4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

TIZENNEGYEDIK FEJEZET



A hétvége szinte viharos gyorsasággal köszöntött rájuk; szinte ők maguk sem vették észre, hogyan teltek el a napok a megbeszélt Szombatig.
- Figyelj csak! Arra gondoltam, hogy összeütök valami finomat, és esetleg te is felvehetsz addig valamit! Mit szólsz?! – észre sem vette és már olyanok voltak együtt, mint egy meghitt, egymásról gondoskodó házaspár. Balázs egyre jobban kezdett annak a meggyőződésnek teret engedi, melyet barátnője egyfolytában hajtogatott nevezetesen: Azt, hogy valaki boldog lehessen nem szükséges egy fecni papíros! Volt ebben valami megtörhetetlen magabiztosság, amit most többre értékelt, mint egész eddigi élete.
- Átugrom valami kényelmesebb szerkóba! Milyen legyek? – villantotta ki mosolyát a fürdőszoba ajtóból félúton -, vegyem dögösen csábosítóra a figurát – kettőt cuppantott az ajkával, mintha csókot akarna dobni. – Vagy esetleg legyek kislányos szende, már-már visszafogott? – Gyönyörű őzikeszemét most kérelemre, és fohászra emelte, mintha egyenesen imádkozni, vagy templomba készülne, ahol a bűnbánó tekintet szinte kötelező.
- Te mindig gyönyörű vagy! Csak el ne felejtsd mindig légy önmagad! Tudod ez kissé… körülményes és nagyon nehéz, de… azért próbáljuk meg! Biztosan nem lesz olyan rossz, csak apámmal vigyázz, mert tudod ő ős makacs, és roppant konok és indulatos, ha olyasmit hall, ami nem a szája íze szerint való!
- Értettem apa! – kuncogott, de már a fürdőből, mert azon a véleményen volt, hogy nem árt tisztességgel lezuhanyozni, hogy nettül, frissen és üdén jelenhessen meg leendő apósa és anyósa előtt!
- Nekem így is roppant tetszetős, és nagyon csinos vagy! – kiáltotta be az ajtóba, bár nem tudta, hogy Fruzsi minden hangot meghall.
- Köszönöm drága! Nagyon jól esik!
Balázs szüleit mindig is a precíz megközelíthetetlenség jellemezte; ez nagyjából annyit jelentett, hogy a családfő Tömpe Géza minden esetben szeretett a megbeszélt találkozói előtt bőséges fél – egy órával előtte megjelenni, és kimondhatatlanul, már csak a bosszankodó tekintetével is szerette éreztetni, hogyha a másik késett, akkor ezt kissé szarkasztikusan az est további folyamán valamelyik mondatába bele ne csempéssze, és jegyezze meg!
Most is kissé késesben voltak, mert igaz Szombat délután lévén valószínűleg a kellemes szinte nyárias meleg hatására a többi autózó is elővette rozsdásodásnak induló matuzsálemét. Valaki újságot vett, mások egyszerűen csak beugrottak a kocsi mosóba, hogy legalább addig is teljék a nap – de Tömpe Géza apuka valami irritáló, és nagyon kőkemény igazságnak fogta fel azt, hogy kissé hóbortos, és nem e földön álló, túlzottan sokat olvasó, és ábrándozó tanár fia végre párt talált magának! Önmagában el sem akarta hinni, mikor felesége először megpendítette előtte kis történetét.
- Képzeld apus! A mi kicsi fiunk végre talált egy rendes lányt! – örvendezett Tömpéné.
- Azt szeretném én látni! Ez is egyedül a te hibád, hogy így nevelted! Bezzeg, amikor én voltam fiatal… - hangjában több volt a jogtalan kételkedés, mint az örömujjongás, de azért nem bánta, hogy végre a fia is talált valakit, aki elviseli kisebb rigolyáit.
- Egy kicsit csipkedhetnéd magad szívem, a végén még elkésünk! – sürgette éppen sminkelő feleségét, aki mindig makulátlan aprólékossággal ügyelt rá, hogy olyan lehessen a külseje, mint egy fontos megbeszélésre érkező üzletasszony. S nem igen foglalkozott a férje néhol gonoszkodó, néhol furkáló természetével, és kritikai megjegyzéseivel.
- Csak ne izgasd magad feleslegesen! A vérnyomásoddal már így is kihúztad a gyufát! Mindjárt elkészülők és mehetünk! Addig kérlek, viselkedj és légy türelemmel!
A családfő – rendszerint, ha valami nem tetszett egyéni elképzelésének -, gyakorta duzzogva tüntetően elvonult, hogy pár órácskát magában lehessen, és ott adja ki alaptalanul felgyülemlett, már felesleggé vált mérgét.
Mindeközben Balázs gyorsan feltette a sertésszeleteket; csak enyhén megforgatta őket lisztben, és hirtelen átsütötte az olajon. Fogott egy másik tálat, és azon megfuttatta: a borsót, sült krumplit, a konzerv paradicsomot, a szeletekre felvágott sonkát és igyekezett türelmemmel várni, hogy az ízek az ínycsiklandó harmóniák gőzeiben eggyé forrhassanak.
- Hú! Micsoda illatok! – szagolt bele a levegőbe Fruzsi. – Ezt nevezem! Megütöttem a főnyereményt! – óvatosan a hátába került és átfogta gyengéd babusgatással a derekát. – Hogy én milyen szerencsés csaj vagyok! A pasim egy konyhafőnök! Elismerésem! – Megcsókolta a tarkóját, amitől szegény Balázsnak valósággal felforrósodott a vére.
- Tudom szívem! Nagyon jólesik! Még egy két pillanat, és azt hiszem a fő étel már el is készült! Kóstold csak meg… - azzal a zöldséges ragúból, mely a folyékony paradicsomban párolódott egy főzőkanálra csepegtetett a szószból és odakínálta Fruzsi ajkaihoz, párszor megfújta udvariasan, hogy azért annyira le legyen forró:
- Vigyázz kérlek! Még nagyon meleg! – fújt rajta párat.
- Miattam ne izgasd magad drágám! Bírom én a strapát! – odahajolt a fakanálhoz, gyönyörű nyelvecskéjével máris ízlelgetni kezdte a gusztusos végterméket.
- Hm, hm! Hát ez mennyei! Szerintem istenien sikeredett!
- Ugye! Őszintén remélem, hogy apám most az egyszer legalább jó fej lesz, és kicsit visszafogja magát! – kezdett megint aggódni. Mióta felvetődött az ötlet, hogy végre bemutatja választottját szüleinek azóta, a feszültség benne is meghatványozódottan élt.
- Ne izgulj semmi szívem! Én melletted leszek! A többi nem számít! – megpuszilta homlokát, mint egy gondoskodó anya, és most először gondolkodott komolyabban az anyaságról: milyen nagyszerű lesz majd, amikor gyerekzsivajok fogják beteríteni a most még megüresedett tereket.
- De azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy lassan én is elkészüljek, mert tizenkettőre beszéltük meg de… szóval tudod apám mindig is híres volt a megfellebbezhetetlen pontosságáról, mert sohasem szeretett késni! – levette a konyhai kötényt, amit gyorsan bedobott a szennyesládába a többi kimosásra ítélt ruhadarab közé és átment a nagyobb hálószobába, hogy valami tisztességesebb holmit keríthessen; fekete nadrág, és hófehér ing mellett döntött, hiszen azért fő a lazaság elvégre családtagok jönnek, és nem hivatalos megjelenésnek kell eleget tenni, de még mindig nem tudta eldönteni, hogy nyakkendőt vegyen-e?
- Édesem! Szerinted vegyek nyakkendőt? Mert félek, hogy egyedül nem tudnám megkötni! – kutatott a szekrényben, míg egy bíborvörös nyakkendőnél akadt meg a keze.
- Ne izgulj már annyira bogaram! Különben is te vagy a házigazda nem?! Légy kiegyensúlyozott, magabiztos és laza! A többiről majd én gondosodom! – mosolyában egyszerre volt meg az, ami szinte minden  tétovásodó férfinak nagyon jól jöhet, ha adott esetben az élete függ tőle; bátorság, odaadás és egyenjogú támogatás szólt némán a tekintetéből, most gyönyörűbb volt, mint valaha abban a kisestélyi ezüst-fekete ruhácskában, melyet direkt ezekre a fennkölt és ünnepélyes hangulatokra tartogatott.
- Akkor döntöttem! Most nem veszek! – határozta el magát.
- Drágám! Ha úgy érzed, hogy venned illene, nagyon szívesen segíthetek! De azt is megértem, ha nem!
- Tüneményes tündér vagy! Szerintem most olyan hivatalos lenne a nyakkendő, a hangulathoz most nem illik! Majd ha a te szüleidhez megyünk!
- Oké! Te vagy a főnök! – párszor még megperdült csípője körül, és a tükör előtt, hogy láthassa Balázs álla, miként felkopik, és szája is valósággal tátva marad!
Tömpe Géza – ha nagyon szorította az idő, és érezte nem úszhatja meg a biztos kését -, úgy vezetett és szegett meg minden kisebb rendű közlekedési szabályt, mint a pinty. Soha nem engedte meg magának, hogy figyelmetlen lehessen – elvégre autósiskolában volt vezetéstechnikai szakoktató -, de különleges, páni erejű félelemérzet szállta meg! Az első alig száz métert házuktól a következő zsúfoltan lakott, hangulatos városkáig úgy tette meg, mint egy őrült, szemüvegét így sem vette fel, mert az csak elvonta volna feleslegesen az útról a figyelmét. Nem tartottak pihenőt, ahogy a felesége javasolta volna, mert azzal csak feleslegesen továbbra is elhúzták volna az egész időt, azt pedig a családfő mindig is utálta. Tömpéné – bár sohasem mutatta a világ felé, hogy bármikor is aggódnia, vagy félnie kellene valami miatt -, most látszott, hogy magán viseli férjének a sorsát is; azt a titkos, rejtegetett belső valamit, amit csak azok az emberek érezhetnek szavak nélkül is, talán telepátiák útján, akik már több mint közel harmincöt éve jobban-rosszban kitartanak egymás mellett, mint boldog hűségük elkötelezettjei.
Tömpe Géza számításába nem eshetett semmi hiba; mindenképpen még időben oda akart érni az ebédre. Az idő jócskán elszaladhatott, mert sűrűn karórájára nézve háromnegyed tizenkettő is elmúlt, amikor háromszor csöngettek volt otthonuk csengőjén.
- Ezek itthon vannak-e egyáltalán? – engedett meg magának egy tolakodó megjegyzést csak hogy idegességében kérdezzen valamit.
- Jaj, apus! Hogy kérdezhetsz ekkora butaságot? Hát hol a csudában lennének, amikor minket várnak?! – torkolta le jogosan az asszony.
Pár pillanat múlva nyílt az ajtó ugyanis Fruzsi és Balázs nem tudta kellően észérvekkel alátámasztani, hogy valójában ki is nyisson ajtót a szülőknek? Ezért úgy döntöttek, hogy az ajtó mögé rejtőznek el csendesen, és kicsit meglepik őket.
A szülők egymásba karoltak és tétován újra beléptek egykori otthonukba, mely egykor boldog emlékek sorozatairól tanúsodott; látszólag alig változott valami. A régi bútorok mind egy szálig ott voltak, ahová eredetileg rakták őket, és a képek is meghitt otthonosságot kölcsönöztek a nappalinak és az étkezőnek.
- Itt semmi sem változott! Figyeled? Mintha csak tegnap lett volna, hogy elköltöztünk! – nosztalgiázott a családfő.
- Ohó! Én még nagyon is emlékszem rá, hogy hogyan is mentünk el innen! Emlékszel még mit mondtál a fiadnak?!
- Már hogyne emlékeznék! Melyikre gondolsz? – kutatni kezdett agya emlékei között, de még most sem tudta, hogy asszonya mire is gondol?
- Hát, amikor azt kegyeskedtél mondani meggondolatlanul imádott fiadnak, hogy amikor te fiatal voltál a jég hátán is megéltél! Most már dereng?
- Á! Vagy Úgy! Óh! Hát… tudod drágaságom… azt csak úgy mondtam – hezitált, látva felesége morcos bosszús tekintetét. – Te is tudod, hogy én nem gondolom komolyan sokszor, amit mondok… csak hát jön és nem tudom befogni a számat!
- Igen, ez a régi nóta! De akkor legalább bocsánatot kérnél az emberektől! Fogalmad sincs, hogy mennyire megtudod bántani, a másikat!
- Témánál vagyunk! – fújta ki a levegőt krákogva, mert még mindig erősen dohányzott.
- Nekem, ha legalább ma este nem fogod magad vissza, és nem viselkedsz, én úgy ellátom a bajod, hogy egy életre megemlegeted! – villogott elszánt tekintete.
- Ohó! Kis drágám! Csak nem fenyegetőzöl?!
- El sem hinnéd szívecském, hogy a fiamért mi mindenre vagyok képes!
Mindketten kisebb szívrohamot éltek át, amikor az ajtó mögül hirtelen előbb feltűnt az ünneplőbe öltözött fiúk, majd barátnője; gyönyörűen, és roppant csinosan felöltözve.
- Meglepetés! Szervusztok! Hogy utaztatok? – érdeklődött kedveskedőn Balázs.
- Anyád kicsit aggodalmaskodott, mert késtünk egy-két percet és a sztráda is dugig tele volt, de megoldottuk; kicsit megtornáztattuk a kicsikét!
- Apád mindig szeretett túlozni drágám! Mesélj csak? Ki ez a bájos gyönyörű ifjú hölgy az oldaladon? – érdeklődve fordult Fruzsihoz, akit egészen meghatottak az anyáskodó szép szavak.
- Engedjétek meg, hogy bemutassam a legjobb barátomat már a gimi óta: Drahosch Fruzsina! – fordult előbb szülei aztán barátnője felé, majd megfordítva ezt a lánnyal is eljátszotta.
- Igazán örülök neked drága, hogy végre behálóztad a fiamat! – ölelte magához az anyuka a megszeppent lányt, mintha saját lánya volna.
- Ennek igazán örülök kedves asszonyom!
- Jaj, kérlek! Nyugodtan hagyd csak a fenébe, a formaságokat! Csak tegezz bátran, mert akkor legalább nem érzem az idők súlyát! – Oldalba lökte a férjét: ez volt a titkosított jelzés, mellyel csatlakozhatott a további beszélgetés fonalához.
- Én is örvendek: Tömpe Géza lennék az örömapa! – rázott vaskosan, és erőteljes keménységgel kezet a családfő, mintha csak egy unalmasnak ígérkező értekezlethez készülődne! – Nem is hiszem el, hogy beleszeretett a fiamba! – csodálkozott.
- Igen, nagyon megkedveltük egymást, és azt hiszem, nagyon jól megvagyunk, és csak ez számít! – válaszolt vissza, mert Balázson kellemetlen pírként jelentkezett a szégyenérzet, hogy most legszívesebben ott helyben megfojtaná az apját, hogy máris elkezdte a gonoszkodó kritizálást!
- Akkor lehet asztalhoz ülni, mert már benne vagyunk az ebédidőbe, és legalább utána majd kicsivel kényelmesebben beszélgethetünk! Fáradjatok át az étkezőbe! – lesegítette előbb anyáról, aztán apjáról a feleslegesnek ítélt ruhadarabokat, mert a lakásban kellemes, megült meleg terjengett hála a vénasszonyok nyarának. A szülők, mintha saját emlékeik után kutatnának apránként újra igyekeztek felfedezni régi családi fészkük minden aprólékos szegletét; az utolsó sarkokig bezáróan.
- Szabad? – húzta ki előbb anyának, majd Fruzsinának a széket Balázs.
- Jaj, ezt a figyelmességet! Látod édes uram! Te is tanulhattál volna egy kis illemet, ha nagyon akartál volna! – figyelmeztette Tömpené az urát.
- Én nagyon jól megvagyok egyedül is! – kicsit csendesedve fortyogni kezdett, de hála a jó hangulatnak, és a megnyerő közvetlenségnek – hamar felengedett.
- …És meséljetek csak gyermekeim! Hogyan ismerkedtetek meg, mert már égek a kíváncsiságtól! – mint egy nagyon kíváncsi kisgyerek, aki szeretne a külvilágból magának minden titkos részt azonnal birtokba venni csüngött a szavaikon.
- Hát az egy nagyon hosszú történet lenne… de itt az a lényeg, hogy együtt nagyon jól megértjük egymást, és úgy érzem, hogy végre közös hullámhosszon vagyunk! – a gyönyörűen megterített, hófehér selyemterítő asztal fölött megfogták egymás kezét; mint hőségük megkérdőjelezhetetlen zálogát.
- Mondd édes fiam? Te, aki még sohasem voltál nővel, hogyan fogod teljesíteni bizonyos igényeidet, és ösztöneidet? – pikáns megállapításnak szánta, de látva, hogy már megint megjegyzést tett és ezzel sértést követett el inkább azonnal abbahagyta.
- Balázzsal nagyon jó! Annyira figyelmesek, megértőek vagyunk egymással az ágyban is, hogy jobb férfit talán be sem engednék az életembe! – emelte fel szolid hangját az ifjú hölgy karakán merészséggel.
A családfő most félrenyelt, és valóban úgy nézett ki erősen liluló fejével, mint aki erősen fuldoklik, és alig kap levegőt.
- Jól vagy szívem?! Igyál egy pohár vizet! – tanácsolta kuncúgon felesége.
- Hagyjál békén! Jól érzem magam csak ez az átkozott ing mindennek az oka! – valójában meglehetősen nehezen emésztette meg, hogy egy ilyen földi szépség ugyan mit eszik az ő mindig befelé forduló, tétova és tutyimutyisodó fiacskáján?
Aztán eszébe villant, hogy amikor ő ment a leendő apósához az is valami megfoghatatlan vizslató, mániákus figyelemmel követte minden baljós lépését…
Balázs kiment, hogy behozza az ebédet, amit már előkészítettek csak újból kicsit meg kellett melegíteni, mert a késésre ők maguk se számítottak:
 - Pillanat türelmet kérek! Azonnal utánanézek az ebédnek!
- Menj csak kincsem! Mi addig jól megleszünk! – felelte az anya és máris mintha egy titkos célpont, vagy céltábla célkeresztje lebegne gondolatban élesre csiszolt kék szeme előtt a lehető legaprólékosabban szemügyre igyekezett venni jövendőbeli ,,menyét”
Látta, ahogyan az elegáns kivágású, gyönyörű ezüstszínű kisestélyiből tört vállúra készült, és kicsit az intimebb részeket is megmutatja a kíváncsi szemeknek, de csak leheletfinoman. Majd amikor Fruzsina kicsit hátrafordult rögtön megpillanthatta azt a kifejező igényességgel készült, aprócska rózsaszálat, mely a hölgy kecsesen feszítő jobb lapockáján helyezkedett el, és mely most úgy élt ott szinte önálló életet, mint egy fejedelmi trófea-tárgy lenne.
- Kedveled a tetoválásokat kicsim? – érdeklődésével majdnem keresztülfúrta a másik szándékosan megnyerő és bájosra vett tekintetét.
- Oh! Tetszik? Ezt közvetlenül akkor csináltattam, amikor sikerült az érettségink és akkor döntöttem el, hogy valamilyen szimbólumot rakatok magamra, és hát… íme… ez tetszett és ehhez ragaszkodtam! Szerintem a modernség keveredett itt egy csipetnyi igényességgel fűszerezve!
- Így is kell kicsim! Még fiatal vagy! Még előtted az egész élet, karakánul meg kell ragadnotok minden lehetőséget! – helyeselt akármennyire is meresztette mind a két szemét a férje.
- Már szóba került a gyerekvállalás kérdése, és szeretnénk kisbabát is! – ezt sokkal visszafogottabban mondta; mint aki nem egyszerűen egy feledhető jó hírt jelent be, de legalább is valami nagyon bizalmas, csak egy – legfeljebb két emberre tartozó titkot.
- Hát ez nagyszerű drágám! Engedd meg, hogy gratulálhassak! – magához ölelte és össze-vissza csókolta, még a homlokát is! – Na, mi van apus? Megkukultál? – Észrevette, hogy a másiknak valósággal majd leesik az álla a meglepetéstől. – Igazán vehetnéd a fáradtságot és gratulálhatnál!
- Mi-micsoda?! Ja… hát persze! Gratulálok én is! – két oldalon megejthető puszik következtek! Tehát lesz egy kis unokánk is! Ez aztán az örvendetes hír!
Valójában ezzel az unoka dologgal még egyelőre csak Tömpéné barátkozott meg, aki már az első percektől kezdve igyekezett úgy megtervezni a nyugdíjas éveit, hogy csak a babázással foglalkozhasson!
- Majd én mindenben támogatlak kincsem, és segítek kiválasztani a megfelelő gyerekholmikat is, ha itt lesz már az ideje!
- Igazán köszönöm ezt a sok kedvességet! Nem is tudom, hogy hálálhatnám meg?!
- Ne butáskodj aranyom! Neked csak egy dolog van: Szeresd az én sebezhető fiamat! Tudod, ő nem mindig mutatja ki, de roppant érzékeny és sokat megélt fiatalember! – hangja érzelmessé és ezáltal, kissé fátyolossá vált.
- Megértem és tiszteletben is tartom! Megígérem, hogy nagyon fogok rá vigyázni!
A két nő titkos érzelmi húrokon máris egymás barátságába avatta a másikat, és érezték, hogy a továbbiakban is nagyon megfogják, majd érteni egymást.
Időközben Balázs is visszatért a konyhából, és lerakta az asztalra készített vágódeszkára a meleg zöldéges ragút, és a hozzávaló enyhén panírozott húsokat.
- Remélem, éhesek vagytok? Tányérokat kérem! – kedvesen fölemelte a tányérokat, hogy helyet csinálhasson az asztalon.
- Tessék drágám, tessék! – Az ebéd folyamán minden igyekezett az első lenni, mert mindenről elsőként szeretett volna értesülni, és ezt a néha furcsa és különös szokását – még így az évek múltával sem hagyta abba. Készségesen nyújtotta fiának tányérját.
- Oh! Kincsem! Az hiszem ennyi már elég lesz! Különben sem eszem egyszerre túl sokat! – szabadkozott.
Tömpe Géza most jött csak igazán elemébe, amikor mást piszkálhatott, és szurkálhatott:
- Annyit eszel különben is, mint egy cingár madárijesztő! Nem fog megártani! Csak most az egyszer!
- Ne kezd már megint! – szólt ítéletszerűen felesége jogosan korholó tekintete. Ilyen esetekben, mikor férje főként gonoszkodón csipkelődött valahogy minduntalan odalett a nap további kellemes hangulata és most ezt szerette volna minden fellelhető eszközzel megakadályozni a feleség.
- Neked mennyit szedhetek? – fordult segítő szándékkal apjához.
- Hát drága anyád mindig cukkol, hogy vigyázzak a vonalaimra, de egy jó hús sohasem fog megártani! Úgyhogy csak szaporán, szaporán, majd szólok mikor elég!
Balázs belemártotta a nagy műanyagkanalat a tálba; jól mert a ragúból, és hozzá kiválasztott két hatalmas szelet húst; hadd egyen az öreg, ha már ennyire megkívánta. Kivételesen megpróbált eltekintetni a gonoszkodó heccelődő cukkolástól is, csakhogy a jó hangulatot mindenáron megőrizhesse.
- …És meséljetek csak veletek mi a helyzet?
- Hát… tudod kincsem ez változó! – kezdte az anyuka. – Nemrég cseréltettem le már megint azt a fránya szemüveget, mert már megint két racsnival romlott a látásom!
- Azok az átkozott monitorok! Mintha attól, hogy az ember egész nap azokat bámulja, több pénze lenne! – fakadt most ki.
- Ugyan kincsem! Nem nagy ügy! Legfeljebb talán még korkedvezményt is kapok, ha itt lesz a nyugdíj ideje! Van még kereken cirka három évem!
- Huha! Hogy rohan az idő!
- Hát bizony-bizony! Én még most is élénken emlékszem rá, amikor hívtak az óvodából, hogy a gyerekem kaparja a falat a kedvenc játék autójával! – jóízűen elmosolyodott.
- Hát az már elég régen volt! Ami azt illeti! – szabadkozott.
- Ez egyre izgalmasabb! Kérlek, meséld el! – dörgölődzött hozzá, mint egy kismacska a lány, és szüleinek úgy tűnt, hogy a két fiatal végre igazán érzi és megtalálta egymásban az önzetlen hűséget!
- Hát… egye fene! Elmondom! Az úgy volt, hogy… az akkori haverommal egy szintén pufók sráccal elhatároztuk, hogy kicsit ,,megszépítjük” az óvoda külsejét; és hát elkezdtük tologatni matchboxainkat ide-oda, aztán már az egész meszelt falon, amik színváltósak voltak – az akkor nagyon menőnek számított -, és a végeredmény az lett, hogy alig egy délután leforgása alatt az összes bevakolt mészfelület eltűnt az óvoda faláról! Ezt a fajta gyerekes csínycserű rongálást pedig pótolni kellett! Azt hiszem drága anyámnak főhetett a feje miattam!
- Jaj, ugyan! Menj már! Nem történt semmi galiba csupán az igazgató asszony jegyezte meg a szülőin, hogy a ,,maga fia roppant tehetséges!”
- Hát azt gondolom, azóta se illene, panaszkodom!
- Nem is! Csak mindig bíz magadban és a megérzéseidben! Akkor nem lesz semmi baj! – gyöngéden annyian megpuszilta; látszott rajtuk, hogy mindketten meghatódtak, és el is érzékenyedtek!
Aztán hogy az öreg Tömpe se essen ki a kérdezgetésekből, végül ő is megszólalt, igyekezve vigyázni a nyelvére:
- Mondja csak kedveském! Ízé… Mióta is vannak tulajdonképpen együtt? – fordult kedveskedést színlelve Fruzsihoz.
Fruzsina beletúrt rövidre vágott, nagyon modern kissé extrém frizurájába, mely előnyösen emelte ki feje formáját, és valami hallatlanul titkos egzotikusságot és magabiztosságot kölcsönzött már eddig megjelenéséhez is.
- Hát lássuk csak! Igen! Azt hiszem a gimi második évétől olyanok voltunk egymásnak, mint akik össze vannak nőve! Szinte mindent együtt csináltunk! Kivétel persze – akkor még -, a nemi életünket!
Az öreg párat krahácsolt; úgy festett, mint aki tétovaságában félrenyelt egy nagyobbacska falat húst, és most alig kap levegőt!
- Khm, krrha! A fene vinné el, ezt az átkozott húst! – Ivott rá egy kis Cólát, mert üdítőt nem felejtettek el venni! – Ez igen! – fordult most fiához, aki szinte mindig az anya oldalán fogalt helyet a közös étkezések alkalmával, most viszont barátnője feszített mellette! – Hadd gratulálok! Akkor mégis csak férfivá értél édes fiacskám! – volt valami lenézés a hangsúlyában; az ember sosem tudhatta, hogy azért mondja, hogy szánalmasságot, vagy bűntudatot érezzen később, vagy, csak azért mert ilyen kritikus volt mindig is a szelleme!
Fruzsi látva Balázs kissé szomorkásra sikeredett ábrázatát úgy döntött, hogy megfogja védeni, és minden női praktikáit és vonzerejét bedobja, hogy ennek a házsártos, szőrszálhasogató apának visszaszóljon; megfelelni nem sok értelme lett volna egy örökké telhetetlen, és mindennel elégedetlen embernek!
- Drága Géza bácsi! – mézes-mázos incselkedő hangra váltott -, az ön fia sokkal többet csinált, hogy boldoggá tehessen, mint azt bármelyik férfi is különösen a mostani labilis világban, ahol az értékek is elveszni látszanak!
Az öreg most kapva kapott az újabb párbaj lehetőségein; valahogy mindig is szerette a konfliktusokat, és ha kisebb szócsatákba, vagy akár veszekedésekbe keveredhetett:
- És mondd csak madárkám? Ugyan mégis mivel? A tüntető férfiasságával aratott babérokat, amiről mindenki tudja, mennyire alacsony állású?! – szinte hahotázva rötyörészett.
Fruzsiban is kezdett a méreggombóc egyre intenzívebben a felső tűrhetőségi skáláját ostromolni, és már csak idők kérdése volt, mikor telik be nála a pohár.
- Ha egyébként akarja tudni! Balázs mindig úriember volt! Azzal a mindig áldozatkész kedves, önzetlen és figyelmes emberségével vett le a lábamról! A szex is másodlagosnak tűnt, ha egy olyan támogató, és mindenben segítő emberrel lehet az ember, mint Ő! – nem kerülhette meg az evőeszközök közül már annyira szorongatta a villáját, hogy kis híján sikerült – minden húkusz-pókusz mellőzésével -, elgörbítenie!
- Á, értem! Hát, ha nektek ez bejön! Ám legyen! – legyintett. – Én azonban biztosan tudom, hogy egy igazi férfi mindig elveszi, ami jár neki! – látványosan csámcsogni kezdte a le se nyelt falatot, mintha a hússzelet is személyes tulajdonát képezné!
- Apus! Ezt a viselkedést most azonnal fejed be! Vendégek vagyunk! – korholta Tömpéné, majd odafordult a fiatalokhoz: - Bocsássatok meg neki nem szokott így viselkedni csak tudjátok… még neki is nagyon friss ez az egész dolog és nem volt ideje hozzászokni! Ennyi az egész!
- Nem történt semmi! – felelte kedvesen Balázs, bár aki kicsivel is jobban a bús zöld színű szemeibe tekintett felfedezhetett valami árválkodó szomorúságfélét, mely erősen rokon volt a kiszolgáltatottsággal; ez az ember sebezhető volt, és illet rá jobban vigyázni!

A könnyednek induló ebéddel hamarabb végeztek, mint gondolták volna; általában ez jellemző volt a Tömpe család minden tagjára; ha egyszer neki kezdtek, akkor szó szerint közel harminc perc is elegendő volt hozzá, hogy mind a három fogással – ha néminemű desszert is akadt -, végezni tudjanak. Most a desszert egyik ékessége volt a fagyi torta, melyet különálló fagylaltgéppel készítettek el, méghozzá egy titkos recept alapján, amit Fruzsi valamelyik volt barátnőjétől kapott, és amely kivétel nélkül hatalmas sikert aratott – különösen Balázs anyukájánál, aki élt halt a csokoládés finomságokért, így csöppet sem szégyellte, ha vett még legalább két gombóccal.
- Jól fog ez esni nekem gyerekek! A visszaúton úgy is kell a kalória!
Tömpe Géza ilyenkor mindig valami makacs kőkemény szigorúsággal figyelte a feleségét; szemlátomást majdnem átdöfte tekintetével a magát nagyon jól érző könnyed és független asszonyt! ,,Hogy fordulhat ekkorát egy középkorú asszony véleménye?” – kérdezte meg önmagát, és sok esetben hiába várt volna a válasszal, mert rendszerint az történt, hogy Tömpené mindig azt csinálta, amihez éppen kedve volt; mivel a főzésben utálta a pepecselést egy idő után az igényesebb ételek – melyeknek az elkészítése órákat vett volna igénybe -, a családtagok többsége egyetértéssel konstatálta, hogy hamar áttértek a mély hűtve bepanírozott, egyszerű és gyorsfagyasztású ételek gyári ízeire!
Kellemesen letelepedtek a fotelekben, a nappaliban közvetlenül a meghitt kicsiny étkező mellett.
A kanapéra a két nő fogalt helyet, míg a fotelokat az urak használták előszeretettel ugyanis könnyebb volt belőlük a felállás, míg a kanapé süppedős lejtésszögéből nézve már koránt sem volt egyszerű úgy egyensúlyozni a testsúlyt, hogy az embert ne nézhessék kissé becsípett részegesnek, holott színjózan!
- Drágám! Szeretnék kérdezni valamit? – fordult kicsit bizalmasabban Tömpéné a fiához. – Mikor lesz már a nagy nap? Már alig bírok magammal!
Balázs megszorította Fruzsina kezét; egymásra néztek tekintetük kutatón összekapcsolódott, és majdnem egyszerre kezdték el egymás mondatát:
- Azt beszéltük meg… - olyan gyorsan forgott a nyelve, hogy rögtön abbahagyta, mert barátnőjének is vágott az esze. – Bocsáss meg, folytasd csak!
- Nem drága! Ez a te napod is! Csak utánad! – szabadkozott kedvesen a lány.
- Hát jó! Akkor folytatom! Szóval úgy döntöttünk, hogy ha lehet, akkor elkerülnék a felesleges felhajtást, és valami nagyon szolid kis egyszerűségre törekednénk! Még az is lehet, hogy marad az egyszerűbb és költségmentesebb polgári szertartás, mert ezzel az egész vallás és templomos mizériával nem nagyon rokonszenvezünk és… - Észrevette, hogy szüleit – különösen a konzervatív apját mélyen ledöbbentik a hallottak! Ki hallott már olyan esküvőt, ami nem templomban zajlik, és nincs utána kisebbfajta összecsődített lakodalom? Ez különösen Tömpe Gézának elfogadhatatlannak tetszett.
- Én tudom, hogy mit érezhettek most, de kérlek… értsétek meg, hogy én, azaz bocsánat már mi jobban kedveljük a meghittebb szolid dolgokat! Minek akkora felhajtás! Csak pénzkidobás lenne! Az összes többi ismeretlen eddig nem látott rokonunkról már nem is szólva, akik mindig csak jönnek, látnak, mindent felesznek és utána hamar távoznak!
- Ez igaz drágám! Tökéletesen igazad van szívem de… azért te is tudod, hogy csak egyszer van egy ilyen jeles esemény az ember életében! Én csak nem szeretném, ha majd utólag keseregnél, hogy bármit is megbántál! Érted?! – fogta meg fia kezét bátorítólag.
- Igen anya! Nagyon aranyos és tündéri édes vagy! Ezt is nagyra értékelem, de szeretnénk végre saját magunk is eldönteni önmagunkkal kapcsolatosan valami fontosat, ami viszont csak ránk tartozik! Ti is láttátok, hogy összeadták magukat hamar ,,egyesek” aztán alig múlt el hat hónap és máris válókereset lett a vége! Ugyan kinek kell ez?! – szavai a józan megfontoltságról árulkodtak, és egyáltalán nem voltak sem arrogánsak, sem fellengzősek; higgadt megfontoltság tükröződött vissza bennük.
- Hát… kincsem! Ha ti már így döntöttetek, akkor ezt nekünk is tiszteletben tartani! Igaz apus?!
Tömpe Géza némán, mérgelődve üldögélt a kissé távolabb eső fotelben; mint akit megsértettek a döntés szabadságában, hogy nem avatták be a titkos dolgok mikéntjeibe, most olyan volt szemlátomást, mint egy folyamatosan duzzogó gyerek, aki mindent megkapott eddig, amit akar, és mégis, amikor közlik vele, hogy nem lehet, hisztizve elvonul!
- Drága! Bocsi, de apáddal minden rendben van? Szerintem nagyon magára vette! – súgta halkan Fruzsi szerelme fülébe.
- Igen, tudom! De te is tudod szívem, hogy mennyire konok, makacs, és mindent magára vesz!
- Akár csak te!
- Igen, tudom… de egyszerűen mit tegyek? Hajthatatlan!
- Mit szólnál, ha megpróbálnátok kompromisszumot kötni! Mit gondolsz? Sikerülne?! – még mindig nyugodt, de most már sokkal komolyabb volt.
- Nem tudhatom… - bizonytalankodó, tétova gyomorgörcs állt gyomrába, mely meghátrálásra késztette.
 - Most mit hezitálsz?! Nem fogja leharapni a szerszámodat! Elvégre nem vadidegen, hanem az apád! Menj csak bátran oda hozzá és béküljetek ki! Addig én majd leszedem az asztalt! – gyöngéden megpuszilta egy bátorság puszival!
- Oké! Ám legyen! Meglátom, hogy mit tehetek! De aztán ne hibáztass, ha nem jönnek össze a dolgok!
- Muszáj, hogy összejöjjenek! Megbízom benned! – olyan lényeglátó gyönyörű barna szemekkel nézett farkasszemet vele, ami nemcsak bátorságot adott, de el is döntötte a további beszélgetést.
Balázs élete talán leghosszabb útját tette meg a kis, kényelmes étkező helységből egészen a nappaliig; s bár csupán alig pár centit kellett megtennie mégis azt érezte, hogy meghatározó, komoly beszélgetést kell lefolytatnia az apjával, akit a világ legjobb szónoka sem tudna kellőképpen, és ráadásul észérvekkel meggyőzni, tehát egyetlen fegyvere maradhat csak az érzelmi ráhatás sokszorosított hatásszünetekkel!
- Szia, apa! Leülhetek?
- Hát ez meg miféle kérdés?! Nem te vagy a házigazda?
- Igen… csak azt gondoltam, hogy szívesebben maradnál egyedül…
- Nem zavarsz! – Igazából halhatatlan büszkeségével azt szerette volna mondani, hogy foglalj csak helyet.
- Köszönöm! Figyelj csak… Mi arra gondoltunk, hogy lenne egy szolid kis szertartás valami félreeső helyen, ahol tényleg csak a szűk család lenne jelen! Ezt sokkal jobban szeretnénk! – még várt legalább fél percet, hogy az apja jól megeméssze, megrágja a dolgokat. – Szóval, hogy döntesz? Azért eljössz, remélem! Különben is ki táncoltatná meg a mennyaszonyt, amikor én túlságosan hamar elfáradok éjfél után. – Még toporgott a fotelben egy darabig, majd amikor látta, hogy apja makacs-morcos tekintete semmit sem enyhül, óvatosan és észrevétlenül felállt és menni készült:
- Várj csak egy pillanatra fiam! – fogta meg ráncosodásnak induló erezett, vaskos kezeivel a fiatal kezet. – Nagyon jó hogy ennyire tudod, mit akarsz! – Amivel valójában megint csak azt szerette volna mondani büszke a fiára! – Ott leszek!
- Igazán örömöt szerzel vele Fruzsinak is! – Balázs szívéről nagy kő esett le; úgy érezte magát, mint aki szándékkal belekényszerül egy kikényszerített sakkjátszma-helyzetbe, ahol minden lépés mérlegelő, nagyon alapos megfontolást kíván! Olyan gyorsan, szinte suhanva tért vissza az asztalhoz, hogy kis híján majdnem sikeresen feldöntötte a két sárga porcelánból készült, igényesnek mondható gyertyatartót, melyen most két árválkodó gyertya égett.
- Vigyázz kincsem! Nehogy felgyújtsd a lakásotokat! – aggódott az anya. – Na? Beszéltél jó apáddal?
- Hát persze! Semmi gond! Végül csak rátudtam venni, az alkura!
- Ennek szívből örülök! De azért látszott rajta hogy a büszkeségéből nem engedett igaz?!
- Igen! Ezt az egyetlen dolgot senki emberfia sem veheti el tőle! – megfogta Fruzsi lágy kacsóját és gyöngéd kézcsókkal fejezte ki mennyire nagyra tartja önzetlen segítő szándékát.
- Ez nagyszerű! Erre inni kellene valamit, nem gondoljátok?
- Mit szeretnétek? Bocsássatok meg, de csak üdítővel szolgálhatok!
- Az is remekül megteszi! Kivalló helyettesítő lesz belőle!
Balázs máris felpattant ülő helyéből, és kiviharzott a konyhába pár darab pohárért, és egy dobozos üdítővel tért vissza.
- Nem tudom, hogy még mindig szereted-e a rostos őszibaracklét, de most sajnos csak ez van itthon! – mentegetőzött, és ha valamit az anyuka igazán a figyelmesség jelének vett akkor az, fia kifogástalan modora volt.
- Az kiváló lesz! Köszönöm kincsem!
Kitöltötte a kért gyümölcs levet, majd várt egy-két pillanatig, amíg az anyuka jóízű kortyokban nyelvével ízlelgeti.
- …Kiválasztottátok már, hova is szeretnétek nászútra menni?
- Hát úgy tervezzük, ha összetudnánk spórolni a fizunkat egy kisebb nyaralásra valami romantikus szigeten esetleg…
- A Margitszigetekre még nem gondolatok? – incselkedő humorra jegyezte meg az öreg, de most kivételesen mosolygott is hozzá, ami a bizalom, és megértés legfőbb jelének számított.
- Apus! Légy szíves! A fiatalok dolga! – pirított rá asszonya.
- Igazából jó lenne valami vízparti helyet találni, ahol az ember a holdfény világosságánál szerelmeskedhet; egy elrejtett kisebb öblöt, vagy lakatlan lagúnát, ahol nincs az a tömegnyomor és heringszerű túlzsúfoltság, amit az ember a nagyobb strandokon megszokni kénytelen! Érted?!
- Tökéletesen kisfiam! – össze-vissza csókolta mind a két oldalát.
Most Fruzsi vette át a szót:
- Persze lehet, hogy marad Görögország valami csendesebb kis szigete, ahol még turista is csak nagyon ritkán járt… Ez egyelőre még nagyon sok dologtól függ!
- Értem! Hát gyermekeim ebben nektek kell minél hamarabb döntenetek, mert én már nagyon szívesen unokáznék, ahelyett, hogy sokszor azt a sótlan vénséget hallgatnám egész nap, aki a nappalitok vendége!
- Kit nevezel te sótlan vénségnek, mi?! – megjátszott indulat volt a hangjában, de elég erőteljesen sikeredett kiengednie.
- Téged apukám! Mert azért valljuk csak be, hogy alig tudtunk egymáshoz csiszolódni a hosszú évek során!
- Csak a magad nevében beszélj anyus! Így sikerült a dolog! Ez van! Ennyi erővel nyugodtan hozzámehettél volna ahhoz az orvoshoz is, aki még előttem tette neked a szépet, meg bókolgatott egész nap! A bolondja még verseket is firkálgatott!
- Szerintem a költészet egy nagyon figyelmes és abszolúte romantikus gesztus! – vette védelmébe Fruzsi a kissé pórul járt ismeretlent.
- Szerintem pedig kisasszony! Vannak igen is fontosabb dolgok az életben, mint hogy valakinek mennyire szép a haja, meg a körme! Szép szavakból még nem fizették ki se a fűtésszámlát, se a rezsit!
- Igaz, igaz drága Géza bácsi, de attól leszünk emberek, hogy van bennünk valami megmagyarázhatatlan, halhatatlan szenvedély!
- Kiben nincs! Én csak azt mondom, hogy az embernek minden esetben a földön két lábbal kell állnia, és a haszontalan álmait tartogassa nyugdíjas korára, ha ugyan még megélheti azt az időszakot!
Látszott, hogy Tömpe Gézát keményfából faragták; kőkemény realizmussal védte meg saját észérveit, és a világért senkinek sem engedte volna meg, hogy akár csak más véleményével is egyet érthetne!
- A lényeg, hogy közeleg a nagy napotok, ami egyedül csak rólatok szól, és én mindkettőtökre maximálisan és nagyon büszke vagyok! – jelentette ki jól hallgatón Tömpené.

Megtekintések: 3

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Mai születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek