4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

HARMADIK FEJEZET



Pár év múlva…


A számítógép képernyője erős, vibráló fényhatással villogott az éjszakában…
A lány valami miatt nem tudott aludni; odakint hevesen ugattak a kutyák, mert valami miatt, akik kertes házakban laktak azt gondolhatták, hogy a legcélravezetőbb módszer, ha kutyát tartanak, hogy megakadályozzák a tömeges betörések elterjedését.,,A fene egye meg! Nekem pihennem kell, mert holnap a főnököm kinyír, ha csak egy percet is kések a melóból!” – mérgelődött, miközben egyik oldaláról átfordult a másik oldalára abban bízva, hogy talán valamivel kényelmesebb pozícióban majdcsak el tud végre aludni. De ezen az éjszakán szinte semmi sem sikerült.
- Hát ez? – észrevette, hogy erősen villog a képernyő. – Csak nem régi barátom?
Mint egy izgatott és kíváncsiskodó kisgyerek, aki nem tudja kivárni, hogy vajon mit rejthet a szülinapi ajándék azonnal fölkelt jó meleg ágyából, és íróasztalhoz ült.
A képernyőt éjszakai módra állította be szándékosan, mert soha nem tudhatta, hogy ki lesz majd az a szerencsés valaki, aki keresheti? Különben is, az utóbbi kissé zaklatott, és szétszórt munkaideje után mintha álmatlanság gyötörte volna; voltak napok, amikor vagy nagyon nehezen, vagy egyáltalán alig akart aludni, és alig pihent össz-vissz két-három órát nagy jóindulattal!
A villogó képernyőn a vaksötétben a következő kis üzenet állt:
E-mailed jött! Feladó a Sün!
- Van Isten! Na, végre! Már azt hittem, hogy megint elfelejtett! – s most végre öt év után nagyon örült valaminek, mint egy elérhetetlen álomnak, melyet talán sikerül megvalósítani…
Az egérrel gyorsan kattintott párat elektronikus levelesládáján, majd szorgalmasan, és mohó kíváncsisággal olvasni kezdte a kissé hosszú, terjedelmes levelet:

Szia, Tündér!
Bocsáss meg kérlek, de javíthatatlan vagyok, legalább is, ami az esküt és a fogadalmat illeti! Olyan sok dolog összejött ebben a kis életemben, hogy haragudni fogsz rám, amiért nem tájékoztattalak minden egyes nagybetűs életemben megtett lépésemről, és lényeges döntéseimről! Remélem azért, még mindig a legjobb barátom vagy!
Hogy vagy? Jó, jó! Tudom! Minek, is kérdezek olyasmit, amire már biztosan tudom a választ, de hát nem így szokás, ha az ember már régen írt valakinek?
Mióta utoljára találkoztunk talán még félszegebb, és még gátlásosabb lettem; képzeld az eredeti százhúsz kilómból nagy nehézségek árán sikeresen megszabadultam több mint tizenhárom és fél kilómtól, ami szerintem nem rossz, de a tengerpartra még mindig szigorúan csak pirkadatkor, vagy estefelé megyek le; egyrészt mert akkor szerintem sokkal romantikusabb, másrészt meg kinek van kedve azt hallgatni a többi embertől hogy: ,,Nézd a hájas pöfeteggomba már megint kimerészkedett!” – igazad lehet, fontos lenne az önbizalom, és az, hogy ne mindig saját önző önsajnálatommal legyek elfoglalva!
Nemrég felvettek – igaz ugyan, hogy csak költségtérítéses képzésre -, a Bölcsészetre! Ami annyit tesz, hogy mindent nekem kell finanszíroznom, de azt hiszem, hogy nincs okom panaszra, mert anya nagyon sokat segít, még ha apámnak ez egyelőre nem is igen tetszik! Majd mellékellek egy kisebb órarendet, hogy lásd szinte szusszanásnyi időm is alig van!
Képzeld már a legelső alkalommal elvittek minket egy hospitálási gyakorlatra a sulikba, ami nagyjából abból állt, hogy végig kellett ücsörögnünk az összes órát, és elbeszélgettünk az igazgatóval is, hogy mire számíthatunk a tanári pálya szépségei közül! Kicsit unalmas volt, de a gyerkőcök roppant érdeklődőek, izgatottak, és aranyosak voltak! Egyszóval jó volt velük együtt lenni! Képzeld bizony jócskán meggyűlt a bajom a grammatikával és itt elsősorban a nyelvtörténetre és társaira kell gondolni! Hogy mennyi fölösleges tantárgya van az embernek, amit tanárként egészen más formában kell majd oktatnia a türelmetlen gyerekseregnek!
Remélem jól vagy, és megtaláltad már helyedet a világban! Magam előtt látlak azzal a fiús frufruddal a homlokodon, és azzal a vadító, dögös motoros dzsekidben, amit úgy szeretsz! Tudom, hogy nem rám tartozik, mert a magánélet szentsége stb. de van már valaki, aki esetleg érdeklődik utánad?
Jó volna még beszélgetni, de olyan kevés időm van, tudod! Kérlek itt mellékelem, hogy hova írhatsz nyugodtan, mert csak én fogom megnézni! Írjál minél többet és többet! Nagyon hiányzol nekem! Egyszer jó volna beülni valahova dumcsizni, mit gondolsz?!
Légy jó, és maradj lélekben erős drága Tündér!
Milliószor puszillak!


Fruzsina még sokáig csak bámulta a képernyőt, mely most rendkívül szárazzá, és elviselhetetlenné tette, hogy a szeme kiszáradt, és nedvességre lett volna szüksége. Elérkezett az ideje, hogy végre ő is írjon valamit magáról, bár abban tökéletesen egyetértett gondoskodó szülei nézeteivel – miszerint: az éjszaka elsősorban arra való, hogy az ember tisztességesen, és lehetőleg tartalmas kipihenhesse magát. És ebben nem is talált semmi kivetnivalót.
 ,,Vajon miért csak most jelentkezett ilyen hosszú idő óta?” – futott át a gondolat az agyán, és rájött arra, hogy ő legalább annyira ludas a dologban, mint a legjobb barátja, mert neki sem volt mersze, hogy annyi évre utolsó találkozásuk után vegye a bátorságot, és megkeresse, vagy felkutassa, hogy merre vetette őt a végzet? És akkor elkezd itt még saját magának gyerekesen panaszkodni! Nevetséges egy helyzet!
Észre sem vette és az a kellemetlen rikácsoló hangú ébresztőóra jelezni kezdett pontban fél hatkor, ami egyet jelentett a savanyú ténnyel: ideje munkába indulni.
Fruzsina amilyen gyorsan csak – a reggeli alapvetően kómás, másnapos állapotokból -, feltornázta magát, kiment a mellék helységre elvégezni a dolgát, és utána a fürdőszoba hófehér csempéjére ráragadt fogpaszta maradékával is illett megbirkóznia, elvégre rend a lelke mindennek!
Ahogy csak tőle telt egy agyon gyűrött pólót vett fel-fel a hozzávaló megint csak szétszakadt farmerral. Kócos hajával gyakorlatilag sohasem foglalkozott eleget, mert nem látta értelmét, hogy egész napját szépítkezéssel töltse, majd fogat mosott, beágyazott ezzel is eltüntetve a ,,bűnös” éjszaka maradványait, majd megreggelizett és elindult dolgozni.

Az elmúlt években szinte sorozatosan követték egymást a munkahelyi váltások, kisebb csalódások, összetört szívek, félbehagyott, dédelgetett tervezgetések. Játszott egy rock bandában kezdetben dobolt, majd amikor pörgős életvitele már unalmasnak találta a ritmust átváltott az elektromos gitárra, és azt tervezte, hogy saját csajos bandát alapít. A zenei meghatározott irányvonal viszont a tagok között is újabb és újabb konfliktusok forrása lett. Aztán jött egy kissé hanyag, és nemtörődöm módon megszervezett avantgárd est, egy pincegödörben, ahova rendszerint a társadalom alapvetően bűnöző, és egyéb elemei jártak; csupa olyan személyisége a föld nevű bolygónak, akivel az ember nem szívesen akadna össze egy kihalt sikátorban éjnek évadán. Ezt követte a sorban néhány valóban őrülten unalmas nyári diákmunka – ahol a feltörekvő diákseregnek feltett szándéka volt, hogy a Balaton összes lakosságával nemcsak hogy megismertetik a fokhagymás, sajtos lángos élvezeti cikkét, de ha szerencséjük volt és a borravaló kisebb hányada a zsebükben landolt, akkor még mindig ott lógott a levegőben a kérdés, miszerint a főnök milyenfajta részesedést ajánl majd fel a hasznot teremtő üzletből. Aztán ahogyan az már lenni szokott – kivált főként azokkal -, akik még zöldfülűeknek számítottak az üzleti világ nagykutyáihoz képest, hogy az adott lángos bódét üzemeltető főnök kerekperec kijelentette, hogy az alkalmazottaknak a haszonból is csupán annyi jár, amennyi munkaórát adott nap le is dolgoztak! Így lett Fruzsina kisemmizett, és ezt utálta. A legőrültebb elképzelés, melyen aztán jókat mosolygott később az volt, hogy beiratkozott egy rúdtáncos tanfolyamra, ahol a vendégeket különböző akrobatikus, és szaltó mortale-gyakorlatokkal kellett szórakoztatni, és a plusz borravaló fejében itt is bizonyos pikáns, és provokatív dolgokat kellett az adott roppant csinos hölgyeknek ahhoz teljesíteniük, hogy megtudjanak, élni keresményeikből. De aztán hamar rájött, hogy bármennyire is dögös, és vagány csajnak hiszi magát a rúdtánc mégsem az ő világa; saját önfejű makacssága is közre játszott abban, hogy soha nem engedte volna meg, hogy egy idősebb fazon csak úgy benyúljon a bugyijába, és azt tehesse vele, amit csak akar megszabott időkeretekben mérve!
A második nyári munkavállalása is kezdett egyre nyomasztóbb színeket, és sötétebb kontrasztokat ölteni. Még a hőn szeretett kisvárosi, békés nyugodt környezet is kezdett kilátástalannak tetszeni. A kisvárosi környezetben az volt számára a legriasztóbb, hogy miután itt minden szomszéd ismerte a másikat az ember nem burkolózhatott szabadon, és függetlenül a névtelenség ködébe, amikor csak szerette volna, mert szinte kivétel nélkül nem telt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne akadt volna egy-egy locsi-fecsi, túlbuzgó szomszéd néni, aki ne figyelte volna az ablakából, vagy amikor a kutyusa guanóját szedte össze, hogy hova megy egy csinos, fiatal, és extravagáns lány az éjszakában? Arról nem is beszélve, ha a kedves, idős néni esetleg elkotyogta valakinek az esetet, akkor a nap végére már biztos volt a pletyka hatása, amiről a szülők is villámgyorsasággal értesültek.
Tulajdonképpen mindig is a szüleivel lakott a volt gyerekszobájában, ami most kisebb trehányságával sokkal inkább egy összezsúfolt mindenféle holmival teliaggatott csatatérre emlékeztetett, ahol három hónapig lehetett volna takarítani, úgy hogy az ember a legkisebb szalmaszálat is megtalálná. Különben sem igen vonzotta az albérletek meglehetősen, és sok esetben pofátlanul ingadozó, borsós ára. Mégis a szülői otthon nem tűnt elviselhetetlennek, és szűknek. Annál is inkább, mert Fruzsina olyan mély érzelmi szálakkal kötődött az anyához, hogy nem volt olyan kényes, vagy tabu helyzet, amiben – legalább is -, kezdetben ne kérte volna ki bölcs tanácsát.
- Mikor lesz már végre kis unokám, akit kedvemre pesztrálgathatok? – kérdezte több alkalommal kivételesen az apja, aki mióta csak  kórkedvezményes nyugdíjas lett, előszeretettel ütött meg megjegyzésekkel tarkított észrevételeket nemcsak a vacsoraasztalnál, de egyéb helyeken is. És makacsság dolgában a lánya pontosan rá ütött.
- Jaj, apus! Hát honnét tudjam! – vetette oda. Ezt követően persze minden beszélgetésnek az lett a vége, hogy miután ide-oda dobáltak egymás között egy-egy feldobott témát a vihar, és a kölcsönös kirohanások előbb-utóbb rendben lecsendesültek, és az apuka szépen lassan kezdett beletörődni, hogy egyetlen lányának csupán azért van érettségije, mert nem volt elég elhatározása és mersze hozzá, hogy megtalálja az életben az egyéb lehetőségek címszó alatt ötletelő képességeit. Ellentétben a legtöbb volt gimis osztálytársával, akik mint már felelősségteljes és boldog családanyák már nem ritkán de előfordult, hogy egyszerre három-négy gyerkőcöt is neveltek, és nem győztek önmagukról, és kis imádni való családtagjaikról megosztani fotóikat a közösségi oldalakon.
Azonban időről időre felbukkant az életében Balázs is. Az érettségi után Fruzsina a családdal – édesanya szerelmes volt az utazásba, és előszeretettel kedvelte az olyan különleges és lehetőleg egzotikus paradicsomi helyeket, ahol a hőmérséklet nem megy harminc fok alá -, elment nyaralni. Óriási pálmafák árnyéka hamisíthatatlan Karib-szigeteki hangulatot árasztott, és a kókuszdióból nyert értékes nektár-koktélt a világért sem hagyta volna ki – ellentétben jó néhány izmos, macsó feltűnően zaklatónak vélt közeledését, ahogyan sokan a szemüket meresztgették – főként a tengerparton -, amikor a család levonult, hogy ,,jelképesen” mártózzon egyet a hűsítő habokban. Ahogy a tengerparti hófehér homokra tette a törülközőjét, és a szükséges káros napsugarak elleni védelmi naptejeket, mert bármennyire is barnult könnyen, anya tanácsára nem ártott sohasem, ha az ember megelőzi a bajt, és védekezik kellemesen elücsörgött, és a napjai legjobb része az volt, amikor szabadon belevetette magát a hullámtarajos habokba, hogy élvezze a tenger hullámzó mélységeit. Szívesen búvárkodott. Még kacsauszonyokat, és légző pipát is vásárolt erre a célra az egyik part menti szupermarketben – és mivel kötelező volt, hogy a vevő alkudjon annál jutányosabb ár, amennyire azt egész felszerelést megkapta később kiderült, hogy nagyon jó üzletet kötött! A felszerelés ugyanis olyan jól működött, ahogy mindig elfelejtett a víz felszín fölé nézni, és sok esetben előfordult, hogy egy-egy bikinis tündért is majdnem szabályosan elgázolt túlzásba vitt csapkodásaival, és lábtempózásával.
- Hay! You’re a really pretty baby!  – vetette félvállról feléje egy tekintélyes bicepszekkel gorillafej.
- Thank you very much, but please could you miss me?  – így ő.
- Oh, of couse!
S ezzel gyakorlatilag a tengerparti randizás reménye is kútba esett; semmi kedve sem volt hozzá, hogy egy olyan különleges trófea legyen valamelyik menőbb nagyágyú ágyában, aki végig fekteti az áldozatait, és aztán másnap már a nevükre sem emlékezett.
Szinte minden éjjel – különösen, amikor a hold is kidugta ezüsttányérját a fülledt fellegek mögül -, kiült a hotel teraszára, ahova az előrelátó szállodai alkalmazottak már jó régen beszerelték a légkondicionáló berendezést, hogy a vendégeknek kellemesebb lehessen a szobai hőmérséklet, és amit valami miatt az apja mindig elfelejtett hajnalban lekapcsolni, ennek következtében a szoba alig volt több, mint tizenöt fokos, miközben odakint még éjjel is tombolt a kánikula.
Amikor senki nem látta, megengedhette magának, hogy kicsit bűnözzön: a nedves törülközőbe belecsavarta a retiküljét, amit mindig magával vitt, hogyha már egyszer a külseje nem olyan, mint egy lánynak, legalább nyomokban emlékeztesse az embereket arra, hogy ő is a gyengébbik nemből való. Óvatosan, hogy a cigarettaszálakban már több kárt a nedvesség ne tehessen kihalászott egy szálat, és mint aki különleges kincset talált ajkához emelte, és azonnal rágyújtott. A füst károsan kapargatta előbb a torkát, aztán a nyelőcsövét, míg végig kisebb fulladást is előidézett, de nem foglalkozott vele; elmerült a tudatban, hogy legalább átmenetileg kicsit magában lehet, és gondolkozhat az élet dolgain… Pedig a halhatatlan romantika reménye csupán egyetlen karnyújtásnyira volt tőle. Még a mobilját is kivitte a teraszra. Aztán jókor gondolta meg magát, mert Balázst felhívni úgysem tudta volna, miután egyikük sem adta meg a számát a másiknak, mert az ő idejükben tört be a mobilőrület. Gyorsan kikapcsolta.
A barátság kicsit őrjítő megközelíthetőségébe süppedtek – legalább is Fruzsina így gondolta -, és azt szerette volna, ha egymás mellett feküdnek, és kitárják egymásnak sebezhető szívüket!

Később kiderült, amint Fruzsina is egyre ügyesebben szörfölgetett a világhálón, hogy Balázsnak elég jól jövedelmező könyves vállalkozása lett – persze csak ő gondolta azt, hogy az élete biztosított sínre került -, valójában azonban az volt a helyzet, hogy kétségtelen Balázs a gimi után rohamléptekkel megírt egy-két regényt, novellát, és olyan sok verset, amennyit csak tudott, és vagy harmincöt kiadónak el is küldte kéziratait: hol személyesen, hol pedig főként digitális formátumban, viszont a kiadók többsége sem kockáztatott feltörekvő, ismeretlen szerzőkkel aztán pláne nem, így történhetett, hogy műveit, és egyéb irányú szárnypróbálgatásait végül egy self-made-Publishing kiadó adta ki, amelyik egyéb költséget csupán akkor számított fel, ha az adott szerző valamelyik rokonszenves és borsos árú szolgáltatásait megrendelte. Ettől függetlenül Fruzsina úgy érezte, hogy most először nagyon büszke volt arra a kissé hóbortos csodabogárra, aki a legjobb barátja is volt, de szinte olyanok voltak egymásnak, mint a testvérek. És ezt a nagyon jóleső tényt minél inkább szerette volna most vele megosztani! Miután persze Balázs rendszeresen küldözgetett neki e-maileket a kölcsönös barátkozás szálait rendszeresen sikerült új mederbe terelni, hiszen nem volt már teljesen egyedül.
Balázs olyan hosszú, és rendszerint sűrített gondolatokkal erőltetett leveleket alkotott, ami nem nélkülözték a nagyon jó, könnyed humort, sem a viccességet, de volt bennünk valami nagyon mélyen átélt filozófiai él, amit viszont Fruzsina nem tudott hova tenni. A levelek valójában baráti vallomásoknak lettek szánva: hogy mennyire jó lenne egyszer már istenigazában összefutni, és kibeszélgetni a mindkettejükben felgyülemlett stresszt, és feszültségpontokat, és hogy megoldást kellene találni a jövőre, ami mint valami morgós buldog egyfolytában a sarkukban lihegett, amióta csak kiléptek az életbe. Fruzsina kivételesen még azt is elnézte és számtalan alkalommal megbocsátotta régi barátjának, hogy több mint tizenöt oldalas kusza levelei rendszerint annyira hemzsegtek a különféle helyesírási hibáktól, hogy aztán egy magyar tanár már az első oldalak elolvasása után elégtelenre minősíti. Később Balázs önként avatta be, hogy az érettségi szóbelin magyarból csupán azért kapott négyes alát, mert az elnöknő véleménye alapján kétségtelen hogy roppant tehetségesnek bizonyult, viszont a helyesírásnak is kifogástalannak illett lennie, hogy a többséggel szemben a megfelelő döntés ne kelthessen kiábrándult igazságtalanságot. Cserébe Fruzsina is megtisztelte őt néha egy szülinapi, vagy névnapi jókívánsággal, melyet bármelyik ünnepekkel foglalkozó honlapról letölthetett és fotó formátumban továbbíthatott is.
Most úgy határozott, hogy készít digitális fényképezőgépével néhány igazán vadítóan dögös és nagyon ütős képet egy sportos és roppant erotikus testrészéről, és amilyen gyorsan csak lehet email-hez csatolva meglepi Balázst!
-… Mondd csak édes lányom? – rontott be hozzá egyszer-egyszer az apja, ha valóban kicsit mérges indulatok keringtek az ereiben. – Kinek írsz te már megint, ha szabad kérdenem?!
- Csak magamnak firkálgatok, hisz tudod. Szeretném karban tartani a tollaimat, és ezekre kiváló módszer, ha az ember kicsit mindig bejáratja őket.
Aztán kissé aggodalmasabb, megértőbb arccal folytatta: - No, de hát édes lányom! Ne gondoltál arra, ha továbbra is abban a gyorsétteremben melózol, hát milyen nyugdíjad lesz?! És én vajon mikor unokázhatok? – Mert ami igaz, az igaz Fruzsina már több mint öt és fél éve dolgozott egy gyorsétteremben, és a kívülállóknak úgy tűnhetett, hogy esze ágában sincs változtatni jól bevett szokásain, megrögzött tradícióin, és ez sok esetben újabb és újabb konfliktusforrásokat generált közte és nyugdíjas apja között.
Aztán telefonált egy már gimiben is rászállt, nyomulós fiatalember, akinek kétségtelen, hogy isteni Adonisz alkata volt, és olyan kidolgozott teste, hogy azt bármelyik férfi fehérneműmodell megirigyelhette volna, és Fruzsina elkövette azt a hibát, hogy a szüzességét egy olyan közönyös, és kisstílű suhancnak tartogatta, aki többre értékelte mindig is a verdáját, és azt, ha anyuci kellő rendszerességgel feltöltötte arany hitelkártyáját. A bő kétórás filmvetítés után a srácnak konkrét elképzelése volt egy ilyen ultra dögös kis ,,macával” ahogy egymás között a fiúk akkoriban emlegették a lányokat, és eltökélte, hogy lefekteti: vagy így, vagy úgy! Amikor a filmnek vége lett, és a pop cornos zacskók zizegését lehetett intenzíven hallani a srác határozottan megmarkolta a jobb mellét, mintha egy használati cikk lenne, amivel bárki elszórakozhat. Valami azonban nem stimmelt, és meg is szakadhatott. Fruzsina egyáltalán nem úgy képzelte el az első szexuális együttlétet, hogy miközben ő idegességében apró, finom ujjait tördeli, hogy valamiképpen megnyugtassa felzaklatott, és izgatott idegrendszerét, addig alkalmi partneréből csak úgy dől a tömény, és a különféle aperitifek égetett szaga. Miközben a srác végig csak önmagával volt elfoglalva, és a hibátlanságig tökéletes teste apró mozgatórúgóit búgta egyfolytában a fülébe. Ez minden volt, csak romantikus nem! Aztán semmi. Egyetlen árva szó sem eset a dolog megtörténte után közöttük, mert a hektószámra bevedelt piától a srác úgy kiütötte magát, hogy másnap már semmire sem emlékezhetett.
Míg végül egy nagyon orkán erejű szelekkel kísértő utolsó márciusi héten ugyanez a tenyér bemászó kis mitugrász nem jelentkezett a vadi új Peageaut lenyitható tetejű Camerójával:
- Hé ciccám? Volna kedved bepattanni az anyósülére, találtam neked egy új munkát!
Fruzsina akit világ életében a gépek vettek körül, és a műhelyek olajszagának jobban örült mindig is mint egy kifinomult, puccos partinak, különösebb rajongást egyáltalán nem érzett az új munka iránt, hiszen lelke mélyén mindig is tudta, hogy kétes alakoktól, akiknek még a szavára sem lehetett adni elfogadni semmit sem szabadna, de kiszeretett volna törni a gyorséttermi láncok örökös hullámvasútjából, ahol egy fix fizetése volt az embernek, viszont lehetőség az előléptetésre szinte semmi. A Gödör klub pedig egyfajta nagyon új hullámos, szórakoztató társulás szeretett volna lenni, bár kezdetben a srác nem fejtette ki egészen pontosan, hogy ez mit is takar? ,,Talán ez az első állomás, hogy végre karrierépítésbe kezdhessek, és ne érezzem magam egy kis senkiházinak!” – gondolta el. Becsomagolta a holmiját egy aprócska fekete bőr hátizsákba, és azzal a biztonságot sugalló kijelentéssel, hogy amíg nem talál albérletet magának, egy barátnőjéhez költözik. Megvált mérgelődő apjától, és aggódó édesanyától, aki a búcsú utolsó perceiben alig akarta elengedi kis csöppségét!  Hiszen az anyák ehhez mindig is jobban értettek!
- Ne felejts el kicsim mindig telefonálni, ha már berendezkedtél az új életeddel! – feltűnően tördelni kezdte finom kezeit, melyet a lánya tőle örökölt, miközben világ életében erős asszonynak mutatta magát, és csöppet sem szerette volna, ha ez a fajta megingathatatlan nimbusza pillanatokon belül romba dől.
- Tudom anyu, jól tudom! – átölelte, mert érezte, hogy talán ez lehet majd az utolsó alkalmak egyike, amikor ennyire családiasra, ugyanakkor pedig nagyon is belsőségesre sikeredik közös percük. – Megígérem, hogy jó kislányod leszek, felhívlak, és ha valamelyik macsó srác bepróbálkozik szétrúgóm az izmos valagát! OKÉ?!
- De aztán, ha már végleg kíváncsiskodol, legalább fogamzásgátlót vegyél be!
- Hány éves is vagyok?! – tette fel a kérdést. – Ugye már legalább öt éve leérettségiztem, és te – ha jól emlékszem annak idején -, azt mondtad, hogyha elérem a felnőtt kort, már önállóan is dönthetek! Hát, nos, itt vagyok még! Ne félj semmitől! Ha gáz lesz te is jól tudod, hogy az első ember leszel mindig, akit értesítek! – gyöngéden megpuszilta, megölelgette, ezúttal, mint egy ifjú hölgy, aki támogatja a szülőjét, s hogy a búcsú ne lehessen még felkavaróbb vette a hátizsákját fölpattant a motorjára, melyet az apja segített megszerelni a garázsukban, melyet kikiáltottak jelképes műhelynek, és nagy gázt adva elviharzott.
De aztán alig telt el mindössze három savanyított hónap azzal a beképzelt, kis sráccal, aki anno felajánlotta neki a rúdtáncos szakmai fortélyait, és hogy állítólag mennyi ,,lét” lehet majd vele kaszálni, röpke pillanatok alatt máris megbánta eredeti elképzelését és döntését, hogy valami újat is kipróbálhat, mely majd a lehetőségek tárháza felé repíti. Hová tűnt a belsőséges légkör, és bajtársias szellem az új munkatársak között? Régebben, amikor még a gyorséttermi láncnál melózott napi tíz-tizenkét órát is váltott műszakokban vegyest, az akkori kollegák legalább mind kiálltak egymásért, mert hittek abban, hogy fontos a munkájuk, mellyel egy kicsit megkönnyíthetik az emberek életkörülményeit – bármennyire is furcsán hangzik a koleszterin, és a kellemes zsírpárnák területén. Viszont ebben a kis lokálban, ahol kezdett a társadalmi értékközvetítés alapjait is csupán az adhatta, ha minél módosabb, és pénzesebb kuncsaftok látogattak ide, akiknek mindenképpen a kedvében kellett járni, ha akartak is maguknak valamicske csekélyke hasznot! Viszont Fruzsina már jó előre a legelső munkanap előtt, amikor újdonsült, ifjonti főnökével bizonyos kollektív szerződésfélét lefektettek kikötötte, hogy esze ágában sincs használni a testét, amit bárki megkaparinthat magára, csupán erotikus jellegű táncolásról eshet szó, semmi többről!
A kisstílű főnöke nagyon vonakodott ezt elhinni, és erőteljesen húzta a száját, de nem lehetett apelláta, mert már jól ismerte Fruzsinát a gimiben is, ha bárki kötekedett vele egy jól irányzott Kung fu mozdulattal úgy a padlóra küldte az adott ipsét, hogy annak minimum bordatörése, és kiadós orrvérzése támadt. Elvileg egy olyan szolgáltatást nyújtó egyesületként lettek bejegyeztetve a munkavállalói helyeken, akik szolgáltatnak, és bizonyos dolgokat keményen bevállalnak. Legalább is a munkaügyi szerződésben ez állt, melyet Fruzsina biztos, ami biztos tüzetesen egy ültő helyében többször is átolvasott. ,,Torkig vagyok ezzel a beképzelt szarházi alakkal!” – hajtogatta egy bájos, szintén őzikeszemű szépség, akinek hamvas bájait előnyösen kidomborították a különböző női kozmetikumok. Fruzsina egy heti ledolgozott munkaidő után gondolkodóba esett, és több kérdést is igyekezett feltenni magának: minden kérdése azzal végződött, hogy: ,,Mi a fenét keresek én itt?! És hol szeretnék lenni e pillanatban?”
Nagyon szeretett volna kicsit megint együtt lógni legrégebbi barátjával, Balázzsal!

- Balázs báci! Az ősemberek használtam mikrót?
- Nem kis angyalom, abban az időben még nem ismerték! – hátat fordított, amíg a következő feladatot fel nem írta a táblára. – Van esetleg egyéb kérdése a társaságnak? Most még bátran, nyugodtan lehet kérdezni, de ne feledjétek, hogy holnap röpdolit írtok, és nagyon szeretném, ha mindenki hozná a legjobb formáját, mert hármasnál rosszabb jegyet nem szeretnék adni!
- Balázs báci! Nagyon nehezek lecnek a feladatok? – kérdezte ugyanaz a kis cserfes, lenszőke hajú kislány, aki már az imént is kíváncsi érdeklődésével vonta magára a közös érdeklődést.
- Nem kicsim, szerintem a ti gondolkodó értelmeteknek ez már meg se kottyan!
- Ugye tetcik majd segíteni, ha nem tudunk valamit?
- Hát persze angyalom! Figyelem, gyerekek! Kis figyelmet szeretnék kérni! Mindenkinek nagyon szívesen segítek, de szabály lenne, hogy elsősorban a ti tudásotokra lennék kíváncsi, hogy mennyit sikerült fejlődnötök! És attól tartok, ha én oldom meg a feladataitokat, akkor később a javításnál komoly gondjaim támadhatnak, ha önmagamat kell értékelnem!
Aprócska tanteremben tanárkodott, és amióta a legelső gyakorlóórai foglalkozásán sikeresen átesett nagyon elégedettnek, és boldognak érezte magát, hiszen végre akadt egy olyan hely, ahol kicsit megedződhetett soványka önbizalma területe. A Seress Miklós Általános Iskola amellett, hogy különösen nagy igényt fordított a diákok minél hatékonyabb, és minőségi elvű oktatási színvonalának fejlesztésére, nem feledkezett el, hogy a tantermeket ízléses, és mindenféle tantárgytól függően praktikus oktatási eszközökkel; uralkodók, történelmi személyiségek portréivel lássa el. Jó szerencsével, ha a büdzsé megengedte még egy használt írásvetítőt is tudtak szerválni, aminek a segítségével Balázs előnyösebb körülmények közt tudta – főleg helyettesítő órái alkalmával -, a nyolcadikosoknak demonstrálni a II. világháború főbb konfliktusait, és összefüggéseit.
Maga a tanterem szórakoztató volt ugyan a különféle arcképekkel, és színes térképek tapétaként használatos funkciójával egy ideig, mégis, amikor a csengetés megszólalásával, amikor kiürült a terem, és egyetlen teremtett lelket nem lehetett sehol sem találni Balázsra vigasztalhatatlanul rátelepedett az üresség és a magány tartós, és egyetemes érzete. Szobanövények voltak például a katedra melletti kis asztalkán, amit minden egyes órában illett meglocsolni, mert a másik szobában székelt a technika tanárnő és mindig is kényes volt gyermekeiként nevelt növényeire, amiknek a többsége a páfrányok, és fikuszok családjából került ki.
Ám ennek a kissé nagyon melegre sikeredett májusi napnak a végén az egyetlen hang, ami megszakította a jó ütembe vett tananyaggal való haladási irányt az a falakon keresztül is hallható énekóra éppen aktuális skálázása volt. Balázs sosem akart kibújni úgymond a kötelességei alól, mint egy gróf, vagy báró, aki helyet szolgák hada sürgött-forgott, de néha nagyon jólesett volna számára is, hogy a kisebb, és jelentéktelenebbnek tűnő – főleg adminisztrációs feladatokat, mint a napló, és az óraszámok kötelező kitöltése -, valaki beírhatta volna helyette is.
Azon tűnődött magában igaz csak egy futó pillanatra, hogyha a holnapi röpdolgozaton is mindenkinek segíteni fog, vajon mit szól majd ehhez az osztályfőnök, aki mindig is megkövetelte, mint szigorú erkölcsi tekintély, ahogy a diákok teljesítményét szakszerű szükségszerűséggel fel kell mérni kötelező érvénnyel! Persze azt, hogy ez a szakszerű szükségszerűség pontosan mit is jelent tulajdonképpen soha nem határozta meg!  Igazából a dolgozat előtt alig egy nappal már felesleges is volt amiatt aggódnia, hogy mit is szólnak majd a fennálló eredményhez; tekintettel nagyon szorított az idő kevéssége.
Balázs fölállt tanári asztala mellől, és majdnem ismételten elkövette azt a megbocsátható hibát, hogy szandáljával felbukott a katedra kiálló, magasított részében, melyet annak idején csupán azért tettek magasabbra, hogy ezzel is érzékeltessék a tanár, mint valami különös ,,mindentudó” a diákok felett áll sok esetben!
Kibámult bamba szemekkel az ablakon, miközben a fülledt májusi égbolton lassan cammogó bárányfelhők vonultak át, és ekkor ismét eszébe jutott Tündér. Vajon mi lehet vele? Hiszen már több, mint egy hónapja nem érkezett tőle sem e-mail, sem SMS!,, Biztos, hogy megint valami komolyabb balhéba keveredhetett mert nem szokott ilyet csinálni, mindig tájékoztat!” – futott át az agyán.

,,Szia te Drága Sünöm!

 Mi a helyzet veled? Megtaláltad már önmagadat, vagy egyelőre még próbálgatod a nagybetűs ÉLETET, mint mindenki más? Biztosan ki fog röhögni – bár te egyáltalán nem az a felszínes típus vagy -, de magam előtt láttalak már többször is az álmaimban, amint egy íróasztal fölé görnyedsz, hogy kiizzad magadból a művészi, költészeti gondolataidat, miközben egy szőke hajú pici lányka az öledben csücsül. Gondolom, már tanáros szemüvegben olvasod ezt a kis üzit. Hát a feltétlenül szükséges csak akkor vedd fel, mert egyébként már milyen régen is lehetett, hogy utoljára egymás szemébe nézhettünk?
Képzeld új állásra tettem szert, amit el kellett hagynom, mert az úgymond ,,pénzesebb ügyfelek” szó szerint rám akartak akaszkodni, és tudod, bármennyire is az ember szeretné magát megtalálni a világban, soha nem szabadna, hogy lealacsonyítsa magát, de talán ennél fontosabb, hogy azokban a bonyolult erkölcsi nézetekben, amiben hisz nem szabadna önmagát is feladnia! Ugye értesz engem?! Butaság, persze hogy értesz, ezért vagyunk mi a legrégebbi barátok, mert szinte mindent tudunk egymásról!
Jaj, bocsáss meg hirtelen meg se kérdeztem, hogy hogy megyeget az iskola? Tanítasz már, vagy kineveztek ofőnek is? Megkaptad a fényképeket, amit küldtem?
Kicsit provokatívra, és szándékosan dögösre vettem a fürdőrucimban a formát, hogy lásd mennyire adakozó kedvemben vagyok!
Képzeld viszont behívtak egy eléggé felkapott szórakozóhelyre rúdtáncosnak! Mit gondolsz? megállnám ott a helyemet? Szerintem szuper lenne megmutatni, hogy micsoda akrobatikus fegyelem, és koncentrálóképesség szükséges egy-egy fordított fejenálláshoz. Na, majd meglátom, hogy alakul, és akkor még üzenek!
Eldöntöttem, hogy a munkanélküli központba legfeljebb csak akkor teszem be a lábamat, ha már végképp magam alatt leszek, és megszorulok; most egyelőre egy kis albérletben nyomorgok a barátnőmmel, aki nagyon rendes, mert tisztán tartja a holmiijaimat, és mindig rendet rak helyettem! Félre ne értsd! Egyáltalán nem az a célom, hogy tökéletesen kihasználjam a gondoskodását, csak egy fáradt melós hét után olyan jólesik a lazítás! De megígérem, hogy megtanulok főzni, csak tudod… sokszor idegem sincs hozzá!

Fruzsi még tétovázott, hogy vajon mit lehetne egy régi ismerősének még írnia; vajon mit írhatnak még le az emberek, mikor minden egyes szóval elszámoltak önmagukban, és mindet komolyan is gondolták?! Az egész kész röhej! Most viszont már késő lenne újra leírni az egész ,,ömlengési jelenetet” de még itt állt előtte a nyitva hagyott kérdés: Hogy búcsúzzon el? A ,,milliószor puszillak” kicsit túl erőltetett, a ,,puszillak” nagyon laza, túlságosan is, az ,,üdvözöllek” egyszerűen hivatalos.  Végül meggondolta magát és csak annyit írt:

Puszil a Tündér!

Majd kikapcsolta mobilját. Most villant csak át az agyán, hogy égbekiáltó lesz az SMS díja, hogyha valaki ennyit körmöl, hiszen egyetlen jól irányzott üzenetnek is negyven forint volt a tarifája. De ez most csöppet sem zavarta. Sőt! mintha, mélyen legbelül szíve lehiggadt volna, és egyenletesebb, jólesőbb érzéssel kezdte volna pumpálni a vért az erek alagútrendszerei felé. Már a tudattól is boldog megkönnyebbülés járta át, hogy régi barátja majd elolvassa az üzenetet, és nemsokára kényelmesen válaszolni fog neki.
Balázs édesanya valóságos világutazónak számított, hiszen még nem töltötte be a középkorúság átkaként fémjelzett időt, és már majd minden Mediterrán vidéket bebarangolt; különös tekintettel a kellemes, meleg égövi, alapvetően tengerparti üdülőhelyekre, bár nem zárkózott el egyértelműen a történelmi nevezetességek megtekintésétől sem! Diákként nem különösebben rajongott a történeti összefüggések belemagyarázós anekdotáiért, mégis amikor a görög, olasz, és spanyol romantikus, és egzotikus üdülőhelyekre látogatott a családjával átjárta valami különös nyugalom, és belső harmónia. Imádta, ha nem kellett folyamatosan az óráját néznie, vagy ha minden másodpercben valahova rohannia kellett, mint munkaidejében. Csak kiült egy eltévedt pálma, vagy egyéb fa árnyékába, és hagyta, hogy a bombázó, szinte vakító nap jócskán megperzselje, amivel aztán később sikeresen eldicsekedhetett a munkahelyén.
Balázs tulajdonképpen mindig is az édesanyához kötődött. Pszichológiai szempontból ez teljesen természetes, hiszen a lányok sem voltak másként az apjukkal, de Balázs olyan szoros kapcsolatot érzett az anyával, hogy a szülőnek azért nem ártott néha-néha időközben felnőtté lett gyermekére koppintania, hogy már szeretne unokázni, és ezért tegyen meg minden tőle telhető romantikus cselfogást!  Mindenki, akivel csak Tömpené Judittal találkozott rögtön kiszúrta az asszony halasztást nem tűrő, karakán határozottságát, ami egészen nyilvánvaló dolgokban nyilvánult meg a leginkább. Apjától – főként gyerekkora molett, és túlsúlyos korszakaiban valósággal rettegett. Ugyan mit is várhatott volna egy olyan embertől, aki képes a fürdőszobában eltölteni – ha nem kell sürgős ügyekben elmennie otthonról -, egy egész napot? Az a különös hiú arroganciáját valahogy sehova sem tudta tenni magában, megkedvelni a fölöttes egoját pedig végképp nem. Ne essünk tévedésbe! Szerette és tisztelte az apját, de tisztes távolságból, és akkor volt a legboldogabb, ha csöndes magányába visszahúzódhatott! Talán az emberi törvények betarthatóságát tanulhatta meg legjobban a családja tagja között. Azt, hogy néha valósággal megér egy golgota-járást is, és roppant nehéz, de muszáj mindenáron emberségesnek maradni, mert akkor az embernek tisztán maradhat sebezhető, és törékeny lelkiismerete.

Főleg vacsoraidőben étkezett együtt a kis család, és ekkor a társasházi panel valósággal zengett – köszönhetően a kiváló visszhangot keltő akusztikának -, a főleg olaszos temperamentumra jellemző rikácsoló perpatvaroktól.
Feleségénél kemény négy évvel idősebb férfi volt az apja. Magas, feltűnően jóképű, cingár alkatú, és különös, fekete humorral fűszerezett társasági ember, akivel nagyon könnyen meglehetett találni a közös hangot; barátkozásra tökéletes partnert találhatott benne a másik fél. Viszont gyengeségei között illik megemlíteni, hogy sok esetben kompromisszumokat átlépve, és a türelem ingatag lábait is áttörve valósággal majd felrobbant az idegességtől, és önmagát marcangoló, negatív agressziótól, ami mint egy atombomba fortyogott régóta lelkében, és amikor a kitörés közeli állapotba hevítette önmagát beütött a totális ordítozás káosza. És ekkor jobb volt, ha senki sem tartózkodik a közelében – legalább is, amíg pár perccel később le nem nyugodott. Ez is, mint egyéb hangulatváltozásai hirtelen, és pillanatokon belül következett be.
Kezdetben mindig meghívták a szomszédokat, akikre mint barátaira tekintettek; és szerettek társaságba lenni, és menni is. Balázst – amikor még kicsi volt azonnal az ágyba parancsoltak este fél nyolckor, mert a gyereknek fontos, hogy rendszer szerint éljen, viszont, amikor már kicsit idősebb lett rendszerint néma csendben, maga elé meredve, bámulta a körötte lévő, összesereglett emberek társaságát. Ilyenkor megpróbálta megfejteni érzelmeik, tetteik mozgatórúgóit. Ki milyen ok-okozat, vagy indíték vezetett erre, vagy arra, és ki milyen meggyőződésből vallotta azt a kissé könnyelmű, vagy éppenséggel nevetséges nézetet, amit eredetileg képviselt?
Ide rendszerint apja néhány buszos kollegája ugrott be egy-két pofa sörre, és néha viszont a házukban az egyik régi kollegához mentek át, hogy Balázs azért mégse érezze olyan nagyon egyedül önmagát, és ekkor egy régi kollega szintén képregény, és szuperhősökért rajongó gyerekével együtt játszhatott pár órácskát, amíg a felnőttek kiteregették egymásnak ügyes, bajos dolgaik szennyesét. Ő pedig kedvére figyelte, hogy édesanya jó hangulatot tud teremteni, viszont a beszédet a férjére hagyja. Balázs osztálytársainak szüleit viszont átjárta a tökéletesség nimbusza; mintha az összes házaspár ugyanabból a tökéletesnek vélt anyagból lett volna összegyúrva: szinte alig akadt kivétel, amelyikük ne lett volna magas, kicsit izmos, vagy kisportolt, és halhatatlanul csinos, vagy szexi. Amit Tömpéné Jutka asszony egyáltalán nem szeretett az a pepecselés volt; a furcsa szóhasználattal ,,tökölés” Ez főként sziporkázó főzési-sütési tudományában, illetve gasztronómiai specialitásaiban nyilvánult meg. Sokszor még a sütőt sem tudta bekapcsolni, mert annyi nem tudta érdekelni a használati útmutató minél szakszerűbb, és lehetőleg részletekbe menő áttanulmányozása, hogy sok esetben férjét, vagy gyerekét kérte meg, hogy kapcsolják be a sütőt, amennyiben azt szeretnék, hogy legyen ebéd!
Balázs édesanya eredetileg egészségügyi szakközépiskolába járt, hiszen abban az időben a lányok előtt két választási lehetőség volt: vagy közgazdászok lesznek, vagy egészségügyisek, de az utóbbi időben egy kisebb fiókban számolta mások pénzét, ahol nagy nyereségességgel kötötte a lehető legkézenfekvőbb szolgáltatásokat, és üzleteket. S annak ellenére, hogy az idő őt sem kímélte, még mindig nagyon választékosan, kifinomult eleganciával, és roppant csinosan öltözködött. Sokszor emlegette egy-egy nehezebb munkanap végén: - Hát igen! Drágáim! Aki a kirakatban ül, annak a lehető legjobban kell kinéznie! – És meg is tartotta a szavát. Két hetenként járt fodrászhoz, és csináltatott magának porcelán berakású körmöket.
Balázzsal kapcsolatosan szinte senki sem mondta meg, hogy mi az, amit az anyától örökölt; de mindenki számára világos volt, hogy az eltökélt karakán öntudat szikrájából, és a makacs határozottságából, azért belé is szorult valami. Azért valamiféle higiéniát, és tisztaságot is, mert Balázs, ha tanítania kellett mindig hófehér inget, nyakkendőt vett, és természetesen igyekezett két-háromnaponta megszabadulni a borostájától – holott ez most nagy divatnak számított.
Ahogy édesanya arcát mindig maga elé idézte – főként, amikor a legszomorúbb pillanatokban döntések elé állították, vagy kicsúfolták -, azokkal a halhatatlan, tengerkék szemeivel, melyek sokszor, mint az aprócska jégkristályok gyilkolni is képesek lettek volna csak azért, hogy Balázs elfogadja önmagát, és jól érezhesse magát a bőrében.
Sokszor fülébe csengett anya megcáfolhatatlan kérdése:
- Édes Fiam! Hát mikor unokázhatok már végre! – erre nem tudott mit felelni. Persze szerénykedve önmagában mindig hozzátette: ,,Majd egyszer!”
Most úgy tűnt, hogy miközben túllépett bizonyos, életét befolyásoló, és meghatározó dolgokon, mintha kicsit az ifjúságáról is fokozatosan, és lassan lemondott volna – persze kezdetben csak részletekben! Folyton az kísértette, ami hosszú napjain többször is előfordult, hogy az előtte álló lehetőségek lassankint megfogyatkoztak. Mintha minden más, akinek rendezett családi körülménye van, és már gyerekei is, mintha sokkalta magabiztosabb, és talpraesettebb lett volna, mint ő, és ez gyötörte, frusztrálta. Egyes jól hangzó állásokat, mint mondjuk a bankügyi szakembert, vagy üzletembert, esetleg vállalkozót azért vallottak sorrendben kudarcot, mert Balázs sok életében nem békült ki a számok világával. Még hogy neki kellett volna egymagának elkészítenie az adóbevallását? Azonnal bele is őszült volna, holott fejének hátsó részén már erőteljesen kiütköztek rajta a kopaszság mélyülő nyomai. Úgy tűnt, hogy fokozatosan süllyed bele a tanárok velejéig unalmas, köztiszteletben álló, és roppant szirup-közönyös, mondhatni felszínes világába, ahol kétségtelen, hogy egész nap a gyerkőcök között lehetett, és akik imádták, és szerették is, de ő annál kicsit többet szeretett volna elérni, mint az osztálykönyvek szakszerű, és pontos vezetése, vagy az ellenőrző füzetek beírása stb. Ezen felül ugyan az előírt kötelesség szintén bizonyos tovább képezéseken természetesen megjelent, de ezen kívül nem rendelkezett semmilyen más képesítéssel, és semmi más nem volt a birtokában mint egy középfokú nyelvvizsga – amit szentül hitte, csupán arra elég, hogy ne tévedjen el külföldön, illetve egyetlen alapfokú diploma történelem szakon, amit – ha másutt is szeretett volna még tanítani több mesterkurzusra is jelentkeznie kellett volna, hogy szükséges papírjait maradéktalanul összeszedhesse.
Igazából persze nagyon szívesen megpróbálkozott volna az védőügyvédi praxissal, vagy az amatőr színészettel, de ha minden kötél szakadt már gyerekkorától szerves élete részét képezte a konyha, ahol imádott nagymamája ételkülönlegességeinek ősi titkait próbálta utánozni, és ellesni – persze több-kevesebb sikerrel.
Tizenhét éves volt, amikor behívták egy próba meghallgatásra az akkor még Színház és Filmművészeti Főiskolára, ami időközben átalakult egyetemmé. Az Orgon-monológot kellett elmondani a Tartuffe c. vígjátékból, és észre se vette, hogy a főnök színházi tanár sűrűn, bodorodó füstgombolyaggal egyáltalán figyelemmel kísérte-e az előadását, vagy csupán bamba szemekkel maga elé mered, hiszen még számtalan jelentkezőt kellett egyetlen nap alatt türelmesen végig hallgatnia. Amikor vége volt önkéntesi produkciójának, amit úgy érzett, hogy mehetett volna sokkal jobban is, de valamiért a kiütközött lámpaláza miatt a koncentrációs képessége is cserben hagyhatta szabadkozva, és tétován meghajolt, és mélyen lesújtott állapotban, mint aki tisztában van vele, hogy itt sem rúghat labdába a ,,vallatószékhez” ballagott.
- … Na, és mondja kedves Balázs? – mintha folytatta volna már az unalomig ismételt mondatot, mint valami szánalmas szertartást az elnök tanár. – Ha esetleg nem sikeredne ez a színházasdi akkor mihez akar kezdeni? – azokkal a vibráló, láthatólag szikrát szúró barna szemeivel meredt rá, mint aki már a felelet pillanatában összeesküvésre készülődik, miközben a kellemetlen, és nagyon irritáló dohányfüstöt a két szeme közé fújta.
- Kérem szépen… - alig jöttek torkából a nehezen megszerzett szavak -, szerettem volna… emberek bőrébe bújni! – csak ennyit tudott magából kipréselni.
Azonban mindez csöppet sem érdekelte a főnököt, és rögtön a tárgyra tért:
- Osztán énekelni tud-e? Milyen népdalokat, sanzonokat, nótákat ismer-e? – kicsit feljebb húzta a szemöldökét, mint aki tanáros fizimiskát szeretne ölteni magára.
- Hull a szilva a fáról! Soha se mondd!
A főnök színész alattomos mosollyal súgott valamit egy fiatalabb pernahajerképű embernek a mellette ülő székben majd, mint a cinkosok, akik az ítélet előtt gyilkosok módján még utolszor összekacsintják szemüket, - legyintettek, és közösen mondták meg neki az ítéletet:
- Köszönjük szépen! Kérnénk akkor a következőt!
Aztán az, hogy mit kellett volna talán jobban, ügyesebben, rafináltabban, vagy éppen újító szellemben máshogyan csinálnia – sohasem tudta meg.
A számára is oly fontos szépirodalommal való intenzív foglalkozás pedig egyértelműen a szavakkal és mondatokkal való minőségi birkózás jelentené, ráadásul helyesírással, amiben különösképp akadtak még gondjai, és rekonstruálásra váró szarvashibái, hiszen amikor fogalmazott, számára csak a szöveg, a történet kohéziós egysége létezett, és minden más másodlagosságba szorult. Viszont önbizalmának nagyon jól esett, hogy tanár kollegái, és diákja is különös szeretettel nagyon megszerették. Életének ebben a szakaszában, amikor régi osztálytársai közül szinte alig akadt valami, aki ne házasodott meg, vagy ne szült volna gyereket, neki egyszerre nagyon fontossá lett, hogy vajon az adott világhálós társkereső, pikáns romantikától sem mentes oldalakon hogyan veszi ki majd magát, ha a foglalkozása négyzetbe egyszerűen csak azt írja, hogy ,,pedagógus”?
- Nézd kicsim! Nekem nem az a feltett szándékom, hogy befolyásoljam az életedet, hiszen már felnőtt önállósággal rendelkezel, de már nagyon szeretném, és biztos vagyok benne, hogy annak ellenére, hogy néha nem úgy tűnik, de apád is már nagyon szeretné, ha látná benned, hogy valamit te nagyon akarsz, és mindent megteszel érte, hogy sikerüljön! – kezdte a vonal másik végén az anyja, aki munkahelyén – főként a nagyszünetekben -, fölhívta.
- Tudom anya, tudom! És nagyon aranyos drága vagy és jólesik, hogy ennyire gondoskodni akarsz rólam, de egyelőre még én is keresem a helyem az életben, és csak tapogatózok, és próbálkozok, hogy mi állna nekem jól! Azt hiszem, hogy kicsit jobban rá kellene startolnom az írásra, meg az irodalomra elvégre magyar szakot is végeztem, csak nem kaptam róla papírt! Te mit szólsz?!
A vonal végén néma csönd hallatszott, majd édesanyja csak ennyit mondott:
- Szerintem vágj csak nyugodtan bele! – Ő is megérezhette, hogy fiának komoly írói tervei lehetnek.
- Köszönöm, tudtam, hogy rád mindig számíthatok! Sokat jelent! Puszilom apát is! Vigyázzatok magatokra! – amint lerakta a kagylót szívében érezte a visszafogottságot, hogy legszívesebben most egy barátnő karjaiba borult volna, akit össze-vissza szeretett volna csókolni, hogy együtt örülhessen vele, és a sikerének, hogy egyáltalán ki mert állni saját eldöntött céljaiért! És ez nem kis teljesítményt, bármit is gondoljanak róla ezek után!
Kétségtelen ténynek számított már elég régóta, hogy a tanítás az egyik legszebb, és legnemesebb szakma a világon, másokkal megosztani a tudás fényét, de valahogy ebben a foglalkozásban nem fedezte fel, és nem találhatta meg a helyét.

Megtekintések: 8

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek