4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

 

 

Néhány perccel később arra lett figyelmes, hogy valaki a lakáskulcsával babrál a bejárati ajtón; mintha nem tudná kinyitni, vagy elfelejtette volna, hogy az ajtó befelé nyílik.

Néhány percig még éber figyelemmel igyekezett fülelni a csöndben – hála a miért méregerős kávéja utóhatásainak -, majd csendben várakozott. Mivel már jócskán elmúlt délelőtt tíz óra is nem találta furcsának, ha valamelyik barátnője lép be közös lakásukba. Ám most egy férfi megkoptatott tornacsukája látszott, ami néminemű figyelmeztető aggodalomra adott indokot.

,,Ez meg ki az Isten lehet?! Csak nem megtámadták valamelyik csajszit, és elszedték tőlük az értékeiken kívül a kulcsaikat is?” Minden ténynek érdemes lett volna utánajárni, de erre már nem sok idő maradt…

Hangtalan, surranó léptekkel kilépett az ágyból, megfogta az ágy lábához támasztott kisebb méretű partfis nyelet, és mint egy lapuló mestertolvaj, orvul várakozott.

A férfi tornacipő egyre esetlenebbül, és tétován merészkedett be a kivilágított szobába; most olyan volt a lépése, mint egy vaksi denevérnek, aki nappalait legtöbbször tökéletes vakságban tölti.

Annamari arra készült, hogy gyorsan elrejtőzik közös hálószobájuk ajtaja mögött, és így biztosan meglepi majd a betörőt, vagy bűnözőt. (Mert annak nézte ellenfelét), aztán egyelőre még kivárt.

- Halló! Van itt valaki? – kérdezte a férfi meglehetősen bizonytalanul.  

Mint akit lelepleztek Annamari úgy lépett ki a hálószobaajtó árnyékából, feladva ebben a pillanatban talán az utolsó fedezéket is, ami megmenthette volna; elvégre még nem ismerhette ezt a vadidegen, ám szemlátomást roppant udvariasnak, és vonzónak látszó férfit.

- Hát maga meg kicsoda?! – emelte fel valamivel hangosabbra a hangját.

- Üdvözölöm kedves… bocsásson meg… hogy is hívják? – habogta.  

- Sok nevem volt már az életben! De maga hívhat Annamarinak! – vette lejjebb a hangerőt.  

A férfi figyelmesebb volt; elkapta a kisgyereknek látszó kacsóit, és kézcsókkal tisztelte meg:

- Igazán örvendek a szerencsének! Vésztő Ádám vagyok, és Myreát tanítom a Képzőműveszeti kurzuson! – hajolt meg kimért eleganciával, mint akár egy régen feledésbe merült korszak lovagja.

- Csak nem? Maga lenne az?! – döbbent meg kissé, mert őszintén szólva sohase merte elhinni száz százalékig Myrea macsós meséit az ideális lovagokról! – Jobbképűbb emberre számítottam! – bukott ki belőle a kóstolgató gonoszkodás, amit csupán csak azért mondott ki nyílt őszinteséggel, hogy láthassa a másik emberi reakcióit; hiszen a legkönnyebb úgy megismerni egy másik embert, hogy az ember elkezdi kóstolgatni az ú.n. pszichológiai határait, hogy meddig is mehet el?

- Elnézését kell kérnem, ha esetleg… gondot okoztam volna! Myrea itthon van? Mert fontos ügyben kellene vele beszélnem! – kellemes hangja egyszerre volt aggodalmas, és mégis nagyon barátságos és meghitt.

- Sajnos azzal pillanatnyilag nem szolgálhatok, de ha megadja, hogy hol lehet magát, utolérni átadhatom az üzenetét!

Önmagában azonnal megszólalt a vészharang; egy ilyen vadítóan jóképű hapsival, csak nem fog máris kikezdeni! Különben is a legjobb barátnőjének a tanárjáról van szó, akibe az a kis ábrándozó tyúk fülig belezúgott! Nem teheti tönkre a még kialakulófélben lévő, kezdeti kapcsolatukat még egy ártatlan flört kedvvért sem!

- Bizonyára kíváncsi, hogy jutottam be ennyire könnyedén a lakásukba?

- Hát nem mondom! Rögtön a légyre tér! Ez tetszik! Megöl a kíváncsiság!

- Myrea véletlenül ottfelejtette az előadóteremben az egyik padsorban a lakáskulcsát és nem szerettem volna, ha más illetéktelen találja meg, nehogy ebből később baja származzon!

- Hát… mit is mondhatnék! A barátnőim nevében is köszönöm, hogy gondolt ránk! – jólesett, hogy ezt kimondhatja.

- Megkérhetem egy szívességre? – annyira zavarban érezte magát, hogy máris szabadkozott, és úgy festett, mint aki ott helyben sem találja a helyét!

- Csak bátran édes uram! – Annamari végre karakán csajossággal csak csípőre tette a kezét, mint aki egyenesen hazai pályán mozog!

- Legyen kedves, ha Myreával találkozik, kérem mondja meg, hogy feltétlenül be kellene hoznia a félévi eddig megcsinált grafikai, és festészeti tanulmányait, mert különben még bajok lehetnek… nem akarnám megbuktatni tudja, mert nagyon kreatívan, és kifejezően rajzol! – hangja azonnal leleplezte; nem közömbös Myrea iránt!  

Annamarinak az volt az első reakciója, mennyire szerencsés lehetne talán minden ember, ha őszintén, felesleges sablonok nélkül ki tudná mutatni lelkét marcangoló érzéseit, és nem kellene fölösleges alakoskodásoknak kitennie másokat sem! Kicsit közelebb ment az áldozat szerepében tetszelgő fiatal tanárhoz:

- Semmi gond kedves uram! Természetesen átadom az üzenetét! – majd gondolt egyet, és megkérdezte: - Mondja csak? Mit szólna egy jó forró kávéhoz?

- Oh! Hát igazán figyelmes Öntől… de attól tartok, még nagyon sok dolgom lenne a mai napon! – pár lépést a biztonság kedvvért így is hátrált, mint aki fenyegetve érzi magát ebben az adott helyzetben.

Annamari vette az adást, és azonnal leesett neki a tantusz; leeresztette a csípőjéről a kezét, és megpróbált barátságosabb ábrázatot ölteni!

- Óhajt még esetleg valamit? – kérdezte elbűvölő szívélyességgel.  

- Nem… köszönöm! Ennyi is elég lesz! Akkor, én megyek! – mintha csak otthon lenne családias pózban lerakta a kis asztalra az előszobában Myrea lakáskulcsait egy aprócska fecni kíséretében, amire lefirkantotta elérhetőségeit.

- Viszlát! – fogta magát és elköszönt, egyre csak hátrálva a bejárati ajtó felé.

,,Mint aki máris inkább a hátsóját fedezi, ahelyett, hogy a csatában az élre törne!” – töprengett el egy percre Annamari. ,,Hogy lehet ennek a kis fruskaképűnek ilyen jó dögös hapsija?” – s bár nem akarta, de szívesen elhívta volna ezt a fiatalembert egy menetre, hogy beavassa a nemi vágyak, és ösztönök maradéktalan kielégítéseibe.

 

Aznap igencsak elvoltak már mindketten fáradva; Szilvi folyamatosan azon agyalt immáron vadiúj ezüstszínűre sikeredett mikrofonját túráztatva, hogy egyáltalán milyen jól csengő címet választhatnának közösen Tomival a készülő lemeznek, aminek kivételesen az a tenyérbe mászóan nagyszájú producerük is maradéktalanul elégedett lehet, és ugyanakkor a fiatalabb korosztály is veszi majd, mint a cukrot az új zenei stílust enyhés népzenei elemekkel felturbósítva.

- Szilvi? Mit szólnál, ha ezt az utolsó bekötő részt megpróbálnák egy kicsit máshogyan? – kicsit recsegett a mikrofon, ami a keverőpultra közvetlenül rávolt szerelve, és amiben Tominak a hangja nemhogy férfiasan tökéletes lett volna, - de leginkább egy nyávogó egérre hasonlított, és Szilvinek kapásból nevethetnékje támadt.

- Valami baj van Szilvi? Megijesztesz! – szólt bele ismét a mikrofonba, amikor látta, hogy ez a gyönyörűséges tündér roppant jóízűen kacag folyamatosan magában, miközben rázkódik egész kecses, bombázó teste.

- Minden rendben van Tomikám! Hihi! Csak kipróbáltam, hogy az érzékeny mikrofon hogyan reagál a különböző hanghatásokra.

- Hát innen valahogy nem is tűnt a dolog! – hangja valóban mély érzelmekről árulkodott.

- Milliószor bocsi! – váltott valamivel komolyabb hangnemre. A fene egye meg! Már megint! Most kellett volna bevetni azokat a titkos nőies praktikáit, amivel a legtöbb nő azonnal megkapja, amit egy férfitól akar! De érezte ezt is elszúrta! Mégis miért pont neki kellene kezdeményezni?! Ha Tominak tetszik, akkor miért emeli fel a seggét, és kér tőle egy ártatlan randit? Á, az egész annyira idétlen és nevetséges, vagy nem?!

- Figyelj csak Tomi? – elkezdett éneklő hangra váltani, amit meglepően szokatlannak talált a fiatalember, mert Szilvi világ életében jó messzire elkerülte az alkoholistákat, meg a drogosok táborát is.

- Szilvi, bocsáss meg, de ezt akkor… már felvegyem?! – nyögte ki.

- Jaj, de butuska vagy! Nem dehogy! – váltott vissza normál hangszínre. – Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy volna kedved esetleg… kettesben velem elmenni valahova? Na? Mit szólsz? – próbálkozott, és egyelőre még nem tudhatta, hogy ez a fajta csajos próbálkozása hogyan is fog végződni?

- Hát ez igazán… remek ötlet… - hebegett-habogott.

- Ez a dzsungelnyelven annyit tesz, hogy igen? – szólt bele a mikrofonba.

- Nagyszerű lenne… - csak ennyi tellett tőle jelen pillanatban, mert még mindig nem tért magához a meglepetéstől.

- Ez annyira szuper! És neked mikor lenne jó?! – Szilvi érdeklődését szinte szikraként azonnal felcsigázta ez a számára eddig szokatlan, és ismeretlen érzés; eddig legfeljebb Szegeden randizott, bár azt a nyálaskodó, tapizós nyalakodást egyáltalán nem lehetett romantikus együttlétnek sem nevezni, nemhogy randinak!

- Szilvi! Bocsáss meg, de nem koncentrálhatnánk a hangodra, aztán, ha végzünk, esküszöm az anyámra, hogy megbeszéljük! – érződött, hogy sokkal jobban fél a főnökétől, mint bármelyik más, normális földi halandótól, mert ez az egyetlen munkája volt, ahonnét még nem rúgták ki. Sok helyen ezt önkéntes felmondás néven emlegetik, ám valójában bort isznak, és vizet prédikálnak, ha azt gondolják, hogy valaki csak önkéntesen, vagy közös megegyezések alapján felmondott! Sokkal inkább kölcsönös engedmények fejében váltak meg irritáló, és kevésbé barátságos személyétől.

Persze Tomi a maga szerénykedő, és mindig különc fizimiskájával elképzelhető, hogy még az állásmeghallgatásra is lezser, kikoptatott farmerban, és lyukas tornacipőben ment, de nem engedhette meg magának, hogy ezt a jó helyet elszúrja, és visszamenjen egy ócska, gyorsétterembe felszolgálni az avas olajban kisütött krumplit a rajta röhögő egyetemistáknak, akik egytől-egyig megvoltak róla győződve mániákus hittel, hogy biztos jövedelem, és állás várja majd őket a ,,túlparton” amennyiben megszerzik majd a diplomát! És ha az kell ezért képesek bármire, még a legdrasztikusabb módszerek, és eszközök között is bátran válogatnak!

- …Akkor fölvehetnénk még egyszer ezt a bekötő részt, ami olyan furcsán csengett! – folytatta.

- Óh! Hát az csak azért lehetett, mert recsegett a mikrofon! – Szilvi egész angyali tüneményes lényét mintha teljesen kicserélték volna arra a felvillanyozó gondolatra, hogy végre igazi randira fog menni! S ebben a percben még ujjongó huncutkodását is csak nagy nehezen tudta megállni.

Sajnos a romantikus idillnek ígérkező, röpke együttlétnek valamivel délelőtt tizenegy óra után hamar vége szakadt, mert beállított a tokásodásnak induló, erősen kopaszodó, félzsíros disznófejű zenei producer, aki ha nem is az Anyaisten volt a könnyűzenei iparban, de megkérdőjelezhetetlen szava erős nyomatékkal esett latba minden egyes zenei produkció közreműködésénél. És az ő szava Szent volt, és lelőhetetlen!

- Jó reggelt emberek! – köszönt, mint egy bankár, vagy cégvezető. – Na, hogy alakul a munka? Az előzetes felvételeket még ma szeretném meghallgatni! – hangja annyira utasító, és szigorú volt, mintha egy roppant fontos értekezletről jönne!  

Szilvi nagyon jól érezte, hogy mi folyik az üvegfalon túl; szinte halotta, ahogy a magas, cingár, és ebben a percben sokkal gizdábnak, és soványabbnak tűnő Tomi kimeredő ádámcsutkája egy hatalmasat nyel, mert valósággal gombóc szorult a torkába, és most azért fél beszélni!

- Öööö… Főnök… mára kellene??? – egyszerre teljesen kiverte a jéghideg, izgatott veríték. Teljesen úrrá lett rajta a pánik.

- Igen Tamáskám! Még mára! Vagy netán valami gond támadt?! – kidülledő, gusztustalan halszerű kék szemei elől most nem volt menekvés.

Szilvi bölcs érzékkel vette át az irányítást:

- Semmi probléma! Készen leszünk! Csak addig is adj nekünk egy kis szabad mozgást, jó?!

- Hogy mondod kis tündérem?! Nem hallottam jól!

- Azt mondtam, hogy megcsináljuk a felvételt, csak még egy kis időre van szükségünk! Így már érthető!

- Te most ki akarsz engem oktatni, a méltányos üzleti menetről! Csak nem felcsaptál önkéntes marketingesnek! Ez aztán jópofa! Vicces lányka vagy te, már akkor tudtam, amikor először összefutottunk! De ki kell sajnos, hogy ábrándítsalak! – hangjában egyszerre volt megtalálható a gyilkosan támadó irónia mellett a cinikus gúnyolódásra való hajlam, és mégis a könyörtelen számítás! – Az idő: Pénz kiscsillagom! Remélem világos mindkettőtök számára?! – azonnal parancsoló hangnemre váltott át, mint aki semmiféle ellentmondás nem tűr el.

- Megértettem! Azaz hogy… megértettük Tomival! – felelte komolyan, izzó, barnagyémánt szemeivel Szilvi! – Készen leszünk!

- Hát azt melegen ajánlom, mert éppen esedékes egy nagyobb üzlet, és ha gellert kap a kis zenei munkátok ti is könnyedén elszálltok innen! – azzal fogta magát és kiviharzott a stúdióból, mint akinek halaszthatatlanul sürgető dolga akadt aznap.

- Oké! Kisbarátom! Akkor lássunk munkához! – vette át a stafétabotot, és ezzel a megszerzett irányítást az ambiciózus hölgy. – Pörköljünk oda ennek a gusztustalan hájas, vén disznónak!

- Benne vagyok Szilvi! – Tomi föltette a fülhallgatót, hogy kiszűrhesse a felesleges háttérzajokat, kisebb, kellemetlen zörejeket, és máris készen állt rá, ha megnyomja a villogó piros fényt, és megkezdje a hanganyagok szakszerű rögzítését.

 

 

Megtekintések: 2

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek