4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

HARMINCEGYEDIK FEJEZET

 

 

Napjainkban…

 

 

Annamari a zord, és kissé marcona külseje alatt mindig is tisztában volt vele, és tudta magáról, hogy a kelleténél érzékenyebb, és kicsivel talán sebezhetőbb is, mint vele egykorú társai. Bár ha jobban megnézzük gyakorlatilag még mindig meglepően kevés embert ismert a tulajdonképpeni szilárd, ám valójában rendkívül szűkösre szabott környezetéből ahhoz, hogy véleményt tudjon mondani az adott társadalom berendezkedéséről! Ez nem is igazán zavarta. Viszont ami már annál inkább, hogy lassacskán úgy érezhette magát, mint akinek szabadságra vágyó lelkét egyszer csak se szó, se beszéd ketrecbe zárják, vagy korlátok közé kényszerítik; sokszor adódott úgy a munkaköri felállása, hogy legszívesebben már torkig volt az egésszel, és ha személyesen a rettegett Nagyfőnöknek nem is, de a kisstílű stricijének mindenképpen beszámolt az adott dolgok állásáról.

- …Figyelj csak bubuka! – kezdte cirogatott, flörtölgetős beszéddel, mert mindig tudta, hogy ezzel előbb megpuhítja az ellenfelet mielőtt kivesézné. Hiszen mi értelme is volna egyből támadásba lendülnie, amikor nyugodtan akár le is gyengítheti az ellenfelét, és akkor sokkalta könnyebb dolga lesz majd.

A strici, mint mindig most is bent rakott fészket az irodájában, és ha nem akarta, hogy csipp-csupp, bagatell ügyekkel zaklassák egész egyszerűen csak megkérte azt a két idióta izompacsirtát, hogy tartsák az ajtója előtt a frontot, és csak és kizárólag egyedül és személyesen a Nagyfőnöknek nyissanak ajtót!

Annamarit – mondanunk sem kell -, ez a legkevésbé sem érdekelte, mert a két idióta gorillát megkerülve észrevétlen már bent is volt az irodában anélkül, hogy nesztelen, némán surranó, aprócska lépteit bárki is észrevehette volna!

A strici az aznapi könyvelést próbálta bevinni a komputerbe; és ha valami most igazán felidegesítette, akkor az a modern technika hátránya volt az ő múlt századi generációjával szemben!

- Hát te meg mi a pöcsömet keresel itt kisanyám?! Hogy az istenbe jöttél be ide?! – máris felemelte hangját, pedig alig három-négy napja volt az orvosnál, aki szerint koleszterintúltengése van, ami megárthat a szívének; a tartós idegeskedésről már nem is beszélve.

- Jaj, drága bubókám! Hát annyira hiányoztam neked? – elragadó műmosollyal honorálta a kedves, kitüntető gesztust, hogy a kis szemétláda így üdvözölte, és semmi esetre sem akarta hagyni, hogy a jókedvét bárki is elronthassa!

– Hát, hogy s mint vagy öregfiú? Segíthetek valamiben bébi? – erotikusan megnyalta vérpiros ajkait, amitől csak még kívánatosabbá lett az egész helyzet, s az ember a strici elutasító, és merev viselkedéséből azt vehette ki, hogy az illető az erősebbik nem irányába vonzódik, ha egy ilyen egzotikus virágszálat nem méltat figyelemre!

- A kurva életbe már! Szétrobban az agyam! Nem létezik, hogy ekkor idióta legyek, hogy egy egyszerű könyvelést ne tudjak ebbe az átkozott vacakba bepötyögni! De esküszöm, hogy úgy földhöz vágom, hogy nyekken! – mérgében már valóban azon volt, hogy fog a parasztos, törpegyűrűs kezébe egy nagyobbacska piszkavasat, vagy valami fegyvernek látszó tárgyat és istenesen odasújt a még mindig vibráló képernyőre.

- Ha esetleg van valami jó ötleted kis ribancom, akkor most mondd!

- Jaj, szegénykém! Hát… kisbarátom… téged jól elintézett a modern technika! – rögtön igyekezett elfojtani magában a hirtelen torkából kitörni készülődő nevetést, mert lehet, hogy kihúzta volna a gyufát vele. Inkább kedvesen odament az asztalhoz, vetett egy pillantást a vibráló képernyőre, amin egy-egy szám oszlopsor látszott egy nagyméretűbb táblázatba foglalva, és megpróbálta kisakkozni, hogy mi hova is kerülhet!

- Mutasd csak kicsi szívem! Mindjárt megoldjuk! – azzal elvette az e pillanatban még mindig dühtől, és idegeskedésektől fortyogó stricitől a könyvelési adatokat, és megpróbálta az adott számokat úgy összeegyeztetni, és bepötyögni a gépbe, hogy minden stimmeljen.

Alig fél órába telt, mire végzett. Addig a strici, hogy remélhetőleg saját magának már több gondot és felesleges infarktust ne okozhasson kiment a nyílt placcra dohányozni, és addig eregette füstkarikákat a szájából, amíg egy másik kokott ki nem kiáltott neki, hogy most már visszamehet.

- Na? Megcsináltad galambom?! – olyan izgatott volt felékszerezett kezeit tördelve, akár egy kíváncsi gyerek a cukorkaboltban.

Annamari kedveskedőn odafordította a szemei elé a monitort, és várta a hatást:

- Meg vagy elégedve?

A kis dörzsölt emberke figyelmes türelmességgel, és gyilkos, majdhogynem szőrszálhasogató részletességgel bambán bámulta a képernyőt, és megpróbálta az adott könyvelési adatokat kisakkozni magában, hogy melyek azok a feleslegesnek minősülő költségek melyektől vagy meg kell válni, vagy jelentősen még le kellene faragni, hogy a költségvetést, és a büdzsét tartani tudják!

- Ez az! Látod kicsi szívem! – paskolta meg Annamari pofikáját azzal a szándékkal, hogy büszke rá, és jól végezte a munkáját. – Látod, itt van a többlet, amit még az adóhivatal se tudna ránk bizonyítani, mert annyi szigorúan titkos! De ahogy látom… minden klappol! – Még egy utolsó pillantást vetett a képernyőre aztán átvedlett egy hűségesen szolgáló, amolyan talpnyaló pincsikutyává, akár egy alázatos szolga, akibe még nyugodtan bele is rúghatnak, vagy beletörölhetik a hátsójába a lábukat.

- …Mert ma jól dolgoztál kis prüntyőkém kérhetsz tőlem mára akármit! – s látszott rajta, hogy sikerült visszatornáznia magát a népszerű higgadtság és a hidegvérűség gengszter stílusára.

- Hát… nem is tudom… - kecsesen elragadó lábacskáit keresztbe tette egymáson; szokásosan megvillantva ezzel erotikus fehérneműjének a foltjait, majd farkasszemet nézett vele:

- Figyelj csak drága Főnököm! Ha nem lenne tragédia, akkor ma egy kicsit korábban lelépnék, mert holnap kivenném a szabimat!

- Részemről semmi akadálya kisbogaram! De mesélj csak? Csak nem egy újabb udvarló bukkant fel a tyúkóladban? – összedörzsölte törpe kezeit, mint aki most szagolta ki, hogy újabb haszon várható.

- Semmi közöd hozzá Drágaságom! – kecses eleganciával felkelt az irodaszékből, majd kedveskedőn megfogta a kis strici rücskös orrát.

- Tudod drágaságom! Velem mindig lehet beszélni, ha az ember előzékeny marad és lehetőleg udvarias! – mosolyodott el, ami egyáltalán nem volt szokása. – Kérlek, mondd meg annak a két húgyagyú idiótának, hogyha nem akarják, hogy a seggük mikroméretű legyen, akkor azonnal tolják elém a képűket! Most mehetsz!

- Oké drága Főnököm! – azzal kilibbent, de ezúttal az ajtón, ahol a két kigyúrt gorilla elképedve, leesett állal figyelte, hogy hogy a fenébe sikerült ennek a csinos, kis dögnek lazán átjutnia a komoly dagadó bicepszeik elrettentő biztonságán?

- A Főnök úr már szeretettel vár titeket! – suhant át közöttük, mint egy könnyed nyárias szellő, és most kivételesen az sem zavarta, hogy a két gorilla kölcsönös idiótaságukban, és szánalmas figyelmetlenségükben legszívesebben ott helyben szabályosan ,,megagyalták” volna és kitrancsírozták volna egymást!

Még hallotta, ahogy végigment a vöröslámpás folyosón, hogyan szitkozódnak, veszekednek egymás között a széles skálájú utcanyelv minden szitokszavát bevetve és alkalmazva!

- Úgy kell nektek fafejű pupákok! – röppent be az öltözőbe, ahol újabb, nem várt esemény fogadta.

- Hát veled meg mi történt??? – lepődött meg, amikor egyik ,,kolleganője mindig gyönyörű mélybarna szeme alatt egy hatalmas, éktelenkedő, már kezdődő véraláfutásos monoklit pillantott meg. – Hol van az a rohadék, aki ezt tette?! – azonnal elöntötte agyát az idegesség.

- Kérlek… nem csinálj semmit, mert a végén mindkettőnket bajba keversz! Nem akarok tovább szenvedni azért, mert jó voltam másokhoz, és ez volt a köszönet! – nagyon fájdalmasan, sóhajszerűen szólt a hangja. Mint egy megrémült kislány olyan volt segítségbe kapaszkodó tekintete.

Annamari gyorsan ledobta cuccait, és megértő részvéttel átölelte, hogy érezze a másik nem elveszett, és nincs egyedül.

- Az a rohadék! Hát ilyen perverz szemétládákkal kell neked hetyegni? Miért nem csíptél ki legalább egy kedves üzletember pacákot?! Nem értelek! – vigasztalta, pedig idősebb is volt legalább hat-hét évvel, mint ő.

- Kösz a biztatást drágám, de ezt nem nekem kellett volna megtenni? – fújta ki erőteljesen az orrocskáját, miközben beszélt a vigasztalásra célozva.

- Már hogy érted?

- Hát csak úgy, hogy ebben az öltözőben jelenleg én vagyok a legidősebb, és csak nem hagyhatom magam annyira el, hogy mások támogatására szoruljak! Nem igaz?! – letörölte telt ajkairól a rájuk száradt vérpöttyöket.  

- Szó, ami szó! De szerintem most a legkevésbé sem vagy abban az állapotban, hogy bármiről is önállóan döntenél! – támadt egy jó ötlete. – Figyelj csak! Tudod mi jutott eszembe?

- Óh, ég! Ha így kezded biztos, hogy valami örült egy ötleted támadt!

- Ne szarj be kisanyám! Pusztán csak arról van szó, hogy mit szólnál hozzá, ha átmenetileg odaköltöznél hozzánk? Van három szenzációs barátnőm még és eggyel több, vagy kevesebb! Na?! Elég eszement ötlet, de szerintem sikerülne!

- Jaj, de tündéri drága vagy csajszim, de… attól tartok, ha elköltöznék, akkor ki etetné a macskámat Cirmit, és ki nézne rá szegény drága anyámra! Te is tudod, hogy nemrég volt kórházban, és még szerencse, hogy fel tudott gyógyulni!

- Az már igaz! Viszont én mondom neked drága barátnőm, hogy egy egész életet nem volna szabad teljes félelemben leélni, mert annak tartós kockázata lehet!

- …Vagy mondd csak ki nyugodtan: Kinyírnak! Ezt akartad hallani ugye?!

- Bocsáss meg, én nem fogalmaztam volna ennyire fejedelmien, de így van! Ha csak nem kapod össze magad, és veszel egy bokszert, vagy valami gázsprayt!

- Azt mondta az a genya, hogy többet nem fog bántani! – bizonytalanodott el tekintete.

- …És gondolom te pedig annyira idióta libuskának tettetted magad, hogy ezt is elhitted? Igaz?!

- Talán tényleg nem fordul elő többet… – feldagadt szeme alatt, kék-lila zúzódások nyoma látszott miközben hangosan töprengett.

- Kérlek csajszi! Ne idegesíts, mert megharagszom! Az isten áldjon már meg! Nézz magadra! Nézz bele abba a kibaszott tükörbe és mondd meg, mit látsz?! Szerinted így néz ki egy viruló nő, akit megbecsülnek, és tisztelnek?! Azt kötve hiszem! – szándékosan szembefordította arcát az öltözködő, nagyobb méretű tükörrel, hogy emberi esendősége jobban megmutatkozzon. Ebben a percben a másik elsírta magát:

- Szerinted a jó kurva életbe! Mit is kezdhetnék a szánalmas életemmel?! Nézz csak rám! Még egy nyomorult érettségim sincs! Régebben űzöm már az ipart, mint azt el tudnád képzelni! – feléje fordult, és ebben a pillanatban mindketten farkasszemet néztek; talán nem is igazán egymással, talán sokkal inkább a bennük lévő rejtőzködő, bujkáló félelemmel.

- Jól van, na! És bocs! Nem úgy értettem! – szállt Annamarinak inába a bátorsága.

- Te se haragudj, csak tudod… annyira jó volna, meg minden, ha végre találhatnék magamnak egy rendes palit! Az se baj, ha van vagy száz kiló, vagy egy mázsa, csak szeressen feltétlenül, és ne zavarja a múltam, hogy honnét, melyik pöcegödör fenekéről jöttem, meg minden! Értesz?! – esdeklő, majdhogynem fohászkodó, árva tekintete Annamarit is elgondolkoztatta. Mi vár majd rá, ha csak kicsit is idősebb lesz, mint most amikor élete virulófélben van? Amikor majd megjelennek rajta is a kikerülhetetlen szem alatti szarkalábak, és tokásodásnak indul most még hamvas, karcsú nyaka? Kinek kellhet egy gusztustalan tehén?

- Eléget szenvedtél már a saját önsajnálatod miatt! Most figyelj rám! De figyelj, mert többször nem fogom elmondani, hisz ismerhetsz! – nagyon komolyan két szeme közé nézett.  

- Hallgatlak… - megint csak nagyobbacskát fújt a zsebkendőbe, és a már így is elmaszatolódott szemfestékét próbálta letörölgetni.

- Ki fogsz jutni ebből a patkányoknak való lyukból! Világos?! Megértetted?! Nem fogjuk hagyni, hogy az a kétszínű, aljas kis seggfej stricink úgy szórakozzon, és játszadozzon velünk, mint azokkal a kibaszott próbababákkal szokás!

- De mi… történik, ha véletlenül… - kétségbeesett, összetört volt most, miközben ránézett.

- Azzal meg ne foglalkozz! Tudatosítsd magadban, hogy itt akarsz-e megrohadni, vagy tenni is akarsz azért, amiben még hiszel! A választás egyedül téged illet!

- …Ígérem, majd megpróbálom… Csak ne izgulj!

- Még sohasem voltam ennyire halál nyugodt! Különben is szoríts kérlek nekem, mert randim lesz egy kissé gátlásos hapsival, aki szerintem még azt se tudja, hogy mi fán terem a testi kapcsolat, meg a jó kiadós szex!

A másik földagadt száján először jelent meg valami bizalomféleség egyetlen halvány mosoly kíséretében.

- Csak nem azt akarod mondani csajszi, hogy máris pettingeltek, meg minden? És mondd csak? Volt már egy kis előjáték… - titokzatosra biggyesztette ajkait.

- Hát tudod… azt hiszem, ezen a randin még minden megtörténhet… majd talizunk jó?!

- Én mindig itt leszek, remélem…

Annamari bekapott egy rágógumit, hogy ne kelljen a nikotinélvezettel számolnia, mert bár sohasem dohányzott, és a cigizést is megvetette, mint valami szörnyűséges ragályt, vagy alattomos betegséget, soha nem tudta kellő mértékben levezetni a hirtelen támadt, és lelkében azonnal felgyülemlett kellemetlen, és túlzottan is felesleges feszültséget. Amilyen gyorsan csak tudta rágni kezdett, hogy legalább az állkapocsmozgása átmenetileg elterelje róla a figyelmet!

Gyorsan kijött az éjszakai klubból, és megrohamozta a lakását, ahol a két legjobb barátnője azon tanakodott, hogy vajon épségben megúszta-e azt a kis kalandot az alattomos munkahelyén…

 

Feri igyekezett nem lihegni túlságosan, pedig most kiadósan ráfért volna egy hatalmas adag csokifagyi, vagy valami habkönnyű állagú süteményféleség, hogy aggodalmaskodó, és kissé nyámnyila lelke valahogy megtudjon nyugodni. Kollegái és ismerősei többsége még életében nem hallott olyat, hogy egy húszas éveiben járó, fiatal, kicsit molett srác életében ne randizzon; de a helyzet az volt, hogy Feri a saját már-már önző önsajnálatát használta ki, és fel arra, hogy még csak meg se próbáljon a gyönyörűbb hölgyekkel egy kicsit beszélgetni, vagy ne adj’ isten randevúzni.

Még szerencse, hogy annak idején, mikor még kisiskolás volt, és ténylegesen nagyon kevés barátja lehetett csak a tanítási időt követő fölös idejét aztán később már a nyári szünidőt is arra használta fel – nagyon megfontolt takarékossággal, és céltudatos előrelátással -, hogy szépirodalomi élményekre tehessen szert, és megpróbálja magában felépíteni, és elképzelni, hogy hogyan nézne az ki, hogyha egy olyan tutyimutyiskodó magaforma ember megpróbálna a romantikus hódoló szerepében kicsit udvarolgatni, és tetszelegni, tehát ,,normálisabban” ismerkedni!

,,Vajon mit fog ebben az öltönyben hozzá szólni ez a vadító, dögös Istennő? Lehet, hogy azonnal elküldi melegebb éghajlatra, vagy az is lehet, hogy el se jön majd a megbeszélt találkozóra?” – ebben a pillanatban már a lehetséges elképzelések összes változatait kipróbálta, és igyekezett – amennyire csak az adott izgalmi állapota között lehetett -, megőrizni hidegvérű józanságát, és nyugodt higgadtságát.

Mint valami szándékosan nagyon idiótán, és kiszolgáltatottan kinéző kiszolgáltatott, vagy hajótörött tétován álldogált, és egyelőre csak toporogni volt képes az egyik hangulatosabb utcasarkon, ami a Váci utcába vezetett. Bár önmaga vagy ezerszer is átgondolta idejövet, hogy akinek valóban komolyabb, udvarló szándékai lennének az találhatott volna előkelőbb, kifinomultabb helyeket is, mint például a pénztárcáknak meglehetősen drága híres sétálóutca, de nem bánta meg a döntést, ami valójában nem is igazán az ő személyes választása volt, hanem Annamari kedves-bájos csupaszív kérése.

Karórájára nézett, melyről ordított, hogy vacak műanyag szíjjal valószínűleg már nem bírja majd sokáig a gyűrődést; gyorsan ránézett megint, mint ezzel akárcsak egyetlen percre is tudná manipulálni ebben a percben állandósult örökkévalóságnak ható percek hosszait. Még egy utolsó pillantás, aztán végképp lelép, és esze ágában sem lesz nemhogy többet várakozni egy titokzatos, de roppant izgató nőre, de a további életére is szándékosan kitörli egyáltalán a randizás fogalmát.

,,Hogy maradhat ennyi ideig? Kezdek nagyon majrézni érte!” – ütött szöget a fejébe, amikor a megbeszélt, és elképzelt idillikus vacsora kulisszatitkai is füstbe látszottak menni, majd, amikor az esélytelenek nyugalmával már éppen ott tartott, hogy menjen, és hagyja a fenébe az egész újabb sikertelen ,,próbálkozást” amit csak a gyengédebbik nemnél egyáltalán még elérhet, sietve gazellaszökkenéssel azonnal előtte termett Annamari.

- Bocsi, hogy késtem! Tudod ez a francos közlekedés meg minden… ugye nem okoztam nagyobb katasztrófát?! – próbálta egyetlen jópofásodással, és persze bombázó mosolyokkal elütni az egészet, de ahogy jól láthatta Feri kicsit megijedt, mert viszolyogni kezdett.

- Igazán… nem… nem… történt semmi! – vett egy mély lélegzetet és megpróbálta elhessenteni a gondolatot, hogy most azonnal távozzon, miután a hölgy egyébként is megszegte a pontosság kikerülhetetlen fogalmát.

- Mi a baj te kis tündéri dulifuli? Mondták már neked, hogy istenien festesz ebben az öltönyben! Olyan tétova, és kisfiús vagy! Nekem nagyon bejön!

,,Nem köntörfalaz, hanem egyből a lényegre tér! Hát ez óriási!” – állapította meg, de még mindig félt kezdeményezni, mert a legtöbb csekélyke kis alkalommal, ha egyáltalán eljutott az aktuális randiig hamar kiderült, hogy az adott hölgyemény csupán azért ment bele a megállapodásba, mert fogadott a többi barátnőivel, hogy lesz majd egy kellőképpen fafejű idióta, akit mindenre rá lehet venni, és be is lehet palizni! De most – legalább is egyelőre -, cseppet sem így festett a dolog.

- Akkor eszünk egy pár falatot kis barátocskám? – kérdezte ellenállhatatlan, finom eleganciával. Nem tehetett róla, de az évek során elsajátított, titkos csábítási technikája sok esetben inkább az előnyére vált, mint hátráltatta volna; különösen akkor, ha olyan kuncsaftjai akadtak, akikben még ott pislákolt titokban a ,,lovagiasság” intézménye.

- Igen… persze… tudod… éppen rendelni akartam! – a mindenségit neki! Miért kell füllentenie egy egyszerű hazugságot, amikor megbeszélték, hogy mindig őszinték lesznek egymással?

- Talán készültél valahova? – Annamarit sem lehetett átejteni a ló másik oldalára.

- Hát… ami azt illeti… megfordult a fejemben…

- Fölösleges mókuskám! Én akartam kezdeni veled, mert megláttam benned valami nagyon különlegeset! – megfogta két szőrösebbre sikeredett, ormótlan mancsszerű kezeit, és szabályosan bevonszolta az egyik valamivel elhagyatottabb kapualjba és alig bírta türtőztetni kiéhezett szexuális vágyait, hogy ezt a drága nagy balekot le ne teperhesse azonnal. De azért kíváncsiságból csak megízlelte enyhén pufók, és telt ajkait.

- Finom ízed van!

- Ö… Ö… köszi… - alig bírt beszélni, mert élete első csókját is azzal rontotta el, hogy még nem tudta kellő mértékben elsajátítani az csókolózás közbeni orron át való légzés csínyát-bínját.

- Valami baj van szívem? – meglepődött, mert észrevette, hogy Feri folyamatosan igyekszik levegőhöz jutni a maga kissé szánalmasra sikeredett módján, és ez ebben a pillanatban minden – csak nem éppen halhatatlanul romantikus.

- Ö… persze, semmi gond! Ne haragudj! – megpróbálta beszívni az éltető levegőt.  

- Hát tudod-e barátocskám! Pontosan ezt imádom benned, hogy annyira tétova vagy, mondhatni még annál is udvariasabb! Tudod, nem vagyok ilyen mindig rendes és udvarias lovagokhoz szokva, de te mindig tudsz az embernek kellemes meglepetést szerezni! – újabb kényelmes csók következett. Úgy kóstolgatta a fiatalember ajkait, mintha legalább is érett, lédús, izgató gyümölcsök lettek volna, melyeknek még a leve is igazi kincs.

- Mit szólnál hozzá, ha felmennék a kérómba, és ott egy kicsit huncutkodnánk? – érezte, hogy túl gyorsra vette most a tempót, mert a másik arckifejezése hirtelen támadt félelmet árult el. Talán nem kellett volna szükségképpen azonnal letámadnia, de jobb ötlet – egyelőre -, nem jutott eszébe!

- Figyelj csak drága Annamari! Mit szólnál hozzá, ha előbb kényelmesen, hangulatosan megvacsoráznánk, aztán majd csak meglátjuk… Na?! – Istenem! Már megint az az örökösen idegesítő, és szándékosan tutyimutyiskodó mentegetőzés, mellyel mindig tönkrevágja az adott jó hangulat szentségét. De most az ifjú hölgy meglehetősen értetlenkedőn, és meglepetéssel nézett fel rá, amint kibontakozott a csókból:

- Ugye te most hülyéskedsz velem igaz-e kisöreg?! – úgy hangzott ez, mint valami olcsó kifakadás, holott egyáltalán nem annak volt szánva, csak meglepte, hogy ha valaki önként felkínálja magát, azzal legtöbbször vadító gyönyörök, és kielégülések szoktak együtt járni, és akkor itt van ez a nemes ,,lovag” akinek komoly és illő szándékai lehetnek!

Nagyot dobbant aprókat lüktető szíve, és hirtelen érzett valamit; valahogy felfogta és megértette a másik visszafogott, tartózkodó viselkedése alapján, hogy nem kell ahhoz feltétlen letámadni szexuálisan a másikat, hogy kialakulhasson közöttük a jól működő kémiai folyamat képlete; elég hozzá, ha az ember nagyon udvariasan, és mindig kedves, közvetlen figyelmességgel viselkedik. Azonnal imponálni kezdett neki. Mégis már nagyon hosszú ideje nem találkoztak, és Annamari hajlamos volt türelmetlenségében túlzásokba esni!  

- Én tudod… nem akartalak megbántani drága… de én még soha nem jutottam el… szóval… arra a bizonyos szintre… - szinte hallani lehetett, ahogy a meghitt éjszaka csöndjében egymáshoz kocognak enyhén reszkető fogai, pedig az idő évszaktól függetlenül is enyhének ígérkezett.

- Én pedig el nem tudom neked mondani, hogy végre mennyire örülök, hogy találhattam valakit, aki nem akar azonnal megkefélni! - Ajjaj! Talán egy kicsit szókimondóbbra sikeredett a vallomás, mint gondolta, de nem számít, legalább őszinte volt, mint mindig!

- Igen! Ezt én is így gondolom! – Na végre, már egy olyan egyszerű mondat, amit megszakítások, és különösebb érzelmi hatásszünetek beiktatása nélkül is bátran végigtudott egyetlen levegővétellel mondani, miközben nagy kő esett le a szívéről; azt érezte biztonságban lehet emellett a bátor, karakán és csajos nő mellett, és nyugodtan meg is nyugodhat! S talán nem ártana végre elengednie magát, és élvezni az életet!

- Akkor mit fogunk falni édes kis Romeóm? – csimpaszkodott beléje, és ragadta karon újdonsült barátját, miközben kiléptek a kapualjból, hogy megrohamozzák az első éjjel-nappalinak kinéző minibüfészerűséget, mely a gazdagabb, és tehetősebb éttermekkel szemben is – ha az ember gyorsan akart finomat enni -, méltán felvehette a versenyt!

- Együnk máshol? – reszkírozott meg Feri egy kérdést, mert nem tudta eldönteni, hogy mit szól hozzá a hölgyemény, hogy eredetileg étteremről volt szó, de időközben eszébe jutott, hogy nem lesz elég rá a pénze.

- Nekem tök mindegy! A lényeg, hogy végre együtt lehetek egy olyan pasival, akinek a farkán kívül, kivételesen még gondolkodó esze is van! Remélem nem haragszol, mert őszinte vagyok?! – mosolygott végre őszintén, és kötetlenül.  

- Ugyan, dehogy! Sőt! Nagyon örülök neki, hogy nem kell kölcsönösen színlelni egymás előtt!

- Látod! Pontosan a számból vetted ki a szót! Ez tök szupi, hogy befejezzük egymás gondolatait! De bocsi, már nagyon kopog a szemem! Nem ehetnénk gyorsan valamit? – esengett azokkal a halhatatlanul gyönyörű ékkőszerű szempárokkal, melyeknek minduntalan babonázó volt a hatalmuk.

- Oh! Hát persze! Mit szeretnél?

- Valami táplálót! Lehetőleg sok hússal, mert egyáltalán nem zavarnak a kalóriák, és azok az idióta fogyókúrás maszlagok, melyeket folyton a TV-ben nyomatnak!

,,Ez az hapsikám! Na, végre egy olyan csaj, aki se nem vega, se nem harcol azért, hogy ne egyen se húst, se halat! Csak lazán, és nyert ügyed lesz!”

- Akkor én rendelek egy nagy adag átsült steak-et sok rósejbnivel, és neked is valami hasonlót! Így megfelel?!

- Tökéletesen! Kopog a szemem! – végre egy olyan srácot foghatott ki, akivel megegyezett az életkorúk, és ami a legfontosabb szempont volt: aki elviselte, és úgy látszik el is fogadta, azt a fajta gyilkos őszinteséget, mely Annamari lehengerlő, és helyenként magával ragadó stílusát jellemezte.

Az este hátralévő részében szinte mindenről azzal a kellemes, és szálkamentes közvetlenséggel tudtak beszélgetni jóízűen miközben Feri nem győzött álmélkodni, hogy egy ilyen roppant csinos, és halhatatlanul nőies csajba, hogyan férhet el ennyi töménytelen mennyiségű kaja?

Annamari pedig titokzatos pillantásokat vetve a félszeg úriember felé végre azt érezhette: Hazaérkezett a megtalálható boldogságba!    

 

 

 

      

Megtekintések: 2

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek