4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

TIZENÖTÖDIK FEJEZET



Fruzsiban mindig is volt egy nagy adag kissé a pesszimizmus és társai felé hajló baljóslattal megáldott veszélyérzet; a legtöbb volt gimis osztálytársa alig várta, hogy végre lerázhassa magáról az iskola megrendszabályozott béklyóit, és végre családot alapíthasson. A legújabb fejlemény az volt eddig kissé elfeledett életükben, ha valamelyik kíváncsiskodó csoporttárs merő véletlenségből persze ráakadt valamelyik barátjára, vagy jó ismerősére a közösségi oldalak elektronikus hálózatában, mert akkor el nem mulasztotta volna azonnal felrakni, és posztolni vagy éppenséggel megosztani a legújabb babafotókat, közös családi nyaralások legszebb emlékeit, vagy ne adj’ isten azt a kedves, megható pillanat valamelyikét, amikor a kis hercegnő, vagy trónörökös először tudott egyedül W. C-re menni!
Az élvezetek csúcsának számított az is, amikor példának okáért valamelyik kedves ismerős a saját tizenkilenc éves sziámi-perzsa fajtájú macskája szülinapi répatortáját örökítette meg, és a hozzászólása csak ennyi volt: ,,Imádlak Cirmike!”
A diákkorban elképzelt nagy bandázások, és banzájok ünnepélye helyett a kicsivel több mint tíz év múltán azért valami elegáns kifinomultság ülepedett azért rá majdnem mindenkire; főként az időközben fiatal kismamákká és szakavatott édesanyákká avanzsált hölgyek gondolkoztak úgy, hogy életük nagy napja elé néznek, és ez megkövetel tőlük bizonyos el nem hanyagolható protokolláris szabályok, és illedelmes, szinte királynői etikettek maximális betartását; különösen ami a fényűző, fogadásszerű pompát, és bizonyos ,,rongyrázások” meglétét illette! Attól függött természetesen minden, hogy az adott örömapa, és örömanya menyire gáláns gavallérhajlandóságú, hogy egyetlen csemetéje már a puszta esküvői előkészületektől is valósággal a földi paradicsomban érezhesse magát; és ekkor nem szokás az anyagi forrásokkal fukarkodni!
Az esküvőre szánt ajándékok listája – ez is csak a rongyrázás megkerülhetetlen kategóriái közé tartozott, és csak a jómódúak engedhették meg maguknak -, a evőkészletektől kezdve a digitális, folyadékkristályos kijelzős kamerákig a műszaki cikkek, és egyéb termékek széles választéka kapott terepet, aminek az lett a következménye, hogy amikor lezajlott a nagy ajándékozási hullám, és elvonult a lakodalmazó, gratulálós tömeg az újdonsült ifjú pár először azt sem igen tudta, hogy valójában mihez is szándékozik kezdeni ennyi fölösleges és csupán a szűkös helyet foglaló vacak ,,kacattal!”
A gimi, vagy az egyetem után megházasodni annyit jelentett sokak számára, mint fejest ugrani a nagy bizonytalanított ismeretlenbe anélkül, hogy tudták volna egyesek, hogy az élet medencéjéből kiszivattyúzták a vizet! Mintha szándékos tinédzseres lázadás lett volna ez a szülői, zsarnoki önkénnyel szemben, ami megszabta, hogy hogyan éljék az életüket azok, akiknek már – tagadhatatlan -, sokkal képzettebb, és talán felkészültebb lehetőségeik is voltak az életükben!
A fogadások nagyobbrészt, ha ténylegesen számításba vették a sokszor fél milliót is kóstáló kiadásokat nagyobbrészt valamelyik tágasabb kertben felállított hatalmas, hófehér drapériás sátorokra szorítkoztak; de akik, megengedhették maguknak akár bérelhettek négy ló húzta díszes, cirádás konflist, vagy kellemes fogatot is, vagy hatalmas, legalább tíz méter hosszú limuzint! Sok esetben minden sajnos arról szólt, hogy a két család mennyire tudja túlszárnyalni, és lenyűgözni önzőségre hajlamos pénzügyi forrásait!

Fruzsina most először tudta meg, hogy mit is jelent valójában az egymással szövetkező lázadó csajok társasága! Ami sok esetben a szüfrazettekből kialakult nőjogi szervezetnek lett volna az esküvői megfelelője. Ez annyit jelentett nagyjából, hogy adott egy idősebb hölgy: mondjuk valaminek a nagymamája, vagy az anyukája, és az összes többi kíváncsiskodni vágyó hölgy ennek a felsőbb ,,királynőnek” engedelmeskedni kénytelen, mert ellenkező esetben ki is tilthatják az egész esküvői előkészületből!
Egy kisebbfajta fésülködő tükör előtt igyekezett annyira türelmesen, és megértően várakozni, amennyire csak lehetett, amíg az illetékes fodrász meg nem csinálta tartós extravaganciával, és bizonyos hallatlanul kifinomult eleganciával gyönyörű frizuráját. Hogy a hatás még impozánsabb, és szemet kápráztatóbb lehessen a rövid frizurát kicsivel még dúsabbá tupíroztatták, és igyekeztek egyfajta különleges kontyos hatással előrukkolni a vőlegény talán legnagyobb meglepetésére.
- Kérlek Fruzsi! Ne izegj-mozogj már annyira az ég áldjon meg, mert nem tudom rendesen feltűzni a hajadat! – intette valamicske türelemre a női fodrász őt, aki egyben kedves ismerőse is volt.
- Oh! Párdon! Bocsánat! Csak már nagyon kényelmetlenné vált időközben az a gyönyörűséges fehérnemű, melyre még csupán csak, mint a végső simítás kompozíciója fog majd felkerülni a titokban megálmodott és kiválasztott elefántcsont fehér, selyemszerű, szinte királynői ruha! Hát meg kell hagyni, ha bárki is firtatni igyekezett volna első találkozás után Fruzsi jellemét, és erényeit abban szinte mindenki egyetérthetett, hogy hibátlan esztétikai ízléssel áldották meg őt az istenek!
- Csak még egy pillanatig tartsd magad, jó? Megígérem, hogy olyan gyorsan fogok dolgozni, amennyire csak lehet, de a hajlakk száradási folyamatát sajnos nem siettethetem! Ugye megérted?! – kért elnézést a kellemetlenségekért a hölgy, akin meglátszott, hogy profi szintű maximalizmussal mindig elszokta végezni azt, amivel megbízzák a kuncsaftok, és valóságos szentségtörésként élte át, ha nem úgy sikerülnek az ,,álomesküvők” ahogyan az saját elképzelései közt szerepelt!
- Nagyon hálás vagyok mindenkinek! – erőltetett meg egy csálén sikeredett aprócska mosolyt a többiek felé is az ifjú, bombázó ara.
A többi koszorúslánynak kikiáltott, szintén bimbózó, és fülig piruló hölgy, viruló mosolygó elismeréssel nyugtázta ezt a kis figyelmességet, és legalább nem kellett átélniük azt a kataklizmát, amikor Fruzsi hirtelen leharapja a fejüket; mert ez több alkalommal a gimiben már megesett!
,,Vajon ki lehetnek még itt e jeles napon?” – kezdett töprengeni, és ha valamit nagyon jól sejtett és tudott hát akkor az az volt, hogy nem túlságosan sikeredett – főként az utóbbi időben megkedveltetnie magát az emberekkel -, ha csak nem régi éjszakai mulatóhelyen való barátnőit nem nézzük; ők pedig hűségük feltétlen jelenként a tűzbe is bátran, bármikor utána ugrottak volna. ,,De most komolyan – intette magát fegyelmezett türelemre. Kik lehetnek még itt? Lássuk csak: leendő anyósom, és apósom az már kettő, Süni az már három, még az a pár koszorúslány is, akik csak a nagy felhajtás miatt vannak itt, aztán a gratulációk után olajra lépnek…”
Önmagában gondos számvetési tervezetet készített és mindent halálpontosan igyekezett mérlegelni; végső következtetésében arra a  szilárd megállapításra jutott, hogy végső soron ez az ő és Balázs nagy napja, és mindent el fog követni, hogyha az ég is leszakad, és villámok cikáznak körbe, de a lehető legjobb, legfantasztikusabb élményében lehessen közösen részük! És hát, ha valóban akart valamit nagyon, akkor tántoríthatatlan makaccsággal tudott ragaszkodni eltervezett gondolataihoz!

Már erősen közeledett a mindent eldöntő idő, amikor a polgári szertartás keretében az örömszülők, a szűkösre szabott összes többi családtagokkal el nem foglalták a meghitt, kis kápolnaszerű építményt, ami sokkal inkább egy hófehérre meszelt, cukorsüveg, és süteményépítményre hasonlított, semmint ténylegesen valódi szertartások meghitt helyszínére; mintha két még nagyon zöldfülű gyerek szeretett volna itt örök hűséget fogadni egymásnak! Különben is Fruzsi ezt szigorú kizárólagossággal csak Balázsnak említette, hogy nem házasságpárti, hiszen egy nyomorult vékony papírral még nem írtak a szívekbe örök szerelmet, de ha már a szülők ennyire ragaszkodtak hozzá, hát ám legyen!
Szülei is valahol a többi zártkörű vendégseregek csoportjaiban kószáltak, és bóklásztak valahol. Édesanyja a világért el nem mulasztotta volna mindenre túlzottan kíváncsiskodó természetével közölni vele, miközben éppen az ünnepi fátylát illesztik szakmai gondossággal a fejére, hogy:
- Kislányom kérlek, semmi esetre se gondold meg magadat! – az ajtó végéből még hozzátette: - Apád is nagyon büszke rád, de benne már van pár pohár pezsgő, és ilyenkor kicsit nehezebben forog a nyelve! – majd, mint akit puskából lőttek ki hamar elviharzott, hogy még imádott urát előkeríthesse, és lehessen valaki, aki az anyakönyvvezető elé citálja a mennyaszonyt.
- Hát nem elragadóak a szüleid? – csacsogott a háta mögött az egyik alkalmi koszorúslány, akit nem is igazán értett, hogy miért kellett meghívni, amikor jóformán egész idő alatt alig vett levegőt, és be nem állt a szája!
- Igen, szerintem is! – szabadta szűkre a vele való további beszélgetést!
- Biztosan nehéz nekik elengedni az egyke kislányukat, aki immáron kész férjes asszony lesz! – folytatta a kimerítő, idegborzoló beszédet, mintha egy szónok lett volna, akinek magnetofonra rögzítették a hangját, hogy az ismétlés zavartalanul folyjon.
- Nézd csak! Hű! De elrohant az idő! Légyszi nézd már meg helyettem is, hogy elkészültek-e már az urak a másik sátorban? – kérte meg ellenállhatatlan kedvességgel a csacsogót!
- Oh! Igazán aranyos drága vagy, hogy éppen rám gondoltál! – azzal gazellaszökkenéssel már ott sem volt! Fruzsi pedig nyugodtabban konstatálta, hogy végre megszabadult egy kisebbfajta ballaszt-feleslegtől!
- Na, végre! Ezt is kipipálhatom! – fújta ki valamivel megkönnyebbültebben magát.
A meghittséget, és ünnepi hangulatot sugárzó fenyvesek, és díszcserjék remekül harmonizálva egészítették ki az egész környezetet, és a kis udvarszerű helységben felállított hófehér sátrak pedig csak még jobban kiemelték a nagy nap teljes pompázatát!  Fruzsinak kezdetben túl giccsesen, és túl kő gazdagokra jellemző stílusra emlékeztetett ez a meghitt helyszín, és csak Balázs többszöri kérlelésére tudott valahogy megbarátkozni a gondolattal, hogy csupán csak kedvese szavaira figyeljen!
Csak némi élethalál küzdelemmel sikeredett beleszuszakolnia a lábát a vadonatúj szintén fehér topánkájába, ami annyira új volt, hogy lábai csak nagyon nehezen szokták meg új környezetüket, és szorított is kezdetben; hát bizony nem kis feladat úgy mosolyogni, miközben az embert a lábainál jóformán fojtogatja az egész cipője – ráadásul mind a két pár!
A szertartás már visszafordíthatatlanul megkezdődött, és jellemző módon volt valami neokonzervatív irónia abban, hogy a meghívott orgonista már megint a klasszikussá vedlett Lohengrint játszotta, amire az ünneplő násznépnek kötelessége volt a mennyaszonyt felállva köszönteni. Fruzsi valahogy átbukdácsolt a túlzottan szorosra szorított, és most aztán végképp alig elviselhető cipellőben a zúzott kavicsos úton; apját kereste, akiben már így is jócskán volt már ital, és nem lehetett tudni, hogy mennyire kavarta meg a fejét.
Sehol semmi! Agyában a leghalványabb jele sem volt kétségbeesett pánikolásnak, vagy megrendült izgalomnak, mégis elfogta a gondolat, hogy ki lesz az a vállalkozó szellemű, aki az apja kisebbfajta hanyagsága miatt majd jövendő férjéhez kíséri?
- Hát ez nem lehet igaz! – kezdett mérgelődésbe. – Hova a fenébe tűnt?! Fölrántotta gyönyörű, uszályos jellegű ruhája szegélyét, mely most a kavicsos, hófehér talajt súrolta; és igyekezett óvatosan beosonni a kis kápolnaszerű építmény falai közé. Elszámította magát, mert egy ismerős hang megszólalt:
- Megjött a mennyaszony! – Azzal mindenki felállt, hogy így tisztelje meg.
- Hú! Basszus! – csúszott ki kellemetlenül a száját. ,,Ne izgulj! Fejet fel! Csak könnyedén és lazán! Ne felejts el, mosolyogni!” – önmagát hallotta, mert csak így tudott átmenetileg megnyugodni.
A helységben még szerencse, hogy csupán a legközvetlenebb hozzátartozói kaphattak helyet; más meghívott talán el sem fért volna a szűkösre szabott, téglalap alakú helységben; a leendő férje szinte megbabonázottan állt az anyakönyvvezető mellett, és kedves biccentéssel jelezte, hogy még igyekszik tartani, ameddig csak kell a frontot.
Fruzsi most látta életében először frakkszerű zsakettben vőlegényét, és először el sem igen akarta még, maga előtt sem hinni, hogy kellemes pufóksága ellenére – mennyire halhatatlanul jóképű, és a kiegyensúlyozottság benyomását kelti. A friss borotválkozástól kissé vörösre dörzsölt áll is, mintha sebekről tanúskodna, melyet kizárólag csupán a nemes és jó ügy érdekében vívott.
Fruzsi most azonnal letépte volna magáról a helyenként kellemetlen, mégis pompázatos elefántcsontselyem, gyönyörű abroncsos ruháját, melyhez a fátyol is suhogott a könnyed szellőben; de, ami már kezdett jócskán az idegeire menni az a lábacskáit feltörő cipellő volt.
- Ez így nem mehet így tovább! Nem fogok megpusztulni senki kedvért sem! Már így is véres a sarkam, és látszik a harisnyámon. Azzal fogta magát és levette mind a két légies cipőjét, és csak úgy szolid egyszerűséggel, kissé pőrén gazellaszerű, felszabadult szökkenéssel tette meg az utat kedveséig. Az egész társaság nagyon boldognak tűnt…
Aztán az örömbe üröm is vegyüljön valahonnét előkeveredett a büszke örömapa: Fruzsi apja! Már így is volt benne egy-két pezsgős koktél, hát még kérdéses volt, hogy eddig mennyit nyakalhatott? Erősen támolyogva és roppant bizonytalan lépésekkel tette meg azt a pár métert lányáig. Amikor odaért alkoholtól erősen bűzlő leheletével odaszólt neki:
- Bocsáss meg kicsim!
- Semmi baj apa! Örülök, hogy itt vagy! – megbocsátó kedvességgel karolt belé, és segített, míg a spicces apuka azt a pár lépést még megtehesse az anyakönyvvezetőig.
- Ki adja férjhez a mennyaszonyt? – érdeklődött bejáratott rutinnal, mint egy felhúzott automata a hivatalosan zászlót viselő, középkorú hölgy.
- Hukk! Azt hiszem én! Hukk… – nagyot nyelt, majd óvatosan, hogy saját lábába fel ne bukjon átkísérte lányát Balázs oldalára. Az ünneplő násznépen egy pillanatra komoly pánikhangulat lett úrrá, hogy a végén még addig szerencsétlenkedik itt össze-vissza az apuka, amíg valami bonyodalmat csinál; de ehelyett, csöndesen tétova léptekkel hátrébb húzódott, és leült egy padba.
Amit az ünneplő sereglet nem vett észre könnyed feledékenységgel az az volt, hogy a kis helység leghátsó részében Lontai Péter is eljött; szépen, elegánsan volt felöltözve, mint szokásosan – és mégis magánya teljes tudatában körbe vette az egyedüliség, de azért, mint mindenki más megpróbált könnyed kedvességére és hallatlanul jó társalkodó közvetlenségére támaszkodni… Fekete öltönyt viselt, hallatlanul elegáns nyakkendővel, és most kivételesen a karláncát is felvette. Már több mint három és fél éve, hogy Fruzsi barátságban szeretett volna elválni tőle neheztelések, és haragtartások nélkül, de ő még arra is képtelen volt, hogy a kagylót felvegye, ha hívják – mégis Fruzsi nagyon örült annak, hogy úgy tűnt, mintha Péter arca is megbocsátásról árulkodna! Amikor feléje nézett ajkai mozgásáról még le tudta olvasni a: ,,Gyönyörű vagy, szívem!” – kezdetű bókot.
Következett a várva várt pillanat volt a fogadalom. Balázs és Fruzsi megfogták egymás kezeit; mindketten elfogodótabbak voltak, mint egyébként, mert úgy verejtékezett a tenyerük, mintha ifjú szerelmesek volnának, akik mindent először csinálnak. Balázsnak a térde kezdett el előbb reszketni, és csak utána bizsergett az agya, míg Fruzsi bájos mosollyal igyekezett vőlegényében tartani a reményt, hogy semmi rendkívüli nem fog történni!
Egymás kezeire húzták a felkínált körkörös végtelent szimbolizáló, apró fémdarabokat; észre se vették, és tekintetükben máris ott bujkált a halhatatlan szerelem melódiája…
A gyönyörűnek ígérkező nyárias délutánt egy-két komiszabb bárányfelhő zavarhatta csak meg, de az is hamar elvonult; a tágas kék égbolton még mindig virítva mosolygott a májusias Nap.
Végre az ünneplő embereknek is felhangzott a hatalmas megkönnyebbülés:
- Gratulálok! Önök ezentúl férj és feleség! Csókolja meg a feleségét! – Balázs mindig is utálta, ha kivált mások előtt produkálnia kellett magát, és megjátszania a nagymenőt, vagy egy olyan ismeretlen figurát, akivel nem tudott azonosulni; mégis meghatóan, és játékos ügyetlenséggel előbb kereste, majd becézte, majd forró csókot ajándékozott zálogul Fruzsinak, és eljövendő közös életüknek.

A hófehér sátrakat is elárasztotta a kellemes bágyadtság érzése; mindenütt a büszke megelégedettség tanúsága honolt. Régen nem látott ismerősök botlottak egymásba, és a nem várt beszélgetések is újabb és meglepőbb fordulatokban gazdag meglepetéseket tartogattak. Ki kivel jött éppen össze, ki mennyit keres, vagy kinek sikerült megnyernie a lottó ötösöt?
- Szia, szépségem! – üdvözölte kissé szerényebb pózban rég nem látott exét Péter. – Engedd meg nekem, hogy gratuláljak a boldogságodhoz, és hadd kívánhassak nektek hosszú, és gyümölcsöző életet, sok apró kis tipegő talpacskákkal!
- Ó! Hát igazán köszönöm, hogy eljöttél drága barátom! – két oldalról megpuszilta, de ezt is kissé művésziesen, hogy le ne lepleződjék, hogy alig három évvel ezelőtt még egy pár voltak. – Annyira örülök, hogy végre sikerült a közöttünk lévő kis nézetkülönbséget elsimítanunk, és elásnunk a csatabárdot! Igazi barát vagy!
- Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek kedves Fruzsi! És mesélj csak? Milyen az újdonsült férfi, akinek sikerült elrabolni a szívét?
- Én inkább azt mondanám szívem, hogy kész főnyeremény a pasim! Mindig odaadó, gondoskodó, és figyelmes, kihúzza előtted a széket, az ajtóban mindig előre engedd, és egy csomó olyan manapság már szinte kiváltságos tulajdonsággal rendelkezik, melyeket az emberek többsége ma különösen, vagy egyáltalán nem tart tiszteletben!
- Hát ez igazán szenzációs! – nagy kortyot nyelt a pohár pezsgőből. –Figyelj csak, bogárka! Miért nem jött ez nekünk össze?! De most komolyan?!
Fruzsi kicsit meglepődött, hiszen tökéletesen megvolt róla győződve, hogy ezt a kérdést, már több alkalommal is tisztázták egymás között, amikor még együtt voltak; a kérdés nem várt változata viszont enyhén szólva is meglepte:
- Ne haragudj, de nem értem, hogy miről beszélsz?!
- Ne játsszad meg magad kicsim, és kérlek, ne alakoskodj! Csöppet sem áll jól neked! – szigorúbb lett nyomatékosan a hangja.
- Jó! Felőlem aranyapám! Mit akarsz hallani?! He??? – rakta csípőre a kezét. Pár vendég, mintha valami jó kis szenzációt szimatolna azonnal feléjük fordult, hogy ott meg mi készülhet?
- Például elmondhatnád, hogy miért nem hívtál fel? Amikor én minden eszközt megragadtam, hogy felvehessem veled a kapcsolatot! – hangjában egyszerre vibrált a jogos számonkérés, és keserű vád.
- Még te beszélsz? Hát ki volt az, aki hátat fordított az egésznek? Hogy képzeled?! – már azon volt, hogy saját italát jócskán az arcába löttyinti, hogy nem teketóriázik vele tovább. Most azonban erősen uralkodott magán. – Én nem is tudom hányszor hívtalak! Ezt tudd meg! Ne engem hibáztass, ha neked éppen olyan kedved volt, és rossz passzban voltál! Hát képzeld! Az a helyzet Péterkém, hogy neked fogalmad sem volt, hogy az elmúlt három éven, mióta nem hallottunk egymásról nekem min kellett keresztül mennem! A szüleim is majdnem válás küszöbén állnak, mert apám kissé gyakrabban néz mostanság a pohár fenekére, de ha éles a szemed ezt magad is észrevetted! Emellett szeretnék teherbe is esni, de valami mindig megakaszt és nem jön össze! És ezek után még azt várnád el, hogy én kérjek tőled bocsánatot?! Hát arról tegyél le! – már ott tartott, hogy sírásra állt gyönyörű gesztenye szeme.
Péter érezte, hogy ezúttal már túl messzire mehetett; óvatosan kivette selyem zsebkendőjét öltönye kis oldalzsebéből a szíve felett, és megértőn odaadta:
- Kérlek drága! Bocsáss meg nekem mindenért, de valósággal úgy összezuhantam, mikor faképnél hagytál! Azt hiszem nem így kellett volna elválnunk egymástól, hanem békességben, és mindent megbeszélve! Azért őszintén remélem, hogy lehetünk még barátok. Kérlek, mondj valamit? – már odáig is elmerészkedett gondolatban, hogy térdre ereszkedve alázkodik meg, hogy biztos bocsánatát elnyerhesse, de aztán rendíthetetlen büszkesége ezt mégsem hagyta.
- Jaj, látod-látod! Mit szól majd a férjem! Itt megrikkantsz engem mindenki szeme láttára! – kedvesen belé karolt, és együtt mentek vissza a terülj-terülj rogyásig megpakolt svédasztalokhoz, ahol minden volt, ami szem szájnak csak gusztusa és ingere.
Balázs rögtön észrevette, hogy ifjú, és gyönyörű felesége kicsit furcsán kezdett el viselkedni, és most nem csupán arról volt szó, hogy szorította lábacskáit a vadonatúj hófehér cipő, melyet azonnal le is vett.
- Párdon! Drágám! Hogy érzed magad? Nem fáj sehol? – érdeklődött a maga sokszor esetlen, most mégis segítőkész szándékával.
- Olyan kedves és bájos vagy szívem! – ellenállhatatlanul elmosolyodott. – Én mindig tudtam, hogy kész főnyeremény vagy! – Észrevette hamar, hogy elfelejtette volt barátját bemutatni, aki most úgy toporgott mögötte, mint aki szó szerint karót nyelt, és várja a korholó ítéletet.
- Jaj, de kelekótya vagyok! Hát hiába kedves urak! Ez az én formám! Szívem kérlek, üdvözöld Péter barátunkat szeretettel nagyon sikeres vállalkozásokat vezet, és remekül boldogul az életben!
- Én kérek elnézést a feleségedtől! – váltott valamivel hidegebb modorosságra, ami merőben szokatlan volt egy olyan férfitól, aki mindenkivel megtalálta a közvetlen hangnemet. – Egyébként csak Péter tisztelettel, ha kérhetem! – nyújtotta jobbját.
- Igazán örülök a szerencsének! – Balázs is kezet fogott vele. – Bocsásd meg az érdeklődésemet, de a te formád aztán a végsőkig karban van tartva!
- Oh! Hát igazán köszönöm! Csupán mindennap tizenöt percecske, és az ember szelleme majd kicsattan az egészségtől, és legalább nem szakad meg az erőlködésben! – végre megeresztett egy bizalmas mosolyfélét.
- Mennyire igaza van! Nekem sajnos már évek óta egyetlen szabad percem is alig akadt, hogy kicsit formába tudjam magam hozni! – kezdte, és úgy tűnt azonnal a közvetlenségre vált -, Fruzsi is kicsit nyüstöl, hogy le kellene adnom a rám ragadt, és azóta, névjegyemmé vált pocakomat! De hát mindenkinek olyannak kellene elfogadnia a másikat, amilyen! És ebbe a jó-rossz tulajdonságok vegyesen beletartoznak! Önnek mi a véleménye?
Hogy a helyzetet megmentse Fruzsi rögtön közbeszólt:
- Bocsássatok meg, de nem tegeződnétek végre már össze! Állandóan ez a hivatalos jellegű magázódás! Hát hol vagyunk? A hadseregben? Tessék itt rögtön kezet rázni!
- Kérlek asszonyom! – Péter kinyújtotta kezét.
- Ahogy óhajtod! – így Balázs.
Mindketten jelképesen kezet ráztak, és a barátság első szálai máris kibontakozóban lettek.
- …És mondd csak kérlek! – kezdett azonnal közvetlenül bele a beszédbe Péter -, hogy sikerült kifognod ezt a bombázó ízig-vérig dögös nőt? Megöl a kíváncsiság!
- Hát… ha már itt tartunk… tudod… mi egészen a gimitől össze voltunk szokva, és a barátságból válhatott aztán szerelem… vagy legalább is hiszem, hogy így történhetett!
- Igen?! Hát tudod ez roppant érdekes! Én az esetek gyakoribb többségénél előbb megnézem az árút, majd kipróbálom, és ha minden feltételemnek megfelel csupán csak, akkor maradok vele!
Mindketten érezték, hogy ez kissé illetlen, és modortalan magatartása volt mindannak, amit Fruzsi is megpróbált elmesélni Balázsnak, amikor úgy ítélte készen áll egy tartós kapcsolatra.
- Nem gondolod Péter, hogy ez egy kissé durva és erős volt?! – kérdezte meg tőle az ifjú asszony.
- Miért nem azt vágod egyenesen a szemembe szívecském, hogy egy pofátlansággal megáldott bunkó, tahó vagyok?
- Te is tudod, hogy ezt már megbeszéltük, és most nagyon kellemetlen helyzetre kényszerítesz! Kérlek, fejezd be! Tudod, hogy mindig a barátod leszek, akkor meg miért kell most így viselkedned?! Nem érzed magadon, hogy ez mennyire gyerekes?! – hangja egyszerre volt szomorú, beletörődött, és nagyon fáradt. Látszott gyönyörű tekintetén is, hogy bár élete fénypontja lett ez a csodálatos nap, mégis a föl-le járatott lótás-futás, és az ezzel járó lélekkimerítő stressz kis híján minden fölös erejét jócskán kivette.
Péter megigazította a mandzsettáját, és a nyakkendőjét, mely helyenként kissé gátlástalanul összekuszálódott, majd lesütötte a tekintetét, mert nagyon szégyellni kezdte, hogy újabb bemutatkozása még finoman szólva sem aratott osztatlan lelkesedést; Balázsnak különös volt, hogy ebben a faragatlan, és most szándékosan menő bunkóban ugyan mit tudott Fruzsi találni, ami neki bejött?! El nem tudta képzelni!
- Bocsáss meg, Péter, de… úgy érzem, hogy gyönyörű feleségemmel szemben bocsánatkéréssel tartozol! – bukott ki hirtelen Balázsból; most úgy beszélt, ahogyan a szíve súgta és csakis ez számított.
- Még hogy én?! Hát ki a fészkes frászkarika vagy te kis pöcs, hogy így… - de nem tudta folytatni a mondatot, mert most a fiatalasszony egy jól irányzott térdkalácshajlítással apróbbat rúgott a másik gyomorszájába. – Auuu! Ez kurvára fájt! Még egyszer ne csinálj ilyet a francba is!
- Akkor megígéred ugye, hogy megpróbálsz rendesen viselkedni?! – nézett rá gyilkos szemvillogtatások közepette.
- Igen, igen! Hogy a franc essen beléd, te gyönyörűség! – fogta a gyomrát, mint akinek ételmérgezése van -, megígérem, és tudod, hogy tartom a szavam!
- Ne felejtsd el, hogy én is!
Péter hátra ment a vendégsokadalomba, hogy kicsivel előnyösebb körülmények között tudjon elvegyülni a többi ember között. Még távolról hallotta, amint a fiatalasszony utána szól:
- Rajtad tartom a szemem! Jól vigyázz!

Fruzsi most a megszeppent, és csupán némán bámuló Balázsra nézett:
- Jól vagy drágám? Nem esett bajod?!
- Ha te vigyázol rám, máris a fellegekbe érzem magamat! – kézcsókkal tisztelte meg.
- Olyan drága vagy! Pótolhatatlan kincsem! – úgy csókolta meg, mint egy hősszerelmes lovagját. Ajkuk összeért, szorosan egymásra hajolva, és szinte egymásban érezték a mindenség végtelen remegését…
Kicsivel később odamentek a többi közeli ismerőseikhez; elsősorban, mint immáron ifjú pár szándékoztak üdvözölni öröm szüleiket.
- Sziasztok! Mindennel megvagytok elégedve? – érdeklődött kedveskedőn Balázs.
- Hogyne drágám! Nagyon büszkék vagyunk rád az apáddal! Csodálatos ez a nap! És te drága lányom! – puszilta meg anyósa Fruzsit -, egyszerűen lélegzetelállítóan káprázatos vagy! Ugye te is tudod?!
- Köszönöm… drága vagy… anya! Ez nagyon sokat jelent nekem! – váltott tegezésre.
- Számomra a gyönyörűség, hogy végre láthatom a kisfiamat felnőtt férfiként! – meghatottságában egy jelentős könnycseppet törölt ki horizont kék szemeinek a sarkából, mely olyan jelentős volt, akárcsak a halhatatlan anyai szeretet.
- Drága anya! Nem tudod, hogy apa merrefelé van? Vele is szerettünk volna egy pár szót váltani!
- Tudod drágám, neki egy kicsit több időre van szüksége, de ott lesz valamelyik sátornál… legalább is azt hiszem! Várj csak… - kicsit hátrafordult, majd körbenézett hátha látja valahol. – Igen! Nézz csak oda! – mutatott az egyik sátorra. – Ott lesz!
- Köszönöm, akkor mindjárt jövök drágám! – megpuszilta Fruzsit, hogy férfias dolgokról is szót válthasson az öregével.
- Menj csak szívem, mi remekül megleszünk! – Fruzsi karon fogta Tömpenét, és együtt nevetgélve jókat beszélgettek, megpróbálták megtervezni a bizonytalan jövő kontúrjait.
Balázs úgy ment oda apjához, mint aki tudja, és tisztában van a gondolat kockázatával, hogy bármikor leharaphatja a fejét, még akkor is, ha kivételesen ez Balázsék napja! Elítéltnek érezte magát. Mint, aki megszegett egy fogadalmat, csupán csak azért, mert saját egyéni, kis világába nem tudta apját beengedni, hiszen javíthatatlan makaccsággal áldotta meg az ég, és érezte azt is, hogy apja sem igazán az az irodalom, és könyvek világa iránt érdeklődő típus; így hát bajos lesz majd közös témát találni.
Most vesse be az unokázási témát, vagy ráér később is? – villant át az agyán. Sokáig hezitált, mert nem igazán tudott dönteni. Végül pontosan előtte megállt.
Apja most kivételesen a sütemények széles választékából próbált meg lekanyarítani egy kisebbfajta tortaszeletet és szakszerű precízségében, mellyel mindig is a maximalizmust kombinálta a könnyed szakmai érzékkel volt valami tudatosan kiszámított előrelátás; a megtervezés pontossága!
- Nocsak! Te vagy az?! Hát a felségedet hol hagytad?
- Szia, apa! Én is nagyon örülök neked! Először is engedd meg, hogy megköszönjem, amiért eljöttetek! Ez tudod… nekem is és bájos nejemnek nagyon sokat jelent! A második, hogy szeretnél már unokázni? – Remegő hangon tette fel ezt a boldog, és mégis nagyon egyszerű, egyértelmű kérdést. Úgy érezte a vidámság helyet menten elszorul a torka, hiszen fogalma sem lehetett, hogy apja miként reagál rá!
- Csak nem?! – lepődött meg az öreg! – Na, gyere ide! – azzal átölelte nagyon meglepődött egyetlen fiát. – Szívből gratulálok! És mesélj? Mi lesz? Kisfiú, vagy kislány? Már nagyon égek a kíváncsiságtól! – Tekintetében nem voltak meg többet a lekicsinylő, szánalomra hajlamos kritizálások nyomai, sem az állandó megjegyzések gonoszkodásai; lényét azonnal átjárta valami megbocsátó alázat és megengedő türelem.
- Tudod, kérlek… mi azt szeretnénk, hogy mindenki számára meglepetés lehessen… Fruzsi már a harmadik hónapban van, tudod… és hál’ istennek remek formában van! Őszintén remélem, hogy nem lesz vele semmi baj! – idegességébe, hogy még minden sikerülhessen, párszor megropogtatta kezeit, melyek most úgy ropogtak, mint a száraz gallyak.
- Ugyan már! Ne idegeskedj! Apa leszel, és ez most a legfantasztikusabb dolog a világon! És tudom, hogy remekül megállod majd a helyed, mert játékos vagy és nagyon vicces, és imádod a gyerekeket!
Ebben is volt valami, amit az apja mondott; mégis valahogy érezte, hogy ennyi váratlanul jött jó hír kimondása után valahogy még mindig képtelen arra, hogy biztosan megnyugodjék. Az egyik pincértől most kért egy kis gyerekpezsgőt; ez azért volt, mert az alkoholmentes változatát speciel ki nem állhatta.
- Kaphatnék egy pohárka gyerekpezsgőt?
- Hogyne drága uram! – a szokatlan kérést a pincér máris teljesítette, de azért a kaján vigyorgás ott ragadt az ajka szélén. – Parancsoljon! Kedves egészségére!
- Köszönöm szépen!
- Igazán nincs mit! További jó szórakozást!
Visszatért az asztalukhoz, ahol előzetesen az újdonsült fiatalasszony már elfoglalta a helyét és kicsit erőltetett türelemmel arra várt, hogy megkezdhessék együtt az esküvői háromemeletes tortát.
- Csakhogy itt vagy drága! Minden OKÉ?! – nézett rá tétován.
- Persze… csak… megmondtam neki! Remélem nem okoztam bajt?
- Te sose tudtál, mert olyan cukorfalat vagy! – cuppanós csókot nyomott arcára.
Következett a közös tortafelvágás; remegő kezeiket egymásra kapcsolták, úgy tartották a hosszú nyelű kést: tapintható volt a verejtékcsepp, mely a belső tenyerükön kényelmesen összeállt, és lecsapódó párát okozott, de ez most a legkevésbé sem zavarta őket!
A fotós készen állt, majd rájuk szólt hangosan:
- Figyelmet kérek! Nagy mosolyt! – s már el is kattintotta másodpercek alatt a lencsét.
Fruzsi mindig is kapható volt a mókázásra, így nem kerülhette el, hogy ifjú, és imádni való férjét kisebb viccelődéssel meg ne tréfálhassa; megfogott kicsiny ujjbegyeivel egy csipetke tortamasszát a torta csücskeiből, mely fölött ízléses marcipánból készült rózsaszálak várakoztak, majd mintha csak rúzs, vagy szájfény volna vastagon bekente vele Balázs ajkait, és úgy csókolta meg, mire az ünneplő emberek egyszerre elkiáltották magukat:
- ÉLJEN AZ IFJÚ PÁR! HAJRÁ!
A mulatság az estébe nyúlt nem sokkal éjfél előtt alig pár perccel következhetett a menyasszonyszöktetés, melynek szinte már rituálisnak mondható hagyományai voltak a családok történetén belül.
Fruzsi csábítóan csinos vöröses színű ruhát vett fel; igazi tűzről pattant mennyecske benyomást kívánta kelteni, hogy felkorbácsolhassa Balázsban még a lappangó férfias őserőt! Balázsnak pedig, hogy a megbízható sikert el ne szalassza, és legalább még ébren tudjon maradni legalább pár órácskát annyi kólát ivott, amennyit csak bírt, mert a kávét szokás szerint szándékosan mindig reggelre halasztotta – és különben is a túlzott koffeinmennyiség még senkinek nem használt, csak megnövelte a szapora pulzusszámot, hogy majd kiugrott a szíve!
- Ki rabolja a mennyaszonyt? – szólalt meg valaki a hátsó sorból.
- Én viszem! – s már tették is le a főként ezresekből álló zörgő, ropogós bankjegyeket a kikészített kis kalpagba.
- Jöhet a szöktetés a szerájból! – kurjantották el magát többen is.
Mire a fiatalasszony felocsúdhatott a tömegből, mely hirtelen támadt, mint egy morajló tengeráram szinte alig vette észre, hogy a tetemes Cóla fogyasztás dacára újdonsült férje kellemesen szunyókál valamelyik hófehér széken az asztalukra borítva megadott fejét.

Megtekintések: 1

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Mai születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek