Október 2011 bejegyzések (26)

Tétován botorkálsz a sívó homokban;

kedélyed aligha lehetne szárazabb.

Búvópatakjaid is rég elapadtak,

amikor rácsodálkozol: megeredtél.

Előbb csak szemerkélsz, szitálsz, majd bőséges

zápor cseppjeivé duzzadsz. Meglepődni

sincs idő aszályod gyors múlásán, máris

oázisok borítják zöldbe a…

Ághegyén üldögél

érzi már, jön a tél.

Vihar tépte fészkét,

szerény menedékét

siratja csendesen.

Szeles nyári éjen,

- pont, mint rossz mesékben –

letört a fa ága.

Madárka kis háza

elveszett egészen.





Vele négy kis lélek,

- tojáshéjtól védett -

élete megszakadt.

… Gyászosra tépázza

a szél…

Illetlenül ne feszegesd. Rendhagyó

helyzetekben udvariatlan minden

kérdés. Kötözni való, aki nem érti:

nincs olyan állapot, amelyben ne lenne



valami szabálytalan. Dermesztő ez

az együttérzés; magamban járnék

eltörni a kútra,…

Megjegyzés: szépírások

Free fotó a netről

 Már alkonyodott, mikor a parkolóban helyet találtam. Fázósan öleltem magamra a kabátomat és siettem a fénylő, meleget ígérő épület felé. Lucskos, semmire sem jó idő volt, cseppet sem…

Az emberek  – mint a sakkban – sémákat másolnak, mivel nem érnek rá gondolkodni. Így aztán nem is láthatnak tisztán. A szem csupán befogadja az ingereket, a kép az agyban válik valóra, ott történik az ideghártyán kialakult, kicsinyített, fordított kép értelmezése, és magasabb szintű feldolgozása. Ezért fordul elő gyakran, hogy valamennyien egyre mutatunk, ám mégis…

„Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:

Rajtam látsz törvényt saját magadról.”



Továbbgondolt bölcsességek, Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak… című verse kapcsán.



Már jó ideje foglalkoztat a „Ki minek gondol” kérdése.

Nem hiúságból és nem az önismeret hiányából fakad ez a kíváncsiság, hanem abból az egyre inkább terjedő –…

                                         "S jönnek hívatlan is mind a hűségesek"

                                           Ratkó József: Déva

           Szavaid igazolni eljöttek

           mind, a holtukban is hűségesek.

           Emelkednek már Déva falai,

           és omladozóban, mi…

(Amit a férfi kérdez)

Hervadhatatlan ki tarthat virágot kezében?

Ki őrizheti meg a pillanatot, múlhatatlan?

Tenyerében a tenger hullámzását, ki?

Égrelobogást a gyertyalángban is, ki?

Léptek neszére várakozást legbensőbb termeiben, ki?

És tisztának a tisztát, vajon ki?

Örök zenitjére ki szögezheti a…

Súlyos csend pihent a csempékkel kirakott helyiségben, amit csak néha ébresztett fel egy-egy felszálló sóhaj. Fent, a kék fényű lámpának ütközött, majd elszállt a résnyire nyitott ablakon át. Egy harmincas éveiben járó asszony feküdt a szülőágyon. Látszólag egyedül volt, de mégis érezni lehetett, hogy a csendben ott lapul Valami, ami legalább annyira várja a Gyermek születését, mint a vajúdó anya. Nehéz volt a levegő, és nem csak a gyógyszerek illatától, hanem a megfoghatatlan, de…

Munch: Madonna

Hosszú út vezetett eddig,

megváltozott az ember szíve és álma,

helyükre kerültek a dolgok: a fényképek,

a leporolt könyvek és a boros poharak,

a vég nélküli beszélgetések,

a torkunkra forrott szavak,

az ujjak, lábak és karok,

minden, ami az élet apró jele.

 

Most illatörvényedben halódva állok,

és keringve jönnek kósza képzetek,

hogyan jött…

“Mások nevezzék csak gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak nyugodtan a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten is tudja ezt.”



(Továbbgondolt bölcsességek Márai Sándor kutyás gondolatait követve.)





Halálosan beteg édesapámat kikönyörögtük egy hétvégére a kórházból. Akkor már egyik szemére sem látott, és agyának az emlékezésért felelős része már régen nem működött.

Minket nem, de a kutyáját megismerte. Állni, menni már nem…

Szitakötő

Napban fürdő folyó,

Békalencsés emlékek.

Lassan előbukkanó  

Időpillanat-képek:

Gyermek vagyok újra...

Csodálkozó kislány.

Szitakötők röptét

Kémlelem a Dunán.

Boldog vagyok! Szívemben 

Szitakötővé lettem…  

Emlék-folyó vizében

Fürdőzött…

Vakító fénypászmába botlasz legbenső

termedben. Szemed dörzsölve újra látni

kezded, amit eddig is, mígnem pókháló

ezüstje csillan egy sarokban, s egyszerre

ott találod magad. Villódzó porfüggöny

mögött mind élesebben…

Utazom. Otthonról, haza.

Opálos köd rejti ma reggel a tájat, takarva tegnapot, mát.

Fent a Nap erőlködik, szeretne áthatolni rajta. Több-kevesebb sikerrel jár igyekezete.

Bámulok ki a vonat ablakán, szeretem ezt a rozsdásodó őszi látványt. Meleg színek, a Földanya színei ölelnek meg, töltenek fel és kísérnek utamon.

Egyre több fa áll díszétől megcsupaszítva, kopaszon. A bölcsebbje legyint:

- Csak téli álom, tavasszal majd újranő!

De az először kopaszodók…