ALKOTÓ


Jó hírem van! Mikor úgy nézünk rátok, hogy már-már azt érzitek nyomban megszólalunk fittyet hányva az évszázados evolúciós folyamatokra, közel jártok az igazsághoz. Ugyanis gondolkodni bizonyos szinten képesek vagyunk mi is, ám ezek a gondolatok nem szavakból állnak össze, hanem érzések halmazából. Most persze joggal felmerülhet benned, akkor miképp lehetek képes mégis összetett mondatok formájában itt osztani az észt? Szinte látom magam előtt, ahogy legyintesz, ez az egész csak egy agyament magát írónak képzelő embertársatok kitalációja. Nos bocs, de tévedsz, hiszen okkal nem szól úgy a mondás, hogy „Tévedni kutya dolog.”
Már közel két éve megértem az emberi beszédet sőt tudok logikusan gondolkodni is, de persze „kutya aggyal”, hiszen attól, hogy öntudatom lett, még nem váltam lelkileg emberré. Vagy részben talán mégis? Az oldalak előrehaladtával fény derül erre, és arra is mi történt azon a bizonyos napon, amit a„A Változás napjának” neveztem el magamban , amikor röpke néhány óra alatt jó pár fokkal feljebb slisszantam az evolúciós ranglétrán, ha létezik ilyen egyáltalán. De ideje rátérnem a történetre, mielőtt még besokallnál mondván, egy gondolkodó eb még csak-csak elmegy, ám ha filozofál is oldalakon keresztül az már gáz.
Nem a legelején kezdem, de ígérem majd visszatérek a fontosabb eseményekhez, ám először is azt az éjszakát szeretném felidézni, bármennyire fájó emlék is, mely mindent megváltoztatott néhány perc leforgása alatt. Mindaddig olyan volt életünk akár a simogató napfény tavaszi délelőtt, szóval boldogan teltek napjaink hármasban a Gazdinak, Andreának az élettársának, és nekem, ám az-az éjszaka a napfényt ellopta, sőt inkább kitépte lelkünkből. A tolvaj közületek való volt, de a gonosz fajtából, aki más vagyontárgyainak eltulajdonításából finanszírozza aljas életét. Na jó, elég a körmönfont megfogalmazásból, egy mocskos besurranó tolvaj volt, ha rágondolok újra és újra érzem feltolulnak ösztöneim, hogy elsöpörjék az útbolt tudatosult énemet. A szaga örökre orromba vésődött, és valószínűleg nem állnék jót magamért,ha szembe jönne az utcán. Inkább nem ecsetelem mit tennék vele, mert még a végén elriasztanálak a könyv további olvasásától, de talán megérted a motivációmat, ha folytatom az éjszaka történetét.

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ

    Örömmel értesítem az érdeklődő kétlábúakat, hogy történetem ezen az elérésen elérhetővé vált:

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum