ALKOTÓ

Ködlovagok

 

Voltak, és lesznek is mindig. Ők azok, akik arctalanul, névtelenül „bátrak”.
Eléd állnak a sorban a postán, pedig Te következnél. És Ők azok is, akik bevágnak autójukkal a szabályosan közlekedők elé, sokszor balesetet okozva ezzel. Száguldanak kétszázzal, mit számít, hogy a KRESZ mit ír elő. Legfeljebb egy-két gyermek, vagy kutya bánhatja, hogy rosszkor járt rossz helyen. Évekkel korábban egy itt üzletelő ír férfi megölt két kicsi gyermeket, mert nagyon sietett. Máig nem ülte le a bűnéért kiszabott éveket, mert lelépett. Arctalan maradt volna, és még ma is száguldozna, ha az a két kicsi nem kerül útjába.
Akik vezetünk, naponta találkozunk hasonlókkal az utakon. Kivédhetetlenek, erőszakosak és nagyon veszélyesek. És persze elkaphatatlanok. Ők az élet császárai, a „bátrak”.

Troliztam a Keletiből a Nyugatiba. A sofőr úgy döntött, nem a géppel mondatja be a következő megállót, hanem majd ő belerecsegi a mikrofonba. Ám a technika megtréfálta. Elfeledte kikapcsolni előírt szövegének bemondása után a mikrofont, és mi ezt hallottuk: - Na patkányok, lehet rohanni!
Döbbent csend támadt. Nem akartam hinni a fülemnek. Nem jól értettem, nyugtattam magamat, ám ekkor a szomszédom hozzám fordult, és megkérdezte, hogy jól hallotta-e, hogy patkányokat emlegetett a vezető.
Bátor ködlovag vezette ezt a trolit. Ha a mikrofon nem marad véletlenül bekapcsolva, sohasem tudhatjuk meg, mit gondol utasairól... Azokról, akik miatt szükség van a munkájára, akikből végül is él.

Az arctalan rejtőzködésre a legalkalmasabb hely mégsem a való élet, hanem az internet.
Pedig, az arctalanság nagyon veszélyes állapot, nem csak annak, akit megvezetnek, hanem annak is, aki teszi. Elmebajhoz, tudathasadáshoz vezethet a kettős élet.
Nick-nevek mögé bújt nyulak állítják magukról, hogy tigrisek, nők férfinak, és férfiak nőknek adják ki magukat, öregedő Casanova húszéves ifjú bikaként hirdeti magát, és bakfisok hazudják chat-partnerüknek, hogy már érett nők.

Még rosszabb a helyzet az irodalmi portálokon. Arctalanul bátran lehet lopni, plagizálni, hiszen ha lebukik, legfeljebb törli magát, és új nick-névvel tér vissza.
Sokan még ennél is bátrabbak! Osztják az észt, leszólják társaikat, mindenkinél okosabbnak, bölcsebbnek hiszik magukat. Ez persze nem lenne baj - főleg, ha van is mit osztaniuk -, ha névvel tennék, vállalva, hogy „megjegyzik” és kerülik majd őket azok, akiket az alkotás vágya, az egymástól tanulás reménye vitt ezekre az oldalakra, és nem kioktatást, hanem segítséget várnak.
Talán pontosan az ilyen bátrak miatt döntött úgy több portál gazdája, hogy már csak valódi névvel, elérhetőséggel lehet regisztrálni az oldalán.

Ködlovagok... Sérült emberek, akik tét nélkül mindenre képesek. Legyünk óvatosak Velük!

 

Megjegyzés: szépírások, félperces töprengésem

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ

    Nagyon örülök, hogy találkozni fogunk személyesen is; külön köszönöm, hogy ott leszel! :)

    Szeretettel: Tibor

  • ALKOTÓ

    Kedves Tibor!

    Szívből köszönöm szavaidat!

    Külön hálával tartozom, hogy megláttad szándékomban a humánum jelenlétét is.

    Szeretettel üdvözöllek, várva a jövő heti rendezvényt, Erzsébet.

  • ALKOTÓ

    Kedves Laci, köszönöm a pacsit, és az értékes kiegészítést! :)

    Jók a példáid! Sajnos életszerűek... Az "erős emberek" mindenütt ott vannak, belekötnek az emberbe, és kivédeni sem egyszerű a támadásaikat, hát még harcolni Velük!

    Ha legalább arcuk, nevük lenne!

    "Face to face" alapon tárgyalva sokkal kisebb fiúk lennének... :)

     

    Kritika... Kényes és kínos dolog rosszat mondani a mámorosan boldog, művével elégedett alkotónak. Olvasóként inkább odébb álltam, szó nélkül hagytam a nekem nem tetsző műveket.

    Szerkesztőként nem tehetem meg ugyanezt. Segítő, együtt gondolkodó, jobbító szándékú törekvéssel, tapintatos hangon azonban minden elmondható.

     

    Köszönöm Laci, hogy megtiszteltél véleményeddel, szeretettel láttalak, Erzsi.:)

     

     

     

     

     

  • ALKOTÓ

    Köszönöm kedves Irén, hogy megismerhettem véleményedet! Úgy gondolom, nem bűn, ha nick-néven is jelen vagy a neten. Nem a jó szándékú, alkotni, ismerkedni vágyókkal van gondom, hanem azokkal, akik visszaélnek a net arctalanságot biztosító lehetőségeivel.

    Saját bőrömön tapasztaltam, és társaimtól is hallottam már rémtörténeteket ez ügyben.

    Köszönöm, hogy nálam jártál, olvastál, szóltál! Örültem Neked, szeretettel láttalak.

  • ALKOTÓ

    Pontos a látleleted, kedves Erzsébet.

    És szelíd, de karakteres a humánum, amely áthatja soraidat.

    Jó volt olvasni!

    Szeretettel: Tibor

  • ALAPÍTÓ

    A ködlovagok mögött mindig van egy erős ember. A BKV ellenőr sem passzióból veri meg a végállomáson a bealudt, megfáradt, hódító körútjáról hazafelé igyekvő amorózót. Ki van adva a burkolt ukáz, vagy ilyen elvárást sugall a NAGYTESÓ. A most lebukott (híradókban gyakran emlegetett) baseballsapkás uzsorás sem azért volt bátor ködlovag, mert egyedül vitte az üzletet.  Valószínűleg ő csak a cég arca volt. Egy idős, vézna, sapecos nem küld fenyítő adóslevelet egy "alesnek" a kapitányságra...
    Szóval a böhöm nagy fekete bömösök tulajdonosai is mindig támogatva vannak a hátországból. Tudják, hogyha gáz van, kit kell felhívni telón, és ki fogja elsikálni a dolgot, hogy lehessen nyugodtan tovább "hogyishívjákolni".
    A neten dúló arcnélküliséget nem szeretem én sem. Sajnos nálunk is előfordult azonban, hogy éltesnek mondható szerző a tisztes megjelenést felváltotta - számomra perverznek tűnő - névtelen, tinik környékén kuncsorgásra, ólálkodásra. No, de hát rengeteg nárcisztikus, pillanatnyi örömöknek hódoló teremtménye van a földünknek.
    A kritika megítéléseében visszafogottabb vagyok, mivel általában az apró kritika is nagy haragot vált ki. A neten ellenkezőjére fordul a dolog: nem tekintélyre tesz szert a kritikus, mint a valóságban, hanem a kritizált "átvonul" a virtuális világba, és szüntelen támadja, alázza a magát felvállaló, igaz szándékkal közeledő tanácsadót. Valószínűleg persze így lenne ez pl. a színházi életben is, ha mondjuk a zsinórpadláson évekig lehetne bujkálni, és onnan ármánykodni. Mivel azonban ez lehetetlen, jobbnak tűnik egyeseknek, ha a büfében kezet ráznak a fontos emberrel, és meghívják egy felesre. :)
    Nagyon rendben van ez a félperces darabod kedves Erzsi.
    Gratula hozzá + ötös pacsi!

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum