4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

HUSZADIK FEJEZET



Ha voltak is Fruzsi életében pillanatok, amikor jobban fűtötte a kreatív, alkotói jellegű ötletelés, és lelkesedés az biztos, hogy életének még soha azelőtt nem volt olyan időszaka, amikor ennyi pozitív, ösztönző lelkű, tartós boldogságot, és állandóságot tapasztalhatott volna.
Néha nagyon szerette volna visszasóvárogni azokat a gimis éveket, amikor forrófejű kamaszként, még úgy érezhette, hogy szabadon, és kellő bátorsággal bármikor fellázadhat a fennálló szabályok ellen, és ami kezdeti barátságukat is jellemezte. Emlékezett arra, hogy alig várta, amikor az éjjeli mulatóhelyi melóját követően szinte rohanva tette meg az elfeledett kilométereket, még akkor is, ha a gyakorta tűsarkú cipő nem éppen a legideálisabb választás, ha az ember futásra adja a fejét, de neki valahogy ez is nagyon jól állt!
Egy időben képeslapokat is szeretett volna küldeni Balázsnak az akkori általános iskola címére, ahol tanított, aztán elfogta a szégyenérzet, hogy mi lesz majd akkor, ha Balázs irigykedni, esetleg féltékenykedni fog rá, csak mert ő megengedhette volna magának, hogy sok egzotikus helyet beutazzon, míg Balázst szükségesen elszólította a munka dandárja.
Agyában sokszor megjelent a kép, amikor az érettségit követő ,,ereszd el a hajamat” balhék után, amit egyesek elkövettek, ők Balázzsal Fruzsi szüleinek a lakásában elmélkedtek, mint a kezdő bölcsész filozófusok, és a létezés valódi, igazi értelmét kérdezgették egymástól, és mindketten arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan fogják a hirtelen rájuk szakadt felnőtté lett életüket berendezni, és elviselni? Ez hallatlan inspiratív lelkierővel ruházta akkor fel őt! Most kisebb csalódást élt át, ha akkor lett volna egy digitális hangrögzítője, melyen azok a furcsa, túlvilági mutáló hangok is nagyon jól érthetőek, és halhatóak lettek volna bizonyára sokkal többet megtudott volna annak a kamaszlány világáról, melyet akkor gondolt, és Balázsról is sok minden kiderül, amit így közös életükben nem biztos, hogy kedvező színben tüntetett volna fel!
Kinek lehet mostanság ideje rá egy nagyon virgonc, és szinte önműködő napelemmel üzemelő gyerkőc mellett arra, hogy hajnali végig beszélgesse a teljes éjszakákat? Amikor a legnagyobb ajándéknak az számított, ha pár órácskát felváltott ütemben együtt tudtak szuszogni, mert gyakorta előfordult – még most is, hogy Bence ki tudja miért sírni kezdett, és a kiságy kényelmét bátran átcserélte anya testmelegére, és akkor Balázs volt az, aki önkéntesen kiszorult a nappali kanapéra. Fruzsi, amíg nem lehettek együtt Balázzsal éjjelente amikor még albérletben lakott annyira vágyott a testi közelség biztonságára, és harmóniájára, mint egy világba kiszakadt, elárvult virágszál, aki megváltást találhat a másik ölelő karjai között. Különben is ki az, aki manapság töméntelen email-üzenettel bombázza a másikát minden másodpercben, amikor erre a célra lettek kifejlesztve az okostelefonos cheatelések, illetve az adott közösségi oldalukon lévő chat-ablakok?
Fruzsi gyakran eltűnődött azon, hogy vajon ez a mostani harminckét éves felnőttesebb, és talán sokkalta kiegyensúlyozottabb énje vajon mit gondolna a forrófejű, bőrdzsekis kamaszkorról, aki motorral járt, mint egy vad indiánlány, és úgy tudott a szabadságnak örülni, mint amerikai szelídíthetetlen motorosai. Talán túlságosan is szigorú volt önmagával szemben mindig is; önbizalomra lett volna szüksége! Mindig is tudta, hogy ez nagyon különösen és furcsán hangzik, hogy a mindig tettre kész, ultra bátor, és vagány lány, aki bármikor a jó ügy érdekében a legtökösebb vadembert is leterítette egy jól irányzott karate ütéssel, hogy a másik betört vérző orral tántorgott odébb – most hogy végre felelősséggel tartozó családanya lehetett, és nemsokára útban volt már a második gyerek is önbizalomra vágyott; valami megfogható, tapintható érzésre, mely szívében fészket, gyökeret ver, és nem hagyja soha magára.
Mert mit is tudott eddig valójában önmagáról? Karakán, és bátor az kétségtelen volt előtte eddig is, de azt, hogy megtört volna az élet súlyai alatt, vagy, hogy gyenge lett volna, akit felkeljen emeli a sárgaföldről is? Számára eddig ezek a fogalmak ismeretlennek tűntek! Mivel mindig is tudta, hogy a nők gyorsabban érőknek számítanak az erősebbik nem képviselőivel szemben már meg sem lepődött azon a nevetséges elképzelésen, hogy talán rajta is kitörhetett a középkorúság változó klimaxa! Eddig is makacs volt, és céltudatosan csökönyös, de valahogy mintha hisztisebbé is kezdett válni, és ekkor jogosan vádolta, és lehordta magát tetemesen: ,,Most úgy viselkedtél, mint egy korlátolt, hülye, hisztis maca!”
Ha manapság elővenni és bebőgetné a régi motorját, mely még mindig megvolt a szerelőműhelyében, és mint valami szigorúan védett kiemelt kincset őrizte ,,gyűjteményében” és most arra kérne valakit, hogy pattanjon fel mellé a hátsó ülésre és fogja át szorosan a derekát, hogy élvezhessék a felszabadító sebességet többen is akadnának, akik beutalnák azonnal egy megfelelő pszichiáterhez. Bár sohasem engedte meg magának az idegborzoló érzelmi, kilátástalan hullámlovaglást; azt meg különösen irritálta, és feszélyezte, ha saját érzelmeivel játszadozik valaki, de harminckét éves fejjel, és édesanyai szívvel ebben a mostani biztosított megállapodásban mintha érezte volna, hogy az élet még tartogat számára valamit, amit fel kell fedezni, és meg kell tartani!
Most pont a középponton álltak együtt; és nagyon boldogok voltak. Mintha veszekedéseiket is, ami valójában kisebb nézeteltérések voltak békés úton tudták volna rendezni a lehető legcsekélyebb fennakadás nélkül!
Ha valaki megkérdezte Fruzsit, hogy hol és mikor ismerkedtek össze Balázzsal, ő magabiztos konoksággal mindig azt válaszolta, mintha a titokzatosság is lénye egy kifürkészhetetlen tette lenne:
- Úgy érezzük magunkat, mintha az idők kezdete óta ismertük volna egymást!

Elmentek tehát dolgozni, ahogy a megszokott napirend ezt megkívánta. Fruzsi bement a műhelybe, ahol a kikészített autóroncsok, és gépmatuzsálemek már szinte alig várták, hogy szakavatott szerelőjük kicsit kezelésbe vehesse őket, és mintha a műhely kellemesnek alig mondható, áporodott, és piszkos gépolajos, és benzines levegője is csalogató hívogatással telepedett volna meg Fruzsi szaglószervei között.
A nap egész részében mintha nem haladt volna jól, vagy csupán alig egy-két alkatrészt rakosgatott arrébb; úgy érezte magát, mint aki körkörös mozdulatokat végez csupán saját tengelye körül, és nem heggeszt, csavaroz össze jóformán semmit. A végén már magam sem tudta, hogy az adott gépalkatrészből ténylegesen mit is akart megkonstruálni, és létrehozni? Úgy képzelte egy idő után, ha hagyta szárnyalni megélénkülő képzeletét, hogy összebarkácsolhatna – csak úgy hobbiszinten, saját használatra -, valami egészen különleges teremtményt, mely csak rá lenne jellemző az összes karakán jellemvonással, és cégének egyedi tetovált rózsa lógójával, mely gyakorlatilag egyetlen járművéről sem hiányozhatott, mint a biztos szemmel felismerhető névjegy.
Kihúzta varázsló szerszámos ládáját, mely a sajátja volt, és melyhez idegeneknek nyúlni olyan szigorúan tilos volt, hogyha Balázs esetleg felfedező kíváncsiságának engedve megpróbálta volna száz százalék, hogy leszakította volna akár a legnemesebb szerveit is! És ezt nem lehetett viccnek tekinteni, hiszen, amit Fruzsi egyszer határozottan a fejébe vett attól senki élő ember fia nem tántoríthatta el! Munkához látott. Az összes feleslegesnek ítélt, vagy igen megkopott, és megrozsdásodott alkatrészt, karburátort, és motort a műhely egyik feléből egy szabadabb területre pakolta, hogy lehessen szabadsága gondolkodni egy elszigetelt helyen is, majd lázas gondolataiban kutatott akár egy feltaláló, hogy mit is hozhatna létre belőlük?

Balázs időközben a szűkre szabott kis irodai helységben az egész napos lótás-futás után éppen azon volt, hogy beiktathasson magának egy tízórai szünetet, amikor lehetőleg csöndes meghittségben elfogyaszthatja gondosan elcsomagolt szendvicseit, melyek között most – Fruzsi előzetes, aggódó kérése volt ez -, több volt a zöldség, mint a hús.
- Hát ezt szuper! Komolyan mondom, mit akarhat tőlem ez a nő?! – képedt el, amikor a két zsömledarabka között a jól bevált, és már megszokott húspogácsák helyett egy nagy cikkekre vágott paradicsom, és néminemű fejes saláta díszelgett. Balázs először azt hitte, hogy Április elseji, jóízű tréfának hódol ezzel asszonya, és csak végső elkeseredésében döbbent rá a cáfolhatatlan igazságra: Fruzsi kicsit le akarja róla dolgozni püffedő, de még kellemes határok között mozgó derékbőségét!
A reggeli kellemesnek mondható búcsúzásnak is volt valami belső lelkierős hatása, mely, ahogy telt a nap csak nem akart benne megnyugodni; végül úgy döntött, hogy számolva minden esetleges kockázattal felhívja telefonon élete másik felét. Azelőtt mintha nem is léteztek volna ilyen békülékenységet kezdeményező telefonhívások; főként, amikor még nagyon friss volt a kapcsolatuk egy-egy jó éjt puszival, vagy fergeteges szexuális együttléttel megfűszerezve Fruzsi számára ezek a dolgok ki lettek küszöbölve, meglettek oldva.
Most elképzelte feleségét, amint valami nagyon szexis, dögös overállos ruhában éppen valamilyen gusztustalan küllemű ízig-vérig halálraítélt roncsot javít, aminek már jócskán az ócskavas telepen volna a helye, csak a tulajdonos hezitál vele, mert nincsen szándékában temetőbe dugni. Mindig azt hitte, ha az ember telefonál, akkor a távolságok egyetlen csapásra megszűnnek, és talán így könnyebb lesz rendezni a felmerülő vitás kérdéseket kettejük között. Mintha azalatt az alig pár hónap alatt, míg kényelmesen kiismerték egymás erősségeit, és gyengeségeit, és végre egymással harmonizálva összerázódtak Balázs érezte, hogy mintha lejjebb adta volna férfiúi erényeit, és szánalmas papucsférjjé degradálódott; bár ezt legfeljebb csak akkor érezte, ha autópályán vezettek, és hirtelen valami oknál fogja vagy lerobbant a motor, vagy ki kellett cserélni a dúrdefektet kapott kereket: ilyen és ehhez hasonló esetekben kissé szánalmasnak, és pipogyának érezte magát, miközben Fruzsi kicsattanó jókedvvel az egész dologra csak legyintett könnyelműen – mondván jó balhé!
- Szia! Drága, kérlek, bocsáss meg nekem… én csak nagyon megijedtem, mert azt gondoltam, hogy te is ugyanúgy fogsz majd örülni a boldogságtól, hogy egy másik kis csöppséget is hordasz a szíved alatt, mint én! Én… nagyon sajnálom, hogy olyan hülye, voltam! Megtudsz nekem, bocsátani?! Hát csak… azt akartam mondani, hogy én mindig veled vagyok, tudhatod, és ne aggódj semmi miatt! Mindent meg lehet beszélni, ha úgy érzed! Nagyon imádlak, és már most őrülten aggódom érted, és nagyon hiányzol nekem!
Már kialakítottak maguknak egy meghitt rutint, és sémát; a szabad idejüket is konkrétan kezdték pontosan beosztani, mintha mindig is fontos megbeszélések, és szervezések között élték volna az életüket, de az egyáltalán nem zavarta össze őket. Tudta jól, hogy ha egyszer Fruzsit elkapja a jól hangzó ,,gépszíj” és beleveti magát a munkába, akkor még atombombával sem lehetne aprócska, hangulatos műhelyének világából kirobbantania! Utána leszokott zuhanyozni a műhelyben kialakított zuhanyzóban, hogy frissen, és makulátlan eleganciával lephesse meg őt, ha hazatér. Fruzsi tényleges úgy belefeledkezett a munkájába, hogy az egész ebédje már jócskán kihűlt – az aznapi sült krumplis adagját még reggel sikerült felcserélnie az egyik házukban lakó kedves néni szójababjával -, és most ezt csomagolta be ideiglenes keretek között egy pitába, de még hozzá sem kezdett, mert izzó fantáziája és szorgos léptékű kezei megakadályozták abban is, hogy korgó gyomra tiltakozzon az éhség ellen.
A kis gördeszkaszerű kocsival, melyet direkt arra fejlesztettek ki, hogy az adott szerelők jól láthassák, hogy a autó alatti különböző gépkeringések hogyan és miként működnek most lazán, és könnyed lezserséggel kigördült; felállt, ami elég nehezen ment, ment csontja kellemesen elmacskásodásnak indultak, és szerette volna minél hamarább kinyújtóztatni magát, hogy tovább már nem sajogjon egyetlen porcikája sem; föltápászkodott elcsigázott helyzetéből, mert meghallotta, hogy üzenetrögzítője sípol egy kis éjjeli szekrényszerű asztalkán, amit szintén ő rakott össze. Éppen az üzenet végére ért oda; szerette volna felvenni a kagylót, de Balázs akkora már letette, mert sohasem szerette feleslegesen fizetni a telefonszámlát. Meghallgatta vagy négyszer az üzenetet, mert mindig is jótékony bizsergés járta át, ha férje kellemes bariton hangját hallotta; olyan hangja volt sokszor, amikor kicsivel komolyabban társalogtak, mint azoknak a versmondóknak, akiket egy időben a tévében lehetett látni, és akiket az különböztetett meg a színészi játékuktól, hogy profizmussal képviselték az előadó-művészetüket. Harminc percben telt mire visszahívta:
- Szia, édesem! Mi újság? Olyan fáradt volt drágám a hangod! Csak nem történt valami komoly baj?! Csak annyi, hogy én voltam az, aki most kivételesen nagyon megijedt, mert felhoztad a viszonylagosságot a gondnoki állásoddal kapcsolatban, de rájöttem, hogy téged semmi szín alatt nem akarlak elveszíteni! Én azt akartam mondani, hogy ne haragudj, hogy még szokatlan volt nekem, és idegen ez a másik boldogság, mely szépen lassacskán majd a hasamban növekszik… Kicsit késni is fogok, mert hallgattam a híreket, és csúcsforgalomra kell számítani. Imádlak te kis pufók hapsim! A kis legényünket is milliószor puszilom, mondd meg neki, hogy anyukája most valami egészen forradalmi újításon töri a fejét, de nemsokára az is kész lesz! Hát csak ennyi! Puszillak életem!
Mire végre elpakolta a szerszámait, és kicsit fel is sikeredett maga után takarítania a műhelyben, az idő egyre inkább elkomorult; mintha a feketére besatírozott bárányfelhők mögött valaki haragudott volna, mert az északi szél is feltámadt, és ha az emberek úgy gondolták, hogy egy kinyitható esernyővel megúszhatják a dolgot csalódniuk kellett, mert esernyőjüket kifordította az ordas erejű, nagyon kellemetlen szélroham. Kivételesen most nem akarta használni saját, kis fogyasztású kocsiját, inkább régi bevált Mitsubishi motorját vette elő; berúgta, és kellemes, uralkodó érzés kerítette hatalmába, hogy ismételten uralhat és irányíthat egy ilyen monstrumot.
Arra számított, hogy szándékosan elkerülő útvonalat választva majd a feltorlódott csúcsforgalmat majd elkerülheti, de aztán rá kellett jönnie, hogy a benzin-megtakarításokon kívül ugyanolyan hosszú távolságot tesz majd meg, mintha az eredeti útvonaltervét követné.
Az eső is elkezdett fokozatosan cseverészni, és fekete bukósisakja felső részén, mintha egy kissé középszerű rockerbanda monoton dobszólóját hallgatta volna úgy koppantak fején a cseppek, mintha haragudnának rá amiatt, hogy miért kellett neki ilyen zimankós, komiszkodó időben egyáltalán útra kelnie?! Szándékosan mélyebbre húzta össze magát, és most egy olyan versenyzőre hasonlított, aki a szelet is jótékonyan a maga hasznára akarja fordítani azáltal, hogy csökkenti a légellenállást. Egyenesen az útra koncentrált, amit már gyakorlatilag elleptek a sűrűn megszaporodó hömpölygő aprócska pettyek, amik mintha pikkelyek lettek volna az aszfalt fekete bőrén szinte minden mást is elmostak, el is süllyesztetek…
Fruzsi igazából nem is érezte, hogy átmentek volna rajta, csupán egy irtózatosan erős lórúgásszerű érzést viselt el kikapcsolt teste, mely most a kozmikus térben is a szándékos tétlenség között vergődött…

Azt érezte először, mikor végre sikerült kinyitnia a szemét, hogy halálosan fáradt, és ahelyett, hogy porcikája jólesőn zsibbadt volna a kimerültségtől, most pokolian fájni kezd; ahogy megpróbált lélegzetet venni érezte, hogy valamelyik bordája mintha átdöfte volna a tüdejét, mert nagyon szúrta a mellkasát. A kíváncsiskodók valami irtózatos és nagyon illetlen kellemetlenséggel most is azonnal megjelentek, és mint a koncra leső dögkeselyűk máris kattogtatni kezdték okos telefonjaikat, hogy vajon ki lesz majd az a szerencsés, aki előnyösebb felvételeket, és személyes szelfieket készíthet a bekövetkezett balesetről? Ekkor döbbent rá először, hogy a többi embertől hiába várna segítséget; azokat legfeljebb csak a szenzáció adta kiszolgáltatottság tudja lázba hozni. Most már biztosan elfog késni a megbeszélt találkáról, és kisfiának is szeretett volna jó éjt puszit adni…
Miközben a szirénázó mentőautóba tuszkolják a kiérkező mentősök, hogy rutinos magabiztossággal elláthassák a sebeit, egy orvos éppen a feje felé hajlik és kedveskedve érdeklődik, hogy van-e olyan gyógyszer, amire allergiás? Aztán már csak foltokban tudja megragadni emlékezete újabb rémképeit: egy zöld szőnyegen viszik-hozzák, tolják egy hatalmas folyóson, melynek a végén egy acélszerű ajtó felett a felirat annyit hirdet: MŰTŐ! IDEGENEKNEK TILOS A BEMENET!
Aztán Drahosch Fruzsina az éjjeli órák egyikén mély álomba szenderül, hogy elfelejthessen minden fájdalmat, és hogy még megtudják menteni mindennél értékesebb kincs életét…

Megtekintések: 5

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek