4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

 

 

Myrea még soha nem érezhette magát annyira légiesnek, és könnyűnek, mint amit ez a különös és új szerelemféleség, az eddig dédelgetett, és mégis ismeretlen vágy keltett fel benne!

,,Mit akarhat egyáltalán ettől a kapcsolattól? Egyáltalán csak ő érzi azt, ha csak megpillantja vadítóan szexis tanárát, hogy a szíve őrülten, és veszettül dobogni kezd, és kisebb hasgörcsök környékezik pociját? És mi a helyzet akkor, ha ez a jófej, eszméletlenül jóképű pasi az égadta világon semmit nem akar tőle, csak a szokásos unalomig elismételt tanár-diák kapcsolathoz ragaszkodik?” – S míg ezen töprengett, most végre nem felejtette el az eddig megszerkesztett ceruza, tuss grafikák mellé néhány új, leginkább posztmodern, ötletelős ecsetkezelését, és festészeti tanulmányképét is szépen becsomagolja a nagyobb téglaalapú keménykarton mappába!

- Végre nem hagytam ki semmit! – könnyebbülten sóhajtott egy nagyot, amíg felcaflatott négy teljes márványlépcsős emeleten át, amíg kilyukadt a rajztanár iroda ajtajánál.

Sálját, melyet az enyhe tavasz miatt még nyakában tartogatott, mint egy megváltó mentőövet, most levette és megpróbált valamivel magabiztosabb arcot magára erőltetni, mint amikor otthonról elindult.  

,,Vajon mit fog szólni, ha meglát? Mert ha csak egy könnyed mosollyal jelzi, hogy megérkeztem az még nem jelent semmit! Viszont, ha olyan különleges, madárlátta-mosollyal közelít, ami azt jelzi, hogy már annyira régen látott, és valószínűleg már nagyon hiányozhattam neki! Akkor az csak jelent valamit!” –szögezte le, s még mindig igen-igen nehezen vette rá magát, hogy kopogjon.

Talán egy kevésbé stílusosan csinos ruha is megtette volna, amint egy díszvitrin üvegén megszemlélte bombázó alakját és rugalmasan feszes melleit.

Talán még életében nem volt ennyire feszült, sem stresszelősen ideges, valóságos emberroncs, amikor párszor megpróbált határozottságot mímelve bekopogni a merev szigorúságot tükröző ajtón.

- Tessék! – szólt egy hang.

- Bocsánatot kérek… talán zavarok, vagy rosszkor jöttem?... – liliomnak ható fejecskéjével csak épek hogy bekukkantott a résnyire kinyitott ajtón, mint aki szabályosan inkább fedezéket keres és nem támadást!   

- Nem! Éppen jókor érkezett! Ezek szerint megkapta az üzenetemet, és ennek nagyon örülök! – fáradtabban, valamivel megviseltebben csengett a hangja, mint pár nappal ezelőtt az emlékezetes előadáson. Szemlátomást a fiatal tanársegéd most úgy festett, mint aki már napok óta nem aludt.  Myrea rögtön észrevette, hogy fáradtabbnak, elcsigázottnak látszott a fiatal tanársegéd egész fizimiskája; még öltözéke is több napos heves feszültségről, és munkabírásról árulkodott.

- Bocsásson meg, én igazán nem akartam… - kezdte volna a jogos mentegetőzést, hogy megzavarta a legalkalmatlanabb pillanatban, de a fiatal tanár felemelte intésre parancsolt kezét, hogy elhallgasson, és ne jártassa feleslegesen a száját.

- Lássuk csak! Mit hozott! – érdeklődéssel pillantott a nagyméretű kartonmappára, melyben értékes kincsek lapultak.

- Ö… hogyne persze! – azonnal lerakta makulátlan rendezettségről, és pedáns precízségről árulkodó asztalára a festészeti ,,házi feladatait” amit már réges régen illett volna megmutatnia, mert szerencsétlen tanár nem tudta eldönteni, hogy megbuktassa-e jogosan a rendszeres hanyagsága miatt, vagy szánalomból – előlegezve neki a második esély sanszát -, átengedje.

Óvatosan kibontotta a mappa megkötött szövegzsinegét, és annyira finoman emelte ki belőle az elkészült képeket, mintha valóságos műtárgyak lettek volna, amiket nagy becsük mellett dédelgetni is illik!

- Hát ez nagyszerű! Fantasztikusan sikerült, ahogy látom a színezései technika, és ahogy látom néhány munkájánál egészen kreatív, és egyéni újításokkal is próbálkozott ami az ecsetvonásokat, és a kompozíció egész struktúráját jelenti… - annyira belefeledkezett a munkába, hogy már észre se vette, hogy Myrea még mindig az ,,ítéletére” várakozik, és toporog kezecskéit tördelve.

Fél órába is beletelt, amíg ismét felnézett habókos, és ebben a percben kisfiúsan hóbortos vizsgálódásai közben, és ismét felfedezte az ifjú hölgyet, akit a túlzott izgalmaktól már igencsak kerülgetett az ájulás veszélye.

- Ó, a csudába! Hogy én milyen feledékeny tudok lenni! – azonnal felpattant, és kinyitotta a kis szertárhelység egyetlen bukósra nyitható ablakát, hogy néminemű frissítő városias levegő hatolhasson be a szűkre méretezett, téglalapalapú szobácskába, ahol jó, ha három ember elfért.

- Jól érzi magát kedves Myrea? Minden rendben?! – félelme azonnal napvilágra került, hogy így aggódik egyik rokonszenves tanítványa testi épségéért. Myrea, ha nem kerülgette volna az egyetemes rosszullét most azonnal karjaiba borul, vagy vadállatian ösztönével ledönti az íróasztalra és őrülten megcsókolja. Ebben a pillanatban viszont valami kislányos hálát érzett, és kimondhatatlan kedvességet.

A fiatal tanár nem mosolyodott el, de szemlátomást úgy megijedt, mint aki valósággal maga alá csinált, és ha nem is mosolyodott el bátran és egyértelműen, de Myreának nagyon jólesett, hogy ennyire kiverte a veríték csak miatta; úgy érezte magát, amint jobban lett a levegő beszippantásától, mint aki valósággal újjászületett.

- …Azt hiszem, hogy megfeledkeztem jó pár dologról! Halasszuk későbbre ezt a beszélgetést, mert úgy látom, hogy Önre ráférne a pihenés és a nyugalom! – vetette fel, mint mentőötletet gondolatát.  

- Nem! Szó se lehet róla drága tanár úr! Az egész félévem ezeken a tanulmányrajzokon múlik! Most nem hasalhatok el! Hogy gondolta?! – kérte ki magának. Most olyan volt, mint egy valóságos szuperhősnő, aki síkra száll az igazságért!

A fiatal tanár végre bizalmasan, belsőséges elmosolyodott, és Myrea ezt a végzet jelzésének vélte, mely így ad minden egyes esetben titkos jeleket az embereknek, míg egyeseket arra kárhoztat, hogy szereti megtréfálni gyanútlan áldozatait!

- Nem lenne talán jobb, ha… máskor folytatnánk esetleg? – ajánlkozott továbbra is.  

- Nem, szó se róla! Határozottan ragaszkodom hozzá!

- Akkor nézzük csak, mit tudunk kezdeni! Kérem húzzon mellém egy széket, és lássunk munkához! – s meg se várta, hogy az ifjú hölgy hogy s mint szerencsétlenkedik egy ütött-kopott faszékkel máris a fantasztikusan expresszionista jellegű ,,műalkotásokba” mélyed egész lényével.  

 

 

 

Megtekintések: 1

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek