Február 2014 bejegyzések (13)

Gyakran álmodtam szépeket,
de ködben elúszó fényre-ébredések
fakasztottak mindig újra keserű,
csalódottság-szürke könnyeket.
Kértem kegyelmet százezerszer
sírva, esdekelve, de vádló
miértjeimre nincs válasz
azóta sem.
Mégis, néha még
kapaszkodom semmibe hajló
álmaimba, és fojtott indulattal
kérdezem: miért hagyott
remények nélkül a hatalmasnak,
jóságosnak hitt Isten?

"Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam."*



Csak a hiányt tudom versembe ölelni,

magamba rejteni becéző szavakkal,

szívem szegletébe örökre bezárni,

- betöltetlen űrt - ringatni dalomban.



Fény elől bujdosok fagyos-hófehéren,

átlényegülve rideg, zord Időben

kínná kövesedett, jeges fájdalommá.



Végeláthatatlan…

Ezt nem mondhatom el senkinek

Mert a magamban elsírt könnyeket

Nem oszthatom meg veled.

Én kerestem valakit, mikor szükség volt rá

De éppen senki nem volt mellettem

Valami nagyon fájt, amit nem értettem.

Rájöttem, hogy egyedül vagyok

Senkim nem volt, ezért mindenki itt hagyott

Lapozgattam az emlékeimben

És semmi bizonyosat nem találtam az életemben

Csak múlnak a napok, telnek az órák.

Semmit nem ér, hogy…

Eddig reméltem és vártalak

Már csak álmodozom

Mint fogyó Hold a Nappal

én a sóhajoddal

úgy változom

Nem tudhatja azt senki

Milyen reménytelenül szeretni

ha nem élte át

Lehet-e valakitől így elvenni

Élte hajnalát?

Te meg mered tenni, neked szabad

Még ha megölsz is vele

Gyűlöllek, mert tönkre teszel

De élned, s szeretned kell

ez szívem szégyene

Bennem az imádatot…

 „Nem életrajzot írtam Bartókról.

Erre csak olyan író lenne méltó,

Aki vele egyenrangú művész.

De Bartókról írni kell.”

(Székely Júlia, Bp., 1963)

Gyermekkoromban, amikor esténként sokszor fáradtan bandukoltam hazafelé a zeneiskolából, nem foglalkoztattak olyan gondolatok, hogy mekkora kincs birtokosává válok a zongoratanulás…

      tarkódon égtájak célkeresztje

     gesztusok vetkőznek meztelenre

 

     szívkamrák fagyálló vermek

     forradalmaid leveretnek

 

     felekoronáznak ha koronáznak

     szél emelte torony a várad

 

     birodalmad ím birtokba veszik

     surranó léptektől hangosak termeid

 

     történelem előtti távolléted

     a…

Álltam az ablakban, és a függönyön át, néztem az utcán járkáló embereket. A falon ketyegő régi órára pillantottam. Nagyapámtól örököltem, mindig becsben tartotta, szerinte még Ferenc József királyunké volt, amit büszkén hangoztatott. Ennek tudatában, vagy csak azért, mert nagyapám hagyta rám, és is nagyon vigyáztam rá. Hamarosan egy különleges érzés lett úrrá bennem. A szívem hevesen dobogott.

     Két talpig feketébe öltözött öregasszony állt meg beszélgetni. Hát nem éppen…

Emlékszel?

Tűzliliomok égtek a kertben

kezedért nyúltam lassan

a beszédes csendben meglapult

egy maroknyi vallomás

félszeg gondolat

feleslegessé váltak

akkor a szavak csak egyetlen

halk mozdulat volt

ami fontos maradt a szótlan estből:

egymásba font kezünk kerekre forrt

majd lomhán elnyúlt  árnyéka

ami sokáig mozdulatlanul

megbújt a hintaszék alatt

aztán jött az a különös pillanat

a holdfényben megláttam újra…

1 óra, 5 év, mit számít...

Este tizenegy óra huszonnégy perc,

egyre ritkábban járnak a metrók.

Egy kisöreg igyekszik lefelé,

próbál időt nyerni azzal,

hogy sétál a mozgólépcsőn.

Végül az orra előtt megy el az utolsó.

"Újpest irányába már nem közlekedik

több járat" - szól a hangosbemondó,

"csak azok várakozzanak az állomáson,

akik Kőbánya felé szeretnének menni."

Leül a kisöreg egy székre pihenni,

most sajnálja igazán, hogy…

Van egy szekrény a lenti szobában, 

ahova el szoktam bújni. 

Én még pont beférek oda, 

de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni. 



Remélem, 

anyu vesz majd egy nagyobbat, 

mert ezt nemsokára ki fogom nőni. 



Tegnap eljött hozzánk a tanító néni, 

és árulkodott rólam. 

Anyu utána le is szidott, 

azt mondta, hogy…

     Talán az egyetlen, ami annyira

     tied, hogy letagadhatatlan. Mégis,

     szemrebbenés nélkül megpróbálkozol

     vele, valahányszor beéred azzal:

     csak vagy. Hagyod, hogy megessen, pedig épp

     neked kellene megtörténned. Többször,

     mint képes vagy rászánni magad (ha már

     elpuskáztad az esélyét, hogy mindig.) …

                A második lehetett volna – igaz,

                egyben a legérdemesebb – egy remény-

                teljesnek ígérkező kollekcióban.

                Csak éppen már az elsőt sem sikerült

                levadászni. Azóta sincs semmilyen

                gyűjteményem. Van viszont egy eleven

                lepkém. Vele…

Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy

kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,

szívemig fölérő hamis fagyban kihullott

meséim  tejfoga, elborul hű lovam homloka.

Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-

udvaron. Belesápadnak a vének, elkékül

az ajkakon az ének. Hittem nagytüzű tavaszban,

sorsot érlelő nyarakban: …