4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

  II. RÉSZ

 

 

(Néhány nap telt el. A szín nem változott, úgy tűnik a nézők elé, mint ahogy bemutatták. Gerely íróasztalára roskadva üldögél, kerek keretű szemüvegét levéve töpreng az életéről. Még soha nem láthattuk őt szemüveg nélkül, beesett kriptaszerű arccal. A kopottas tantestületi szobában még mindig zsúfoltság látható, de valahogy arányosabban, mint a szigorlatokon. A halálos, szinte gyilkos eredetű nyugalmat átjárja valami megfogható, baljós kimenetelű nyugtalanság, ami vibráláshoz vezet. A levegő hangulata is feszültséggel, gondokkal terhes. Valami nagy robbanás készül…

Savanyka katonaszerűen, mint egy gonoszkodó őrmester föl-alá járkál, Gerely előtt, irritálóan. Kissé hangsúlyozott nyári kosztümszerű ruhában van, ami előnytelen – tekintettel a korára nézve -, magas tűsarkú cipőben billeg, haja a szokásos módon két vállára hull, mint valami előnytelen szénakazal.)

 

SAVANYKA Na, hadd halljam csak! Mesélj!  (Járkál)

GERELY (maga elé meredve, tudatos vétkei súlyával) Bűnösök vagyunk, de én jobban is, mint te! S most bűnhődnöm illik, mert ezt követeli tőlem az erkölcs.

SAVANYKA De, mondd csak meg! Ha egyszer elkezdtük kedves Zolikám, akkor te is tudhatod, a mókuskerékből kiszállni, már aligha lehet! Lépjünk ki a nagy ismeretlen felé… Butaságokat fecsegsz itt nekem! (bizonygatón, mintha egyedül csak neki lenne igaza)

GERELY Ebben nem értek egyet Magda, már megbocsáss!

SAVANYKA Hát, ha nem, akkor nem! Erre mit is lehet mondani?! (fölhúzza kitépett, és szemceruzával túl hangsúlyosra kihúzott szemöldökét, és tovább járkál.)

GERELY (komoly) Kérlek szépen! Ne játszd meg magad!

SAVANYKA (érdeklődve) Mit is akar ez egészen pontosan jelenteni?! (hirtelen fölkapja a fejét) Csak nem arról hezitálsz már megint, hogy túlságosan is kitűnő vagyok a saját hivatásomban! S most az a miazma, hogy te nem tudod ezt elfogadni?! Ne kelljen benned csalódnom Zoli kedves! (fenyegetőn meginti az ujjával)

GERELY Gondolom nem gondoltad át az elmúlt pár nap történéseit? Igazam van?! (kérdőn)

SAVANYKA Ugyan hagyd már abba ezt az ostoba óbégatást! Mit is kellett volna átgondolnom?! Nekem semmi bajom sincs. Minden megy a maga berendezte útvonalon. Nem térek ki előle, de nem is állok az útjába. Beteszem a lábamat az irodába, holott már másutt lehetnék, dolgozom, ahogy tőlem kitelik, és hazamegyek a rég nem látott férjemhez. Jól megvagyunk együtt! Nem tagadom, néha összevillan szócsaták gyanánt a szemünk, de ki nem szokott manapság veszekedni egy kiadósat, amikor különben is tomboló tendenciát mutat a mindenkit elkeserítő munkanélküliség. Mi kellhet még?

GERELY Mondd csak, végiggondoltad ezt a megaláztatást, ami már rám nézve is tökéletesen kellemetlen volt?! (vádolón)

SAVANYKA (mintha belegondolna, morfondírozik) Miért, mi az, amit tudni akarsz, te kis követelő? (odasomfordál hozzá, és megcibálja kedveskedve göndör, fekete barna haját, ami olyan, mint egy búra, és körbekeríti a fejét)

GERELY Én kérdezem drága Magda! Nem felejtettél el esetleg egy emberi, méltó, és gerinces gesztust? (szigorúan összehúzza busa szemöldökét)

SAVANYKA Még most sem értelek! Hová a fenébe akarsz te kilyukadni?! (mereven, túlzott katonás szigorúsággal)

GERELY Minden olyan a lelkedben, mint volt? Sehol egy hitvány, semmirekellő üvegcserép, vagy lomha törmelék, amitől kínzó egyszerűséggel, és leszámolással már legszívesebben megszabadulnál?!

SAVANYKA …Lehet, egyébként meg mi közöd hozzá? (elgondolkodva)

GERELY Mondjuk úgy öt napja az a kis szigorlatos kellemetlenség. Emlékszel rá?! (mondataiban kihallani valami fenyegetést)

SAVANYKA Ja, hát nem mondod, hogy te még most is azon a kis mitugrászon, szánalmas pojácán rágódsz? Menny már el elmeorvoshoz, hogy kicsit rendbe tegyék a fogaskerekeidet! (kezével köröző mozdulatot tesz feje körül, mint aki bolondnak véli a másikat)

GERELY Tudod, Magdám, ha csak feleannyi érzés szorult volna beléd, mint mikor értelmező szótárakat szerkesztesz a tudósabb urakkal, te is megérthetnéd!

SAVANYKA Most meg mi az istent akarsz már mondani? Komolyan, kezdek aggódni érted, de nagyon! (egyre mérgesebben, látszik arcán a mimikázás mögött minden szikralobbantó indulat)

GERELY Úgy érzem, hogy beadom a törülközőt, és kiszállok ebből a vizsgáztatásból! Azt érzem, hogy ez már nem az a jól kigondolt, és átgondolt, humánus megoldás, amiben én annak idején részt vállaltam!

SAVANYKA Hát nézzenek csak oda (színpadiasan rátekint) Csak nem megszólalt benned kisemberkés lelkiismereted?! Hát mondhatom, te is jókor döntöttél így! S mondd csak, én mit csináljak most magamban! Ezentúl, majd melyik nyelvész kollega lesz hozzám könyörületes, és ül le velem, hogy együtt szigorlatoztassunk? (mintha megbántódna, kezdi kicsit kínosan érezni magát)

GERELY Amikor még egyetemisták voltunk, és szabadabb szellemek, a magunk önző, és kisajátított lehetőségeivel, és újító ötleteléseivel bárkinek ellentmondtunk, mert soha nem felejtettük el kimondani a minket megillető igazságot! (vétkei súlyától gyötrődve, érezzük, hogy minden szót harapófogóként kell kihúznunk a szájából)

SAVANYKA (idegesen, már-már görcsösen nevetni kezd, ami kisebb fulladást von maga után) Igazán nem értelek! Már megint hová akarsz kilyukadni?

GERELY (fölkel az egyszerű fatáblás székéről, megáll előtte) Hisz itt vagy. Itt állsz. Ezáltal biztosítod magadat be, hogy jelen vagy még az élők sorában! (Egészen a közelébe lép, fenyegetően megkérdezi) Mondd csak meg, de őszintén: Hogy érzed te magad?!

SAVANYKA (kínos csend után) Zoli drága, ne haragudj, de teljesen rám hozod a frászt! Megkérnélek, hogy lépj egy pár lépést hátrébb, megbeszéltük, vagy nem hogy klausztrofóbiás vagyok! Vagy nem?!

 

Gerely egy pár lépéssel hátrál, de fenyegető személy mégis valahogy ott ragad…

 

GERELY Ne áltasd magadat! Felesleges már minden köntörfalazás, és értelmetlen magad kelletés.

SAVANYKA De mit tudsz… mindent?

GERELY Hát Magdikám, nem is képzelnéd, hogy mi mindent tudok rólad!

SAVANYKA (még mindig kissé gúnyosan, és tétován álldogál, nem tudja mire vélni kollegája viselkedését. Fejét csóválja) Ez nem igaz! Honnan is tudhatnád?

GERELY Szóval nem akarsz vallani? De előtted áll pallosjogú bírád, ezt ne feledd! (A nyakához gyúl, öklében megfeszül a tört-fehér gyöngysor, mint valami ünnepi, magasztos kellék, előbb finoman, kéz kézre fogja, majd egyre fokozatosabban kezdi fojtogatni)

SAVANYKA (Teste láthatóan megvonaglik a hatalmas erőfeszítésben, mégis Gerely két keze, mint valami vaspánt egyre szorosabban összezárul nyaka körül.) …Na… Zolikám…Khm, khm… Eressz el, de rögtön! Hülye vagy, vagy csak megőrültél? (gyenge sikolyszerű hang hagyja el a torkát, mintha megérezné a vesztét.)  Mindenre kérlek, az istenedet… Ne!

A háttérben hangyabolyszerű, trécselő diákzsibongás hallatszik, s egyre közelebb jön a berekesztett térhez. Mintha egy belső körben lennénk, ami fokozatosan egyre sorvadna. Gerely hirtelen elengedi Magdát, az asszony nagyokat köhécsel, Gerely visszasüllyed a székre, míg Magda föltápászkodik a földről, hogy tölthessen magának egy pohár vizet.

 

 SAVANYKA (miközben hideg vizet tölt egy aprócska pohárba, éles, szúrós szemmel mered kollegájára, mintha maga is bosszút esküdne) Megállj Zoltán, megállj! Észre se veszed, és húrokként szorítja el gigádat a halál! Hát várj csak, várj! Semmit sem szabad elkapkodni!

GERELY Én a te helyedben kedves Magduskám visszafognám magamat, és alaposan magamba mélyednék!

SAVANYKA Mégis mit akar ez jelenteni?!

GERELY Oh! Hát ez egy igen egyszerű, és igen megbocsátható emberi érzelem; lelkiismeret-furdalásnak nevezik! S nem ártana, ha rajtam kívül már téged is megszólítana, és gyakorolnád erényeit…

SAVANYKA Zolikám! Az isten áldjon már meg! Ne légy ekkora mihaszna gyerek! Szállj magadba végre! (odamegy lassan hozzá, megpróbálja megvigasztalni)

GERELY (hirtelen felindultságában félrelöki, Savanyka fölbukik az egyik szőnyegben, Gerely pedig meggondolja magát segítségére siet, és felsegíti, székhez támogatja) Elég, ha te kínzol, igaz?

SAVANYKA De mivel kínozlak? Miért mondod már megint?

GERELY Tudod, te nagyon jól! (rávillogtatja szemüveges, barna szemeit) Miért kellett azt a szerencsétlent ennyire meghurcolnunk?! Mondd? Hisz egyetlen vétke lehetett csak tudta a tananyagot, te meg úgy bántál vele! Lekezelően, és azzal a gusztustalan, gyilkos iróniáddal, ahogy szoktad!

SAVANYKA (szék támlájára támaszkodik, retiküljéből elvesz egy cigarettát, és rágyújt. Arca kissé eltorzul a feszültség miatt, és úgy beszél) El akarsz pusztítani? Hát erről lenne szó? (gyilkos gúnnyal) Csak kibújt a szög a zsákból!

GERELY (most veszi csak le értelmiségi külsőt kölcsönző, kerek keretes szemüvegét. Most látszik csak igazán a kissé félhomályos szobabelsőben, hogy villámokat szór szeme. Megköszörüli torkát, koncentrál, komolyan)

 Ha tehetném már régen végeztem volna magammal, mert feladtam humánus oktatási elveimet! És te meg a talpnyalóid csak azt visszhangozzátok, hogy milyennek kell lennie a jó egyetemi légkörnek: összetartás, meg hogy egymás segítése?! Nevetséges (kínjában elereszt egy groteszk nevetést) Okádnom kell a magad fajtától, kedves Magdám! Ez a véleményem!

SAVANYKA Te is jókor szólsz! Mindennap úgy jársz-kelsz, akár egy dörzsölt üzletember; kikenve-kifenve, makulátlan megjelenéseddel mindig adsz a lényegtelen formaságokra, most meg itt megjátszod a nagyokost! És akkor még van képed engem vádolni!!! Mi??? (rikácsolva)

GERELY (fölegyenesedik a székből. Mindent aprólékos megfontoltsággal csinál, szokásos, bejáratott rutinnal, idegesen tesz-vesz, iratokat, és összefirkált dolgozatokat rakosgat, csakhogy elterelje koncentrált, éles figyelmét. A hangulat egyre inkább robbanni készülő, puskaporos hordóra hasonlít)

SAVANYKA Megijesztesz! Most már tényleg fogd vissza magad! (megrémül, fölugrik, és földönti a székét) 

GERELY (mint egy idegen úgy bámulja egy ideig, mint akin valami változást keres) Hogy változhattunk meg ennyire, Magda?! Mi az, amit kiölt belőlünk a lelketlen munkavégzést, és hogy vajon mi hol hibáztunk? Egész nap saját magaddal vagy elfoglalva: Nem veszed észre, hogy mennyire nevetséges vagy? Úgy vagy öltözve, mint egy szánalmas tizenhat éves tini, holott már meglett asszonynak számítasz! Kikened magadat, mintha társasági ember lennél, pedig mindenki tudja, hogy valójában a nyelvész férjed a családban az ész, és a még nagyobb koponya!

SAVANYKA (idegesen toppant) Most már elég legyen, ha mondom! Nagyon elvetetted a sulykot Zoltán!

GERELY Te nem látod a dolgok összefüggéseid, én viszont tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy egyetlen húron pendültök ti mindannyian! Arckrémek, és kozmetikumok diadala… Mintha, állandó megfelelési kényszered volna! Csak nem vagy extrovertált?!

SAVANYKA (igyekszik füleit befogni, és meg nem hallani azokat a szavakat, amik szinte ostorcsapásként, keserű ítéletként hangzanak feléje) Igazán nem is tudtam, hogy én ennyire friss, és mindennap aktuális vagyok! (mintha önmagát dicsérné meg)

GERELY Olcsó fogásokkal tetted csak magad! Hát még mindig nem veszed észre? Amit te mutatsz, az csupán egy lehetséges felszín! Amit viszont én igyekszek megmutatni most magamból az az én Igazságom, és ítéletem is! Csak kalimpálsz a lábaddal, mint valami ifjúsága virágjában lévő süldőlány, akinek megjött a menzesze! Mondd csak hány éves is vagy? Tizenhat, vagy ötvenkettő?

SAVANYKA Te is tudod, hogy vannak, és léteznek kortalan dolgok! Akkor meg mit ócsárolsz folyton? Vagy hagyjam, hogy legyűrjön ez az átkozott öregség?! Hát azt felejtsd el! Már így is nem győzöm takargatni, rejtegetni ráncaimat!

GERELY No, látod! Ha használnád is az értelmet, amivel az égiek kegyeskedtek kitüntetni téged, akkor tudhatnád, hogy az öregséggel nem leszámolni illik, sokkal inkább megbarátkozni, aztán elfogadni! (mint aki ítéletet mond)

SAVANYKA Ezek szerint én csak arra vagyok jó, hogy mint valami buta, kis cicababa illegjek-billegjek a lábaimmal! Hát köszönöm szépen! (gúnyosan)

GERELY Már megint ingerelsz? Ingerkedsz?! Csak rajta! Folytasd! Innen már úgy sem távozunk élve! Bűnhődni fogunk, mint az elítéltek, akik megbánták elkövetett bűntetteiket!

SAVANYKA Most látnád magadat Zoli! Nevetségesen viselkedsz!

GERELY Ó, hát valóban?! Hát akkor azt hiszem, jócskán el kell gondolkoznod valamin!

SAVANYKA Ne kezd el, már megint! Mert ettől az egész cécótól herótom van!

GERELY Hát neked van eleged? Neked?! Akkor mit szóljak én! Vétkeim, hibáim teljes súlya, felelőssége nehezedik rám, csak mert hagytam becsapni a diákjaimat, és nem mertem értük, és az elveikért síkra szállni és kiállni! Mert ők még valóban hittek önmagukban! De azt látom, hogy én ma már erre képtelen vagyok! (erős lelkifurdalással)

SAVANYKA Valóban?! (mint egy bíró ítélethirdetéskor, szúrós, túlvilági szemekkel) Igen, valóban az vagy! Egy önmagát lesajnáló, hitvány, puha alak!

GERELY Hát még most sem veszed észre magad? Te vagy az, aki mindent elrontasz, mindent tönkretesz! (ellenségesen, gyűlölettel közeledne felé)

SAVANYKA (meghökkenve) Én??? Hát mi mindent adtam neked csupa szánalomból, te okos toni?! Állást, és katedrai megbízásokat nyertél el kapcsolataim által! Mit gondolsz, te szánalmas balfék? Elnyerted volna mindezt, amiben jelenleg is csücsülsz, ha én nem álltam volna melletted?! Gondolkozz már!

GERELY Még hogy te?! Szerintem én is képes lettem volna rá! De nélküled! Igen is vedd csak tudomásul! (hevesen feléje megy indulatokkal terhesen, és a kezével fenyegetve gesztikulál) Azt hiszed, nekem nem volt arra alkalmam, hogy más állás után nézhettem volna? Nekem ne lett volna szimpatikus a docensséggel járó tisztelet, és szakmai ismeretség?! Istenem, de egy korlátolt, és szűk látókörű, alattomos, és számító asszony vagy! 

SAVANYKA Megkérnélek ezúttal még csak higgadtan a mérleg nyelveként, hogy ha velem beszélsz, akkor fékezd az indulataidat!

GERELY Mégsem tettem meg, igazad van! (egyetértőn bólogat) Nem veszélyeztettem már az elért, és biztos pozíciót! És úgy gondolkodtam, hogy nekem elég lesz az iroda egyik fele, és a másik – a nagyobbik tér -, majd saját rendelkezésedre áll! És ebbe senki se keveredhet bele! (hirtelen megfordul, és fenyegetőn rámered) De, ha lett volna választásom, elhiheted, hogy megtettem volna, és akár életemmel hazárdírozva kilétem volna, és magam után hagyok mindent, csakhogy elérhessem a céljaimat!

SAVANYKA Most akkor újfent, kitudja hányadszor megkérdezlek: mi az istent arasz még, mondd, meg nyíltan?! (fölspiccelődve, hergelve saját magát) Mit kell még elmondanom!

GERELY Az Igazat! (magából kikelve, verejtékes homlokkal, kisebb ordítással)

SAVANYKA Mit akarsz még hallani? Hogy nem én voltam, aki a férjemmel együtt írtam a nyelvészeti szócikkeket? Vagy mit? Azt, hogy egész életemben csak mindig a másodhegedűs szerepében tetszeleghettem, és egy idő után megundorodtam saját magamtól? (hangja feszült, mégis valami titkok vibrál benne) Tudom ám én, hogy mi jár abban a sanda, deformált fejedben? Látom, mire megy ki az egész? Meg akarsz félemlíteni?!

GERELY Megfordult abban az átkozott fejemben! Most azonban csak egyet kérek: Légy őszinte! (hátratett kézzel, mint aki vallat, és számon kér valamit)

SAVANYKA Mondjam el, hogy a felső vezetés bevezette a hallgatóknál a fejkvótát, és hogy ez azt jelentette, hogy csak bizonyos mennyiségű ember után kapunk állami támogatást?! Vagy mit akarsz? Azt, hogy csöppet sem sajnálom azokat a szánalmas hallgatókat, akik nem tanulták meg tisztességgel a latin eredetű fogalmakat, és azt sem tudják, hogy mik azok a határozószók?

GERELY (komolyan, egyszerűen) Én az igazat akarom hallani tetőled! Megértetted?! (valamiféle kínos, gyilkos csönd telepszik rájuk, ami robbanó feszültséggel teli)

SAVANYKA Jó, hát, ha így állunk elmondhatom, mert már az egész tanszék tisztában van vele, de ezek szerint neked még nem szóltak! (izgulósan, tördeli a kezeit, amik jelentősen ropognak, mintha golgota-járás következne) Elbocsátások lesznek, és te vagy többek között az egyik ideiglenes áldozat!

GERELY (halkan, komolyan) Hú, de csodálkoznék! Mert én a magam hebehurgya módján kedves Magdi azt gondoltam te leszel közöttünk az ügyeletes fekete bárány!

SAVANYKA Na, ne viccelj ezzel! Erre nem vagyok vevő!

GERELY (metszően gúnyos) Pedig azt hittem, akinek a neve előtt puccosan tetszeleg a doktorátusa annak kicsivel több esze is lehetne a föltornyozott frizurája mögött!

SAVANYKA (fölényesen) Na, és? Mit foglalkozol vele, vagy bármivel is! Egyáltalán téged megkérdezett valaki a döntések felől! Szerinted érdekel valakit a te véleményed?! Hiszen meglehet, mi van, ha éppen holnap lesz a napja, hogy téged kipenderítenek innen! El ne feledd attól, hogy kissé extravagánsan öltözködöm, nekem vannak a legjobb összeköttetéseim!

GERELY (meglepetten) Magdám, drága Magdám! Csak nem megpróbálsz megfenyegetni? Ezt ne is haragudj, de meglehetősen nehezemre esik lenyelni! (tesz egy-két téveteg lépést a szék felé, majd belehuppan)

SAVANYKA Én most meg foglak ölni! Nem vicc úgy elintézlek, te szánalmas, nyálka féreg, hogy a saját anyád nem ismer majd rád! (heves támadó mozdulatot tesz, és fölkapja az asztalról az egyik nehezebb támasztékot)

GERELY Tessék csak! Itt vagyok! Most meg mire vársz? (kitárja mellkasát, mint aki önként megadta magát, és behódolt a gyilkosság tényének, és ezúttal a halálnak)

SAVANYKA Ennyivel azért nem úszod meg! Előbb szenvedni fogsz!

GERELY Nem szégyelled magad?

SAVANYKA Mit szégyelljek?! Mi?!

GERELY Azt, hogy mindennap becsapsz! (fölfortyanva)

SAVANYKA Te mondtad!

GERELY Még több bajt akarsz? (idegesen)

SAVANYKA (dühödt, kimerült) Tudom már mi jár a fejedben! Most azt hiszed, hogy okosabb vagy mindenkinél! Dev tévedni fogsz, mint már oly sokszor, ha szóba kerül az emberek humánus sebezhetősége! (csöndesen térdre ereszkedik, megjátszottan sír)

GERELY (indulatosan fölüvölt) Nem vagyok továbbra is hajlandó eltűrni ezt a mérhetetlen aljas becsapást, mellyel most körbeveszel engem is! Megértetted?!

Sötét. Kivilágítás az előtérben; meglátszik egy börtönrács, de csak halványan, derengve az ablakon. A helység előterében Kulcsár várakozik megint csak szánalmasan, és idegesen. Most farmert, és sötétszürke pulóvert visel, ami slankítja alakját, és sokkal magasabbnak tűnik, mint pár nappal ezelőtt. A második kopogtatásra nyitja ki az ajtót Gerely, szó szerint föltépi, Kulcsárnak úgy kell, idétlenül egyensúlyoznia magát föl ne bukjon a kemény padlón.

 

GERELY Hát maga még mindig életben van, Kulcsár?! Mondja csak, mi szél hozta erre?! (ellenségesen)

KULCSÁR (meghajlik udvarias természetére jellemző, folyamatos bocsánatkérések közepette, többször is elnézést kér az alkalmatlankodásért)  Bocsásson meg ismételten a zavarásért tanár úr, de jöttem aláíratni az indexemet. (folyvást szabadkozik)    

GERELY (tehertételként nagyot sóhajt, mint aki már megint egy újabb kellemetlenséget vett a nyakába) Tudja nagyon jól, hogy attól, hogy a vizsgáztatások lezárultak, mi itt a tanárnővel folyamatosan dolgozunk, és kutatunk! (végigmutat a rendezetlen, iratcsomóktól nyüzsgő szobán, mint akinek alibire lenne szüksége)

De nem firtatom! Maga rendes ember Kulcsár! Nézze, én sajnálom, hogy nem jött össze a szigorlata…

KULCSÁR Oh, nem tesz semmit, tisztelt tanár úr! Én már ehhez is régen hozzászoktam, tudja! Hisz különben is már az első pillanattól, hogy betettem ide félszeg csetlő-botló lábamat már pontosan tudtam, hogy Önök ki akarnak engem innen ebrudalni! Nem szégyen az, nekem nyugodtan elmondhatja! Mondja csak meg, hogy önöknek az én fizimiskám nem volt kellőképpen szimpatikus! Vagy talán tévedek?! (mint egy vizsgálóbíró, vallató hangon)

GERELY Jól van, megértettem! Ha igazságokra, és jogos ítéletre szomjazik a lelke, akkor kérdezze meg mondjuk Savanyka tanárnőt! Egészen biztos vagyok benne, hogy ő készséggel válaszol minden esetlegesen fölmerülő, további kérdésére. (folyton a felelősség súlya alól hátrálva)

