Eltemetlek halkan
Magamban
És
Eszemet veszítve
Kaparlak újra elő
Nem haltál meg
Csak
Elaludtál
Bennem
S én a felhőkkel
Betakartalak
Szemedre
Csillagot csókoltam
Szívedet szívemben
Őriztem
S ködös hajnalokon
Mint eltűnő lábnyomok
A frissen hulló hó alatt
Úgy rejtegettelek
Úgy tartottalak
Félálomban
Feleszméltél
De még nem érted
A színes álmaidat
Most még
Árnyékok suhannak át
Félig zárt
Szemeid előtt
Látsz már
Érintesz
Érzel engem újra
Kérlek ne kérd
Hogy
Hagyjalak megint
elmenni
Hozzászólások
Valóban, az utolsó sor, ami egyetlen szó, kis kezdőbetűvel íródott. Nem véletlenül. S hogy még jobban összezavarjalak, mint olvasót, kérlek olvasd most a verset visszafelé...
(Én csak a dimenziókban szeretnék utazni.)
Végig pedánsan vigyáztál a nagybetűs sorkezdésekre, aztán az utolsó valamiért nem sikerült.
Nem vagyok híve a jelentés nélküli nagybetűknek, szerintem csak megzavarják az olvasót. Hiába nem teszünk írásjeleket, ha ezek a régről ránk maradt formai megoldások megakasztják a vers szabad áramlását.