4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

NEGYEDIK FEJEZET

 

 

Szilvit mindig is fűtötte valami belső motiváció. Már egészen fiatal, gimnazista éveiben – akkor még Szegeden, ahova általános iskola, majd gimnáziumba is járt -, határozott elképzelése volt arról, hogy harminc éves korára már önálló lakása lesz, egy szuper jó, és ultradögös férfival, és hozzá legalább két tucat csemetével, akik alig várják, hogy esti meséket olvasson fel nekik, vagy együtt játszhasson kedvenc Legó-építőkockáikkal.

Aztán, amikor felköltözött a fővárosba, hogy végre ne kelljen azzal az egy idő után roppant idegesítő szállóigével szembesülnie, hogy egy független nő a jég hátán is megél, kicsit keserű megsemmisüléssel szembesült azzal, hogy a mostani harmincasok tábora is leginkább a karrierépítésükre koncentrál behatóbban, és valaki majdnem negyvenéves korig is elhúzza, kitolja a gyerekvállalást, hogy a lehető legmegfelelőbb anyagi, és szakmai egzisztenciát saját magának bebiztosíthassa.

A fővárosban a szinglik élete olyan, mintha a mogyoró vajkrémet akarnánk összekeverni baracklekvárral; van úgy, hogy a társas kapcsolatokat kedvelőkkel tökéletesen összeférhetetlen.

- …Jaj, drágám, el sem fogod hinni, de nekem még annyi, de annyi lehetőséged van, majd meglátod – rendszeresen hallotta ezeket a békét, és megváltást sugárzó intelemhangokat akkor, amikor – főként hétvégeként felhívta imádott és rajongásig szeretett volt pedagógus édesanyát, mert nagy általánosságban a ,,csajosabb dolgokat” mindig is szerette nőkkel megvitatni!

Volt egy kiskutyája Folti, akit otthon kellett hagynia, mert kezdetben az adott albérleti szobájában meglehetősen szúrós, vizslató szemekkel kipécézte őt az a vén, kellemetlenkedő, mindenben kotnyeles csorosznya, aki szinte sportot űzött abból, ha másról kipletykálhatta a megszerzett szaftos információt, és minél provokatívabb, vagy pikánsabb volt egy-egy történet a vénasszony annál inkább élvezte; talán azért kedvelte a véleménynyilvánítás eme sajátságos módját, mert már vagy tizenöt éve élt masszív özvegységben, és valakivel mindenképpen társalkodni szeretett volna és erre a legjobb módszer az, ha az ember mindenkiről bizonyos, rejtegetett titkokat tud meg, és alkalom adtán ad át másoknak!

Szilvi mindenkivel igyekezett a tündéri bájosság, és természetesen az ellenállhatatlan kedves közvetlenség mércéjét megütni, de egy kis idő múltán önmaga is rájöhetett, hogy az özvegy Bertócsnéval szemben esélye sem lehet egy modern, feltörekvő, függetlenséget képviselő nőnek! Egy idő után nem is szándékozott túlzásba vinni, és nem is erőltetni a dolgokat: ha az idős nő köszönt, visszaköszönt, és aznapra az volt minden emberi érintkezésük tartalma.

Vészjóslóan közeledett a bűvös fél öt órás általános felkelés korszaka, és miközben barátnői ismét a jóleső álmok öntudatlan hibernáltságában lebeghettek addig Szilvinek kellett gondoskodni, hogy a kis Milánkának lehetőleg meglegyen mindene.

- Tényleg van itthon tej? – kérdezte meg, amint belépett a fürdőszobába, hogy megmosakodjon, és kissé fel is frissülhessen. – Jaj, hát az nem lesz jó, mert egy kisbabának azért mégiscsak tápszer kell! Nem?! – míg mások különösnek találják azt, ha az emberek beszélgetnek, vagy motyognak önmagukban, addig Szilvinél teljesen természetes volt, hogy miközben laza kontyba fonta hollófekete fürtjeit addig a tükörképével társalogjon.

- Szóval akkor… mosta meg gyöngyházfényű, gyönyörű fogait, majd kisebbet köpött a mosókagylóba -, vennem kell valami bébikaját, és pelenkát, meg nem ártana beugranom az énektanáromhoz is, hogy lássuk mennyit fejlődhettem a múlt hét óta.

Agyában mindent igyekezett úgy rendezni, és megszervezni, mintha egy jól időzített naptár lenne.

Amint rendbe hozta – köszönhetően az éjjeli kis kaland folytán -, kissé megtépázott és zihált alakját, és kilépett a fürdőszobából beviharozott a konyhába, hogy feltegyen mindhármuk számára egy kiadós, nagyadag kávét; ma kivételesen legfeljebb tej nélkül isszák, mert mindhárman tudatosan megfeledkeztek róla. S amint benézett a rendezett, mind pedáns precízségről árulkodó hűtőbe, ahol már csak az hiányzott volna, hogy az egyes élelmiszereknek ábécé szerint fel legyen tüntetve a neve is, isteni beavatkozásnak és a Sors ajándékának tekintette, hogy valamelyik régi szülinap emlékeként találhatott egy egyik hűtőfiókban egy tejszínhabos flakont.

- Csak működj már! – biztatta amint nyomni kezdte a szifonszerű flakont. Nem kellett hozzá sok bíztatás, alig pár perc alatt sűrű, tejfehér mállós massza csöpögött valami ragacsos gusztustalansággal a flakon leginkább tűhegyes csőrre emlékeztető kupakjából.

- Ez az! Na, végre már! – könnyebbült meg, és érezte, hogy talán nincs is üdvözítőbb, kellemesebb érzés, minthogy az ember kora reggel megigya megérdemelt kávéját, ami majd segítheti a továbbiakban még hibernált állapotban leledző szervezetét abban, hogy felébredjen, és elkezdődhessen végre a nap.

 

Annamari mivel hajnali két óra is jócskán elmúlt mire végre nagy nehezen sikeredett ágyba keveredni kényeskedő macska eleganciával nyújtózkodott el a biztonságot és nyugalmat garantáló ágy puha halmai között, és észre se vette, amint Myrea – persze már megint, és ebben a hónapban már ki tudja hányadik keresetlen alkalommal -, késésben volt a rajztanfolyamáról, melyet még a Képzőművészeti Egyetem valamelyik fakultása hirdetett meg, és Myrea úgy gondolta, hogy kísérletező kedvében soha sem árt, ha az ember megpróbálja egy kicsit feszegetni a határait; különben mi értelme annak, hogy csak élünk bele a nagy világba, nem igaz?!

Annamari most a tompa kábultságban is rémálomszerű balsejtelmektől kezdett ódzkodni: ,,Mi van, ha az az irdatlan két hústorony, csupa izom gorilla leadja a drótot a stricijének annak a gusztustalan hájas, kis pöfeteggombának, akit egyedül a minél több haszon izgat, hogy a kis tündéri ,,kiscsibéjük” – ahogy egymás között mindig is emlegették egy aprócska csecsemővel indult el hazafelé? Ebből még oltári nagy balhé is kerekedhet, ha azok az átkozott zsaruk, valamit is akár kiszagolnak!

Azon vette észre magát, hogy vérében a kellemetlenkedő adrenalin löket egyre csak zakatol, és dobol szinte már úgy, hogy angyali füle is majd kettéreped, úgy dobolja egyre a tamtamos ütemeket.

Mi tévő legyen abban a helyzetben, ha esetleg valamelyik túlzottan kíváncsi lakó, vagy ne adj’ isten a házukban valaki kellemetlenkedő, kíváncsiskodó kérdésekkel kezdi majd a későbbiek folyamán ostromolni őket? Ezt nem akarta, és ki nem állhatta, de még nagyon fiatal kora ellenére máris valami nőies tapasztalattal rögtön átlátta a helyzetet, hogy igenis fontos lenne, hogy a részben az ő édes kicsi Milánkáját is a lehető legjobb körülmények között tartsák. Elvégre, majd pár héten belül vagy a tévében, vagy a híradóban biztosan bemondják, hogy elveszett egy kiskorú fiú csecsemő, akit nagy erőkkel keresnek, és aki bármi használható információt tud róla, az jelentkezzen itt és itt!

Amint tevékeny és szinte minden pillanatban reagáló agyának fogaskerekei egyre jobban beindultak, és dolgozni kezdtek jeges veríték verte ki, és kicsivel délelőtt kilenc óra körül arra ébredt, hogy szipog, és alig kap már kis mindig csinos pisze orrocskáján levegőt.

,,A fene vinné már el azt az átkozott havas, szemét időt! Az is csak arra jó, hogy az ember elkapja a náthát, és ezzel gazdagítsa öntudatlan a módosabb gyógyszergyárakat és iparvállalatszerű trösztöket! Nevetséges! Hogy már ebből is hasznot akarnak sajtolni!” – mérgelődött, mert rájött, hogy ideje felkelni.  

Nem tehetett másként az ébresztő erősen vörös infrafénnyel világító órájára nézett közvetlenül kisebb, priccsszerű ágya mellett, hiszen mindhármuknak külön ágya volt a hálószobában, és bár így a helyigények kissé szűkösebbé váltak, mint egyébként egyik ifjú hölgy sem panaszkodhatott arra, ha valamelyik kitúrta legjobb álmaiban a fekhelyéről, mert esetleg túl hamar fordult át a másik oldalára.

Bűntudatosan nyitotta ki a karbunkulusként szikrázó gyönyörű sötét szemét, és azonnal a kisbabát kereste; akit ő talált meg, és akivel szentül megfogadta, hogy soha nem fogja magára hagyni, és senkinek sem engedi meg, hogy elvegye tőle!

- Milánka? Hol vagy drága kincsem? – szólongatta, amíg kicsit csipás szemecskével rá nem jött, hogy a kisbabát vélhetőleg Szilvi helyezte biztonságba a másik nappali szobában.

Észrevette magán, hogy a tegnap esti túlzásba vitt sminkjét azért ildomos lett volna teljes mértékben eltávolítania, így el kell majd viselnie barátnői kisebb fokú neheztelését amiatt, hogy a szinte mindig hófehér és mindenben makulátlan tisztaságnak örvendő lepedőt enyhe fekete szemfesték és egyéb kozmetikai foltok borítják! De hát annyi féle tisztítószer és súrolónyavalya van már e modern világban, hogy létezhetetlen, hogy ezeket az aprócska foltokat ne tudná kiszedni és eltűntetni! Különben is, ha Szilvi, vagy Myrea ragaszkodik hozzá – már pedig titkos belső női megérzéssel ezt sejtette is -, hogy ragaszkodni fognak hozzá, hogy ő tisztítsa ki, majd ő egymaga mindent elrendez és megold! Mégis annyira jóleső érzések támadtak fel benne, mintha egyik pillanatról a másikra aggódó édesanya lenne, aki bármit megtenne gyermekéért és most ettől a tudattól talán sokkal erősebbnek, sokkal magabiztosabbnak érezte saját magát.

Időközben Szilvi is visszatért kisebbfajta bevásárló körútjáról, melyet most szükségből két barátnője helyett tett meg, de örömmel csinálta, mert titokban ő is azonnal a szívébe zárta drága kis csöppséget.

- Szia! Na, felkeltél már? Istenem! Meddig tart egy fiatal csajszinak ráncba kapnia magát? – méltatlankodott, mert Annamarinak meg volt az a furcsa különcsége, hogy imádott pizsamában flangálni egész nap. Nem így Myreának, aki, ha tehette volna azonnal bevezeti – persze csak odahaza titokban a nudizmust, mert ő a természetesség feltétlen, és lenyűgöző híve volt -, és egyáltalán nem érthette, hogy mi kivetnivaló van abban, hogy – főként a nyári tomboló kánikulák alkalmával az emberek többsége mindenféle idiótábbnál idiótább göncöt és hacukába bújtatják testüket! Amit a kegyes anyatermészet adományozott arra mindenkinek büszkének illenék lennie, és nem lenne szükséges takargatnia!

Szilvi lepakolta a főként pelenkákból, és tápszerekből álló reggeli cuccait a konyhai asztalra, majd megfogta Annamari madárcsontú, roppant vékonyka csuklóját és magával húzta az ebédlőbe egy kis bájcsevejre.

- Na, akkor hallgatlak?! – szúrós, szigorú szemeivel a másik rögtön megsejtette, hogy nincsenek és nem is lehetnek egymás között titkaik, elvégre így működik csak egyedül maguk között a feltétlen bizalom, és az őszinteség.

Különben is, amióta csak együtt vannak, szinte már olyanokká váltak egymás számára, mint a nélkülözhetetlen testvérek, és mivel Annamari volt a három jó barátnő között a legfiatalabb – még csupán alig töltötte be a tizenkilencet -, a másik két barátnő kicsit úgy is kezelte, mint egy imádnivaló, angyali pofikájú hugicát, akire vigyázni illik, és akit pátyolgatni is kell!

- Jól van már, na! Elmondom! Mindent elmondok jó? Csak ne sürgess, mert felnégyellek! A kurva életbe!

Szilvi önkéntelen megeresztett egy halvány mosolyféleséget, mert mindig is csípte, ha egy nálánál fiatalabb csaj, vagy hapsi sosem esik kétségbe, és titokban rokonszenvezett azzal a nézettel, hogy egy fiatal nőnek is épp annyi joga lehet karakán bátornak lenni, mint akár húsz férfinak is egyszerre!

- Tehát?! Még mindig rád várok – fonta keresztbe mellkasa előtt kezeit, mint aki válaszra vár!

- Figyelj csak csajszi? Nem ehetnénk valamit, mert már kopog a szemem az éhségtől! – sóvárgó mindig bájos őzikeszemeivel maga is jól tudta, hogy mindent képes elérni, hiszen már remekül kitanulhatta, hogyan kell szükségszerűen és nőies csábítással manipulálni – főként az éhes férfiszíveket, de a talpraesett Szilvit sem kellett félteni.

- Jól van! – félbevágott egy cipós bucit; vékonyan megkente vajjal, majd tett rá pár szelet paprikás szalámit, és lazán eléje tolta. – Remélem, így már megfelel? És most beszélj!

- Szóval… - akkorát harapott a szendvicsébe, mint egy vadállat, vagy ragadozó, és szinte falt -, Milánkát ott találtam meg a bordélyház melletti sikátoros részben, ahogy visszafelé sétáltam; egy plazmatévés kartondobozba tették és paplannal betakarták, miközben kurva hideg volt, és esett a hó! Így gondoltad?! – még egy hatalmas harapás következett, mint aki tüntet, vagy követelőzik, hogy joga van az evéshez, mint élettani szükséglethez.

- …És nem találod furcsának, hogy közel és távol egyedül csak te hallottad meg a csecsemősírást?! – emelte két vallató szemét a másik tekintetére.

- Tudom, hogy nehezen hihető csajszim… de amint megláttam a kissrácot valahogy olyan jóleső érzések jöttek belém… érted te ezt? Mint amikor már majdnem lett egy kis angyalkám, csak az átkozott szemétláda stricim jól hasba rúgott és azonnal elment a baba! – hangja az utolsó mondatnál reszketőbbé, fátyolosabbá vált, és miután megrágta a nagy adag falatot, vastag üveggolyó nagyságú könnycseppet törölt ki szeméből.

- Ne haragudj, hogy felhoztam… - kért tőle bocsánatot barátnője. – El sem tudom képzelni, mennyire fájhat ez neked, és nagyon sajnálom, hogy mindez megtörtént!

Annamari letörölte kis ökleivel meghatódottságának jeleit:

- Spongyát rá! Valamit ebben az átkozott kurva életben mindig túl kell élni! – Ütős mondat volt, a maga nyers könyörtelenségével mégis roppant kifejező.

- …És mik a szándékaid Milánkával?

- Ne haragudj meg érte, de ezt pont te kérdezed?! Amikor mindig is olyan anyáskodó voltál! Gondoskodni akartál rólam is, mikor hozzád kerültem! Vagy már elfelejtetted?! – koppintott a fejére.

- Igaz is! Tényleg! Milyen régen is volt, mégis, mintha ma lenne!

- Azért ne öregíts annyira, mert azt meg én utálom! Inkább mondd csak milyen pelust sikerült nézned?

- Ne gondolj semmi extrára, csak a szokásos! – szerette volna egyetlen kézlegyintéssel elintézni, mert nagyon jól tudta, ha egyszer Annamari rákezdi a csicsergésével nem lesz könnyű szószártyár bőbeszédűségét megállítani.

- Akkor… akkor jó! Most megnyugodtam! – bökte ki, de persze, aki nagyon jó emberismerő, és mindig résen áll, mint ebben a percben Szilvi is, könnyedén kitalálhatta a lényeget: barátnője majd meghalt a gondolattól, hogy Milánkát mindenképpen biztonságba tudhassa.

- Még mielőtt infarktust kapsz, itt nekem megnyugtatlak jó! A kisfiúval minden rendben van, és sikeresen átaludta az egész éjszakát!

- Ha-hapci! – tüsszentett egy nagyot a másik, de úgy, hogy közben hevesen kaparni kezdett a torka is; ilyen állapotban nem biztos, hogy mennie kellene ma éjjel is melózni, de valamikor nem volt választása.

- Ahogy én látom, drágám neked is elkellene egy kis szakszerű orvosi ápolgatás! – azonnal megtapogatta a másik enyhén tüzelő homlokát, amiből egy amatőr is azonnal megmondta volna, hogy belázasodott.  – Akkor most fogod magad a lehető leggyorsabban egy forró fürdőt veszel, majd visszabújsz az ágyba, hogy tisztességesen kiizzad ezt a gyilkos kórt!

- Igen… de… ha-hapci… melóznom kell…

- Semmi de! Az ég szerelmére még ilyen állapotban is képes lennél melózni menni annak a szemétládának, hogy gazdagítsd? Hát hová a fenébe raktad azt a tyúk eszedet a kis feszes popsid alá?! Most rögtön kikúrálod magadat a többit majd én elintézem!

- …És ha-hapci, ha jönnek azok a seggfej gorillaagyúak a klubból? Velük is elbánsz? – baljóslatú lett a hangja, mint aki szükségszerűen retteg valami katasztrófa előszelétől.

- Picinyem! Te még nem is tudod, hogy én mit tartogatok a tarsolyomba?... – titokzatos, incselkedő lett a hangja, és valami olyan mérvű szilárd magabiztosságról árulkodott, mely csak azt nézi, hogy mit hagyhat életben, ugyanakkor pedig reálisan számol a fennálló kockázattal is.

- Ha-hapci! Azt hiszem igazad van… pocsékul vagyok… - felelte elhalóan -, visszamegyek és pihengetek még egy kicsit… - azzal ment lépésben a fürdőszobába, hogy vehessen egy megtisztító friss, és forró zuhanyt, mely talán támadást indíthat a fertőző bacilusok seregei ellen, és legalább lemoshatta a másnapos szennyes szmötyit, ami a sok hólétól rátapadt.  

- Hát megint csak jómagam maradtam! Úgy tűnik ez az örök szinglik sorsa, akik mindenkitől függetlenedni akarnak! – vett egy nagyobbacska levegőt, majd munkához is látott. 

Odakint már kemény, néhol döngetős léptek csapódtak a mindent visszahangzó emeletek között; a legtöbb idősebb, főként nyugdíjas állapotú lakó már réges régen fönt volt, és jó szokásukhoz híven azonnal megkezdték az aznapi elmaradhatatlan pletykálkodásukat, amit, mint valami ügyeletes hírszerkesztők, vagy riporterek szinte előbb, vagy utóbb, de mindenkivel megosztottak.

Nem is volt a házban egyetlen egy tulajdonos sem – és e kivétel alól a három jó barátnő sem mentesült -, hogy ne tudták volna, meg például hogy Barkócziné úgy protézist csináltatott, vagy hogy az öreg Plédi Pálnak kiújult a lumbágója! Ezen kedvesen, bájosan mosolyogtak és minden egyes idősebb emberrel szemben olyan érzésük volt, mintha egy összetartó család volna közösségük, és nagymamáik, nagypapáik lennének ezek az imádnivaló, csacsogó emberek!

 

 

 

 

Megtekintések: 5

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek