Idézet

[Karvaly]

Felejtenék de úgy rág a magány,girhes gebéje folyton rám hág.Rángatózik arcomban minden ideg,mint gitáron a húr olyan hideg.Bánat citerás játszik rajtam,ütőjéről levette a párnáját,oly fémesen szól a jövő,de tiszta, mert igaz a jajszó.Néha hízelkedem,ha már nem bírom a kínt,kezem harapom,lerágott körmeimtől várom a fényt,hogy megmondja teendőm.Ezernyi pirkadat oda már,s a helyben járt talány még mindig vár,estlen gyermekként követem a fénypillangó röptét.Repülök szakadékom felett,új utakon,régi lelkekkel keveredem.Tiszta fecskeszárnyon szívom magamba,múló életeim rögeinek kincseit.Fehér pipacsok lakójaként,idézek minden elmúlót,s szerelmem keresem.