4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

MÁSODIK FEJEZET



A hamar estébe forduló nap utolsó felét még mindig éberen töltötték; olyan jóleső, szinte már irritáló figyelem volt ez, mely mindkettejük számára valamiféle szövetségkötéssel párosult, persze csupán ki nem mondott szavak nélkül, de mindkettejükben fogadalommal! Mindenfélét elmeséltek magukról, méghozzá kristálytiszta őszinteséggel: hogy mivel foglalkoznak a szüleik, hogy van-e testvérük, és előadták legkedvesebb jelenetüket a sulis órákból, ahol rendszerint egy-egy csodabogárnak kikiáltott tanárnak a beszólásait, vagy beszédmódját is kiválóan, és hitelesen leutánozták. Aztán már csak a nevetésre emlékeztek. Arra a mindkettejüket betöltő, és újra reménnyel kecsegető jóízű nevetésre, mely a szívből fakad, és onnét táplálkozik.
Fruzsinában mindig is tudatosult, hogy minden találkozás lényege a búcsúzás boldogsága, és talán fordítva is igaz: minden búcsú kicsit boldogít is talán. Épp ezért viszonylag hamar megérezte, hogy Balázsnak már haza illene mennie, különben a holdkóros apja, aki még a széltől is igyekezett volna legszívesebben óvni egyke fiát, a lelkét is kiüvölti drága édesanyjának, hogy hol a csudába kószálhat egymaga ez a gyerek? Mert valahogy apjának mintha megrögzött szokásává kezdett volna válni, hogy attól, hogy valaki lerakta az érettségit még ugyanolyan felelőtlen, és kissé gyermeki énnel rendelkezik, mint annak előtte. Alapvetően különbözött az érdeklődési körük, és Balázs nem is igazán kedvelte a házibuli nevű masszív piálásokat, melyek rendszerint csupán arra voltak jók, hogy az ember különösen sötét alakokkal kerüljön össze, és csak nagy ritkán, hogy kifoghassa a jófejű hapsikat, vagy csajszikat!
Ahogy egyre sötétebb, és szinte szürkületi, nyáresti félhomály kezdett uralkodni a szobában Fruzsina érezte, hogy rátör a visszavonhatatlan szomorúság, és rádöbbent arra, hogy még jó lenne legalább pár órácskára érezni Balázs hóbortos közelségét.,,Ezentúl a legjobb barátok lesznek! – határozott magában, és ha egyszer valamit a fejébe vett, akkor azt rendszerint meg is csinálta, és állta a szavát. Ezentúl mindig megmondom, hogy mit gondolok, és ha kell, akaratos leszek, és makacs is hogy végig vigyem, amit elterveztem!” – döntötte el. Közben már jócskán lement a nap, és mindketten érezték, hogy a búcsú annál torokszorítóbbra sikeredett, minél inkább érezték, hogy különös, belső tartókapcsolatokkal fűződnek egymáshoz.
- Hát azt hiszem… az lesz a legjobb, ha… - érezte, hogy legszívesebben nyakába borulva tisztességesen ki kellene magát sírnia.
Balázs férfias dolgot csinált; kicsit önmaga is meglepődött, hogy volt bátorsága egyáltalán megtenni: óvatosan kinyújtotta kezét, és megfogta a lány reszkető, verejtékező kacsóját.
- Figyelj csak! Tudom, hogy nehéz lesz mindkettőnknek de… attól mindennap írhatunk egymásnak levelet, vagy e-mailt! Nem is hinnéd Tündér, hogy olyan rohamos tempóban fejlődik a technika, hogy bármikor az ember a világ végéről is könnyedén rendelhet magának akár pizzát is!
Fruzsina minden lélekjelenlétét összeszedve igyekezett uralkodni arcvonásain, hogy el ne árulja önmagát, és le ne leplezze titkolt érzelmeit.
- Figyelj! – komolyabb hangot ütött meg. - Nagyon aranyos, és drága vagy, de azt hiszem, hogy olyan sok minden vár még ránk az életben, hogy nem fogok megsértődni, ha időközben lesznek bizonyára más barátaid is, a ,,mini agyasok” táborából, és megfeledkezel rólam! Semmi baj! Megértem! Így kellett lennie!
- De drága Tündér! Te is tudod, hogy ez nem igaz! Soha nem fogom elfelejteni, hogy te voltál az egyik fontos barátom, aki megvédett engem, amikor mindenki rám szállt! Ezt te is jól tudod!
Balázs finoman masszírozni kezdte a lány kacsóján a bütyköket, és érezte, hogy lüktet a vér bennük. Ő pedig most úgy tett, mintha élete egyik legnehezebb döntése előtt állna.
- Hát akkor úgy legyen! – azzal kezet ráztak, mint jó cimborák, és meg is ölelték egymást.
Balázs agyában máris formálódni kezdett a terv, hogy különösen izgulós, és stresszelős apjának – aki rendszerint azzal tudta a tetőfokára emelni a feszült pillanatok súlyát -, hogy még egy pár perces késésért is valósággal leharapta az ember fejét, ha olyan hangulata volt nagyon jó ürügyet kellett kitalálnia, hogy már este van, és miért ment haza ilyen későn. Bár mentségére legyen mondva, hogy az érettségi bankett sokkal jobban elhúzódott, mint a Tündérrel való közös együttlét.
Este tízre csak hazaér, és legalább akkor az apja is meg fog végre nyugodni, és mindenki mehet majd aludni!
Annyira már ismerhette Fruzsinát, hogy tudja, nagyon megviseli ez a mostani búcsú jelenet, mert ő szeptembertől már több, mint valószínű, hogy egy újabb főiskolán, vagy esetleg – ha a pontszámok stimmelni fognak, és nem kell költségtérítést fizetnie -, egyetemre fog járni, és az időhiány miatt sok értékes baráti találka maradhat el, de ettől függetlenül saját magának tett egy meg nem szeghető ígéretet: akárhova sodorja majd ez a nagyon bizonytalan, és ezernyi zegzugot tartogató, rongyos élet mindenképp szakít mindig egy kis időt legjobb barátjára! Nagyon szerette volna megcsókolni, mert a legtöbb osztálytársa – meglehet, hogy szándékosan csak felvágott, és kérkedett azzal, hogy hány lánynak sikerült már a hálószoba titkokat kifecsegnie, és hánynak volt meg az a bizonyos nemi aktus, de érezte, hogy talán nem lenne méltó a helyzet komoly súlyára!
Azon kapta magát, hogy Fruzsina lekísérte az ajtóig, és ő elgondolkodó mélasággal, ami a búskomorsággal, levertséggel határos lép ki hangulatos kertes házuk ajtaján. Még látta, amint a lány az ajtóban áll, és izgatottan igyekszik összeszorított fogaival elmorzsolni egy jelentős igazgyöngyöt szemei sarkából. Hirtelen megtorpant, kicsit lassította lépteit, majd még visszafordult, de az ajtóban már nem látott senkit!
Körülnézett, és észre se vette a lány máris eléje került, és szájon csókolta:
- Kérlek drága Sünöm! Sose felejts el engem! Ugye megígéred?! – ez több volt, mint egyszerű fogadalom.
- Esküszöm Tündér! Esküszöm! Hát… Akkor majd találkozunk! – Túl gyorsan történt ez a jelentős, érzelmes csók. Balázs nem is tudott számon tartani ennyi váratlan eseményt, mely a nap során, mint egy kellemes meglepetés pillanatok alatt utolérte. Fruzsina kibontakozott az ölelésből, ami valójában nagyon szomorú csimpaszkodás volt az el nem ért álmok felé, majd hagyta, hogy az immáron érett, pufók emberke beforduljon a sarkon, és eltűnjön a látótávolsága elől, miközben ő még mindig nedves, gyönyörű szemekkel figyeli…
- Remélem, szeretném remélni… - önmagának suttogta.

Fruzsina teljesen letaglózó csalódottságát vonszolta vissza a házba. Az idő – bár még javában tombolt a fülledt, nyárias kánikula kicsit lehűlt, és a lányon enyhe rosszullét és remegés futott végig, ahogy beleszippantott a levegőbe, megérzett valami végtelenített magányt, melyet csak akkor tapasztalhatott rendszerint, ha hatalmas tömeg vette körül; buszmegállókban reggelenként. De most életében nem érezte magát ennyire egyedül. A jövőtől való félelem gondolata borzongatta agytekervényeit, és folytonos morfondírozásra késztette, ezért nőtt meg radikálisan a félelem érezte is! Mintha maga előtt látta volna, hogy mi fog még vele történni…
Itt állt szülei kertes házában, ahol már születésétől kezdve nevelkedett tizennyolc évesen, és azt érezte, hogy valami el lett rontva az életében! Nem tudta pontosan megmondani, hogy vajon az e, hogy folyamatos igyekezett minden fellelhető eszközzel lázadozni a bevett szokások, és slampos konvenciók ellen, és senkinek sem hagyta, hogy befolyásolja a véleményét, vagy csupán annyira kiszakította magát a fennálló multikulturális társadalmi hatások kohéziójából, hogy valósággal különcködő remetének tekintették osztálytársnői is?,, Mihez akarsz kezdeni az életeddel kicsi lány?” – végig egyetlen kérdés motoszkált a fejében. Egy olyan kellemetlen duruzsoló hangra emlékeztetett ez az érzés, mely egyszerre csak befészkeli magát a gondolatokba, és aztán nem lehet onnét kiirtani! – Mintha mindig is ezt kérdezték volna tőle. Mintha egy vizsgán lenne, ahogy rajta kívül a többség meg szeretne felelni az elvárásoknak, és őrá pedig úgy tekintenek, mint valami idegenre, aki csak egy vendég, akit viszont egyáltalán nem látnak szívesen. Bár a kérdés megválaszolása nem tűrt halasztást érezte, hogy minél jobban válaszolni szeretne rá, az adott furdaló kérdés annál jobban távolodik. A bizonytalan jövő egyszerre csak betört az életébe, és úgy tornyosult előtte, mint egy ismeretlen földrész, mely tele van ezernél is több ismeretlen csapdával, és veszéllyel, amit neki kell felfedeznie, és megoldania! Egyik ijesztőbb volt, mint a másik és kiismerhetetlenebb. Hogyan tudja majd a most következő mérhetetlenül sok, és ugyanakkor teljesen fölöslegesnek gondolt szabad idejét bármivel is hatékonyan eltölteni? Talán mégiscsak meg kellett volna pályáznia azt a felvételi kérelmet a műszaki főiskolára, ahol legalább azt csinálhatta volna, amit szeret, és ami legalább szívügye.,,Úgy kellene élnem, hogy minden döntésem jogosságát elismerjem, és ne kezdjek el rágódni azon, hogy vajon akkor mi lett volna a helyes! – Az egész kész kuplerájnak hangzott. Az lenne a legjobb, ha nyomot tudnék hagyni a világban, de úgy, hogy azt csinálom, amit szeretek!”

Megtekintések: 1

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek