4 Dimenzió Online

Interaktív irodalmi portál Dány


 

Erre délután fölkelt Faulkner, a bolond postás, hogy azonnal

menjek hozzájuk át a szalonba egy meg két újságot hallani: megy

már a bolondozás a vén fószerek közt – gondolom, s mintegy

hozzájárulásként egy üveg vodkával felszerelkezve én

leszek a következő főszereplő, mostanában úgy sem írt senki

semmi jót - előre látom, ahogy a kopasz Borrughs húzza ki az

az  injekciót, s fönt a tékozló nap végfokán  még a felszínen lóg

a megváltás, úgyhogy ma este ivartalanított macskatáp reklámsávban

helyszínelők helyett legalább barátok közt lehetek: belátok most

majd a lapok közé, s nagy elánnal vetem magam azok mögé,

akikre egykor felnéztem.

 

A bejáratnál Keruac szív egy jointot lezseren, s hogy mibe kerülnek

ezek a megrontott éjszakák, már nem figyelem, csak megtérek, mint

Tolsztoj – az oszlopoktól nem messze Mark Twain megint

alhasi vicceket szónokol, én meg welcome drinknek kapok egy

konyakot a közben osztrigát zabáló Jack Londontól – elhörpintek

mindenkivel párt szótagot, majd kérek egy kis meszkalint Satre-tól,

aki éppen most bontja ki a második csomag Boyard-ot, és elkacsint

a fejem felett az egyik Bronté irányába: lassan átpártol a szerencse

Dickensékhez a rulett asztalon, miközben Wells azt mondja, hogy

nem mersz versenyezni azon, ki lesz készebb – vagy legalább

ki lesz kész nagyon.     

 

Egy Balzac-os bronzszobor előtt valaki így is kávét okádik, talán

Joyce lesz az, úgy látom, a kislánynak öltözött Hemingway meg

mégis rám néz annyi év után, de tán csak nem Lord Byron az ott, akit

épp Oscar Wilde csókol szájon?- a mindenit, bár nem zsánerem az

osztályzás, de Edgar Allen ma nagyon padlón van: most is Salingerrel

kerülgetnek egy ormótlan hányingert, aztán megisszák egymás vizeletét,

így inkább elvonulok a kertbe statisztának, ahol egy fapadon hagyva

teszi tiszteletét a megcsoffadt Kafka, és itt van Whitman is még - de mintha

tyúkhúrosabbra  szabdalták volna Vonnegut fejét a múlt hét óta,  vagy az ott

csak Kilgore Trout? –bohóckodva nyitok kaput a garázson át, és Ginsgbergéket

találom a varázsgombák helyén.

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 33

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!


ALKOTÓ
Hozzászólások - Tépő Donát által a Július 27, 2011-on 2:22pm-or

Hétfőn hajnalban ismét a Tilos Rádió Vendége voltam a Sztrít Nojz című műsorban. A vágott anyag letölthető a lenti linken, akit érdekel. elején hangosabb a zene, de utána beáll.

http://data.hu/get/4073062/noize.mp3

 

 

Laci: véletlenül


ALAPÍTÓ
Hozzászólások - Czinege László (tokio170) által a Július 26, 2011-on 5:36pm-or
Mozgalmas teadélután.  Kinézek az ablakon, és szinte úgy látom: odalenn a második garázssorig ér a koffeinmámor.
Hatalmas névháború, az ember csak kapkodja a fejét, akár csecsemő a toplessbárban. :)
Levettem a duplikációdat. Nem tudom, mért küldted el újra...

Gratula + ötös pacsi!

Születésnapok

LINKAJÁNLÓ

Textil Galéria
Linképítő

Interaktív irodalmi alkotó portál Dány. Versek, novellák, publicisztikák, verses videók, hangosversek. Kortárs szerzők válogatott művei.

© 2021   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek