4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                             

ELSŐ RÉSZ

 

(Alapvetően nyitott színpadi megoldás; a darab valamennyi helyszínét magában foglalja, egy-egy jellegzetes történet számára meghatározó díszlettel. A történet folyamán mindig új megvilágításban láthatjuk a változó díszleteket is. Egyik jelenet természetes könnyedséggel vonul át a másikba.

Kátya lakása, és kertje egy vidéki kisváros kertvárosi részében; stílusosan kertes ház jellege van; a fa boltíves megoldás dominál szinte mindenütt, lecsüngő kúszó növényekkel, főként a kertben, ahol majd a második rész játszódik.)

 

KÁTYA (kissé zaklatott, izgulós alig huszonéves, és idegességében össze-vissza rakosgat mindenfélét, a látszólagos rendet szeretné mindenáron megteremteni; tökéletes, kifogástalan estére számít, és szeretne remek háziasszony szerepében tetszelegni. Hirtelen átrohan a fürdőszobába és magára igazítja gyönyörű fekete kisestélyi ruháját, és csupán alig sminkeli ki magát, mert azt szeretné, ha egész este alatt érvényesülhetne természetes szépsége. Szemceruzával vastagon fecskefarkat varázsol mind a két őzikeszemére, melytől csak még intenzívebben lángolóbbnak hat a tekintete, és halhatatlanul csinos)     

 

A fene vinné el az egészet! Hát ez az én formán! Hogy engedhettem meg magamnak, hogy vendégeket fogadok, amikor jóformán kész kupleráj még a fürdőszobám is! (kicsit a színpad előterébe jön)

Őszintén remélem, hogy nem veszik maguknak majd a bátorságot és nem néznek körbe a szobám táján, mert a pofámról is vastagon lesülne a bőr! De ez maradjon szigorúan köztünk jó?! (az előszoba tükörbe magával szemben állva kecsesen kacsint, majd ajkaival csücsörít, miközben tükörképével beszélget)

Mit gondolsz drága barátnőm? Vonzó vagyok, vagy csak csinoska? (párszor körbefordul a tükör előtt, hogy lássa a végeredményt) A célnak átmenetileg megfelel, és ha valaminek nem tetszene, azt azonnal kihajítom!

 

(Szép ünneplőbe felöltözött vendégek tűnnek fel a kertes ház előtt; mindegyik hozott valamit; a férfiaknál gyönyörű csokor virág van, kivétel Botorka, aki egy kisebbfajta cserepes növényt hozott, ami egyeseknek nevetség tárgya, a hölgyek többsége pezsgőt, és kisebb aperitif-jellegű italokat hozott, és párszor fogukat vacogtatják szándékosan, mintha hűvösebb lenne az idő, pedig nyári éjszaka van, és kissé fülledt meleg)

 

PETRŐCZ (hatvan év körüli, közepes magasságú, pólót és zakót viselő, laza ember, aki nagyon szókimondó, és még mindig úgy viselkedik, mintha a harmincas éveiben járna, látszik rajta, hogy minden balhéban benne van, és kissé nyomulós is)

Na, bogárkáim! Hogy vagytok? Van kedvetek egy kis bulihoz? (kedveskedőn megcsipkedő a hölgyek szoknyáit, mint aki egyszerre flörtöl és udvarol is) Na, indulhat akkor a buli?!

 

(A hölgyek kiváltképpen helyeselnek; egyedül Zselé és Botorka húzódik kicsit háttérbe, és beszélget egymással)

 

ZSELÉ (bizalmasan Botorkához hajol, szándékosan suttog, harminc-harmincöt éves, zselés hajú, feltűnően szoláriumos arcú, ember) Bocsáss meg drága barátom, de nekem egy kicsit túl sok már ebből az ünneplésből! Biztosan jó vége lesz ennek?! (kezét tördeli)

BOTORKA (A húszas éveinek a végén járó, pufók, nagyon gátlásos és szégyellős, mégis kellemes benyomást keltő rikító ünneplőbe öltözött emberke, a tulajdonképpeni madárijesztő, mert ha az ember ránéz óhatatlanul is nevethetnékje támad)  

Tisztelt uram! Én csak a kutyustól félek rettegőn és nagyon, akit e bájos ifjú hölgyemény olyan feltűnően pátyolgat!

ZSELÉ (elneveti magát jóízűen, míg a többiek a ház kerítése felé veszik az irányt, hogy csöngessenek)

Ha-ha-ha! Ez nagyon jó drága barátom! Nem is hittem volna, hogy egy ilyen igazán termetes ember, mint te megijedsz egy igazán tündi-bündi aranyos kiskutyustól? Ki látott még ilyet?

BOTORKA (vastagon törölgetni kezdi magát egy tiszta papír zsebkendővel, mert, ha elfogja a páni-félelem vesztettük verejtékezni kezd)  

Kedves uram! Mondaná ezt majd akkor, mikor a János Kórház baleseti sebészetén visszavarrják a karját és kiderül, hogy egyetlen ujjperccel több, vagy kevesebb van, mint kellene!

 

(Petrőcz masírozik vissza; látszik roppantul élvezi az ifjú hölgyek társaságát)

 

PETRŐCZ Na, mi az drága gyerekek, mi az? Hogy ezeknek a buláknak micsoda isteni alvázuk van! Haj! Ha csak tíz évvel lehetnék, most fiatalabb bizony mondom, le nem állnék a csajozással! (párszor csettint az ujjával) De mi a csudért álldogáltok ti itt?! Miért nem jöttök már be az ég szerelmére? Ha látnátok Kátyát! Igazán mondom, de szívesen ágyba vinném!

ZSELÉ Nem gondolja drága barátom, hogy a férfiak hímsoviniszta trófeagyűjtési szenvedélye megfertőzi az egészséges párkapcsolatok mikéntjét is?!

PETRŐCZ Ezt most nem egészen értettem hapsikám! Csak nem ki akarsz velem kezdeni mi? Mert figyelmeztetlek én az ellenkező nemek iránt tanúsítok kellő vonzalmat! És légy szíves ne kóstolgass! (hirtelen megijed, mert pár lépést hátrál)

ZSELÉ Ne izgassa magát drága uram! Hisz olyan fölösleges, egyébként különben sem a zsánerem! (de azért kekeckedőn kacsint feléje)

PETRŐCZ Akkor te meg pubikám leszel szíves és ne kacsintgass felém olyan feltűnően, mert felnégyellek! Megértetted?!

ZSELÉ Persze, természetesen! De azért barátok még lehetünk, vagy nem?!

PETRŐCZ Ja, vagy úgy! Hát persze, de csupán szigorú fenntartásokkal!

 

(Elviharzik a hölgyek után a bejárati kapuban, ahol időközben megjelent gyönyörű fekete, kisestélyiszerű nyári, roppant elegáns ruhában Kátya éjfekete haját kontyba fonta és ettől még csinosabb az arcocskája; kedvesen üdvözöl mindenkit, majd fogadja a gratulációkat, köszöntéseket stb.)

 

KÁTYA Hölgyeim és kedves Uraim! A vacsora tálalva van! Arra kérnélek benneteket, hogy mindenki fáradjon be szeretettel az én kis szülői házamban!

