Anya álma

[Maretics Erika]

A kis konyha az otthon.
Anya bablevese az asztalon hűl,
moss kezet!
lágy hangon korhol,
aztán fájós derekát simítva
lassan leül.

A lépcsőházat már felsöpörte,
a kuka még tele hassal vár,
ifjú arcáról a mosolyt törölte,
a nincs, és a soha már.

Egy lakó szánakozva magához int,
a gangon ülve
cukros kenyerem majszolom,
itt egy alig használt kabát, mondja,
a tiéd elég kimustrált angyalom.

Mosolya fakó, és hazug.
A szemébe nézek,
még nem láttam ilyen butát,
mi nem hordjuk soha
más levetett holmiját.

Az én anyám nekem,
híres operákról mesél,
vasárnap is munkába megy,
mert őszintén remél,
hogy belőlem híres ember lesz,
ez a legnagyobb álma,
hát hogyan férne meg rajtam
más kinőtt kabátja?

[Maretics Erika]

Kedves Laci!

Nagyon szépen köszönöm, és azt is, hogy olvastál. :)

[Czinege László (tokio170)]

Üdvözöllek a portálon  Erika!

Micsoda véletlenek vannak. Épp ezt a versed találtam meg és olvastam el, amikor regisztráltál.
Hosszasan el is gondolkodtam rajta, már amennyit mostanában időm engedi.
Gratulálok, ütős darab. :) 

[Maretics Erika]

Köszönöm szépen Katalin. :)

[Vuts Józsefné]

Hát, itt vagyok, nálad, a versednél! :)

József Attila "Mama" című költeménye jutott eszembe az alkotásodról, bár a tartalom - magától értetődően - nem lehet azonos, de mégis...

Közvetlen, megkapó, hiteles, amit elénk tettél. Csak ezen az úton tovább!

Ölellek: Katalin