ALAPÍTÓ

Álomátvitel


1240741036_ain30-desktop.jpg



Lomhán csurran nyáréj-patak,

csobbanása csendbe ragad.
Hullámhangod ringató dal,
így alszom el – altatóval.

Örvény húz le, mélye álom –
segít meddő éjszakákon,
mikor messzeséged mérem,
nyúlok feléd a sötétben.

Idő dörren, villan emlék,
fellegből bukkannak esték,
csillognak a fényoldalak,
téged vetít száz pillanat.

Arcod látom monitorban,
nevetve írsz, szemed lobban,
virul benned a gondolat  –
küldöd hozzám az álmodat.



2007. 07.08.

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ
    Igen, a számítógépes korszak líráját is kell valakinek képviselni... Gondoltam"bepróbálkozom" egy darabkával, remélem nem elrettentő a példaként...
    Köszönöm az értékest Földim!
    Recuppróka! :))
  • SZERKESZTŐ
    Szép és "korszerű" lírai mű ez Földim :)) Azért jobb a mai szerelmeseknek, nem galambpostát kell küldözgetni, hanem szinte "kézzelfogható" közelségbe kerül a világhálón a távoli kedves is. :)
    Hozod a megszokott formád :), szép, látható képeket rajzolsz, kis alliterációt is csempészel bele. Rendben van ez a vers, nagyon :)
    cuppacsi :)
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum