Július 2011 bejegyzések (39)

Kondenzcsíkok barázdálják

vidámra a szürke eget.

Repülő hangja hívogat,

messzire visz a képzelet.

Vele szállnék, ha tehetném!

… De röghöz köt a fizika…

Törpeségem – szárnyak nélkül -,

csak groteszk vágyparódia.

 …

Frissítés: 2011. 09. 15.  / 20:13

Sajnálattal közlöm, hogy szerkesztőnk váratlanul, minden jelzés, vagy előzmény nélkül kilépett. Összeborított a portálon maga mögött mindent. Távozása okait érintő rövid levele ugyanazokat a kapukat zárja lakatra, mint az alábbi - általam "vérszegénynek" tartott - online…

Percek tánca, szédítő varázs.
Csak ne múlna a pillanat,
ha arcom simítja a szél.

Eltűnt napok, szunnyadó parázs.
Csak ölelne a virradat,
ha őrülten sikolt az éj.

Üres peron, hideg állomás.
Csak hallanám a hangodat,
ha felém intenél: ne félj.

Régen tett, tétova vallomás.
Csak a száj szólna igazat,
ha a szív bocsánatot kér.



Megjegyzés: szépírások

Ajtó-panasz

Kopogás nélkül

betörtél és becsaptál.

Ki(li)ncsem törted.

S.O.S.

Kínok markolják

tollam, betűk kiáltnak

tintába zárva.

Harag-definíció

Kiéheztetett

mosoly-rács mögött tartott

gyilkos fenevad.

LétKérdés 1.

Lehetséges az,

hogy olyankor is szeress

ha…

Vagyok

Kabát, mit ha fázol,

leemelsz a szögről…

Sál, mi rajtad csüng

úgy érzed, öröktől…

Cipő, mi szorítja

lábad a körömtől…

Láb, ami elindul,

s lép csövörbe vödörből…

Zokni, mi fullad és

bűzlik a cipőtől…

Kéz, ami simogat, majd

lelkeden dörömböl…

Vagyok

Rab, ki rács mögött

álmodik nőről-sörről

Remény, mi bánattól elillan

s felbukkan örömtől…

Hit, mi…

I.

Riadó!

bomlik az elme!

Őkegyelme megelégelte

a hiábavaló valóságot

egyszerre zeng pokol

és mennyország

Hazugság! - hazudják

már senki sem érti

már senki se méri

nincs ki számon kéri

rajtuk rajtad rajtam

valójában mit akartam

mit akartál mit akartak

mégis itt vagyunk…

mintha érezne valamit agyunk

s…

Megjelent: Kisalföldi…

Erre délután fölkelt Faulkner, a bolond postás, hogy azonnal

menjek hozzájuk át a szalonba egy meg két újságot hallani: megy

már a bolondozás a vén fószerek közt – gondolom, s mintegy

hozzájárulásként egy üveg vodkával felszerelkezve én

leszek a következő főszereplő, mostanában úgy sem írt senki

semmi jót - előre látom, ahogy a kopasz Borrughs húzza ki az

az  injekciót, s fönt a tékozló nap végfokán  még a felszínen…

Reggel mindenki rohan. Ki munkába, ki iskolába, van, aki sorszámért a rendelőbe, az APEH-hoz,

vagy csak répáért a piacra. Egy a lényeg, hogy minél előbb feljusson a buszra, ne potyára ketyegjen az a fránya idő.



Nekem nem nyűg a „menés”. Tanulmányozom az embereket, akikkel a véletlen összehoz egy-egy pillanatra. Persze, nem ragaszkodom a ma reggeli zuhogó,…

Bolyongó tűz terem

fénytelen éjeken.

Néptelen réteken

éjszakád végtelen…

Ingovány sötétjén

lobbanó sejtelem…

Vacogó lelkedben

nyirkos a félelem…

Illusztráció: bélyegkép az alkotó…

Gödröt ásott bennem

a remény, s most félve

merül behunyt

szemem szentélyébe.

Lazul a testből

kikönyöklő fájdalom,

a világ kiürül.

Csövekre kötözött torzó

vagyok, torkomban lakat.

rám zuhan a távolság.

Testem lenyomatát

árnyéknak érzem,

ketrecből szabadult

emberi beszéd mond

felettem szentenciát.

A csend medrében

fekszem összezsugorodva,

s…

Edina mezítláb ült a konyha padlóján. Már nem érezte, hogy fázik. Reszketett, de ez nem a hidegtől volt. Teljesen elveszítette az időérzékét. Körülnézett, bár az agya már rég eltárolta a képet. Mégis, talán ezredszer nézett maga köré. Éjszaka volt, a ház csendes, a lányok alszanak rég, sötét van, csak egy kicsi lámpa világít a mosogató felett.

Egy papírt gyűrögetett a kezében, néhány órával azelőtt elkezdett valamit írni rá, de félbeszakították. Le akarta írni a…

Szemünk összeér,

mint pókhálóhíd  

íve túlsó parttal,

tekintetünk halk,

filigrán gondolat;

szitakötő vagy pilleszárny

törékeny ennyire,

sóhajként lebeg,

ha megérinted,

lehullik hímpora,

s örökre bőrödbe

ivódik…

Esős reggel volt. Az ősz már-már télbe hajlott. A gyönyörű kertben a munkások  befedték a medencét, összegyűjtötték a lehullott faleveleket. Edina lehajolt egy elejtett sárga levélért, és forgatni kezdte ujjai közt. Nem morzsolódott szét, mert magába szívta a reggeli párát. Megsárgult, sebzett kis falevél volt, élete utolsó leheleteivel, mégis volt még benne egy cseppnyi szikra rövidke életéből. A nő elindult a kapu felé, de nem dobta el a falevelet. Tovább forgatta a…

Köszönetként küldöm Sági Erzsébetnek (a legtündöklőbb Lótusznak, akit ismerek:-)

1.



Uram, szirének hangját add nekem,

kapun, falon hatoljon át a dal,

de tán a szélzúgás is én legyek,

levélen, ágon gyújtva meg magam.

Uram, dicsérni Téged vidd szavam

a kéklő égre fel, legyek fehér

fátyol felhő, s ha kondul egy harang,

fehérben éljek mindörökre én!



Szobákban ülnek álmos emberek,

ébressze őket, s hozzon új tavaszt

az Úr…