4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

TIZENHATODIK FEJEZET



Aznap éjjel alig aludtak mindketten valamicskét. Fruzsinak erős hátfájdalmai voltak, és bár szavát nem lehetett hallani, úgy viselte a fájdalmat, mint egy gondoskodó anyatigris. A bizonyos kilenc hónap alatt egészségesen étkezett, és igyekezett annyi táplálékot magához venni, amennyit csak bírt, és szerencsés géneket örökölhetett, mert alig hízott valamennyit; egy gömbölyded gusztusos, kis pocak figyelmeztetett mindenkit, hogy immáron kismama lett, és nagyon élvezi az ezzel járó összes felhajtást.
Amikor a kórházi szülőszoba kis műtős ablakában Balázs majdnem elájult – talán mert igazán sohasem tudta megszokni a vér, és főként az orvosi eszközök kellően rémisztő látványát -, és amikor a főorvos Fruzsi hasából kiemelte a horrorfilmekhez hasonlító vérben, és nyálkában tocsogó kisebb emberi lénykét – mégis elfogadta valami öntudatosan ragaszkodó apai szerelem! Önmagában jó lett volna – igen -, ünnepélyes fogadalmat tenni -, hogy mostantól kezdve sziklaszilárdan, és kicsit karakánabbul, erélyesebben fog fellépni, és cselekedni, de aztán hamar megnyugtatta magát, hogy majdnem minden ember elsőként saját magát árulja el azzal, hogy feladja eredetileg elhatározott elképzeléseit; mégis úgy fogja ezentúl élni az életét, mint valaki, aki önzetlenül is adakozó erkölcsi felelősséggel tartozik, és aki máris előlépett önkéntes családfenntartóvá! Sokszor – amíg nem volt biztos állása -, valósággal a föld alá süllyedt volna, ha olykor-olykor át kellett ruccannia édesanyához kérni egy kis előleget, mert be kellett fizetnie a rezsit; pedig csak egymaga volt az egész lakásban.
Ahogyan most együtt nézte őket, amint a sugárzó boldogságtól szinte kicsattanó, és mindig angyali szépségű felesége mellett ott feküdt érezvén a megnyugtató anyai meleget már most tündéri kislánya nem tudta megállni és zsebkendőjével takargatva elbőgte magát; ha valaki is látta ebben a pillanatban – elvégre egy kórházi folyóson szinte nem telik el úgy egyetlen perc sem, hogy ne történhessen valami drámai, vagy ünnepélyes pillanat -, a sok kíváncsi tekintet azt hihette volna, hogy a leendő kispapa már most valósággal berezelt a rá várakozó összetett feladatoktól! Mégis a legtöbb rokon látogató jóleső érzéssel nyugtázta, hogy végre valaki, aki nem szégyelli kimutatni az érzéseit, és bizonyára ifjú felesége is pontosan éppen emiatt nagyon szerencsés!
Amint megpillantotta később a már kórteremben kellemes kimerültséggel pihenő gyönyörű asszonyát és árulkodó tekintetében az önzetlen kérdést: Minden rendben van a kicsivel? Már önmaga is tudta azt, hogy ennél csodálatosabb megváltó ajándékkal ritkán kedveskedhettek volna jobban számára az égiek, hogy megengedték, hogy az apai örömöt végre testközelből és elsőként megtapasztalhassa!
Balázst szerencsésen foglalkoztatni kezdte az egyik kisebb könyvkiadó vállalt, mely az első hónapban még nem csupán a harmadikban utalta ki először az elsőkötetes szerzőknek a várt tiszteletdíjakat! Emellett természetesen biztos, ami biztos alapon mindig rendszeresen igyekezett eljárni álláskereső hirdetések után felkínált tanári állásokra; bár a sajnálatos igazság az volt, hogy a XXI. század elején egyáltalán a csupán csak egy szakkal megáldott történelemtanárokból is külön szakszervezetet lehetett volna létesíteni – különösen azon kivételes szerencsésekből, akik állástalanság béklyóit is kényszerűségből magukra vették.
Átmenetileg elterelte a figyelmét az apaság mindent feledtető, és semmivel sem összehasonlítható mennyország pillanata. Kisebb panellakásukban úgy is üresedést volt, és kerestek átmeneti jelleggel egy gondnokot! Hát mit lehetett tenni? Balázs egyből elvállalta! Azt nem tagadhatta, hogy nem ez lesz a díjnyertes álommeló, akit valaha is sikerült kihalásznia az életben, de legalább talán addig kitarthat, amíg kicsit Fruzsi is be nem száll az otthoni költségvetésbe. Nem szeretett panaszkodni: anyai nagyanyja szerencsésen talpraesettségéről és a jég hátán való megéléséről volt híres és mindig azt mondta neki, amikor csak a munkáról kérdezte; -,,Fiam! A valóban tisztességes és becsületes munkát sohasem kell szégyellni! Nincs miért az embernek szégyenkeznie, ha becsületesen elvégzi azt, amit felelősen rábíztak!” – S valahányszor csak egy-egy keményebb, összezsúfoltabb munkanap után legszívesebben majd összeesett volna, hogy akárcsak pár nyugodt órácskát is szunyókálhasson nagyanyja erkölcsös, és kőkemény, prófétahangú szavai új életerővel töltötték fel nyugtalan lelkét és jobban is érezte magát.
Balázsnak inkább mindig megújulásra késztető újdonságot okozott a családi élet minden apróbb-cseprőbb buktatója, és minden kalamajkás velejárója. Mintha szülei példáiból tanulgatva maga is éppen így képzelte volna el a következő éveit. Elképzelte amint holdkórosan, és sokszor táskás, kialvatlan szemekkel a nagy kezdeti időkben majd egyikük mindig felkel és megeteti, vagy tisztába teszi a kisfiúcskát. Aztán, ha mindketten szerető, és vigyázó, támogató szülőkként megtették a magukét egy szép napon kiegyensúlyozott, és felelősségteljes, érett férfi fogja őket nyugdíjas korukban gondozni, és vigyázni rájuk, mert ez a körforgásszerű dolgok mindenkori képlete!
Szerencsére azonnal fel tudtak emelkedni a kisebb problémákon, és alamuszi gondokon, ami csak adódott; nem csináltak maguknak belőle felesleges gondot! Ha éjjel sírt a gyerek, akkor egyszer Balázs, másszor Fruzsi kelt fel hozzá, és addig tutujgatta, babusgatta, és dörzsölgette kis mellkasát, amíg csendesen meg nem nyugodott. Sőt! Azt az átkozott kedvezményes áron vett, fából készült igazán impozáns kiságyat sem erőltették; a kisfiú össze-vissza maximum kétszer-háromszor ha használta, mert jobban szeretett édesanyja közelségében tartózkodni, és sok éjszakán előfordult, amikor szinte mindenki a tartósított nyughatatlanság állapotába került, hogy maguk közé fektették a kicsit, és hagyták hogy aprócska ökleivel az ő kezüket szorongassa, amíg teljesen meg nem nyugodott.
Régebben sokszor úgy gondolta szinte mindig visszatérő idilli optimistaságával, mely most jelentősen veszett érzékéből, hogy az életet úgy kellene élnie, hogy semmi se akassza meg, ne ábrándítsa ki, és – ami a legfontosabb, hogy semmi ne törhesse le az életkedvét, még akkor se, ha adott esetben a megkezdett szánalmasan siralmas dolgai nem éppen úgy alakulgatnak, ahogyan azt ő eltervezte és szeretné!
Most már kötelezettségei voltak; és elhatározta magában, hogy akármi legyen is mindennek a végkifejlete soha nem fog megfutamodni, mert most már nem is tehetné meg, és az méltatlan volna ifjú, gyönyörű feleségével szemben!

Így történt, hogy egy hajnali keddi napon Tömpe Balázs választotta egybehangzó szavazattöbbséggel a lakógyűlés az ígéretekkel kecsegető gondnokának. Szépen kivasalt, igényesnek mondható fekete öltönyt és hozzávaló nadrágot viselt, nem feledkezve meg az úriemberekre jellemző előzékenységről, és jó modorról sem, hogy a lakók körében még jobb, és kedveltebb népszerűségre tehessen szert. Az egész választási hadjárat sokkal inkább hasonlított valamelyik politikai párt kampányfogásaihoz; azzal a különbséggel, hogy a lakók többségét itt egyre kevésbé érdekelte már a jelölt személye, sokkal inkább az, hogy ebből a kissé lepusztult leprafészekből eredményes változásokat lesz-e képes ön erejéből megvalósítani?
Miközben egy kis irodában gyűltek össze a lakógyűlés bizottságának tagjai Balázs önmagában érezte, hogy feszeng. Ha kérdezték pedig csapongott össze-vissza a különféle változatosságot mutató témák között. Sajnos fogalma sem volt, hogy hogyan tehetné még rokonszenvesebbé a fészekrakó fiatal párok előtt ezt a társasházi környezetet, de amit biztosan tudott, és ki is jelentett, hogy feladatát mindenképpen becsületesen fogja ellátni.
- Magára kedveském azért szeretek szavazni, mert nagyon jóképű! – súgta szinte barátnői bizalmassággal feléje egy kedves idős hölgy, akit még csak most ismert meg.
- Hát igazán köszönöm! Remélem, mindenkinek rászolgálok majd a megtisztelő bizalmára! – adta vissza a frappáns választ.
- …És mondja csak aranyom? Mit dolgozott azelőtt? – folytatta kíváncsiskodó, és általában túlbuzgó érdeklődését.
- Történelem tanárként végeztem, és azelőtt nagyon sokat tanítottam!
- Á! Szóval maga egy ilyen… - kereste fejében a megfelelő szót -, értelmiségi! Ugye?!
- Hát… ami azt illeti… én inkább úgy fogalmaznék szabadúszó, kísérletező egyén!
Balázs kicsit hátrébb állt meg, amikor az elnöklőgyűléssel párhuzamosan egy füst alatt eredményt is hirdettek:
- Csöndet kérek, emberek! Legyenek egy kicsit türelmesek! Ígérem, hogy mindent megtudnak majd idővel! – felelte a megbízott elnök.
- Akkor az ismertetett választási eredmények értelmében a szavazatot lezártuk, és majdnem többségi szavazattal megválasztottuk ifjú ,,kollegánkat” Tömpe Balázst! Nagy tapsot kérek neki!
A kis helységben az összes jelenlévő, mint valami fáradtságos, mégis kötelező szertartáson lennének engedelmesen megtapsolták a kissé elfogódott fiatalembert.
A társasház gondnoksága gyakorlatilag annak a háznak a földszintjén kapott helyet és aprócska lyukszerű, kis irodában, ahol Balázsék is laktak; a képlet egyszerűbbnek már ne is tűnhetett! Amikor végez, azonnal rohan fel az emeletre, és ha bármit is még pluszba segíteni kell a gyerek körül, akkor természetesen maximálisan ellátja a feladatát! Részben olyan volt az egész kicsiny helység, mint egyetlen, komfortosra berendezett, viszont ütött-kopott konzerves doboz, ahol legalább két hónapot is el lehetne takarítani! De még mielőtt Balázs bebocsátást nyerhetett volna az ,,álommelóba” ahogy egyesek gúnynéven emlegették ezt a kitüntetett állást még bele kellett tanulnia bizony jó pár dologba!
Így esett, hogy Balázst a ,,főnöke” akit valami miatt az üzemeltetési manager megnevezéssel emlegettek nem tudni miért azonnal, és végérvényesen bedobta őt a mély vízbe; egész álló héten át tesztelte őt! Kezdve a hajnali szemeteskukák megfelelő kihordásától kezdve egészen addig, hogy milyen felmosó büdös kotyvalékot használ az emeleti folyosók tisztításához, hiszen a lakók már több alkalommal is panaszkodtak az elődjére, mert annak gőze sem volt, hogy hogyan kell egyszerű módszerekkel egy társasházi ingatlant rendben tartani! Legnagyobb meglepetésére ahelyett, hogy elfogadta volna az a szánalmas szokása, hogy önmagában elkedvetlenedett volna, és rájött volna a hullámokban feltörő önsajnálat – szinte örömmel fogta meg a felmosó fát és vettette bele magát a munka sűrűjébe!
Az egészben a legrosszabb az volt, hogy némelyik kíváncsiskodó lakó el nem felejtette volna pletykálkodás szintén majdnem mindenkinek elújságolni, hogy egy valódi tanárember lett a gondnok, mire a többség alapból, és sajnos kissé méltánytalanul jegyezte meg: Hogy hová jutnak egyesek?!,,Nincsen semmi gáz! Van legalább állásom! És ami nagyon fontos, itthon dolgozhatom, és bármikor felnézhetek a kisfiamhoz! Nézzük a dolgok jó oldalát, és tekintsünk csak bizakodva a jövőbe!”
A társasháznál a gondnoki meló a legjobb esetben is hajnali öt órától eltarthat délután egyig – feltéve persze, ha nem szorulnak a liftbe, vagy ha nem kell riasztani a megfelelő karbantartó személyzetet. Miután lejárt a legelső amolyan beavatós munkanapja Balázs kissé kótyagos álmossággal vette tudomásul, hogy végre hazamehet imádott családjához és talán marad még egy csekélyke kis ideje, hogy szépirodalmi tevékenységének hódolhasson.
Ahogy mint egy besurranó tolvaj oson fel az emeletek közötti összekötő lépcsőkön majdnem az összes otthon maradt lakó mintha őt figyelné; résnyire nyitott ajtókon belülről figyeli, akár a rabtartó smasszerek a rabokat; mit szabad csinálni, és mit nem!
- Á! Maga az? – nyitja résnyire az ajtaját Csehné, akinek a néhai férje nagyon felvilágosult, polgári származású orvos volt, és most csak azért engedheti meg magának a könnyedebb semmittevést, mert rendes nyugdíj kiegészítést is kap. – Hát hogy telik a napja drága? Jól érzi magát?
- Igen kéz csókolom kedves Csehné! De tudja kicsit fáradt vagyok, mert a szervezetem még nem tudott átállni a hajnali órák időmennyiségéhez!
- Oh! Ha csak ez a gond! Egyet se féljen aranyom! Még egy-két nap, és úgy megszokja, mint a pinty! További minden jót! – kedves műmosolyt ereszt meg feléje, majd rögvest becsukja az ajtót, hogy még a nehezen bejutható levegő se törhessen be gondosan berendezett életébe.
- Önnek is… minden jót! – észrevette, hogy a faajtónak beszél. Tovább ment!
A bejárati ajtóhoz lép, ahol gyönyörűséges, ifjú felesége aggódva, és szemmel láthatóan kissé nyugtalan tekintettel, de azért magabiztosan várja karján imádni való, már gügyögő, és nagyon nyugodt kisfiával:
- Szia, drágám! Na, hogy ment az első napod? Mesélj csak! – szenvedélyesen csókolja meg, mint aki nagyon szomjas. Balázs visszacsókol, és gyöngéden megpuszilja a gyerek aprócska kis fejecskéjét.
- Hát… így elsőre mit is mondhatnék? Érdekes egy nap volt annyi szent!
Balázs kis családjával együtt holtfáradtan bemegy a lakásba; a ,,munkaruháját” gyorsan bedobja a fürdőszobában a szennyesládába. Gyorsan kezet moss; igyekszik a nap kellemetlenkedő nyomait eltűntetni magáról, hogy netül, és kicsivel üdébben fessen, mint az előbb.
Fruzsi leteszi óvatosan a gyereket a kiságyba, amit együtt vettek. Odamegy hozzá, hátulról átfogja a másik úszógumis derekát, majd kuncogva megpaskolja a pocakját:
- Valósággal bele vagyok zúgva ezekbe a kigyúrt hasadba! Egyszerűen ellenállhatatlan vagy szívem! – lágyan megpaskolta kuncogva a kisebb úszógumikat, és belecsókolt a fülébe.
- Igen… bizonyára az új zsírszegény és nullkalóriás diéta eredménye!
- Nemsokára majd én is kipróbálom a kondi diétát, mert nagyon szexisnek szeretnék kinézni, hogy mindig csak engem szeress!
Átölelte:
- De drágám! Te most is észbontóan dögösen nézel ki! – szögezte le. –Igazán nem is értem, hogy miért nem vagy elégedett önmagaddal?
- Lehet, hogy a tomboló hormonok mellékhatása, vagy egyéni genetika, de tudod valahogy… csak akkor vagyok elégedett, ha elismerően néznek rám!
- De kicsi szívem! Téged mindenki imádva szeret! Hogy is képzelhetsz ilyen butaságot, hogy csak akkor szeretnek, ha úgy nézel ki, mint egy topmodell?!
Egy rövid ideig töprengett, majd gyorsan rávágta:
- Igaz… igazad lehet! Bocsi, ne haragudj!
Balázs megpróbál témát váltani:
- … És hogy érzi magát a kis trónörökösünk?
- Szerintem nagyon jól! Bár kicsit elfáradt, amikor megetettem, de úgy vettem észre, hogy nagyon nyugodt, és kiegyensúlyozott baba! Ebben is főként rád hasonlít!
- Szerintem gyönyörű, világító barna szemeit egyenesen tőled örökölte!
- Csak úgy vettem észre… és lehet, hogy rosszul gondolom de… éjjel alig alszik valamit, ha csak egyikünk fel nem ébred hozzá; addig úgy viselkedik, mintha direkt csupán az alkalmas perceket lesné, és titokban várakozna magában, hogy mikor visszük be az ágyba magunkhoz!
- És most azért idegeskedsz, ha jól sejtem… mert nagyon aggódsz amiatt, hogy esetleg nem válik belőle normálisan fejlődő gyerkőc?! Jól értem? – vetett kérdő pillantást rá.
- Hát… ha nem okozok nagy gondot… igen! Ez egy kissé… mondjuk úgy… nem természetes!
Egyik karjával bátorítóan átöleli Fruzsit, miközben gyöngéden megcsókolja homlokát.

- Szerintem ez így természetes! De ahogy így elnézlek drága neked sem ártana egy-két óra intenzív alváskúra! Tudod mit? Lejárt a műszakom, te addig helyezd magad kényelembe a hálóban, vagy a nappaliban a kanapén, és nyugodtan aludj csak egyet! Meglátod, amint felébredsz egészen biztosan más megvilágításban fogod látni a nagyvilágot! Na, mit szólsz hozzá?!
- Áááá! – ásított egy nagyot a ledöntő fáradtság miatt -, igazad lehet szívem! Az ebéd ott várakozik rád sütőben! De szívesen kiszolgállak!
- Nem, nem! – kedveskedőn elhárította a felkínált ajánlatot. – Neked drága most pihenned kell egy kicsit! Gyere csak! Támaszkodj a vállamra! – azzal gyengéden átfogta a karjait, és ölbe bevitte a nappaliba; lefektette, betakargatta, és hagyta, hogy pihengessen, mert éjszaka is nehezen tudott elaludni.
Az ebédet csak kutyafuttában melegíthette meg, mert időközben a gyerek felébredt, vagy örökkön kíváncsiskodó tekintetével nézni kezdett valamit, mert a másik szobából, ahol lefektették gyanús hangok hallatszottak ki…
Gyorsan kiment a konyhából, hogy utána nézzen. Kiderült, hogy a kisbaba már olyan élénken igyekezett próbálgatni a járási tevékenységét, hogy előbb két-lábra megállt teljesen ingatag keljfeljancsi módjára, majd, amikor maga is érezte, hogy öntudatosan egyensúlyát veszti a parkettás padlóra huppant kisebb döndüléssel, de egyáltalán nem esett baja, hiszen a padlót szándékosan vastag szőnyeggel rakták le.
- Na, hogy van apa szeme fénye, nagy legény? Hát már járni is tudsz, te ki angyal? Hát ez fantasztikus! – önmagába szándékosan elfojtotta az örömét, mert a világért se ébresztette fel nagyon fáradt feleségét. Gyorsan levette a kiságy melletti szekrényről a digitális fényképezőjét és pár sorozatot kattintott, hogy hiteles, megdönthetetlen bizonyítékai lehessenek az első gyereklépésének, ha Fruzsi esetleg megkérdezi, hogy tényleg igaz-e amit látott éppen most!
- Na, aranybögyörőm! – babusgatta. – Adsz apának még egy kis ajándékot? Próbálj talpra állni, úgy, ni! – kedvesen kérlelte, és hogy a gyerek még inkább kitalálhassa egyéni elképzelését négykézláb állt, és mint egy igásló próbált meg a szőnyegen pár métert megtenni. A kisbaba ujjongva sikítani kezdett, és tötyörészni, mert vélhetőleg még sohasem látott egy gyerekké vedlett felnőtt férfit, aki a szőnyegen akrobatikusan egyensúlyozza magát, és ez látszólag nagyon tetszett neki. Balázs most felvette a kis legényt, és mintha hátán nyereg volna felültette rá, és úgy tett meg egy pár centit; a kisgyerek határtalanul boldog volt, miközben apja úgy prüszkölt és nyihogott – persze, csak csendesen -, akár egy ló.
Hirtelen a legnagyobb öröm közepette megszólal a telefon, és Balázs óvatosan, de mégis némi gyorsasággal hanyatt-homlok menekült a készülékhez, hogy a felébredés utáni sokkot némileg biztosan elkerülje:
- Igen, tessék! – szólt bele a kagylóba.
- Szervusz, drága fiam! – szól bele ezúttal Fruzsi kíváncsiskodó édesanyja. – Csak arra gondoltam, hogy megkérdem, hogy vagytok? Nincs-e valamire feltétlenül szükségetek? – Szinte már ordít a telefonba, mert kicsit nagyot hallt a füleire, és ezért a túlzottan tompított, és halk beszédet is alig értheti.
- Csókolom, mama! Bocsásson meg – válaszolja szinte suttogva, mert abban bízik, hogy anyósa ezt meg fogja érteni -, de Fruzsi épp most aludt el, és nem szeretném felzavarni! Ugye megérti?!
- Mit mondasz, édes fiam?! Hogy a borsófőzelék leégett?! – már nem hall jól, mert mindent félreért!
- Nem mama! – megkockáztatja, hogy kicsivel feljebb veszi a hangerőt, de csak annyira, hogy Fruzsi még így se ébredhessen fel. – A főzelékkel minden rendben! Velünk is minden Oké! Később még felhívjuk a mamát!
- Jól van édes fiam, jól van! Legyetek jók! A kis unokámat is sokszor puszilom!
- Mi is önöket mama! Visszahall! – gyorsan lerakja a kagylót, de olyan halkan, mintha bérgyilkos volna, akinek szakmai kötelessége a precíz, gyilkosan hangtalan csöndesség. Visszamegy a szobába, és biztos, ami biztos alapon belefekteti a kis legényt ágyacskájába, bármennyire is utálja; gyöngéden betakargatja és visszatér a konyhába, hol alig megkezdett, már erősen hűlő félbe lévő ebédjét elfogyaszthassa!
- A nagymamid egy picit már rosszul hall, de belevaló idős nő! – magyarázza a gyereknek, mintha az mindent megértene.
Balázs kezdetben lassan kezdi a kanalazást, majd egyre fokozatosabban belelendül és már nem is azt nézi, hogy valójában mi is az a bizonytalanságig kitágított masszaszerű anyag, melyet eszik; szája motorikus automata egységre állította be saját magát, és most hálás testének, hogy nem kellett ezt is, mint valami keserű kötelességet számon tartania! Úgy érzi, hogy minden tagja halál fáradtan, és leverten zsibong, mint a túlzottan megfeszített izmok kötege, ha nem eléggé rugalmas és ellenálló. A kellően tömör, és sűrű verejtékszaga már annyira beleivódott bőre legapróbb pórusaiba, hajszála fűcsomóiba, hogy azt legfeljebb csupán egy alapos zuhanyozás tudná eltüntetni! Elméje most igyekszik fokozatosan megnyugodva számvetést készíteni az eltelt nap, bosszantó pillanatairól, átélhető szomorúságairól, idült melankóliáiról. A békés semmittevés még tart néhány percig, aztán rájön, hogy itthon van, és bizony már vagy egy kazal dolgot el kellene végeznie; saját magáért kellene megtennie talán elsősorban, hogy kicsivel ő is érezze és tudja, hogy tartozik valahová, és hasznos tagja egy mikroközösségnek; meghitt és bájos családjának. Elhatározza, ha a kis legény újból sír, vagy hangosan gügyög, akkor megbirkózik a kakis pelenkákkal ezúttal teljesen egyedül, anélkül hogy a még mindig boldogsággal szundizó kedvesét felköltené.
Már többször végighallgatta azokat a rutinosabb, tapasztaltabb szülőket, akik vagy több tucatszor végig csinálták a szokásos beidegződött műveletek egész sorozatát; mindent hajszálpontosan úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva! Most ő is kisomfordál titokban a gyerekszobába, helyet foglal az ágyukon, és szuggerálva mélázó, mégis örömteli beteljesedéssel bámulja gyermekét: mintha szándékosan a szemkontaktusával kívánná kiprovokálni a kakit, vagy a pisit, csak jöjjön már valami ,,végtermék” aminek a hatására Fruzsi is kicsit elégedett ebben megnyugodtat és hátra hajthatja egész napos fejét.
A kis Bence által megtermelt ,,adag” most úgy fest, mintha csokoládékrém volna csupán a szaga émelyítőbb, és gusztustalanabb, de azért meg lehet szokni! Gyerekkorában állandó bosszúságot jelentettek a galambok, és társaik madárguanóik, melyeket folyamatosan az ablaka szolid, bádoglemezes párkányára pottyantották le, akár az égből hullott mini bombákat, de ez most sokkal megnyugtatóbb, a szagán kívül szinte tökéletesen ártalmatlannak látszik. Először fogja a koszos pelenkát és megpróbálja úgy lehámozni a virgonc kis legényről, hogy lehetőleg semmiféle irritáló hang ne hagyhassa el kis torkát, mert az végzetes lenne; óvatosan lekapcsolja két oldalon a könnyen nyitható tépő zárakat, majd amikor végzett következhet a gyerek hátsó felének gondos letisztogatása, és szakszerű babahintőporral való bepúderezése. A koszos pelenkák természetesen azonnal eltávolítja és igyekszik végig mérni az új pelenka használati tartozékait:
,,Nem lehet ez akkor ördöngösség! Nem igaz?! – gondolkozik egy sort. Elvégre fogom, ráhajtogatom, és betépőzárazom! Mi ebben akkora szenzáció?”
Kiveszi a tiszta pelenkák a tartóból, a gyereknek – átmenetileg ad valami kisebb műanyagcsörgőt, hogy lefoglalja, amíg szerencsétlenkedik egy sort a pelenka szakszerű széthajtogatásával; a gyereket óvatosan felemeli vigyázva kis fejecskéjére, majd alácsúsztatja óvatosan az adott pelenkák. Most azon morfondírozik, hogy nem-e a hátsó részére rakta-e a gyerek kicsiny testét? De nem baj! Nem lesz itt semmi gond! Két oldalon fogja a két kis simuló tépő zárat, lazán ráhajtogatja a pelenka két végére, és voá lá! Már kész is a nagy mestermű! Elégedett lehet! Egyetlen nyikkanás annyi sem hagyta el a bájosan mosolygó, huncut szemű gyereke száját. Üde és tiszta most újból igyekszik befektetni a kiságyba; érdekes, hogy csak az éjszakák ricsajosak, de a nappalokkal hál’ istennek eddig még semmi gond nem eset!
Balázs óvatosan behajtja a hálószoba ajtaját és ebben a hibernált, tökéletesre konzervált nyugalomban átmegy a fürdőszobába, hogy teljesen eltávolíthassa magáról a hintőpor, kaki massza és egyéb kellemetlenül szagos szennyeződések okozta kárt. Amikor végez, kissé szánalmasan tapasztalja, hogy még mindig a szennyes kosárban büdösödik a tegnapi munkából visszamaradt gépzsír és egyéb autószerelésben elengedhetetlenül használatos olajfoltok – ezúttal Fruzsi farmeroverállján, amit annyira szeret. Elhatározza, hogy meglepi! Elővesz a mosdókagyló alól egy kis mosóport, és óvatosan bedörzsöli vele a farmer kemény, mégis markáns szövetét. Néhány perc múlva, mintha a kellemetlen olajos folt is meggondolta volna magát, már nyoma sincs; tesz a vízbe egy kis öblítőt is ez legalább valamivel megpuhítja a kényes, rakoncátlan szövet szimmetriáját, bár Fruzsi sosem szereti, ha kivasalják a holmijait, azért néha nem árt, ha ezt a kis aprócska szívességet valaki jó szándékkal helyette is megcselekszi! Szándékosan lassú fokozatra állítja a mosógépet, hogy folyamatos kezdeti zakatolása ne lehessen annyira kellemetlenül nyilvánvaló. De most jó; csupán halk duzuzsolásszerű moraj hallatszik. Amíg nyugodt kimértséggel várakozik a fürdőben; hiszen a mosógép oda lett beépítve, mint az egyetlen olyan alkalmas helyre, ahol némileg biztonságos egykedvűséggel a gépből kiömlő koszos víz is szabadon eltávozhat, félig hallgatja, hogy vajon milyen nagyon ismerős emberi hangok szűrődnek ki a nappali félig homályos helységéből? ,,Biztosan neki is nagyon kemény napja volt! Elég csak megnézni mindig gyönyörű őzikszeméit!” Önmagában is már számtalanszor megtárgyalta és eldöntötte, hogy sokkalta többet kellene a ház körüli dolgokban, és a háztartásba besegíteni, hogy egy kicsit Fruzsi terhein is könnyítsen, és ne legyen mindig annyira lestrapáltan a végletekig kimerült! Biztosan rendeződni fognak ezek is, pusztán csak annyi a gond, hogy még nagyon tapasztalatlanok, és nincsenek hozzászokva! ,,És ha Bence beteg lesz? Jaj, csak még legalább egy- másfél hónapig, míg a kötelező oltásokat mind megkapna, ne történhessen semmi baja!” – Sokszor úgy gondolkodik, mint valami velejéig pesszimista és örökösen borúlátó hírmondó, akit azért küldtek a földre, hogy figyelmeztesse a saját önző vesztébe rohanó emberiséget, ha bizonyos erkölcsi, humánus dolgokat sem tartanak be, akkor közeleg a biztos vég! De most inkább a lelkébe újra és újra jó szándékkal megjelenő felelősség az, mely szüntelenül és mindig készenlétben tartja és figyelmezteti kötelességeire és feladataira! Aztán elhessegeti magától ezeket a komoly érzéseket; csak az agyában szüntelenül áramló vér iramodását hallgatja!

A nappaliban Fruzsi olyan békés meghittséggel alszik, akár egy kiegyensúlyozott kisbaba; látszólag az sem zavarná túlzottan, ha bármi baj történne, mert Balázs mindig kéznél van, és rá legalább minden szempontból számítani lehet! Csak most döbbent rá, hogy mindig odaadó férje gyengéden betakargatta és párnát tett a feje alá. Ez most kimondhatatlanul könnyeket csal szemébe, és nagyon jólesik számára ez a mindig megújulni képes, gondoskodó angyali figyelmesség.
A fürdőszobából a mosógép még halk, duruzsoló, enyhe zakatolása hallatszik; biztos Balázs mosta ki a ruháit, és együtt az övéivel! Nem baj! Mindig szorgalmas és csupa szív! Nem lehet rá haragudni, sem neheztelni! Főnyeremény a pasi!
Balázs lopakodva, a lehető leghalkabban kinyitja az ajtót, és gyorsan kiszedi a gépből a már kicentizett ruhadarabokat; majdnem megszáradásnak induló, kikeményített, patyolat tiszta ingeit.
- Minden rendben életem? – szól kicsit még álmos, és tunya hangon elnyomva egy kósza ásítást Fruzsi; kikelt a megvetett nappali kanapéről, és megújult, felfrissült energiával áll a további nap rendelkezésére.
- Igen édesem! A lehető legnagyobb rendben van, csak tudod… megpróbáltam egy kicsit előbbre dolgozgatni, amíg te pihensz!
- Mit is kezdhetnék egyedül az én megmentő hősöm nélkül? – úgy simult hátához akár egy engedelmes kiscica, dorombolva.
- Sikerült jól kipihenned magadat?
- Igen! Fantasztikusan frissnek, és kiegyensúlyozottnak érzem magam! Valósággal majd kicsattanok! – s ott helyben egy cigánykerékszerű akrobatikus mutatvánnyal rukkolt elő, amit még az éjszakai szórakozóhelyen sajátíthatott el, amikor még ott melózott.

Megtekintések: 2

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Mai születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek