teendőm.Ezernyi pirkadat oda már,s a helyben járt talány még mindig vár,estlen gyermekként követem a fénypillangó röptét.Repülök szakadékom felett,új utakon,régi lelkekkel keveredem.Tiszta fecskeszárnyon szívom magamba,múló életeim rögeinek kincseit.Fehér pipacsok lakójaként,idézek minden elmúlót,s szerelmem keresem.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Ne tovább

Ne tovább mert harcra kelek,ne tovább mert nem lélegzek.Ne tovább ha hív a szó,búcsút mond a megrovó,Ne tovább ha értelme nincs,s az értelmedben semmid sincs.Ne tovább a hívó szóra,perdül igém a bitóra.Ne tovább hisz itt vagyunk,minek menni,s szerezni új akolt.Ne tovább ez az én Hazám,ha barátként jössz,emelem rád kupám.Igaz vagy,Istenem félő,tiszteled a bennem élőt.Jöjj barát,hisz testvér az ember,éveink tesszük egy szebb jövőért.Ember,oly szép az arca,embert csak így fest le a magamfajta.Tündöklő arc,csillogó szempár,simító kéz,ez az ember.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Rezgés

Tudod álmok helyett lépeget a törpe,csekélyke létét ne sértse,pusztul benne az elvetett mag.Léha évek törékeny teste imbolyog,bezárult a kör, s életre kel.Ha feléled benne a lélek teste,gyötrődve veti keresztbe az anyagot,mint arató a kévét.Lelkét lenyomva, rabul ejtse a tegnapot,értelmét keresve, önigazolásul,lényét kifejtse.A könnyű test fölé kerül a durva anyagnak,s parazsát kiadja, ezerszeres létét marasztja.Alantas rezgése emelkedik, szikrák gyúlnak,s tüze kigyullad.Már csak fohász marad,hogy folytassa tovább,lélektükre immár hullámot invitál,megállíthatatlan lélektömeg átjár mindent,s rezegve szalutál, parancsra vár.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Az elmúlás

Éltem a létem, gyémánt orcámon az idézet, hogy éltem.A tiszta kilehelt tudatod már mindent kiadott, arcvonásod mélyei kisimultak,nem tartottál meg semmit, mit hoztál útravalóul.Üres tarsollyal indulsz a megméretésre, s oly nehéz leszel mégis a mérlegen.De te tettél, napot napra éltél, fényes kegyeket félretettél,kis dolgokban folyton hittél.Legyűrt szájú gyereket öleltél, nénét jó szóval etettél,s a békét sohasem kerested, mert lelkedből jött a lehelet.Ha fásult szíved legyintett a fáradt napokban, nehéz lábakkal mostad magad a patakban.A hit mely tudást terem, ősz fejek vértje, ezüstjével fizet,csillanó utolsó napsugár fénye rákacsint.Elillant a pillanatnyi élet, sodrása maga az igézet,van ki villan, s van ki homályban marad.De a homályból, sok figyelő szempár a villanásra vár.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Ébredés

Hittünk már szavaknak,sok reményt feladtunk,bukdácsoltunk izmusok barázdái között.Semmi sem változott,néha a traktor színe lett vörös,végül mindig a mi homlokunk gyöngyözött.Álmos különcök borgőztől henyéltek,pártkönyvüket lobogtatták,ijesztgették a füveket,sarlóik hegyével.Elég, nincs több erőnk,hegyre fel, völgybe le játékát űzni.Kell nekünk a tisztulás,nem pártokhoz kötött megosztás.Simuló kezünk mind összefonjuk,célunk egy irányba halad,mi leszünk az egység,föld és az ég.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Próféták hegyén

Leültem dombomon, a látóhatár tündöklőn sziporkázva jutott szemembe,a fénytükör himbálódzó kék egén.Optikám állítottam, közel s távol látószögembe ért,néztem a kék hegyek zöld eresztékét, fehér sziklák visszavert napfényű büszkeségét.Hazám illatai, csalitok, s a vetések körül őrt álló fák buja lombjai,fentről be szép Magyarország.A gépmadárban eltelt pillanatok, a hazatartó szív dobbanása,megismert táj vágyai, had simítsam a rét füveit.Elhitetnék velünk hogy élhetetlen hazánk, s menjünk más népekhez koldulni,ők majd fészkünkbe beülnek.A földanya szenved, gyermekei mostohán letagadják, szúrják, hasítják, lelkébe vájnak.Síró szemével néha háborog a tenger, tükrében észrevenni a homályt, sajnálja önmagát.Hitében görcsös tenni akarás keveredik, s a megnyugvó lemondás úrrá lesz rajta.De vannak lelkek, kik levetik testük, s fent a légben kézen fogva gyógyítják a földanyát,mint gyöngyfüzér körbeérnek a földön.Nem kérdezi ki honnan jött, mert a szellem szintje oly magas,nem a test hullámzásában ragad.Nincs igen és nem, szeretet mely átitat, elolvadsz, mint a cukor, az én lent marad.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Narancsos köd

Narancsos ködben úszik Magyarország,elfedi tejfehér gránitpuliszkám.Ha révedek,rám vicsorít a képzelet,letett voksom úgy élvezem.Szürke napok guruló narancsai,mint vérebek körbeszimatolnak,s narancsos ködben úszik Magyarország.A méla, s a léha, félrehordják fejük,félszemmel sanditják jelenük,s morfiumtól kába ködben úszik Magyarország.Lehelem kezem,de ragacs rajta a jelenem,a megfolyt köd valósága,szurokként rám terül.Hamuszínű arcok imbolyognak,A felismerést elfojtja italuk,marék gyógyszertől kába jelenük.Az elfojtás,melyben egybefolyik a jövő,megakasztja szívünk,s oly jó hely lesz a temető.Az ébredés pirulája az idő,nem ígéret halmazok sikongó hazugságai,melyek maguk alá gyűrik a reménykedőt.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Élet

A csengő erdő, arasznyi vállamon pihent,a szellő íze arcomba lihegett.Bársonyos édeskés ízei,zamatos kérdéseivel orromat faggatja,melengető napsugár kényeztet.Egek tükrei csillannak földek zöldjein,a barkák hamvai szeretetet lehelnek,korai halál körbelihegi a tereket.Erő szinte lüktetve utat tör magának,kétségek helyett a tettek életet kínálnak.Leheletszerű képek a tavasz jármába befogva,húzza az élet szekerét.Bozontos hegyoldalak bontják hajuk,s az elkobzott javaikat visszahívják harsonák szavával.Az eltett erejük ismétli önmagát,a meglékelt térből kifolyó klorofill illatát széthinti,ezer s ezer angyalszárny.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Hiszek egy

Kutam gödre mély,mint kérdés mely felkavart.A jobb idők hívását hallom,belém mart kígyó fejét tartom,sziszegve gyűlölködik.Rá ne hasonlítsak,bokrába engedem,elcsusszan,értetlenül visszanéz,új mérget gyűjtöget.Hisz kígyó létéből,szarvas nem lehet.Mégis vannak népek,ilyen a Magyar,sziszegő szarvasok,mesélik múltját,elveszik jelenét.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Megváltó

Tétlenül jöttem sok világba,berzenkedve hordtam nevem.Türelmem fogytán,s a Jordán vizétől,éledő habok gyermeke lettem.Egy harcos ifjú,ki tőrét csak szívekbe szúrja.Egy vértelen kezű,a harmónia útját keresve,felbolydítja a zűr zavart.Ha szólna,a besűrűsödött lég panasza,sivítva tép fákat gyökerestül.A nézés olvadó tüzében,a kép rezgése magára talál.Az össze állt fényvilág hangzása,húrok pattanásai,régről hangolt szerszámokon.Résbe folyt új remegése,behatol minden mellkason,félelem határtalan gőgje megrogyik,új urat szolgálni nem akar,a régi adott a betevőnél többet.Hát váltsuk meg magunk,néhány garassal,pénz váltó asztalunkra könyökölve.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Hullámok

Kezdeti képeim üres szavai megfolytak,össze érett ecsetem hasította a végtelent.Álmodásom, hogy kezeim teremtőm vezesse,önhittség, balga mivoltom gyümölcse.Sápadt éj, piros gyermeke leszek,izmaim ereje, tevékeny múltamban gyökerezik.Léha csattogó járásom otthagyom,üdvöm keresem, fejlesztem magam.A tovaugró percek valósága egymásra épül,mint kövekből rakott ház.Kiszínezem finom újaim sokaságával,a jövő magjait.Csírája lesz a felkelő Nap,fás szárain juhok legelnek,könnyű paplan leveleken,gyermekek hevernek.A virágszirmok, millió csillag,mely volt, s számunkra van.Egy tükröződés visszavert jelene,ébredő lélek józansága,s a fel nem ébredt emberek sokasága,új anyagot lehel.Sokság partjain kikötve,csónakját ellöki,s az elolvadó anyag, mint tenger,habjába temeti.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Magyar vagyok





Sírok rívok Magyar vagyok,
hangom színe varázslatom
Éneklek én messzi múltat,
ős kegyelmet, teljes utat.
Álmodom ősi percet,
világ évet szerelmével.
Álmodom én éhet, napot,
hideg világot, régmúlt papot.
Színeimnek hangot adok,
népeimnek mindenhatót.
Élek földet s vadont,
vízesést és alkonyatot.
Legeltetek csillagokban,
reggelizem Tejútomban.
Égben állok úgy kiáltok,
Magyar vagyok,szép világom.
Hangom ének, hangom bánat,
szép világom most kitárom.
Kitárom én alkonyatban,
kiáltom én hangulatban.
Hangulatom emel, cipel,
új érzésem átölel.
Átölelek sok világot,
csodás tükrömben a szívem kitárul,
kitárul a mindenségben,
velem született tisztességben.
Tisztelem az élőt s holtat,
megbántót és tudatlant.
Tudatlannal én leülök,
pofont kapok nem sértődöm.
Sértődjön ki balga, léha,
szétkiáltom hegyen s völgyön,
Magyar vagyok itt a rögöm.
Rögöm nékem étkem, igám,
bocsásson meg a nagyvilág.
Megbocsátok hamis szónak,
a lenyugvó alkonyatnak.
Félreállok halkan csendben,
új emberben Isten nincsen.
Belé lopom amíg alszik,
hogy csodára leljen addig.
Csodára lel, meglepődik,
félelmével nem törődik.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Honom Magyarjai

Honom magyarjai hová lettek,készül felfalni a számító szörny,varázstáskájával kereskedik,ki anyja vérét is eladja néhány garasért.A bérünk ő fogja osztani,tilalmas idők zokogó napjai várnak a Magyarra.Hogy szolga lehess,néked parancsot oszthasson, magyarul tanul.Csapkodja csillagát mellkasán,mutatja honnan jött, az eget.De a csillagos ég letagadja,s a poklot mutatja lakhelyül,s a béna szorult időkben megpihensz,mint a vad,arcod verejtékéért számolhatsz néhány garast,az éh mi felüti fejét.Kiszedi fejed alól a tollat,fejedben a gondolatot cseréli,fajtalankodhatsz önmagaddal,mert idődet elcseni.Földed maradékát, rothadt gyümölcseit öleli,s néked szádban a nyál,s egy elorozott ország mi jut.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Bélyegek



Rád ragadt kételyek pecsétje folyton mételyez,

mögé nem néző tekintetek besorolnak számok mezejébe.

Igád rád teszi, ostorával indít utadra,

s a fordulók csengettyűinél hűsítheted napjaid.

Bélyegek, a beléd égett múltad románca,

keskeny szádon szórod imád,

ételed kicsinysége betántorog rajta,

fogódzik fogaid fűészén.

Menjen vagy maradjon, még visszanéz,

hogy fordulód megtetted, jár-e néked az aznapi ebéd.

Bélyegek, sorban állunk értük,

mert helyünk reméljük, biztosítjuk jövőnk,

s ha lekopik rólunk, fejvesztve kutatjuk a múltunk.

Hibáit keressük a megtörtént időben,

s hevében felejtjük életünk.



Olvass tovább…
ALKOTÓ

Valóság

Talán az ébredés, mely felvisz a csúcsra,
s már nem hempergünk a sárban, mint egy kúrva.
Nem áruljuk testünk, kelletlen uraknak,
s az ostobák mételye éled, rád ragadt mocsok megmérgez.
A romlott fertőtől bágyadt világ kesereg,
kilépni gödréből képtelen, feszületét vásári bohócnak képzeli,
lelkét naponta mérgezi.
Az üdvök, templomok, áldások, kegyelmek,
megvett lidércek, bűnbánatok szutykos cseppjei,
átitatnak múltakat.
Lidércek éji zenét adnak alvók agyában,
megnyugvás elillan minden vacsorával.
Rángó valóság pótszereken él, tiszta eszme
új utakra tér, kába jövő ifjúsága kígyó gerinccel vág
a napsugárnak, csúszik, csuszamlós teste megvonaglik,
sziszegve szúr a holnapba, tűjéből morfium kiált,vigyázz.
Elillan lelkedből a szép, a rossz ember jó útra ritkán tér,
letér, hegygerinc sikamlós útjai a mélybe visznek,
hol már imák sem teremnek.
Pótszerek bűvöletében, Afganisztánba küldött missziók
golyói védenek mákonymezőket.
Hazugok beterítik az éhezőket, lelki ételekkel,
feszületükre önként, dalolva mennek,
tántorogva, kába fejjel, uraik zsebét tömik.
A sátán vigyorgó kéjében, a föld gyermekei,
fekete szurokban hemperegnek, szívük
magányos lelke, szellemtelenül.
Sötét víziók, tükörképe rám nevet, éhes farkasok
nyalják szájuk, de prédájuk teste nem lesz vacsorájuk.
Az ébredés kacaja, síró merénylők tipegnek,
földre hullt kilincsek csoszognak, naptalan kétkedők
ködébe bújt tudatlanság, előkelő ruhában kelleti magát.
Büszke szemek homálya távolba néz, s a nem remélt idők
kopnak, feledés kétkedik, agyonszúrt kezű már nem is
vétkezik.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Féreg

Miféle féreg rágja Szent Hazánk testét,miféle vadállat ingatja keresztjét?Vigyázzatok mert a bank,ha már ismered tetteit,szövetkezetbe tömörül,hogy elfedje gaz mivoltát.Az eszme benned él,feladatod hogy felismerd magad,Szkíta véred hevesen lobog,igaz szíved sohasem hazug.A féreg idegszáladra rátapad,felfedni magát nem fogja soha,ismerd meg, ki szívja véred,ki rothasztja naponta munkád gyümölcsét.Egy kirabolt ország romjain,fenevad tanyáz,kiszolgálóik, sakálok, keselyűk,s a mélák mi vagyunk,mert tűrjük gaztettük mezeit.Az oroszlán lábait elrágták,hangja már az utolsókat leheli.Ocsmány hazug hitével kérkedik,hátad mögött kinevet,életképtelen hitedet megveti.A szív győzzön, ne a ravaszság,szeretetből nő igaz virág,madárhang szóljon a tavaszi napsütésben,gyerekhang csiviteljen minden ház udvarán.Merész remények,munka nélkül vergődnek enyémek,bitorló jövőnk szépségét honnan vegyem,a társadalom beteg, láza ezer fokos.Kiégett léleknek nincs muzsikája,elkopott tisztesség űrje bántja.Hazám a Szent Szellem keresztje járja át,ismerje meg múltját, igaz mivoltát.Segítse Mária minden útját,Jézus kegyeit keressük,ne higgyünk annak , ki feltette keresztre.Szívünk tágra nyíljon, hitünk igaz szív vezesse,s onnan mérlegelj, mintha te lennél fent a kereszten.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Élet

A csengő erdő, arasznyi vállamon pihent,a szellő íze arcomba lihegett.Bársonyos édeskés ízei,zamatos kérdéseivel orromat faggatja,melengető napsugár kényeztet.Egek tükrei csillannak földek zöldjein,a barkák hamvai szeretetet lehelnek,korai halál körbelihegi a tereket.Erő szinte lüktetve utat tör magának,kétségek helyett a tettek életet kínálnak.Leheletszerű képek a tavasz jármába befogva,húzza az élet szekerét.Bozontos hegyoldalak bontják hajuk,s az elkobzott javaikat visszahívják harsonák szavával.Az eltett erejük ismétli önmagát,a meglékelt térből kifolyó klorofil illatát széthinti,ezer s ezer angyalszárny.
Olvass tovább…
ALKOTÓ

Ősök




Puszták, terek,


szabad valóság tükreit tartom eléd,


s a tükröződés szélein is magadat éled.


Ősapáink hittel teli tudása ránk köszön,


múlt s régmúlt tüzei, kasként élednek,


éltető tüzek ragyogó fényei között.


Szikrák találkozása az égi fények,


valós hiteit gyűrők szavára.


A népes nemzetek fiai,


osztatlan létezésben a természet barátai,


anyjuk s gyermekük, növény s állat,


s a mindenség kitárt ablakain,


a fény beömlik, ajtón és szíven.


Gyermeki figyelem övezi a létet,


nyitott szív, kifolyó érzések hullámai,


betöltenek távolságokat,


serdülő, épülő világok, felnőtté válnak.


Földből épített házak zsindelyei,


embert szolgálnak,


révült tűz körüli táncok,


segítő lények sokaságát örömünnepre hívják,


a hullámzó emberiség, együtt mozog.


Zümmögő hangon dicséri a napot,


szétfolyó tudata, betölt alkonyokat.


A lét gyökere oly erős,


a szélben csavarodó szálfák, ritmusra hajladoznak,


ágaik reccsenéstelen hangjai mesélnek.


Az Ősök, benne éltek, benne égtek az életben,


a míves kiragadott egészt,


ők a mindent élték.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

népből Nemzet

Nemzetünk ha ébred, lelkében picinyke reménnyel,
táguló mellkasán fehér gyolcs ing libben.
Száz meg száz, ezer és ezer, dobbanásba vész a gonosz hang,
mely altatná Nemzetünk.
Éled, kihajt a szabadság virága, zöldje már ránk kacsint,
hívja a Napot táncba.
Virul, éled itt már minden, megpihent világunk int,
Magyar a sötét szobából kitekint.
Itt az idő vetni kéne, megjött a tavasz hírvivője,
a változás melyet mindig tiszta szív vigyáz.
Hogy csörög a lánc, vagy csak eltévedt hangok játszanak velünk,
szolgáltuk vasunk.
Rozsda elmarta bitorló láncaink, s a kard helyett a lélek szavával harcolunk.
Szerelmünk csókjára vágyunk, szabad határ fája alatt hálunk,
a csillagok mosolyára ébredünk,
égi palást szabad világa, mosolyog nemzetünk minden fiára.
Olvass tovább…