4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

I. FELVONÁS

(Föláll, és megmutatja merre van a fürdő közbe benyúl a szekrénybe ahol a törölközőket tartják, és kivesz egy tisztát, odaadja neki)

 

EDINA megköszönöm a kedvességed…

KORNÉL (Bemegy a hálóba, és tisztességesen eltakarítja az ágy alatti kisebb életmaradványokat) No, hát életem! Ezt is elrendeztük, nem igaz?

ANNA De szívem, hát mit ne mondjak! Egyszerűen pompásan! Hogy neked mekkora géniusz eszed van! Hát le a kalappal! Ha már így szoba hoztad a közös alvási teóriád, akkor már miért nem hívtad meg, hogy fürödjünk le közösen, micsoda erotikus fantázia lett volna! magában kuncog)  

KORNÉL Elvégre sok dolgot láttam már megélt éltemben… (sokat sejtetően mosolyog)

ANNA Drágám, Kornél! Tudod, hogy én nagyon szeretlek téged.

KORNÉL Jó, jó drágaságom! Majd ezt még megbeszéljük, csak ennek az éjszakának lenne már egyszer végleg vége! (sürgetőbben)

ANNA Én még most is beleborzongok, és erősen liftezik a gyomrom, és lúdbőrösen megremegek, ha csak smaragdzöld szemeibe nézhetek. Elborít valami megmagyarázhatatlan, különösen fölizgató, izzó vulkáni hullám, mintha álmaim tengerén lubickolnék veled… Emlékszem az egyetemen ültem talán éppen az aulában, a nagyszünetben, abban a csinos nyárias ruhában voltam tudhatod… s te már akkor is lélegzetelállító szerelmes verseket komponáltál csak nekem egyedül, mert megbabonázott, és fogvatartott macska-tekintetem… Emlékszel még, te fogalmaztál később így! Jöttél, és szerénykedve odaadtad szarvashibás kézirataid. Már akkor beleremegtek félszeg térdeim… Megfulladtam, ha közelebb akartál volna jönni. Kettőnk között feszült egy második belső tér igézete… Emlékszel, amikor fölvetted azt a dalmatás, bocis termo pulcsidat… és én erős, és már akkor széles vállaid gödrébe borultam megadón, de te mégsem árultál el, inkább megértőn babusgattál…

KORNÉL Istenem, az emlékek! Mindig rabul ejtik, és megfogják az emberi elmét kicsit önző kiszolgáltatottságukkal…

ANNA Nem tudom, hogy benned egy filozófus, vagy egy bölcselme vesztett el?

KORNÉL Látod, ez még megfejtésre vár!

ANNA Éppen azt szeretném elmagyarázni szívecském, hogy az egész belsőm valósággal felizzik, és megremeg, ha csak hallhatom bársonyos, és szép zengésű hangodat! Egyszerűen már a gondolattól is bizsergek. Én nem tehetek erről édesem! Tudnod illenék, hogy nagyon kívánlak a nap minden órájában, és percében.

KORNÉL Nézd drágám! Kétségtelen, hogy te vagy a földkerekségen az a bizonyos, és igazi, rendkívüli nő, akivel legszívesebben, vagyok, és aki az összes flinci-flanci rigolyámat, és hóbortjaimat makacsul elviseled, de nem gondolod életem, hogy vannak a szexuális kapcsolatoknál fontosabb dolgok is! Mi a véleményed például a munkanélküliségről? (szemlátomást érdeklődő, kutató pillantást vet rá)

ANNA De aranyom! Hát mit izgasson ez engem, amikor én a szívemet öntöm eléd, és akkor te meg így viselkedsz!

KORNÉL Kérlek, bocsáss meg! Talán azért történt mindez, mert túlságosan ragaszkodtam a saját önző gyermeki énemhez, és az ezzel járó kötelesség szolgálatához. Talán csak igazán a gyerekek érthetik meg, hogy mit is jelent az önfeledt, játékközpontú boldogság. (elgondolkodik)

ANNA Kérlek, de mondd ezt! Mi igyekeztünk normálisan élni!

KORNÉL Hát igen! (megcsóválja a fejét)  Igyekeztünk… Neked mit jelent ez az egyszerű szó?

ANNA Hát azt, hogy a kölcsönös egyetértés nevében kikényszerítettük magunkból is a boldogságot!

KORNÉL Már megbocsáss áldott asszonykám, de ezt úgy értsem, hogy a kikényszerített boldogság a megerőszakolás egyik lehetséges formája?

ANNA Beszélj csak nyugodtan, amit akarsz! Én akkor is úgy fogadtalak el, ahogy vagy! (gyöngéden fölhajol arcáig, és megpuszilja)

KORNÉL Látod édesem, ez minden szempontból dicséretes!

ANNA Édesem! Mit szólnál hozzá, ha újrakezdenénk? Elmennék kettesben valami hangulatos, meleg helyre! Ahol a forró homokban benne a vérvörös naplementében egész nap csak szeretkeznénk, és szerelmeskednénk…

KORNÉL Szívem! És ki fogja kifizetni a közös költséget, és a rezsit?

ANNA Jaj, már megint komolytalankodsz?! (enyhén bosszús)

KORNÉL Életem! Nem te emlegetted már az édesanyád előtt is kissé méltatlankodással, hogy az urad nem száll le a valóság talajára! Hát tessék, most itt vagyok! Realistává vedlettem!

ANNA Mondd meg az igazat! Ki ez a nőcske? (mint aki számon kér)

KORNÉL Szerinted én tudhatom? Ugyanúgy fogalmam sincs róla, mint neked!

ANNA Most zuhanyozik!

KORNÉL Hát aztán! Ha megkívánta a forró vizet!

ANNA Mondd csak neked nincs olyan deja' vu érzésed, mintha ez felhívás lenne egy ócska keringőre?

KORNÉL Beszélsz édesem bolondokat!

ANNA Nem gondolod, ha egy ilyen kis szűzlány fruska éjnek évadán belibben egy tisztes otthonba, akkor az nyilván jelent valamit?! (gondolkodóba esik)  

KORNÉL Hát ez meg mit akarjon jelenteni?

ANNA Úgy rakta a lábfejét maga elé művészi módon, mint egy kis örömlány.

KORNÉL Bogaram! Ugye már számtalanszor megbeszéltük, hogy nem esünk bele a bagatell közönségességek ócska hibájába! Igaz?! Emlékszem, úgy kamasz lehettem, és éppen a gimnáziumban lementünk egy vadregényes kirándulásra az Északi-középhegységbe. Én az osztálytársaimmal mentem, és már akkor megtetszett az egyik őzikeszemű angyalocska Krisztinácska, tizennyolc éves már elmúlt, de azok a hamisíthatatlanul csillogó, ragyogó, fényes, barna szemek, ahogy ketten táncoltunk később a kulturális otthonban a csárdás táncot, és ahogy átfogtam nádszál derekát… És, a mennyország mosolya, megfizethetetlen…

ANNA Hát nem arról volt szó, hogy engem szeretsz halhatatlanul?! (tágra mereszti gyönyörű szemeit)

KORNÉL De életem! Hát az emlékeknek pontosan ez lenne a szerepe, hogy megszépítsék a nyers, és könyörtelen valóságot!

ANNA Egy hazug dög vagy! Vedd ezt tudomásul! És ha nekem még egyszer csak jópofáskodni mersz ezzel a kis lotyószármazékkal hát akkor móresre foglak tanítani, és elnadrágollak!

 

(Edina kellemesen letusolt a zuhany alatt, és most törülközővel a fején, mint egy császárné, és törölközővel a testén visszajön)

 

EDINA Bocsika, elfelejtettem hová is rakhattam a ruháimat! Nem láttátok véletlenül gyerekek? (kissé tanácstalanul néz körbe párszor)

ANNA Jó volt a fürdő kedves Edina? (látszik rajta, hogy türtőztetnie kell magát)

EDINA Kitűnő (Annához fordulva) Egyszerűen kellemes, és fenomenális, ha szabad ezt mondanom! Bocsánat, de már annyira hiányzott a jó meleg zuhany érzése, mint az anyatej. (fáradt, kellemes zsibbadtsággal leereszkedik egy székre)

KORNÉL Csak egészen nyugodtan helyezze magát kényelembe drága, mintha csak itthon volna! (kedves ajánlkozik, miközben Anna szúrós szemekkel mustrálja)

ANNA Tölthetek önnek egy kis Sangriát? Most hoztuk a nyári vakáció ideje alatt Spanyol honból!

 

(kibontja a termetes üveget, poharakba tölt, mint egy pincérnő)

 

EDINA Oh! Ez aztán a valódi kellemes meglepetés! Honnan tudtátok? Ki mondta meg? Tudjátok nagy Sangria rajongó vagyok! Csak arra figyeljetek kérlek titeket, hogy ne hagyjátok, hogy sokat igyak, mert attól kacér leszek, és tüzes! (csábos szempilla villogtatás következik)

ANNA Tessék csak! (szándékosan jó sokat tölt a poharába)

EDINA Kérlek ez egy kicsit sok! De hát, ha már ennyire kedvesen ragaszkodtok hozzá! (mint egy vérbeli zugivó, azonnal fölhajtja a szeszt, ami perceken belül átjárja, és bizsergetőn fel is melegíti) Úgy is felejtésre van szükségem, mert a mostani pasim is kilépett ebből az izgága, elhibázott életemből!

 

(poharát az asztalra teszi, ezzel jelez, ha gondolják tölthetnek még. Kornél veszi át az üveget, és csak pár kortyot adagol)

ANNA De szívem! Pont most akarsz minket a takarékosság leckéjére oktatni? Tölt csak nyugodtan, én akkor sem sértődöm meg!

EDINA (szájához emeli a poharat) Van valami kölcsönös megvezettetés az egészben nem?! Hogy az ember önszántából, mert feltétlen, és önzetlen bizalommal fűződik a másikhoz, már nyomban kitárulkozik, és teljes szívével odaadja magát valakinek! Idősebb is volt nálam az igaz, de csupán hat, vagy legfeljebb hét évvel… Most már úgy látom, hogy nagy hiba volt… nem akart tőlem gyereket! Értitek ezt! Minden pasi egy rohadék! Csak a farkuk jelezhet nekik, mint egy kibiztosított iránytű, semmi más! (látszik, hogy megviseli, mert elpityeredik. Kornél gálánsan gyorsan zsebkendőt nyújt neki)

KORNÉL Ugyan kedvesem, no, ne szégyellje magát! Ez bárkivel előfordulhat! Szeretni, és szerelembe esni az én véleményem szerint nem bűn. A megbocsáthatatlan szándék sokkal inkább talán ott kezdődhet, ha nem szerettünk viszont!

ANNA No hát erre inni kell! Igaz-e?! (készségesen továbbra is nyújtja Edina felé a teli szeszes poharat)

EDINA Aranyos, kedves emberekkel hozott össze engem a sors, már látom! De kérlek szépen, ne itassatok le, mert már állni sincsen semmi kedvem! Képzeljétek én voltam a családban az egyetlen aggszűz! Bizony ám! Direkt sört vettem annak a senkiházi tuskónak, mert azt szerette, no meg a töménytelenül sok, és haszontalan cigarettát. Valamilyen marketingigazgató volt, aki egyszer csak hirtelen elcsábult. Semmit sem szólt. Hazajött, összeszorított indulatokkal berúgta a bejárati ajtót, és elkezdett ütlegelni! A szemét, mocsok! Hát hogy lehet egy törékeny hölgyet megütni, ilyen alattomosan, és galádul?! Úgy szerettem volna megérteni ezt a barmot, hogy miért csinálta?… Beszélgetni vele, legalább egy kicsit. Szerintem már akkor be volt rúgva, mert nem szólt, nem kérdezett, csak egyszerűen pofon vágott méghozzá jó nagy svunggal! – Mégis imádtam azt a nagy, robosztus testét, ahogy medve módjára morgott, ha éjjel álmodott, és fekvés közben nem ritkán megesett, hogy majdnem agyon is nyomott! Kipréselte belőlem a maradék nőiességemet is, ha nem vigyázok! – Hogy miért mondom most nektek ezeket?! Jó kérdés! Csak úgy kibukott!

KORNÉL Nem baj drága, beszéljen csak nyugodtan! Minket úgyse tud már zavarba hozni!

EDINA De hát én is kifinomult hölgy vagyok. S mi főbb ember, aki küzd az esendőség, és a gyarlóság ösztöneivel. Ne haragudjatok, de az emberek életéből szüntelen önzőséggel, és belátható, kölcsönös kötekedésekkel mindig hiányzik valami megfoghatatlan, elérhetetlen valami! Talán egy érzés… igen talán egy hullám, amit bátran meglovagolhatunk, mert érezzük azt, hogy sodor, és visz minket magával szabadon, és amire bátran rábíznánk akár még a saját életünket is!

ANNA De Edina! Ha minden ember ennyire őszinte, és belátó lenne, mint most magácska, akkor nem volna szükség a lelkiismeret ősi szavára, ami mindenkiben fel kellene, hogy ébredjen a hamu alól.

EDINA Nézzétek! Egy harminckét éves hölgynek, azért már lehetne annyi sütnivalója, hogy végre megállapodhasson, és családot is alapíthasson: hogy úgy mondjam ez a nőiesség egyik meghatározott, és ellenállhatatlan szakmai, és csábító kötelessége! A társadalom csak addig törődik a tagjaival, ameddig azok, akik még egyáltalán termelnek valamit hasznot tud belőlük húzni! (felugrik) Heuréka! Megtaláltam! Azért az első jött mentel mégsem fogok ágyra menni, azért én sem adom magamat ennyire könnyedén, de ha megtennétek nekem azt az apró, kis csekélységet, hogy amíg itt vagyok, kerítenétek nekem valakit, akiben megláthatnám eljövendő gyermekeim apját, és hűséges sorstársamat!

KORNÉL De kedvesem! Hát nem most tetszett említeni, hogy a világ folyamatos ellentétes, és mágneses mozgásoknak van kitéve?!

EDINA Szerintem a világ legtermészetesebb alapdolga, hogy az ember találjon egy megbízható, lehetőleg becsületes valakit, akinek bátran, elszántan, és hűséggel odaadhatja magát! Ma már ezt így látom! (elgondolkozva)  Bocsánat… Nem szerettem volna kellemetlenkedni!

ANNA Engem momentán cseppet sem zavar! Hát téged Kornika? (Kornélhoz fordulva)

KORNÉL De hát kérlek! Ha a kis hölgynek így megfelel (könnyelműen legyint)

ANNA Szerinted minden rendben van ennek a nőnek a mentális állapotával? Kicsit búvalbéleltnek látom! Hát te?

KORNÉL Én nem vettem észre rajta semmi változást! Nem is értem tubicám, miért kell neked mindig álomképeket hajkurásznod, és fölfújni a dolgokat?

ANNA …De hát édesem, egyetlenem a létezésben! Nem akarsz rajtam segíteni?! (esedezőn, kérlelve)  

KORNÉL Áldott kedvesem! Hiszen azzal, hogy most még együtt lehetünk, szerintem a kölcsönösség rokonszenves módján önmagunkat is segélyezzük valamilyen szinten! Vagy nem?!

ANNA Te kis huncut piszok! Látod ez a másik vonzó tulajdonságod, ami miatt megszerettelek! (gyengéden hozzá akar bújni)

KORNÉL Szívem én téged is szeretlek! De édesanyámhoz még most is ragaszkodom, ha megengeded!

ANNA Bocsáss meg, hogy fájdalmas emlékeket szakítottam fel benned!

KORNÉL De édesem! Előbb, vagy utóbb minden fájdalommal farkas szemezni kényszerül esendőségében az Ember! Még most is, hogy annyi éve meghalt szinte minden pillanatban, mint egy erős, mágneses kötelék jobban gondolok, és vonzódom hozzá, mint valaha. Mindig mellettem állt a sorsfordító bajok idényén, és soha nem engedte meg azt a felelőtlen könnyelműséget, hogy elengedje a kezemet, tudod még akkor sem, amikor betöltöttem a harmincat!

ANNA Biztosan ő is azt szeretné, hogy én is fogjam, és szorongassam kezedet! (bátorítóan megfogja Kornél kezét)

KORNÉL Tudhatod jól, hogy úgy szeretett, és tisztelt téged valósággal, mintha csak a saját lánya lennél.

ANNA Drágám! Szeretnék valamit megkérdezni. S remélem, hogy kimerítő választ is kaphatok majd egyszer.

KORNÉL Tudhatod, hogy egymás között nincsenek titkaink, hisz akkor ez nem lenne egy őszinte kapcsolat. Vagy tévednék?

ANNA Nem, hát persze, hogy nem.

KORNÉL Na ugye! Hát tessék csak, parancsolj velem! Hallgatlak.

ANNA Szeretjük mi egymást úgy szenvedélyesen, és igazán, vagy csupán két elfuserált viaszbábúk vagyunk egymás mellett külön berendezkedett világok mentén?

KORNÉL Nézd bogaram! Te mindent megtettél, ami emberileg egyáltalán megtehető volt, és én is, viszont én már előre igyekeztem téged is figyelmeztetni, hogy enyhén betegeskedő, és rossz fizikai állapotú vagyok! Ami nem megy, azt szerintem is felesleges erőltetni.

ANNA Ne haragudj szívem, de most elvesztettem a fonalat… Itt vagyunk egymásnak, hát mi kellhet még? Tudhatod, hogy én mindenáron akartam volna egy áldott csöppséget, akit majd együtt felnevelhetünk, és aki talán majd abban a csodában is részeltet minket, hogy soha többet nem maradunk egyedül, főként öregségünkre! De hidd el nekem, hogy nem ment… (megilletődötten szipog)   

KORNÉL Megkérhetlek valamire?

ANNA Szívem tudhatod érted akármit! Az életemet már így is csak neked adtam…

 

(Zokogás, csönd.)

 

KORNÉL Kicsim, annyira becsüllek, tisztellek, és felnézek rád, most ezekben a pillanatokban talán leginkább, hogy így keményen megvalljuk egymásnak önző hibáinkat, és stigmavétkes bűneinket, hogy még jobban szeretlek, csak…

ANNA De mondd csak meg, ugyan mit veszíthetek még…

KORNÉL A legjobb barátom vagy! Tudod nekem mindig is az volt az alapelvem, és ebből nem engedtem életem során egyszer se, hogy az ember előbb építse fel az őszinte, bizalmas, és feltétlen hűséges barátság alapköveit, és szikla tartóoszlopait, és miután feltételek nélkül bíznak egymásban, és el is fogadják, egymás jöhet az adott kapcsolat mélyebb, tartalmasabb szintre emelése. Csak tudod, azt gondoltam én lehetek mindig a hibás, és bűnbak, mert valahányszor csak próbálkoztam, mindig rossz helyen voltam, és a legrosszabb időben…

ANNA De életem! (gyöngéden megcsókolja a kezét, babusgatja, tenyeréhez érinti ajkait) Tudod, hogy ez engem sohasem érdekelt! S hogy halhatatlan érzéseink ezt a csapást is bátran átvészelhetik, csak meg kellene próbálnunk felállni együttes lelkierővel a sárgaföldről.

KORNÉL Már nem biztos, hogy akarom! De érted életemet is bátran feláldoznám.

ANNA Jaj, kis mackóm! Gyere búj csak ide mellém nyugodtan! Emlékszel még, amikor titkosan egymáshoz értünk, és megpróbáltuk, mint a tapasztalatlan, hős szerelmesek bejárni egymás biológiai testtájait; egyszerre izgatott, és bizsergetett minket az izzó, és tovább fokozható félelem előszele, hogy kölcsönös fájdalmat okozunk, de mégis karakán elszántsággal dacoltunk vele. Emlékszel még?

KORNÉL Halhatatlan Kedvesem! Hát lehet azt elfelejteni?! Úgy ittam csókjaid, mint bűvös nektárt, mint a folyékony és édes lépes mézet. S ajkaid áldott, szenvedélyes fohásza, ahogy megadón, és gyengéden számra tetted lángoló szád ívelt kis gödreit… A mindenséget éltük át abban a varázslatos, egyetlen pillanatban, ezt soha el ne feledd!

 

(Két öregasszony jön be; látszólag fontoskodva, Dóra, és Flóra. Madammeoknak vannak felöltözve, kissé rittyentősen. Mindketten egy-egy retikült hurcolásznak magukkal, melyet úgy dédelgetnek, akár személyes kincsüket. Kornél, és Anna megbámulja őket. Kornél kissé szégyenkezve az intim, és meghitt pillanatból fölocsúdva tápászkodik fel. Flóra Annára néz, majd vissza Dórára, és meglepetésében észre sem veszi, hogy összetört egy vázát.)

 

FLÓRA No lám, no lám. Hát itt vannak a turbékoló párocskák, nemde? Nézd csak Dórikám. Vonszold már ide azt az a kipárnázott fertályodat drágám!

DÓRA Már megbocsáss, de így viselkedni ezek előtt a finom népek előtt! Van is eszedbe! Ide finomabb modor kell, és polgári jellemvonás egy kis ritka kifinomultsággal megspékelve! Világos?!

FLÓRA Hát szerintem ez a hölgyike tiszta az anyja! Te mit mondasz Flórám?! Ugye szerinted is beigazolódtak a meglátásaim?

DÓRA Hát kérlek drágám! Az nem kétséges! Nem is lehetne tréfásabb kedvű az élettani biológiai örökség, mely ebben az asszonykában is minden bizonnyal testet öltött.

FLÓRA Emlékszel, hogy lovagolt még anno Bazsó bácsi derekán, mert azt hitte a vén hiéna is igásló! Istenem, hogy szerette a ravasz rókaképű ezt a gyereket, mintha a sajátja lett volna.  Egyszerűen most káprázatos nővé cseperedett nem igaz?! (Dórához)  Szinte rá sem lehet ismerni!

DÓRA Édes egy Annácskám! Volna egy roppant, és nagyon egyszerű kérdésem tehozzád: Miért nem rúgod ki a hites uradat, ha már semmi közötök sincsen egymáshoz?

ANNA Ne legyenek ennyire galádok! Maguk kedveskéim ehhez nem értenek, s különben is maguknak ehhez aztán már végleg semmi közük sincs! (Nórához)

FLÓRA No, nézd csak! Hát ennek meg hogy felvágták a nyelvét! Mégis csak szorult beléd egy kis tartás kisanyám! Hát nézze meg az ember! Én mondom, csak áltassátok még egymást egy pár évig, amíg ilyen magunkhoz hasonló kriptaszökevények nem lesztek, mint mi, akkor majd magatok is megtudjátok, hol lakik az atyaisten!

DÓRA (az apró ládikából kivesz egy szépséges porcelánbabát, és odaadja Annának)  Ezt neked hoztuk.

ANNA (örömtelin meghatódik) Nekem?! Ezt komolyan mondjátok?!

FLÓRA (Dórához) Hát nem megmondtam neked, hogy nem fogja majd elhinni!

DÓRA Jaj, az ég szerelmére! Ne értetlenkedj már annyit, te lány! Hát persze, hogy te kapod, hiszen felnőtt virágszál lettél! Mikor is volt, amikor még utoljára látunk? (befelé mereng, gondolkozik)  Ha jól emlékszem… Igen azt hiszem, hogy megvan annak már jó húsz-huszonöt éve is, igaz Flórácska?

FLÓRA Én pedig hányszor megmondtam neked, hogy soha többet ne szólíts Flórácskának! Vedd tudomásul, hogy kiköveteltem magamnak, hogy rendes nevem legyen! Az anyám is Flórának hívott, hát tanuld meg, hogy így szólíts! (kissé feldúlt, és mérges)

DÓRA De addig is! Mit kell mondani a jó kislánynak? (odatartja megviselt, ráncosodó arcát)  Kaphatok tőled, egy puszit, bogaram?

ANNA (kényszeredetten) Persze természetesen, amennyit csak parancsolni tetszik! (lehajol, és megpuszilja két oldalról)

FLÓRA Látom már, hogy a családban ki viselte az aggszűz címet!

DÓRA Hát ezt most rögtön szívd vissza, te olcsó némber, mert ha nem leteremtelek, mint a taxiórát! (Összemarakodnak)

FLÓRA Te voltál mindig a jó kislány, az eminens tanuló, aki mindent percre pontosan megcsinált! És most? Nézz csak magadra! Számkivetett, bukott ember vagy! Hát mi hajt még előbbre téged mi?! (kicsit megcibálja a haját)

DÓRA Látnom kellett ezt a már ifjú hölgyet, akit egykoron én pesztráltam az otthonában! Hát ezért volt célja az életemnek! De nehogy azt hidd, hogy majd önkéntes alapon le fogok róla mondani! Hát nem! Harcolok a jogaimért, ha kell, és legázolok, eltaposok bárkit, aki ezzel ellentétesen mást mondd! (Ő is meghúzza egyszer társnője haját)

KORNÉL No, de drága, derék hölgyeim! Hát szabad ezt csinálni egy tisztességes otthonba, ahol erőszakmentesen történtek mindig is a dolgok?! Kérem ez egy rendezett középosztálybeli családi, szerelmi fészek lenne! Mi nem szoktunk így viselkedni! Megkérném önöket, hogyha nézeteltérésük van egymással, azt inkább tágasabb körülmények között, és lehetőleg odakint vitassák meg!

FLÓRA Mit fecsegsz te itt fiacskám? Hát vedd tudomásul, hogy te még az anyád ölében henteregtél, amikor én már legalább száz, vagy annál több birkát is megkopasztottam a tág mezőn! Te merészelsz nekem itt csicseregni, mi?! Befogod te mindjárt azt a szélesre tárt bagólesődet! (mintha egyenesen feléje tartana, fenyegetőzve)  

DÓRA (Nórához) Elég volt a gyilkos fenyegetőzésekből Flórika! Hát nem látod, hogy ez a szerencsétlen teljesen összecsinálta magát, és tökéletesen megijedt a bosszúálló haragodtól? Légy szíves, és ha már ide keveredtünk próbáljuk magunkra erőszakolni a kulturált együttélés kölcsönös, és kellemes szabályait! (hátradől az egyik karosszékben) Mondjátok csak tündéreim! Nincs nálatok egy kis könnyed itóka? Lehet pálinka, vagy pirinyó is!

ANNA Ne haragudjanak a hölgyek, de itthon nem tartunk alkoholt, mert mi szigorúan absztinensek vagyunk!

FLÓRA (értetlenkedve töri a fejét) Hát az meg micsoda?!

ANNA Talán, ha többet tetszett volna olvasni szépirodalmat, vagy szakirodalmakat, akkor tudhatná kedves asszonyom, hogy az absztinens annyit tesz, mint: nem iszik szeszt! A köznyelvre lefordítva! (tudálékos)  

FLÓRA Szóval volt képed azt mondani, hogy én egy tudatlan tuskó, és analfabéta vagyok! (Dórához) Te ezek szándékosan ki akarnak velem kezdeni, és ezt én már nem állhatom!

DÓRA Dehogy is! Már miért akarnának! Hát nem látod, te agyalágyult, hogy tisztességes, normális házaspár benyomását keltik! Az ifjú hölgy csupán elmagyarázta annak a sükedék, mogyoró nagyságú fejednek, hogy mi a különbség a kortyolgatás, és a tényleges notórius, kóros ivászat között! Ugye már te is kezded kapizsgálni? (egyik kezével a feje körül végez körkörös mozgást, ezzel mutatva, hogy a másiknak elmehetett az esze)

FLÓRA Én az egészből nem értek egy mukkot se! De ha te mondod Dórikám, hát akkor el kell hinnem!

DÓRA (megkönnyebbülve) Na, látod! Nem akarnak ezek bántani minket! Jóravaló népek ezek! Emlékszel még milyen kis cserfes kisasszony volt ez az Anna?

FLÓRA Már hogyne emlékeznék! De ki a fene az az Anna, vagy hogy is hívják?!

DÓRA Hát nem látod? Ott áll melletted! Nézd csak meg jobban! Nem emlékeztet téged is valakire? (erősen figyel Annára, gondolkozik)  

FLÓRA Csak nem az Irénke asszony kislánya? (döbbenet fut végig reszkető tagjaiban)  

DÓRA Dehogyisnem! Na, gyere velem, bizony-bizony édes Flórika neked aztán még sokat kell tanulnod, ha érteni kívánod a közgondolkodást!

 

(kiblattyognak csöndben)

 

ANNA Hát ilyet! Igaz könnyebb is nekik. Még elmondhatják valakinek becstelen, és alávaló titkaikat, mert ketten vannak! Félő, hogy nekem már csak te maradtál Kornikám! (gyengéden megsimogatja fejét)  

KORNÉL Ahogy mondod kis galambom! És ne félj! Én majd őrködök feletted, mint egy pallosjogú védangyal szüntelen.

 

(Szandra és Polla állítanak be, mindketten a húszas éveikben járnak, csinosak, és extravagánsak, mint korukkal is tüntetni szeretnének, és felhívni magukra a figyelmet)

 

POLLA Hát ti még fönt vagytok! Juj, de jó, hogy idejében jöttünk, igaz-e Szandrám?

SZANDRA Szerintem ezek már éber állapotukban is éppen annyira holdkórosok, mint mi!

POLLA Hát komolyan mondom, egy az egyben kizsigerelnek, alig állok a lábamon. Hogy itt mennyire jó idő van! Szinte az ember elfelejti egyetlen pillanatra azt a sok kellemetlen mellékhatást, amit az élet tartogat! Mondd csak Szandikám? Ki hozza be a bőröndöket? (Szandrához)  

SZANDRA Most mit nézel, mi úgy rám? Azt hiszed, ha még jobban kigúvad a szemed, akkor azok a bőröndök, majd a saját lábukon ide bejönnek?! Egy-kettő! Hadd lám! Hozd csak be! (kitaszigálja parancsolgatva)

ANNA Csak semmi kapkodás, ha kérhetem, úgy is fárasztó napom volt! S most ti is jöttetek!

SZANDRA Polla, Pollácska! Hát te meg hol vagy? Hozd csak, a csomagokat kérlek, hullafáradt vagyok! Talán itt… igen itt is jó lesz! Ugye tudjátok még nélkülözni kicsit a nappalit, ha nem gond? (mintha otthon lenne; leveti magát a kanapéra)  

ANNA Hát persze csak egészen nyugodtan (iróniával) Mintha, mi itt se lennénk!

POLLA (csomagokat cipelgetve, mint egy málhás, majd megszakad) Ne is zavartassátok magatokat, mintha itt sem lennék! Igazán elragadó egy lakosztály, mintha magam is királynő volnék!

 

(lehuppan a nappaliban az egyik kanapéra, ami most úgy fest, mintha egyedül rá várakozna)

 

SZANDRA Én Igazán nem is tudom, hogy mihez is kellene már kezdenünk, és egyáltalán kihez is kellene fordulnunk kettőnknek, hogy egyáltalán szociális segélyt kaphassunk? Pedig már mindent kipróbáltunk, amit csak elénk vetett ez a keserves élet! Igaz Pollácska! Neked biztosan több udvarlód is volt, mint mondjuk a Szakár Gizikének, nemde?!

POLLA Fogalmam sincs, kérlek, hogy mire gondolsz! (értetlenül felül a kanapén)

SZANDRA Hát drága tündérem! Bocsáss meg, hogy is szólíthatlak?

ANNA Anna vagyok, legyen elég most ennyi!

POLLA Mit nyüstölöd te folyton ezt az áldott angyali teremtést?! Ha beszélni szeretne ,egyszer csak megszólal, addig meg, jobb, ha békén hagyod!

SZANDRA Elnézést kérek, én csak szerettem volna beszélgetni, mert össze vagyok már zárva egy kicsit ütődött és habókos vénlánnyal, akiből kicsit kiveszett a beszélő szó! És mondd csak Anna lelkem! Hogy hívják a lovagodat! (kíváncsian fordul feléje)  

ANNA Engedjétek meg, hogy bemutassam az én szívem csücskét: Kornélt! Drágám gyere csak ide, így ni, egy kicsit közelebb, hogy jobban megnézhessenek ezek a bájos, elragadó hölgyek!

POLLA Csak a magad nevében beszélj, ha megkérhetlek, mert Szandikámat csöppet sem nevezném hölgynek!

SZANDRA Hát drágaságom, ha te már így magadban eldöntötted, akkor nem is tudom, hogy én egyáltalán mit is keresek itt? (egymás ugratásában merül ki szinte minden további tudományuk)  

KORNÉL Drága ifjú hölgyeim! Állok mindenben szíves rendelkezésükre!

SZANDRA Látod, te marha! Egy kis etikett, és lovagias udvariassággal a lányok többségéről még a bugyijuk is könnyedén lehúzható! Pedig a mostani korban, már lassan az is kimegy a divatból, hogy embereknek megmaradjunk, és ne válhassunk mosolygó idiótákká!

POLLA Nézd csak meg drága Kornél, hogy fogytam-e egyáltalán a legutóbbi diétás kardió edzésem óta? (karcsú alakján a hasát tapogatja, mintha nem lenne megelégedve magával)

KORNÉL Drága hölgyem! Talán fáradjunk át az előszobába, ott van egy tükör, amiben nyugodtan, kényelmesen szemügyre veheti magát.

POLLA Mindenhová követlek egyetlenem! (elragadtatóan)

SZANDRA Ennek már az agyára ment ez a koplalós fogyókúra! Pedig egyetlen Pollám! Ha csak egy kis ésszel áldott volna meg téged a mindenható, akkor jó tudnád, hogy a fogyást nem lehet sem erőltetni, sem pedig saját szervezeted kárára kikényszeríteni! Még ilyet, ekkora balgaságot! Mondd csak hány éves is vagy? Harminc múltál, vagy öt? (folyamatosan csipkelődik)  

POLLA Igen is vedd tudomásul csajszikám, hogy a mai modernebb korban, sajnos az emberek többsége a külső alapján ítél! Azt hiszed, hogy nem vettem észre, amikor a múltkor is, amikor ott annál a hogy is hívják étteremben az egyik pasi kidülledő szemekkel mustrálgatta a finom dekoltázsomat? (megtapintja finoman a melleit, méricskél) Mért? Van ezekben anyag, ha az kell, nem?! Minden férfi galád, hiszen máson sem jár az eszük, csak ,,azon!”

SZANDRA Most mondja csak meg bátran drága Kornél, hogy mihez is tudnék még kezdeni én ezzel a magamutogató sport őrült nőszeméllyel, aki már most s fejébe vette, hogy étrend reformokat akar bevezetni az étkezéseink során? Kész vicc az egész! Hát egyébként is, mikor engedhettem én meg magamnak, hogy egy jó disznótorost ehessek főt káposztával, és jó sok krumpilval? Ez meg itt elkezd kondizgatni nekem! (megvakarja fejét)

POLLA Pedig csajszikám te is jobban tennéd, ha gondolkodnál a jövővel együtt, mert ahogy én már most látom, még egy-két hónap, és lassan a farmerodba sem fogod bele csúszatolni gyönyörű, kis popsidat!

SZANDRA Miért? Szerintem ennek a popsinak az égadta világon semmi baja sincs! Mit gondol drága Kornél? Maga szerint? (Odamegy Kornélhoz, két kezét a saját fenekére teszi, és élvezi a félreérthető helyzetet, hogy Kornél tétován megtapogassa) Ugye mennyire finom, bársonyos és puha? Hát mikor kap az ember, kérdem én ilyen minőséget?

KORNÉL Igaza van drága, ifjú hölgyem! Nagyon kellemes! (Nagyon elpirul, mert észreveszi, hogy valami illetlent csinált, gyorsan visszahúzza a kezét) Bocsásson meg drága Szandra, én voltam a hibás!

SZANDRA No, látod már te lány! (Pollához) Ezt nevezik illemnek, és udvariasságnak, amit a magadfajta sohasem fog kellőképpen értékelni, mert csakis saját magad érdekel!

POLLA Hát bizony! Tény és való ebben a mostani értelemben igen!

ANNA Akkor én most magukra hagyom a hölgyeket a nappalimban. Nyugodtan helyezzétek magatokat kényelembe, én addig megyek és lefekszem, mert elfáradtam! Kornélka! Kérlek, kísérj el, és búj velem az ágyba!

POLLA Ezt a romantikus felkérést ugyan ki fia borja tudná visszautasítani? (tükör előtt áll, mustrálgatja a hasát)

KORNÉL Engedelmükkel, akkor én megyek, életem párjához!

(mint aki hirtelen nagyon is feszélyezve érzi magát, elsiet)

 

SZANDRA Akkor Pollácska kedves, te addig, míg az ifjú pár kellemesen turbékolgat egyet, szerintem nyugodtan megvetheted az ágyat! Nemde?!

POLLA Mit képzelsz magadról? Nem vagyok én cseléd! Ha akkora a szád, miért nem veted be meg, ahelyett, hogy itt sertepertélsz itt körülöttem össze-vissza!

SZANDRA Hülye, korlátolt, kis tyúk vagy, vedd csak tudomásul! (átveszi tőle a lepedőt, és ágyazni kezd, megágyaz a nappaliban)

Látod édesem, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát! Biztos lehetsz benne tündérem, hogy nekem garantáltan jó álmom lesz, mert maximálisan kifogom élvezni a nappali adta kényelmi luxust! (fogja magát, és a szépen megvetett ágyba dől, egyetlen szabad helyet sem szánva társának)

POLLA Mondd csak Szandikám? Nem felejtettél el valami egészen aprócska, kis részletet? (erősen célozgat az ágyra, nem mondja ki, de minden rezdülése, és neheztelése jól kivehető arcjátékából)

SZANDRA Ha esetleg lettél volna annyira kegyes, és végrehajtod az adott feladatot a cél érdekében, amivel megbízlak, akkor esetleg meggondoltam volna, hogy magam mellé engedjelek! Így azonban… (széttárja karjait) Sajnos tündérem be kell, hogy érd a padló szolgáltatásaival!

POLLA De most komolyan Szandra! Mióta is vagyunk kebelbarátnők? Én ismerlek amióta a szomszéd kis vakarék kissrác lehúzta előtted a fütyülőjét, és kölcsönösen megmutatták egymásnak a ,,micsodátokat”! Hogy lehetsz ennyire stréber?!

SZANDRA Hát, kedveském! Majd, ha már te is legalább annyit éltél e földön, mint most én, akkor tökéletesen átlátod a dolgok összefüggéseit!

(Néhány pillanat múlva mintha meggondolná magát kisebb helyet szorít maga mellett mintegy leereszkedő kegyességgel)

De lásd, hogy nem vagyok én olyan sátán szolgája… nesze, remélem ez a hely elég lesz a számodra, különben is olyan cingár vagy te, mint egy bőregér! Alig eszel valamit!

POLLA Hát igazán köszönöm a nagylelkűségedet! Különben is azért vagyok sovány testalkatú, mert a pajzsmirigyeim nem működnek megfelelően! Ez kérlek alássan orvosi ténnyel is rögtön bebizonyítható!

SZANDRA Felőlem! Etesd inkább a hóhért! Még hogy… pajzsmirigy! Azt sem tud mi fán terem ez az orvosi szakszó?!

POLLA De igen, én tudom az igazat, mert voltam orvosnál is!

SZANDRA Hát persze édeském! Amikor megszülettél, azóta is ritkán hiszem!

POLLA Hiába gúnyolódol én akkor is tudom az igazat! (Átöltözik pizsamára, majd bebújik melléje, tiltakozásul a fal felé fordul)

 

(hálószoba, ágyjelenet; Kornél és Anna ágyukban fekszenek, és egymással beszélgetnek)

 

ANNA Végre kettesben! Senki sem zavarhat bennünket! Igaz, édesem? Még egy istentelen földrengés, vagy vulkánkitörés sem!

KORNÉL Egyetlenem Monser! Igazad lehet…

ANNA Harminc éves múltam Kornélka! Tudod, mit jelent ez remélem?!

KORNÉL Hát persze, hogy tudom, csak azt reméltem, hogy te leszel annyira szíves, és kicsit részletesebben is kifejted előttem, kérlek szépen. (esdeklőn)

ANNA Azt hiszem, hogy a biológiai szempontból olyan sok időnk már nincsen a biztos gólyavárásra, vagy tán igen?!

KORNÉL Bocsáss meg édes egyetlenem, de fogalmam sincs, hogy mi köze a gólyának egy asszonyhoz? Csak nem éppen most zajlik az Afrikába költözés? Csak nem elszalasztottam már megint egy újabb tudományos felfedezést?! Jaj, mindig a legrosszabbkor jön a hír!

ANNA (kedveskedőn becézgeti, cirógatja, babusgatja) No, de te kis rosszcsont mókuska! Hát mit szeretne egy kisasszony egy férfitől? Na, szabad a gazda! (sejtelmesen mosolyog huncuttul)

KORNÉL Azt akarod mondani Monser…

ANNA (sokat sejtető, fülig érő mosoly)  Pontosan!

KORNÉL Tudod már régóta szerettem volna én is egy utódot magam körül, csak mintha kicsit megijedtem volna az élet kiszámíthatatlan kihívásaitól!

ANNA Kornélka, kérlek, téged! Én elképzeltem a szerelmet, és azt, hogy a vágyak, és az ösztönök mindent átölelő, szenvedélyes mindenség-pillanatokban eggyé forrhatnak, és testet öltenek! S most, amikor az ünnepi percek egyikében teljes valómban fölkínálom neked ropogós, ifjú testemet te így viselkedsz?! Mondd csak?! Ki itt az igaztalan? (türelmetlenkedve)

KORNÉL Hát kérlek, kedvesem, semmivel sem szerettelek volna megbántani, vagy kellemetlenséget okozni neked, de meg kell értened…

ANNA Csak annyit mondj drága: Szeretsz-e még?! (könyörgő, fohászkodó hanggal)

KORNÉL Mindennél jobban a világon! (kicsit elszokott ügyetlenül csetlő-botló szerencsétlenkedéssel Anna ajkát keresgéli a sötét szobában, majd, amikor megtalálni vélte szenvedélyesen megcsókolja)

Nem is tudtam, hogy forró tested sokkalta hidegebb, mint egy lámpatest! (gyorsan szemügyre veszi; kiderül, hogy az éjjeli lámpát csókolta meg)

ANNA Szívecském! Én itt vagyok, és kitárulkozva vágyom rád izzó szenvedéllyel! (elkapja a nyakát, és szenvedélyesen magához vonja)

KORNÉL (még habozik egy pillanatig) Drága Monser! Ugye nem fog fájni, mert nekem… tudod… ez a legelső alkalom!

ANNA Hát kérlek, akkor mindent átölelő élményben lesz majd részed! Olyan ez, mint egy rítus, vagy mint egy titkosított beavatás, amiről csupán két beavatott ember tud!

KORNÉL (ügyetlenkedve átfogja, hosszan tartja karjaiban, míg Anna teste nem reszket a vágyak tüzében, majd megcsókolja)

ANNA Hát ez igen! Ez most valóban férfihoz méltó volt!

KORNÉL Drágám! Meg kell bocsátanod nekem, de szégyellem teljes valómat: kimerített egy ilyen felfokozott, és tudatosan éhes tevékenység! Nem vagy éhes?

ANNA Mit szólnál egy kis tejhez, és csokis sütihez?

KORNÉL Kedvesem te is nagyon jól tudod, hogy az orvos már most azt mondta, hogy édesszájú vagyok, és hogy vigyáznom illenék gömbölyded vonalaimra!

ANNA Nem baj! Nekem te így kellesz! Szeretni fogsz, ugye?

KORNÉL Hát hogy is mondhat ilyet?! Hát persze! Amikor önnel lehetek Monser, az olyan minden betöltő, egyszerre különleges élmény, mint amikor a védtelen, és árván kiszolgáltatott csecsemő anya emlőibe csimpaszkodik, mert egyedül az ő testét, az ő szellemét ismeri el magáénak!

 

 

                              

Megtekintések: 12

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek