Láz-világ Baudelaire ajkain...

[Sánta Zsolt]

 

 

Patakzó kéngőz mind lábunk alatt sarjad,

mink, kik álmot hasztalan űzünk vakon,

Istenek felé torz kiáltásunk halljad,

míg rozsda-liliomok rothadnak tavon.

 

Penész, buja képek, láz ösztönök hada

bennünket űznek makacs tanácstalan,

míg ránk hull a város megannyi torz zaja:

s lám, sikátorok fojtják léptünk hasztalan.

 

Hazavágy a szív az egyetlen, új útra,

míg repeszek átkait szórja szét szelünk,

s nincs Istenkéz, mely ráűzzön a jóra,

a por s Nap issza fel konok, rossz hevünk.

 

Barbár fényben oszlik szét lent az alkonyat,

lásd, csend husát milliónyi hegy falja fel,

nincs fény és nem is jő el soha pirkadat,

melyen az emberszív gyümölcs-erényt legel...

 

 

2011. máj. 19.

 

[Czinege László]

Bár nem vagyok oda a hivatkozásokra épített versekért, értékesnek, tartalmában jól felépítettnek vélem versedet. Az igazán nehéz és önálló feladat - persze - úgy nagyot, maradandót alkotni, hogy ne kerüljenek elő az említett hivatkozások.
Néhány észrevétel:
Ebben a sorban az "a" névelő hiányzik nekem:  "...míg rozsda-liliomok rothadnak (a) tavon."
Itt pedig némi képzavart érzek: "...melyen az emberszív gyümölcs-erényt legel..."
"husát" = húsát

Gratula + pacsi!

[Pongrácz Ágnes]

Erős a hangod, kedves Zsolt, és szépen végigfut a dallam...