4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

NYOLCADIK FEJEZET



Egy meglehetősen macsósággal megáldott, első ránézésre valóságos Adonisz testű, zakós ember ült egy éjszakai bárpultnál; mintha az éjszaka egyik valóban alvilági, üzleti figurája lett volna úgy támasztotta a bárpultot maga előtt. Az embernek elég volt csupán öt teljes percet beszélgetni vele, és azonnal, kapásból rájöhetett, hogy ezt az igen kiváló fizikai és egyéb adottságokkal megáldott szexuális területen is mélyenszántó tapasztalatokkal rendelkező férfit valójában csak és kizáróan saját maga érdekli, illetve a mostani felszínessé aljasodott világban az, hogy milyen furmányos, vagy ha tetszik, kisstílű módszerekkel használhat ki másokat, amiből neki haszna származik; de még mennyire busás haszna.
Az elmúlt pár évtizedben azzal sikeredett mindent átölelő hatalmas körmönfont guruszemélyiséggé kitornáznia magát, hogy kellő becsapott alázattal és megnyerhető rokonszenvességgel mindig is azok társaságát kereste, mint az éhező farkas lesve minden apró, elejtett kívánság-morzsáikat, amikről szervesen tudta és tisztában volt vele, hogy karrierépítése szempontjából még hasznára válhatnak, mint azok a kisebb-nagyobb tárgyak, és értékes dolgok, melyeket, mint valaki nagyvilági műkincsgyűjtő az évek során felhalmozott elegáns kertvárosias villájában, aminek a meglétét gyakorlatilag senki sem firtatta, pedig lett volna mit!
Egy meglehetősen pénztárcaigényes, felkapott étteremben üldögélt most, miközben heves aggodalmában ezüstszínű, markáns és kő gazdag karórájára pillantott; mintha az egyetlen érve, hogy ilyen órát hord megmentette volna attól, hogy mindenkinek azt mondhassa nagyon sanyarúan és keményen telt a gyerekkora – ami viszont csupán foszlányokban volt igaz!
Önmagáról legtöbbször az volt a véleménye hogy a többi ember többsége is – akárcsak jómaga -, egy igen-igen bonyolult és kifinomult macska-egér játszmának a szereplői, és mellékalakjai, amiben a legfontosabb, sőt elsőrendű dolog mindig a lehető legmegfelelőbb emberek kiválasztása, hogy aztán tudatos kihasználásukkal elsősorban a saját maga életét egyengesse. Más szavakkal azt a fajta különösen rafinált stratégiai eljárást, melyet a hosszú évek alatt volt alkalma már elégszer a lehető legbriliánsabban kicsiszolni, és tovább fejleszteni udvarlásnak, vagy tudatos becserkészésének nevezte! Kinyitotta az étlapot csak, hogy felmérje az étkek széleskörű igényesnek és ugyanakkor minőséginek is nevezhető választékát, majd kezdődhetett a játék!
S önmagával szemben támasztott legfontosabb szabálya az volt, hogy nem számít milyen eszközökkel és hogy milyen áron – de mindenképpen győznie kell vagy így vagy úgy! Azt mondják azokról az emberekről, akik győzelemre születtek, és a feltétlen nyerést is, mint adottságuk elengedhetetlen biológiai, megszállott kényszerűségének vélik, hogy olyanok, mint a túlzásba vitt sikeresek, akik még a csúcsok ostromlása közben is, miközben már mindenki gyémánt keménységűre fagyott körülöttük nem tudják, mikor kell méltósággal feladni egy versenyt, ahol az erőviszonyok is radikálisan eltolódtak, és már csak a Mont Everest tetején döbbenek rá, hogy tökéletesen magukra lettek utalva.
Az a fajta túlzásokba esett luxus-életvitel, mely csupán a mostani XXI. században kezdett épek hogy – főként a felső tízezer világába masszív rohamossággal begyűrűzni és gyökeret ereszteni újabb és újabb felkapottságig hajszolt médiaszenzációt, és roppant előnyös gazdasági harácsolást engedett és tett lehetővé azok számára akik nemcsak a pénz egyetemes forgatásához, befektetéséhez értettek, de akik éles, rókaszemekkel előnyt tudtak abból is kovácsolni, ha saját maguk válogatták meg azt, hogy kik ma azok a befolyásosabb üzleti partnerek, kereskedelmi konzorciumok, akikkel nemcsak hogy mindig érdemes jóban lenni, de akiknek az üzleti életben való tartós és elengedhetetlen jelenléte legalább olyan nélkülözhetetlenül fontos akár a levegő!
A média szinte naponta beharsogta, hogy valamelyik újabb celeb álompár jött össze egy röpke kaland, vagy aprócska flört okán, és melyek voltak a kevésbé sikeresek, akik sajnos alig egy-két alatt tartósan is eltávolodtak egymástól; azt vette észre, hogy minden egyes róla megjelent bulvár, vagy újságcikk, csak még jobban megerősíti abban a kissé morbid és gusztustalan meggyőződésében, miszerint az emberek azért vannak a földön, hogy valaki ördögi, ki nem mondott szándékkal előnyösen kihasználhassa őket! És ez a fajta eszme nemcsak hogy maximálisan, és minden további nélkül kielégítette, de azt gondolta, hogy ha továbbra is így folytatja sikeresnek mondható üzleti ,,stiklijeit”, és trükkös alkudozásait nyugdíjas éveire tartósan bebetonozhatja akár még saját magát is a legújabb Porsche kabriójával, melyért a legtöbb dögös szupermodell-hölgy majd megveszett, és melyet úgy dédelgetett mintha csak a legújabb üdvöskéje, vagy szőke cicababája lett volna földuzzasztott háremében!
Idáig berregősre tett, és most néma üzemmódban aktiválódott okos telefonja kissé kellemetlenül duruzsolni kezdett a kényelmes farmerja zsebében; fölvette, mert mindig tudta, hogy a legújabb üzlettel kapcsolatos alkalmakon mennyire elő rangú a halálpontos időzítés, és a megfelelő szakmai hozzáállás és korrekt fegyelem:
- Na, csá csumi csá! Lökjed, haver! – stílusában egyszerre keveredett a fiatalokra jellemző könnyed, kissé már-már obcén utcanyelv, és a nagyvárosias szleng, amitől a fiatalabb húszas korosztály is könnyebben megérthette, mit is akart. Most is csak lazának és dörzsöltnek akart hatni. – Hát… figyel hapsikám… akkor add el… nem értem mi gond? A zsét pedig tukmáld valamelyik bulára… azok általában le vannak checkolva! Oksizzad az agyadat te gyökér!
Szándékosan használta ezt az alvilágban is nyugodtan kémnyelvnek számító, titkosított nyelvjárást, hogy még csak senki se hallgathassa ki, miről is folyhat az eszmecsere: voltak ugyanis már bőséggel ellenségei mindkét oldalon, és végzetes kimenetelű lett volna számára, ha a következő évet, mint újonc kőműves kezdte volna nagybátya egyik vállalkozásában, aki szerint mindig elkél egy-két segítő, és hangyaszorgalmú, hasznos kéz! Hát az egyszer szent! De nem ő, akit az Isten is üzleti érzékkel áldott meg! Micsoda faramuci, és megalázó dolog lenne, ha a nagymenő imázsát egyszerre csak fel kellene adnia, mert csak úgy elszállt könnyelműségében ötszázezer forint, melyet aprópénznek vélt. Ő cseppet sem azért küzdött – ha ugyan egyáltalán a küzdelem nélküli emberek lefizetését egyáltalán annak lehet venni -, hogy majd a hármas metró vonalán utazgasson fel-alá, miközben mások BMV-en, vagy Mercédeszekben feszítenek, miközben vadiúj, krómozott, ezüstös berakású felnikkel villognak! Na, azt már nem! Neki is kijárt a luxusból!
Már arra is gondolt, hogy fel kellene vennie valamilyen nagyon jól csengő, tehát ,,pénzszagú” üzletieskedő álnevet, mint mondjuk a ,,Kövér Kobra” vagy a ,,Fóka” vagy a ,,Daloló izompacsirta” vagy csak egyszerűen ,,Melák” – mindenesetre, amíg ilyen nagyon jó ütemben fut a szekér, és naponta milliós bevételekkel gyarapszik a beleegyezésével a bankszámlája, addig az egyszerű Lontai Péter név bizony nagyon is megteszi, a többi pedig már történelem, és nem is túlságosan lényeges szempont!
Mindenesetre, amíg még fiatalabb volt mintha folyamatos kisebbrendűségi komplexusa akadályozta volna meg szüntelenül léptem nyomon abban, hogy megtalálhassa önmagát, és ezáltal, kibontakozhassa rejtetten szunnyadó, briliáns képességeit. Egy Balatoni lángossütőben kezdte, mert a módosabb, kapcsolatokkal rendelkező szintén üzleteket lebonyolító apja úgy gondolta, hogy odahaza csak elpuhul, no meg végül is a munka teszi az embert emberré, meg legalább nem azokkal a félig betépett, narkós haverjaival flangálgat egész nap, és a füle botját sem mozdítja meg akkor, amikor történetesen például éppen füvet kellene nyírnia. Bikinis, lebarnult – általában külföldi cicababáknak és hódító macsó lovagjaiknak árulta -, a spórolós lángos falatkákat, melyeket a köznyelv csupán azért illetett ilyen választékos jelzőkkel, mert az esetek többségében a tulajdonos, hogy vélhetőleg spórolhasson egy rakás alapanyaggal szándékosan nem tojásból, hanem tojásporból, és nem sajttal, és tejföllel, de valami megbízható helyettesítővel töltötte ki a szükséges tésztához szánt mennyiségeket, ami a végeredmény állagán meg is látszott; csak a nagyon elfogódott, és túlzottan jóhiszemű kedves vendég nem vette tudomásul, hogy a valódi, jóízű krumplis lángos – amennyiben ténylegesen jól el van készítve -, valósággal mennyei eledelnek számít azokhoz az olcsó, minőségileg megkérdőjelezhető testvéreihez képest melyeket általában szándékosan a partokhoz közeli, tehát forgalmasabb helyeken árultak. A fizetést alamizsnának lehetett nevezni, valósággal ahhoz lett volna elég, ha valaki önként éhen haljon önszántából, de mivel így felszabadultak az általában fülledt, éjszakai estéi szabadon fejest csobbanhatott a bulizás korlátlan élvezetébe, és míg ,,apuci” hitelkártyája fel volt töltve mindenki havernek számított, aki azt mondta, ahogyan azt Lontai úr szerette volna hallani. Más véleményére pedig őszintén szólva – nem különösebben figyelt oda!
A legeslegjobb ebben az állásban is az volt, mint szinte minden állásban mely lehetővé tette a korlátlan bohém éjszakázást, és a pörgős éjszakai életet – már aki ehhez természetesen hozzászokott -, az az volt, hogy korlátlanul megvalósíthatta a csajozás uralmát! Ami az ő szintjén azt jelentette, hogy lehetőleg minél partiképesebb, ultra csinos és dögös hölgyet csábíthasson el, és mindegyikükkel kedvére játszadozzon, ha már ennyire idegzsibbasztó és lestrapáló állást választott. És ekkor pillantotta meg azt a vadóc tündért, aki valahogy másabb volt, mint az ún. parti-arcabb nagy átlag!
Fruzsina nem akart se jópofásodni, se pedig jelképesen megjátszani magát, és előadni, hogy hú, de mennyire imád vásárolgatni a többi barátnőjével; fiús, és amazonos megjelenésében nem volt semmi abból az elkényeztetett és velejéig beképzelt színvonalból, melyet a maga korabeli, beképzeltebb hisztizős lányok megengedhettek maguknak, hiszen ezáltal, csak saját maguk alatt vágták a fát!
Épp egy ismeretlen nevű buliban totális, kakofóniás hangzavarban ropta a maga stílusegyveleges, modern hipp-hoppos táncait, és még a változatosság kedvvért három daikiriki-koktél után még a parketten való pörgés kacifántos fogásait is megpróbálta, amikor megpillantotta a földi istennőt tőle alig pár méterre: Fruzsit általánosságban mindig az jellemezte, hogy soha nem akart a társaság középpontjaiként feleslegesen tetszelegni, mintha ő lenne az egyedüli észkombájn a többség tudatlansága fölött. Mindig a háttérbe szeretett vonulni, hogyha majd szükséges a megfelelő időben be tudjon avatkozni!
Ettől fogva már hiába is szerette volna más irányba terelni az eseményeket máris következett a hirtelen jött, kölcsönös vonzalom, majd a szikra kipattanása, és az első kissé furcsán, és különlegesen sikeredett randevú. Fruzsina pedig őrlődött önmagában, hiszen nem tudta eldönteni hogy mi késztetheti egy valójában elkényeztetett, és rusztikusan arrogáns tahó emberke társaságába, aki annyira nagyra van Armani-napszemcsijével, és ordítóan elegáns öltönyeivel, hogy attól csak úgy elalél a legtöbb nő szíve?
- Ezt milyen figurának nevezik? – ordított bele a fölbolydult hangzavarba.
- Hogy? Mi van kis anyám?! – zavarta, ha tánc, vagy számára jó zene közben kibillentik az egyensúlyból, melyet a zene és a tér között megérzett.
- Csak azt próbáltam megkérdezni, ha figyelnél csávókám – itt egyenesen a fülébe üvöltött -, hogy hogyan nevezik ezt az új figurát?
- Ja, hogy ezt luvnya?! – még mindig alig értette mire is gondolhatott.
Erre Fruzsi legszívesebben ott helyben kikapcsolta volna a feltupírozott hangerősítőt, hogy legalább – átmeneti jelleggel -, egy kis csönd állhasson be a megkezdett beszélgetésbe.
S amikor a DJ végre valahára váltott, és lassúbb, mondhatni egészen dallamosabb, lazább egyvelegeket kezdett el felrakni, és lanyhult az általános őrület is, csupán akkor tudta emberi kommunikációnak megfelelő hangokat váltani.
- Honnan jössz csibém?
- Bocs! De rám célzol? – kikérte magának ezt a lekezelő stílust bármennyire is bejött neki az első pillantásra.
- Bocsi! Akarom mondani kicsi cicám! Hova valósi vagy?
- Ja, már én is értem! Szóval te egy amolyan macsó típus vagy, aki azt feltételezi magáról, hogy minden lányt szó nélkül megkap!
Erre oltári nagy röhögés hasított a fülledt, és most alig mozgó levegőbe:
-… De Drágám! Én mindig megkapom azt, amit akarok! Vagy erre még nem jött rá az a kicsi eszed?! – jelentette ki nagyvonalúan. Úgy festett ebben a percben, mint aki legalább is könyöradományokat osztogat valamelyik felkapottabb, és nívósabb segélyszervezetnek, melynek jótékonysági gáláján kicsit lezserebben, tolakodásként megjelent.
- Akkor bocsánat! – azzal már készült is, hogy faképnél hagyja ezt az újabb idióta seggfejet, aki azt képzelte, hogy egyedül körötte forog a nagyvilág.
- Várj még! Ne menj el cicuka! – kissé erőszakosabban ragadta meg finoman lesült izmos karját, amitől Fruzsinában is működésbe lépett az önvédelmi reflex. Úgy hátra csavarta a csuklóját a próbálkozni akaró lovagnak, hogy kis híján el nem törte.
- Csak a miheztartás véget! Még távolról sem vagyok se a kiscicád, se a kiscsibéd! Te, pöcs! – azzal készült, hogy otthagyja, de Lontai úr mindig elérte a célját, ha engesztelésről, vagy vigasztalásról volt szó.
- Várjál már, az ég áldjon meg! Nem akartam én semmi rosszat tőled! Mit szólnál egy vacsihoz? – hangja sokkal békülékenyebben hangzott, persze ebben nagy szerepe volt valószínűleg a kellemetlen, sejt zsibongató fájdalomnak, melyet a csuklófeszítés percei okoztak.
Fruzsi gondolkodott egy percig, majd rávágta:
- Hát, ha már ennyire kitartóan ragaszkodsz hozzá! De inkább legyen valami egyszerű büfé! OKÉ?!
- Részemről a gyönyör szépségem!
- Figyelmeztetem hapsikám! – megvillant gesztenyenagyságú, barna szeme. – A nevem Fruzsina, és nem vagyok a ,,Szépséged”! Érthető?!
- Részemről rendben szép hölgyem! – kezdett bókolási hadműveletébe, mert apjától mindig azt hallotta már vagy százszor, hogy a hölgyek szívéhez a kedvesen faragott bókolós szavakon át vezet a biztos út!

És ezt követte már a harmadik, majd a negyedik kellemes hangulatban telt randevú, és most itt ücsörgött egymaga egy felkapott és elegáns belvárosi étteremben és hála apja kitartó, bizalmi alapú, üzleti kapcsolatainak – kivételesen még a tulajt is régóta ismerte.
Péter kifinomult ízlése inkább a tengeri ételek körül mozgott, és a sushit inkább részesítette előnyben, mint mondjuk egy pörköltet feltéttel, és amit a végtelenségig tudott volna ismételni az a mindig pikáns és csípős ízek voltak, és szívesebben evett volna fűszeres, csípős nyelvhalat – mert abban kevesebb a szálka -, mint mondjuk rác pontyban tejföllel. De már eléggé tapasztalt és járatos volt a női lelkekben ahhoz, hogy tudja minden nő igyekszik kín keservességgel megőrizni nőiesebb vonalait, és ha kell mindenféle golgota-járást, és pokoli szenvedés-tortúrát bevett a biztos siker érdekében, hogy kiszemelt pasi-áldozatát mindenáron magához láncolja. De Fruzsina esetében erről nem eshetett szó. Újra markáns ezüstözött alapú karóráját kezdte el birizgálni. Már negyven perces késés – és idegszálaiban máris érezte azt a kellemetlen, zsongító feszülést, ami rendszerint akkor tőr rá az egyes emberekre, amikor maguk is érzik, hogy további cselekedetük kilátástalan, és minden elcsépelt, további próbálkozásuk reménytelen. Esze azt parancsolta, hogy hagyja itt ezt a kellemes helyet; elvégre őt várakoztatták meg, és mindig a halálpontosság hangsúlyozott híve volt, másrészről viszont tisztában volt vele, hogy sok hölgynél előfordul, hogy túlságosan is tetszeni akar, és megnyerő benyomást igyekszik elérni az adott pasijánál, hogy csak még jobban felkorbácsolhassa a szenvedélyek parázsló vágyait. Érzékszerveiben a plátói szerelmet sokkal inkább kitörölte az érzéki, és bizsergető testi vágy. Még mindig élénken mintha a balatoni élmények hatása lenne beleégett emlékezetébe a kép, amikor először szólította meg és akkor ő azzal az arrogáns tahó módján válaszolt neki, amiről mindez idáig azt gondolta, hogy a világ is ilyen felszínes és lekezelő ütemben halad, és hogy ez olyan, halálira menő!
Drahosch Fruzsinának fogalma sem lehetett arról, hogy valójában mit tartogathat még neki egy dörzsölt üzleti érzékkel és kellő arrogáns számítással megáldott macsó, mindenesetre a pincér biztos, ami biztos alapon, és mert nem akarta kockára tenni állását kihozott neki egy újabb dzsinn tonikot. Azt mondják, hogy míg egyes emberek számára valóságos méregkatalizátor az alkohol, addig másik számára kellemes, serkentő gyógyszer. Péterre ez utóbbi volt az igaz; agytekervényei máris munkához láttak, és lázas ütemükben gondolkozni kezdtek.
A helyzet és ez az egész Randi dolog is meglehetősen szokatlan és kirívó volt Fruzsi számára; azt szerette volna, ha legrégebbi barátjával találkozhat végre és nem egy egoista, szánalmas kis pöccsel, aki azt képzeli minden megvehető, - de ha már így alakult ez a vendéglő az ő ízlésének csöppet sem felelt meg, mert a hangulatos hely szellemét valami titkos, kimondatlan, ugyanakkor felfuvalkodott sznobság, és arrogancia hatotta át. mintha minden egyes ember egy istenverte szerepet játszott volna el egy macska-egér becserkészős játszmában, ahol nem számít a győztesek-vesztesek terminológiája, csupán a hatalom felhasználhatósága! Az a fajta hely volt ez, ahol még azt is megválogatják az igényesebb, tehát tejelőbb vendégek számára, hogy az adott pizzás ételekre ne feltétlenül a hagyományos trappista sajt kerülhessen, de legalább egy kifinomult ízlésről árulkodó, félkemény jó évjáratú parmezán. Puccos és valósággal nagyon is giccses egy étterem volt, de legalább a pincére többsége tettetett mézes-mázos kedvességgel igyekezett becsábítani a kedves vendégeket. Kétségtelen a hely romantikusságát nagyban elősegítette a helység hátsó elkülönített, kisebb részében helyet kapó bárzongora, amin most komolyzenei egyvelegeket próbált egyensúlyozni a jobb zenei élmény érdekében egy tapasztaltabb, idősebb zongorista. Mindenütt gyertyák égtek, aprócska üvegfalú mécsesekben, amik a romantikus vallomásokat, és az esküdni szándékozó szívek szerenádjait nagymértékben megkönnyítették.
- Parancsol még valamit Lontai úr? – úgy hajolt meg előtte a pincér, mintha egyenesen hóhéra szemébe kellene néznie a biztos ítélet előtt.
- Kérhetnék még egy kis fokhagymás kenyeret?
A pincér kissé értetlenkedő arckifejezéssel fogadta a fiatal vendég óhaját, de látva, hogy mégis komolyan gondolja illedelmesen meghajolt, fölmérte a kínálkozó helyzetet majd távozott.
,,Hol a fészkes francban van ez a csaj?!” – futott át amilyen gyorsan csak tudott agyán az eltévedt gondolat. ,,Még öt percet adok neki, aztán lelépek innen!” – határozta el magát.
Legelső randevújukon éppen a Balaton közelében, ahol szinte az égegyadta világon a legkisebb sonkásszendvicstől kezdve a legegyszerűbb lángosig mindennek csillagászati ára van, hacsak az ember személyesen nem ismerős valamelyik vállalkozónak, vagy tulajnak – mint esetünkben is -, Péter máris szokásához illőn villogni kezdett a vadi új Peageuot 307-es nyitható tetejű kabriójával, méghozzá vadi új, ,,zsír” bőrülésekkel, amire nem akárkiket szánt: minimum az illetőnek szupermodell alkattal kellett rendelkeznie, hogy kifinomult ízlése bármelyik pillanatban felfigyelhessen rá. Mégis abban maradtak Fruzsival, hogy egy kis multiplex-típusú, hangulatos, és lepusztult moziba mennek, aminek különös ismertetőjelei közé tartozott, hogy szinte mindennek a legegyszerűbb bútoroktól kezdve a székekig vastag, és áthatolhatatlan pattogatott kukorica illata volt, ami viszont a legelső randi alkalmával is – mint mondhatunk erre -, nem nyerő, és nem jó pont! Fruzsi nem volt finnyás és sznob, sem piperkőc, aki annyira fennhordja az orrát, hogy sokkal jobban érdekelnék az anyagiak, mint a valódi emberi érzelmek, ezért hogy a romantikus enyelgéseket szándékosan elkerülhessék kellemes és könnyed vígjáték mellett tették le választási voksukat; Jack Nicholson ebből a szempontból is mindig remekelt, és mindig nagyon jó választásnak bizonyult. Fruzsinak titkos női hatodik érzéke azonnal megérezte, hogy remek választásnak bizonyult ez a könnyed, mégis szórakoztató film.
- Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen elkényeztetett majomnak ilyen jó ízlése legyen! – jelentette ki a maga szándékosan erőltetett nyers módján.
- És még mennyi mindent nem tudsz rólam drága barátnőm! – sejtelmesen elmosolyodott, és ebben a titokzatosságot sem nélkülöző gesztusban mintha először került volna felszínre a leplezett és takargatott őszinteség.
Ahogy a vígjátékokban szokás az emberek majd megpukkantak köröttük az olcsó nevetéstől, valaki pedig a mellettük levő székben orbitális hahotázásába kezdett egy idősebb nő pedig szabályosan úgy kivágta a rezet, hogy szinte fülsüketítő nyerítéshez hasonlatos, különös állatiasult hangokkal adta tudomására a többi néző számára, hogy neki nagyon bejön az ú.n. fekete humor. S amikor a színészóriás Nicholson azzal az utánozhatatlan sejtelmes, ugyanakkor hátborzongatóan ördögi, fenegyerek vigyorral megjelent a színen, hogy egy jó irányzott baseball-ütővel a nem kívánatos pojácákat a kiszemelt hölgy társaságából eltüntesse az maga volt a frenetikus kacagás újabb hosszú hulláma.
Fruzsi még mindig meg volt arról győződve, hogy csupán azért hívta el ez a kis majom randizni, mert egyszerűen csak játszani, és szórakozni szeretne vele, hogy később az est végén a szokás záró ágyjelenet után dobja, mint egy elhasznált rongyot, vagy a szándékos másnaposság kómatikus állapotában leledzve már aztán arra se igen emlékezzen, hogy tegnap este kivel is volt? Ennek ellenére úgy gondolta, hogy egy rendes éttermi vacsorában semmi sincs, ami sértő, vagy illetlen egy kifinomult hölgyre nézve; aki most inkább egy sportos, izmos amazonra hasonlított, és mindig választékos, és egzotikus nyári ruháján kívül – azt gondolta semmi különleges sincs benne.
A mozi büféjében – a szokásos kukoricás harapnivalókon túl -, meglehetősen sivár volt a választék, ezért abban maradtak, és ehhez Péter maximálisan ragaszkodott, hogy a mozival pontban szemben a sarkon láttak egy gyroszost, aki a változatosság kedvvért extra adag sült burgonyát is tett a lehántolt, gusztusosnak nevezhető bárányhús mellé a pitába, és végül abban maradtak, hogy az épp elég hangulatos körülmény lesz számukra, ha ott vacsoráznak meg.
És mégis – annak dacára, hogy Fruzsi, mint valami titkos esküvel önmagának megfogadta, hogy lehetőleg nagy ívben kerülni igyekszik majd a bizonytalan eredetű hústermékek fogyasztását az elővigyázatosság gyanánt -, végül gondolni se merte volna, hogy nagyon jól foga érezni magát. Útban a gyroszos felé Péter megpillantott egy tócsát; először, mint valami régi vágású, romantikus lovag arra gondolt, hogy nem is lenne haszontalan hülyeség, ha méregdrága zakóját levéve illedelmesen átsegítené a tócsa felett.
,,A faterom most biztosan megölne, ha látná, hogy a méregdrága cuccaimat egy csajszira fecsérelem! De mit lehet tudni, nem igaz?!” – már arra készült, hogy levegye a zakóját, amikor Fruzsi megérezte a lelkében motoszkáló tétova hezitálást, és finoman belé karolt, majd a hecc és poén kedvéért ketten egyszerre ugrották át a tócsát.
- Hát ez igazán klassz volt! Nem gondolod?! – szólalt meg. – Igen! Egyébként igazán figyelmes voltál, hogy tönkre akartad tenni a méregdrága zakódat csak miattam!
- Én pedig el sem tudtam képzelni, hogy te ennyire kedves és bájos is tudsz lenni! Eddig leginkább egy ne bánts virágra hasonlítottál, vagy bogáncsra, aki tüskéitől övezve megközelíthetetlen.
- Azért az egészen más!
Miközben jóízű érzéssel falatozták két nagyadag gyroszt a legapróbb részletekig igyekeztek kielemezni, és felidézni a könnyed vígjáték legizgalmasabb, és legnevettetőbb pillanatait. Végül Péter egyszerre jelentette ki, hogy szerinte ez volt a XXI. század első felének kultikussá vált poéngyára. Péter kulturális színvonalát mindig is tudományos-fantasztikus irodalom uralta különleges szörnyek, és egyéb földönkívüli teremtmények, és gyerekkora óta – bárki bármit állíthatott róla -, de majd megveszett a szuperhősökért, és a mindent elsöprő robotokért. Aztán, hogy kiknek drukkol leginkább: az autóbotoknak-e, hogy megmentsék a földet, vagy jó lesz neki a mindig áruló Álcák társasága is egy idő után már nem izgatta – sokkal inkább azok a furmányos trükkök, melyekkel a játékkészítők az adott játékmodelleket minden elképzelhető mennyiségben fölszerelték.
Védelmező volt, és kicsit önző is, hogy be nem állt egész este a szája és Fruzsinak egy idő után feltűnt, hogy leginkább egy automatára állítható Ipodhoz hasonlít, ami örökkévalóságig csak egyetlen számot ismételget folyamatosan, de megértő volt, és roppant figyelmes és ez – bármennyire is szokatlan volt tőle -, de jóleső érzéssel töltötte el. Annyira nyomulós és elszánt, szinte megesett, hogy ragadozó pillantással leste minden kérését, vagy óhaját, hogy Fruzsina azon kapta magát, hogy biztosan egyetlen célja lehet ezzel: a totális orgazmus kikényszerítése bármi áron!
Megpróbált komolykodó, és elgondolkozó képet vágni, de arcán mindig látszott, hogy bármelyik pillanatban kitörhet belőle a felszabadító röhögés: a legtöbb ideges és ismeretlen ember valósággal allergiás az ehhez hasonló emberekre, akik mindenből jó viccet csinálnak, csak hogy saját magukat ellazítsák és röhögtessék, és ha ki kell állni a másik mellett sajnos a legtöbb óvatlan esetben éppen ők azok, akik azonnal lelépnek búcsúcédulák, vagy elfeledett üzenetek nélkül.
Ahogy a gyrosz íncsiklandó finomságokat eláruló ketchupos szósza végigcsurgott Péter markáns arcának egyes részletein Fruzsi azon kapta magát, hogy minden izmot, minden pillantást aprólékosan elemezget magában, mintha egy olyan tudós lenne, akinek elsősorban az a szakterülete, hogy az arcokat elemezze, ki tudja, mit árulnak el, és milyen bizonyítékokban segíthetnek?
Megengedett magának egy figyelmes, anyai mosolyt:
- Te figyelj csak kis majmom! Már ne haragudj, de kicsit szószos lett a pofikád! Letörlöm jó?! – kedvesen szalvétája után nyúlt, és gyengéd megértéssel leszerette volna törölni a kellemetlenkedő foltokat, de lovagja megelőzte.
- Ja, ez! Nézd már! Észre se vettem! – s mint aki jópofa, általában gyerkőcöknek szánt bűvészmutatványokkal szórakoztatja inkább a szülőket, semmint a gyerekeket olyan művészies, szándékosan pipiskedő gonddal törölgette le a vörös foltokat az arcáról, mint aki szándékosan inkább maszatolni szeretne, és nem tisztogatni!
- Így már jó! – nézett egyenesen farkasszemet a lánnyal, aki első szándékosan tettetett megdöbbenésében kuncogott a zsebkendőbe rejtve arcát.
- Hát ez nagyon muris kis majmom! Na, várjál csak! – kicsit közelebb tolta hozzá a székét, majd óvatosan, hogy lehetőleg nyoma se maradjon letörölte a megmaradt szószmaradékot a másik szándékosan szétkent arcáról. – Így már jobb, nem igaz?! Valami nyughatatlan, belső vibrálást, bizsergést érzett, és most hirtelen pánikba esett, mert nem tudja hogyan is kezelhetné. Nagyon régen nem érzett már ilyesfélét, és most az ijedt félelem, és kisebbfajta émelygés is kerülgette, mert nagyon kellemes volt ennek a még ismeretlen, kissé nyálas és felszínesnek tűnő idegen fiúnak az arcát törölgetni, és egyáltalán megérinteni. Megcsókolja-e vagy csak a szokásos orcára puszival búcsúzzanak el, ha majd távozásra kerül a sor? Ezen is órákig el tudott volna szöszmötölni.
Határozottan nyugalmat, és óvatoskodó távolságtartást igyekezett hát parancsolni magára nem túl sok sikerrel. Aztán nem tudja, hogy melyik pillanatban, és melyik eltévedt órában már – mióta csak őt várta -, meglátta Fruzsinát abban a nagyon csinos, fekete koktélruhában mely azért igyekezett felkorbácsolható titokzatossággal elrejteni az éhes férfiszívek elől a test kifinomultabb részleteit is szándékosan, és arra a meggyőződésre jutott, hogy ezt a magabiztos és fiúsan amazonos lányt mindenáron be kell cserkésznie, meg kell hódítania!
Fruzsi most igyekezett minden női finomított kellemet bedobni, hogy elnyerhesse az újdonsült, ,,trónbitorló” lovag hódolatát és közeledését, miközben szíve még mindig régi barátján morfondírozott. ,,Vajon Balázs is helyesnek tartaná, hogy miközben itt enyeleg egy nyálas, senkiházi alakkal, addig csak őrá gondol, és arra, hogy mennyivel könnyebben menne egy tartalmasan megtervezhető, mégis könnyed dumcsizás akár órákig is!” Ma este már ki tudja, hogy hányadik alkalommal lepte meg ez a felismerés, és amit többször is megtapasztalt – főként az elfuserált randevúi számait tekintve -, hogy az sohasem ésszerű, ha egy hölgy a több partnerét kezdi újdonsült hódolója előtt kitárgyalni, mert nemcsak hogy kétes benyomást kelt, de az is könnyen lehet, hogy az adott pasi kb. öt perc után úgy otthagyja, mint a sicc. S ráadásul a felesben megállapított számlát is a legrosszabb esetben is neki kell állnia.
Amikor először szemezni kezdett vele és úgy integetett, mint egy hiszékeny idióta a szokásos macsós, velejéig dörzsölt és rámenős üzletember helyett magasba lendítette a karját, hogy a lány mégse tűnjön annyira elveszettnek.
- Itt vagyok Drágám! – hangosan is kimondta. Semmit nem bízott a véletlenre. Talán meggondolatlanságnak tűnt a ,,drágám” kifejezés, de most még ez sem tudta érdekelni.
Fruzsi gyomrát hamar elfogta a kurutyuló brekegés, mert időközben rájött, hogy jóformán egész napos eledele nem volt egyéb, mint egy félbehagyott Twix-csoki, és a hozzávaló mérhetetlenül sok koffeint tartalmazó tejes kávéja, amit még reggelire csempészet a gyomrába, hogy mégis valahogy holdkóros állapotából elindulhasson végre a nap.
- Hű! Hát te aztán megérsz minden pénzt! – csúszott ki a száján. Eredetileg azt gondolta, hogy a könnyed társalgási csevegés majd meghozhatja a kívánt eredményt, de utóbb kiderült, hogy amit tudatos meggondolatlanságában a romantikus bók egy változatának szánt mennyire flegma bunkós, alpárisággal volt fűszerezve. Ezért inkább a továbbiakban gondolkozott is mielőtt megszólalt.
- Hát kedves Péter! Ejnye, ejnye! – csóválta meg liliomos, rövid frizurás fejecskéjét Fruzsina -, nem tudhatom, hogy szavaidat mire vélhetném, de ha az, amire gondolok, akkor nagyon köszönöm. – Helyet szeretett volna foglalni, mert ha az ember történetesen randizni megy és mindezt egy kissé olajos, ám fekete színű motor nyergében kell, hogy megtegye - méghozzá ideiglenesen a legelegánsabb ruhácskában -, akkor nem csoda, hogy majd leszakad a lába is.
- Elnézésedet kérem! – kelletlenül felugrott, mintha csak bolha, vagy tetű csípte volna meg. – Én… nem szerettem volna semmi bántót mondani, csak… tudod… na, szóval… kicsúszott!
- Picikém! Ne izgasd magadat! Majd szólok a teljes bepánikolás előtt! – megpróbálta egy közvetlen és remélhetőleg végtelenül egyszerűsített gyöngyházfényű mosollyal elintézni az egészet, aztán félúton még mindig sóvárgón a megváltást tartogató székre tekintett, mert most görcs, és heves zsibbadás állt a lábába.
- …De miért nem ülsz le? Biztosan elfáradhattál a nehéz úton! – invitálta megnyerő modorral, de mintha még mindig hiányzott volna a modorából valami, amivel leveheti a lábáról.
,,Ja, persze – villant át az agyán -, húzd ki a széket előtte te vadbarom! Ez egy roppant nemes gesztus és a legtöbb bukszánál be is szokott válni, te marha!”
- Ha megengeded! – előzékenyen meghajolt előtte, majd kihúzta a székét, hogy végre kényelmesen lehuppanhasson.
Fruzsinak pokoli kínok kálváriájába kerülhetett, amíg ezért a nemes erőfeszítésért kierőszakolt magából egy hálás félszeg mosolyt, mely valóságos gyötrelmet jelentett a kősziklaként viselkedő vádlijaira való tekintettel.
- Hát ez igazán figyelmes tőled! Nagyon köszönöm! – tetetett, mégis rokonszenves kecsességgel foglalt helyet.
Lontai Péter a szokástól nem éppen eltérőn most is a magabiztosság igyekezetét szerette volna mindenáron érvényesíteni, és, ezáltal erőltetni is; könnyed, lezser fekete zakó volt rajta, hófehérrel kivasalt inggel, és a megkerülhetetlen nyakkendővel, mint üzletembereknél szokás, ha érzik, hogy nagy halat fogtak azt remélhetőleg minden eszközzel maguk mellett tarthassák! Most itt is ugyanez volt a felállás.
- Ez nagyon menő! – bökött a bíborvörös, csíkozott mintás nyakkendőre Fruzsi, és ki ujja begyével megérintette a selyemszövetet, amitől a másiknak máris föl-le sebesen száguldozni kezdett a pulzusa. – Nagyon csini vagy te is!
Péter megigazította még egyszer a nyakkendőjét, hogy ezáltal is, még előnyösebb benyomásra tehessen szert, mert ha valamit a felvilágban tevékenykedő, üzletember apjától már volt szerencséje vagy ezerszer végighallgatni akkor az az volt, hogy a külseje mindig megfellebbezhetetlen magabiztosságról árulkodjon, ezáltal is hangsúlyozva a dolgok komolyabb, halálos ellenfél oldalát!
- Kisasszony? Hozhatok önnek valami italt? – már rögtön meg is állt mögötte a pincér, akár valami titkosan surranó tolvaj, akinek a védjegye a hangtalanság és a mindig kiszámítható precíz munka.
- Igen! Köszönöm szépen! – viszont most Péter szürke, kitágult gombszemébe nézett és előbb őt kérdezte: - Te mit innál szívesebben?
- Ő… ő… én bármit megiszom, amit csak elém tesznek! – kihúzta a derekát, mert érezte, hogy magába görnyedt, és ezzel is a férfias magabiztosságot erőltethesse.
- Haha! Hát ez igazán vicces! Egyébként hiszi a piszi! Mit szólnál egy mohitó koktélhoz kezdetnek, aztán majd meglássuk hogyan is bírod a kiképzést! – szándékosan sejtelmessé változtatta a hangját, hogy felébressze a másikban a remélhetőleg lappangó csak éppen most alvó oroszlánt.
- Felőlem! – legyintett könnyedén, és meggondolatlanul, pedig már az apjánál is több kellemetlen botrányba keveredett, amikor túlzott ittasságért majdnem bevonták a jogsiját, csak azért mert nem túlzottan jól bírta az italt!
- Na, majd akkor meglátjuk kis majmom! – kuncugott kedvesen.
A pincér, mint aki újabb jól csilingelő borravalóra számít azzal a hamisíthatatlan rókaképével újból felvette a rendelést, majd távozott.
Sebaj! – tisztázta magában a helyzetet. Ezért a lányért a világ összes balhéja megéri a pénzét!
- Mit gondolsz? – fordult oda hozzá -, megfelelne neked, ha ezt az egész vacsit kivételesen most egyedül én fizetném?! – megint bepróbálkozott a nyomulással.
- Ne haragudj kis majmom, de ebből nem engedhetek! – szögezte le Fruzsi -, azt gondoltam, hogy felesben aratunk! Elvégre már a XXI. században vagyunk, és nekünk is ugyanolyan jogaink vannak, mint nektek.
Úgy gondolta jobb volna most, ha csak a látszat kedvéért legalább tiltakozna, mert a félreértések tartós elkerülése véget mégiscsak a férfinak kellene megvendégelnie a törékeny hölgyet. Micsoda férfias magabiztosság. Érezte, hogy a zakó alatt majd kiugrik dörömbölő szíve, és ha ennyire kis harcias ez a lány, vajon milyen lehet majd később a duplamatracos, full extrás ágyában?
- De aranyom! Én vagyok most a vendéglátó és a házigazda is egy személyben, és arra kérnélek, hogy ne sérts meg ilyen bagatell kérdésekkel!
- Erről nem nyitok vitát! Ragaszkodom hozzá, hogy mindenki a maga adagját fizesse ki. Sosem szerettem, ha a másik adósa vagyok egy újabb szívességgel! – hangja magabiztosságról, és erőről árulkodott.
- Engedd meg nekem, hogy ehhez a karakánságodhoz gratulálhassak! – azzal óvatosan átvetődött az asztal másik oldalára, és tétován megpuszilta a másik arcát.
Az étlapot már vagy egy tucatszor volt szerencséje behatóbban tanulmányozni hála anya kifinomult ízlésének, aki mindig igyekezett felhívni egyetlen imádott fiacskája figyelmét az újabb ételkülönlegességekre és édesség újdonságok széleskörű választékaira.
Semmivel sem szerette volna jobban, ha végre valahára ez a nagyszerű, magabiztos és stramm lány végre az igazi arcát láthatta volna és nem azt az elkényeztetett kölyköt, akinek sokan még mindig képzelték.
Végül a tengeri, halas ételek mellett kötöttek ki; és miközben Fruzsi élvezettel kóstolgatta a személyesen neki felszolgált poliplevest a hozzávaló; csápokkal, uszonyokkal és egyéb tengeri herkentyű kétes eredetű tartozékaival Péter úgy érezte magát mit, akinek ott helyben azonnal liftezni és erősen émelyegni kezd a látványtól a gyomra, és hatalmas bátorságra van még pluszban szüksége ahhoz, hogy rögtön el ne okádhassa magát megsértve ezzel a randizás romantikus szellemét.
- Kérlek drágám! Bocsáss meg egy percre! – nagyon udvariasan, és fölöttébb sietősen ,,angolosan” valósággal berohant a férfimosdóba az ismerős pincér elkerekedett szemű csodálkozásának kitéve magát, és ezáltal nagyban kockáztatva a lebukás veszélyét.
Fruzsi kicsit kellemetlenül érezte magát, mert szándékosan rendelt tengeri herkentyűket azért, hogy így állhasson az általa még mindig kicsit nagymenő seggfejnek kezelt, mégis halál szexi lovagon elegáns bosszút. Attól függ, hogy bírni fogja-e a kiképzést és akkor ezt követheti egy kellemesebb, és talán egyszerűsített randevú. De most azt érezte, hogy az egész este folyamán valóságos fekete özvegy és hárpia archetípusa lett, csak azért mert folyton provokálta őt, és furdalta is a jótékony lelkiismeret-furdalás, hogy miért nem adott udvarlójának egyáltalán lehetőséget arra, hogy bebizonyíthassa nem akkora seggfej!
Úgy érezte, hogy nagyon jó társaság, és ha az ember kicsit rácba szedi, akkor mindig előzékeny és figyelmes, és igazi sármos úriember, de mintha még mindig hiányzott volna belőle valami. Fruzsi már rengetegszer volt kénytelen megtapasztalni, hogy a jó benyomások után a kellemes, és nagyon megnyerő cukormáz hamar lehámlik, és akkor felszínre bukkan az ember nyers állatiasabb énje az összes eddig szándékosan rejtegetett hibáival egyetemben. Sohasem tudta értékelni azokat a mókamestereket, akik valami kényszeres görcsöléssel lettek egész este kénytelenek szinte kierőszakolni adott kedves közönségükből az erőltetett nevetést, mert nem voltak őszinték, és hitelesek. Biztos valami macsós ösztön, férfias kakaskodás lehet az, amit a pasiknak minduntalan erőltetetten reklámozni kényszerültek, mert ez is hozzátartozik személyiségükhöz.
A pincér időközben kissé csodálkozva, hogy a hölgy egymagában ücsörög kihozta a két mohitó-koktélt, mire Fruzsi hogy kompenzálja gátlásait azonnal felhajtotta az egészet a szokásos, esztétikus karibi típusú hasított szívószálját megkímélve az emberi nyáltól.
Eltelhetett még tizenöt perc, és most már maga is aggódni kényszerült, elvégre ő volt az, aki ezt a kis kellemetlen balesetet előidézte, és mint valós cinkostárs legalább annyit megtehetett, hogy utána nézzen egyáltalán életben van-e még a kissé pórul járt lovag, akiről éppen most derült ki, hogy gyomortartalma valósággal allergiás sokkot kapott – főként a polipleves kissé rusztikus és undorító látványától.
Kisebb lelkiismeret-furdalás vett rajta erőt, és lelke mélyéig érezte azt, hogy ennél hitványabb és szándékosan kekedzkedő módon már nem bánthatott volna meg valakit – aki történetesen randira hívta. Fölállt az asztaltól, majd odasomfordált a férfi W.C.-hez. Brummogó, köhécselő, gurgulázó hangok visszhangzottak a légben vegyesen. Óvatosan bekopogott:
- Kismajmom! Minden rendben?! – benyitott, mert megszólalt benne a részvétérzet és az empátia különös, megfogható vegyüléke.
A helységben falra szerelhető porcelánkagylók mellett voltak beépített és fehér műanyag ajtókkal elzárt W.C-kagylók is. Kiderült, hogy az egyikbe ,,rekesztette” el magát szándékosan a fiatalember, mert semmivel sem szerette volna magát jobban leégetni egy ismerős helyen, minthogy nyilvánosan okádhasson!
Fruzsi mintha csak bújócskát játszana lehajolt, és aprólékos gonddal elkezdte átkutatni a helységeket alól nézetből, hogy vajon melyikben lehet a porul járt delikvens. Most az sem zavarta különösebben, hogy gyönyörű, nyári koktélruhácskája esetleg további sérülést szenved.
- Hahó! Majmocskám! Hallasz engem?
- Khm… Khm… Brmm! Azonnal és máris jövők! Sürgős?! – emelte fel hangját idegesen, mert csöppet sem kedvelte, ha valaki emberi szükségleteinek komplikált teljesítése közben zavarja meg.
- Csak azt szerettem volna tudni, hogy jól vagy-e? Te kis buta! – vidámabban csengett a hangja.
- Szerinted egy tízes skálán ez hány pontot érne meg? – majd egy orbitálisan hatalmasat böffentett, amit a kifinomultabb hölgyek is bunkóságnak becéznének.
- Hát… már ismerve általános emberi képességeidet én azt mondanám, hogy hat és feles, de ha kijössz, még más is lehet… - bugta sejtelmesen, és önmaga számára is szokatlan volt most a felállás. Tulajdonképpen mit akarhatott ettől a ficsúrtól még? Nem volt elég a mai kissé bizarrul, és különösen alakuló napja? A bizonytalanság izgatta most, és érezte, hogy a finom hópiheszerű, alig látható lábszőrei is izgalommal felemelkednek.
Fruzsi már nem is zavart tovább; illedelmesen, és látszólag nagyon is tartózkodóan kiment a helységből, és megállt közvetlenül egy szemeteskuka előtt, a mellékhelység mellett.
,,Gondolkozz már kis anyám! – koppintotta fejbe magát. Mit akarsz te egy ilyen elkényeztetett újgazdag macsótól? Hisz holnapra valószínűleg azt se fogja tudni, hogy hogy is hívtak? Legyen már eszed végre és állj a sarkadra!” – töprengett, miközben várakozott. A többi elegáns ruhákban pompázó vacsoravendégek telis-tele elegáns, és a kifinomult elegancia jegyében felaggatott ékszerekkel egy kis idő után mind őt kezdték el feltűnően és kíváncsi érdeklődéssel mustrálgatni: Ki lehet ez a fiús kinézetű, rövid hajú, mégis feltűnően egzotikus, sportosan csinos ifjú hölgy? Mintha az összes vendég szemében ezt az egyetlen kérdést vette volna ki, ami számára az ismerősség erejével hatott.
Vajon mit jelenthet az igazán átélhető, valódi romantikus szerelem? Elmegyünk együtt vacsizni, majd jöhet egy kis pettingelés az ágyon, vagy a fürdőszobában, és ha már eléggé rá vagyunk izgulva a másikra vonzás-mágnesesség erőinek szempontjából, akkor jöhet az a bizonyos könnyen feledhető egyéjszakás kaland?
Lontai Péter nagy nehezen, mint aki egy szörnyű másnaposságot akar a múló rosszulléttel eltakarni valahogy kitámolygott hasát fogva rázkódón a mellék helység ajtaján. Az ismerős, rókaképű pincér már azon volt, hogy meghökkenten a segítségére siessen, valószínűleg azért mert ismerte az apját, és tartott attól, ha pácban hagyná a fiát azonnal repülne még aznap az állásából, de Fruzsi gyorsabb és fürgébb volt mint ő; azonnal ott termett vállaira vette elnehezült karjait és visszasegítette őt az asztalukhoz.
- Ne haragudj rám drága! Ez számomra szörnyen kellemetlen. Brrrg – böfögött egyet, miközben szájából csak úgy dőlt a tömény cigarettafüst.
Fruzsi utálta a cigaretta tömény és kámfor-szurkos szagát, de most valahogy megtűrte.
- Ne csinálj belőle hiúsági kérdést mackóka! Egyszerűen csak nem bírod a tengeri herkentyűket! Ennyi! – olyan meghatóan mosolygott, hogy az már közelebb állt a bizalmas megértéshez, mint a valódi mosolyhoz.
- Hát, ha átélted volna azt, amit velem művelt ez a komisz cápauszony leves, most te se vigyorognál, mint a vadalma! – arca előbb epés zöld lett, majd fokozatosan tért vissza bele a normális emberi szín.
- Igazad van! Bocsáss meg! Én ragaszkodtam hozzá szánt szándékkal, hogy tengerit kajoljunk, mert szerettem volna látni mennyi az emberi teljesítőképességed! Így már jó lesz?!
- Végre egy őszinte szó ma este! – flegmásabbra sikeredett a mondat, mint azt elsőre meggondolta volna. – Abba ne hagyd!
- Még csak most kezdek belemelegedni! – hosszú, karcsú, gyönyörűen és előnyösen kidolgozott lábait keresztbe tette. Azon töprengett magában, hogy hogyan lehet az, hogy az újgazdag macsók kivétel nélkül takargatják gyerekkorukat, és mikor arra kerülne a sor, hogy szint vallanának őszintén vagy begörcsölnek, vagy hazudozásba kezdenek? A legtöbb nő azért vágyakozik egy pasi után, mert olyan eszméletlenül dögös, izmos felső teste van; szinte minden lényegesebb és kidolgozottabb izomcsoport meglátszik rajta.
Az igazság szerint kezdte megkedvelni – maga sem tudta megmagyarázni miért -, ezt a nagy, elkényeztetett mamlaszt, akiben a gyerekesség még mindig jelen volt, és égett. Még izgatott is lett attól, hogy lehet, hogy kis találkozásuk után majd fájdalmas búcsúként el kell válniuk.
- Mit szólnál hozzá, ha valami édességgel javítanánk ki a tengeri finomságokat? – próbált könnyed, csevegő stílusba váltani, hogy talán ezzel is némineműleg kompenzálhassa a másik kisebb fokú émelygés okozta kellemetlen közérzetét. – Vagy szívesebben ennél esetleg valami mást?
- Bocsáss meg drága, de ezt nem nekem kellene megkérdeznem? Elvégre én lennék a vendéglátó házigazda!
- Oh! Már megint ez az az arrogáns, férfi sovinista baromság! Tudod, ez az, amitől mindig is herotom volt, ha találkoztam egy jó fej pasival!
- Akkor mégiscsak célba érhettem kiscica, mert sikeresen kiugrasztottam a nyulat a zsákból. – sejtelmesebben, görcsbe rándultan igyekezett mosolyt erőltetni magára.
Fruzsinak egész estére talán ez a kis hevenyészet rosszullét volt a legjobb élménye, mert végre megmutathatta a másik igazabb, őszintébb lényét, és rájöhetett arra a nagyon egyszerű alapigazságra, hogy tulajdonképpen a gazdagabb, és sikeresebb, mindenki által irigyelve körüldongott emberek is ugyanolyan esendőek, és gyarlóságuk ősi vétkeit hurcolják magukkal, mint hiú, vagy arrogáns esetleg körülményeskedő Sziszifuszok, mint a legtöbb ,,átlagos ember”! S nincs is ebben semmi kivetnivaló, vagy szégyellnivaló!
Fruzsi rendelt magának egy kisebb fagyi kelyhet ezúttal csoki sziruppal, és az est hátralévő részében lelkiismeretből azon spekulált, hogy minél játékosabb gyerekeskedéssel hogyan mázolhatná és kenhetné el a fogai között gusztusosan úgy az adott csoki szószt, hogy azzal jobb kedvre deríthesse még mindig émelygő partnerét.

,,Drága Tündér!

Hogy vagy? Mi történt veled az elmúlt pár hónapban, mióta már oly régen nem beszéltünk meg közös dolgainkat? Képzeld azóta, nem is randiztam senkivel, és kérlek, most ne töröld ki rögtön az e-mailedet, inkább nyugodt kiegyensúlyozottság mellett olvass türelmesen végig.
Biztosan azzal az újgazdag macsóval vagy; jól teszed! Nem árthat, ha az ember új, különös, és talán különlegesebb embereket is megismer – természetesen a jó ízlés határain belül. Hallottam, hogy kisebb motorbaleseted volt! De kérlek, nyugtass meg, hogy pár apró horzsoláson kívül ugye nincs komolyabb bajod, mert még mindig nem adtad meg a mobilszámodat, és én már a tudakozót akartam riasztani, hogy adják meg az ismeretlen elérhetőségedet a mentők riasztásáról már nem is beszélek!
Ma beteget jelentettem szinte egész hátralévő napomra, mert elkapott – így az őszi avarillattal együtt -, egy gusztustalan, nózifolyató influenza! És ilyenkor mindig nagyon utálom magamat, hogy olyan gyenge és erőtlen vagyok folyton! Édesanyám nem tágít mellőlem – és tudom, hogy valószínűleg erről is megvan a véleményed, de ő ragaszkodott hozzá, és különben is egyetlen édes fia vagyok!
Nagyon örülnék neked, ha egyszer átjöhetnél, és kicsit elbeszélgetnénk, bár te alig érthetnéd most a szavaimat, mert még az orrom is tetemesen el van tömítve az összes gyilkos slejmmel, amit a kínzó betegség valaha is a hátán hordozott.
Azon morfondírozom – és mindig tudom, hogy te inkább az a típus vagy, aki hagyja, hogy vele a dolgok csak úgy ukkmukkfukk megtörténhessenek -, hogy kicsit abbahagyom a véget nem érő dolgozatjavítást és a tanítást, ami igaz ugyan, hogy nagyon a szívemhez nőtt, viszont nagyon lefoglal, és szinte az egész napomat tökéletesen lemeríti, és bárcsak egy folyamatosan működő Duracell-elemes nyuszi lehetnék, akinek akár tízszer, sőt százszor is tovább tartogatja magában az energiáját, és akkor talán nem viselnének meg a terhes hétköznapok! Bocsáss meg, ha megint sokat jártatom fölöslegesen a számat, de nagyon magam alatt vagyok, és az embernek ilyenkor szüntelen az az érzése, hogy olyan jó lenne, ha valakinek szabadon, és spontánul kiönthetné minden szorongását és bánatát.
Egyik kellemes emlékem az általánosból; a minap az 5/d-ben tartottam töri órát, és az egyik kislányka Roxána azt találta kérdezni, hogy: ,,Tessék mondani, Balázs bácsi? Az ősemberek használtam mikrohullámú sütőt?” – De valami cukorfalatka volt a kis angyalka. Nagyon szerettem volna magamhoz ölelni, hogy érezze a szeretetet, amiből mindig olyan kevés van, de pont bent volt az ideiglenes főnököm, aki ellenőrzi és még folyamatosan felügyeli az adott oktatási módszereim szakszerű lebonyolítását, megszervezését – így csupán egy kedveskedő fejsimogatásra futotta. Szándékosan nem írtam be az elégtelent a naplóba, mert óra elején megkértek rá, hogy aznap sajnos nem tudtak többen sem készülni, de másnap már jöttek és mindenki bepótolta! Talán ezt nevezhetném első verejtékkel megáldott, kisebbfajta sikereimnek!
Kérlek, ha tudsz feltétlenül írjál pár sort, és nagyon vigyázz magadra! Már alig várnám a következő meghitt találkozást!

Milliószor puszillak: Sün!


Fruzsina és újdonsült lovagja még mindig a szebb múltról nosztalgiáztak; hiszen már legalább öt hónap is eltelhetett azóta, hogy először istenigazában megismerkedtek egymással. Fruzsi a hatalmas fagyi kehely kellően egzotikus és gusztusos elfogyasztása után, miközben Péter folyamatosan be nem állt a szája és úgy szó szerint lyukat tudott volna beszélni a másik hasába is akár – Fruzsi a lehető legaprólékosabban szemügyre vette a barázdás vonásokat az arcán, cserepesedő, vékony szamuráj penge ajkainak apró redőzeteit; látta, hogy most mintha egy másik újgazdag mentalitástól teljesen eltérő vadonatúj ember beszélgetne így szemközt vele, és ahogy rápillantott ismeretlen, földöntúli érzés kezdett vibrálni az egyre szorgalmasabban dobogó szívében. Nem volt a vonásaiban most semmi túlfűtött szexuális elegancia, vagy macsókra jellemző agyondicsért testkomplexus, és még ebben az új külsőben is nagyon jólesett Fruzsinak, ahogy Péter úgy nézett rá, mintha egy földre szállt istennővel diskurálna. Maga is egyre meghittebb közelségben és meglehetős gyengédséggel fordult szüntelen Péter felé, amikor annak volt bátorsága, hogy feltehesse az ártatlannak tűnő kérdést: Nem untatja-e nagyon már kikívánkozó mondandója?
A levegő időközben kissé elnehezült, és fojtogatóvá vált; valószínűleg a két és fél mojitó koktélnak is nagy szerepe lehetett ebben, hiszen Fruzsi úgy hajtotta le mindkettő enyhén alkoholos italt, mintha csak friss vizet kortyolgatott volna. Agyában az összefüggő gondolatok fokozatosan adták át a helyüket mindenféle ostobaságnak, és számkivetett, őrültséggel határos ötleteknek, hogy mi lenne, ha felmennének az ő személyes lakására, és ágyba bújnának egymással és akkor ki-kinek a maga dolga, hogy mire másnap – ezúttal már józanon -, felébrednek -, van joguk eldönteni, hogy akkor hogyan tovább?! De most rögtön elvetette ezt a könnyedén vett szabad ötletet.
- És mondd csak? Vannak régi haverok, vagy csajszik, akiket egykor a barátság testvéri szellemisége kötött? – érdeklődött tovább, bár még mindig úgy tűnt, hogy egyedül csak ő beszél.
- Hát a legjobb barátnőm épp három hónapja lépett le a közös albérletünkből, úgyhogy most függetlenül is már igyekszem megállni a saját lábamon. De viccet félretéve, volt a gimiben egy nagyon jó haver, aki most töri tanár tudod, és szóval… nagyon jó volt vele, szinte állandóan együtt voltunk, és mint két jó testvér – igen ez a helyes szó rá -, mint tesók szinte minden megtudtunk egymással beszélni tudod, mert olyan egy rúgóra járt a közös agyunk, na meg az agytekervényeink!
Péteren látszott, hogy előrébb hajolt kicsit, és könyökével megtámasztotta az állát, miközben erősen koncentrált és figyelt; mintha azokra az apróbb, talán valamivel intimebb titokra szeretett volna figyelni, amik minden ember belső magánéletének szerves része, és amiket épp ezért le lehet leplezni, és meg is lehet könnyűszerrel vesztegetni különösen akkor ha az ember vagy nagyon érzékeny, és sebezhető, vagy a jelen esetünkben kissé becsípett, kacér és kapatos.
- És te Rómeó? Hány csajszit cipeltél már a mahagóni borítású, selyempaplanos ágyikódba, ha kérdezhetem?
Látszott, hogy Péter egy kellemes, kötetlen, könnyed estére számít, ahol a magánélet tabut jelent, tehát tiltott dolognak számít kiteregetni a szennyest, de miután a bájos, ifjú hölgyön látszott, hogy mindent szeret őszintén, egyenesen és tisztán kimondani, ő sem tehetett mást: Őszinte maradt mindvégig!
- Hát… nézzük csak! Volt a gimiben legalább tíz, aztán amikor véget ért a szalagavató… mennyi is… te jó ég! Ha-ha! Aztán Melinda az éjjel-nappaliból, és az imádott Annamari, no meg nemrégiben kiskegyed! Az akkor mennyi is? Lássuk csak! – S hogy az elképesztő, és minden érzékszervet nagyon fölcsigázó színházi alakítás csak még meghökkentőbben hatásos lehessen látványosan számolni kezdett az ujjain.
- Na, álljunk csak meg, hékás! Nem is tudtam, hogy egy igazi kangéppel akadtam össze! Hogy te mekkora díjnyertes ökör vagy pubikám!
- Oh, hát igazán kedves-drága vagy! Előre is megköszönöm a többi kedves hölgy nevében is!
- Ennyire azért talán mégsem volt rémes, vagy igen?
- Az attól függ, hogy honnan is nézzük ugyebár a fennálló dolgokat?
- Tudod… szerintem az lehetett a baj, hogy a lányok többsége görcsösen ragaszkodik a szüzességig tabu-fogalmához, és mikor eljön a kínálkozó perc, egyszerűen nem akarnak, vagy nem tudnak dönteni, mert még annyira frissek, annyira naivak a másik iránti érzelmeik, hogy nem akarják magukat teljes mértékben elkötelezni! Értesz engem?!
Péter egyetértően megsimogatta Fruzsi kézfejét; legszívesebben megszorította volna, de félénkségében, nem mert tovább menni.
- Ezért nem mertél egyetlen párkapcsolatba se bonyolódni igazam van? Mert folyton attól rettegsz, hogy egy újabb idióta seggfej, majd jól összetöri a szívedet! – a lényegre tapintott. – Márpedig bocsáss meg, hogy ezt kell mondanom, de ez alapján még senki nem tudott senkit isten igazán megismerni, és teljesen megszeretni!
- Kérlek, inkább váltsunk témát jó? És ne rontsuk el ezt az eddig legkellemesebb közös esténket!
- Kérlek, ahogy óhajtod!
- Hogy alakulgat a karriered? Azt rebesgetik a verebek, hogy különféle sportszereket forgalmazó vállalkozást üzemeltetsz! Hogy állsz te ezzel? – szemöldökét kíváncsian felrántotta, mint aki érdekes információk birtokába juthat.
- Nocsak! Őrmesternő le vagyok tartóztatva?! – mókásan magasba emelte két kezét, miközben azzal az egész estét bárgyú vigyorral igyekezett jobb benyomást tenni partnerére. – De viccet félretéve! Igen! Több üzletem is van jelenleg, amit az apámtól vettem át, mert átadta önként a főnökséget, és ennek is szeretnék megfelelni, bár neki a tanácsadói tudod olyanok, hogy ott még a maximalizmus is puszta csekélység, és ezt viszont én nem komálom; hogy állandó jelleggel a lehető legjobb benyomást muszáj sugározni az ügyfelek felé! Tudod ez az egész katyvaszos kalamajka egy idő után nagyon idegesítő, és fárasztó is!
- Kis szegénykém! – finoman átnyúlt a karjával, és vékony karékszeres kezével megszorította bátorítása jelenként a másik verejtékben tocsogó kezét, ami annak volt a biztos jele, hogy nagyon igyekszik megfelelni az előre el nem tervezett elvárásoknak, amit az aktuális hölgy támasztott vele szemben.
Fruzsi még mindig elgondolkozva ült, és hallgatta ezt a szemlátomást újgazdag, ijedt kölyökképű macsót, akiről az ember nem mondta meg, hogy szorult bele néminemű jó modor, aktualitás, és jószívűség. Biztosra vette, ha most azonnal és gyorsan orvosi beavatkozásra lenne szüksége, vagy ne adj’ isten leesett volna drasztikus ütemben a vércukra ennél a készséges férfinál mindig akadna valamilyen édesség, ami helyre billenteni flikk-flakk a vérnyomását. De akkor miért járt folyton az esze Balázsnál? Megfoghatatlan!
Péter az örökös megfelelési kényszerbetegségeivel és szokásos szimulálásaival biztosan nyakig belebetegedne, ha megtudná, hogy mióta csak ismerik egymást Fruzsi valahogy a jóízű nevetést, és az ezzel járó prodecurák kisebb sorozatát is mintha mímelte volna; tiszta érzelmei is mintha folyvást művészieskedő hajlamainak lettek volna kiszolgáltatva. Egy olyan életben tétován lépkedő lánykára emlékeztetett, aki még csak próbálgatja az igazi élet pofonjait, és kihívásait, és nem biztos, hogy szabadságát is feladná érte, és elkötelezné magát. Kétségtelen, hogy Péter valamilyen különös, fekete humorhoz hasonlatos groteszk, tragikomikus viccelődéssel, és jópofasággal volt megáldva, ami nagyon kivételes és finom húrokon rezgett, ha egyszer már elkezdte, de ennek ellenére akadtak pillanatok, amikor egy-két poént, mintha szánt szándékkal radikálisan elvétett volna, hogy biztosíthassa magát, a bájos ifjú hölgy még mindig figyeli szavait.
Balázs ehhez a macsó típushoz képest valahogy sebezhetőbbnek, sokkal érzékenyebb pipogyának tűnt; de fantasztikus és kivételes humorérzékkel megáldva mentségére legyen mondva. Balázzsal mégis – talán mert nagyon korán válhattak igazi, és meghitt barátokká -, nagyon sokat nevettek, sokszor őrült se vége, se hossza nincs hahotákat műveltek a szülői házban, hogy szabályosan megrázkódtak bele maguk a téglafalak is. Amikor osztálykiránduláson voltak volt, hogy a fiúk túlzott ,,szexuális kíváncsiságukban” szándékosan átlopakodtak a lányok bungalójába, hogy becserkésszék az adott hölgyeket, és akkor mivel Balázst hagyták egyedül hátra, aki a szokott nyugodalmas este tíz óra tájékán maga is lefekvéshez készülődött Fruzsi hangtalan surranó lépteivel csak akkor vette észre, amikor vele alszik, mikor kora hajnalban a különféle gyilkos aperitif, és egyéb égetett szeszgőzök torokszorító fogságából együtt szabadultak jólesően. ,,Vajon mit csinálhat Balázs ilyen kései órán?” – tűnődött, miközben Péter jólesően lökte egyre a sóderszöveget főként önmagával kapcsolatban.
- Szoktad nézni a Batman-filmeket? – nagy kisfiús érdeklődéssel odafordult hozzá, mintha jólneveltsége egyedül életbevágó válaszaitól függne.
Fruzsi megérezte a rátapadó tekintetek kereszttüzét arcán; úgy tűnt most vagy soha: vagy lebukik, vagy tovább folytathatja a színlelést, mosolygó tekintettel:
- Már bocsánat! Micsodát?
- Hát tudod Bruce Wayne Gotham lovagja, a jók védelmezője, és a gonoszok kicsinálója, meg ilyesmi!
- Hát… azt gondolom, már épp elég öreg vagyok hozzá, hogy mindenféle idiótasággal fárasszam már az amúgy is végletekig leterhelt agyamat. De persze ez nem rád vonatkozott, és nem úgy értettem! – kért azonnal elnézést, mert pontosan tudta, hogy valószínűleg érzékeny, gyerekkori témákat érintettek.
- Megértem! Mivel jóformán egész gyerekkoromban egyedül voltam abban a hatalmas villaszerű lakásban, ahol az őseimmel együtt laktam mániákus megszállottsággal keresni és kutatni kezdtem azokat a rejtekhelyeket, ahonnét majd titokban belóghatok a denevérbarlangba, tudod, mint az eredeti filmben!
- Hát ez nagyon izgalmas! – kíváncsian két kis könyökét szándékosan az asztalra tette, hogy még jobban érvényesülhessen fokozatosan kinyíló érdeklődése, miközben hallgatja. – És mondd csak? Sikerült megtalálni a titkos barlangot?
- Hát azt sajnos nem, de nem keseredtem nagyon el, mert igyekeztem magam meggyőzni, hogy biztos buta voltam, vagy idióta, mert akkor még vezetni sem engedtek! Képzeld csak, mi lett volna, ha egy gyerkőc vezeti a világ legszuperebb járgányát a hírhedt Batmobile-t? – látszott fátyolossá lett szemeiből, hogy előtörnek belőle a nosztalgia régi hullámai, és ez érzékeny pont az életében.
- De bocsáss meg, hogy csak mindig magamról fecsegek! És neked mi volt a legjobb gyerekkori kalandod? – azonnal leesett a tantus, hogy jóformán szóhoz sem engedte juttatni, ezért szükséges, hogy kiegyenlítse a számlát.
- Hát… ez nagyon változó! – érezte, hogy titokba burkolózik őszinteség helyett, most pedig a legjobb ellenszernek az egyszerű igazság kínálkozna. – Nekem csupán egy jó haverom volt, van legalább is még remélem, és vele töltöttem el az egész időt, mert apám folyamatosan autókat szedett szét és rakott össze, imádott anyám pedig folyamatosan dolgozott, és az volt a hab a tortán, ha hétvégenként egyszer-egyszer elcsattogtunk a családi batárral a nagyihoz, és ott tölthettük a nyár felét! Hát ennyi! Bocs, ha csalódást okoztam!
- Ugyan, dehogy! Ne hülyéskedj! És mondd csak? Kérdezhetek egy személyeset?
- Hát… az attól függ! Miről volna szó?!
- Ezzel a nagyon jó haveroddal, ezzel a Balázzsal, vagy, hogy is hívják? Hogy álltok? – magát hallotta, amint próbált tapogatózni.
- Balázzsal? Hát az az igazság, hogy egy ideje már sajnos nem tudom, de igyekszünk tartani a világhálón a kapcsolatot, bár még egymás telefonszámát sem ismerjük… - érezte, hogy túl sok mindent árult el magáról, de végül is ez már legalább a hatodik, vagy hetedik randinak számított, ha nem vesszük bele a Balatoni kis flörtöt.
- Nem tudod-e, hogy kavar-e valakivel?
- Ezt meg miből gondolod? – kérdése meglepte, hiszen a magánélete senkire sem tartozott, még akkor sem, ha nyíltan őszintén beszélgettek.
- Csak úgy felvetettem, mert érdekel a téma!
- De mi ez a hirtelen érdeklődés egy nagyon kedves barátom iránt? Csak nem háborúzni fogtok miattam?!

- Tudod a férfiak között az ilyen hölgyügyi dolgok szinte mindennaposak; ezért nevezik a kisebb csetepatés afférokat is férfias kakaskodásoknak!
- Én meg azt hittem a hülye eszemmel, hogy érdekellek! Istenem, de egy hülye fruska vagyok!
- Ne beszélj butaságokat te drága! De sosem árt kicsit körbejárni az adott csatateret, mielőtt az ember nyomulva támadna!
- Egyetlen dologról azonban a mélyen szántó férfiak is elfeledkeznek!
- Nevezetesen?! – nyíltabbra sikeredett a visszakérdezés, mint eredetileg várta.
- Hogy a lábuk közötti aprócska műszerrel még nem biztos, hogy megválthatják a világot, bármennyire is nagy a kísértés! És hogy sok esetben éppen a macsóknak hím soviniszta fölénye gátolja a valóban értékesebb párkapcsolatok további kibontakoztatását!
- Ez ám a szellemi párbaj! Le a kalappal. – tenyerét szorgalmasan egymáshoz verte színpadias élccel.

Mire Péter visszatért a normális kerékvágásba Fruzsi azt vette észre magán, hogy becsípett; nem egyszerűen volt kacérkodó, és kapatos, de még egy-két mojitó, vagy valamilyen más egzotikusságot sugalmazó, finom koktél elfogyasztása után bátran számolhatott vele, hogy akár nyugodtan ágyba is vihetnék, mert ilyen kissé illuminált állapotban a karate, és ajkidó fogások nem biztos, hogy száz százalékig hatásosnak bizonyulnak. Fruzsi, hogy érvényt szerezzen női egyenjogúságának úgy felemelte nem ritkán a hangját, hogy a többi vendég mind az ő gyertyafényben pompázó asztalukhoz fordult túlzott kíváncsiságról árulkodó bamba szemekkel, és csak találgatni kezdték, hogy ki lehet ez a sportos, mégis hallatlanul csinos lány, akinek így felvágták a nyelvét? Szenvedélyesen beszélni kezdett össze-vissza mindenféléről, de legfőképpen arról, hogy olyan jó volna, ha megszabadulhatna mostani munkájától, és inkább valami hasznosabb elfoglaltság után nézne, amitől a férfiak többségének nem kell törvényszerűen begerjednie!
- Tudod most egy rúdtánc-showműsorban nyomatom, és eléggé jól tejel, de az a sok pofátlan bunkó, paraszt hapsi, akikkel naponta követelik, és egyre követelik az attrakciót, és a jól fizető magánszámokat csak a testemet akarják, miközben eszükbe nem jutna, hogy én is emberi lény lennék, aki ugyanolyan végletesen kiszolgáltatott, mint a többség! Blükk! – itt kisebb böfögést produkált. – Szeretnék, végre tudod, olyan helyen melózni, amivel a munkámmal új értékes dolgokat teremthetek, csak az volt a nagy hiba, ma már másként gondolom, hogy érettségi után nem mentem azonnal továbbtanulni! Azt hiszem ez volt életem legelfuseráltabb kisiklása! Szinte látom magamat, ahogy majd pár év múlva, mert a szülési szabadságot is egyre jobban megfizetik, mostanság majd hobbiból gyártom a porontyokat, és a családi pótlékokból fogok tengődni az urammal, akit arra is képtelen leszek majd rávenni, hogy lenyírja a füvet, vagy, hogy egy szalmaszálat keresztbe tegyen!
- Szóval erről most még így gondolkodsz? – vakarta meg berakott, jólfésült séróját.
- Azt hiszem, hogy ez nem fog sokat változni a közeljövőben sem, csak az emberek változnak, minden más marad sajna a helyén!
- És azt hallottad-e már drágám, hogy ne törődj a környezeteddel, akik csak le akarnak húzni, és süllyeszteni, hanem valósítsd meg az álmaidat? Merj végre álmodni?!
- És arról hallottál-e már, hogy pénz beszél, kutyaszar táncol?! – mosolygott, mintha csak egy jópofának tűnő tréfát vagy viccet szeretne elsütni. Tekintete máris felfordított kötéltáncot kezdett járni. Egyre inkább érezte, hogy az ital lassacskán a fejébe száll végletesen.
- Hát tudod ebben is lehet valami! – töprengett néhány percig a másik.
Közelebb hajolt hozzá, gyengéden, de bátran megszorította kezét: - De azért őszintén remélem, hogy ettől még nem haragszol nagyon rám, csak mert megosztottam veled a személyes véleményemet?!
- Jaj, ne butáskodj már, hát persze hogy nem! Tudod, a férfiak többsége sajnos már csak úgy működik, hogy azzal a hatalmas egojukkal, meg a hatalmas golyóikkal tudnak csak érvényesülni, míg a kevésbé szerencséseknek a lehengerlő humorérzék, és az annál slamposabbnak ható jó pofizás marad!
- Hát ezt igazán köszönöm a többi sanyarú sorsú férfitársam nevében is! – színpadiasan hátra tolta a székét, és mintha csak nagyközönség előtti színpadon szerepelne, és teátrálisan meghajolt kétszer.
- Bravó, brávó! – Fruzsi szándékosan ment bele a játékba, hiszen egész este azt érezte a másikkal szemben, hogy Péter mintha roppant visszafogott és gátlásos lenne, ha a női csábítás szóba kerül. Az este hátralévő részében pedig egyenesen már meg is merte kockáztatni, hogy több, mint valószínű, hogy életében legfeljebb csupán futó kalandjai lehettek – hála dúsgazdag apjának, aki viszont nem merné állítani, hogy száz százalékosan beavatta elsőszülött fiacskáját a férfiassághoz vezető göcsörtös úton.– Istenem! Mit nem adnék egy olyan figyelmes valakiért, akivel csak jól érezhetem magamat, miközben nem kell a felszínesség játékszabályai szerint kiszolgáltatnom magam neki! – sóhajtott és kifújta tüdejében megmaradt levegőt, ami most összekeveredett az étterem fülledt és páratelt illataival. Fruzsi érezte, hogy most egyszerre ő termett a nyeregben, mert mostantól kezdve már neki nem állt be a szája, és bár Péter minden kisebbrendű óvintézkedést megtett, hogy erre figyelmesen figyelmeztesse, mégsem merte megkockáztatni, hogy elrontsa a kellemes este hangulatát.
- Kérlek, ne haragudj, de ha minden olyan rendes mederben folyik az számomra nem természetes! – kimondta, amire gondolt; csak mindig bátran és őszintén gondolta. - Hiszen felesleges egymás előtt takargatnunk megalkuvó, vagy kicsinyes titkainkat, amik előbb, vagy utóbb minduntalan úgy is lelepleződnek.
- Nekem tudod imádni való szüleim mindig azt mondták, hogy soha ne kérjek bocsánatot mindenért, mert az egy idő után a szánalmasság, és a tétova megalázkodás abszolút képlete!
- Bizonyára elbűvölőek lehetnek!
- Inkább azt mondanám, hogy számukra már a sznobságuk is egyfajta kínzó felelősséget és tehertételt képvisel.
- Aha. Értem! Blükk!
Péter rögvest elhallgatott, és most Fruzsi érezhette úgy, hogy lehet, hogy szándékosan valami olyan kellemetlen, vagy kínos hagyhatta el a száját, amit a jó ízlésű, és tapintatos emberek is rossz szemmel nézhetnek. Nem volna szabad minden szívére tóduló szót, és őszinte mondatot kimondania, mert – különösen a mai felszínessé fajult világban -, az emberek sokkalta érzékenyebbek és sebezhetőbbek; csak hát valaki kimutatja a foga fehérjét és valaki nem. Már éppen arra készülődött volna, hogy önmagában megérlelt nehéz szülés után végre bocsánatot kér, amikor Péter kicsit közelebb hajolt hozzá – betörve ezzel szándékosan az intim három lépés távolság szintű női zónájába, és megpróbálta ajkait becézgetni.
- Bocsáss meg, de egész este már számtalan formában elképzeltem, hogy egy ilyen rendkívüli stramm és férfiasan talpraesett nőcivel milyen is lehet a smacizás! De kérlek, üssél pofán, vagy rúgjál nyugodtan tökön, ha neked ez nem jön be!
Fruzsi kicsit vegyes, de annál meglepettebb érzelmekkel hagyta, hogy a másik azon mód levehesse a lábairól, hiszen egész idő alatt a korrekt úriember példaképét mutatta; kedves figyelmes volt és roppant előzékeny és nagyon udvarias! Már-már úgy tűnt számára, ha továbbra is jó pofiznak egymással az egész randiból alig lehet az érzelmek kiteljesedése. Így hát kellemesen hagyta, hogy ajkait bizsergesse a titokzatos érzelmek játéka. Fruzsi – sok mással ellentétben, akik csókolózás közben szándékosan becsukták a szemüket, hogy el ne szalasszák ösztöneik kifinomult érzékelését -, szakított ezzel a hagyománnyal és egész végig nyitva hagyta szemeit. Ellentétben Péterrel, aki hogy a hatást csak még jobban fokozza óvatosan megpróbálta a hölgy szájába csempészni bíborszínű nyelvét, hogy a másik is kaphasson belőle ajándékba legalább egy falatnyi darabkát. Arra viszont, már kevésbé számított, hogy kicsivel bátortalanabbnak és ügyetlenebbnek mutatkozott, mint a többség, mert Fruzsi az élvezetek csúcsán, kis híján leharapta a nyelvét.
A kisebb szerelmi légyott eltartott jó tizenöt percen át, majd amikor Fruzsi érezte, hogy a másik megpróbál messzebbre menni, mint ami már előre ki lett számára jelölve hirtelen gondterhelt hangon megszólalt:
- Bocsáss meg Peti, de nekem ez nem megy, és nagyon sajnálom! – készült felállni az asztaltól a többi vendég kisebb megrökönyödésére, akik eddig abban a tökéletes tudatban hibernálódtak, hogy igazi romantikus lovaggal és imádott, bájos kedvese közelségében költhetik el ,,szerény” vacsorájukat.
- Kérlek, várj már! Mi bajod, az Istenért?! – azonnal felállt, és arra számított, hogy kettesben őszintén megbeszélhetik a dolgokat.
- Nézd! Őszinte leszek veled! Sajnos az a nagy büdös helyzet, hogy mi nagyon más mentalitásúak, és különbözőek vagyunk, és nagyon másként gondolkozunk a jövőről! Én sajnálom, de nekem nem egy-két éjszakás flörtöcske kell, hanem egy amolyan lelki társ, aki ha fejem fölött beborul az ég – és erre sajnos mostanság minden lehetőség megvan -, annak ellenére kitartson mellettem, és elfogadjon olyannak, amilyen voltam, vagyok… és valószínűleg leszek!
- Ne haragudj, de azt érzem a szavaidból, mintha te most szándékosan szakítani akarnál! Igaz ez?!
Érezte, hogy túlzásba vitte már megint az őszinteségi hullámait, és talán rosszul is tette, de soha nem szeretett a köntörfalazás mögé menekülni, és önmagát is szándékosan becsapni.
- Egyébként szerintem te most berezeltél, ha tudni akarod! – vallott azonnal színt a másik.
- Ugyan ne mondd! És miért, ha szabad tudnom?! – most már felvette a karatéban jól ismert féloldalas, támadó állást, hogy a lehető legkevesebb sérülő felületet biztosítson ,,ellenfelének!”
- A tények azt mutatják, hogy tárgyilagos legyek, és ne tűnjek túlzottan elfogultnak, hogy te félsz az új lehetőségektől, és attól, hogy bárkit is kicsivel közelebb engedhess saját magadhoz! Viszont én még itt vagyok, és most ebben a pillanatban nem szeretnék mással lenni csakis veled! Csönd lett, de vészjóslón.
Fruzsi először arra gondolt, hogy megárthatott neki ez az alig két pohárka ínycsiklandó mohitó-koktél, de aztán erre jött még a finom francia pezsgő, amihez viszont Péter ragaszkodott ismét egy pohárkával, és nagy a valószínűsége, hogy hamar a fejébe szállt az ital. – Őszintén szólva én mindig is igyekeztem erős maradni azokkal a pasikkal szemben akik megjátsszák magukat, hogy milyen kő gazdagok, pedig csupán annyi az egész tulajdonuk, hogy apucika pénzével eljátszadoznak!
- Hát… ami azt illeti, én már keményen megdolgozom, hogy saját önálló, és független vállalkozásom lehessen, ha ez megvigasztal!
Fruzsinak most nevetnékje támadt, méghozzá olyan hihetetlen groteszkséggel, mint aki még nem döntötte el, hogy sírnia kellene-e, vagy nevetnie.
- Oh! Te jó ég! Mivel érdemeltem ezt ki?! – Péterre nézett, majd kis idő múlva úgy döntött, hogy igen, ez egy rendes, becsületes és még jelenleg egy megbízható, kölyökképű férfi arca, aki semmi rosszat nem akar tőle, és feltétlenül ágyba sem akarja hurcolni, csak annyira jólesett vele beszélgetni! Valahogy megérezte, hogy miután majd fizetnek, a hazafelé vezető úton Péter újból megpróbálhatja majd megkörnyékezni, csak az lesz a nagy kérdés, hogy Fruzsi hagyja-e magát, vagy sem?…
- Hűha! Engem megölnek odahaza! – nézett szándékosan a méregdrága kirakott köves ezüst órájára Péter. – Azt hiszem lassan akár mehetnénk is!
- Kérem a számlát jó?! Meghívtalak! – Gálánsan a pincérnek intett, aki már számító képmutatással csak azt várta, hogy a zsírosan csilingelő, ropogós borravaló mikor landolhat a zsebében, és nem is kellett csalódnia. Kifelé menet Péter gálánsan kinyitotta az ajtót.
- Parancsoljon, hölgyem!
- Köszönöm, kedves uram! – megpróbált pukedlizni, de maga is érezte, hogy nem sikerült valami jól, hiszen alig állt a lábán. Úgy festett most, mint egy botladozó kiskacsa.
A nyári éjszaka gyémántragyogású csillagokkal vonta be a sötétlő eget; érezni lehetett, hogy ez az idő kedvez a páratartalom térhódításainak, és hogy nemsokára nyakukba zúdulhat egy kisebb futó zivatar. A páratelt, terhesülő szélnek olyan illata volt, ami szinte előre sejteti, hogy vihar készülődik. Péter karját nyújtotta és Fruzsina most kellemes érzelmi sokkot érzett, ami imitt-amott jólesőn megcsiklandozta egész belsejét.

Mindig is utálta az olyan felkapott, menő és puccos helyeket, ahol a vendégek többsége újgazdag sznob volt, vagy legalább is anyagi szempontból nagyon el volt eresztve, és ahol az átlag ember sokkal inkább azt tanulja meg, hogyan lehet a leginkább felszínesen improvizálni a valódi őszinteség helyett. De ma este ez már nem is érdekelte, mintha az is természetes lett volna, hogy aki motorral jár, még lehet szerelmes és romantikus is a pillanat felkínálta halhatatlan percekbe – az első férfi volt, aki mindvégig nagyon kedvesen és előzékenyen érdeklődött iránta. Fruzsina felnézett rá és látta markáns állát, ahogy megfeszül.
- Valami baj van? – kérdezte tőle, hogy megpróbálta kitalálni mi történhetett?
- Tudod, csak az az érzésem, hogy a sok bénázásomtól, te valószínűleg már nem is akarhatsz randizni velem többet, és ezt nagyon sajnálom! Az igazság az, hogy nagyon ideges voltam, mert késtél és én meg nagyon aggódó típusú tudok lenni, na és itt volt az a hányaveti, és roppant kellemetlen rosszullét a poliplevestől, amiért szintén elnézést kérek! Szóval van bőven még bűnöm, ami megbocsátásra vár!
Fruzsi végre jóízűen elkuncogta magát:
- Nahát! Nem is hittem volna, hogy egy szenttel akadok össze a föld nevű bolygón! Blükk!
Azért, hogy témát válthassanak Fruzsi gyöngéden szembefordult Péterrel, és most ő volt az, aki kezdeményezett; átkarolta óvatosan, nagyon lassan a derekát, mint a birtokbavétel előjogát, ajkát kereste és mint, aki mohón lecsapni készül szenvedélyesen megkóstolta, mint az érett gyümölcsöt.
- Hm, ez aztán az ízletes csemege! – Péter szája édes volt, de forró, és kellemes.
- Csoki és némi mojitó! Imádom ezt a kettőzött kombinációt. – Önmagában még mindig nem tudta eldönteni, hogy ez a kis flört mennyiben számít megcsalatásnak Balázzsal szemben, elvégre még nem jártak, viszont már kinézték maguknak a másikat! Fruzsit kellemesen bizsergette Péter pár szál erős borostája, mely kissé markánsabb és talán férfiasabb külsőt kölcsönzött kisfiús kinézetének. Úgy tűnt fel, hogy Péter leginkább a kíváncsian érdeklődő kisgyerekek csoportjába tartozik, akik valami megfoghatatlan, naiv csodálkozással kezdik szemlélni a dolgokat, hogy működő rejtélyeiknek biztosan a végére járhassanak. Fruzsit bizsergetni kezdte a borosta és kicsit el is vihogta magát; már nagyon hosszú ideje nem sikerült neki ennyire felszabadultan és elégedetten kuncognia.
- Fruzsi, mondhatok valamit? – óvatosan kibontakozott a csókból.
- Ki vele! Ne kertelj, mert azt utálom!
- Ha meg nem sértelek vele, de fantasztikus csajszi vagy! Erős, megfontolt és talpraesett, és amit a legjobban becsülök benned az az őszinteséged, melyet akkor is kimondasz néha kíméletlenül és kegyetlenül, mikor tudod, hogy ez másoknak – meglehet, kellemetlenséget tartogat!
- Te pedig a világ legkisfiúsabb gáláns úriembere vagy, ha érdekel, és emellett kő gazdag! Mit szólnál hozzá, ha ezt a kellemes estét itt most befejeznénk, és mindenki menne a dolga után?
- Azért megbocsáss, de megengednéd, hogy előbb hazakísérjelek?! – bátorkodott szólni. – Ez minden hölgynek kijár!
- Oh! – jócskán meglepődött. – Ezt nevezem! Micsoda első osztályú figyelmesség! – Felkínált karjaiba karolt, mielőtt elérhette volna záporkönnyeivel őket a zubogó eső. Botladozva indultak Péter szintén méregdrága sportkocsija irányába…
Amikor kinyitotta előtte vadi új sportkocsijának krómozott, mégis habkönnyű ajtaját Fruzsi kedvesen meghajolt, és megköszönte a szívélyességet. Péter szándékosan nem hősködött és nem játszotta meg most a menő macsót, aki tesz a közlekedési szabályokra, csak mert megteheti, és mert a zsebében vannak a zsaruk! Illendően, s mert éppen egy elbűvölő hölggyel volt minden szabályt betartott.
- Azért attól még, hogy ideültem az anyósülésedre adhatnál a kicsikének egy kis kakaót! – Fruzsi most leleplezte magát! Megszállottja volt a sebességnek, hiszen mindennél jobban élvezte, ha bukósisakja rostájába kap a rakoncátlan szél, és most ezzel a számára csiga lassú tempóval úgy érezte, hogy mindjárt megállnak, ő pedig a kellemesen bódító koktélok, és félig megivott pezsgő rabságában álomra szenderül.
- Tudod drága, én sem szoktam meg, hogy így vezessek, de most különleges vendégem van!
- Én is vezethetnék! Elvégre van egy ötszáz köbcentis mocim! – érezte, hogy hasogatni kezd kínzóan a feje, mintha másnaposságtól szenvedne.
- Erről nem is tudtam mostanáig! És gondolom a repesztés megszállottja vagy, és valósággal megőrülsz a sebességért! Így van?!
- Hát, a számból vetted ki a szót! Na, lét szi! – kérlelte incselkedve -, esküszöm, hogy egyetlen karcolást se lesz rajta.
- Drága kicsikém, én boldogan átadnám a volánt, de attól tartok te még nálam is becsípettebb állapotban vagy! Ezért sajnos nem lehet!
- Jaj, muszáj ennyire undoknak lenned? – nyűgösködött.
- Igen! Már csak azért is, mert kár lenne egy ilyen gyönyörűséges arcot összetört roncsok között látni!
Amint Fruzsi valahogy kipréselte magából a szavakat az alkohol úgy eltompította, hogy rögtön el is aludt.

Péter lakása a belváros egy hangulatos és viszonylag könnyedén megközelíthető, amolyan kertvárosias jellegű negyedében feküdt; na, jó, abban a tipikusnak mondható álomházas környezetben, amihez az átlag embereknek is minimum multimilliomosoknak kellene lenniük, hogy kifizethessék a több mint háromszáz négyzetméteres otthonok közüzemi számláit, és ahol az adóhivatal munkatársai is hajbókolva, már-már tisztelegve jelennek meg a hatósági közegekről szinte már nem is beszélve. Ha az ember egy ilyen hangulatos ,,villaközbe” tévedt, a legelső benyomása, ami szemen ütötte az volt, hogy majdnem minden házban önálló, házhoz építtetett garázs, és tágas medence tartozott.
 Ha valaki esetleg a hosszúra nyújtott munkanap után úgy határozna, hogy csobban egyet akkor ez a környezet éppen ideális helyszín. Nem véletlen, ha a magyar filmgyártás újabb koprodukciós megbízásokat szeretett volna valakikkel közreműködötten teljesíteni nagy általánosságban csakis ezeket a hangulatos utcákat bérelték ki, amennyiben nem filmdrámáról, vagy elementárisan megrázó alkotásról volt szó a nyolcadik kerület helyett; ahol viszont a legtöbb katarzisos jelenetet rögzítették.
Kétségtelen hogy tömegközlekedés szempontjából az ember innen alig tíz-tizenöt perc alatt bárhova kényelmesen és egyszerűen el tudott jutni, de a jólét valahogy alattomosan és rejtetten mindenkiből kikényszerítette, ha már ,,egyeseknek” megadatott a vakszerencse és kőgazdagsággal ajándékozta meg hát akkor a legkevesebb, hogy az ember szívesebben szállt be egy vadonatúj Porsche 911-es sportkocsiba, vagy Mercédesz turbó injektoros gépcsodába, mintsem, hogy majd összepasszírozott és valószínűleg jelentősen kisajtolt lazacként fog utazni valamelyik túlzsúfolt konzervdobozra emlékeztető buszon.
Péter, ahogy hazaért el sem akarta hinni, hogy egy randi így is végződhet; az embereknek nem kell pusztán a kötöttségeikhez ragaszkodniuk, de illő, ha kedvesek, és közvetlenek próbálnak lenni ezekben az élethelyzetekben. Viszont felborította és messze meghaladta eredeti elképzeléseit is, hogy egy ilyen valóságos bombázó, földi istennőt visz majd haza; hiszen bár több hölgyet is ágyába vitt, mint sármőr, és elsőrendű nőcsábász, de Fruzsival szeretett volna nagyon kedvesen és tapintatosan viselkedni, mert úgy érezte ez a kivételes lány mindent megérdemel, és valószínűleg nehéz és viszontagságos élete lehetett!
Óvatosan megnyomott egy gombot egy kis mini távirányítón, mely a garázs ajtaját nyitotta és egyúttal a kerti kaput is; lazán betolatott, vigyázva a frissen megnyírt bukszusok tisztelgő sövényeire, melyek közvetlenül sorfalat képeztek a garázs mellett, hogy a kíváncsiskodni vágyó szomszédok még véletlenül se láthassanak meg semmit. Lekapcsolta a járó motort, majd kikapcsolta maga és Fruzsi biztonsági övét is, és gyöngéden karjaiba vette a lányt, aki most olyan volt, akár egy kis angyalka és békésen szuszogott karjai között. Teljesen elbódította az ital.
Fölvitte a szobájába, de nem merte levetkőztetni, mert azt tiszteletlenségnek és méltánytalanságnak érezte; minden hölgyet és nőt önmagáért tisztelt! Óvatosan lehúzta a tágas, legalább ötszemélyes ágyáról a fehér selyemszínű huzatot, és ráfektette a lányt. Sokáig vacillált mielőtt ráhajtogatta volna a bársonyos tapintású, mégis könnyed lepelt, hiszen kánikula tombolt odakint viszont nem tudhatta biztosan, hogy az éjszaka hátralévő részében nem-e fog fázni? Amikor mindennel készen volt, és nem ébresztett fel senkit; hiszen csak maguk között voltak, óvatosan behajtotta maga mögött szobája ajtaját, kiosont akárcsak egy jól értesült tolvaj a fürdőszobába; letussolt, majd végig dőlt a kényelmes szövetkanapén, amiben kellő rendszerességgel az örege nézte a focimeccsek közvetítéseit, és azonnal álomba ringott.

Megtekintések: 3

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Mai születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek