ALAPÍTÓ

10843588266?profile=original

Manapság a gépjárművek kötelező felelősség biztosításának útvesztőiben is legalább annyira el lehet tévedni, akárcsak egy pókhálós, sötét labirintusban. Szerződéskötéskor nemcsak az életkor, a nem, a lakhely és a vezetési gyakorlat lényeges, hanem az is, hogy milyen márkájú autóval rendelkezik az ember, mert amíg az egyik biztosítótársaság előnyben részesíti járművünket, addig a másik büntető tételekkel fejelheti meg. Hasonló jellegű következményeket von maga után a gépi erővel meghajtott pléhdoboz mérete, motornagysága, és a gyárilag valamikor megsaccolt lóereje is.
Az egyik biztosító cég szereti az aprócska dömdödömöket, a másiknál a kedvezményezettek köre viszont az Alfa Rómeónál kezdődik. Mindez valószínűleg a főnökség szájíze “díjlogikája” szerint működik, mert eddig még nem szellőztettek meg olyan tanulmányt (a BKV-nál sem tűnt fel, pedig náluk mindenről készül), amiben konzekvensen leírják, hogy a hazai színes gépjárműpalettán melyik márka felelős a legtöbb balesetért, és melyik az a szerencsés típus, amelyik mindig kimarad a komolyabb balhékból.

Egyes biztosítók diszkriminálják (pótdíjazzák) a profi sofőröket: fuvarozókat, autómentősöket, valamint az óvatos oktatókat. Ezzel szemben viszont nagyvonalúan támogatják a kaszkadőr rendőröket, tűzoltókat, köztisztviselőket, ügyvédeket, oldtimer tulajdonosokat, valamint a vízisíelőket, a vízbesíelőket, illetve a csodálkozó szemű biciklis postásokat – nem tudni milyen alapon.
A legtöbb társaság előnyben részesíti a vidékieket, a fővárosiakkal és a megyeszékhelyi lakosokkal szemben. Az viszont, hogy a kedves falusi ügyfél piacozni a forgalmas nagyvárosba jár be nap mint nap, esetleg ott is dolgozik, már nem szempont. Az ilyen csikicsukik sarkallják bűnelkövetésre azokat a kuncsaftokat, akik alkalmanként nyugis vidéki címet adnak meg telephelyül a csinos díjmérséklés érdekében.

A mai fordított világban egy fusizó pizzafutár, vagy egy másodállású ingatlanügynök többet autózik, mint pl. egy átlag taxis. Ennek ellenére van olyan biztosító, amely az egyébként is agyonsanyargatott személyszállító vállalkozót többszörös felár fizetésére próbálja kényszeríteni.
Saját tapasztalatom, hogy a minicascóval együtt kiszámlázott éves díjam (B 10) 22.855 forintja helyett, egy másik biztosító (igazából rabló) szemrebbenés nélkül elkérne 160. 000 Ft-ot. Szerintem ez azért már a gusztustalanság kategóriájába tartozik, mégsem lobogtatja a média, úgy tűnik ez nem hír. Az igazi hír, amikor a taxishiéna – neadjisten – az Operából 4800 Ft-ért viszi át az ágrólszakadt gyémánt-nagykereskedőt a Kempibe.

Amikor letörten értesül az ember, hogy bevezetnek egy új adót, és a biztosítók sem a régi ügyfelek hűségét díjazzák, hanem mohóságukban a friss jövevényeknek adnak bónuszokat, akkor elhatározza, hogy újraköt, átköt, alkuszhoz fordul, hátha kevesebb lesz az újévi díjalapja, amire még úgyis ráteszik a goromba 30 %-os baleseti adót vagy mifenét. Tulajdonképp lehetne lehúzós adónak is nevezni. Nem?
Hallom persze, hogy lesz kutyaadó is, de ahogy sorolják a  kiskapukat, úgy tűnik, hogy csak az autósok és a rendszámmal ellátott motorosok ebeire fog vonatkozni.
Az ügyes baleseti adóval egyébként több legyet is üt egy csapásra a költségvetés, hiszen egy improduktív, kötelező költséget terhel „ukmukfukk” adóval, másrészt a balesetben károsodott gépjárművek javításakor és alkatrészbeszerzéskor sommás ÁFA bevételhez jut, ezenkívül számos régi és új munkahely támaszkodik a balesetben sérült szerkezetek javítására, pótlására. A balesetben tragikusan elhunyt polgároknak pedig soha nem kell visszafizetni az előre bezsebelt nyugdíjjárulékokat. Marad a baleset utáni eseti gyógykezelés, de úgy tudom, arra is mindenképp kötelező biztosítani magunkat.
Így aztán kis cinikussággal mondhatnók azt is, hogy a mai válsághelyzetben a baleseteket nem adóztatni, hanem államilag kellene ösztönözni, hátha kihúzná az országot a kátyúból.

Szóval újrakötök én is, tudományosan, brókeroldallal megtámogatva…
Halad ez remekül – mondogatom magamban –, kitöltöm ezt, beírom azt – itt 10%, ott 15 %, amott 20% kedvezmény. Végül csak rányomok a küldésre, és már kész is. Nem kér tőlem az alkusz meghatalmazást sem, mivel már adtam régebben. Ebből is látszik, nem először próbálok némileg jobban járni – ha már egyszer van rá mód.

A brókercég utólag azért kétszer is kiegészítésre noszogatott, pedig beküldéskor vigyorgó szmájlival közölte, hogy minden kitöltöttem, és teljesen rendben van az ügy. A nagy lazaság után már-már kapkodnom kellett, hogy beleférjünk az időbe, nehogy elutasítsanak a leendő-régi biztosítómnál, mint renitens, késésben lévő kgfb szédelgőt.

A második hiánypótlás után, amikor nyilatkoztam a kilométeróra állásáról is, megkaptam a biztosítási ajánlatot, ami teljesen úgy nézett ki, ahogy azt előre elképzeltem. A számok stimmeltek, sőt a betűkből is ugyanazt pakolták ki, amit vártam. Alá volt írva néhány helyen, úgy a pedáns biztosító, mint a szorgos bróker részéről.
– No, könnyen megy ez, akárcsak a vízbesíelés – futott át arcomon a megkönnyebbült mosoly.
Másnap  – gyanúsan korán – már meg is kaptam a nagybetűs BIZTOSÍTÁSI KÖTVÉNYEMET, de innen talán következzenek az e-mail alapú sziklaszilárd tények:


Tisztelt X. Y. ügyfelünk!

Köszönjük, hogy a Gumimaci* (* a szerző által használt álnév) Biztosító Zrt.-t választotta biztosítási szerződésének megkötéséhez.

Jelen levelünkhöz csatoltan megküldjük Önnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése létrejöttét igazoló kötvényt pdf formátumban. Kérjük, nyomtassa ki és járműve forgalmi engedélyével együtt tartsa magánál.

A kötvény, hitelességének védelmében elektronikus aláírással van ellátva. Az elektronikus aláírás ellenőrzéséhez szükséges útmutatót a következő linken érheti el. Kérjük, olvassa el figyelmesen:
https://xxxxxxx

(Útmutató elektronikus aláírás ellenőrzéséhez)

Amennyiben szerződésével kapcsolatban további kérdése merülne fel, forduljon munkatársainkhoz bizalommal. Küldje el kérdéseit, észrevételeit e-mailben a gumimaci@gumimaci.hu címre vagy hívja TeleCenterünket a 06 (40) XX XX XX-es telefonszámon.

Reméljük elégedett lesz szolgáltatásainkkal és a biztosításának megkötéséhez a jövőben is a Gumimacit választja partneréül.

Tisztelettel:

Gumimaci Biztosító Zrt.

Válasz:

Tisztelt Gumimaci Biztosító Zrt!

Biztosítási alkuszon keresztül a mini cascót is megrendeltem a kgfb mellé, amit előzetesen vissza is igazoltak. Nem értem, hogy miért nem szerepel ténylegesen a megküldött 2012-es biztosítási szerződésemben.
Nem szeretnék ugyanúgy járni, mint tavaly, amikor a hibásan kiállított csekk kiküldése után hetekig küzdöttem (telefonáltam és leveleztem), míg sikerült elintéznem, hogy a megfelelő, mini cascóval szerződött díjat fizethessem. Akkor azt ígérték, hogy többé nem fordul elő hasonló eset, és köszönik az építő kritikát... Most azonban úgy tűnik, hogy semmit sem változott a helyzet.

Kérem szerződésem módosítását a mellékelt biztosítási ajánlat szerint!


Kötvényszám: xxxxxxxxx
Rendszám: xxxxxxxx

Üdvözlettel: X. Y.

Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával Társaságunkat a Gumimaci Biztosító Zrt.-t, amikor biztosítása megkötéséhez bennünket választott partneréül.

Levelére válaszolva szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a xxxxxxxxx kötvényszámú kötelező gépjármű felelősségbiztosítás - 2011. 12. 31-i hatállyal történő - megszüntetésére vonatkozó felmondását elfogadtuk.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a megszűnt szerződés kártörténeti igazolását 2012. januárban, a szerződés megszűnése után postázzuk az Ön részére.

A kiküldött csekkért szíves elnézését kérjük, természetesen a díjat nem kell befizetni.

Az okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

Szíves együttműködését köszönjük!

Üdvözlettel
Gumimaci Biztosító Zrt.

Válasz:

Tisztelt Ügyintéző!

Ismét elküldöm előző levelem elolvasásra. Kérem, hogy konkrétan arra válaszoljon és tegyen intézkedést!


Tisztelt Gumimaci Biztosító Zrt!

Biztosítási alkuszon keresztül a mini cascót is megrendeltem a kgfb mellé, amit előzetesen vissza is igazoltak. Nem értem viszont, hogy miért nem szerepel ténylegesen a megküldött 2012-es biztosítási szerződésemben.
Nem szeretnék ugyanúgy járni, mint tavaly, amikor a hibásan kiállított csekk kiküldése után hetekig küzdöttem (telefonáltam és leveleztem), míg sikerült elintéznem, hogy a megfelelő, mini cascóval szerződött díjat fizethessem. Akkor azt ígérték, hogy többé nem fordul elő hasonló eset, és köszönik az építő kritikát... Most azonban úgy tűnik, hogy semmit sem változott a helyzet.

Kérem szerződésem módosítását és elküldését a mellékelt biztosítási ajánlat szerint!

Kötvényszám: xxxxxxxx
Rendszám: xxxxxxx

Üdvözlettel: X: Y.

Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával Társaságunkat a Gumimaci Biztosító Zrt.-t, amikor biztosítása megkötéséhez bennünket választott partneréül.
Tájékoztatjuk, hogy a mini casco extra biztosítást rögzítettük szerződésén, így az éves díj 18 966.- Ft - ra változott.

A módosított kötvény és csekk postázásáról intézkedünk.

Szíves együttműködését köszönjük!

Üdvözlettel
Gumimaci Biztosító Zrt.

Válasz:

Tisztelt Ügyintéző!

Kérem, hogy figyelmesen, körültekintően és higgadtan olvassa el a levelem, és úgy intézkedjen!

 A tavalyi eset ismétlődik újra meg. Hiába szerződtem a kgfb mellett minicascóra is, sehogy sem akarják azt kötvénybe foglalni. A módosított kötvényben sem szerepel a minicasco díja és a biztosítási érték.

Első levelemhez mellékelt ajánlatban foglaltakat kérem átmásolni a kötvénybe, és azt elküldeni címemre! Más - teljesen légből kapott tételeket - mint a módosított kötvényben szereplő 27 099 Ft-os éves díj - nem fogadok el.
Ez az összeg egyébként is ellentmondásos, hiszen 19 510 Ft-os befizetési csekket küldtek hozzá.
Még egyszer kérem önöket: pontosan azt foglalják kötvénybe, és olyan áron, amire szerződtem társaságukkal! Legyen a biztosítási kötvényben tételesen felsorolva a minicasco is (szerződött díjjal, biztosítási értékkel), különben a felügyeletükhöz fordulok, és a alkuszt is megkérem, hogy szerződésszegésért vonja felelősségre cégüket.

Üdvözlettel: X. Y.


Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával Társaságunkat a Gumimaci Biztosító Zrt.-t, amikor biztosítása megkötéséhez bennünket választott partneréül.
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a módosított kötvény postázásáról intézkedtünk.

Szíves együttműködését köszönjük!

Üdvözlettel
Gumimaci Biztosító Zrt.


Válasz:

Tisztelt Gumimaci Ügyfélszolgálat!

Útmutatójuknak megfelelően kijelöltem minden opciót a speciális beállításoknál, a Windows integráció fülön, mégsem lehet ellenőrizni az elektronikus aláírás hitelességét. A PDF olvasóprogram szerint az aláírás érvényessége ismeretlen, és legalább egy aláírás hibás.
Mellékelem a készített képernyőképet.

Kérem, hogy a további bizalomvesztés, és az ismételt, különmunkát igénylő, sokadik levélváltásunk megelőzésére küldjék el címemre az eredeti, hiteles biztosítási kötvényt!

Megjegyzem: aggályosnak tartom azt is, hogy levelezésükben sosem közlik az ügyintéző azonosítóját. A sokadik tévedés, és nem körültekintő munkavégzés után sincs lehetőség a személyhez fűződő panasztételre. (A 2012-es biztosításommal kapcsolatban ez már a negyedik levelem, de megemlíthetem, hogy tavaly sem sikerült kevesebb probléma árán megkötnöm az aránylag egyszerű, KFB + minicasco szerződésem, pedig akkor magam intéztem telefonon, nem vett részt benne a brókercég tudományos munkatársa.)

A kiküldött csekkekkel együtt – szerintem – már eleve postázhatták volna a többször módosított, papíralapú biztosítási kötvényt is, úgy – hiábavalóan – nem késztettek volna újabb különmunkára (magyar nyelvű Adobe Reader letöltés és opció szerkesztgetés), valamint a Gumimacinak sem került volna különös költségébe.

Üdvözlettel: X. Y.

Kötvényszám: xxxxx
Rendszám: xxxxx


A mai havazásba hajló, mérsékelten szeles, ám mégis békességet sugárzó napon idáig jutottunk – én, mint tisztelt X. Y. ügyfél és a nagy tapasztalatú, multinacionális Gumimaci Biztosító Zrt.
Mivel párom szerint már álmomban is a Gumimaci ügyintézőjének magyarázom minicascóval bonyolított felelősség biztosításom anomáliáit, csak reménykedni tudok, hogy a válaszlevélben nem a következő lesz olvasható:

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával Társaságunkat a Gumimaci Biztosító Zrt.-t, amikor biztosítása megkötéséhez bennünket választott partneréül.
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy többszörösen módosított kötvényét – kérésének megfelelően – papír alapon kinyomtattuk, de röviddel ezután le is húztuk a WC-n. Önt pedig tiltólistára tettük, mivel az utóbbi években kötekedő magatartásával rengeteg kellemetlenséget okozott cégünknek.
Abban a kizárólagos esetben viszont, ha gépjárművét a biztosítási időszakban betonalapba öntve tárolja, legalább 3 méter mélyen a járdaszinttől számítva, hajlandóak vagyunk döntésünket felülbírálni, és a mindenkori legelőnyösebb, hiteles kötvénybe foglalt díjat felszámítani.

Szíves együttműködését köszönjük!

Üdvözlettel
Gumimaci Biztosító Zrt.

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ

    Szinte reménytelen a küzdelem a nagyhatalmú bürokráciával szemben. Számtalanszor nem érti meg az ügyintéző, hogy ő az, aki szembe megy a forgalommal, és nem a több ezer logikus ügyfél.
    Köszönöm a véleményed kedves Földim!
    Recuppróka :)

  • SZERKESZTŐ

    Jó neked, FőDim, hogy így tudod lereagálni a helyzetet. nekem ez sajnos nem megy.

    Több okból:

    1. nincs időm, hogy "irodalmi szinten" megfogalmazzam,

    2. habitusomnál fogva, igaz, hogy hirtelen felkapom a vizet az ilyeneken, és pufogok egy sort, de aztán elhessegetem magamtól a zavaró dolgokat, ne akadályozzanak a hasznos teendőimben,

    3. tartom ezt a bölcsességet: Add Uram,hogy megváltoztassam,amit tudok,hogy elfogadjam azt,amin nem tudok változtatni és legfőképp' bölcsességet,hogy a kettőt meg tudjam különböztetni!

    Persze ez csak általánosságban értendő. A lejegyzett esetben tett "erőfeszítéseid" teljesen jogosak, és helytállóak. A szomorú az, hogy a Gumimaci effektus nem egyedülálló, azt hiszem mindenkinek volt már szerencséje hasonlóan lelketlenül, majommódszerrel, gépiesen, figyelmetlenül dolgozó ügy(nem)intézőkkel.

    No, az írás - hogy a lényegre térjek -, természetesen ismét remek, a téma ellenére szórakoztató, megmosolyogtató, ha kissé fanyar is az a mosoly.

    Jár a gratula meg a megacuppacsi! :))

  • ALKOTÓ

    Lacikám! Nem kell magyarázkodni, ez az írás úgy jó - mégpedig nagyon! - ahogy megírtad! Nevetve, kicsit karikírozva minden gond, baj, bosszúság átfordul  kinevethető üggyé.:)

    Tetsziiiiik!:) Ölellek szeretettel, Lótusz.:)

  • ALAPÍTÓ

    Nem azért csinálom kedves Erzsi - hidd el -, hogy csúfolódjak, valahogy így reagálom le a helyzetet. Most is csupán egy Dusán szöveg jut eszembe, amit picit deformáltam: Mert a gumimacik olyan buták, a szívemig egyik se lát. Régebben azért ekkora blamázs nem volt. Az első választ küldő ügyintéző a kérdést sem értette, rendesen mellélőtt. Az ár pedig úgy változik műszakonként, mint a BUX index.
    Szerintem nem jó, ha egy cég kizárólagosan a fiatalokat véli megfelelő munkaerőnek. Ismerős a helyzet: a lurkók általában keddre térnek magukhoz, csütörtökön meg már vadul melegítek a pénteki bevetésre. :DD
    Köszönöm a véleményed!
    Pacsi: tokio :)

  • ALKOTÓ

    Tor-túra a javából... :)

    Kedves Laci... Örök átok - a Paradicsomból való kiűzetésünktől fogva létező akadály -a bürokrácia. Ha ez ostobasággal is társul - mármint az ügyintéző részéről! :) -, akkor katasztrófaként aposztrofálhatjuk. Remélem, megoldódik minden gondod, és ráütik papírjaidra az "Elintézve" pecsétet.

    Kedvelem a humorodat! Ha iróniával fűszerezed, még izgalmasabb, mint natúr állapotában.:)

    Szeretettel gratulálok! Így kell a kellemetlenségekből egy ragyogó írással másoknak szórakoztató perceket adni.:) Ölellek, Lótusz.

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum