Az elmúlás

[Karvaly]

Éltem a létem, gyémánt orcámon az idézet, hogy éltem.A tiszta kilehelt tudatod már mindent kiadott, arcvonásod mélyei kisimultak,nem tartottál meg semmit, mit hoztál útravalóul.Üres tarsollyal indulsz a megméretésre, s oly nehéz leszel mégis a mérlegen.De te tettél, napot napra éltél, fényes kegyeket félretettél,kis dolgokban folyton hittél.Legyűrt szájú gyereket öleltél, nénét jó szóval etettél,s a békét sohasem kerested, mert lelkedből jött a lehelet.Ha fásult szíved legyintett a fáradt napokban, nehéz lábakkal mostad magad a patakban.A hit mely tudást terem, ősz fejek vértje, ezüstjével fizet,csillanó utolsó napsugár fénye rákacsint.Elillant a pillanatnyi élet, sodrása maga az igézet,van ki villan, s van ki homályban marad.De a homályból, sok figyelő szempár a villanásra vár.

[Marković Radmila]

Kedves Karvaly, az élet, az elmúlás gondolata szépen összefoglalva.
Szeretettel: Mila