Török tekintete büszkén cirógatta körül fia karcsú alakját. Kicsit sovány a kölyök, de szívós – állapította meg tárgyilagosan. Apja fia: napbarnított bőr, arányos formák…
– Gyere a vízbe, apa!
– Rögtön, fiam, rögtön!
A férfi mosolyogva nyújtózkodott el a gyepen. Egész héten hajtott, a gépek még ott zakatoltak benne, ezért mindennek kétszeresen örült: a napnak, mely ugyanolyan gyengéden simogatta, mint ő a fiát, de elsősorban a napnak örült, amiből szinte soha sincs része. Igen, itt valóban csend van, messze az esztergától, a kattogó villamostól, feje felett madarak, előtte a folyó. És még azt mondják, milyen kurva ez az élet! Szó sincs róla! Az élet… na, ha nem is leányálom, azért mégsem olyan ronda, csak meg kell látni a szépet is benne.
Kár, hogy az asszony nem lehet velük. Otthon süt-főz, ugyanis délben kis murit csapnak. A fia tiszteletére, akiből, ha minden jól megy, pár év múlva doktor urat csinál. A felvételije mindenesetre sikerült, úgyhogy ma nagy kanállal esznek, még kocsit is kap a kölyök. Ott várja az udvaron, szép meggyszínű járgány, a meglepetés, amelyre a fia tán még álmában sem gondolt. Arcán ismét felvillant a mosoly. Elképzelte, amint a fia megáll a kocsi előtt, nézi, mustrálgatja... Bezzeg neki még motorra sem tellett! Mit motorra, egy vacak biciklire sem, hála Rákosinak és a proletkultnak. De a fiának azért is szamarat vásárolt, mármint Lada Samarát. Addig gürizett, spórolt, amíg sikerült. Igaz, hogy használt, de csak Lada az.
– Nem jössz? Ússzunk versenyt, fater!
– Ússzunk! – ugrott a vízbe Török. – Egy... kettő... három!
A hűvös habokba fúrta magát, de már három méter után érezte, hogy veszíteni fog. Hiába, az évek...
– Jól van, doki, győztél! – fröcskölte szembe a kölyköt.
– Haragszol?
– Nem én.
– Akkor fogócskázzunk! Te vagy a fogó! – bukott a víz alá fürgén a legény.
Hirtelen pajkos ötlete támadt. Felmerülvén az apja mögé került, onnan a partra anélkül, hogy Török észrevette volna.
– Laci! Semmi válasz.
– Hahó, hol vagy? – fordult jobbra, kémlelt balra jó fél percen át, áztam megrémült. – Szentséges úristen!
A parton senki, a folyó kihalt, ezek szerint. Nem merte végiggondolni, inkább a víz alá bukott. Kimeresztett szemmel úszkált, kezével végigtapogatta a talajt, beletúrt az iszapba. Hasztalan: a fiú sehol sem volt. Esetleg beljebb, ott a mély víz sodrában. Tátogva bukkant felszínre.
– Add vissza, add vissza! – kavart a vízbe, majd újból és újból alámerült.
Tüdeje zihált, egyre több vizet nyelt, amikor váratlanul elkapta az örvény.
– Édesapám! – cikkant elő a fia egy bokor mögül.
Török meghallotta, s teljes erejéből kapálózni kezdett. Hanem a folyó erősebb volt nála. Pillanatok alatt lerántotta a mélybe egy másik világ felé, ahol, ki tudja, talán ő is motorozni fog egyszer.
Hozzászólások
Kedves Ildikó! Köszönöm, hogy figyelmet és időt szenteltél rövid írásom elolvasására. Nem volna kedved kommentelni az Aki mindent elintéz című szösszenetemet is?
Köszi az ötöst, és gratulálok a laphoz. Manapság sajnos egyre kevesebb az olyan lap, melyben kommentek is találhatók. Gizinek szóló üzentemben az az Aki mindent elintéz című írással kapcsolatban elfelejtettem hozzátenni, amennyiben ő nem válaszol a kérdésre, hogy szerinte mi az írás eszmei mondanivalója, attól még más válaszolhat, így például te is, mert nagyon érdekel. Előre is köszönöm.
"...úgyhogy ma nagy kanállal esznek, még kocsit is kap a kölyök. Ott várja az udvaron, szép meggyszínű járgány, a meglepetés, amelyre a fia tán még álmában sem gondolt."
Olyan hiteles, korhű képek ezek, annyira jellemzőek a múlt század végére. Az olvasó is visszaréved, közben pedig kezd a gyerekért izgulni, nehogy már baja essen! És ekkor bekövetkezik a váratlan fordulat, ami vérfagyasztó és döbbenetes jelenet.
Ötös pacsi + gratula!
Jó munkásember volt, nagyon hiányozhatott a családjának. Az örvény akárcsak a medve, nem játék. :(
Sajnos időnként történnek váratlan tragédiák. Az ember nem lehet előre elég okos. Ami egy darabig viccesnek tűnik, az a másik félnél hirtelen végzetessé válhat.
Tömören, tanulságosan írtad meg. Gratulálok!