Hullámok

[Karvaly]

Kezdeti képeim üres szavai megfolytak,össze érett ecsetem hasította a végtelent.Álmodásom, hogy kezeim teremtőm vezesse,önhittség, balga mivoltom gyümölcse.Sápadt éj, piros gyermeke leszek,izmaim ereje, tevékeny múltamban gyökerezik.Léha csattogó járásom otthagyom,üdvöm keresem, fejlesztem magam.A tovaugró percek valósága egymásra épül,mint kövekből rakott ház.Kiszínezem finom újaim sokaságával,a jövő magjait.Csírája lesz a felkelő Nap,fás szárain juhok legelnek,könnyű paplan leveleken,gyermekek hevernek.A virágszirmok, millió csillag,mely volt, s számunkra van.Egy tükröződés visszavert jelene,ébredő lélek józansága,s a fel nem ébredt emberek sokasága,új anyagot lehel.Sokság partjain kikötve,csónakját ellöki,s az elolvadó anyag, mint tenger,habjába temeti.