4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

 

Legfeljebb harmadikos elemista lehettem, mikor apám elmagyarázta, hogy Könyves Kálmán királyunkig az emberek többségének nem volt vezetékneve. Apjuk neve révén különböztették meg őket egymástól. Például, ha a fiúgyermek a keresztségben a Péter nevet kapta, atyját pedig Istvánnak hívták, az újszülöttet István fia Péterként anyakönyvezték. Bizonyos nevek gyakorisága miatt ez az egyszerű forma idővel egyre több bonyodalmat okozott, ezért tudós királyunk elhatározta, merőben új alapokra helyezi a névadást. Attól fogva nem az apa keresztnevét, hanem a szakmáját vették alapul. Így születtek a Kádár, Képíró, Kovács, Pap, Serfőző, Szabó és Szíjgyártó nevek. Előfordult, hogy a családfőnek nem volt semmilyen szakmája, olyankor a gyermek születési helye vagy nemzeti hovatartozása szerint adták a nevet. Ez a magyarázata a Debreceni, Miskolci, Pécsi, Szegedi, Váradi, valamint a Horváth, Lengyel, Németh, Oláh, Rácz, Szász, Tóth és Török neveknek.

Apám elmélete alapján szemközti szomszédunk, Fésűs Elemér ősei nyilván fésűket készítettek, teknőcpáncélból, szaruból vagy valamilyen fémből. Idővel megcsappanhatott a fésűk iránti kereslet, Elemér felmenői kénytelenek voltak átállni az asztalos szakmára. Mivel bútorra, ajtóra, ablakra mindig szükség volt, az asztalosságból urason meg lehetett élni. Meg is maradtak mellette. Apáról fiúra szállt a mesterség, minden fortélyával egyetemben. Nem is panaszkodott soha senki a munkájukra. Gyerekként magam is gyakran bámultam tátott szájjal, hogyan varázsolnak az ügyes kezek oroszlánkörmöket a széklábak aljára, csodás leveleket, virágokat a szekrényajtókra. Csak az nem fért sehogy a fejembe, hogy ha már az asztalosság mellett tették le a garast Fésűsék, a nevüket miért nem változtatták Asztalosra? Erre azonban apámnak sem volt elfogadható magyarázata.

Ahogy a dinasztiáknál lenni szokott, idővel Elemér vette át az asztalos műhelyt az idősebb Fésűstől. Eleinte minden rendben ment. Ügyes volt Elemér, valóságos művésze a szakmának. Embernek is békeszerető és barátságos. Vagyona pedig akkora, hogy akár grófkisasszony feleséget is szerezhetett volna magának, ha nem szoktatják rá barátai az italra. Csakhogy rákapott, amikor pedig ittas volt, az élő fába is belekötött. Vigyázz vele, fiam! – figyelmeztetett az öreg Fésűs. Amikor részeg, akár az apjának is képes nekimenni. Olyankor nem ismer se Istent, se embert. Márpedig Elemér gyakran volt részeg. Mire a harmincat betöltötte, két-három korsó sör után már a fejébe tódult az indulat. Szemei bevörösödtek, akár a sebzett bikáé. Fejét leszegte, s már ment is neki az útjába kerülő első embernek. Igyekezett is kitérni előle mindenki.

Elemér meg csak ivott. De mindig csak sört. Azt is kizárólag csapoltat. Hiába kínálták a legfinomabb borral, hiába csábították a legzamatosabb pálinkával, mindig elutasította. Sörrel kezdtem, azzal végzem. Bolond ember keveri az italt, mondogatta.

Eleinte csak munka után ivott. Aztán már reggel is. Tíz óra körül már alig állt a lábán. Fogta magát és lefeküdt. Délben felébredt, evett egy keveset, és újra elment a kocsmába. Egyre kevesebbet törődött a munkával, a nemtörődömség pedig megbosszulta magát. Ajtói, ablakai rosszul záródtak, bútorai elnagyoltak voltak. Napról napra fogytak régi kuncsaftjai, más asztalost kerestek.

Minél kevesebb volt a munka, Elemér annál több időt töltött a kocsmában. Végül már be se nézett a műhelybe, reggeltől estig a kocsmaasztalt fényesítette könyökeivel.

A baj sem sokáig váratott magára. Egyik délután azzal rontott be legkisebb inasa a kocsmába, hogy ebéd közben szétesett Tóth doktorék vadonatúj ebédlőszekrénye. Egyszer csak megroppant benne valami, a következő pillanatban recsegve-ropogva összecsuklott, akár a colostok. A méregdrága Zsolnay-étkészlet minden darabja ripityára tört, az ólomkristály poharakból is csak szilánkok maradtak.

Elemér azt hitte, rosszul hall.

– Miket hordasz itt össze? – förmedt rá a legénykére.

– Azt mondtam, mester, hogy tönkrement Tóth doktorék ebédlőszekrénye. Összetört minden tányérjuk, csészéjük, poharuk – ismételte el az inas.

– Azt a betyár mindenit! – rázta meg a fejét s pattant fel Elemér. Lecsapott az asztalra egy huszonöt lejes bankót, s már kotródott is kifelé a kocsmából. Tekintetével végigfutott a tárolóba állított bicikliken, s mivel a sajátját nem látta, találomra kikapott egyet a drótszamarak közül, felpattant rá és elindult. Tízméternyit se haladt, hirtelen lecövekelt a kerékpár, mintha kikötötték volna. Elemér dühösen hátratekintett, hát Kulcsár Imi, a szobafestő állt mögötte, két kézzel markolva a bicikli csomagtartóját.

– Hahó, komám! Ez az én biciklim! Úgyhogy szállj le róla gyorsan, míg finom vagyok és nőies! – ripakodott Elemérre.

– Mindjárt szájba váglak, akkor majd egy életre megtanulod, hogyan beszélj a magamfajtával, te taknyos – jött indulatba Elemér.

– Elismétlem, amit az imént mondtam, sziszegte Kulcsár Imi –: Szállj le a bringámról, vagy nagyon megbánod.

– Fenyegetni merészelsz, te kis lófing? Na, majd adok én neked – ordította Elemér, azzal leugrott a kerékpárról. Kulcsár Imi is elengedte a csomagtartót, és egymásnak estek. Hemperegtek a földön hol jobbra, hol balra, hol előre, hol hátra. Közben ütötték is egymást. A kocsmások kitódultak az ivóból és két pártra szakadva biztatták a küzdőket. Ettől azok még vadabbul cibálták egymást. Hol Elemér volt felül, hol Kulcsár Imi. Tán még most is ott henteregnének, ha veszett szirénázással meg nem érkezik egy rendőrautó. A két járőr kipattant a kocsiból és rádörrent a verekedőkre. A törvény nevében felszólítjuk magukat, azonnal hagyják abba a verekedést! Álljanak fel és igazolják magukat! A viaskodók azonban ügyet se vetettek rájuk. Az egyenruhások megismételték a felszólítást, de újabb próbálkozásuk se járt eredménnyel. Végül előrántották pisztolyaikat és a levegőbe lőttek. A dörrenések hatásosak voltak. A két kakaskodó mintegy varázsszóra abbahagyta a küzdelmet, és nagy nehezen talpra állt. A rendőrök mindkettejük csuklójára bilincset raktak, beültették őket autójuk hátsó ülésére, majd ugyanolyan veszett szirénázással, amilyennel érkeztek, elhajtottak. Aznap egy órával később zárt a kocsma, hogy a kocsmások kedvükre megvitathassák és kielemezhessék a történteket.

A rendőrségen négy egyenruhás fogadta a megszeppent duhajokat. Három a fal mellett állt, egyikük az asztalnál ült, előtte táskaírógép.

A járőrök levették a két előállított bilincseit, aláírtak valamilyen nyomtatványt, azzal elköszöntek. 

– Szóval ti vagytok azok a híres verekedők? – kezdte a fal mellett álló rendőrök egyike, közben gumibotjával ütemesen csapkodta tenyerét.

Válaszra se maradt idejük, már az asztalnál ülő vette át a szót.

– Mondjátok a neveteket, garázda gazemberek. Amit itt kaptok, attól örökre elmegy majd a kedvetek a verekedéstől. Halljam hát a neved! – tekintett Elemérre.

– Fésűs Elemér – motyogta az asztalos.

– Fé-sűs Ele-mér – betűzte az írógép kattogtatása közben. – Hát téged, hogy hívnak, te másik mákvirág? – fordult Imre felé.

– Kulcsár Imre.

– Tán Kulcsár Jóska fia vagy?

– Az vagyok.

– Rendes ember az apád. Együtt katonáskodtunk.

– Aztán miért estetek egymásnak? Te kezdjed, te rosszarcú – intett Elemérnek.

– Az úgy volt, kérem, hogy épp sört ittam a sarki kocsmában, mikor jött az egyik inasom és szólt, hogy összecsuklott Tóth doktorék ebédlőszekrénye. Az asztalon hagytam a sör árát, s már futottam is kifelé, hogy mielőbb Tóth doktorékhoz érjek.

– Lassabban, nem vagyok titkárnő – szólt az írógépes.

– Kint hiába kerestem a biciklim, ezért találomra elvettem egyet. Alig ültem rá, odaért Imi, akarom mondani Kulcsár Imre és hátulról belekapaszkodott a biciklibe, mivel állítólag az övé. Én se hagytam magam, erre összeverekedtünk.

– Így volt? – nézett Imrére az asztalnál ülő.

– Pontosan. Hiába mondtam, hogy az az én kerékpárom, Elemér csak nem akart leszállni róla. Akkor estünk egymásnak.

– Szóval te elloptad a Kulcsár biciklijét, ráadásul verekedtél is. Ez két bűncselekmény egyszerre. Egyfelől magántulajdon jogtalan eltulajdonítása, vagyis lopás, másrészt garázdaság. Örülj, ha négy évvel megúszod – nézett jelentőségteljesen Elemérre a gumibotos.

Elemér szemmel láthatóan összeroppant a kilátásba helyezett büntetés súlya alatt. Állt lehajtott fejjel közben fohászkodott, hogy bár nyílna meg a föld alatta és nyelné el, mielőtt beteljesedik a rendőr jóslata.

– Karórádat, nyakláncodat, gyűrűdet, nadrágszíjadat és cipőfűzőidet rakd ide az asztalra. Fordítsd ki a zsebeidet, aztán told le a nadrágod – szólt Elemérnek az asztalnál ülő. Minden tárgyat leltárba vett, majd egy műanyag zacskóba rakta. Aztán még írt valamit, majd kiszedte a papírokat a gépből.

– Gyertek, írjátok alá a jegyzőkönyvet – szólt megint –, aztán Kulcsár Imréhez fordult.

 – Te még ezt a feljelentő lapot is írd alá, aztán hazamehetsz. Többé ne verekedj, mert legközelebb nem úszod meg ilyen könnyen.

– Azt a zsiványt meg vidd a nyolcas zárkába – szólt a gumibotosnak.

– Na, gyere – intett a botos Elemérnek, most majd belekóstolhatsz a rabéletbe.

A rendőrségi fogda hátával a szomszédos általános iskola tűzfalának támaszkodott. Hosszú folyosója jobboldalán sorakoztak a zárkák, két végén pedig egy-egy fegyveres őr posztolt.

A nyolcast nyisd ki, szólt a rendőr a közelebbi őrnek. Az előrántott egy nagy kulcsköteget, boszorkányos gyorsasággal kiválasztotta a megfelelő kulcsot, s már tárult is ajtó. A következő pillanatban hátulról lódítottak egyet Eleméren, azzal rácsapták az ajtót. Ő meg csak állt, mint a cövek, mivel a keskeny helységet megtöltő sűrű füsttől semmit se látott. Forró volt a levegő, szinte égette a tüdejét. Hevesen köhögni kezdett. Kis idő múlva halk surrogást vélt hallani minden irányból, megmozdult a levegő, s mintha a füst is ritkult volna. Döbbenten meredt a tejszerű homályba. Verejtékükben fürdő félmeztelen alakok álltak az ágyak előtt és légcsavarként pörgették törölközőiket, hogy átpréseljék a füstöt a tenyérnyi ablakot borító sűrűszövésű dróthálón. A surrogó hang a törölközőktől származott.

Még hosszú percekig tartott a különös ventilláció, aztán leálltak a törölközők. A szoba lakói Elemér felé fordultak, s szinte egyszerre tették fel a kérdést: Mit követtél el?

Elloptam egy biciklit és verekedtem, kezdte Elemér bátortalanul, majd dióhéjban előadta a történteket. Kis ideig csend volt, aztán megszólalt egy negyven körüli izmos férfi. Tájékozottsága alapján többszörös visszaeső lehetett, mivel olyan aprólékos alapossággal idézte a Büntető Törvénykönyv paragrafusait, büntetési tételeit, hogy egy ügyésznek is becsületére vált volna.

– Világos – kezdte –, lopás és garázdaság, halmazati büntetésre számíts kettőtől öt évig terjedően. Voltál már sitten?

– Soha – rázta a fejét Elemér.

– Ha szerencséd van, három évvel megúszod, és két év múlva szabadulsz.

– Két évig itt tartanak? – meredt rá rémülten Elemér.

– Nem itt. Ez fogda. Átvisznek Szatmárnémetibe vagy Temesvárra. Váradon 1977-ben bezárták a börtönt. Egyébként Mihály vagyok, de szólíts Misinek. Én már jártam itt néhányszor.

– Elemér… Fésűs Elemér a nevem – fogadta el sután az izmos feléje nyújtott kezét.

A többiek is sorra bemutatkoztak.

– Az ajtó melletti felső ágy a tied, csak az szabad – vette vissza a szót az izmos. – Ha vizelhetnéked támad, ott van a sarokban a kübli, abba végezd, aztán fedd le. Naponta csak egyszer ürítik. Az asztalon találsz cigarettát. Közös. Annyit szívsz, amennyit akarsz. Ha valami nem világos, most kérdezz, takarodó után tilos beszélgetni.

– Volna még valami – szólalt meg bátortalanul Elemér.

– Ki vele!

– Meddig tartanak itt?

– Amíg le nem zárják a vádiratod. Az nagyjából egy hét. Az ügyed akkor átadják az ügyészségnek, téged meg elvisznek Szatmárra vagy Temesvárra, mivel itt a fogdában nincs hely.

– Értem és köszönöm – motyogta Elemér.

– Nincs mit – bólintott az izmos.

Este hétkor megkopogtatták az ajtót. Vacsoraidő – szólt az izmos, és az ajtó elé állt. Megnyílt egy kis ablak, a nyíláson az egyik egyenruhás nézett be.

– Hányan vagytok?

– Nyolcan – válaszolta az izmos.

– Rendben – nyugtázta az egyenruhás, és benyújtott egy gyanús kinézetű löttyel teli alumínium csajkát. Majd rögtön egy másodikat, harmadikat… Az izmos rutinosan adogatta tovább mindegyiket. Az utolsót Elemér kapta. 

– Itt van nyolc szelet kenyér is – szólt az egyenruhás – ezzel végeztünk.

– Új szobatársunk van – szólt ki az izmos az ételosztónak. – Szüksége lenne kanálra.

– Vettem – bólintott az egyenruhás –, és becsukta a kis ablakot.  

Két perc múlva újra nyílt az ablak.

– Itt a kanál.

– De hisz nincs nyele! – meredt döbbenten Elemér a csonkra, melyet az izmos nyomott a kezébe.

– Persze, hogy nincs. Így ha lenyeled, nem okoz különösebb gondot. Áthalad rajtad és szinte simán távozik.

– Miért nyelném le a kanalat? – bámult rá Elemér.

– Túl sokat kérdezősködsz – jegyezte meg az izmos. – Azok nyelik le a kanalukat, akik meg akarják úszni a büntetést. Gyilkosok, pedofilok, nőkkel erőszakoskodók.

Egy ideig némán ettek. Elemér szomorú beletörődéssel hörpölte nyeletlen kanalából a zavaros löttyöt.  Nem sokáig bírta a hallgatást.

– Ez milyen leves? – kérdezte súgva alsó ágyszomszédjától. – Alig van benne valami.

– Biciklilevesnek hívjuk, mivel alaposan tekerned kell, hogy találj benne egy-egy szelet répát, vagy borsót.

– Értem – bólintott Elemér –, és köszönöm. – Minden nap ezt adják?

– Általában. De most már egyél, mert mindjárt jönnek csajkákért.

Első fogdabeli éjszakáján keveset aludt Elemér. Csak kavarogtak a fejében a gondolatok. Elképzelte magát rabruhában, évekig egyedül egy fűtetlen cellában, ahogyan napjában háromszor megeszi a kis ablakon beadott bicikli levest és a szelet rozskenyeret. Végül hajnalban álomba szenderült.

Reggel hatkor veszett csöngetésre riadt. Hirtelen azt sem tudta, hol van. Ki akart ugrani az ágyból, az utolsó percben vette észre, hogy másfél méter magasan van.

Reggeli előtt öt perc vécézési lehetőséget kaptak. Újoncként Elemérre hárult a kübli kiürítése. Büdös volt a kübli, majd elhányta magát tőle, de vitte hősiesen. Kiürítette, utána kiöblítette, majd ő is lekucorodott a lyuk fölé. Letelt az öt perc, visszatrappoltak a cellájukba. Hét órakor reggelire egy csészényi teának nevezett barna löttyöt adott be az ételosztó, egy-egy Rubik-kocka méretű sült máléval.

– Vajon ez a tea miből készülhetett? – kérdezte óvatosan szobatársaitól Elemér.

– Megpirítják a kekszmorzsát, felöntik vízzel, és szórnak bele három-négy kanál cukrot – vigyorgott rá egy húsz év körüli jóvágású fiatal cigány. 

– Hány liter vízhez?

– Ötven vagy hatvanliternyihez. Attól függően, hányan vannak a fogdában.

– Hát ez remek – sóhajtott fel Elemér.

– Ez van, testvér – tárta szét a kezeit. – Egyébként Rostás Robi vagyok. A Cinka Panna-telepen lakom, abban az új blokkban, amit tavaly építettek. Ha kikerülsz, keress meg, beszélgetünk egy jót – nyújtotta a kezét.

Nyolc órakor nyílt az ajtó.

– Mindenki az ágya felé fordul, és nem néz hátra! – szólt be az őr.  – Aki hallja a nevét csak annyit mond: jelen. Értve vagyok?

Néma csend.

– Azt kérdeztem: értve vagyok? – ismételte meg üvöltve az őr.

– Igen! – felelték kórusban a cellabeliek.    

– Na, végre. Már kezdtem aggódni, hogy éjjel elvesztették a hangjukat a zsivány urak – próbált kedélyeskedni.

– Nagyon mulatságos – morogta Elemér.

– Mi a gond? Halljam, ki vele! Ki szólt?

– Azt mondtam, nagyon mulatságos – emelte fel a kezét Elemér.

– Szóval mulatságos? Akkor fokozzuk még egy kicsit – lépett előre az őr, és gumibotjával akkorát húzott Elemér hátára, hogy a lélegzete elállt a fájdalomtól.

– Jegyezd meg, te, zsivány, hogy itt csak mi beszélünk, mindenki másnak: kuss! Megértetted?

– Igenis! – nyöszörögte Elemér.

– Akkor jó – morgott az egyenruhás és két társával kivonult.

Alig csukták be maguk után az ajtót, nyílt a kis ablak. Daróczi Mihály, Rostás Róbert és Fésűs Elemér sorakozzanak az ajtónál! – szólt be az egyik egyenruhás. – Jelenésük van.

A jelenés ezúttal kihallgatást jelentett, az épület felső szintjén.

Elemér félóra alatt végzett. Visszakísérték a cellába.

– Na, mesélj! Mi volt? – vették körül a cellában maradtak. A füst még elviselhető volt.

– Egy Ciubotaru (ejtsd: Csubotáru) nevű őrnagy foglakozik az ügyemmel. Nagyon rendes fickónak tűnik. Elmondtam a történteket. Türelmesen végighallgatott. Végül azt mondta: minden rendben, azzal visszaengedett.

– Állati szerencséd van – jegyezte meg egy harmincas, barna fiatalember.

– Ciubotaru igazi úriember. Engem Rosca (ejtsd: Roska) Viorelnek hívnak, és hamisításért vagyok bent.

– Tán pénzt hamisítottál? – meredt rá Elemér.

– A fenét! – vigyorgott a fiatal.  – Sört! Csapolt sört!

– Hogy lehet a csapolt sört hamisítani?

– Vizeztem, hogy több legyen. – magyarázta a Viorel nevű. – Ugyanis kocsmáros voltam a Rogériuszon.

– És a vizezés is hamisításnak minősül? – értetlenkedett Elemér.

– Valahol igen – húzta el a száját a volt kocsmáros. – De nem ez volt az alapvető baj.

– Hanem?...

– A vizezett sör nem habzik. Ezért mosóport is raktam bele, hordónként negyed kilót. Ettől aztán habzott becsületesen.

– És min buktál le?

– Azon, hogy nemcsak a sör habzott, hanem a sörivók szája is. Mi több, buborékokat eregettek. Tudod, a gyerekeknek van az játéka, műanyag pálca végén egy kis kör, amit szappanos lébe mártanak, aztán buborékokat fújnak vele. Ugyanolyan buborékokat eregettek a kocsmások is hazafelé. Minden áldott nap, valahányszor nálam sört ittak. Azok a buborékok buktattak le. Egy napon beállított egy ellenőr. Rendelt egy korsó sört, titokban mintát vett belőle, fizetett, aztán elment. Félóra múlva ott voltak a zsaruk.

– Mennyi ideig árultad a mosóporos moslékodat?

– Három vagy négy esztendeig. A fene se számolta. Engem egyedül az foglalkoztatott, hogy legyen egy kis nyereség az üzleten. Hát a mosóporral lett is.

– Édes Istenem! – törölte le homlokáról a verejtéket Elemér. Én meg sörön kívül sose ittam egyebet.

– Ez van, testvér – vonta meg vállát a kocsmáros. – Mindenki onnan él, ahol dolgozik.

Elemér aznap ebéd utáni szendergéséből arra riadt, hogy sört ivott a sarki kocsmában, aztán egész úton hazáig hatalmas buborékokat eregetett. Éjjel folytatódott buborékos álma…

Harmadik nap már minden zárkatársa történetét ismerte. Közben rászokott a cigarettára. Délutánonként együtt pörgette törölközőjét a többiekkel, és két méterről célozta meg a küblit.

Pénteken déltájban váratlanul nyílt a kis ablak. Fésűs Elemér, készülj! Elmész. A következő pillanatban az ajtó is kitárult, egy idős őr állt előtte. A komád visszavonta a feljelentését, a verekedésről pedig azt mondta, félreértés okozta. Már semmivel se vádolnak. Hazamehetsz.

Elemér kétkedve fogadta szabadulása hírét. Gyanúsan méregette az őrt, hátha csak szórakozik vele. Méghogy kiengedik. Nem. Ez nem lehet igaz. Ez csak valami rossz vicc.

– Na, mi lelt? Tán gyökeret eresztettél? Köszönj gyorsan el zárkatársaidtól, aztán húzz el innen. Mielőtt a főnökök meggondolják magukat… – noszogatta az őr.

– Köszönöm – motyogta Elemér. – Mindent köszönök mindenkinek. És minél előbbi szabadulást…

– Magának is köszönöm – biccentett az őrnek, azzal kilépett a folyosóra.

A fogadóhelységben visszakapta holmijait. Felcsatolta óráját, befűzte nadrágszíját, cipőfűzőit, és mosolyogva kilépett a napsütésbe.

Egy óra múlva már otthon volt. Bement a műhelybe és elejétől a végéig elmesélte benti élményeit. Aztán átöltözött és elballagott Kulcsár Imihez, hogy neki is köszönetet mondjon.

– Ugyan már! Szóra se érdemes – legyintett Imre. – Inkább menjük el a kocsmába, és igyunk meg néhány sört – indítványozta.

Elemér a fejét rázta.

– Nem lehet. Neked, Imikém szívesen fizetek akár húsz sört is, de én soha többé nem iszom alkoholt. Emiatt ne haragudj meg rám. Ezt még bent megfogadtam. Sose voltam valami kitartó alak, de azt hiszem, ezt az egy fogadalmamat kivételesen egészen halálomig megtartom.

A buborékokról nem tett említést.

Megtekintések: 141

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!


ALAPÍTÓ
Hozzászólások - Czinege László (tokio170) által a Október 12, 2016-on 12:46pm-or

Három az egyben. Tanulságos, életszerű történet, ami remekül szórakoztatója az olvasót.
Gratula + ötös pacsi!


ALKOTÓ
Hozzászólások - Szász András Csaba által a Április 7, 2016-on 5:41am-or

Köszönöm a kedves fogadtatást. :)

Felrakom oda is. Szép napot!


ALAPÍTÓ
Hozzászólások - Czinege László (tokio170) által a Április 7, 2016-on 1:52am-or

Hali András!

Jó, hogy jöttél. Feltehetnéd az írásokat a másik portálunkra is. Ott erősebb a mozgás mostanában. 
Legközelebb majd kommentelek, mire ide jutottam, már lassan hajnalodik.


ALKOTÓ
Hozzászólások - Szász András Csaba által a Április 3, 2016-on 5:54am-or

Szeretettel üdvözöllek Mindnyájatokat!

Idestova két esztendeje nem „hallattam” a hangom. De most itt vagyok. Nem jöttem üres kézzel, néhányat írásaim közül már fel is raktam. Délután pedig elkezdem bepótolni eddigi mulasztásom.

Legyen derűs, szép vasárnapotok!

András :) 

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKAJÁNLÓ

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2018   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek