Az összes 'szépírások' -ként címkézett tartalom (447)

Attila, a friss nyugger memóriáját sem kímélte különösebben a múló idő, mégis rögzült benne az a kép, amikor hatéves korában – 1963 november 22-én – nagybátyja rányitotta az ajtót a külső kamrában. Az első osztályos kisdiák – a korán beköszöntött fagyban – szálanként égetett el egy doboz gyufát. A villódzó lángok kihunytával felpöndörödő, kormos…

Képzeljünk el egy elégedett embert! Kissé szokatlan jelenség, de úgy látszik, itt-ott még akadnak effélék. Ugyanis Ádám úr pontosan ilyen volt. Körülötte dúlt az infláció, növekedett a munkanélküliség, az energiaválság. Ő mégsem aggódott, örült, hogy van tető a feje fölött, rendes állása, felesége... Ő maga is példátlanul szolid volt, hiszen nem ivott,…

Valahol mélyen, több száz, ezer ölre a föld alatt élt egy sereg gyíkszerű hüllő. Akkorák voltak, mint a vadászkutyák. Testüket pikkely borította, végtagjaik karmokban végződtek, két-három vagy még ennél is több fejük nőtt és olyan szárnyuk, mint a denevéreknek. Azonban repülni már egyik sem tudott, idővel elcsökevényesedett a szárnyuk, szemük, majd maguk is…

Török tekintete büszkén cirógatta körül fia karcsú alakját. Kicsit sovány a kölyök, de szívós – állapította meg tárgyilagosan. Apja fia: napbarnított bőr, arányos formák…

– Gyere a vízbe, apa!

– Rögtön, fiam, rögtön!

A férfi mosolyogva nyújtózkodott el a gyepen. Egész héten hajtott, a gépek még ott zakatoltak benne, ezért…

Az emeleti hálószobaablakon a vastag alumíniumredőny koppanásig le volt engedve, ezáltal biztosítottnak tűnt a csend és a sötétség, Leslie ennek ellenére a szomszédban őrültködő kutyák veszett csaholásának beszűrődő hangjaira ébredt. A kretén kutyabanda sehogy sem akarta abbahagyni az agyament reggeli ugatást.

Vasárnap volt,…

Kedvem szegték buta népek,

lábam nehéz, ahogy lépek,

bús lelkemet köd borítja,

szívem kétség úgy szorítja.

Megyek vakon csak előre,

jól esne most egy kis lőre,

kortyolgatnám italomat,

felejteném bánatomat,

Mégse leszek, bódult szamár,

rút életben palimadár,

körülnézek, hol egy kis fény,

nem…

Kedve lenne rejtett mennyre,

menne szembe, menne egyre,

lelke lebeg, teste remeg,

kerge helyzet perce ketyeg.

Egyre szemez, keze lebeg,

merev-lemez ezret pereg,

zene zengve kedvet kerget,

egek bele lelket vernek.…

Szavaim szerteszét szélednek,

szelek szárnyán szikrázón szállván,

szerelmet, szellemi szépséget

szülnek szónokló színészek száján.

Szürke színpad szélén szemkönnyezve,

szakadt szegény színész szól szelíden.

„Száz szilaj…

A kis konyha az otthon.

Anya bablevese az asztalon hűl,

moss kezet!

lágy hangon korhol,

aztán fájós derekát simítva

lassan leül.



A lépcsőházat már felsöpörte,

a kuka még tele hassal vár,

ifjú arcáról a mosolyt törölte,

a nincs, és a soha már.



Egy lakó szánakozva magához int,

a gangon…

Gyerekkoromban Besenyei Karcsi bácsi volt a legjobb kályhás a környékünkön. S bár nem vetette meg az „itókát”, keze alól mindig valódi remekművek kerültek ki. Fényesen ragyogó, barátságosan duruzsoló, meghitt meleget árasztó kályha remekek. Bizonyára akadt rajta kívül a városban még jó néhány ügyes kezű mester, azokról azonban nem volt tudomásunk. Ám még ha…

Távoli csillag vagy, ha sötét az éj, 

Egy fénylő gyertyaláng, mely csonkig ég. 

Megfáradt vándor, törten is egész, 

"Most"-ra túl sok és túlontúl kevés. 



Kávéban cukor, szájban keserű íz, 

Szép, szelíd mese, mi valót idéz, 

Lélekredőkbe vésődő rejtjelek, 

Lineáris egyenlet rendszerek. 



Hullámzó folyó lélek-partok között, 

Zúgó vihar, s vergődő üldözött.

Egy didergő, fázó, néma kisgyerek 

Míg félelmek, s az álmok…

Csak ülsz, ülsz szótlanul,

szürke árny nehezedik rád,

szemed távolba réved,

nem gyúl már benne fénysugár.

Remegő kezed az öledbe rejted,

az utolsó ima hagyja el ajkadat,

Isten megtagadott régen,

nem kell, hogy hallja hangodat.

Bánattal festett szemedből

forró könny csordul arcodon

s egy réveteg mosoly…

– Jó napot kívánok!

– Adjon az Isten, magának is. Miben segíthetek?

– Donga István riporter vagyok, a helyi tévétől. Pitvarosi Elemért keresem.

– Hát elég donga, ami azt illeti. Mit mondott? Melyik Pitvarosi Elemért?

– Hogyhogy melyiket, tán több is van?

– Van belőlük, hála Istennek, tíz is. Bolhás Pitvarosi, Lőcslábú Pitvarosi, Gülüszemű Pitvarosi, Köpködő Pitvarosi, Ásító Pitvarosi, Sípoló Pitvarosi, Nagyotmondó Pitvarosi… Soroljam még?

– Nem mondja…

– De…

– Dicsértessék a Jézus Krisztus!

– Mindörökké! Ámen.

– Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Gyónom a mindenható Istennek, és Isten helyett neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta a következő bűnöket követtem el. Oldozzon fel engem, atyám, mert vétkeztem…

– Milyen vétkeket követtél el, fiam?

– Ó, atyám, még…

Nakonxipánban ma hullt a hó,

úgy hiszem, megfagyott a szívem,

a kezem a szememnek rajzoló

megakadt egy végtelen íven,

már nem vonzanak titkos színek,

még a sötétkék csendje zavar,

társaim mindnyájan szelídek,

most sétálunk, ropog az avar.

Csak a szemeim hagyjátok meg

és messzi titkos…

Kondás-ősünk feltarisznyált

sóval, kenyérrel, varjú-tollal

- balról űzött és tűzött a Nap -,

s bakacsizma-kolonccal nyakadban

a Tejút tájait végiggyalogoltad.

Arcod pergamentjére,

míg megtértél anyám karjaiba,

hány ráncot én rajzoltam!

(Álmot látok moha-ágyon:

a menyasszony-fátyol elszakadt,

nővérré-fivérré lettetek

- a kenyérből ettetek.

Bukdácsolok utánatok, -

csendőrkard a földbe…

   Szinte imponál, ahogyan eltörted a pálcát.

   Most hát nem vagy egyikük sem.

   Egy fokkal persze jobb helyzet,

   ahhoz képest, hogy nemrég még

   mindegyikük te akartál lenni.

   Csak így meg külön világokban éltek.

   Elszigetelődtél saját szigeteden.

   Hiába működtek Istentől ellesett trükkjeid,

   ha végül besültél velük.

   Csupán…

Belé vetítem magam. Befogad, majd

a finomra hangolt psziché a saját

arcával projektál vissza…

Lusta forró nyár volt,

A folyó partjától,

Két lépésnyire álltam,

Néztem, mi folydogál,

Lenn a mederben, az árban,

A megnyilvánuló világban.

A történet ott folyt előttem,

S én magamtól

Megkülönböztettem,

Amit láttam, ami lent úszott

Örvénylett hibátlan,

Az idő tartozékaként.

Nem elhanyagolandó e tény,

S kezemet a világ ütőerén

Könnyedén tartva,

Kisvártatva…