 

(Zselé mellett félszegen, tétován ácsorgó Botorkán látszik meg igazán a stresszes feszültség, mert szemeivel folyamatosan Kátya kiskutyájára tapad, aki olyan eleven, mint egy kisgyerek pajkos és folyton játszadozna bohókásan. Zselé már indulni készül elvégre neki is van egy kutyusa ezért nem fél az állatoktól, de Botorka földbe gyökerezett a félelemtől, és most látszólag mozdulni sem tud, és látszik rajta, hogy egész testében reszket és remeg, mint a nyárfalevél)

 

ZSELÉ Ön nem szeretné esetleg élvezni ennek a bájos, csinos ifjú hölgynek a társaságát? (párat kacsint)  

BOTORKA (nagyot fúj, mint akinek súlyos terhek emésztik a vállait) Kedves uram! Én már annak is igazán örülnék, ha ezt a kedves kis kutyát a hölgy átmenetileg befogná, vagy elzárná, mert valósággal rettegek már a látványtól is sajnos!

KÁTYA (kivirulva az önfeledt boldog ragyogásban feléjük jön) Üvdözölek benneteket drága Uraim! Nyugodtan fáradjatok csak be, a többiek már mind odabent üldögélnek és csak rátok várnak!

ZSELÉ (előjön a sármos farbával és gyönyörű egzotikus virágcsokrot nyújt át Kátyának, aki valósággal meglepődik a gyönyörtől)  

Drága Hölgy! Kérlek, fogadd szeretettel ezt a kis csekélységet! (meg is hajlik, mint a vérprofi gavallérok)

KÁTYA Jaj, hát igazán… ezt nekem hoztad?! Gyönyörű szép! Igazán köszönöm!

 

(Botorka még hosszú percekig tétován álldogál, várja illedelmesen, hogy rá kerülhessen a sor; ő is hozott virágot, egy gyönyörű, kis cserepes jácintot húz elő a tarka ruháiból)

 

BOTORKA Drága Művésznő! Kérem, engedje meg, hogy nem régen volt neve napja alkalmából igazi szeretettel fölköszöntsem! (illedelmesen átnyújtja a meghitt kis cserepet Kátyán látszik, hogy neki ő az, aki még az apróbb, és tán jelentéktelen dolgoknak is képes nagyon megörülni; elveszi a növényt, majd arcra puszit ad mindkettőjüknek)

KÁTYA Ezt a figyelmes lovagiasságot nahát! Nem is gondoltam volna, hogy még a mai világban is élnek úriemberek? De nyugodtan gyertek beljebb! Csak bátran!

 

(Zselé megindul, mint akit mélyről előtörő lélekerő hajt, Botorka viszont egyelőre kint marad a kapuban, miközben Kátya a többi vendéghez siet, hogy jól érzik-e magukat, minden rendben van-e stb. Kicsit talán úgy tűnhet, hogy meg is feledkezik Botorkáról.)

 

ZSELÉ Hát… akkor kedves barátom… Odabent talán még látjuk egymást! Előre a flörtölés útján! (színpadiasan belép a kapun, miközben megsimogatja a kutyust)

 

BOTORKA (önmagában töpreng, hezitál, morfondírozik) Miért kellett nekem ez a kis összejövetel? Miért van az, amikor ismerkedni szeretnék egyszer tutti biztos, hogy kitör a botrány?! (kicsit a színpad elejébe jön, mintha egyenesen a nézőkhöz beszélne)

Már hallom is a hangjukat! Megijedt egy ártatlan, imádni való kis kutytuskától, anyuka szeme fényétől, hogy egyem meg a szívét! De ha valóban megszeretnének ismerni, rájöhetnének, hogy ez nem is annyira egyszerű; mindannyian igényelnénk, hogy embernek tekinthessenek, és mi fontosabb, hogy elfogadjanak, de hát még nagyon sok időnek el kell telni újfent teljesen feleslegesen, míg a máshogyan gondolkodó, és sokkal érzékenyebben érző emberkéket is fokozatosan megszokja és elfogadja a külvilág!

 

(Petrőcz viharzik ki; kezében egy jól megtöltött pálinkáspohár, látszik rajta, hogy erősen a kapatosság felé hajlik, de még csöppet sem részeg)

 

PETRŐCZ Hát te meg mi az ördögöt keresel itt kint drága egy komám?! Jól érzed magad itt?!

 

BOTORKA Hiszen, magad mondtad: jobban már alig lehetnék! Csak egész nyugodtan menj vissza, megígérem, ha elég lelkierőt gyűjtöttem majd én is bemegyek!

PETRŐCZ Mi bajod van egy haverom?! Csak nem történt valami baj? Rosszul érzed magad?! (aggódni kezd, kicsit közelebb megy hozzá, és megméri a pulzusát)

Lássuk csak! Hát úgy látom, hogy a szíved szaporán rendetlenkedik pajtás! Ne hívjam a mentőket!

BOTORKA Ugyan felesleges egyszer mindannyian meghallunk! Csak az a kérdés, hogy az emberek hogyan emlékezzenek ránk? Ha ugyan még tudják mi az a bizonyos emlékezet…

PETRŐCZ Ne hülyéskedj nekem itt össze-vissza! Most miért nem vagy képes bejönni mi?! (kicsit ingerültebb, és türelmetlenebb)

BOTORKA Tudom, hogy ki fog nevetni, de már gyerekkoromtól kezdve halálosan rettegek szinte mindenféle állattól, és senkit sem szeretnék megbántani, vagy megsérteni, de nagyon aggaszt, hogy mi van akkor, ha ez a kis állatka az ellenséget látja csupán bennem és nem a megtérített barátot?! (félve, suttogón)

PETRŐCZ Tudod mit, kómám?! Én megyek előre, te addig végig szorosan a nyomomban járj és akkor a kutya nem tud a közeledbe férkőzni! Így jó lesz?!

BOTORKA Kellett volna hoznom valami kisebbfajta védőfelszerelést, ha a lábamba, vagy egyéb testrészeimbe akarna harapni! (hangja enyhén megremeg)  

PETRŐCZ Én foglak megharapni, de úgy hogy a fogaim helyét egy életre viselheted, ha nem hagyod abba ezt az ostoba nyávogásodat! Na, értem? (kicsit ingerültebben)  

BOTORKA Kérem kedves barátom! Nyugtasson meg, hogy nem lesz semmi baj! (hangja tudatosan félelemmel teli)  

PETRŐCZ Egészen nyugodt lehetsz te beszari tökmag! Nem lesz semmi baj, sőt ha így folytatod, a végén még elnyered valamelyik hölgyike kezét, aki mint valami tutyimutyit majd pátyolgatni fog! (titokzatosan kacsint)

BOTORKA Hát most már kicsit ebben is kételkedek!

ZSELÉ Hát kedves drága barátaim! Akkor ne is várakoztassuk tovább tisztelt ismerőseinket! Éljen a bulizás! Éljen a parti!

 

(mint aki boldogság eufóriájában úszik; megindul a bejárati ajtó felé, belép, és behúzza maga után az ajtót)

 

PETRŐCZ Na, pubikám! Hát akkor nekünk is szedelőzködnünk kellene, mert a végén lemaradunk egy csomó hasznos és gyönyörűséges dologról!

BOTORKA Hogy hogyan legyünk könnyű módszerrel másnaposak, és ideig kimerültek és kábák? (iróniával)

PETRŐCZ Hát, ha csak önmagamat nézem; én bírom az italt; az első néhány liter már meg se kottyan, csak arra vigyázz, hogy ne váljak túlzottan kötekedőssé, mert akkor kibújik lelkemből a kisördög is! Nahát, akkor! Előre! (azzal fogja magát és beviharzik)

 

(A színen most egyedül látjuk Botorkát, aki a kutyáktól való általános félelmében legszívesebben inkább hazamenne; tétován toporog, álldogál, nem tudja mihez is fogjon, alakját sejtelmesen világítja meg a fény. Kátya jön ki az udvarra, mert kiderült, hogy kint hagyta a dugóhúzót)

 

KÁTYA Hát te? Mondd csak? Mit keresel még mindig itt, amikor a többiek már régen bent ülnek, és a lehető legjobb hangulatban vannak?! (meglepődik) Csak nem tudod elengedni magad?! Vagy képtelen vagy feloldódni? (kicsit csipkelődik vele, de ezt is játékosan és csupa szívvel teszi)

BOTORKA Hát… ami azt illeti nemes hölgyem! Kicsit tartok kegyed kutyusától! (úgy kell kinyögnie a szavakat, mintha harapófogóval húznák ki belőle)

 

(Kátya kicsit közelebb megy hozzá, hogy jobban érthesse minden szavát)

Ha-ha-ha! Hát ez remek (cserfesen röhögcsikélni kezd)

Hát ez nagyon jó! Még hogy félsz a kutyusoktól! És még mi az, amitől halálosan rettegsz? (kacérkodón, kissé kihívón csípőre teszi a kezét)

BOTORKA Életem története drága valóságos kalandregény, melyben egyszerre magam lettem szenvedővé és áldozattá!

KÁTYA (megkomolyodik) De viccet félretéve kedves úr! Volna-e kedved bejönni közénk, vagy a vacsorádat idekint szervírozzam?! (mint egy felszolgáló meghajol)

BOTORKA Csupán elegendő lelkierőt és bátorságot kellene gyűjtenem, hogy megtehessem a házig azt a pár sorsfordító lépést! De persze… (nem tudja hogyan fogalmazza meg a mondatot) nagyon sokat segítene kegyed, ha átmenetileg persze elhívná a kutyuskát és akkor talán én is könnyedébben tudnék már mozogni! Ha volna szíves!

KÁTYA (alig bírja a nevetését visszatartani) Ha-ha! Hát te drága Botorkám! Te aztán tényleg egy egyedi eset vagy! Hát az én kutyám még soha az életben nem bántott senkit! Miért pont téged akarna megharapni?!

BOTORKA Csupán csak azért, mert vadidegen embernek még nem érezte a szagát, így könnyen előfordulhatnak balesetek!

KÁTYA De hát esküszöm az Istenre, hogy olyan ártalmatlan, mint a ma született bárány! (eskütételre emeli a jobb kezét)

BOTORKA Drága! Engedelmével ebben a játékban, hogy vajon jámbor-e vagy veszedelmes vad nem szívesen vennék részt, de ha valahova elhívja, hogy nyugodtan be tudjak lopakodni a házba, azt nagyon megköszönném! (elönti már megint a csatakos verejték, törölgetni kényszerül magát)

KÁTYA (kicsit töpreng magában) Hát… ha már ennyire ragaszkodsz hozzá te kis butuska süke-bóka! (szól a kutyának) Bodrika! Gyere csak velem! A bácsi nagyon reszket tőled, úgyhogy most egy kicsit elmegyünk…

 

(hátraviszi az udvar hátsó felébe, ahol egy kisebb konyhakert kapott otthont)

 

BOTORKA Ez sem ment olyan jól, mint azt előre gondoltam! (óvatosan, mint egy besurranó tolvaj, belopakodik a házba)

 

(Később, már a házban; a többi vendég időközben elfogyasztotta a szokásos üdvözlő aperitif-italát, és Botorkának is kitöltötték a maga italát, pedig ő mindenit igyekezett figyelmeztetni, hogy soha nem iszik alkoholt, Petrőcz amikor ezt megtudja, szó nélkül kikapja a kezéből a szeszt, és lehajtja)

 

PETRŐCZ Hú! Hát ez aztán a jóféle pálinka mondhatom! Elismerésem a háziasszonynak! (nyelvével megnyalja finom, feketés bajuszkáját)

ZSELÉ Ebben drága barátom csatlakozni szeretnék Boronka úrhoz, mert én sem vagyok egy megrögzött alkoholfogyasztó!

PETRŐCZ Akkor pincér! Ennek a két úrnak hozzon kérem, két bodzaszörpöt, vagy valamit amiben nincs szesz!

 

(szólna egy pincérnek, de csak Kátya jön vissza és hoz két szörpszerű italt)

 

KÁTYA Parancsoljatok kedves, Drága uraim!

ZSELÉ (odalép gyorsan; meghajol, majd átveszi a kért szörpjét) Hát igazán köszönöm! Ezt a figyelmességet!

 

(Botorka is érzi, hogy föl kellene állnia; most úgy néz ki, mint aki legszívesebben rögtön elsírná magát a meghatottságtól, figyelmességtől; föláll, és kicsit megreszket a keze, ahogy igyekszik átvenni a szörpöt. Ügyetlenül egyensúlyozik a poharával, a társaság hölgy tagjai jókat vidulnak ezen)

 

BOTORKA Kö-kö-köszönöm szépen Drága! Nagyon sokat jelent a kedvessége!

KÁTYA igazán nincs mit! (jóságos hattyú-keze hirtelen megáll Botorka szőrös mancsainál; simogatja és vigasztaló állást vesz fel, látszik ez Botorkának is nagyon jól esik)

Akkor tisztelt, kedves vendégek! Asztalhoz lehet fáradni! A vacsora tálalva van!

BOTORKA (félig meddig teljesen odavan; ájuldozik, és nehezen kap levegőt, miközben arcát teljesen elönti a csurgó verejték, zsebkendőjével törölgeti az arcát, már dörzsöli)

PETRŐCZ Kutyika hü-hühüty! (hívná a kutyát, de sehol sem találja) Hát a kutytuskád hová lett tündérem?! (Kátyához)

KÁTYA Bocsáss meg, de egyesek jelezték, hogy sajnos allergiásak a kutyaszőrre, és ezért kint kellett hagynom!

 

(Petrőcz már csak azért is virtusból kimegy az ólakhoz, és visz valami kis harapnivalót az állatnak; hamar visszajön)

 

Na, hát így kell ezt csinálni! Attól, hogy mi itt jókat falatozgatunk a kis állatka se szenvedhessen semmiből hiányt!

KÁTYA (látszik rajta, hogy kicsit bosszankodik, és idegeskedik valami miatt, mert nyugtalanul fel-le járkál, Petrőczhöz fordulva)

Kérlek Ferim! Légy kedves és többet már ne adj enni a kutyimnak, mert tudod megszokta már a házirendet!

PETRŐCZ (mint aki tetemesen bakot lőtt, kissé szégyenkezik)

Jaj, galambocskám! Bocsáss meg! Megígérem, hogy többet nem fog előfordulni! Így rendben lesz?!

KÁTYA Rendben, de azért kérlek erre nagyon vigyázz! (figyelmeztetőn az orrára koppint)

PETRŐCZ Kérlek szépen! Semmi gond! Úgy teszek, ahogy parancsolod Úrnőm! (gálánsan meghajlik)

ANETT (mint egy csitri ujjong, lelkendezik, és összetapsoltatja kicsi tenyereit) Juj! De izgalmas, Juj! Repes a szívem! De édes egy kis állatka lehet! Jómagam a nyulacskákat részesítem előnyben; mert nálam minden rózsaszín!

MELINDA (középkorú dáma; valóságos fejedelmi nagyság; most pózban tetszeleg, és minden pillanatnak megadja a maga módját, és persze hallatlanul élvezi is) Ugyan Drágám! Ne gyerekeskedj itt nekem! Tessék végre nőcisen talpra állni és viselkedni! Jómagam inkább kutyapárti vagyok! Mikor lehet már asztalhoz fáradni?! (Kátyához beszél, miközben vizslató szemeivel szinte mindenkit sakkban tart)

KÁTYA Tessék csak nyugodtan parancsoljatok! Máris!

 

(Kivezeti őket a kis díszkertecskébe, ami hangulatosan fel van lugasokkal, és egyéb futónövényekkel díszítve; és egy fából készült pavilonban van megterítve nagyon elegánsan, mégis kifinomultan; látszik nagyon sok erőfeszítésébe, gondosságába került, mire így sikerült összehozni)

 

REGINA (harmincas éveinek elején járó hölgy. Egy kicsit hiú, és arrogáns, és mindent megtesz, hogy ő legyen a középpontban; kicsit megjátssza magát)

Csak nem akarod, hogy a moszkitók egyetemes támadásának legyünk kitéve, miközben a legjobb falatokon rágódunk mindannyian?! Miket vettél már megint a fejedbe drága barátnőm?

KÁTYA Mindenkit megnyugtatok, hogy teljesen biztonságos a kinti étkezés, és igyekeztem mindenre szakszerűen és gondoskodón odafigyelni! Akkor ehetünk?!

MINDENKI I-i-igen!!!

 

(Botorkán erősen meglátszik, hogy az általános jókedv és boldogság közepette mintha nem találná a helyét; ujjperceit ropogtatja, és fel-alá járkál, hogy Kátya segíthessen neki, odamegy hozzá kicsit beszélgetni)

 

KÁTYA Ne haragudjon, de úgy vettem észre, hogy az egész este folyamán kicsit olyan elveszettnek tűnt! Ugye nem haragszik?!

BOTORKA Á, dehogy! Önre Drága a világért se tudnék haragudni! Különben miért kérdezi, ha szabad tudnom? (óvatosan ráemeli tekintetét, de most olyan sebzett és kiszolgáltatott, akár egy kisgyerek)

KÁTYA Semmi, tényleg semmi, csak ha Önre nézek kedves Botorka mintha visszaköszönne minden percben gyerekkorom! Nekem is nagyon nehéz volt elhiheti!

BOTORKA Bocsásson meg, ha felkavartam volna! Nem állt szándékomban!

KÁTYA Kérem, ne mentegetőzzön! Ami megtörtént sajnos megtörtént! Ezen már aligha lehetne változtatni, de a segítségét szeretném kérni, hogy behozzuk a tálakat!

BOTORKA (kicsit maga elé meredve, töprengve, elgondolkozva) Hát hogyne… persze, persze… természetesen!

 

(azzal segítőkészen máris követni kezdi Kátyát, aki szabályosan kiviharzik a konyhába)

(Amerikai stílusú, kényelmes és tágasra berendezett konyhai helység; a finom sült hús sercegő illata szinte belengi az egész helyet. Látszik, hogy minden aprólékosan meg lett tervezve, ki lett számítva! Botorka készségesen segít Kátyának megfogni a levesestálat, hogy a másik kimerhesse a húslevest, addig jókat beszélgetnek)

 

KÁTYA …És mondja csak kedves Botorka mikor döntötte el, hogy végleg a költészetnek szenteli az életét?

BOTORKA Ez egy kitűnő kérdés! Sajnos magam sem tudom! Talán mindig is élt bennem a vágy a kifejezésre, mint mindenki másban, és nálam ez valahogy így sikeredett! Ennyi!

KÁTYA És sok művet jelentetett meg azóta? Tényleg! Mióta is dolgozik már?

BOTORKA Hát az az igazság, hogy már vagy negyven kisebb–nagyobb  kiadónál kilincseltem, de itt már milliókra lenne szüksége az embernek, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele!

KÁTYA (érzi, hogy Botorka nagyon érzékeny) Azért csak nem annyira vészes a dolog és pesszimista, ahogyan azt Ön most érzékelteti! Vagy talán mégis?!

BOTORKA Hát nézze drága! Én körbejártam a főváros majdnem minden könyvkiadással foglalkozó szerkesztőségét, ahonnét gyakorlatilag anyagi források nélkül mindenünnen elküldtek; azt mondták, hogy szépek, jók az írásaim, de ebben a mostani világban kapcsolatok nélkül nem lehet éldegélni! (mint akit lesújtottak saját mondatai)

…És, amíg ezen sem lehet változtatni, addig sajnos magam sem tudom, hogy mit is tehetnék!

KÁTYA (leteszi a szűrőt, merőkanalat, és gyöngéden megsimogatja Botorka haját) Igazán nagyon sajnálom, és együtt érzek Önnel kedves uram!

BOTORKA Ez nagyon jólesik drága Hölgyem!

KÁTYA (hirtelen ötlettől vezérelve) De mondja csak miért is nem tegezhetnék egymást?

BOTORKA Kérem szépen, ahogy önnek jobban megfelel, bár én roppant bizalmatlan vagyok sajnos az idegenekkel, mert tudja drága meglehetősen sokan kihasználtak sanyarú életemben! (kicsit magába süppedve)

KÁTYA (közelebb hajlik hozzá, és részvétteljesen megsimogatja ezúttal a fejét) Igazán… nagyon sajnálom! De most itt van, és ez az este – remélhetőleg arról szól majd, hogy mindannyian jól érezzük magunkat! Elvégre itt már Te is barátok között érezheted magad! Vagy nem?! (kérdőn néz rá)

BOTORKA (hezitálva, félszegen) Bizonyára…

 

(Kátya kiveszi a sütőből a megsült húsokat, Boronka önzetlenül már segít is neki, észre sem veszi, hogy a hőálló tál kicsit forróbbra sikeredett és megégeti magát; fájdalmai vannak, de megpróbálja férfiasan elviselni)

 

KÁTYA (észreveszi, hogy megégette magát, annál jobban értékeli, hogy segíteni akart; odarohan hozzá, és gyorsan hideg vizes csap alá tartja a kezét)

Jaj, kis szegénykém! Hát mit csináltál magaddal? Gyorsan beborogatjuk! Nem lesz semmi baj! (most olyan, mint egy gondoskodó édesanyja)

BOTORKA (fájdalomtól összeszorított fogakkal) Semmiség! Igazán köszönöm a kedvességét!

KÁTYA Figyelj ide Boronka! Megharagszom, ha nem fogunk tegeződni, hiszen egyidősek vagyunk! Mindketten a nyolcvanas évek gyerekei! Tehát akkor? Tegezzük egymást!

 

(Elővesz egy aprócska gézdarabot a konyhaszekrényből, egészségügyi tapaszt is kerít hozzá, és ellátja a kezét, jól befáslizza)

 

Hát azt hiszem ezt egyelőre egy kicsit pihentetni kell! De a másik kezeddel is biztosan ugyanolyan finom lesz az étel!

BOTORKA Igazán hálás vagyok érte, nagyon köszönöm!

KÁTYA Nem tesz semmit! (észreveszi, hogy kicsit szomorúbb) De mi a baj?

BOTORKA Tudod Drága… én bal kezes vagyok!

KÁTYA …És nem tudsz jobb kézzel enni! Hát… ha csak ez a gond! Majd én megtanítlak jó?!

BOTORKA Nagyon jó!

 

(Kifelé indulnak a konyhából a kertbe ahol a többiek már mind izgatottan össze súgnak-búgnak a hátuk mögött, hogy vajon milyen falatokat kaphatnak? Közöttük is a leghangosabb Petrőcz)

 

PETRŐCZ (pálinkáját kortyolgatva)

Ez ám a tiszta szesz, még a gigámat is marja! Ajánlom mindenkinek! De majd megöl már a kíváncsiság, hogy ezek odabent mit ügyködhettek össze számunkra? (kicsit türelmetlenebbül jár fel-alá) Szerintetek mit kapunk, bájos, ifjú Hölgyeim? Félig megkopasztott kappant, vagy teljesen cipőtalpra átsült süket fajdot?

 

(Anett, mint egy szőke csinibaba, naiva elkezd gyerekesen sajnálkozni, hogy ő mindig is az állatokkal rokonszenvezett, és azért lett önkéntesen vegetariánus; soha nem fogyaszt állati eredetű ételeket, és amikor meghallja, hogy nyúlpaprikás készülnek feltálalni valósággal hisztit csap)

 

ANETT Jaj, ez borzasztó, hatalmas veszteség a földbolygónak! Hogy mi emberek mindig csak magunkra gondolunk, és arra, hogy állandóan jókat együnk és megtöltsük a bendőnket! Én megvallom, őszintén szégyellem magam, hogy ezeket az ártatlan, védtelen kis angyali nyuszikákat le kellett öldösnünk, csak azért, hogy nekünk étel kerüljön az asztalra! (már a sírás határán hepciáskodik, és nagyon sajnálkozik)

 

ZSELÉ (megpróbálja megvigasztalni egy látszólag ártatlan tréfával) De hát… kedves Anett! Ennyi erővel az afrodiziákumnak számító osztrigalevest, vagy csigalevest sem kellene megennünk; elvégre a csigák is jótékonyan befolyásolják a természet rendjét! Ne butáskodj már! Nyugodj meg! (kedvesen zsebkendőt ad át neki, az elveszi)

ANETT (kifúja az orrát, és kicsit elmaszatolja a sminkjét is ezzel is fokozva a hatást) Jaj, igazán olyan cukorfalat vagy! Köszönöm!

REGINA (szokásos díva pózban tetszeleg, és rágyújt egy cigarettára; látszik, hogy ezen a nő minden olyan felszínesen beállított, mű, semmi sem eredeti, talán még a kimondott szavai is hazugságokként hangzanak)

Anett ne kezd el nekem a hisztit, mert egész úton idefelé lökted már nekünk a sódert! Másodszor, ha nem szereted a nyúlpaprikást, akkor miért nem eszegetsz egyszerű, sima kenyeret?

ANETT Mert sok benne a szénhidrát, és a napokban egy modellügynökségi meghallgatásom is lesz, és nem engedhetem meg magamnak, hogy akár egy dekát is hízzak az eredeti versenysúlyomhoz!

PETRŐCZ Drága ifjú hölgyem! Ennyi erővel akár füvet is legelhetnél a verandáról, hiszen van itt bőven! (gúnyos iróniával)  

MELINDA Kérlek, ezt hagyjátok abba! Bizonyára Anettnek is megvannak a maga allűrjei, és rigolyái ezt nem árt tiszteletben tartani, hogy kicsit összebarátkozzunk, és összeszokjunk! (békítőleg) Hát akkor… várjuk meg, hogy vajon mit is kapunk?! Én roppant kíváncsi vagyok!

 

(Kátya és Botorka javában hozzák az ínycsiklandozó sült húsokat, és fogásokat; a nyúlpaprikást is, és a burgonyafánkokat; gusztusos ízlésességgel elrendezik; a többiek észreveszik, hogy Botorka bal kezén vastag bumszlis fásli díszeleg, és most úgy viseli ezt, mint valami hősi kitüntetést.)

 

KÁTYA kedves Vendégeim! Remélem már kellőn éhesek vagytok, és ugye nem késtünk olyan sokat?! Ahogy megígértem; kicsit beavatlak titeket a házi jellegű gasztronómiám varázslataiba! Nagyon izgulok, hogy remélhetőleg mindenkinek ízleni fog-e a főztöm, de külön gondoltam Anettre, aki nem eszik húst, így külön neki készítettem ezeket a kis mini burgonyafánkokat salátával, Zselének pedig kap még egy kis bodzaszörpöt!

 

(Kedvesen mindkettőjüket kiszolgálja, majd szépen elkezdi egyesével kiszedni az ételt a többiek tányérjára is; a legutolsó tányér Botorkáé)

 

BOTORKA (amikor már mindenkinek a tányérján van étel, óvatosan párszor megkocogtatja a poharát) Hölgyeim, és kedves Uraim! Szeretnék ha megengeditek… egy kis pohárköszöntőt mondani, ha szabad?

PETRŐCZ Éljen! Vivát! Halljuk, de rögtön!

BOTORKA Köszönöm a tiszteletet! Először is szeretném megköszönni a ház asszonyának, hogy befogadott a gyönyörű házába, egy igazi otthonba ahol az ember mindig menedéket találhat akkor is, ha éppen bánatos, vagy rosszkedvű! Másodszor: Fantasztikusan ízletes ételkülönlegességeihez is gratulálok, mert egyre kevesebben tudnak a mostani világban már főzni-sütni és miután mindenki össze-vissza rohangál, így marad az éttermi koszt, ami nem olyan finom, és ínycsiklandó, mint a jó házi! Harmadszor: Szeretném megköszönni a kedves, gondoskodó ápolónői figyelmet is, amivel szüntelenül megtisztelt Kátya kisasszony, amikor megégettem véletlenül magam a forró tepsikkel!

 

(Gyöngéden lehajol, és megcsókolja Kátya mindkét kezét, mire ő fülig elpirul)

 

PETRŐCZ Hát akkor pajtikám erre inni kell! Nem igaz?! (fogja a saját poharát és fenékig lehajtja, kicsit már így is kapatos)

ZSELÉ Szeretnék csatlakozni az ünneplő sokasághoz; Éljen a ház asszonya! (gálánsan meghajol Kátya előtt, és felkéri egy táncra) Megtisztelsz ezzel a tánccal?

KÁTYA oh! Hát… boldogan! (kicsit szabadkozik)

PETRŐCZ Mi pedig addig csak igyunk egy kicsit! Csak rajta, szaporán! Itatás ide! (nem fogja vissza magát, tölt a kancsóból a poharába és felhörpinti)

ZSANETT Csak nem gondoljátok, hogy én ilyen olcsóságokra majd leereszkedem közétek! Különben is ellenzek mindent, ami a trend és a divat ellen való!

REGINA Ugyan már kedvesem! Ezt te se gondolod komolyan! Inkább érezzük jól magunkat ezen a kellemes estén! Nem igaz?! (megfogja a kezét és ők is táncba kezdenek)

BOTORKA Haj-baj! Csak egy kicsit jobban próbáltam volna talán pedálozni! Talán észrevett volna! (megpillantja Melindát, aki kissé szabadkozva egyenesen feléje tart)

MELINDA Bocsásson meg kedves Botorka! Szabad ez a hely?

 

(Botorka rögtön feláll, és udvariasan kihúzza előtte a széket)

 

BOTORKA Tessék csak parancsolni drága hölgyem!

MELINDA (kicsit tétováskodik, mert nem szokott hozzá az ilyen mérvű szolgálatkészséghez) Ön igazán figyelmes úriember kedves Botorka! Csodálom, hogy nem ragadnak magára a nők!

BOTORKA Bizonyára a félszegségem miatt! Emellett túlságosan sok önbizalommal sem igen rendelkezek; de mégis úgy élem az életemet, hogy mindenképpen legyen értelme!

MELINDA Önnek nincs az az érzése, hogy találkozik valakivel élete során, akit még nem látott, és úgy beszélget vele, mintha öröktől fogva jó ismerősök lennének? Nem talál ebben valami különös együtthatóságot? (kicsit közelebb húzódik, és óvatosan megfogja a másik kezét)

Szegény uram! Jócskán megégette a kezét! Nem kellene megnézetnie egy orvossal is? Nehogy elfertőződjön! (gyengéd puszit ad a mulpolyás kezére, látszik, hogy gondoskodó szeretettel teszi, amit tesz)

BOTORKA Drága ifjú hölgyem! Csak óvatosan drága, mert attól tartok, hogy zavarba hoz! (mélyen elpirul, kicsit szégyenkezik is emiatt)

MELINDA Tudja kedves Botorka az én életemben mindenki azt hitte, hogy málnaszörppel van leöntve a valóság, és mikor rájöttek, hogy rengeteg félelem és tétovaság feszül bennem is, mint a többi emberben rögtön megszabadultak tőlem; ugyan kinek kell egy libuska a saját maga bizonytalanságával?

 

(elővesz egy zsebkendőt a retiküljéből, és törölgetni kezdi nagy szempilláit, mint akit mélységesen megérintett az eset, Botorka is zsebkendőért nyúl, és készségesen feléje nyújtja)

 

BOTORKA Drága hölgyem! Tessék, itt van! (odaadja a zsebkendőt) Kérem szépen, ne itassa az egereket! Gondoljon arra, hogy mennyire kellemes esténk van itt! Hogy most még fiatal, és boldog lehet csak meg kellene találnia a hétköznapi dolgokban is a létezés szépségeit!

MELINDA Ezt nagyon szépen mondta! Igazán köszönöm drága uram! (óvatosan közelebb hajol, és gyengéden arcul puszilja)

BOTORKA Jaj, nem tesz semmit! Máskor is örömmel segítenék!

 

(A társaság több tagjai is táncolni kezdenek, és látszólag mindenki jól érzi magát; kivált Petrőcz)

 

PETRŐCZ Hát ti meg mit búslakodtok ott a sarokban? Gyertek ti is viduljatok velünk egyet!

 

(már ráncigálná kedvesen Melindát, mert szemrevalónak találja nagyon is, de Ő mintha külön engedélyre várna Botorkától kérdő tekintettel néz vele farkasszemet: Botorka bólint mire Melinda is fürge, apró lépteivel megtáncoltatja párszor Petrőczt; Kátya visszatér a Zselével történt táncból, és kicsit helyet foglal magának de szándékosan Botorka mellett)

KÁTYA Hu-Hu! (kifújja magát) Ez ám a vérbeli táncos! Mindig is kedveltem az ilyen temperamentumos táncokat! Veled mi a helyzet kedves Botorka? Szeretsz táncolni, mert, ahogy látom egyelőre az udvarias tartózkodás mellett kötelezted el magadat! (kedves kacérsággal kacsint feléje párszor)

BOTORKA Drága Kátya megtisztel adakozó szereteted, de tudod… én botlábú is vagyok, és meglehetősen sután és otrombán járkálok a parketten! Nem venném a bátorságot, hogy összetapossak egy finom lábujjat, mely olyan finom, mint a tollpihe!

KÁTYA Á! Nem is tudtam, hogy egy költő veszett el benned!

BOTORKA (szerénykedve) Csacsiság kérlek! Néha jobb napjaimon írogatok, és firkálgatok is ezt-azt!

KÁTYA Nem is tudtam, hogy autodidakta módon pallérozod a műveltségedet! Hát ez igazán dicséretes! Gratulálok! De kérdezhetek valamit? Valami nem hagy nyugodni egész este folyamán! (kedveskedve ráemeli gyönyörű mély szempilláit)  

BOTORKA (kedvesen megfogja a másik kezét; segítene neki, hogy több önbizalma és akarat legyen) Csak bátran, bátran! Ne feledd, ha nem szeretnéd, akkor nem is fog megtörténni!

KÁTYA Azt szeretném tudni, hogy te mindig is ilyen… hogy is fejezzem ki magamat? Ilyen… túlzottan udvarias, tartózkodó, és befelé forduló személyiség voltál egész életedben? Bocsáss meg, amit mondok, de úgy érzem, hogy te mintha az önzetlen kedvességeddel vezekelnél csak azért mert valakik, vagy valami visszavonhatatlanul, és jóvátehetetlenül megbántott téged! Szabad ezt tudnom?

BOTORKA (mint akit mély gondolatok nyomasztanak) Tudod… ami azt illeti sajnos mindig is tartottam az emberektől! Ez csupán csak azokra az emberekre vonatkozik, akik nem tisztelték – ki tudja miért -, a személyiséget, és azt hogy mindenkiben ott lappang az egyéni!

KÁTYA De hát ez még mindig nem lenne ok, vagy indok rá, hogy egyedül kell leélned az egész életedet! (ahogy Botorka a történetbe merül ő is egyre érdeklődőbb lesz)

BOTORKA Ez tökéletesen így van, csak bizonyára te is ismered a kifejezést; ha az ember egyszer már megégette magát egy kapcsolatban, és jócskán összetörték a sebezhető szívét akkor azt gondolom az észítéletűek többsége nem fogja megengedni magának, hogy könnyelműen megint kiszolgáltassa saját magát, mert akkor könnyedén lelepleződik, és akit lelepleztek, annak mintha minden titka kiszivárgott volna, hiszen napvilágra kerül…

KÁTYA Szegény drága Botorka! Én úgy sajnálom, ami veled megtörtént de… nem volna bölcsebb megpróbálni elfelejteni a múlt szörnyűségeit, hogy a jelent fölépíthesd? Félre ne értsd! Ez csak egy elképzelés, egy ötlet!

BOTORKA Tudod… a helyzet az, hogy már több randioldalra is betettem a fényképemet, de eddig senki nem akadt, aki önmagamért szeretett volna ismerkedni velem! Tudod az ember mintha kikényszerített helyzetekbe kezdene, amikor a valódi világgal szembesül! Olyan ez, mint egy farkasszemezős párbaj, amiben egyik fél sem kacsint, vagy nézhet félre! Van ebben valami sorsszerű!

KÁTYA Nem szabadna ennyire könnyen feladnod! Próbálkozni kell, ha másként nem megy! Egyébként… (szabadkozik) nekem már az első néhány percben nagyon szimpatikusnak tűntél, és ezt most nemcsak azért mondom, mert olyan jóképű vagy, hanem mert a megnyerő humoroddal mindenkit megszelídítesz magad körül! (megpuszilja, de valahogy mintha mindketten éreznék, hogy ez annál sokkal többet jelent)

BOTORKA Igazán köszönöm… hogy ezt gondolod!

 

(Kátya óvatosan, hogy ne zavarja meg a jó hangulatot kimegy a konyhába, hogy a desszertekkel bíbelődjön egy kicsit, mint a vacsora méltó befejezésének kellékeivel; nem veszi észre, hogy Boronka hangtalan surranó léptekkel követi)

 

BOTORKA Segíthetek, drága?

KÁTYA Oh! A szívemet akarod tönkretenni, mondd?! Úgy megijesztettél? Kérlek soha többet ne lopakodj senki háta mögött! Mindig nyíltan menj!

BOTORKA (elszomorodik, mert nem érti a helyzetet) Kérlek szépen, ne haragudj rám! Ez igazán rosszul esik!

(Kátya megakarja menteni a helyzetet; kedveskedőn átöleli, és vigasztalja)

KÁTYA Drága Botorka! Ne sírj! Enyje-benyje! Nézzenek oda a nagyfiúcska! Nem lesz semmi baj!

(Botorka kicsit hüppög, majd megnyugszik)

BOTORKA Köszönöm, hogy mellettem állsz a bajban! Nagyon sokat jelent!

KÁTYA Tudom, hogy semmi közöm még jelenleg a magánéletedhez, de ha van kedved beszélni róla… én nagyon szívesen…

BOTORKA Nagyon drága vagy, mint mindig, de attól tartok, ha továbbra is beszélgetünk, akkor a kedves többi vendég soha nem jut el a desszertig! Pedig szerintem az is bombasztikusan finom lehet!

KÁTYA Te is szereted a somlói galuskát vastag csoki szószban? Ez csudi jó!

BOTORKA Akkor hát… elővehetem a tányérokat, vagy kelyheket vagy… miben is szokás az ilyesmit felszolgálni?

KÁTYA Igen, igen! A kehely most pompásan megteszi! (hezitál, tétováskodik, nagyon meg van illetődve)

BORONKA Bocsáss meg, de merre tartod az efféle dolgokat? (kedveskedőn)

KÁTYA (még mindig pirul, és önmagában szégyellős) Oh! Hát persze! Itt vannak valahol! (majdnem feldönti kelekótyaságában az egyik tálat)  

Meg is vannak! (kinyitja az egyik szekrényt, és kiveszi belőle a kért üvegpohár-kelyheket)

Szépek, igaz?

BOTORKA Nincsen párjuk! Mintha az ősi antikvitás összekapcsolódhatna a modern kor kifinomult ízléseivel! Elragadó! (nem figyel oda, de a legszebb bókot mondta most a hölgynek)

KÁTYA Kedves Botorka! Érzeted már úgy, hogy az a pillanat lesz a mindent eldöntő, végső mozdulat, amikor egy ismeretlen vendég hirtelen betoppan az életedbe, és te köpni-nyelni is alig tudsz, mert annyira meg vagy illetődve? (szinte lángolnak kimondott szavai)

BOTORKA (tétováskodik) Hát… ami azt illeti… nem is tudhatom!

KÁTYA (kedves gyöngédséggel tenyerébe veszi a másik megsebesített kezét, és babusgatni kezdi)

Sohasem voltál úgy, hogy egyetlen pillanatban is úgy érezhetted magad, mint amikor az ember odaadja magát szabadon a Mindenségnek?

BOTORKA Bocsáss meg minden tisztelettel, de most miről is beszélünk?

KÁTYA Jaj, te kis butuska! (csókolgatni kezdi a bepólyált kezet) Még most sem érted? (kislányos, kacér tekintete az övébe fúródva várja a megfelelő percet)

BOTORKA Mit szólnál hozzá, ha kezdetben csak jó barátok volnánk így mindkettőnket megkímélhetjük a kölcsönös csalódásoktól! (kicsit helyezkedne, fészkelődne, látszik, hogy kényelmetlenül érzi magát)

KÁTYA Nem tudom megmagyarázni most mi, zajlik a szívemben… de egy ideje… erős késztetést érzek irántad!

(óvatosan, nagyon érzelmesen, és megértőn megcsókolja a másikat)

 

Na? Milyen voltam?!

BOTORKA Hú! Bocsáss meg, de tudod az a helyzet… hogy bennem az emberek rendszerint… csalódni szoktak!

KÁTYA (egzotikusan megnedvesíti ajkait) Hát én még nem vettem észre semmi ilyesmit, de nagyon jólesett a csókod! Ha neked úgy megfelel, ne kapkodjunk el semmit, és nem is szükséges, hogy erőltessük! Majd szépen megyeget minden magától!

BOTORKA Én… nem is tudom, hogy mit mondhatnék?

KÁTYA Csak az Őszintét, és csakis az Igazat! Elegem van abból, hogy a férfiak bármikor elővehető játékszere legyek! Végre igazi hús-vér kapcsolatra számítok!

BOTORKA Nem szeretnélek kiábrándítani, de tudod… bármennyire is már régen elmúltam harminc éves néha úgy érzem… még mindig az a félős gyerek vagyok, aki egymagában játszik az óvodai szőnyegen, és akinek nagyon kevés barátja van! (hangja fokozatosan kezd érzelmessé válni)

KÁTYA (szeretné átölelni; megértő figyelmességgel simogatni kezdi a hátát, majd átöleli, mint egy anya a gyermekét; ebben a percben érettebb talán, mint valaha) J

Jaj, drága! Nincsen semmi baj! Majd én vigyázok rád, ha megengeded!

BOTORKA Tudom, hogy kissé különös a viselkedésem, de ez most nagyon jólesik; a megértő gondoskodás, melyben már oly régóta nem lehetett részem!

KÁTYA (úgy öleli őt, mintha az életét ölelni a maga teljes kiszolgáltatottságában) Én megígérem, hogy mindig ott leszek majd, ha szükséged lesz rám; hozzám mindig bátran fordulhatsz, ha csak egy jót szeretnél beszélgetni, vagy ki akarod magadból adni a felgyülemlett feszültséget! Rendben?!

BOTORKA Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon hálás vagyok! (fátyolos, vizenyős szemeiben ott van a biztos válasz; az új barátság feltétlen ígérete)

KÁTYA (hirtelen eszébe jut, hogy elszaladt az idő) Juj! Néz csak oda! Hogy elszaladt már megint ez a kelekótya idő! Gyorsan segíts kérlek, bevinni a desszerteket, mert a vendégek már morcosak lesznek, ha nem zárják le az étkezésük szertartását!

 

(Mindketten úgy iparkodnak, ahogy csak tudnak; kimérik a fagyi gombócokat a kelyhekbe, apró tejszínhab rózsákkal díszítik és beviszik a nappaliba)

 

KÁTYA Már itt is vagyunk Hölgyeim, és kedves Uraim! Remélem nem várattunk meg túlzottan benneteket?

ZSELÉ Az újdonság erejével hatott kedves hölgyem! (mintha csak most venné észre) Csak nem átöltözött? Szinte meg sem ismertem! Gyönyörűbb lett, mint valaha!

KÁTYA (a hatás kedvért párszor körbefordul tengelye körül, és meg is hajol feléje) Mindig kedves és tapintatos drága uram, hogy megjegyezte! De csak… felkaptam valami… használhatót! (Botorkával együtt kezdik mindenkinek letenni a desszertjét az asztalra)

PETRŐCZ (nem tudni, hogy az elfogyasztott italmennyiségtől-e, vagy más serkentő frissítők hatására, de nagyon jól érzi magát) Szabad egy táncra drága Kátya? (illedelmesen meghajol)

KÁTYA Lassan a testtel tisztelt uram! A szívemet azért már másnak ígértem! De miért is ne!

 

(odamegy a nappaliban lévő kisebb hifitoronyhoz; valami romantikus balladai zenét tesz fel, mely elandalítja a lelket, visszatér és karon ragadja Petrőczöt, aki kissé már megint imbolyog, és alig áll a lábán)

 

KÁTYA Az öné vagyok egy táncra édes úr!

PETRŐCZ Tudja hukk… kisasszonyka… ha még fiatalabb lehetnék hukk… most nagy… nagy bajban lenne!

KÁTYA Mennyire kedves és előzékeny, hogy ezt így nyíltan megmeri mondani!

PETRŐCZ Hukk… pedig… én nagyon jól érzem magam, hukk… ma este és hát… szóval… azt gondoltam maga is!

KÁTYA Ez így is van! Mi értelme volna megbontani ezt a kellemes hangulatot! Nem igaz?!

 

(A dohányzó asztal most nem zavar senkit, mert a szoba végébe tették, hogy több legyen a kihasználatlan hely; forogni kezdenek, szinte már önmaguk is szédülnek, de Petrőcz már lilul, mert nem bírja a szédülést)

 

PETRŐCZ Hukk… Hú a büdös egy életbe… azt hiszem menten rosszul leszek hukk… (gyorsan kisiet a mellék helységbe, ahol érdekes hangokat hallat)

KÁTYA Azt hiszem az úr egy kissé rosszul lett!

 

(A tánc azért nem áll meg; Botorka bár nagyon szégyelli, de most kivételesen Kátya választ; odamegy és szabályosan fölrántja a félszeg emberkét)

 

Remélem nem fogod magad mindenki előtt meggondolni?

BORONKA A világért se tennék ilyet egy bájos, ifjú hölggyel, de… (tekintetében kisebb félelem látszik, mert nem igazán tud táncolni, és bizonytalan)

KÁTYA Ne izgulj semmi drága! Csak könnyedén! Na, akarsz velem csörögni egyet? (ő kicsivel többet forog-pördül, mint Botorka, de így is megállják együtt a helyüket) Nagyon jól csinálod drága! Gratulálok!

BOTORKA (állandóan a padlót figyeli; tekintete megpróbál egészséges kontaktust teremteni a padló és a Kátya szemei között; látszólag csenevész sikertelenséggel, de nagyon mókásan)

KÁTYA (nagyon tetszik neki Botorka esetlensége, és tétova, ügyetlen lépéseit; folyamatosan az egész szívével mosolyog)  

Jaj, Drága! Te is érzed, hogy a testünk egy ütemre ritmizál, és mozog! Ez fantasztikusan jó!

BOTORKA (nagyon ügyetlen; esetleg, illeg-billeg, mégis próbálja elkapni a ritmust botlábaira; arra vigyáz, hogy a másik lábaira rá ne taposson, úgy fest, mint egy bájos, pufók pingvin)

KÁTYA Hogy neked milyen remek ritmusérzéked van! Hallod-e? Hogy én hogy irigyellek emiatt is!

 

(Most a ritmus a temperamentumosság helyett sétálósra, majdhogynem keringősre vált; Kátya gyöngéden átkarolja Botorkát, aki megilletődik, és mélyen elpirul, mert még nem került ilyen helyzetbe, hogy akár vele bármikor is táncoltak volna; ő is idétlenül átkarolja a hölgyet: sokat hezitál mire sikerül a csípője felett megfognia)

 

Jaj, de drága vagy! Mondták már neked, hogy te vagy a legönzetlenebb, a legfigyelmesebb valaki, akivel csak eddig találkoztam? (kedvesen cirógatni kezdi az arcát; párszor megsimogatja, mintha vigasztalni akarná)

BOTORKA (nagyon ügyetlenül lép, de most még az sem zavarja, ha a nézőközönség jókat kuncog, és nevet rajta; egyre csak a lábait figyeli, tekintete ide-oda jár a lábak és Kátya tekintete között) Bocsáss meg, ha nem jól lépek! Tudod… csak próbálgatom!

KÁTYA Nincsen semmi baj kicsi szívem! (még most is ellenállhatatlanul mosolyog, és nagyon jókedvű)

BOTORKA (óvatosan sétálgatni kezd a hölggyel a kialakított, ideiglenes parketten; párszor csenevész, elhagyottan körbefordulna, de látszik, hogy az egész tánc ideje alatt a főterepet egyértelműen Kátya uralja; mintha uralkodni felette, de csak szerényen)

KÁTYA Ez életem leggyönyörűbb tánca! Mondd csak, hol tanultál meg ennyire jól táncolni? Én nagyon élvezem! (kedvesen érdeklődik)

BOTORKA Hát… tudod volt a gimiben egy tánccsoport, és sok hasznos fogást igyekeztem onnan is elcsenni! Nem tudom biztosan mennyire sikerült?

 

(nagyon vigyáz, mert a bal lábával majdnem rálép Kátya finom lábaira, és nem szeretne fájdalmat, vagy további kellemetlenséget okozni)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                   

Megtekintések: 4

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Mai születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
  Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek