4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

 

 

Önmagában úgy sakkozott, hogy Tomi talán sokkal érzékenyebb egyéniség; elvégre a zenei iparban dolgoztak mindketten, és ezért fejlődhetett ki kettejük között a titkos hullámhossz, melyet nagyon jól átéreztek, és egymás felé nagyon jól tudtak közvetíteni; mégis Szilvinek – bármennyire is hihetetlennek tűnt, de még életében nem volt olyan randija, ahol minden jól sülhetett volna el! Kezdve azzal, hogy a férfi barátai vagy elfelejtettek a megbeszélt időpontban idejében megjelenni az adott helyen, vagy pedig a szóban forgó pacákok már eredetileg is annyira kapatosak, enyhén spiccesek voltak, hogy az alkohol ahelyett, hogy kényelmesen megoldotta volna a nyelvüket és egyéb gátlásaikat egyeseknek ez lehetett a szükséges szenvedélyeket tovább fokozó fűtőanyag ahhoz, hogy Szilvit egyenesen ágyba csábíthassák, és mikor ő azt mondta, hogy az egyéjszakás kalandok sajnos egyáltalán nem tudják lázba hozni a legtöbb pasi vagy azonnal otthagyta, mondván maradjon csak nyugodtan aggszűz, másra úgysem jó, vagy a vehemensebb, erőszakosabb fajtákból valók egyenesen kötözködni kezdtek, hogy mindenképpen azonnal megkaphassák, amit vágyaik akarnak! Ezért volt az, ha már egy-két barátnője ki akart feltétlenül rúgni a hámból, akkor is legtöbb esetben az adott felkapott szórakozóhelyekre csoportosan, társaságban mentek, és így Szilvi remélhette, hogy megússza majd a fizikai konfliktusokat is!

- …Akkor Tomim! El ne felejtsd, hogy este randink van! Csak semmi puccos magamutogatást, ha nem akarsz, ne öltözz ki, de nagyon örülnék, ha elmehetnék kettesben valahova! – jött ki az üvegkalitkából, amikor letette a mikrofonját, és a fejhallgatóját.

- Én is… nagyon remélem… - nyögte ki megszeppenten, mert nyelni nem tudott, ha csak belegondolt, hogy egy ilyen igazi vadmacskaszerű nő milyen ruhakölteményben fog majd pompázni; valósággal máris bizsergésnek indult a vére, persze nagyadag, egészséges férfiösztönnel.

- Akkor találkozunk este! Ne felejtsd el! Szia! – két oldalról gyengéden megpuszilta sovány, kissé beesett arcát, és azonnal bevágta magát a Peugeot-jába, hogy még számtalan ügyes-bajos dolgait elrendezhesse.

Szerencse, hogy valahogy a délutáni csúcsforgalmat szerencsésen el lehet kerülni – feltéve persze -, ha az ember ismeri azokat a trükkösített, kisebb elkerülő, rejtekútvonalakat, melyeket a nagyobb, kényelmesebb, és lustább ,,többség” egyáltalán nem, vagy csöppet sem használ; most is ez volt a helyzet, hogy előnyösen kikerülhesse a vízvezeték bontási munkálatait a hatodik kerület környezetében átvágott egy mellék utcába, és pillanatokon belül máris a Deák-téren találhatta magát, onnét pedig már csak egy kisebbfajta köpés volt a hazafelé vezető út. És hála a kihangosítható mobiljának a vezetés sem okozott számára különösebb gondot:

- Halló… vegyétek fel a telefont! – kérlelte hangosan a készüléket, miközben a szabad zöld jelzésre várakozott.

- Igen! Tessék! – szólt bele Myrea.

- Szia, csajszi! Én úgy tudtam, hogy te suliban vagy! Vagy tévedek?!

- Nem tévedsz csajszim! Csak tudod, az van, hogy végre nem bukok meg egyik rajzos tantárgyból sem, mert megmutattam az elképesztően dögös tanársegédnek a munkáimat a festményekkel együtt, és majd leesett az álla! – Myreára mindig is jellemző volt, hogyha ideges volt, általában mindig nagyon sokat beszélt; most is ez volt a helyzet.

- Mira, hahó! Csak a lényeget oké!

- Oh! Hát persze! Nagy nehezen megetettem Milánkát, Annamarinak el kellett rohannia, mert állítólag valami szaftos balhéra készül a nagyfőnök személyesen, és ehhez kellett nélkülözhetetlen segítsége!

- Már megint nem figyelsz, ugye?! – torkolta le enyhén, mert észrevette, hogy még nem esett szó a lényegről.  

- Bocsika! Hallgatok, mint a sír!

- Inkább arra felelj drága barátnőm, hogy mi az, ami nincs otthon, és venni kell, mert akkor beugrom a boltba éppen hazafele tartok! – izgatott, remegő volt a hangja, és Myreának ez nagy meglepetést okozott. Nem tudta magában tartani, és óhatatlanul is megkérdezte:

- Csak nem találkozol valakivel csajszi?

- A lehetősége fennáll!

- Hát ez kurva jó! Végre már, hogy leporolod a bepókhálósodott vaginádat is egy kicsit, és rögtön a lovak közé csapsz! Addig kell a vasat a tűzben tartani, amíg meleg!

- Mira! Hogy mondhatsz ilyet?! Csak egy meghitt, gyertyafényes vacsora az egész! – igyekezett felnőttes hangnemre váltani, de hamar rájött, hogy ez a hölgyek között hasztalan.

- Annamari se fogja szerintem szó nélkül hagyni, hogy összejöjj akárkivel!

- Nem akárki, és vedd csak tudomásul, hogy nagyon jó fejről van szó! Együtt melózunk!

- Á! Értem! Hát látod az egész más! De azért még napnyugta előtt hazaérsz ugye?!

- Miből gondolod, hogy nem?!

- Csak tippeltem, hogyha most vagy a Deákon, hát akkor… az még bőséges egy órácska, ha nem több!

- …De azért remélem, addig csak tudod tartani a frontot! Igaz?!

- Ez parancs volt, vagy kérés? Tudod drágám, sosem tudom eldönteni, hogy mikor vegyelek komolyan! – hangja kicsit könnyelműen csengett, de nem volt benne semmi rossz szándék.

- Megkérlek rá, hogy egy pár percig még tarts ki! Oké?! Ígérem, hogy amint tudok, sietek haza!

- Oké! Semmi gáz! Szia! – lerakta a kagylót.

- Remélem, hogy így lesz… - kinyomta a hívásgombot és azonnal gázt adott, amint a piros lámpa fénye zöldre vált.

 

Amikor hazaért a valóságos csatatér enyhén szólva is szolid és tapintatos fogalom volt ahhoz képest, amit egy virgonc, és életvidám fiú csecsemő képes művelni egy kisebb lakással. Mindenütt elszúrt chipses-zacskók, és üdítős dobozok elhullatott maradványai, és néhány színes szalag papírmaradványai hevertek, amit Myrea azonnal fel tudott használni újrahasznosítható alapanyaggént újabb, posztmodern avantgarde-ról árulkodó kompozíciójához, miközben Milánka élvezettel elrágcsálgatta azt a WC-papír gurigát, amit virgonc barátnője készséggel odaadott neki, hogy lecsendesedjen, és legalább ő is némileg koncentrálhasson, hiszen a jobb érdemjegyre most mindennél nagyobb életmentő szüksége volt!

- Hát ez meg micsoda?! – állított be egy kisebb csomag élelemmel, és egy játékautóval (Milánka számára) a lakásba, és amikor meglátta maga körül a pusztító felfordulást legszívesebben ordítani szeretett volna, még akkor is, ha ezzel fölzavarja a folyamatosan kíváncsiskodó szomszédokat.

- Igen, szívem! Itt vagyok a hátsó szobában! – hallatszott a lakás hátsó végéből az ismerős hang, miközben a Hifi-toronyból valami ismerős olasz melódia édeni dallamai csendültek ki, mint ihletői szándék.  

Szilvi ledobta csomagjait a kiskonyhában, és átverekedte magát az elhajigált maradványok romjain, míg a hátsó műtermi részbe nem ért.

Illedelmesen kopogtatott az ajtófélfán:

- Kopp-kopp!

- Á! Te vagy az! Na, mesélj már! Milyen az új pasid! Valósággal már én is bizsergek! – úgy ömlött belőle a szó, mintha a lakás többi részével minden a legnagyobb rendbe lenne, és nem kellene kitakarítania a tulajdonképpeni háborús övezetet.  

- Javíts ki, ha tévedek, de nem arról volt szó, hogy felügyelsz a rendre, és Milánkára, míg haza nem keveredek?! – csípőre tett kezeivel maga volt most a bosszúálló angyal. Haragos, összehúzott koromfekete szemöldökéről már nem is beszélve, ami egy erős, és karizmatikus nőt takart – legalább is ezekben a pillanatokban!

- Hé! Csak nyugi, nyugi, bébi! Nyugi van, oké! – próbálta szép szavakkal leszerelni.

- Te engem csak ne nyugtass, amikor majd szétvet az ideg! – éjfeketeszínű, általában lófarokban viselt haját kiengedte, hogy valahogy lazíthasson kicsit az önkontrollján, mely feszélyezte, és így szabadabbnak érezhesse magát.

- Szívecském! Hát áruld el nekem, hogy mi bánt? – a nyugtatás egyből átfordult pátyolgatás üzemmódba.

- Azon kívül, hogy valóságos csatateret sikerült kotyvasztanod a közös kecónkból?!

- Azért csak nem olyan rémes! Elvégre ez csak néhány fecnis papír! És nézd csak! Milánkának nagyon tetszik a WC. papír! Magunk között szólva szerintem még kis életében nem látott ilyet! – kutató szemeit egyenesen a kisfiúcskára emelte, aki édes könnyelműséggel össze-vissza tekergette az adott széjjelcincált gurigát, és egy hatalmas halom papírt sikeresen le is tekergetett már, és valósággal ujjongott kicsattanó örömében mert roppant büszke volt teljesítményére; ez lehetett az ő személyre szabott hőstette, amit annak érdekében cselekedett így, hogy végre komolyan vegyék őt, mint kis férfit, hogy neki is vannak bizonyos jogai, még talán akkor is, ha egyelőre alig érthető emberi hangokkal értetheti meg magát egyedül!

- Ügyes vagy picim! Annamari nemsokára itthon lesz, és akkor majd kapsz valamit enni! – szólt oda neki félvállról Myrea, miközben folyamatosan sakkban tartotta az idegeskedő Szilvit kérdés-felelet játékaival.

- …Ha már itt tartunk! Akkor miért nem eteted meg te magad?!

- Kérdésedre válaszolva azért, mert legutóbb is kihányta a sütőtökpürét, amit ha jól emlékszem te vettél neki!

- Tényleg! – jött rá a dolgok igazságaira. – Erről kis híján meg is feledkeztem! Hát a tejbepapival mi a helyzet? Azt csak szereti?!

- De, de! Egyenesen imádja! De hát nem lehet minden csecsemőnek tejbepapit adni, amikor csak enni szottyan kedve!

- Igaz, igaz! Hát akkor marad valami megbízható bébikaja, amit azok az idióta reklámok hirdetnek! – Még mindig egész testén érezte Myrea vallató szemeit, és ebben a percben úgy döntött, hogy mára már éppen eleget idegesítette magát felesleges dolgokon; inkább most azonnal kitálal, és egy gonddal kevesebb!

- Oké! Fejezd be!

- Bocsika! De mit is?! – tárta szét tanácstalanul kezeit a másik.

- Nagyon jól tudod, hogy mit! Mindent elmondok, csak ne kínozz tovább, mert attól a falra mászok!

- Oké! Ünnepélyesen megesküszöm, hogy ezentúl majd békén hagylak! Csak kezd már el végre! Megöl a kíváncsiság! – lehuppant az átalakított műteremben az egyik székre, aminek kivételesen a háttámláját kívülre fordította, hogy kényelmesebb legyen rajta az ülés.

Szilvi azt se tudta hogyan kezdje hozzá, és épp ezért, hogy valahogy legyőzze magában a feleslegessé vált alattomos frusztrációt inkább fel-alá kezdett járkálni:

- Randim lesz egy jófej sráccal! – érezte, hogy egész testében azonnal kipirul.  

- Csak nem! – lepődött meg tetetve Myrea, pedig szemlátomást azon mód felvillanyozta az ötlet. - …És ki a szerencsés nyertes?

- Együtt melózok egy sráccal a stúdióban, és őt hívtam meg!

Myrea arca sokáig alig kapott levegőt, és heves fuldoklási vágy kerítette hatalmába: - Megbocsáss csajszi! Hogyan?!

- …Úgy értem, hogy én voltam, aki elsőre próbálkozott, és sikeresen, mert Tomi belement, és ma este együtt fogunk császkálni, meg és vacsorázni is!

- Látod! Ezt soha nem tudtam megérteni! – gondolkodott el, mintha önálló véleménye volna.

- Most meg mit vagy úgy kiakadva, mint aki karót nyelt! Semmi különös nincs ebben!

- Csajszikám! Ha így gondolod, akkor neked tényleg egy kerékkel kevesebbet adtak a berúgott istenek! Hát nem érted? Ki hallott még olyat, hogy egy független, hallatlanul dögös maca megkér egy srácot, hogy randizzon vele?! Ezt általában nem a férfiak szokták megkérdezni tőlünk! – méltatlankodott!

- Változnak az idők! Különben is! A legtöbb pasinak úgy is az kell, amit már az első éjszakán megkaphat, és Tomi pedig egyáltalán nem ilyen!

- Honnan tudod?! – villant meg titokzatosságról árulkodó barna szeme.

- Egyszerűen érzem!

- Nem akarlak fölöslegesen kiábrándítani a nagy alkalom előtt, de azért ugye legalább paprikasprayt viszel magaddal! Vagy egy bokszert esetleg?!

- Drága vagy barátnőm, hogy ennyire féltesz! De boldogulok majd meglásd! Inkább abban segíthetnél, hogy milyen rongyot vehetnék magamra, mert úgy érzem kifosztott az állandó melózás!

- Nem is lehet ezen csodálkozni! Aki már ennyire megrögzött, begyepesedett maximalista! Sosem tudod mennyi az elég, ha a munkáról van szó!

- Sajnos szorít az idő, és ezt az értékes percet nem akarom hiábavaló tököléssel eltölteni! Most segítesz, vagy mi?! – rögtön elkezdett vetkőzni kiviharozva a másik szobába.

- Jól van! Te győztél! – szólt utána. – Mutasd csak magad!

Szilvi megállt barátnője előtt egy szál fekete fehérneműben; nem tudta megmagyarázni a dolgot, de valahogy mindig is a testhezálló fekete ruhadarabok voltak a gyengéi és a kedvencei! De ettől még nem volt pesszimista, sem pedig emós!

- Fordul körbe drágaságom, amíg ki nem találom, mi állna rajtad észbontóan dögösen!

- Szerintem egy fekete bőrdzseki, és hozzá valami testhez feszülő ruci elementáris hatást gyakorol! – ötletelt.

- Hát az lehet bébi! De most életed egyik nagy napjára készülsz! Nem jelenhetsz meg az imádott hapsi előtt úgy, mint egy albán kecskefejő tyúk!

- Köszi, a bókot! Akkor mi a teendő? – pillantott rá kíváncsian.

- Hát… lássuk csak… miből tudunk profitálni? – Felkelt a székről, és átment a másik hálószobába, hogy alig, vagy már egyáltalán nem használt göncei között turkálhasson. Alig tíz percen belül visszajött. Mind a két kezében egy-egy mutatósabb, szexisebb darabbal; elvégre, ha volt valaki, aki a nemcsak a modern divat megszállottja volt, de egyenesen józanabb őrültje, akkor az ő volt!

- Próbáld fel ezeket a vadító rucikat! Szerintem isteni leszel bennük! Aztán jöhet egy laza smink, és már készen is állsz a farokcsóváló csábításra! – úgy ugrabugrált körülötte, mint egy bezsongott újratölthető, elemes Duracell-nyuszi.  

Szilvit kiverte a veríték; kétségtelen, hogy ő sem vetette meg a ,,modern divatot” akárcsak a többség, de azért szerette, ha kifinomult stílusa és összeegyeztethető ízlése nem ficamokról árulkodik – de bizonyos harmóniákat közvetít, ami kellemesebb mind a szemnek, és a léleknek is együttvéve. És ez nem valami olcsó spiritualizmus volt, egyszerűen csak ilyen volt a jelleme.

Beugrott a kikészített spanyolfal mögé, ami bármikor ruhaszalonná alakíthatta át a meghitt közös hálószobájukat, és igyekezett belebújni azokba a kifinomult nőies ruhakollekciókba, melyeket Myrea neki adott.

- Mi tart ilyen sokáig? Te még egy viruló virágszál vagy kisanyám! Mozgasd a virgácsaidat, ha nem akarsz elkésni! – sürgette, de csak azért, mert őt sokkal jobban bizsergette és izgatta a dolgot, mint a folyamatosan idegroncs Szilvit.

Szilvi adott még magának pár röpke percet, mint a fellépések, vagy a stúdiómunkák előtt, hogy egész lényével ráhangolódjon a dologra, aztán hadd szóljon, és mindenki bekaphatja, akinek nem tetszik, vagy ízlésficammal áldotta meg az ég!

Kilépett a spanyolfal mögül, és Myrea jól választhatott, mert azonnal elállt a lélegzete:

- Aszta! De pöpecül nézel ki! Kisanyám! A hapsid aztán tényleg nagyon szerencsésnek mondhatja magát!

- Tényleg tetszik? – kicsit elbizonytalanodott, mert hollófekete szeméhez annyira flottul passzolt a szépen csipkékkel kidíszített, fekete szexis ruha, hogy attól a sóvárgó férfiszívek is azonnal nyálcsorgatásba kezdtek.

- Ennyire nem bízol bennem?! Ha nem hiszed, nézd meg magad! – szembefordította a kis fésülködő tükörrel közvetlenül s spanyolfal szomszédságában!

Szilvinek nagyon imponálhatott saját maga őrülten vonzó, és magabiztos tükörképe, hiszen sokáig szóhoz sem jutott; nagyon szeretett volna könnyekig meghatódni, de most nem az érzelgősségeken volt a sor!

- Még egy kis ultra csinosított smink az útra, és férfi legyen a talpán, akinek ne akadna meg a szeme egy ilyen dögös kis bukszán, amilyen te vagy szivikém! – beletúrt mélyen az egyik ágy melletti éjjeli kis asztalka fiókjába, és kivette a sminkkészletét; leültette Szilvit az egyik székre.

- Most pedig még egy hátra van egy-két utolsó simítás, és azt hiszem készen is vagyunk! – szemceruzával előbb csillogó, és mosolygós nagy barna szemeit húzta előnyösen ki, majd következett egy roppant kényes és – szakmai berkekben kifinomult művelet -, az ú.n. fecskefarok-szem megrajzolása. Azért meg kell hagyni, ha egyszer Myrea tökéletes megszállottságba és valóságos transzba esett a divat, és az adott trendiség őrületében akkor nem ismert sem korlátokat, sem pedig határokat a képzelőtehetsége. Főként a szemeket igyekezett hangsúlyozni; azokat az igéző, minden formájukban gazdag, és értékes léleklátó drágaköveket, melyek valósággal a vesékbe láthattak, és mindenkitől igazságot, és őszinteséget reméltek…

- Na, hogy bírod? Ne izgasd magad, olyan dögös buksza leszel, hogy csak úgy csorogni fog a pasidnak a nyála utánad! – bíztatta miközben megpróbálta alapozóval még hangsúlyosabbá tenni a hamvas, enyhén arc finom vonásait.

- Mondták már neked, hogy gyönyörű bőröd van?

- Hát… még nem igazán… de köszi a bókot!

- Remélem az a pacák nagyon figyelmes és kedves lesz hozzád az este folyamán, mert te mindent megérdemelsz!

- Ugye sikerülni fog, és nem szúrok el mindent? – mindig igyekezett barátnői felé különösképp az erős, mindig határozott, és magabiztos nő archetípusát mutatni, miközben zenéje által is hallatlanul érzékeny és mindig együtt érzően csodálatos lélek maradt!

- Ne izgasd magad! És ha nem stimmelnének azok az átkozott dolgok semmi vész! Csak egy telcsi, és azonnal érted megyek!

- Bocsáss meg Mira, de hát neked még kocsid sincs! – ajkán végre felszabadult mosolyféle cikázott át.

- Édesem! Te még nem hallottál a taxi vállalatról, és egyéb fuvarozási szolgáltatásokról?

- De, nagyon is! Csak azt hittem, hogy aki ennyire lazán el van eresztve, annak már régen van jogsija, meg minden!

- Ebbe talán most ne menjünk bele! – hirtelen vetett egy pillantást az órára: Negyed öt volt, és még sehol se voltak!

- Mennyi az idő?

- Még pont időben vagyunk! Egyébként negyed öt múlt! Épp most néztem meg! Mikorra is szól a tali?

- Hát este fél hat-hat körül… – rebegte.

- Annyi baj legyen! Kérsz egy kis púdert az arcodra?

- Mira! Csak egyszerű legyen, és ízléses, ha kérhetem! Azért ez furcsa! Nem gondolod?

- Már mint, micsoda?! – értetlenkedett.  

- Annamarinak már régen itthon kellett volna lennie! Nem?!

- Találkoztál vele mostanában, vagy nem?

- Ha arra gondolsz, hogy mit csinálhat? Fogalmam sincs! Talán bent maradt abban az ócska, lepusztult éjjeli lebujban! Vagy az is lehet, hogy valamelyik ügyeletes szépfiúja éppen most tömködi!

- Jaj, Mira! Már megint hogy beszélhetsz így?! Ne felejtsd el, hogy Annamarinak sokkal nehezebb élete volt, mint nekünk kettőnknek együttvéve! Neki sohase voltak pátyolgató, és jófej szülei, akik mindent megvettek neki, amit csak kért!

- Ez most valami kioktatás akar lenni?! Mert abból köszönöm de, nem kérek! – enyhe sértődöttség lebegett egy jelentős pillanatig a levegőben.

- Nem szívem! Ugyan már ne csacsiskodj! Csak érzek valami különöset, és tudom, hogy ez furcsa és különös, de általában később mindig beigazolódik! Rossz előérzetem van! – végigsimított ráncba húzódó, aggodalmas homlokán, mint aki előre sejti már a történéseket…

- Te csak ne izgasd magad semmiért! Annamari olyan tökös nagylány, hogy egyedül is szerintem remekül elboldogul! Elvégre ez tette egész életében, vagy nem?!

- Remélem, nem esik baja… - sikeredett a lelkében összegyűjtött félelmeit egy hatalmas gombócszerű kortyban lenyelnie.

 

 

 

 

Megtekintések: 1

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek