Január 2013 bejegyzések (9)

                            1.



          Minek tovább, ha nincs miért?

          Ajkam fölrepedt és csorba

          a bögre — elgondolom,

          a hangya mint örül, ha

          az asztalról morzsa hull

          a földre.



          Kérgét eldobja, vedlik

          a platán — hozzám jobban oda-

          nőtt a kéreg,…

Mindannyiszor átmelegszik a lelkem, valahányszor végigmegyek szabályosan tervezett útjain, és ismételten megállapítom, hogy ez a klinika mennyire elegáns, milyen különlegesen szép. Örömmel tölt el, ahogyan belesimulnak az évszázados fák ölelésébe a hatalmas klasszikus épületek. Miféle ragyogó elme alkotta meg valaha, hogy még mindig lehet rajta újítani úgy, hogy ne törjön meg az, az egység, amelynek keretébe be kell, be lehet…

Előszó

Ismét egy műfordítással készült dalverset hoztam el nektek. A dal egy nagysikerű francia musical a Notredami toronyőr történetének feldolgozásában hangzik el. A feldolgozás természetesen kicsit átfogalmazza Viktor Hugó regényének történetét ez egy kicsit megszelídített változat. Párizsban vagyunk karnevál idején, amikor mulatnak az emberek, és a Notredam előtti téren összegyűlt népség éppen a kikötözött és megkínzott Qasimódót gúnyolja, akinek szenvedésein csak…

csendes ez a ház
csak a szél járkál ki-be
otthon érzi magát
hazajár a szíve
a tél fázik odakint
nincs meleg kabátja
a nap is csak legyint
a maga útját járja
az éjszakák fagyosak
a fák aludni térnek
az Isten sem hisz
saját szemének
halott ez a város
arca sincs az égnek
üres a szeme is
mint a megdermedt
verébnek

Derűs volt még a koraőszi-délután, hogy elindult, úgy döntött, felkapaszkodik a hegyre, régóta készült már erre, halogatta sokáig, rossz szokása szerint. De aznap délután döntött, elindult, hát, maga mögött hagyta a várost, annak mindenféle furcsa, néki sokszor ingerlő, taszító, annyira rossz, olyan  szánalmas, annyira bántó, önmagáér’ való, mindenféle  összes „izéjével”, maga mögött hagyta az ismerős zajokat, a hajnali rossz-szájízű ébredéseket, a kora reggeli lift surrogó hangját, a…

Hazafelé igyekszem valahonnét, lefelé a hegyről. Ismeretlen környék, valahogy mégis ismerős. Megkönnyebbülök, álmomban már sokszor jártam erre. Akkor hát nem lesz semmi baj. (Épp úgy, mint álmomban már annyiszor nem lett.) Nyugtatom magam: „Nem lesz baj, nem lesz semmi, semmi baj.” Gyorsan esteledik, szürkül, ősz van, rövidülnek a nappalok, hát sietősebbre fogom, lépdelek lefelé a hegyről, ismeretlen (álmomban mégis ismerős), kanyargós, rossz, botladozó szurdokokon. Házak, (ablakokban…

Petárda-robbanások

Zajában született.

Köd volt,

Nyirkos, és nagyon hideg.

Fények festették akkor

A feszült sötétet,

Cifrázták ijedt tél-éji eget.

Várták trombitaszóval,

Nagy vigasságban.

Épp hogy megfogant,

Pár órás csecsemő csak,

S jutott azonnal árvaságra.

Szülője halott.

Búcsúzott a vigasság közepette,

El is feledték.

Ő kisded még,

Most békésen alszik,

Békés-ártatlan szendereg

Vigyázó…

Szorongásaimból kábán ébredek,    

Izzadságszagú nehéz reggelek

Lopóznak lomhán, kimérten tova.

Veled? - Veled nem lehet!

Eltolod sápadt, szomorú lelkemet.

Szeretlek! - mondanám - eretnek

Tétován, dadogó szavakkal.

Eressz el! - sikoltod - és akkor

Rám zuhan az újévi hajnal.

Jó volt akkor a kertben. Nyugalom, biztonság, szeretet. A ház mögött olyan „gazdasági, hasznos” épületek fogták körbe a baromfiudvart: kamra, alatta pince, következett a másik kamra, régebben istállóként funkcionált, Hóka, Csillag, Manci, kedves lovaik rég nem ropogtatták abban a zabot, már gyerekkoromba sem, csillám-szőrüket se kefélte akkor fényesre senki, oly gondos, kedves, szeretet-igyekezettel, senki nem dörgölte homlokát fényes orrukhoz, fejthetetlen, titkot rejtő, gyönyörű szemeikre…