Október 2012 bejegyzések (13)

másodlagos szeretők

írják monológjukat

Afrodité ketrecből

bámulja a jelet

tűzarany színű hajnalokon

összezárt a tér

veled

*

retinens lelkek szeánszából

viharok születnek

Béla néni

feljegyzéseket készít idegen

franciaágyakból

szétguruló apró kávészünetekben

Bonyek

keresi isteneit

*

eltorzult arcú fák közt

reszket a fény

titkok szállnak

a szélben

a tó vizén pihen az ég

*

földöntúli…

Harkányig mindig vonattal mentünk aztán volt csatlakozás. A szomszéd falunál szoktunk leszállni – fakazettás temploma országszerte ismert, a tisztelendő kedves barátunk volt, később halottaink is ő temette, – aztán rövid gyaloglás, míg „haza” nem értünk.

Egyutcás ormánsági, kis falu, „szakkifejezéssel” élve zsáktelepülés. Naponta egyszer valamilyen autóbusz is megjelent, sose szállt ki abból senki, és sose szállt fel senki rá. A ház – az építési szokásokkal ellentétben – párhuzamos…

–  Eljössz velem „kiskeresztem”?  – a kérdést keresztanyám intézte hozzám.

 Tán az első osztályt végezhettem, nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy tudtam már olvasni, meg hogy nem szerettem az iskolába, nagyon nem szerettem ott, és minden nap, délelőtt kezdtem mondogatni: „nem akarok, nem akarok…” Akkoriban az alsósoknak még délelőtt volt tanítás. (Ratko korszak.) Végig sírtam, végig panaszkodtam azokat a délelőttöket, egész tanévben, szegény anyám meg mindig elkeseredett. Az…

Ritka szerencse az én koromban

még élő szülőknek gyermekeként

tehetni, ami szép kötelesség,

így nem maradhatnak nélkülem ők.

Már harminchét év egy házasságban

– áldhatlak ezért is Téged és őt –,

állít hát önzésem új korlátot:

párom ne hagyjon engem egyedül.

E két feltétellel kötném kezed, …

A lány még aludt, a fiú puha érintésekkel ébresztette fel. Kinyitotta a szemét, álmosan dörzsölgette a szemeit, próbált észhez térni, és felfogni, hol van, mi történik vele.

- Nézd! – szólt a fiú, a kezében egy ruhát tartott – Neked hoztam.

- Istenem, ez gyönyörű! – kiáltott a lány, és egy pillanat alatt felpattant. Megfogta a ruhát érezni akarta a kezei között, hogy valóságos, hogy nem csak álmodik – Ez csodálatos! Köszönöm szépen! – Magához szorította, nézte, hogyan állna…

Furcsa hálót fon körém az éj,

messziről hallik; egy nő dalol.

Hullámzik, tekereg ott a kéj,

s valaki épp szerelmet rabol.



Belém hasít a szürke ballada

táncolnak amott a tűz körül,

simítja őket a nyár fuvallata,

mámorában mind üdvözül.



Táncot járok én is, lassút, búsat,

s lehajtom elszédült fejem,

dalolni kezdem én is búmat,

fájdalmam mind földbe teszem.



Nehéz lett hirtelen az élet,

dal, mit a végzet…

mit érdekel engem
ha ma zokog a föld
és dübörgő rezdüléseitől
pusztul a világ
---
csak hatalmas vizeket látok
szomorú templomokat
jajduló égen a nap sötétül
---
mit érdekel engem
mi lesz legvégül
---
én már úgyis tudom
az igazaknak sem lesz
feltámadás

ott leszek
minden apró mozzanatban
és egyetlen
rezzenéssel
írom felül a
felülírhatatlant

újjáteremtem benned az életet

hogy  végre lásd
a fák narancsszínű
sóhaját

jártunk már erre csaknem kéz a kézben

megpróbáltuk egymásnak eljátszani

őszinte arcunk mennyire hibátlan

úgyszólván szeplőtelen az áltatás

a múlt tükre által sem homályosul

érdekes lenne farkasszemet nézni

most hogy ismerjük végre a történtek

kendőzetlen interpretációit

mégis újra játszunk ahogy kéz a kézben…

Út nem vezet hozzá térben, sem időben.

Vedd birtokba, ami a tied; magadban

keresd, s a szálakat újra összekötve

visszahelyezheted jogaiba. Miért

érnéd be szolgálatkész redukciókkal?

Meg fogsz lepődni, amikor utoléred,

akit bensődben kergetsz. Különböztetni

annyi, mint teremteni, határolni vég

nélkül a végtelenben. Kívül…