KULCSÁR Az a helyzet tanár úr, hogy míg magával vagyok elfelejtem, hogy mennyire meg kellett azért dolgoznom, hogy ne lássanak már az első percekben komplett idiótának! Mert, hogy tökéletesen az voltam! Maguk kezdtek papolni az egyetemista nemzedéknek: hogy összefogás, együtt munkálkodás, meg kollektív öntudat! Ez egy nagyadag baromság! S tudja mit? Ha volna bennem karakánság, és bátor elszántság, akkor most senkivel és semmivel sem törődve odamennék magához, és a tanárnővel együtt leköpném! (zöldes-barna szemeiben indulatok izzanak, legszívesebben fölborítaná az íróasztalt) 

GERELY (kicsivel higgadtabban) Megkérném, hogy fékezze az indulatait! S ne higgye, hogy rám tud ijeszteni, vagy meg tud félemlíteni!

KULCSÁR Tudja mit! Tökéletesen igaza van! Mit erőltessem magamat! Saját maguk olcsó, és hitvány lelkiismerete – ha ugyan még létezik ilyen -, helyettem is tetemesen elvégzi majd a piszkos munkát! Én most csupán csak figyelmezetni jöttem önöket! Érti?!

GERELY Ne higgye, hogy magam alá csinálok az olcsójános stílusától Kulcsár! (megpróbál erőt venni hangján)  

KULCSÁR Nem is reméltem! Azért vagyok itt, hogy megmondjam, önöknek a tudás feltétlen tisztelete, és alázata sem kellett volna, mert már saját magukat aljasították le azzal, hogy a hallgatóikat elárulták, és nem álltak ki a humánus jogaikért!

GERELY Nahát! Mégse olyan tuskó maga, mint azt már jó előre gondoltam Kulcsár! Kellemesen csalódtam most magában!

KULCSÁR Csak ne legyen magával annyira nagyra, és ne düllessze ki mellényét tisztelt tanár úr, mert a lelkiismeret megfellebbezhetetlen ítéletei – félő, már korábban elhatároztattak! (mint aki kihirdeti a tényleges ítéletet)

GERELY Ne haragudjon, elfelejtettem, hogy létezik még Erkölcs! (maga elé gúnyosan, és öniróniával, szinte most látszik csak a fényben megvilágítva, hogyan is villog a szemüvege.)  

SAVANYKA (átviharzik a színen, látszik, hogy liheg, mert sietve jött) Hát maga még mindig életben van?! Hogy képzeli, hogy a kis magánjelenete után szabadon jöhet, mehet itt bármikor, amikor csak kedve tartja?! (maró gúny minden mondatában)

KULCSÁR Én is szeretettel üdvözlöm kedves tanárnő! Hogy tetszik lenni? (érződik a szellemes megjegyzése, Savanyka arcán látszik minden fölfokozott méregindulat)

SAVANYKA (magára erőltetett fegyelemmel) Ne higgye, hogy egy olyan kis pont, mint maga Kulcsár dühbe tud hozni! Megfogja látni, hogy itt én vagyok a törvény, és aki nekem nem hajlandó engedelmeskedni, az túlzottan hamar meg is emlegeti! (erélyesen a sarkára áll, és katonás fegyelemben szónokol)

KULCSÁR Bocsásson meg az őszinteségemért tisztelt tanárnő, de úgy érzem, azaz úgy érezzük, hogy a többi hallgatótársam nevében is egy kicsit beszéljek, hogy a tanszéken többet megengednek maguknak a méltánytalan bánásmódnál, és az igaztalan osztályzásnál, mint az elfogadható lenne még humánus mértékkel! Azt mondhatom nyíltan, hiszen már nem korlátozhat senki: Önnél előbbre való a protekció, és a szimpatikus megjelenés, semmint a tulajdonképpeni kreatív ész, és önálló gondolati összefüggések láncolatai! (higgadtan, mégis keményen)

SAVANYKA Hogy merészeli, maga kis seggdugó?! Azonnal kérjen tőlem bocsánatot! (Mint akit valóban vérig sértettek föláll, és kétszer-háromszor, csakhogy önző feszültségét tompítsa, megkerüli az asztalát) Figyelmezetem Kulcsár! (keményen, harciasan, fenyegetőn cseng a hangja) Elég csak egy pár könyörgő, és megható szót szólnom a maga ügyében az irodalom tanszéken, és holnaptól maga már nem hallgatója ennek az intézménynek! MEGÉRTETTE?! Maga szánalmas, dagadt pojáca! (egyenesen szikrát szór alattomos szeme)

KULCSÁR Tökéletesen asszonyom! Azt hiszem, hogy ennél választékosabban, lényegre törőbben, és egyszersmind kifejezőbben egyik pedagógus sem lett volna előttem ecsetelni a valóban apokaliptikus helyzetet!

Aprócska, alig tenyérnyi méretű, hangrögzítőt húz elő farmerja zsebéből, majd, mint egy tárgyi bizonyítékot a levegőben meghimbálja. Savanyka menten gutaütést kap, és erősen fájlalni kezdi a mellkasát, Gerely pedig székére hanyatlik az elmés ötlet láttán, és percekig szólni sem bír.

 

 Kis szünet

 

GERELY Jól van Kulcsár! Nem csalódtam azért annyira magában! Látom, hogy az agya helyén mégis csak maradt valami, amit szabad szellemű gondolkodásnak neveznek! (ünnepélyes gesztussal odamegy Kulcsárhoz, és kezet fogva gratulál neki) …S mondja csak? Mit akar ezzel a kis eszközzel kezdeni? (kíváncsian, morfondírozzon emeli rá szemüveges tekintetét)

KULCSÁR …Bizonyára önök is ismerik az igaz mondást, miszerint: ,,Nem minden szegénység Istentől ered!”

SAVANYKA Bájos!  (Odaugrik Kulcsár elé, és minden erejével megpróbálja kitépni a kezéből a miniatűr hangrögzítőt, miközben Kulcsár magassága lévén magasra kinyújtott kezéig föl sem ér, szánalmas, és groteszk látványnak hat, ahogy Savanyka próbálkozik)

Csak nem képzeli azt, hogy szakmai karrieremet feladva, majd asszisztálok egy ilyen öngyilkos kísérlethez, hogy bemárthasson engem a tanszékvezetőnél?! Mit képzel, maga aljas, kis senkiházi gennyfráter?! (maga sem veszi észre a hangját, és már ordít)

GERELY Drága Magdusom (csitítólag lép fel, próbálja nyugtatni)  Talán meg kellene hallgatnunk a nyugodt ész érveket is, mielőtt bármiféle ostobaságot elkövetnénk! Nem gondolod?!

SAVANYKA (nagyon földúltan, és kikelve magából mérgesen) Fogd be a szád, te nagy mamlasz! Te engem nem próbálj meg csitítgatni! Majd megnyugszok, ha akarok!

GERELY (közönyösen legyint) Te tudod Magdám!

KULCSÁR Én a magam józan, és egyszerű módján azt tanácsolnám – amennyiben önöknek egyáltalán még lehet ilyet kérni -, hogy üljenek le, és alaposan gondolják át a megtörtént, komisz dolgok súlyát, és alattomos vétkeiket, illetve azt a tényt, hogy a lelkiismeretüket veszítő erkölcsi aggodalommal mit szándékoznak kezdeni! S amennyiben döntésre jutottak álljanak szembe egy nagy, óriás tükörrel, és akár le is köphetik a saját maguk önző, eladható, és megvesztegethető, szánalmas elveiket!

 

Mint aki igazságokat fogalmaz meg. Odamegy lassan, és kimérten az asztalhoz, és türelmesen az indexét az asztallapra helyezve várja Gerely aláírását…

 

GERELY Jól van Kulcsár! (miközben aláírja az indexet még mindig kutatón, és vizsla szemekkel szemléli hallgatója, különös, ezúttal már nem e világi arcát) Mi az ördög történt magával?! Maga volt a legjobb diákom? S most csak úgy fogja magát, és egyszerűen cserben hagy?!

KULCSÁR Tisztelt tanár úr! (mint aki felel, és ezért különös módon vigyáz állásban feszül) Azt hiszem, hogy ebben a végesre sikeredett történetben nem én vagyok az üldöző, sokkal inkább a mindenkit túlélő Áldozat!

 

Abban a pillanatban, amikor Gerely már az utolsó vonással látja el indexét, meghajtja magát, fogja az vászonszerű aktatáskáját, és kilép az iroda helység ajtaján, nagyot rántva az ajtón.

 

SAVANYKA (mérgesen, és szemlátomást értetlen, bamba szemekkel)  Mondd csak, Zoli? Te tudod, hogy mit akarhatott ezzel a különös rizsaszöveggel elérni?! (érdeklődve fölhúzza, túlhangsúlyozott, kihúzott szemöldökét, ami roppant negatívságot kölcsönöz neki)

GERELY Azt hiszem Magdám, én megfejtettem a dolog nyitját!  (most kivételesen nyugodt tempóban, csöppet sem kapkodva feláll, és járkálva magyarázásba kezd) Szerintem ez a Kulcsár gyerek sokkalta bölcsebb, és előrelátóbb, mint azt bármelyikünk is gondolni merte volna! Először is – hisz gondold csak meg -, itt volt ugyebár türelmesen, már-már erőszakos nyugodtsággal megvárta, amíg teljesen kihozhat a sodrodból, és csak utána fedte fel a kártyalapjait, majd elővette ezt a kis mini hangrögzítőt, amivel egyúttal jelképes keretek között meg is fenyegetett minket! Mert azért lássuk be (mintegy csak magának sorolja az észérveket, kezén mutatva)

Itt volt ugyebár a tény, ad egy: hogy szimpatikusság alapos gyanúja mellett megbuktattuk, mert nem tetszett sem a fizimiskája, sem pedig a képe! Ad kettő: Míg a többség türelmesen, és görcsös idegekkel akár a tizenharmadik pótszigorlatra is befáradt, addig Kulcsár nem ezt tette, hanem egyfajta belső méltósággal kifáradt az ajtón, és eltűrte, hogy bevésd erőszakosan a jogtalan elégtelent az indexébe! Mert azért legyünk realisták drága Magdám! (meginti mutatóujjával) Mi éppen annyira szánalmasak vagyunk Sőt! Talán veleéig romlottak, mint azok, akik az erkölcsükben árulták el az emberiséget!

SAVANYKA (türelmetlensége fokozódik, egyre idegesebben reagál) Á! Én nem is gondoltam volna kedves Zoltán, hogy már te is ennyire szentéletű lettél?

GERELY Ez egy már előre eltervezett, és befejezett sakkjátszma vég játéka kedves Magdus! Ha esetleg még nem jutottál volna el odáig! (megvakarja a feje búbját aztán legyint) Sajnos erősen kétlem!

SAVANYKA Egészen egyszerűen megfájdul a fejem a szelíd jó pofizásodtól!

GERELY (lehúzza az asszony lábáról a kényelmetlen, tűsarkú cipőt, ami most már jelentősen feltörte lábait, mivel egész nap benne volt. Kihúz egy széket, és a lába alá rakja.)  Pihengess egy kicsit! Rendben?!

SAVANYKA Látom, kezded kapizsgálni, ki itt a főnök! Egyébként megköszönöm!(Elhelyezkedik kényelmesen, fölpockolt lábakkal.)

GERELY Emlékszel még rá, amikor mindketten fiatalabbak voltunk, és arról ábrándoztunk, hogy közös erővel elérjük majd, hogy ez a bonyolult, és összekuszált világ egyszer csak megváltozzék?! (múltba révedő szemekkel, gondolatokkal) Istenem, ha még egyszer, csak egyetlenszer lehetnék annyira gyermekien naiv, és ostoba, mint akkor voltam, mikor még csak ízlelgettem, fölfedeztem a világ bonyolultabb összefüggéseit! (hangja mély érzékenységről tanúskodik)

SAVANYKA (hirtelen felkiált) Te most szórakozol velem Zoltánka?! Mit akarsz te a világ megváltásával, mi?!

GERELY Még most is látom a szemedben azt a kislányos, tétova hezitálást, melyet birtokoltál rég, s ami most a sajátod lett! Mit csináljak én most, ezzel a mérhetetlen lelkiismereti felelősséggel, mely húzza vállaimat, mint valami ólomnehezék, vagy tőkesúly?!

 

A szín most mintha az emlékezés idejére a pisla, és átmeneti fénycsóva világítását kezdené ölteni, hirtelen eltűnni látszik a mély sötétség, és az egyetlen bukós ablakon sem látható már a börtöncellák rácsai.

 

 Azt hiszem, én fölismertem az emberi természet lényegét!

SAVANYKA Nocsak??? (jelentősen meglepődve) S mire is jutottál, ha szabad kérdenem?

GERELY (aprócska szünet, és alapos megfontoltság után) Elmegyek… Itt hagyom, itt kell hagynom ezt a senki szigetet, ezt a megfertőzött, elembertelenedett tudós telepet, ahol csak papolunk az összetartozásról, de nincs semminemű foganatja! (kicsit magába süllyedve, elgondolkozva)  Megérted ezt, ugye?!

SAVANYKA (értetlenül hosszú ideig bámulja Gerelyt, képtelen megfejteni valódi viselkedését) De hát Zolikám, az isten áldjon már meg, mi a csuda történt veled?!

GERELY Csupán annyi Magda, hogy kinyílt a szemem, s fülem! Hála ennek a te általad is szánalmasnak gondolt Kulcsár Ernőnek, aki soha nem hagyta, hogy végleg maga alá gyűrje, és valósággal bedarálja ez a tudósképző rendszer!

SAVANYKA És most mégis mi a fenét kezdhetnék én itt egyedül? Mi lehetne még az én életem értelme? Hisz magad mondtad, én csak ahhoz vagyok egyedül jó, hogy a szótárak, és a nyelvészeti folyóiratok cikkeihez asszisztáljak! De mi lesz énvelem? Amennyi nyugdíjat kaphatom, az legfeljebb csupán az éhenhaláshoz elég! (magába roskadva, látszik, hogy minden szót jelentősen megdarál)

GERELY Már megbocsáss, de ahhoz nekem már az égvilágon semmi közöm nincs!

SAVANYKA Akkor ennyi volt?! Az évtizedekig együtt eltöltött közös munkánk, és amit együtt ebben a világ előtt is eldugott, szánalmas odúban véghezvittünk! Igen?! Ha gyötörni akarod magad, hát akkor gyötörd! Engem mindenestre hagyj békén!

 

(Gerely fölveszi levetett zakóját, de leveszi nyakkendőjét, és szemüvegét is, és mint aki tapogatja tétován a fényt, megindul az ajtón kifelé, úgy hogy többet már vissza sem néz. Másnap felesége találta meg a hálószobájukban, a telefonzsinórral megfojtotta magát)                                              

                                                 

Függöny

               

                 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 7

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek