4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

HATODIK FEJEZET

 

 

Myreában mindig is megvolt az a sziporkázóan spontán képesség, mely a legtöbb kegyes hazugságot is újabb kisebb, de annál pikánsabb történetekkel gazdagíthatja. Ha nem mondta, vagy vallotta be az igazat, az rendszerint nem azért történhetett, mert mindenáron szeretett volna hazudni, - talán sokkal inkább így akarta még megóvni a biztos ismeretlent, mielőtt mindenki másnak kiteregette volna féltve őrzött titkait!

Szilvi eszét és szívét azonban így sem tudta sem becsapni, sem megtéveszteni! Már nagyon jól sikerült megismernie az embereket ahhoz, hogy bátran, és magabiztosan eldönthesse, mikor mondd valaki igazat, és mikor füllent megbocsáthatón; közelebb lépett barátnőjéhez és kérdőre vonta:

- …Azért őszintén remélem drágám, hogy nem csinálsz magadból komplett idiótát, és helyén lesz az eszed is!

- Naná! Hát még szép! – azzal vette az összedobált festőkészletét, és a hátizsákját és már ment is, hogy még idejében elcsíphesse kedvenc tanárát! Látszólag teljesen még a gondolatban is belepirulva, hogy végre találkozhat vele.  

Másik kettő barátnője furcsán, ingatag fejjel nézett utána.

- Sosem fogom megérteni, hogy mi a fenét eszik egy olyan sótlan pasason, aki úgy néz ki, mint egy fehérnemű modell, és degeszre kereshetné magát a divatszakmában ehelyett mi csinálsz az állatja? Arra tanít másokat, hogy vajon Picasso mitől lehetett forradalmibb, vagy posztmodern, mint Dugas, vagy Monnet?

- Van Gogh, és Gaugin-t majdnem kifelejtetted okoska! – koppintott kedvesen a fejére.

- A francba, a francba! – nézett Annamari az étkezőben függeszkedő digitális órára, mely különös, mediterrán stílust kölcsönzött a hangulatos étkezőnek. – A jó büdös francba! Hát engem tuti, hogy kinyírnak! Ma van az az átkozott nagy nap! Jön a Nagyfőnök személyesen!

- Csak nem lesz semmi gond! Eszel valamit, vagy pakoljak esetleg egy… szendvicset?!

- Kösz, de már szerintem így is jócskán elkéstem! – azért még utólag sikeredett kinyögnie egy köszönöm félét: - Azért tökre rendes tőled csajszi, meg minden!  

Az egyre fenyegetőbben kattogó óra pontosan este hatot mutatott. És Annamari számára ez volt az éjszakai, alvilági műszakjának kezdte. Az Alfa és Omega találkozási pontja – ezúttal még kivételesen a Nagyfőnököt is szükségképpen muszáj lenne elszórakoztatnia, másként nem megy popsi pucsítással, riszálással, és egy jól irányzott harmincezer forintos mosollyal!

- Jobb lesz, ha majd a kupiban öltözöm át, és akkor talán… nem vesztek annyi időt! – remegett a hangja, ha csak belegondolt, hogy az a szemét kisstílű stricije mit is művelhet majd vele, ha megtudja igazából miért is késett.

- Szívem! Ígérd meg, hogy mindig vigyázol magadra! Jó?! – hallotta még Szilvi anyásodó hangját, amikor sietve távozott lakásukból, és jóleső érzéssel gondolt arra, hogy égi ajándékként nyerhetett még egy esélyt talán a jobb életre…

 

A Kelenföldi vasútállomástól induló sötét, sikátorszagú, és gyárkéményektől hemzsegő negyedben már igencsak lézengtek az alvilág azon jellegzetes, sötét lelkű figurái, igazi, nagypályás gazemberei, akiket a legtöbb valamirevaló, és bizonyára ,,egészségesebb” ember legszívesebb jó messzire elkerül!

Nem így szegény, drága Annamari, aki a maga bájos, és szinte kislányos termetével, újabb és újabb provokációk, és megkörnyékezések tárgyát képezte, ahogy adott ,,éjszaki műszakos” kosztümjében, és hozzá tetemesen kifestve végigvonult az adott kihalt, és felettébb lakatlan, madárlátta utcaszakaszon.

Soha életében – mióta csak az anyja elhagyta, mert nem tudott gondoskodni róla -, megfogadta magának, hogy a Világ soha nem láthatja gyengének, elesettnek, vagy sebezhetőnek, épp ezért egyetlen árva könnycseppet sem engedélyezett soha magának; még akkor se, amikor az a szemétláda hájpacni kis híján össze nem morzsoltatta állkapcsát azzal a tetves, két bunkó izomkolosszussal!

,,Már pedig most én jövök! Különben is! Mit tud velem csinálni?! – vallatta magát, míg a kihalt kis utcarészlet lepusztult, és romos részletén a lámpák kísértet árnyékain át a sarkon befordult. – Nem kockáztatja meg, hogy pofán verjen, és ellássa a bajomat, mert jön a Nagyfőnök, és neki szépen kikészített hús kell, ami több hasznot hajt!” – s ahogyan logikára felépített érvelésével ezt végiggondolta magában talán kicsit sikerült saját magát is meggyőznie afelől, hogy nem lesz semmi baj – legfeljebb csak a pofikájára kaphat egy-egy enyje-benyéző atyai paskolást!

Amikor kinyitotta a neves bordélyház kissé már nyikorgó, fekete ajtaját, ami fölött valami gusztustalan, és meglehetősen ízléstelen vörös neonreklám hirdette, egy hölgyakttal a Moulin Rouge-szolgáltatásokat, már a kapuban megállította egy hústoronyszerű őr:

- Ho-ho-ho! Hova? Hova, kis anyám?

- Nem látsz a szemedtől te seggfej? Mégis mit gondolsz?! Éppen dolgozni szeretnék te fasz!

- Én meg azt az utasítást kaptam, hogy gondos motozás nélkül senkit ne eresszek be, még ha egy kis hercegnő is az illető! – éhes, csorgónyálú, gusztustalan kidülledő disznószemeivel valósággal ott helyben máris képzeletben megpróbálta elképzelni őt meztelenül, és gondolataiban szinte máris vetkőztetni kezdte! – Fordulj csak meg kis drágám! Hadd nézzem finom pipihúsikádat! Előbb szépen megtapizgatlak, és ha úgy gondolom, akkor majd bemehetsz! – kéjes élvezettel bikanyelvével körbejárta szája szegletét, mint aki máris élvezkedik.

- Húzz el az utamból te aljas gennyláda! – azzal megpróbálta eltúszakolni az útjából, mert rájött, hogy eddig is rengeteg időt elvesztegetett.

A hústorony gorilla ezt valami provokáló szemtelenségnek vélhette, mert most két öklét kihajlította, megmutatva ezzel hatalmas bicepszét, amivel könnyűszerrel akár egy kisebb elefántot is könnyedén porrá őrölt volna, majd erődemonstráció következett:

- Minek neveztél, te büdös kis kurva???

- Egy szánalmas, idióta GENNYLÁDÁNAK! Vetted az adást, vagy csak egy süket faszkalap vagy?!

- Mit szólnál kiscica, ha előbb egyenként eltörném minden kis pipiskedő ujjadat aztán következne finom kis melleid halma! Élvezettel hallgatnám vonyító sikolyodat!

- Inkább hallgasd a saját nagyméretű golyóid roppanását, ha a Nagyfőnök megtudja, hogy nem akartál most beereszteni!

Ettől mintha kissé visszább vett volna alpári, és meglehetősen obszcén stílusából a másik, mert benyúlt a zsebébe, és a félig megvillanó viperája, és bokszere mellett – mint mindig hatásos fenyegető eszközök -, máris feltűnt aprócska méretű, tenyérben hordozható mobilja, mint a valóban nélkülözhetetlen, és nagyon hivatalos minőségű emberek szolgálati eszköze! Azonnal tárcsázott, mert most csöppet sem akarta maga alatt az utolsó épségben megmaradt gallyat is elfűrészelni:

- Halló… igen… én vagyok az! Add a főnököt de rögtön! Jaj, ne kérdezz már ilyen hülyeségeket te vadbarom! Add, ha mondom! – várt öt kerek percet, majd amikor beleszólt a kis főnök hirtelen valamivel udvariasabb hangnemet igyekezett megütni.

- Halló… főnök! Itt van valami kis picsa az ajtóban toporog, és azt mondja, hogy már nagyon várják! Mit csináljak vele?!

Annamari visszafojtotta lélegzetét, így csupán jól hallható, valósággal dörömbölő aprócska szívveréseit lehetett hallani, jól kivehetőn; pár lépést tett a belső boltív mellett, mint aki még mindig várakozik, de mindvégig orvgyilkos csöndben maradt.

- Igen… rendben! – letette a kagylót. Szemlátomást azonnal kiverte a jeges veríték, mert most újból benyúlt fekete bőrdzsekijébe, és igyekezett erősen verejtékező, csupa kopasz fejéről, és bikanyakáról a megmaradt nedvességet mind felitatni egy alig használt zsebkendővel:  

- Jól van te kis picsa! Bemehetsz! De a kötelező motozást így sem fogod megúszni, különben engem vesznek elő! – azzal máris az egyik kemény, hungarocell kartonból összetákolt, sötétített falhoz állította, és szinte kéjes élvezetet lelt abban, hogy a női test finom anatómiájának minden aprólékos részletét behatóbban megismerhesse!

- Oh! Te aztán szaftos kis picsa vagy! – Ezt nevezem! – s önző örömmámorában élvezettel nyalt végig Annamari harisnyás miniszoknyás lábacskáján.

Annamari úgy érezte magát, mint aki ott helyben elokádja magát. Eddig életében nem is igazán az volt a fő gond, ha feltétlenül le kellett feküdnie az ősi mesterség jegyében férfiakkal, - talán sokkal inkább a megalázás, és a fizikai atrocitások egész sorozata, melyet még kezdő korában is sok esetben el kellett viselnie. Néhol erősebben nyolc napon túl gyógyulón is előfordult, hogy az egyik kuncsaftnak valamivel hirtelenebbül eljárt gyakorta a keze, valamikor megúszhatta a dolgot apróbb, kisebb, felszíni jellegű kék-zöld-lila egyvelegű zúzódásokkal. Még szerencse, hogy azért tanulhatott a dörzsöltebb, és ravaszabb ,,kolleganőitől” pár fogást, amivel nemcsak könnyűszerrel kicselezhette, de meg is védhette magát a fizikai támadásokkal szemben. Erre volt roppant praktikus módszer előbb a paprikaspray, majd, amikor az adott teremtés délceg koronája már fetrengett a fájdalomban, akkor következett a hab a tortán; a tökön rúgás, hogy legközelebb még véletlenül se gondolhasson arra, hogy ismét megüssön egy vételen, és kiszolgáltatott nőt!

A nagy gorillaagyú, kopasz hústorony szinte élvezettel tapizta végig, és Annamari titokban arra gondolt, ha ezt a folyamatosan irigykedő vadbarom idiótát a libidós terrorizmusságával a valódi Nagyfőnök is látná, hát bizony ez a jelentéktelen illető, aki most úgy érzi, hogy nagy a töke, és a nyeregben van, bizony könnyen meglehet, hogy valamelyik éppen készülgető lakóparki övezet friss betonalapjában kötne ki, abban a nem túl kényelmes és üdvös masszív koporsóban, melyet leginkább csak a légkalapáccsal lehetne kiszabadítani!

- Na, most mi van? Te nagy húgyagyú? Bemehetek akkor, vagy mi lesz?! – türelmetlenkedett már vagy tíz perce, amíg ez a hím debella tüzetesen át nem motozta, abban reménykedve, hogy talán a szaftos kurva ellen is találhat majd elegendő bizonyítékot, hogy kicsit leckéztessék túlzott szabadszájúsága miatt. De ilyesmire nem kerülhetett sor, mert a kisstílű stricije viharzott át a nagy sötétített, bíbor-vörösesen megvilágított termek egész hosszanti keresztmetszetszerű folyosóján.

- Hát te meg??? Hol a picsába csámborogtál te szakadt sarkú kis kurva??? Mi?! Hát nem tudod, hogy ma van a Nagy nap?! – s idegességében valamivel szaporábban kezdte venni a lélegzetet, és görcsös, gyűrűkkel teli aggatott törpe kezében egy gyógyszeres üveget szorongatott; Annamari biztos volt benne, hogy vagy újabb adag vágyserkentőt vett be, ami eleve kizárt, mert nem izgalmakra vágyott, sokkal inkább a nyugalom egyfajta konzerválható egyvelegére. Inkább valami enyhe nyugtató pirula lehetett abban a kisebb méretű tégelyben, melynek a tartalmát most is előszeretettel csak úgy magában – aranykoronával ékesített fogai között ropogtatta.

- Bocsánat főnököm, hogy elkéstem, de halaszthatatlan magánéleti teendőim támadtak! – közölte azzal a fitos bájossággal, mellyel szinte azonnal letudta venni a férfiakat a lábukról, és gyilkos féltékenységre sarkalta volna a feleségeket, és a nőket is!

- Hát azt ajánlom is te kis szakadt, nyomoronc rüfke! Ha jót akarsz magadnak, most azonnal hátraviharzol rohamlépésben, mert a Nagyfőnök minden percben befuthat, és tudod milyen, ha nem frankó a kedve?! – megpróbált hanyag, és mindig elegáns benyomást kelteni, de ez most leginkább egy elcsépelt Stan és Pan komédiának lehetett volna a zárófejezete. Nagyon is idétlen módon a sok fityegő ékszertől megtörölte a homlokát.

- A jó kurva életbe! Miért van az, hogy minden gond egyedül az én nyakamba szakad?! – mérgelődött, és látszott rajta, hogy magas vérnyomásának ez nagyon is megárt – tekintettel egész napra megvolt már jó előre az adott idegességmennyisége! Csoda, hogy nem lett cukorbajos, hiszen már vagy tíz éve legalább erősen küszködött a túlsúlyosságával.

- Főnök… ha gondolja én… szívesen elrendezem a kis kurvát… - próbálkozott a portán ácsingózó hústorony, akinek a legnagyobb megtiszteltetés az volt, ha lábtörlőnek használhatták a kétes kimenetelű, sötét alvilági alakok, és bandafőnökök, mikor beléptek az ,,Alvilág kapuin”!

- Megengedtem, hogy pofázzál kishaver? Mi?! Majd akkor ugatsz, ha én jónak látom, de addig kussolsz! Világos?! – látszott égővörös tekintetében, hogy szemeivel most azonnal legszívesebben felnyársalta volna ezt a semmiről sem tehető szerencsétlent, akinek csupán csak annyi lehetett minden további vétke, hogy rossz helyen volt a lehető legrosszabb időben.

Közben Annamari is átvetődött a bíborvörösen, hangulatvilágítással megkomponált, és ezzel valódi kellemes, és erotikus környezetet kölcsönző folyósok zegzugos labirintusán, és titokban abban reménykedett, hogy a tegnap esti fellépő ruháját vajon még mindig beakasztotta-e a szekrénybe, vagy hazavitte kimosni?

Szabályosan feltépte a szekrényt, miközben az egyik ,,kolleganője” odaszólt neki félvállról, mert irigykedett rá, hogy máris befolyásra tehetett szert azáltal, hogy a Nagyfőnök egyedül csak őt akarja szinte minden este már vagy öt éve.

- Mi van kisanyám? Ma csak fél napot dolgozol?! – incselkedett vele, de ennél többről volt szó. Legszívesebben megtépte volna, hogy minden sikert, és hasznot elrabolt tőle, aki azért mégiscsak többet tud az ,,ősi mesterség” fortélyaitól, mint ez a gyenge kis ágrólszakadt, akit az első komolyabb szellő is könnyedén elfúj!

- Ne most az ég áldjon meg! Inkább te is készülődj, mert ha a Nagyfőnök belép, és nem úgy találja a dolgokat, mint rendesen azt hiszem, hogy lesz nemulass! Én a te helyedben félteném a mindig csinos pofikádat, és azokat a szép méretes didkóidat, mellyel mindig ,,egyesek” kedvére teszel! – hogy kik lehettek valójában azok az ,,egyesek” azt nem kötötte a másik kíváncsiskodó orrára.

- A francba tényleg! – végre leesett a másiknak is, és Annamari könnyebbséget érzett, hogy megszabadulhatott egy buzgómócsingtól legalább aznap estére. – Egyébként csak úgy tájékoztatásképpen közlöm, hogy ezek a didkók bizony többe kerültek, mint a te egyhavi fizetésed!

Gyorsan levette a kabátkáját; felakasztotta a fogasra és a nagyobb méretű szekrényéből elővett egy másik ruhát, majd belebújt abba a szexis, és nagyon dögös, mini vöröses, csipkézett fehérneműjébe, melytől a legtöbb férfi majd megőrült, és hamarabb elérhette a kívánt hatást. Még szerencse, hogy öltözőasztalán mindig jó előre kikészítette magának a sminkkészletét, és benne a különféle szemceruzákat, és szemspirálokat, így ahelyett hogy vesztegette volna az értékes időt, még jócskán spórolt magának valamennyit! Felvitte az enyhe alapozót, melytől azonnal legalább egy érett harmincéves forró benyomását keltette, majd vörös színű rúzst kent az alsó, valamivel teltebb, és kifejezőbb ajkára, és már kész is volt a smink! A frizurájával most nem akart sokat bajlódni, mert a szolgáltatások közben csak zavarta volna, ezért laza kontyba fogta, ami előnyösebben kiemelte kis arcának hangsúlyozottabb, szív jellegét.

Kopogtattak az ajtón.

- Mi van már?! Búj be! – majd megölte az izgalom, mert nem engedhette meg magának, hogy hibázzon. Legalább is ma este semmi szín alatt.

- Drága Annamarika! – lépett kicsit beljebb egy amolyan torz, törpe külsejű figura mintha egyenesen a cirkuszból szalajtották volna, de talpig kikenve-kinyalva: – A Nagyfőnök küldi Önnek sok szeretettel ezt a kisebbfajta csekélységet, és szeretné majd megkérni, hogyha nem okoz nagy gondot, estére élvezhesse üdítő társaságát!

- Ö… a Nagyfőnök… személyesen??? – annyira meglepődött, hogy ki híján menten hanyatt esett a székről, és majd elájult. – Figyelj csak, pupi? Itt van?! – reszketett belső énje, de igyekezett nem mutatni.

- Igen, nem sokkal ezelőtt érkezett a legnagyobb diszkréció közepette, és kérte, hogy jelenlétét – lehetőleg -, bizalmasan kezeljék! – halkította le hangját a torz törpe és lerakott az öltözőasztalkára legalább száz szál vörös rózsát, és igyekezett úgy fordítani a hatalmas vörös szalaggal átkötött gyönyörűségesen esztétikus csokrot, hogy az üdvözlőkártya is remélhetőleg jól láthatóvá válhasson.

- Nos… hát… igazán köszönöm a Nagyfőnök figyelmességét ezt mondd meg neki pupi! – cuppanós csókot nyomot a torz alak arcára, majd amikor az jelentéktelenül és szép csendben távozott a szobából levette a csokorról a rátűzött névjegykártyát, és elolvasta mi állhat benne:

 

,,Drága Annamari!

Alig várom a ma esti kedves találkozást, és a percet, mikor egy kicsit kettesben lehetek veled a boldogság halhatatlan tengerén!

 

Üdvözlettel: Nagyfőnök”

 

Hirtelen megrémült. Először átfutott az agyában, ha ekkora rózsacsokor jár a tisztességes munkáért vajon mi járhat azért, ha valami esetleg rosszul, vagy balul sülne el? És ami szokatlanság volt, hogy legutóbb is a stricije valósággal ki akarta azonnal nyíratni, mert alig késett öt csenevész percet, ma pedig olyan volt egész nap túlfeszített, túlzásba vitt idegeskedései közepette, mint akit szabályosan vajra lehetne kenni!

,,Vajon mi járhat abban az ördögi koponyájába?! – töprengett amíg megigazította ,,munkaruháját” Akarjak-e tudni róla? Nem! Azt hiszem inkább kölcsönös meglepetésnek szánom magamnak!”

Kilépett a kis öltözőjéből, és nekilátott, hogy munkához lásson; előrevette gyorsan azon jól fizetős kuncsaftokat, akik rendesen fizettek, és semmi gond nem lehetett velük, majd amikor az alkalmi kalandokat is a lehető legjobb szintű profizmussal ellátta, következett a valódi nagy hal a Nagyfőnök kegyeinek maradéktalan megnyerése, és kielégítése!

,,De hogy a fenébe csábít és nyűgöz le egy olyan igazi, vérbeli, és ízig-vérig sötét lelkű gazembert, mint amilyen a Nagyfőnök? Nem lehet annyira nehéz, nem igaz?! Elvégre éppen az imént kapott tőle majdnem száz szál rózsacsokrot, méghozzá bájosnak mondható üdvözlőkártya kíséretében!”

Egész testében érezte, hogy terjed el, mint valami gusztustalan betegség, vagy fertőző kórság ez az egész alattomos, megtévesztő színjáték; vajon önmagát már eddig a percig hányszor csapta be? Hányszor hitette el magával, hogy ezentúl, majd jó kislány lesz, és ha eléggé sok pénzt sikerül összegyűjtenie majd tanítatni fogja magát valamelyik költségtérítéses szakon, és esetleg még lehet is belőle valaki?! Ebben a percben szerette volna az egész rohadt, fertőszagú csokrot egyenesen a kukába hajítani, és szabályosan letépni magáról az az átkozott miniszoknyáját a hozzávaló kiegészítőkkel, és eltűnni erről az elátkozott apokalipszist árasztó, pokoli helyről! Aztán erejéből, és ebben a percben erőteljesen meghunyászkodó lélekjelenlétéből már csak annyira telt, hogy csafatokra tépte az üdvözlő névjegykártyát, miközben az egyik kezében egy elárvult rózsaszálat szorongatott, mely felsebezte tüskéivel tenyerét! Ez lehetett számára a vér esküje…    

 

 

Megtekintések: 3

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek