Március 2014 bejegyzések (14)

        Ismerős, ahogy kaptatok

        lépcsők végeláthatatlan

        során. Azt a pillanatot

        is számtalan változatban

        megéltem – és jó előre –,

        amikor majd felismerem.

        Már bárki közeledőre

        simán föltenném mindenem

        tétnek, hogy el is veszítsem

        rendre a magammal…

Bölcs asszonyok megértő türelmével

kezel első találkozásunk óta.

Szemrehányásokkal soha nem illet.

Igaz, tulajdonképpen nincs is nehéz



dolga velem. Kezdettől érezheti:

hatalma korlátlan fölöttem. Vele

élek, vele hálok, és ha rajtam áll

majd, ott lesz ő is, mikor le kell fogni



szemem. A hullámzásoktól persze…

Már nem sírok csak temetek, 
Fájdalmat, évet, szeretetet, 
Keserű hosszú életeket, 
Álom nélküli, téli éjeket,
Csendes, üres névtelent,
Bús borongós fellegeket...

„Egy színész a színpadon akkor »töri át« a negyedik falat, mikor játékában, mint a darab szereplője, valamilyen formában a nézőközönség tudtára adja, hogy tisztában van vele, hogy azok figyelik őt.”

(Forrás: Wikipédia)

A nézőtér üres volt, a színpadon egyetlen szék árválkodott. Egy színész jelent meg, borostásan, gyűrött ingben, szakadt farmerben, egy zacskó pattogatott kukoricával a kezében.  Leült a székre, arccal a…

Ahogy vége lett a műszaknak, Pali elindult a tusoló felé. Vidáman énekelt, ahogy a tusfürdőt végigkente a vizes testén. Alig várta, hogy otthon legyen, és magához ölelje édes kis feleségét. A gyerekek fél ötig iskolában vannak — gondolta és még hangosabban énekelt. A kollégái tudták, hiába intenék csendre, ezért inkább vele együtt énekeltek. Szárazra törölte testét, felöltözött és sietve elindult…

— Pali, Pali — hallotta, hogy kiabál valaki utána. Megállt, kerékpárját a falhoz…

Már más idők járnak, s az erkölcs lett görbe,

Talajt veszt a szellem, ritkán akad tőre,

Palackból kinézve, megfakult az érték,

Üvegkalitkában, mind kisebb a lépték.



Tán szál lett rövidebb, veszt fonalt’ az orsó,

S reped imitt-amott a mézzel teli korsó,

Elcsorgatják jobbra, középre és balra,

Majd kenik hajukra, vagy a frissen meszelt falra.



Aztán fáj a lelkük, kiabálják…

              Mikor szembesültem a ténnyel, hogy haldoklom ledöbbentem. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire közömbösen tudják, ezt az ember szemébe mondani. Egy világ omlott össze bennem, míg kintről az élet szokványos neszei beszűrődtek. Nem voltam sem élő, sem holt, az orvos monoton szavai között. Csak meredtem magam elé és az ujjamon feszülő gyűrűt néztem. Közölnöm kellene veled is a hírt...

- Mennyi időm van még hátra? - kérdeztem tompán. Fel sem fogtam a hírt, de már tudni…

Sok piciny csillag ragyog fenn az égen,

De csak egyetlen csillag, ami ragyog nékem.

Az pedig nem más, mint az Édesanyám,

Ki mindig szeret, óv és vigyáz Rám

A szó hallgat,

Ásít az unalom,

Bekiált a közöny,

Cirógat a vágy,

Csókol a magány,

Diktál az élet,

Előre nézek,

Én itt vagyok,

Fiatalon,

Gazdagon,

Gyógyír nekem

Hangod.

Indulnék…

Írnom kell,

Jegyezni a múltat,

Kívánni a jövőt,

Látni a…

Egy délelőtt apró lelkük ideszállt a földre

Testük testemben növekedett hónapokon át

Egy újabb délelőtt a nyári nap előhívta őket

Azóta velünk élnek, így lettünk egy család

Eljöttek e világra törékeny kicsi lényként

Akkor még fél karomban elfért mindkét apróság

Megkezdték hát örökké tartó küzdelmüket a létért

Még nem tudták, hogy sírva kell hívjanak, ha fáj

Most már nagyok, okosak, és nem oly védtelenek

Erősek,…

Tudom, megígértem, nem írok ilyen stílusban, de felejtsétek el a stilisztikát és figyeljétek csak a mesét.

I

Súgnak az emberek, ma is gyakran össze,

Ha telik törköllyel a repedezett bögre,

És ha e történet, hangzik cserép alatt,

Az is oly csendesen, akár a fuvallat.

Mert tudják a népek, kik környéken élnek,

Súgják szájból, fülbe, s nyugalmat remélnek,

Hisz ha lomb sem rezdül, oly halkan mesélik,

Tán nem…

A tavasz első napsugara

duzzasztotta rügyeim,

a forró nyár nevelte,

zöldbe boruló leveleim,

ősz festette szivárvány

színűvé, koronám ékeit,

beköszönt a fagyos tél,

elbocsátom gyermekeim.

Féreg rágja beteg törzsem,

hozzám simítja kérgem az idő,

nem tudom, de érzem, itt van,

megérint a jövő. Megrezzenek.

Hegyekké duzzadnak a felhők,

ágaimon egy-egy kósza levél,

hangszeren játszik halkan a…