4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

 HUSZONHARMADIK FEJEZET



- Apu bekakiltam!
Balázs arra ébred hajnali hat órakor, hogy kisfia, aki már szépen kigömbölyödött, markos kis legénykévé serdült időközben még mindig nem tudta – bárhogyan is igyekeztek Fruzsival, és a nagyszülők segítségével megtanítani neki a mellék helység általános használatát -, a toalettpapírral kitörölni a popsiját
.,,Nem baj! Nincsen semmi baj! – igyekszik megnyugtatni, és aztán tökéletes lelki nyugalomba visszatornázni magát a még mindig kellemes félálomban fekvő apuka -, elvégre nem történt akkora világrengető tragédia csupán ismét kicsit szagos lett a pizsama, és a pót pelus!”
Mégis csak hasznos volt, amit a nagyszülők is ajánlottak már a kezdet kezdetén miszerint: Ha a kis srác nem tudja még önállóan elvégezni a dolgát, akkor vannak könnyítő eszközök, melyek segítségével, hipp-hopp egy-két nap után simán menni fog a dolog! Mert mennie kell igaz-e? Nem lehet a végtelenségig arra várni, hogy a gyerek még hat éves koráig is pelenkák viseljen, mert az kissé kínossá, és meglepően különössé teszi azt mások, a többi szülő szemében!
Éber kómában lezseren kikel az ágyból, mert Fruzsi álmait a világért sem szeretné felzavarni; a drága most olyan nyugodt, és békés is, mint egy gyönyörű angyal, aki önként rábízta az életét, és ezért ő is felelősséggel tartozik, mert szüksége van rá!
Fölkapja a kis Bencét a karjaiba, és bár az átható, és intenzív szag csak nem akar mérséklődni kedvesen beviszi őt a fürdőszobába, hogy kicserélhesse alatta a pelust:
- Gyere nagyfiú! Api kicseréli alattad a pelust! Nincsen semmi baj! – nagyon fontos, hogy a kisebb gyerkőcökkel mindig éreztessék, hogy nem feltétlenül egyedül az ő hiába, hogy ha szólította őket a természet még nem a megfelelő módon tudták használni a születés adta mini csatornáikat! Előbb vagy utóbb majd csak belejön! Elvégre a gyerekkor is a szüntelenül változó tanulás korszakos folyamata! És Balázs biztosra veszi, hogy amikor ő ennyi idős volt sokszor előfordulhatott, hogy saját szüleinek is kisebb, megbocsátható, és vicces bosszúságokat okozott.
Kikészíti a tépőzáras pelenkákat a mosdó fölé, ahova egy fapolcos alkotmányt szereltek be apjával, aki valóságos művészi tökélynek nevezte el legújabb találmányát.
- Meglátod édes fiacskám! Ez úgy fogja megtartani a kis kölök súlyát, mint a pinty!
- Azt nem is kétlem apa, de a legfontosabb, hogy strapabíró legyen!
- Az is! Ez úgy áll, hidd csak el édes fiam, mint Katiban a gyerek!
- Hát… majd meglátjuk! – felelte, és érezte, hogy ennél bizonytalanabbul, hezitálóbb tétovasággal talán nem is válaszolhatott volna apja mindig egyszerű és körmönfont kérdésére.
Most olyan finoman fektette rá a kis polcra a huncut módon izgő-mozgó kis gyerkőcöt, mintha egy tollpihére készülne éppen pelenkát adni.
- Jól van kincsem! Nyugodj meg egy percre! Mindjárt megleszünk, csak apuka kicseréli alattad a pelust! – igyekezett mosolyt erőltetni arcára, bár legszívesebben a tartós, maradandó hányinger érzete kerülgette, és úgy érezte, ha még sokáig kell szagolnia a leginkább orrfacsaró bűzre emlékeztető ,,mellékterméket” melyet a gyerkőc most megtermelt akkor kis híja, hogy nem kell majd egész nap szellőztetni utána.
Fruzsi kellemesen kinyújtóztatta végtagjait; érezte, hogy minden kisebb porcikája és ellazult izma kellemesen zsibong – mostanság divatba jött, hogy a felelős kismamák, és anyukák is előszeretettel izzasztják magukat a konditermek tágas lehetőségeket biztosító, és ösztönökkel csalogató termeiben; Fruzsi az otthoni edzések híve maradt, mert semmi kedve sem volt kicseréli csicsergő, csupán önmaguk boldogságával foglalkozó kismamákkal a vélt tapasztalatokat; t.i. hogy kinek sikerült végre a büfiztetés, vagy mikor lesz már végre szobatiszta egyszer az életben a gyerek, vagy míg mások a pürésített sütőtökrémpürékre voksoltak, addig Fruzsi a gyümölcsöket, és az anyatejet igyekezett megcélozni. Kinyitotta a szemét és kellemes hangulatba révedt, amikor a másik kiságyban egy még alig pár hónapos kislány szuszogó arcocskáját vélte felfedezni. Bár az orvos azt mondta, hogy nem vállalhat gyereket, ők az örökbefogadás mellett döntöttek, és érezte, hogy ennél jobb döntést talán nem is fogadhatott volna el ettől a mostoha élettől, mely szüntelen mindig választásra kényszerítette; kikelt a lepedők habkönnyű fogságából, és mint egy kissé álomszuszék istennő szemügyre vette a fürdőszobában most tótágast állt történéseket, és mosolyfakasztó szerencsétlenkedéseket, jóízű ügyetlenkedéseket, melyekről Balázs, mint nagy tréfamester már előre is gondoskodott, hogy kicsivel jobb kedvűen indulhasson a nap.
- Hát ti mi csináltok? – állt meg közvetlenül az ajtóban, és jólesőn máris fülig elmosolyodott, azzal a mosollyal, mely egyszerre nagyon izgató, és mégis kislányos is tud lenni.
- Szia, szívem! Hát… szóval… csak tudod… a nagylegényünket éppen tisztába tettem! – kifújta a szájából a levegőt, majd megtörölte teljesen hintőporos fürtjeit, mely a személyi higiénia alapvető feltétele volt, és melyet a gyerek, hogy játszhasson valamivel, és lefoglalhassa – átmenetileg -, örökké tevékeny kezecskéit apja fejére szórt.
- Látom édes uram, hogy te is kaptál egy kis higiéniát! Jaj, de most de drágák vagytok így! Várjatok csak egy percet! – fogta magát berohant a digitális okos telefonjáért, mert semmi varázslatos pillanatról nem akart lemaradni, és visszatért, hogy a maradandó halhatatlanságnak ily módon kisebb emléket állítson.
- Hát, ha már így alakult gyorsan lekaplak benneteket! Széles nagy mosolyt kérek! – s a lencsében egy nagyon boldog, és büszkén elégedett apuka szélesen vigyorgó száját lehetett látni, összeszűkült, kínaias szemekkel, hiszen a szeme alig látszott a pufókság miatt, és egy nagyon virgonc kisgyereket, akit nem az okos telefon objektívje izgatott leginkább, hanem édesanyja enyhén pöre, mégis bombázó teste.
- Anyu! Éhes vagyok!
- Tudom kincsem! Én is! Kérdezzük meg aput, hogy ő nem kér-e enni valamit?
- Te eszel valamit szívem?
- Igen! Kérnek szépen! Valami tápláló most nagyon jól esne!
- Reggeli zabpehelyfalatkákkal tudok szolgálni édes uram, egy kis tejjel, mert ma még nem jártam a boltban!
- Semmi gond! Nekem az is tökéletesen megfelel, ha egy ilyen gyönyörű angyalt láthatok!
- Mindig köszönöm a figyelmes bókot! Nem tudok neked ellenállni! – forró csókot adott.
- Oh! Szintúgy!
Fruzsi kiment a konyhába, hogy a reggeli elkészítéséhez lásson, míg Balázs megnézte, hogy a kicsi lányka hogyan érzi magát a hálóban.
- Drágám! – szólt ki a hálóból. – Azt hiszem hogy pelenkából is jócskán be kellene vásárolnunk!
- Csak nem olyan szörnyű a helyzet? – kérdezett vissza.
Balázs kicsit beleszagolt a levegőbe:
- Attól tartok, ennél illatosabba már nem is lehetne édesem!
- Jó mókuskám! Várj meg! Mindjárt kész a tápláló reggelid, és akkor jövök is!
A kicsi lányka olyan békésen szuszogott a kiságyban, mintha nem is zavarnák őt azok a kellemetlen fából épült rácsok, melyek a csecsemők testi épségét voltak hívatottak megvédeni!
- Na, itt vagyok! Mi a gond? – tűrte fel pólóját a fiatal anyuka.
- Oh! Semmi, semmi! Csak attól tartok, hogy Fanninak is történt egy kisebb balesete az éjjel, de szerencsére nem volt nyűgös! Szerintem még élvezte is!
- Hát akkor! Lássuk csak! Mit is tehetünk az ügy érdekében? – azzal óvatosan felemelte a kisbabát, megtartotta a kicsiny tarkójánál a szinte öklömnyi nagyságú fejecskéjét, és a popsija alá nézett:
- Na, lássuk csak kisasszony! Ki rendetlenkedett itt az éjjel?! – amint megszagolta érezte a kellemetlen szagot, melyet a pelenka nedvszívó rétege sem volt képes tartósan kiküszöbölni. – Igazad van drága! Szűkségünk lesz még pelenkára!
Azzal hozzálátott, hogy lefektesse a pici lánykát a hálóban felállított vasalódeszkára, melyre most pokrócot terített, és hozzálátott a tisztába rakás kényeskedő műveletéhez!
- Boldogulsz életem?!
- Igen édesem! Semmi gond nincs!
S pillanatok alatt, ahogy elmondta a szavakat, már végzett is ezzel a kényes művelettel; végre patyolattisztaságnak örvendhetett mind a két csalafinta gyerkőc.
A természet így a vénasszonyok nyarában mintha kölcsönösen megtréfálta volna az embereket; már a napját sem tudták, hogy mikor süthetett ki a nap utoljára; amit most az bepárásodott, és szemlátomást fölöttébb nyirkos és barátságtalanná változott, állandóan sötét és kedvelten szobákból látni lehetett az az esőcseppek halk, suttogó hangja volt, mely elvegyült a kinti incselkedő városi forgalommal.
- Szerinted ma is olyan borongós és kedvelten idő lesz, mint szokásosan?
- Az ne okozzon felesleges gondot! Néha a legrosszabb napok is tudnak még felüdülést okozni édes! – megcirógatta borostás állát. – Mondd csak? Mikor borotválkoztál meg igazán utoljára?
- Miért kérded drága? Hiszen alig múlt három napja, hogy rendesen levágtam!
- Ne érts félre szívem így is fantasztikusan nézel ki, de engem kicsit zavar a borosta!
- Hát akkor nincs más megoldás! Mielőtt elmegyek még meg is borotválkozom!
- És kapsz ajándékba tőlem egy újabb halhatatlan együtt töltött, feledhetetlen éjszakát…
Balázs gyorsan bement a fürdőbe; megborotválkozott, de szinte mindig elfelejtette a füle mögötti kis részekről kellő gondossággal letörölgetni az ottmaradt habot, így megadó kedvességgel tűrte, hogy Fruzsi izgatóan lemossa róla a látható hófehér foltokat.
- Hú, de szexis hapsi vagy, Robinson! De a habot majd lemossuk! – olyan finom, hattyúkezei voltak, melyek, ha kellett egyaránt tudták a csábítás művészetét, és értették a simogatás finomított érzékét.
Kiléptek az utcára. Az idő még mindig borult volt, de már nem annyira; épp csak pötyögött ez a fránya eső. Megbeszélték, hogy Bencét leteszik az oviban, majd utána a nap folyamán beülhetnének valahova ebédelni, mint a szerelmesek szoktak. A kislányra addig a kedves idős hölgy vigyáz, aki mindig is szerette a kisbabákat, és akinél mint második nagymamánál Bencét is sokszor hagyták.
Most mindhárman jó hangulatban ülnek be a kocsiba; erre a célra egy amolyan túrajárgány tökéletesen megteszi! Egy alig használt, még nagyon megkímélt, és jó állapotú Skodát sikerült az autópiacon találni, ami – hála Fruzsi kreatív, alkotószellemű ötleteinek -, a legvagányabb versenygépekkel is bátran felveszi a kínálkozó versenyt! Turbó, injektoros befecskendezés, sűrített levegőjű karok és még vagy számtalan Balázs által teljesen ismeretlen, fantasztikus XXI. századi kütyü áll rendelkezésre, hogy a városi forgalom sokszor velejéig unalmas és dugóba szorult térképét egy kicsit átformálhassák, persze most hogy Bence is velük utazik, Fruzsi szándékosan betartja a közlekedési szabályokat, és a huncut kis legény engedelmesen a gyerekülésbe ülteti és be is szíjazza.
- Jól van picim! Anya beszíjaz, hogy megvédjen! – magyarázza neki.
- Igen Bence! Hallgass mindig anyádra ebben a kérdésben! Ő a legjobbat szeretné neked és a kishúgodnak!
- Anyu! Kapok majd gumicukrot? – esedezik.
- Igen, kis gyönyörűségem hát persze hogy kapsz, amint az óvodában végeztél!
A forgalom épp hogy élénkülni kezd, és a kocsisorok kígyózó vastagságúra dagadnak fel; szinte araszolva, kisebb lépésekben tud csak a forgalom haladni, de Fruzsi így se bánja; Balázs kiteszi a sarkon, hogy a boltba megvehesse az aznapi, már előre megbeszélt és összeállított bevásárló listán szereplő dolgokat, majd ismét nekivágnak az óvodáig vezető útnak. Fruzsi igyekszik mindig elkerüli egy éppen pirosra beváltó lámpánál, és forgalmasabb útkereszteződésnél, hogy csúnya szavakat lehetőleg ne használjon, de valamikor nagyon nehezére esik megállni. Főként akkor fogja el ez a fölöttébb kellemetlen, és kínos érzés, amikor azt látja, hogy valamelyik ügyetlenebb autózó hibásan, vagy ellentételesen igyekszik értelmezni a vezetési órákon tanultakat.
- Na, ennek is kettessel adták meg a jogsit! – mérgelődik, de csak visszafojtottan, hogy a kicsi gyerkőc lehetőleg ne sejthessen meg semmit!
- Anyu! Mi az, hogy jogsit? Nem értem!
- Hát… tudod életem az egy olyan papír, amivel majd te is kormányozhatsz autót!
- Az jó! – s már a következő pillanatban valósággal ujjong a gyerek!
- De addig is a szabályokat azért tartsuk be! – s a visszapillantó tükörből küld a hátsó ülésre egy biztató, nyugalmat sejtető anyai, áldott mosolyt.
Az óvoda egy kicsit messzebbre esik, mint ahogy tervezte közvetlenül a belváros melletti aprócska részen terül áll; viszonylag nyugodt, és harmonikus környezetben, bár azért az ütött-kopott játszótéri mászókákra így is ráférne egy alapos felújítás!
Megérkeznek. Fruzsi szabad parkolóhelyet keres, de az összezsúfolt autók tömegében, mintha ez is lehetetlen és elvetélt vállalkozás lenne; azért próbálkozik, és talál egy kissé szűk, falatnyi rést, ami szinte tényleg egy aprócska hézag két parkoló kocsi között: kicsatolja a gyerek biztonsági övét, segít neki kiszállni, majd gondosan semmit se hátrahagyva kis hátizsákjával – melybe tegnap Bencének sikeredett csaknem az egész dinoszauruszos kolóniáját bepasszíroznia -, elindulnak két a kézben, hogy egy tartalmas nap élé nézhessenek!
- Ne felejtsd el, hogy kérlek mindig tedd azt, amit a Klára néni kér tőled, és ha nem ízlik a spenótfőzelék tükörtojással akkor majd eszünk valami finomat! Azért, ha szilvás gombóc lesz a szilva nélkül a finom grízes gombócot a fahéjas cukorral szerintem egészen nyugodtan megeheted!
- Anyu! Ugye nem felejtetted el a gumicukrot? – figyelmeztetni, mint aki folyamatosan résen áll, és nem hagyja hogy megtévesszék, vagy becsapják.
- Igen, drágám! Minden meglesz, de csak szépen sorjában!
Köszönöm a portásnak, majd beviszi Bencét a kis, meghitt terembe, ahol már a nyüzsgő anyukák, és apukák között a szorgos gyerekek is ricsajoznak, és elvezik egymás társaságát, és ahol legalább új barátságok is szövődhetnek.
- Szia, Fruzsi! – köszön egy szintén érdeklődő másik anyuka! – Szia Bence! Hát hogy vagytok?
- Köszönjük, megvagyunk! Igaz-e nagyfiú?
- És ti? Hogy s mint?
- Mi is bár a picinek tegnap egész éjjel ment a pocija, de már minden rendben van! Én mondom neked, hogy kilenc éves koráig az összes betegséget meg fogják kapni, és akkor még hol maradnak majd a kötelező oltások!
Bence hirtelen megijed az oltások eddig ismeretlen fogalmától, mert valami rosszat sejt, és egyre szorosabban markolássza aprócska, most egészen védtelen kis kezecskéivel édesanyja kezét. Fruzsi máris küld felé egy biztató, támogató mosolyt, mire a gyerek tökéletesen megnyugszik.
Hogy lerázza magáról a túlzottan csicsergő, és érdeklődő másik anyukát kedvesen mond még néhány jókívánságot, és tovább baktat kisfiával:
- Hát akkor jobbulást, és minden jót nektek! Sziasztok!
- Szia Fruzsikám, és Bencém!
Úgy érzi, hogy kicsit finomabban is el lehetett volna intézni ezt a figyelmes érdeklődést; még nem biztos, hogy mindenkitől feltétlenül meg kellene szabadulnia, de most végre megpillantja ismerős arcként Klári nénit, és azonnal a gondjaira bízza Bencét.
- Kérem drága Klári néni! Elnézést kérünk, de csapnivaló volt a forgalom, és ne tessék haragudni, hogy nem tudtunk idejében ideérni, de feltartottak! – kezd mentegetőzésbe, de érzi, hogy ez barátok között fölösleges.
- Nyugodjék meg drága! Nem történt semmi baj! A legfontosabb, hogy épségben ideértek! – lehajol, és fehér köpenyes zsebéből egy aprócska gumiformájú cukrot vesz elő Bence egyik kedvencét ami ráadásul maciformájú.
A gyereknek azonnal felcsillan a váratlan ajándék láttán a szeme, és egyre élénkebben kezd viselkedni.
- Na, mit kap ez a nagy legényke?
- Gumicukrot!
- Igen, igen! De csak akkor, ha rendesen fog viselkedni, és megígéri, hogy a játékokat is mindig a helyére teszi!
- Igen, igen! – ujjong az örömtől.
- Tessék, csak vegyél, kicsi tücsök! – nyújtja kedveskedve feléje. A gyerek rajongásig telve van már most élményekkel, így Fruzsi szépen, csöndben távozhat, de előtte össze-vissza csókolja féltő anyai aggodalommal, hiszen az szülőnek az is egyik feladata, hogy folyamatosan ébren tarthassa az aggódást!
 - Megígérem, hogy fél háromra érted jövök, jó?! Addig tessék szót fogadni Klári néninek, és légy szíves a játékokat is tedd vissza a helyükre, ha már nem használod őket!
- Jó anyu! – azzal már nem is foglalkozik többet anyukájával berohan a kis terembe, hogy üdvözölhesse végre társait.
S Fruzsi jóleső érzéssel lép ki az óvoda kapuján.
 
Észre sem vette, hogy hogy elszaladt a műhelyben az idő; te jó ég! Kapott a fejéhez! Balázs meg fog ölni! Vagy ha nem is öli meg szándékosan, de egy kicsit neheztelni fog rá az elvesztegetett kieső percek miatt, mert ellentétben Balázzsal Fruzsi sohasem tulajdonított különösebben nagy figyelmet az időnek, mely, aztán ha kellett, ha nem folyamatosan telt, és meghatározta az emberi gondolkodás mindennapjait.
Ahogy azt otthon már megbeszélték egy hangulatos, kis kávézóban találkoznak, melyhez egy amolyan büféforma kis önkiszolgálót is csatoltak az üzlettulajdonosok, és mely mind a vega, mint a húst kedvelő vendégek igényeit igyekszik maradéktalanul kielégíteni. Fruzsi azonnal megpillantja kissé bánatos kifejezésű, és most látszólag mélabús férjét az ablak mögött éppen jól megszokott tejeskávéját szürcsölgetne, miközben legújabb kéziratainak halma fölött mereng…
Óvatosan, éppen csak bütykeivel megkocogtatja a füstszínű üveget, melyet az eső most maradéktalanul tisztára mosott; hiszen egyes helyeken – takarékossági szempontokat mérlegelve a vízzel is spórolnak -, és grimaszos, játékos arcokat öltve flörtölni kezd Balázs tekintetével, aki viszont szándékosan úgy kortyol bele a tejeskávéjába, hogy felső ajka fölött kackiás bajuszt varázsolhasson. Látszik, hogy mindketten nagyon megörülnek egymásnak. Úgy érzik magukat mindketten, hogy a reggeli időhöz képest ez a délelőtti valamivel meghittebb időpont mintha egy végtelenített örökkévalóságnak tűnne, amit egymástól távol kellett, hogy eltölthessenek!
- Hát szia, drága uram! Hogy s mint vagy? – gyengéden becézgetve csókolja meg ajkait, mert most ki szeretné élvezni a pillanatok súlyát.
- Én jól! Ez nagyon jólesett! Megismételhetnénk valamikor? – kérdezi incselkedve.
- Mit szólnál hozzá, ha ma kicsit korábban fektetnénk le a gyerkőceinket, és utána meglepetésem van számodra! – kacérkodik bombázó szemeivel.
 - Ellenállhatatlanul hangzik! De azért most még rendeljünk valamit, jó?!  Te mit kérsz?
Fruzsi mélyen elbűvölő bájossággal néz bele férje zöldesen csillogó, smaragd szemeibe, és rájön arra, hogy az életben muszáj elfogadni, és megtartani a lehetőségeket, miközben talán a legfontosabb dolog lenne önfeledten örülni hétköznapok – egyeseknek jelentéktelennek tűnő -, apróbb örömcsodáinak…
Mélyen egymás ismerős, s mégis kutató szemeibe néztek; megszorították egymás félszeg s talán tétova kezét, s egymásért adakozó tekintetük tükrében már bele volt vésve a biztos felismerés:
Most már míg itt vannak egymásnak, boldogok lesznek...

                                                                  VÉGE

Megtekintések: 3

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek