4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                               

 

Egy meglehetősen borús, búsongó, és roppant esőcseppektől áztatott szombati nap kora délutánján voltunk már túl öt órakor, amikor magamra maradtam társtalanságomban, és kiszolgáltatottságomban az idegenek között, mint valami nagyon is jelentéktelen senki, kishitű emigráns. Kissé izgulós, és roppant félszeg tudatban a Pesti Színház előtti kis bejárónál ácsorogtam, miközben százával tódultak be előttem az összesereglett, és meglehet, hogy csupán szenzációra éhező, és mindenben cirkuszt, és fölhajtást követelő bámészkodó emberek. A színesebbnél színesebb, és bizonyos választékos esztétikáról árulkodó, kiállított, fekete-fehér színész óriások plakátjait bámultam kidülledő, és boci szemekkel merészen, de kissé elcsigázottan: milyen boldogoknak tűnnek, és ugyanakkor felszabadultak – ütött szöget fejembe a gondolat, mint fölismerés, és kíváncsiság fogott el, hogy vajon még láthatom-e a mai nap folyamán azt, akiért tulajdonképpen idejöttem, és beszélhetek-e még vele?

Szorongó öntudattal közelítettem meg a két jegyárusító nénikét, akik most kitágult tudatom tekervényei között is talán új jelentéstartalommal telítődtek; megnyúltak, és szemlátomást gonosz, zöldesen villogó szemük kerekedett, és úgy festettek, mint a mindenkit csalogatni igyekvő vén boszorkák, vagy vasorrú bábák.

- Jegyet legyen szíves! – ripakodott rám, egy kellemetlenkedni vágyó anyóka.

- Jó napot kívánok, kezét csókolom! Én csak annyit szeretnék tudni, hogy a Drága Művésznő itt lesz-e , mint azt már bátorkodtam volt jelezni önnek néhány nappal ezelőtt, mikor legutóbb itt jártam.

- Igen, minden bizonnyal találkozhat vele! Most azonban kérem a jegyét! – zárta le ellentmondást nem tűrően a vitát az anyóka.

Odanyújtottam félszeg tölgyfakezeimmel, amik már annyira feszültek, és izgulósak lehettek, hogy megdermedt bennük a verejték, és attól kellett tartani, hogy a vadonatúj jegyeimet eláztatom, és ha kérik – márpedig, ingyen még semmit nem adtak -, akkor több, mint valószínű, hogy el fog ázni az egész.

- Hogy maga mennyire feszült! Csak nem ideges? – jegyezte meg egy mellettem álló, szintén idősödő hölgy, aki meglepően kipomádézta magát a jeles alkalomra, és ünnepi ruhájában valóban különleges látványt nyújtott azoknak is, akik eddig megjelentek.

Elengedtem fülem mellett az észrevételeket, és már spuriztam is be, hogy végre-valahára annyi értelmetlen utánajárás, és több hónapos végestelen örökkévalóságnak hitt várakozás után végre egy jót tudjak beszélgetni, azzal az emberrel, aki minden valószínűség szerint a bonyolult emberi jellemek szakavatott, és betanított ismerőse!

Odabent már hatalmas, zsibongó, kellemetlenül tolakodó tömeg fogadott, ami kétségtelen sokkal inkább elvette az egésztől a kedvemet; mert a tömegtumultus sajnos sohasem tudott kellően magához vonzani, sokkal inkább taszított. A bejárattal szembeni kis minikalitkában – mert annyira töpörödött, aprócska helységnek látszott első pillantásra a művészbejáró fülkéje, egy aprócska, madárszerű, szemüveges nénike kezelte a befelé torlódó, zajongó tömeget!

- Mit parancsol? Segíthetek? – érdeklődött buzgólkodva.

- Igen! Kezét csókolom! Szeretnék érdeklődni, hogy a drága művésznő bent van-e, és hogy fogadó képes?  - nyögtem ki, mert a torkom bíbor-alagútjában szinte már akkor nagyadag, feszítő gombóc szorult, amikor meg kellett szólalnom.

- Igen, hát persze! szóval maga volt az, aki pár nappal ezelőtt is itt járt!  - ismerte fel bennem az emberét az idős nő. -

Bemehet hozzá! De legyen óvatos a kérdéseivel, mert csak a felkészült, talpig úriembereket kedveli a művésznő! – felelte, majd szélesre tárt gesztusokkal tessékelt egyenesen befelé.

Egy ócska, és levegőtlen, téglalap alakú üregben kellett pár métert lehajtott fejjel megtenni, nehogy az ember fejének ütközzék valami kellemetlenül csimpaszkodva lelógó vezeték a plafonról. Az egész helység, és folyosó sokkal inkább egy halottas, szürke színű kriptához hasonlított, semmint egy művészbejáróhoz, ahol a tisztaságot nem ártott volna szem előtt tartani; de hát, mint azt mondani szokás, aki művészetekkel foglalkozik nem törődhet állandóan a fülmosással, illetve az adott szobák higiéniai követelményeivel! Nem igaz?!

óvatosan, mint egy besurranó tolvaj közeledtem, gyomromban feszítő hányingerekkel keveredve a színészöltözőkhöz, mígnem a helység közepe táján egy feliratra lettem figyelmes, ami úgy ragyogott, aranyló díszbe foglalva, mint egy aranyalma.

Rónai Emília művésznő szobája” – mutatta az írás.

,,Hát most mit is csináljak?” – futott át gyorsan az agyamon, mert elvégre én bemutatkozni, és végtére is barátkozni jöttem tisztességes szándékokkal, és minden hátsó szándékot félretéve. ,,De hát azért mégis be kellene mennem, ha már ennyit bumliztam és fáradtam miatta, nem igaz?!” – ahogy magamban így törtem a fejem az éppen föllépésükre készülő, kikent-kifent hölgyek, és urak népes kompániája telepedett be a szűkített és nagyon is levegőtlen folyosóra, ahol én is toporogva lézengtem!

- Bocsánat, tisztelt uram! Elnézést! – kerülgettek többen is, mert nem voltak hozzászokva nagyobbacska közel majdnem két méteres termetemhez.

- Semmi gond! – válaszoltam!

Aztán, amikor ismét csak egymagam lehettem, és az újfent kiürült, és kongó ürességről árulkodó folyósó vettem egy hatalmas, és ugyanakkor mély levegőt, és bekopogtattam.

- Tessék! Ki az? – szólt az ajtó mögül egy vékonyka, kicsit egérkére emlékeztető hang. – Bejöhet!

Beléptem, és azonnal meghajtottam magam. Aztán, amikor már odabent voltam ebben a kicsiny, lakályos öltözőben, ahol minden érték egyetlen öltözőasztalkára összpontosult, ami mint a ringlispíl ki volt világítva halogén jellegű lámpákkal, és az asztalán is kikészített sminkfelszerelések tornyosultak; ami egyértelműen arra engedett következtetni, hogy a művészeknek azért nem árt, ha megtanulják saját maguk maszkját is elkészíteni, mert más alig lesz, aki megcsinálja helyettük.

Aztán időközben rögtön rájöttem, hogy talán jobb is lesz, ha rögtön letérdelek, mint aki vallomásra készül, vagy legalább is esküt készül tenni, szent fogadalmat valami szebbre, jobbra, tán nevesebbre. Ez szemlátomást roppant imponált az ifjú, talán még nálam is fiatalocskább művésznőnek, aki most az asztalnál ült, és éppen púderezte az arcát.

- Bocsásson meg nekem drága művésznő, hogy csak így beállítok, de már annyi sikertelen és hasztalan utánajárás után el kellett jönnöm önhöz, hogy méltón bemutatkozhassam önnek, és hogy kicsit elbeszélgethessek önnel! – emeltem fel fejemet, mert roppant fontosnak tartottam a szemkontaktust. S arra vártam, hogy végre egyértelmű jelzést adjon arra nézve, hogy közelebb mehetek.

- Bocsásson meg, csak nem maga az, aki már szinte mindenkit riadóztatott körülöttem, hogy hol találhat meg? – hangjában némi neheztelés, és aprócska oda nem illő gúny feszült.

- Meg kell bocsátania nekem drága művésznő, és higgye el kérem, hogy kimondhatatlanul sajnálom, ha megsértettem volna, de sajnos jelenleg nagyon nehéz korszakot élek át, és szerettem volna kibeszélni a magam lelkizős dolgait!

- Megkérhetem, hogy fáradjon közelebb! Megígérem, hogy nem harapok, jó? – s megeresztett kellemesen ívelt, félig telt ajkaival egy ellenállhatatlan, bájos mosolyt.

Fölálltam, majd apró lépésekkel vigyázva a többi bútor épségére odaóvakodtam, majd ismét lehajoltam, és megcsókoltam a kézfejét, amire ő úgy elpirult, mint egy érett vadalma, valószínűleg azért, mert ekkora figyelmességgel még ő sem találkozott.

- Ez igen! Ön tisztában van az illem, és a jó modor minden aspektusaival! Ez nagyon dicsérendő, és nagyon tetszik! Látom, hogy talpig úriember.

- Bocsásson meg, nem akartam fölkavarni!

- Szó sincs róla! – hárított. – Már miért kavart volna föl? Én csak nagyon egyetértek, és maximálisan méltányolom, hogy a mai világból sem vesztek ki teljesen a lovagok. – azzal megcirogatta kissé pufók orcámat.

- Mondja meg, de őszintén, miért jött el hozzám?

- Én csak… - hirtelen minden hangszálam rövidzárlatot jelzett, mert elakadhattam, és nem jött ki több hang a torkomon. – Ugye hisz az őszinte barátságban? – kérdeztem tőle egy idő után megszeppenten.

Kicsit furcsának, és szokatlannak hihette az adott kérdést, mert élénk, csillogó, semmivel sem összehasonlítható barna szemeivel rám mosolygott.

- Miért? Önnek sok barátja van?

Erre csak némán ingatni, és rázni tudtam, már erősen megritkult, és kopaszodó üstökömet: - Sajnos nincs dárga Művésznő!

- Hát ezt higgye el kérem, én is sajnálattal hallom, tekintettel a mai alattomos világ berendezkedésére, amikor legkivált mindenki csakis saját magával törődik! Ez engem is mélységesen felháborít, és el is keserít! – s talán ebben a kifejező pillanatban volt a legbájosabb, ahogy megprobált mérges, durcáskodó arckifejezésést felvenni tekintetével.

- A számból vette ki a szavakat!

Mondanom kellett volna neki valami megejtően, elvarázsolóan szépet, de attól tartottam heves, nem evilági fölfokozott izgalmi állapotomban, hogy mivel úgy is van már barátja; nem mellesleg a földi szépségeknek egytől-egyig szinte kivétel nélkül mindig akad valakijük, akikkel mutatkozhatnak! Így esett, hogy egy kicsit még tétován toporogtam, majd nekiszegeztem a kérdést:

- Ha volna olyan kedves drága Művésznő! A kedvemért egyetlen pillanatra behúnyná csodálatos, kifejező szemét? Szerénykedve elővettem a neki szánt becsomagolt, aprócska csomagot, és azt a két meghatározó szépirodalmi munkámat, melyet egyáltalán még sikerült megjelentetnem egyéb anyagi forrásaim mellett.

S amikor megpillantotta a szépen becsomagolt névnapi ajándékot: egy-két új könyvet, közöttük is gondosan válogatva a verset, és a prózát, és emellett még azokat a nyomatóval is bármikor, és bátran előállítható reklám plakátokat eddig megjelent műveim borítójáról valóban csillogott boldog meghatottságában a szép szeme! Hiszen fogalma sem lehetett arról, hogy mi is lehetett volna eredeti szándékom – még a nyári vakációban benne járva, és a kölcsönös bizalmatlansággal viseltettünk egymás iránt akkor! De ahogy most megpillantotta a kis, mosolygós csomagot, amihez mindig igyekeztem egy-egy plüss állatfigurát is mellékelni, szöget ütött fejében a felismerés, hogy én lehetek az egyik ügyeletes hódolója.

- Ezt mind nekem hozta?! – s el sem akarta hinni, hogy ennyi önzetlen, tömény, és sűrített jóság belefér egyetlen pillanatba. – Hát igazán kedves öntől, de nem kellett volna, ennyit fáradoznia!

- De hát mélyen tisztelt, drága Művésznő! Ez jár Önnek, minden tisztelettel!

- Hát akkor köszönöm! – belekukkantott a csomagocskába, és abban a pillanatban, amikor megpillantotta szépirodalmi munkáimat is, a szakmai kíváncsiság-e, avagy a különös, emberi kultúra iránti mohóság volt – nem lehetett pontosan megállapítani: azonnal belelapozott, és forgatgatta, ízlelgette magában az adott verssorok mondatait, és a prózát is. Tetszhetett neki, mert élénk, pacsirtaszerű nevetéssel nyugtázta, ha valami olyan érdeklődése közé vágó részhez ért, amit megkedvelt. Fölpillantott bő tiz perces mustra után a műveimből.

- Ezt mond ön írta? – és csodálkozott, hogy hogyan tud egy alig harminc éves elmúlt ember ilyen lényeglátó, jövőtől kissé rettegő, sok elgondolkodtató gondolatot leírni? – Igazán  tehetséges! De mondja csak miért annyira szomorú? Látszik az arcán, minden érzelem!

- Hát drága Művésznő! – haboztam. Ha most megmondom neki, mi a helyzet lehet, sőt valószínű, ohgy sokkalta inkább a kiszolgáltatott áldozatot, és a szerencsétlen flótást fogja bennem meglátni, semmint a valóban segítségre szoruló embert! ,,Hogyan mondhatnám el neki?” – töprengtem, de csak egy pillanatig, mert idő közben gyönyörűséges, mandula-nagy szembogara követelte a magyarázatot.

- Drága Művésznő! Őszinte kell lennem! Azt reméltem, hogy majd szépirodalmi jellegű munkáimból szert teszek egy csöppnyi profitra, amit majd haszonnal megforgathatok, legalább is addig, amíg valami elfogadható állást nem találok! De ez a mostani kor nem igazán kedvez az álláskereséseknek, ugye?

- Figyelek, folytassa, kérem! – s egyre érdeklődőbben, mint akit ténylegesen izgathat az, hogy mi lesz az emberek további ismeretlen sorsa árgus szemekkel csüngött minden kimondott szavamon.

- Szóval, az úgy volt, hogy találtam egy kiadót… - és itt töviről-hegyire gondosan, és semmit sem elhallgatva előle elmeséltem neki az egész történetet, nem felejtve ki a kínosabb részleteket sem – elvégre gyakorta megesik, és előfordul, hogy maguk az elhanyagoltságra ítélt részletek rejtik a valódi tartalmakat!

S mire a mondókám végéhez értem, két meghatározó könnycseppet láthattam elkenődve végiggördülni a dárga Művésznő fehér krétaporral besminkelt arcán, amik most vastag medret vájtak arcának sávjaiba.

- Ne haragudjék rám! – kértem tőle őszinte megbocsátást. – Azt hiszem nem kellett volna ezt mind elmondanom! Nagyon sajnálom!

- Ne szabadkozzon, mert azt utálom! az ember lehetőleg mindig mondja meg mit gondol, így kevesebb a hazugság, az áltatás, és az alattomos félreértés, továbbá a legjobb út a boldoguláshoz a feltétlen őszinteség! – felelte, amivel megint csak tökéletesen egyet kellett értenem.

- Szóval, akkor ha jól értettem a szavait, tisztelt uram, önnek haladéktalanul, és lehetőleg minél előbb álláshoz kellene jutnia?

- Kérem ez így van! Kicsit kétségbeejtő a helyzet.

A fiatal hölgy gondolkodott egy kicsit, látszott, hogy erősen koncentrál, mert összehúzta homlokán a megfeszült redőket, mintha egy redőnyt, vagy reluxát szeretett volna fölgöngyölíteni.

Kis idő múlva felnézett, majd folytatta:

- Nézze, kérem! Mit szólna hozzá, mivel én másodállásban egy kis kereskedelmi rádióban vezetek egy viszonylag még nagyon friss, és talán épp ezért ismeretlen kulturális rovatot, és meghívnám a műsorba, hogy kicsit beszéljen, és mutassa be eddigi műveit! S ha szerencsénk van, még kaphat érte egy kisebb anyagi juttatást is! Na, mit szól hozzá?

Első reakciója szerintem mindenkinek az lehetett, aki ebben a cipőben volt akkoriban, mint én, hogy valósággal belső lelkiismeretében kicsattant volna a boldogságtól, és attól a tudattól, hogy talán végre egy kicsit anyagilag stabilabb környezetbe kerülhet, de engem most gyermekkorom sanda félsze ismételten pár lépésig meghátrálásra késztetett.

- Tessék mondani, drága Művésznő! Kaphatnék gondolkodási időt? – bukott ki belőlem a bizonytalanok félszeg, meghátráló tudatával, elvégre fogalmam nem volt, hogy egyáltalán mire is számítsak!

- Hát, attól tartok, mivel a következő adásunk most vasárnap esedékes, és ha ha jók az értesüléseim akkor csütörtöki nap van, ezért olyan sok vacillálást szerintem nem ér meg! Döntse el, és amennyiben ez megfelelne önnek, akkor szeretettel várom, a megadott időpontban!

- Nagyon szépen köszönöm!

Így történhetett, hogy pontosan vasárnap délután fél három magasságában én egy légkondicionált, afféle stúdió műhely helységben ücsörögtem, és gyomorforgató, gombócszomorító izgalmakkal testemben arra várakoztam a feszült csendben, hogy végre kereshessek egy kis pénzt, újdonsült barátom társaságában!

 

                            

Megtekintések: 13

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!


TAG
Hozzászólások - Tasev Norbert által a Április 12, 2017-on 10:32am-or

Kedves Mira! Köszönöm szépen, hogy felhívta rá a figyelmemet! Enyhén diszgráfiás is vagyok! Talán még soha nem volt ennyire mély a széttagoltság az empátia-tolerancia között! Nagyon szeretném legújabb novelláimat, és krimis regényemet megjelentetni, és ha lehetőség lenne rá egy kis pénzt is keresni! Köszönöm az építő jellegű kritikát! 


MODERÁTOR
Hozzászólások - Mira által a Április 12, 2017-on 2:50am-or

Norbi...  uszkve 120 hibát találtam benne. Igazán jó lenne, ha te is elolvasnád, amit írsz! Nem csak a helyesírással volt gond, hanem rendre összekeverted a betűket, sőt a szavak sorrendjét is.
Ha legközelebb is találok még hasonlót, akkor abból már csinos kis repülőt formálok.

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek