ALAPÍTÓ

Áprilisi tréfa (VIII. rész)

10843575291?profile=original



Már a második karácsony múlt el, amióta elhúzódott Hortobágyi egyszerűnek látszó rendőrségi panaszügye. Ünnepi hangulata semmivel nem volt jobb, mint az előző évben. Feszülten, kedvetlenül és magányosan telt az év vége. Az újév sem hozott érdemi változást, ugyanúgy éltek egymás mellett ex nejével – szótlanul, vagy mérgelődve, mint a válás előtti utolsó években.
Lina, a lánya – a már másodikos gimnazista nagylány – kezdte felvenni az anyja szokásait, és előszeretettel kellemetlenkedett vele.
Legtöbbször az internethasználaton akaszkodtak össze. Alighogy Béla odaült a gép elé, az anyja egyből felpiszkálta, tüzelte a gyereket: „zavard csak apád onnan, miénk a számítógép is!”. Gyakran előfordult, hogy a volt társ azért küldte rá lányukat, hogy kunyeráljon mindenféle extra kiadásra, utazásokra, haszontalan divatcuccokra, holott Bélának volt elég baja a napi megélhetéssel is.
Hat hétig tartó felgyógyulása után – alig két hónapra –, megfájdult valami idegféle a hátában, amitől a jobb keze és a válla végig hasogatott. Később, mintha ez az idegfájdalom beköltözött volna a koponyájába. Szinte elviselhetetlenül kínozta az év végéig.
Tavasszal fellélegzett, úgy érezte, megmenekült. Panaszai, ahogy jöttek, egy csapásra elmúltak. Ám az ötvenegyedik születésnapja után, rátört egy újabb kínszenvedés: lemerevedett a karja és rendszeresen begörcsöltek hátizmai. Teljesen féloldalas lett, a jobb válla fájdalmasan összehúzódott.

Hortobágyinak a gyerektartás fizetése mellett, saját ellátását, és a ház fenntartását is finanszírozni kellett. Elmaradt adó és járuléktartozásai – a hátráltató tényezők miatt – viszont egyre emelkedtek. Szeme előtt lebegett a végleges, teljes csőd látomása.

Szinte feleslegesen hirdette a házukat a beköszöntött recessziós időszakban. Komoly, vételi szándékot mutató kuncsaftot az ingatlanközvetítők sem tudtak felmutatni, sőt később már kíváncsiskodó is egyre ritkábban akadt.
Nyögte tovább a summás rezsit. Viselte az alattomos – egyre gyötrelmesebb –, mozgásában is korlátozó betegséget. Hiába ment másik orvoshoz, az is csak úgy fogadta, ha nem keres összefüggést a rendőrök bántalmazása, és az utána elhatalmasodott idegfájdalmak kialakulása között.

Január elejére tűzték ki a harmadik tárgyalási napot. Béla, amikor aznap 8:45-kor megérkezett, meglepetten vette észre, hogy a régi háziorvosa ott várakozik a tárgyalóterem előtt. Köszöntek egymásnak, de nem elegyedtek beszélgetésbe, pedig szívesen megkérdezte volna az orvostól: "eddig miért nem jelent meg az idézésekre, mitől félt?".
Hortobágyi elégé felpiszkálta a bírót, aki utoljára már rendőrrel küldte ki az értesítést a doktornak. Persze teljesen igaza volt ebben is, mert az egyszerű, mezei polgárt már rég elővezették volna, ha sorozatosan nem tesz eleget az ügyészségi és bírósági megkereséseknek.

A bíró és az ülnökök után mindannyian bevonultak a nagy tárgyalóterembe. Béla ugyanazokat az arcokat látta. Ezek szerint nem kapott patronáló ügyvédet, és a Helsinki Bizottságot sem igen érdekli az ügy, még csak nem is válaszoltak a decemberi levelére – jutott eszébe.
Az előző tárgyalási napokon jegyzőkönyvbe vett vallomások felolvasása után, a bíró szólította Dr. Teleki Mihály háziorvost és megkérdezte:
– Vissza tud-e emlékezni betege kezeléskori állapotára?
Teleki doktor elmondta, ismeri a sértettet, emlékszik az esetre. Jegyzeteit felhasználva vázolta Hortobágyi sérüléseit. Teleki szerint az ilyen típusú, ütésektől, könyöklésektől, esetleg rátérdelésből eredő bordazúzódásoknak gyógytartama átlagosan négy-hat hét, de büntetőjogilag mégiscsak nyolc napon belül gyógyulónak számítanak.
A bíró rákérdezett:
– Egyértelműsíthető-e, hogy a sértetten észlelt sérülésnyomok a két nappal azelőtti bántalmazásból eredtek?
– Igen, az ütésnyomok elszíneződése, és az arcon lévő horzsolt, vágott sebek gyógyulási foka ezt alátámasztotta – felelte Dr. Teleki.

A bíróság rátért a Mohácsi Anna zászlós rendőrnő által tényként említett, BM. fényképes adattárból történt lekérdezés vizsgálatára. A bekért nyilvántartófüzet adatai alapján azt állapították meg, hogy 10:38-kor történt a lekérdezés (ez valószínűleg elírás lehet, hiszen Hortobágyiné bejelentése 10:50-kor történt, vagy pedig már „előre dolgoztak” a rendőrök), és ezt nem a zászlósnő végezte el, mint ahogy azt vallomásában állította, hanem a kopasz rendőr: Labanc Lajos.
Megjegyzésként az volt odaírva, hogy a „fogda kérésére”. Amikor a bíró értelmezni akarta, hogy „ki is az a fogda” (?) – hiszen a rendőrök azt állították más kérdésekre válaszolva: „nincsen már csak előállító helyiség a kapitányságon, és nincsen állandó fogdaőr sem, mivel mindig az épp ráérő járőr végzi el az ilyen feladatot”–, akkor nem jutott semmire, csak a megszokott kertelés, nyögdécselés volt a válasz.

A zászlósnő érvelése megdőlt – miszerint Hortobágyit azért kellett behurcolni a rendőrségre, hogy odabenn a fényképét összehasonlítsák önmagával –, mert Labanc egy olyan adattárban keresett, ahol a körözöttek vannak nyilvántartva. Ez az adattár azonban csak akkor közöl fotót, ha a keresett személy a listán megtalálható.
Mivel Hortobágyi közfeladatot ellátó munkakörben dolgozott és dolgozik azóta is, ahol makulátlan erkölcsi bizonyítvány szükséges, a rendőrök semmilyen fényképet nem találhattak. Így ez a cselekvésük is csak bosszúálló, megrögzött gondolkodásmódjukat támasztotta alá. Bélát – a jogtalan előállítás mellett – alibiből még csak össze sem hasonlították semmilyen fotóval. Megtorlásként viszont – indokolatlanul és rendesen helybenhagyva – öt órán keresztül bezárva tartották.
Mivel pénz nem volt nála – úgy vitették vizsgálatra –, egész nap ételhez sem jutott.

A bíró megkérdezte a vádlottakat:
– Akarnak-e még valamit elmondani az ügyről?
A két rendőr nem akart hozzáfűzni semmi egyebet.

Az ügyésznő összefoglaló vádbeszéde következett, amiben kiemelte:
– A tanúvallomások, a tények, az orvosi látlelet, az orvosszakértői vélemény alapján indokoltnak tartom a vádlottak elmarasztalását, mert bűnösségük mindkét vádpontban kimondható.
Valamilyen megfoghatatlan okból azonban azzal folytatta: a sértett-tanú által említett elszenvedett fájdalmak viszont – szerinte – túlzottak, ezért ebben az egy dologban Hortobágyi szavahihetősége megkérdőjelezhető.
Ennek ellenére a bíróságtól letöltendő szabadságvesztést kért kiróni a vádlott rendőrökre.

A vádlottak védőügyvédje – aki már a harmadik volt az eljárás során – le is ütötte a fiatal ügyésznő magas labdáját, és azt válaszolta beszédében:
– Ha valakinek egy helyütt megkérdőjelezhető a szava, akkor máshol sem beszél igazat.
Az ügyvéd a továbbiakban a közterületi igazoltatás esetében alkalmazható előállítás lehetőségével érvelt, amikor valaki nem tudja, vagy nem akarja magát igazolni hitelt érdemlően.
Hortobágyi sérüléseit a védő arányosnak látta az intézkedés céljával. Megemlítette még, hogy a rendőrök felettesei is jogosnak vélték az eljárást, mivel pl. parancsnokuk is – jelentésük záradékában – törvényesnek minősítette azt.
A védő szerint az öt órás bezárás is dukált az intézkedés mellé, holott hallotta, hogy semmilyen érdemi vizsgálat, vagy fényképes lekérdezés nem történt ez idő alatt.
Beszéde végén indítványozta védencei felmentését.

Utoljára Hortobágyi kapott szót. Ő a mondandóját azzal az egyszerű összefüggéssel kezdte: „a fájdalmat csak az érzi, akit ütnek. Ha valakit életében sohasem bántalmaztak, az ne foglaljon állást ebben a kérdésben.”.
Béla kitért az ügyvéd csúsztatására is, aki a közterületet (igazoltatás szempontjából) össze akarta mosni a magántulajdonnal. Vélelmezte, hogy gyakran fegyelmező eszközként próbálják használni a rendőrök az igazoltatást, ami az utcán régi, bevett szokásuk. Saját tulajdonában azonban – véleménye szerint – nem szabadna egzecíroztatni a vétlen polgárt.
Még egyszer felhívta a bíróság figyelmét arra az alapvető szakmai hibára, hogy a rendőrök minden ok nélkül akartak fenyegetően, felelősségrevonóan, durván és arrogánsan intézkedni egy olyan helyszínen, ahová be sem léphettek volna, mert nem volt rá felhatalmazásuk, és a kivételek, amik lehetővé tették volna a behatolást, nem álltak fenn.
Végezetül kifejtette véleményét a bíróságnak, hogy a vádlottak szakszerűtlen, nem körültekintő munkavégzése, törvénysértő intézkedése komoly jogi, morális és anyagi hátrányt okozott.

A bíró ezután szünetet rendelt el, a bíróság ítélethozatalra visszavonult.


(folyt. köv.)

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Témák címkék szerint

Havi archívum