Június 2010 bejegyzések (13)

Hortobágyi Bélát kilökdösték a konyhába – és vitték volna tovább a ház előtt álló kis, civil kinézetű autóhoz –, amikor nehezen lélegezve megszólalt:

– Szobapapucsban? Így fogok gyalog visszajönni?

A felesége tuszkolta:

– Jól van az, menjél már!

Végül valahogy csak belebújt edzőcipőjébe az előszobában. Közben végigcsorgatta…

Folytatás

Ne tovább mert harcra kelek,

ne tovább mert nem lélegzek.

Ne tovább ha hív a szó,

búcsút mond a megrovó,

Ne tovább ha értelme nincs,

s az értelmedben semmid sincs.

Ne tovább a hívó szóra,

perdül igém a bitóra.

Ne tovább hisz itt vagyunk,

minek menni,

s szerezni új akolt.

Ne tovább ez az én Hazám,

ha barátként jössz,

emelem rád kupám.

Igaz vagy,

Istenem félő,

tiszteled a bennem élőt.

Jöjj barát,

hisz… Folytatás

Béla visszahívta Napvirágot, amikor felesége végül nagy dérrel-dúrral munkába ment, és beszélgettek még egy jó darabig, mielőtt kiment volna a kertet rendbe szedni.

Elővette a fűnyírót a kutricából (az udvari tárolót nevezte így), és letekerte a hosszabbító kábelt.

Ekkor jutott eszébe, Micimackónak nem írt…

Folytatás

Hígderesen megpányvázott hajnalokon csípős

kucsmagomba-kedvességgel húzd elő a butykost,

Bátyja! – pálinkaszámba megy mindenesetre a foszlott

üdítős flakonból feslett késsel a pecába sulykot vető

etetőkosárka – rajta porgomolyag a vénába oltott

szúnyogerdő.



Hol van a nyár? - kérdik, s mondok olyat, hogy

míg az újhold eljő, olvad anyád lédig légycsapóm

súlya alatt – vagy jól jön egy királypáfrány, míg

hazug pókfonalak felett…

Folytatás

Fénycsepp gördül apró ablakomon,
csúszik a derengés könnyű takarója,
a hajnal palettája virágzó színkeverék.

A semmi ingája méri az időt,
versemben hozzád kapaszkodik a szó,
távoli város falai rejtenek,
s a kalász-sárga délután oltárán
arcom arcodon hullámzó tó.

Csak ragyogásod kísér,
mit magamba zártam.

– Április 17-e, kedd van. Derűs napnak nézünk elébe, friss, déli-délkeleti, mérsékelt széllel. Csapadék nagy valószínűséggel nem várható. A hőmérséklet a koradélutáni órákban előreláthatólag meghaladja a húsz fokot. Kellemes, sárkányreptető idő lesz, a hölgyek kössék a kendőjüket görcsre. Mi férfiak is öltözzünk fel azonban vastagabban, mivel hőérzetünket negatívan befolyásolhatja az, hogy időnként, váratlanul mégis beborulhat.…

Folytatás

Várom érkezésedet?

Mért kérdezed?

Hajnalban,

ha pirkad keleten,

szirmaim érzik

jelened.

Várlak, mint

gyermek az anyatejet,

s ha megérkezel

egyszerre feléledek,

kacagva lengek

pedig nem fúj a szél,

minden sejtemben

ott zsibong a lét.

Érzem meleg ölelésed,

mert te vagy a fény,

az éltető erő,

a megértés,

a gyengédség,

ha egyszer-egyszer

eltakar előlem

az ég szürke leple,

a hervadásig… Folytatás

Nyugalmad tengerkék áramlása

érint, szinte ölel a táncos hullám,

arcomon lélegzik a távolság üzenete,

s míg a diadalív árnyéka finoman remeg,

győzelmed hírén elhallgatnak a fegyverek.



Fák örvénylő lombjain kúszik

a dallam, fűzért fon a sugár,

már útra kel bennem

a találkozás öröme, lobban a láng ritmusa,

s az ébrenlét határán jöttödet várom.



Mon cher,hisz ez csak a képzelet

villódzása. Máris járni tudok a vízen?

Szemembe… Folytatás

Érzéketlen sosem voltam

ha sírtál,

veled sírtam,

forró testemmel

ringattalak,

tenger vizében

mosdattalak,

sós lelkedet

nyalogatva,

egybefonódva,

a földrengés gyönyöre

az egész világot

befedte.

Aztán cápa lettem,

haraptam:

a tested,

lelked.

Észrevétlen jött a tél,

hóviharban kergetőzünk,

fáztam, fáztál,

dideregve összebújtunk,

leheletünk volt a párnánk,

ölelésünk… Folytatás

Feloldozás







....akkor ráncba robbant a fájdalom

ölelte csonkig égett gyertya-ágy

hiányod dermedt viasz paplanán

magába észrevétlenül bezárt



még pisszenést sem tűrt az este

magára hagyta csorba létemet

az évtizedbe burkolt csendet

vénülő kezem végre elengedte...





májusi éjszaka







Az alkonyi fények húrjain

a hársillat bársonyosan rezdült,

s a bódult szél - hárfáján -

itt-ott fájón… Folytatás

Folytatás

Ahogy szemed földre mered,

mintha hullám csúcsán szállnál,

nézel, fejed nem emeled,

zsugorpont lett pupillád már.



Látogatók váltják egymást,

kényszermosoly, feldúlt arcok,

infúzión függ az idő,

s visszhangoznak fantomhangok.



Vinnék neked nyárillatot,

körbezár a… Folytatás

Izzadt nyár volt – fáradt.

Remegő emlékként idézem fel szádat –

szóbuborékaid iszapból szállt hangok,

nem fogta fel elmém, a tavon visszhangzott.



Mikor elpattantak a fátyolos szógömbök,

csak néztem ajkad ívét, mint dacosan felgyöngylött.

Ócska horgonyláncként csikorgott az idő,

s e rozsdás…

Folytatás