Felsírt

[timetour]

Petárda-robbanások
Zajában született.
Köd volt,
Nyirkos, és nagyon hideg.
Fények festették akkor
A feszült sötétet,
Cifrázták ijedt tél-éji eget.
Várták trombitaszóval,
Nagy vigasságban.
Épp hogy megfogant,
Pár órás csecsemő csak,
S jutott azonnal árvaságra.
Szülője halott.
Búcsúzott a vigasság közepette,
El is feledték.
Ő kisded még,
Most békésen alszik,
Békés-ártatlan szendereg
Vigyázó csöndben.
Hagyjátok, hagyjuk,
Hadd pihenjen.
Lesz része még halálban, születésben,
Gondban, örömben,
Bánatban, könnyben…
Szóval, lesz tennivalója rengeteg.
De nem kell ám tisztába tenni!
Teszi tisztába tán ő majd
Közös dolgainkat,
Nem tudhatom, jól lehet,
Akad majd fontosabb dolga.
Annyira bízom!
Kevesellnéd, ha majd búcsúzik, s elmegy?
Mondanád: ennyit hozott csak?
Adott csak ennyit?
Lehet, én nem kapok tőle semmit.
A semmit várhatom.
Csak hát sok száz-ezer évig élek,
Voltam tanúja annyi évnek
Sok-sok halálnak, születésnek.
Öreg vagyok.
Apró része, kerékkötője
A nagy egésznek,
Bántó homokszem
Csikorgó gépezetben.
Voltam, megleszek eztán is valahogy.
Ráérek, várok,
Nevetnek rajtam
Pimasz csillagok.
Várok, ígérem.
Hiába! Nem így akartam…

[Kertész Éva]

A remény hal meg utoljára....

[Bátai Tibor]

Kívánom, ne várj hiába...