4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                             

II. FELVONÁS

       

(Nappali szoba, lakályosan, kényelmesen berendezve, ugyanaz a helyszín, mint tegnap. Szandra és Polla)

 

 

POLLA Hát ezek aztán jól elvannak, nem Szandikám? Mit gondolsz, ki van felül, és mi maradt alulra? (sokat sejtetően sompolyog)

SZANDRA (nagyot ásít) Nem tudom aranyom, de én, ha megengeded még aludnék egy kicsit, ha szabad.

POLLA Hát ez jellemző rád! Amikor az ember valami izgis dolgok akarna megbeszélni, akkor neked csak az alváson jár az eszed?

SZANDRA Még olyan korán van! Különben is tegnap elég későn tudtam csak elaludni!

POLLA Ja, mondja ezt egy olyan csajszi, akinek akkora kufferja van, hogy legalább is toronydarunak is bármikor elmehetne.

SZANDRA Kérlek, ezzel ne gyerekeskedj, mert komolyan veszem, és esetleg még megtalálok – sértődni!

POLLA Ahogy azt gondolod! Hát akkor hallgatlak? Miről diskuráljunk?

SZANDRA (horkolást hallat mélyen, és erősen)

POLLA Édesem! Ne lustálkodj már annyit, elvégre már hasadra süt a nap!

 

(kis idő múltán)

 

Hát ez teljesen megkukult, vagy csak fáradt?! (óvatosan megpöcköli a vállát, válasz nem, csak mély horkantás a válasz)

Tényleg úgy alszik a drágaság, mint egy kis angyal! Akkor most mi lesz? Hát, ha én ezt végleg tudnám?

SZANDRA Látod, egy kényelmes otthonban mindenkinek megvan a maga helye!

PANNA Csakhogy végre minden a helyére kerülhetett! Hát fölkeltél csipke rózsika?

SZANDRA Hát a te nyavalygásodtól majd tudok magam is aludni, vagy mást gondoltál?

POLLA Ne haragudj, azt gondoltam beszélgetünk egymással egy jót!

SZANDRA Hát akkor rajta, csak rajta! Beszélj, ha már így voltál szíves és önkéntes alapon felkeltettél álmaim országából! (iróniával)

POLLA Boldog szeretnék lenni valaki mellett! Ez olyan nagy bűn?

SZANDRA Beszélsz itt nekem butaságokat! Hát mindenkinek ez az elsőrendű célkitűzése az életében! Nekem is a leghőbb vágyam, hogy te végre elhallgass!

POLLA Ugyanakkor a boldogsághoz azt hiszem, hogy kell egyfajta alárendeltségi szerep is, vagy te hogy gondolod? Szerintem az lehet a titka a párkapcsolatoknak is, ha a párok közül valamelyik aktuális, vagy legalább is dominánsabb, markánsabb fél – nem feltétlenül a férfi -, alárendeli magát a másik kívánalmainak: no, nem mindenben, de a megalkuvó kompromisszumok ősi jegyében! Elvégre bizonyos fokú, kölcsönösség fokán álló alkukötés nélkül nincsen miről beszélni! (bölcselkedőn, filozófikusan)  

SZANDRA Hát ezt ragyogóan kifundáltad! És mondd csak drágám? Miért nem valósítod meg, ha annyira okosan elmélkedsz róla?!

POLLA Éppen ezen töröm a kis kobakomat.

 

(A hálószobából recsegőn hallatszik, hogyan ropog az ifjú pár alatt az ágy…)

 

SZANDRA Te, ezek aztán nem hamarkodtak el semmit… ahogy hallom igencsak nekilendültek!

POLLA Az élet roppant tömör, és rövid! Hát jobban is teszi a fiatalasszonyka, ha serénykedve iparkodik, mert az ura ez a Kornélka nekem nagyon bejön azzal a kisfiús álszerénységével, amit szinte minduntalan sikeresen megvillant, ha társaságba keveredik.

 

(Kornél jön be, látszólag úgy fest, mint akin mázsás súllyal átdöngetett valamilyen óriási teher, támolyogva, imbolyogva jön)

 

KORNÉL Aj! Jaj! Bocsássanak meg, ha ez idáig drága asszonykámmal kellőképpen hangoskodtunk volna, de már oly hosszú ideje nem lehettünk együtt, és ilyenkor mindig feltörnek az emberekből az idillikus emlékek, romantikus vallomások! (epekedőn)  

SZANDRA Ne is folytassa kedveském! Én is ugyanígy voltam a maguk korában, amikor még zsenge, és harmatosan viruló voltam, mint egy bimbódzó bazsarózsa, és alig vártam, hogy valaki ágyba vihessen! El ne szalasszák az alkalmakat, ragadjanak meg minden kínálkozó percet, amit közösen tartalmasan tölthetnek el!

POLLA Hát ez szép mondhatom! (gúnyosan) Neked van még képed ezek alá adni a bejáratott lovat?!

SZANDRA De hát miről beszélsz drágám?! (értetlenül, naivan) Én csak szerencsét kívántam nekik az újbóli egymásra találáshoz! Hát már ez is baj?!

POLLA A fene egyen meg! Mit játszod itt meg állandóan magadat! Hát vedd csak tudomásul, hogy náladnál köpönyegforgatóbb, és sunyítóbb nőszeméllyel ritkán, ha találkozhattam!

SZANDRA Hát most miért is? Mi a fene bajod van lelkem?! (látszólag semmit sem ért)  

POLLA Azt hiszed, ha mindenkivel kedves bájosság mellett is megnyerő mosollyal viselkedsz majd itt marasztalnak esetleg egész éjszakára: Mi van, ha Kornika azért jött most ki, mert elege van abból, hogy mi most is költői kérdéseket, és filozófiai gondolatokat igyekszünk megvitatni, csak annál tapintatosabb velünk, hogy mindent nyíltan a szemünkbe mondva is közölje?

SZANDRA Igazad lehet lelkem! De miért kérjek bocsánatot, amikor te nem hagysz aludni?!

POLLA Hagyd az egészet akkor a fenébe! Inkább fogjuk be a szánk hét lakattal, és hallgatózzunk!

 

(A lehető legcsöndesebben, mindketten pizsamában mászkálva odasettenkednek lopakodva a hálószoba ajtajához, ahonnét néhány perccel ezelőtt különös zajokat hallottak: a háttérben romantikus zene is hallatszik, benéznek a kulcslyukon, mindkettőnek megakad a szeme egy reszkető gyertyalángon, mintha vonzaná őket a békés melegségével, tovább kukucskálnak, és látják, amint az ifjú pár takaróikba burkolózva ölelgeti, becézgeti, szeretgeti egymást, de mégis mintha csöndesen beszélgetnének is…)

 

ANNA Mondd csak meg nekem, édes egy uram a mindenségben! Nem szeretnéd, hogy tipegő lábak vegyenek körbe, és először mondanák a megszentelt szót:,,Papa, vagy mama”? (suttogja szerelmesen a másik fülébe)  

KORNÉL Ne haragudj rám kedvesem, de még mindig nem tudom mire is gondolsz? Bocsáss meg nekem!

ANNA (ettől a tétova, kisfiús kijelentésétől csak még jobban szeretgeti, és becézgeti csókokkal halmozza el) Ugyan már! Ne szégyelld itt nekem magam, te kis csacsi! (sötétbarna, erősen ritkuló hajába túr lágyan)

Te is tudod, hogy nem erről beszéltem, ugye?! Olyan egyedül vagyok Kornikám! Te állandóan a munkahelyeden vagy, és a munkád tölti ki jóformán az megmaradt életed, és én úgy érzem magam, mint a hontalan hajótörött, akit csupán a hecc kedvérét belekényszerítettek egy helyzetbe, ahonnét csak egy kisgyerekkel együtt szabadulhatna!

KORNÉL Ezzel arra célzol drága, egyetlen Moncer, hogy én semmibe vettem, mert szükségszerűen megfeledkeztem rólad?!

ANNA Hogy mondhatsz ilyet? Te is tudod, hogy dobogó szívem örökké a tiéd, másként hogyan is feküdhetnék itt védelmet kínáló karjaidba zártan? (kicsit fátyolosabbra vált a hangja)

…De meg kellene végre értened, hogy egy nőnek bizonyos életkor után, már kockázatos a gyermekvállalás, és én csak arra gondoltam, hogy mi lenne, ha míg jó egészségnek örvendünk mind a ketten addig csinálhatnánk legalább két kis örököst, vagy amennyit közösen megállapítunk! Mit szólsz?

KORNÉL De drágám! Tisztában vagyok a kellemetlen helyzettel, mert most azt fogod rám mondani, hogy én vagyok a gonoszkodó fél a kapcsolatban, az által, hogy hátráltatni igyekezem a dolgainkat, de higgy nekem kérlek, hogy ez nem így van: Én is rajonganék egy gyermekért, ami szerelmünk egyetemes, kis aprósága, és megérdemelt gyümölcse lehetne, de szépen megkérlek drágám lássunk csak tisztán: a bébi holmik, a pelenkák, a járókák, és az összes babakütyük kitennék a soványka fizetésünket és akkor hogyan tudnánk a közüzemi számláinkkal is elszámolni, vagy ne adj’ isten egyszer-egyszer kettesben, együtt elmenni nyaralgatni egy kicsit? Bocsáss meg, tudom, hogy számodra ez mennyire felkavaró, és hogy most úgy tűnhet, én vagyok a könyörtelen rossz okozója, de higgyed el, hogy én csupán a realitások talaján próbálom értelmezni jelenleg az élet szövevényes dolgait!

ANNA Édes egyetlen uram! Láss te is tisztán, most arra kérlek, kislány koromban megígértem saját magamnak, hogy lehetőleg negyvenéves korom előtt gyermeket fogok szülni, ha másnak nem, legfeljebb csak magamnak, hogy megoszthassam valamivel minden megmaradt boldogságomat, bánatomat, és szárba szökő reményeimet is, így te is igazán megérthetnéd, hogy harmincon túl milyen változásokat élhet át nem csupán biológiai szempontból egy nő!

KORNÉL De addig, mi lesz majd, ha jönnek a létezés főként anyagi pofonjai? Azzal, miként kívánsz megbirkózni Moncer?

(Anna zokogni kezd, és szemét törölgeti)

ANNA Most annyira egyedül érzem magam… üres nélküled a ház… ezért szeretnék tőled egy gyereket! Nézd ez egy nőnél különösen hátrány, hogy már rég elmúlt az az idő, amikor komplikációmentesen lehetett szülni! Nagyon butuska voltam, ma már belátom! Igen! Fölösleges volt siettetnem a dolgokat, mert azok úgy is jönnek saját maguktól. Nem igaz?! Azt hiszem, hogy ettől rémülhettek meg a férfiak igazán, hogy én mindig csak rohantam egy számomra ismeretlen cél felé…

KORNÉL (gyorsan odamegy Annához, és ad neki egy zsebkendőt, szolgálatkészen letérdel)

Drága Moncer! Hát hogy is haragudhatna rád valaki is? Ne beszélj, kérlek ilyen bolondokat! Drága egyetlen Moncer! Úgy állunk egymás mellett, mint a tökéletesen kiegyensúlyozott ellentétek egyetemes harmóniája! S talán éppen ezért nem szabadna neheztelnünk egymás gyengeségére. Én is szeretném, de csak akkor, ha te is drágám! (gyöngéden dörzsölgeti a hátát, mert sírástól rázkódik)

ANNA (aprókat hüppögve) Én meg már azt gondoltam bolondok módján, hogy teljesen elhidegültünk egymástól. Rosszul mérhettem fel a helyzetet.

 

(A másik szobából motoszkálás hallatszik egyre erőteljesebben, mintha a másik szobából lépések zajai visszhangoznának, és a fiatal párnak figyelnék minden egyes kimondott szavukat)

 

POLLA Ez az, hallom, hogy csak most kezdenek bemelegíteni! Mit gondolsz ez nem törvénytelen, amit mi most itt cselekszünk?! (Szandrához)

SZANDRA Dehogynem! Kicsi bogaram, akkor elmagyarázom neked, ha két vadidegen hölgyemény más kulcslyukán keresztül kihallgat egy magánbeszélgetést, akkor az, nemcsak hogy szabálytalan, de van benne valami a megsértett kíváncsiságból is!

POLLA (belátva hogy hibázott)  Na, jó! Ebben igazad lehet! De azért nekünk is jogunk van, mint a ház összes többi, szerves lakója kicsit kivenni a dolgunkat a háztartási pletykálkodásból, vagy nem?!

SZANDRA Te most szándékosan provokálod magad körül az embereket, vagy csupán születésedtől vagy kissé infantilis?

 

(mutatóujjával elkezd aprócska köröket rajzolni a feje mellett, mutatja, hogy barátnéja kissé megbolondult)

 

POLLA Szóval már te is azt gondold rólam, hogy hülye vagyok? Ezt akartad mondani?! (mint aki kissé fölfortyan)

SZANDRA Kérlek, most aztán már végleg ne is próbálj gyerekeskedni, mert ez nem az alkalmas pillanat!

POLLA Tudod, én az őszinte és tiszta szerelmű boldogságot tulajdonképpen sohasem ismerhettem! Ha valaki csak megpróbált hozzám érni, mintha ellenség venne körbe, ami megsértené az én személyes belső teremet. Olyan volt ez az egész, mint valami nyílt provokáció! (kicsivel fontoskodva, bizalmasan meséli) Olyan ez drága, egyetlen barátném, mintha már mi is tökéletesen idegenül éldegélnénk a világon, miközben szervesen is szinte mindenhez, és mindenkihez öntudatlanul is közünk van! Vágyunk a világban a megismerésre, mert fokozatos éberségben tart minket a szüntelen, kielégíthetetlen kíváncsiság, és birtoklási vágy, de az ember nem képes megérteni talán még az egyszerű összefüggések láncszemeit sem, csupán csak akkor, ha mindig résen áll, és szüntelen vizslató szemekkel, koncentráltan figyel! Én úgy képzeltem a szerelmet, mint egyetlen önmagában izzón kibontakoztatott vulkánkitörést, amely hirtelen és hamar jelentkezik, és úgy végződik, mint amikor a láva megkérgesedik, hogy kölcsönös szeretetté, és bizalmas tiszteletté változzék. (sóvárogva valami után, amit nem kaphat már meg)  

SZANDRA Téged bántalom érhetett? Igazam van?!

POLLA …És, ha igen akkor mi van! Talán azért érezem, most ezt a reményvesztett, belső ürességet, ezt a szánalmas, önmagának való kétségbeesést, mert nem mertem igazán gyűlölni, és szeretni egyszerre nem élhettem tartalmasan meg az életemet: már csak ásító, tátongó romok maradtak, amit feltétlenül őriznem kell!

SZANDRA De drága barátném hát te is tudod, hogy maga a létezés hasonlatos a verdeső madárhoz: minél magasabbra szeretne szárnyalni, és egekbe törni, annál jobban elveszti egy kicsit a realitás érzéket. Mintha kicsit meg is semmisülne vágyai pillanatában!

POLLA Hát ez teljesen abszurd! És még ezek után is együtt kell élnem veled Szandrám! (kissé neheztelőn)

SZANDRA Már miért kellene?! Senki nem mondta, hogy annak idején menjünk együtt albérletbe! Te maradtál volna a szüleid házában a fenekeden, és én is a magamén! Legfeljebb csak összejártunk volna! Ez igazán nem lehet közöttünk, vagy a kommunikációnk között gond!

POLLA (tükör elé áll a nappaliban van is egy, hosszan nézi, vizsgálja magát, hasát tapogatja) Nézd csak Szandikám! Nem lettem én egy kicsit testesebb az utóbbi időben?! Pedig egykor mennyire feszes voltam, majd kicsattantam a sportos fittségtől, de mostanság tökéletesen le vagyok topisodva! Nézd ezeket a vastag sonka combjaimat!

(fölrántja pizsama alsóját, úgy mutatja vizsgálva)

De bennem mégis volt annyi mersz, hogy önként kimertem nyílni a férfiak előtt! (leengedi a ruhadarabot, és visszaöltözködik)

SZANDRA Tudod nekem mi kellett drágám? A férfiak lelke! Mert ha birtokolni vágy valamit, amit meg is szeretnél tartani, akkor a legsebezhetőbb pontot kell szüntelenül, és annál kitartóbban ostromolnod: a sebezhető lelkiismereted, ami szüntelen megakar valamit bánni, vagy vezekelni, mert olyan sok bűne, és gyarlósága akad, amiben elsüllyedne, ha nem volnának a sikeres férfiak mellett még sikeresebb nők is! Én legalább is így gondolom!

POLLA Pedig én mindig azt hittem, hogy egy eléggé karcsú, és formás popsi mindent elárulhat egy emberről, mint annak szánalmas, szégyenfoltos lelke!

 

(még egyszer odakullog a tükör elé, és lehúzza pizsamáját, hogy aprólékosabban szemügyre vehesse testrészeit)

 

Mondd csak ezt mind a saját fejedből pattant ki, vagy azért segítettek is neked?!

SZANDRA Nem drágám! Te már megint tévedsz! Ezt mind én fogalmaztam meg a saját egyéni megfigyeléseim, és tapasztalataim alapján! (kihúzza magát; mellkast ki, hasat be, csak feszesen, és egzotikusan)  

POLLA Pedig ugye te is elismered, hogy gyönyörű popsim van! Hát nem hiába a hapsik valósággal megvesztek érte! (aprókat paskol popsijára, miközben saját magában gyönyörködik)  

SZANDRA Igen szívem! De, ha el akarod kerülni a kiadós fölfázást, és egyéb betegségek káros tüneteit, akkor azt javaslom, hogy minél előbb öltözz fel rendesen, vagy bújunk vissza a jó meleg ágyunkba!

POLLA De ha csak látnám, hogy lehetnek még a férfiak olyan talpig udvarias gavallérok, és roppant figyelmes úriemberek is, mint ez a Kornél! De hát eddig csupa negatívummal találkozhattam! (sajnálkozik)

SZANDRA Bizony sokáig én is úgy hittem, hogy vagyok valaki nemcsak egy idióta lény! De hát, fruska koromban meglepően ostoba voltam, és úgy képzeltem, hogy az élet csupa tejszínhab, és málnaöntet!

POLLA Látod Szandikám! Ezért nem jutottál tovább az orrodnál!

SZANDRA Csak a magad nevében beszélj, ha megkérhetlek!

POLLA Engem is mindig kihasználtak a célcsap, és főként pernahajder férfiak! El kellene végre már számolnunk a gaz férfiakkal! Nem gondolod?!

SZANDRA Látod, ha egy kicsit használod az a kótyagos kis eszedet máris briliáns ötletekkel rukkolsz elő!

 

(Anna jön ki köntösben, sugárzóan boldog)

 

ANNA Jaj, Istenem… nemsokára itt vannak az ünnepek… Most mihez is kezdjek magammal (idegesen fel-alá rohangál)

SZANDRA Tiszteletem nagysága! Hogy ityeg a fityeg! Sikerült a numera? Hány menet volt?! (olyan kíváncsi, mint egy csalafinta kisgyerek)  

ANNA Mit képzel drága asszonyom?! Csak nem hiszi, hogy az orrára kötöm! Hát nézze meg az ember, mintha a hálószobának egyedül ez lenne a rendeltetési célja! És mondja csak? Arra még nem gondolt, hogy én az urammal aludni, vagy esetleg pihengetni is szoktam?!

POLLA (bekapcsolódik a beszélgetésbe) A nemi aktusuk előtt, vagy után?!

ANNA De kérem! Mit képzelnek?! Ez egy tisztességes otthon! Itt nem szabad így viselkedni! Itt ez nem szokás, hogy kibeszéljük vadidegenek előtt magánéletünk legszentebb titkait!

SZANDRA Gondoljon csak úgy rá drága asszonyom, mint egy pszichológiai terápiára, ahol a beteg és az orvos is kölcsönösen beavathatják egymást külvilágtól rejtegetett titkaikba!

POLLA Hát, ami igaz, az már bizony igaz! És milyen volt? Az előjátékkal sokat tököltek, vagy rögtön a lényegre tértek!

 

(Szandra fölemelkedik, és gyorsan odamegy barátnőjéhez, akinek látványosan befogja a száját; kis kézitáskájából egy ragasztószalagot vesz elő, és hosszú csíkot vág, azzal kezdi beragasztani a száját)

 

POLLA No, de drága barátnőm! Hát te meg mi a csudát csinálsz?!

SZANDRA Fogd csak fel nyugodtan úgy a dolgot, mint aki megszabadít téged a kényszeres lefetyelések káros hatásaitól!

POLLA Hát ez nagyon jó!

 

(Anna odamegy Pollához, és óvatosan igyekszik kissé ügyetlenkedve lefejteni szájáról a ragasztószalagot, kicsit nehezen meg a dolog, mert Polla enyhe fájdalmas hangokat hallat, mint akit gyorsan gyantáztak)

POLLA Auu! Az istenke áldja már meg magát ifjú asszonyom! Legyen hozzám könyörületes, nekem is van még felsőajkam! (fájdalmasan felnyög)

SZANDRA Hát ezt már jól elbaltáztad egyetlen bogaram! Nem baj! gondolj rá úgy, hogy a gyantázást nem neked kell kifizetned! (magában huncutul kuncog egy kicsit)

ANNA Megkérnem Szandra, hogy ne kuncogjon olyan vétségeken, melyekért elsősorban Ön felel!

POLLA Kérem nagysága! Mindenre könyörgök magának, ami kedves, vagy szent! Csak finoman húzza le! (valósággal retteg a kellemetlen fájdalom gondolatától)

SZANDRA Drágám! Te még nem hallottál róla, hogy a kozmetikusok is gyorsan, és hirtelen szokták ezt a kényeskedő műveletet végrehajtani, épp azért, hogy az adott páciensnek ne annyira fájjon! (Annához fordul) Húzza csak le bátran! Hiszen már nagylány! Igaz?! Szorítsd össze a fogadat! Viseld karakán csajosan!

POLLA Könnyű neked! Nem a te évekig dédelgetett, kis bajuszkádat tépdesik!

 

(Anna szépen, óvatosan lehúzza a ragasztószalagot. Polla visít, mint egy kismalac, hiszen fájdalmai vannak, könnye csordul, de azért igyekszik türtőztetni magát)

 

ANNA Hát ennyi volt! Ugye, hogy nem is volt annyira fájdalmas beavatkozás?! (kedvesen megpaskolja Polla pofikáját)  

POLLA Akarja esetleg ön is megpróbálni? Fogadjunk, asszonyom, hogy maga ki se bírná!

ANNA Nem fogok önnel erről vitát folytatni, vannak fontosabb dolgok is az életemben: már nagyon szeretnék édesanya lenni!

SZANDRA Na, látod! Szépen, türelmesen csak kibújt a szög a zsákból!

ANNA Már nem vagyok szűz!

POLLA Hát ezzel mi sem szeretünk hencegni! Igaz-e barátném?!

SZANDRA Csak a magad nevében beszélj, ha megkérhetlek! Én például nagyon büszke voltam magamra, amikor először csináltam egy fiúval, és egészen a mennyekig juttattam egymagam! (könnyedén, mint egy modell meglibbenti a haját)

ANNA Én még most is úgy gondolok magamra, hogy nem vagyok könnyűvérű nőcske! Nekem igenis fontos a halhatatlan romantika, és szerelem! El sem tudják képzelni, hogy amikor az én drága, egyetlen Kornikámmal kettesben voltunk a görög szigeteken, az egyszerűen elképesztő érzés volt: amikor vérkönnyeivel a horizonton túl áldozatot mutatott be a Nap, és úgy esett a sziklák mögé, mint aki önszántából megadja magát a sötét éjszakának… (álmodozva) Tőle kaptam talán a legelső, igazi, és őszinte csókot egy olívabokor alatt!

SZANDRA Mindenkinek kell, hogy legyen az életében legalább egyetlen romantikus lovagja!

POLLA …És mikor érkezett a gyerek?!

ANNA Hát ez volt a probléma! Egyre csak hitegettük, és szédítettük egymást, hogy a túlságosan stresszes munkaköri leírásunk miatt késik a menzesz, és a havi klimax nálam, míg végül elmentem az orvosomhoz, és közölte, hogy valamilyen ismeretlen eredetű, megterhelő lelki trauma állhat a háttérben ezért volt eddig eredménytelen a fogantatás!

SZANDRA (Pollához) Látod? Én mindig mondom, hogy figyelj a meggondolatlan szavaidra! Hogy lehetsz ennyire tapintatlan?!

POLLA De ne is tagadd, hogy az őszinteséggel sajnos gyakorta együtt jár a sértettség, és a harag is, mert senki sem viseli el annyira sebezhető lelkiismerettel a tényeket, mint az igazságot, és annak bizonyos változatait!

ANNA Mit akarnak még tőlem? Mit kínoznak egyre?! A saját testem biológiai időzített szerveiről sajnos nem tehetek, kivéve a folyamatos lelki megpróbáltatásokról! Már lassan öt éve lesz, most márciusban, hogy teherbe szeretnék esni, és még mindig semmi!

(magába roskad megbántottan, és teljesen kiszolgáltatottan)

Reménytelen versenyfutás ezzel a könyörtelen ténnyel az életünk! Nem bírom már tovább, mégis egy különös belső érzés tart, és láncol magához, ami egyre csak azt suttogja a füleimbe: ,,Nem szabad feladnom, és erősnek kell lennem!” Kornika úgy érzem, még mindig fogja a kezemet, és szeret, csak neki is nagyon nehéz lehet úgy megélni az adott pillanatok varázslatát, ahogy szeretné, hiszen roppant felelősségtudó, és erkölcsös! Eddig például egyszer sem láttam még felszabadultan mosolyogni! Vagy csupán hogy a társaságban elengedné magát, és megpróbálna teljes értékűen élvezni az életét, mely olyan rövid időre szabadott.

SZANDRA De hát édes, egy aranyoskám! Ez a világ legtermészetesebb, emberi ösztön dolga; minden nő vágya, hogy megélje az anyaság földi varázslatát! S ha másként nem megy a dolog, miért nem próbálkoznak meg esetleg az örökbefogadással? Egészen biztos vagyok benne, hogy egy ilyen kiváló, anyagi forrásokkal rendelkező házaspár, mint amilyen önök is, bátran rábíznának egy felnevelésre várakozó, tipegő, s új életet! (látja, hogy Anna meghatódik, és megint könny fátyolos a szeme) Ne szégyellje magát! Sokkal inkább legyen mindarra büszke, amit önerejéből felépített, és ne foglalkozzék a világ áskálódásaival!

ANNA Én tökéletesen megértem a Kornika helyzetét! Tudják drága hölgyeim, ő egy nagyra nőtt gyerek, bár mostanság meglepően kezdi elhagyni a gyerekes szokásait… Most próbáltam elmondani, hogy mindennap a kiutat keresi. Nézzék csak! Én elismerem, hogy néha túl gyorsan szeretném a társas kapcsolatot, de ő is igazán megértheti, hogy egy harmincéves nőnek magával szemben már lehetnek igényei. Mit csináljak ezek után?! Ezt én már nem tudom megemészteni! (kicsit kétségbeesett hanggal)

POLLA Ha megbocsátja őszinteségemet, most nagysád meglehetősen szánalmas és kétségbeesett látványt nyújt, amint itt össze-vissza kelletlenül vonaglik. És egy kicsit ostobácska is, hogy itt folyvást csak kesereg, ahelyett, hogy előbb érdemben megpróbálná megvizsgálni a többi lehetőséget!

SZANDRA De drága barátném! Hogy a csudába mondhatsz te ilyen meggondolatlan, keresetlen szavakat ennek a finom úri nőnek?! Hát nem szégyelled magad?! (felháborodottan)  

POLLA Az ostobaságot, és a hülyeséget inkább takargatni illenék, hogyha már kibukott, akkor lehetőleg a továbbiakban már ne mérgezze a társas kapcsolatok mélységeit!

ANNA Nem tesz semmi! (Pollához fordulva) mondja ki, és kérdezzen rá csak bátran, és remélhetően nyíltan! Szóval, ön azt állítja, hogy jobban bele kellene magunkat vetnünk a mély vízbe, ami a nemi együttlétünket illeti?!

POLLA (kicsit bosszankodva) Hát, ha már mindent ennyire jól ismer, és tud, akkor miért nem azt csinálja?!

 

(Új képben vagyunk már: romantikus, igazi gyertyafényes vacsora, gyönyörűen megterített, rózsacsokros asztal. Kornél jön be ünneplő ruhában, kicsit félszeg, és tétova, látszik rajta, hogy keresi a helyét. Anna is bejön gyönyörű kisestélyiszerű ruhát vett fel a különleges alkalomra, mely mindig gyönyörű alakjára feszül vonzón, és kacéran, hosszan nézi az ünnepi terítéket, melyet bizonyára nagy gondossággal Kornél készített elő, hosszan elpirul, amint megpillantja a csetlő-botló Kornélt, mégis megindítóan elmosolyodik)

 

KORNÉL Oh, drága Moncer! Mennyire gyönyörűséges! Mindig elfelejtem, hogyha csak magányom burka betakar, vagy önző kétségbeesésem gyilkos bilincsként rám tekeri láncait, a te sugárzóan tiszta napsugár-mosolyodtól egyszerre megnyugszom, és ismét boldog lehetek!

ANNA Igazán úgy örülök, hogy ezt mondod drágám! Talán mindig is ezért szerettem beléd, mert benned még meg van valami az elfeledettnek hitt lovagiasság, titkos alteregóiból!

KORNÉL Ahogy neked jobban tetszik drága. (illedelmesen meghajtja magát)  

ANNA Bocsáss meg drágám, de meg kell kérdeznem: szeretsz-e még? (hezitálva, tétovasággal)

KORNÉL De drága asszonykám! Hát hogy mondhatsz ilyet? Mit gondolsz? Kiért csináltam ezt a kis megbocsátható gyertyafényes áldozatot? Most is olyan sugárzóan lebilincselő vagy, mint akkor, amikor megismertelek!

ANNA Valójában teljesen meg kellene változnunk! Azt hiszem, hogy tisztába kellene tennünk egymás iránt eddig érzett érzelmeinket. Azt gondoltam eddig, hogy teljesen megalapozott, és átgondolt az életem, de bocsáss meg nekem kérlek… már igazán magam sem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről! Néha úgy érzem magam, mint egy kinyitható medence, amiben a férfiak kedvüket tölthetik, hogy aztán menjenek továbbra is a saját maguk feje után. Kérlek, most ne szakíts félbe! (Kornél meghökkent szájára illeszti kezét)

Úgy érzem, hogy valami rejtélyes kapcsolat fűz tehozzád, és hogy sok esetben, és helyzetben össze vagyok veled nőve, de mégis mintha hiányozna a közös életünkből egy új kis élet felnevelhető reménye!

 

(Elfordul, hosszú csend, majd megint visszatér Kornélhoz)

 

Ó, meglehet, túl szigorú vagyok magamhoz, és ezzel hozzád is, hogy bevallom, őszintén annyira  nyomaszt!

KORNÉL De hát, drágám nem így természetes?!

ANNA Mit is mondtam neked az imént?! (csípőre teszi kihívóan a kezét, mint aki sérelmet, vagy kisebb szemrehányásnak volt kitéve) Mindketten fölemésztjük önző, saját elvakult idegeink, miközben a legfontosabbról magunk is megfeledkeztünk! Miért nem sikerült nekünk a gyermekáldás édes uram?

KORNÉL (nyugodtan, csöndesen) Nyugodjon meg egyetlen Moncer! Most kicsit össze vagy zavarodva, de tudnod kell… én nem hibáztatlak, sőt esendőségében is minden mozzanatában egyre jobban megszerettelek! De kérlek, ez még nem lehet ok a vádbeszédre. Én tökéletesen megértem azt, hogy mennyire fontos egy hölgy számára egy felnövekvő, kis élet dédelgetése, miközben karjaiba veszi a kisdedet, aki kiszolgáltatott védtelenségében egyedül őtőle függ! Te adsz létezésének értelmet, és további hitet arra, hogy ez a sokszor megpróbált, és sorsproblémákhoz állító élet a maga összes viszontagságaival azért mégiscsak szép! Nem tagadom: Sajnos falom az emberek idegeit, mert talán nagyon kevesen vannak csupán, akik még eltűrnek, és elviselnek összes többi rigolyámmal együtt! Szólj, kérlek közbe nyugodtan, ha tévednék!

ANNA (kedvesen tartja a kézfejét, és hagyja, hogy megcsókolja Kornél, inti, hogy foglaljon helyet) Szóval, azt mondod szívem csücske, hogy neked tökéletesen elég önmagad, és hogy ezért a kis önzőségedért már ne hibáztasson senki emberfia? De te is tudod, hogy ha valaki úgy szeret, mint én feltétel nélkül elfogadva minden apró-cseprű hibádat, akkor ez igazán nem jelenthet további akadályt! 

KORNÉL Én nagyon sajnálom egyetlen kincsem, de…

ANNA (gyöngéden szájára teszi a kezét)  Egyetlen szót se többet! Tudunk már egymásról, mint árnyék és fény, mint éjszaka, ha hajnal előtt a sötétséggel kacérkodik. Elfogadlak téged, hiszen társad vagyok, és megbocsátom azt, ha esendő vagy, és csak még jobban tisztellek és szeretlek azért, hogy sebezhetőséged így nyíltan is ki mered mutatni! Olyan vagy ezekben a percekben, mint amikor édesanyádat először bemutattad nekem: ugyanaz a kisfiús félszegség bujkál öntudatlan arcod barázdái között, mint akkor… (rábeszélőn)  De szívecske figyelj csak, rám kérlek! Nem lehet egy életen át édesanyádra várakozni egy másik hölgy, vagy asszony képében hátha majd egyszer végleg betoppan.

(elővesz egy zsebkendőt, lágyan meglengeti, és kifúja az orrát)

Meg kellene tanulnod végre a kisfiút félretenni, hogy a benned lakozó férfi is felnőhessen végre a feladathoz…

KORNÉL Mit szólna hozzá drága asszonyom, ha fognánk csapot-papot, és elutaznánk valami távoli, meghitt, és romantikus szigetre, ahol a vérző naplementében szerelmesen búgó, csalafinta kis töredékszavakat suttognánk egymás fülébe? Nem lenne megváltás, és üdítő élmény? Csak mi ketten, s a végtelenséggel flörtölő azúrkék óceán…

ANNA Megkérlek, hogy ne fecsegj nekem itt össze-vissza a romantikáról így, meg a halhatatlan szenvedélyről úgy, amikor én itt a lelkem teszem ki! (harciasan) Nem kerülhetjük meg a sorsdöntő kérdéseket: Azt hiszem, ha sürgősen nem teszünk valamit, hogy kis fiúcska, vagy angyalka érkezhessen hozzánk, akkor ez mindenképpen töréseket eredményez. Nem gondolod?!

KORNÉL Megtudhatnám, mire gondolsz pontosan? (kíváncsiskodva néz a másik szemébe)  

ANNA Semmi esetre sem arra, hogy elválok tőled, bár folyvást morfondírozó eszem ötleteiben – többek között -, ez is szerepelt!

KORNÉL Legyen olyan drága kincsem, és nem törje össze sebezhető lelkemet: Nem látja, csak érezheti, mennyire gyilkosan megforgatott tőrként hatnak a szavai?! (kétségbeesetten)

ANNA (Átöleli férje fejét, érzi, ahogy szívdobbanása dörömbölve majd felszakítja bordái kosarát, míg nyugalma nehezebben csillapul)  

Támaszod szeretnék végre lenni, hát vedd már észre, csak borzasztóan makacs, és akaratos vagy hozzá, hogy megértsd szívem! Sokszor már a magam fejében is megfordult, hogy csak ártalmadra vagyok, mert mostanság semmi sem sikerült nekünk, mint közös párnak!

KORNÉL Egyetlen Moncer! Nem szabad ilyet mondanod! Mihez is kezdenék nélküled?! Pótolhatatlan, szervesülő része egész hányatott életemnek!

ANNA Most elmondom neked, hogy arról merengek sokszor, amikor közösen ágyunkba bújunk, hogy én egy rossz menedék vagyok: kétségtelen, hogy minden erőmmel azon tüsténkedem, hogy megértően támogassalak, miközben lelkiismeretem is csupa megválaszolandó kérdőjel, és kérdezni vágyó felkiáltás! Kisfiús arcoddal mellem két dombja közé vackolod magadat, és titkon abban reménykedsz, hogy édesanyád is vagyok, mert igyekszem feltárni előtted nyitott, és befogadó testemet, ahova bátran elbújsz, mint egy árva kisgyerek, megrémült arccal esendőségem titkait. Beborítalak magammal, mint illatos szederinda, vagy kúszó borostyánlevél, hogy ezzel semmisíthessem meg kínzó, és hitehagyott búskomorságodat, és mindennapos pesszimistaságod mallőrjeit.

KORNÉL Segít rajtam Moncer? (térdre rogyva, esdeklőn)

ANNA Talán az lenne itt a baj, hogy kiküszöbölhető hibáiddal sem vagy hajlandó önszántadból megbirkózni, és megvívni hősi küzdelmeidet téged feszítő, önző démonaiddal! De mert, elfogadtunk egymást társaknak a szív esküje szerint, mindig melletted fogok állni, s ezt kérdezned sem illik!

KORNÉL Drága Anna…

ANNA (mélyen belenéz a szemébe, és látják egymás lelkét is)  Megkérdezem ezúttal fennhangon: Mindketten szeretjük, és tiszteljük egymást?

 

(Kornélnak könnytől csillog a szeme, leborul áldozatkészen előtte, és csókolgatja lábát alázatosan; Kornél és Anna képe eltűnik, majd megint bejönnek a nők: Szandra és Polla, beszélgetésük magánjellegű, de annál érdekesebb)

POLLA mi lenne, ha én gyorsan leteperném ezt az irtózatosan félszeg pojácát, te pedig addig lefogadnád a harcias asszonykát, és hozzánk egy harmadik személyt, aki helyettünk is kirámolná a kérót? Szerintem kis tervem az ötletek csúcsa! Te mit gondolsz?

SZANDRA (hatalmas koffert cipel, benne van az összes ruhája, erőlködik, és nagyon ügyetlenkedik, mert nehéz a koffer) Mit gondolsz édes egy barátném, mi van ebben a kis retikülben?

POLLA Hát ne mondd már! Így lenyúltad az ötletemet! Mit képzelsz? Én gondoltam ki előbb! (mérgesen, felháborodottan)

SZANDRA (kivesz a jócskán megpakolt kofferből egy szép kerámia virágos vázát, két ezüst gyertyatartóval) Mit gondolsz? Ezek az ócskaságok elegek lesznek úgy átmenetileg, hogy megalapozzuk a jövőnket?!

POLLA Fogalmam sincs róla! Eddig még soha nem jelentkeztem a mestertolvajok továbbképzésére! De lehet!

 

(Karba fonják a kezüket, méltatlan, szúrós tekintetet váltanak egymásra, mint akik egymásra neheztelnek, majd visszafojtottan kuncogni kezdenek)

 

SZANDRA Hát a család az család! Vagy nem így van?!

POLLA Bizony, ha te mondod, kis matuzsálemem! A szeretettel mindig is visszaéltek az emberek az már igaz! Ez is pusztán kölcsönös bizalmi kérdés!

SZANDRA Jaj! Hát hogy is mondhat ilyen meggondolatlanságot egy művelt, kifinomult hölgy?

POLLA Édes aranyanyám! Csakis a magad nevében beszélj!

SZANDRA Megértelek! Mióta nyugdíjba mentem, valahogy megfeledkeztem saját magamról is, és egyáltalán nem találom a helyemet! Érted ezt?! Felfoghatatlan.

POLLA Még te beszélsz! Hisz sose volt egy megbízható, fix állásod, és csak most kezdel sopánkodni, hogy így meg úgy! De nézz meg engem! Én hivatással űzöm az ipart! (körbefordul párszor kacéran)  

SZANDRA Egyáltalán nincs igazad! Én már öregebb is vagyok valamicskével, mint mondjuk te! Elfáradtam legalább ezt értsd meg azzal a kellően kelekótya fejeddel!

POLLA Én azért, ha megengeded, még élvezném az életet, mondjuk egy egzotikus földi paradicsomban, feltéve persze, ha találnék rá alkalmas jelentkezőt, aki tele van zsózsóval, és könnyedén magával vihetne!

SZANDRA Hát ez jellemző! Látom, te mindig is a könnyedebb megoldásokat választottad, mint azok, akik tisztességgel kiveszik a részüket a munka dandárjából!

POLLA Én csak előrelátó vagyok! Hisz ezt a mesterséget űzöm már egész gyerekkorom óta: Hogyan befolyásoljam úgy a dolgok alakulását, hogy azok elsősorban egyedül nekem kedvezzenek! (céltudatosan, mintha egy kicsit fenyegetne)

SZANDRA (hallgatózik) Úgy látom, hogy a mi kis házigazdánk most igazán belelendült! (aprókat kuncog a foga alatt) Ha csak a fele is igaz annak a kis szerelmeskedő együttlétnek, aminek jelenleg fültanúi vagyunk, akkor szapora gyerekáldás várható!

POLLA (elővesz a kis kofferből egy szendvicset, és falatozni kezd)

Te kis lotyó! Te csak hallgass, mert amiket én rólad hallottam te se voltál világ életedben egy megtestesült szent!

SZANDRA Neked sem éppen azon járt az eszed, hogy karbantartsd az elméd, de látom hibátlan csípőddel, és arányos tested térfogatával már annál inkább minden rendben! Ugye?! (ironikusan)

POLLA Isteni ez a sült hús, azzal a kis majorannával megbolondítva! Húspogácsa álá Polla! Te is kérsz? (mézes-mázosan kínálgatja)

SZANDRA (kis kofferjét gondosan elzárja, majd ő is egy-két szem kocka csokoládét majszolgat, míg Polla kicsit irigykedve figyeli)

POLLA Ez nem ér! Te csaltál a játékban drága barátném! Én itt eszem a szerénykedő szendvicsemet, te pedig erre a könnyelműségre vetemedsz, hogy mint egy vérbőző királynő kellő eleganciával előttem van képed majszolni a csokidat?! Hát szabad ezt tenned a legjobb barátnéddal? (dúl-full)

SZANDRA (Épek hogy letör egy falatnyi darabot, az egész táblából, és még mindig elegánsan, és nagylelkűen odanyújtja társa felé)  Hát ha már annyira rákaptál a csokoládé élvezetére csak nem foglal megfosztani tőle ennyire hamar!

POLLA Látod-látod! Én mindig mondtam, hogy nálad értelmesebb, kifinomultabb embernek párja nincs!

SZANDRA Csak ne vesd el a sulykot! Kíváncsi vagyok, hogy vajon te mikor vetted le utoljára a bugyidat annak, akit igazán megkedveltél?

POLLA Még a végén zavarba hozol drága barátném! De ha már itt tartunk, elő a farbával: Te mikor poroltad le a pókhálós, és molyrágta fehérneműidet!

SZANDRA Hát, ha már ennyire szabad szelleműen diskurálunk egymással, hát kérlek a minap volt, hogy kibéreltem ebben a lakásban az egyik fürdőszobát!

POLLA Hát kérlek, ez nagyon nehezen hihető kis mese: tekintettel csupán egyetlen fürdőszoba van, közvetlenül a hálószoba szomszédságában! Vagy tán arra gondolsz?

SZANDRA Miért? Szerinted, van itt más szoba is?!

POLLA Nem szeretnék már a nyakadon csüngeni, de én mégis neked adtam az életem felét!

SZANDRA Hó-hó! Álljunk csak meg egy pillanatra! Miket beszélsz te? Még hogy nekem adtad! Dehogy adtad! Rémült kis leányka voltál, amikor már egyik napról a másikra a szakmában találtad magad kénytelen-kelletlen, mert otthonról egyszerűen kidobtak!

POLLA Tudom, tudom! Engem még úgy neveltek őseim, hogy őrizzem tisztességem annak, akit igazán megszeretek, és önszántamból a szívembe fogadok, de hát nézz csak körül; ez itt a realitás, aztán odakint a kőkemény véres valóság, és pénzt kellett keresni! Ugyan hová a csudába menjen egy középkori, kivénhedt maca, akinek legfeljebb érettségije van? Napi tizenkét órába takarítson, mint egy átkozott szánalmas rabszolga?!

SZANDRA De legalább úgy feküdnél le minden éjjel, hogy nem nyomná súlyos tehertételként a lelkedet a bűntudat, hogy másként is cselekedhettél volna! (próbálná meggyőzni)  

POLLA Egy frászt! Te is tudod, hogy a magunkfajtának itt nem terem babér! De meglehet, hogy külföldön is csupán akkor, ha már kiépített kapcsolati hálózattal rendelkezünk!

SZANDRA De ha már így falatozgatunk kicsit hallgatózhatnánk kicsivel intenzívebben!

 

(füleit a kulcslyukra tapasztja, és éber csöndességgel fülel. Odabent az öröm, és gyönyör kínhangjai fullasztóan hatnak, és betöltik a teret!)

 

Te is hallod Pollám?

POLLA Ezek a természetes biológiai ösztönök mellékzöngéi! Fel nem foghatom, hogy egy olyan állítólagos tapasztalt nő, mint mondjuk te, hogy nem képes megérteni, hogy a szex is egyfajta kényeztetés és rugalmas lazítás!

SZANDRA Talán azért, mert internátusba kellett járnom kisebb koromban, és tudod az apácák között ezek a fontos emberi, és főként nemi dolgok nem igazán kerültek szóba!

POLLA Hát igen… (elgondolkozva megcsóválja a fejét) Hát így már érthető a dolog! Hát aztán! Most mihez akarsz kezdeni?

SZANDRA Egyelőre csak éberen őrködöm, és hallgatózom, aztán, ha ezek odabent végeztek egymással, majd még meglátom…

POLLA Azt hiszem veled tartok! De el ne feledd, hogy felesben aratunk!

SZANDRA Csak nem képzeled, hogy elfelejtettem! Nevetségesen gyerekes vagy!

POLLA Csak szóltam!

 

(Odabent visszafojtott nyöszörgések, vágyak, és kéjek hullámozva hallatszanak, Szandra és Polla figyelmesen hallgatózik, és önmagukban kuncognak, hirtelen kivágódik az ajtó: Kornél bokszergatyában kiviharzik a konyhába, és a mélyhűtőből egy nagyadag csokifagyival tér vissza, sikeresen fel is dönti a kulcslyuknál hallgatózó Szandrát)

 

KORNÉL Oh, elnézést kérek drága hölgyem! Várjon csak! (fölsegíti, meglátszik testén az egy-két petyhüt úszógumi) Ugye nem történt semmi baja?! (arcára van írva az aggodalmas kifejezés)

SZANDRA Jaj a hátam, hisz ha még nem mondtam volna reumám is van, és vizesedik az egyik csülköm!

POLLA Úgy kellett neked! Vagy te még nem hallottad a mondást: ,,Aki kíváncsi hamar megöregszik!”

SZANDRA Köszönöm okos Tóni! Ezt már magam is sejtettem!

KORNÉL Ha megengedi segítek, azonnal hozok önnek egy széket, amin majd kicsit kifújhatja magát!

 

(A szobából ideges motoszkálás hallatszik fel-alá egyre sürgetőbben. Anna dugja ki kicsit összekócolt frizurájú fejét)

ANNA Kornika, hol vagy bogaram? Istenien sikeredett ez a menet is! Siess vissza drágám, mert már alig bírok magammal nélküled! Ki fogja végigcsókolni bizsergő, tűzben élő testemet? (áradozva, elalélva)

KORNÉL Mindjárt megyek egyetlen Moncer! Csak látod, itt fekszik ez a drága hölgy, és sajnos feldöntöttem, amikor fagylaltért szaladtam! De mindjárt megyek, megígérem!

ANNA Jaj, Kornika! Hát meg akarsz ölni engem?! Kicsit jobban is siethetnél! Hát nem látod, hogy testem az emésztő lávafolyam gerjedelmében ég?

POLLA (Szandrához) Látod édes egy öregem? Ha egyszer beindul az ipar, akkor minden el van rendezve!

SZANDRA Hát persze! Te mindig csak jártatod azt a nagy szájadat!

POLLA Kikérem magamnak! Csak a magam nevében vagyok hajlandó nyilatkozni!

SZANDRA Hát akkor tudod mit? Marad ott ahol vagy! Már épp elegem van belőled ma estére!

POLLA Hát Ez meg mégis, hogy értsem?! (kérdően)  

SZANDRA Édes bogaram! Talán nem voltam eléggé világos?! Hát jó: Ha már így kérdezted! Szeretnék egy kicsit szunyókálni, mielőtt megpattanok innen! Így már vetted az adást?

POLLA Ja, most már minden klappol! Hát akkor jó éjt drága barátném!

 

(bebújik az ágyba, és magára hozza félig a takarót)

SZANDRA Barátném! Barátném! Hát még mindig nem tanultál semmi jó modort! Tessék azonnal pizsamába bújni, ha már a mosakodásról megfeledkeztél!

 

(Polla azonnal pizsamára vetkezik, csiricsáré, és vegyes fehérneműje kicsit kilátszik a ruhájából, Szandra addig befelé fordulva megpróbál egy kicsit aludni)

 

POLLA Látod, látod! Nem nagy cucc az egész! Csupán kérned kell tőlem szépen! Így már megfelel?!

SZANDRA Ezt most fejezd be, kérlek! Aludni szeretnék, különben nem lesz elegendő erőm lelécelni innen!

POLLA Bocsánat! De meg kell kérdeznem, hogy mi lesz holnap az ebéd?

SZANDRA Mondd csak? Te tényleg ennyire érthetetlen van, vagy csupán konokul makacs?!

POLLA Azt hiszem vegyesen!

SZANDRA Hát, ha így folytatod, és nem hagysz engem békiben, akkor megharagszom! Megértetted?! (mérgesebben)  

POLLA Meg, de még mindig nem tudom…

 

(Szandránál betelik a keserű pohár, elővesz a kofferjából egy ragasztószalagot, és beragassza barátnője száját, aki még mindig makacskodik)

SZANDRA Így ni! Most pedig, ha kérhetem, csendet, mert csak a hangtalan ima hallgattattik meg!

POLLA Müm, mümi, mim! Muum! (még mindig beszélne, próbálná kimondani a szavakat)  

SZANDRA Azt én is elhiszem, de hát megbeszéltük, hogy alszunk! Különben sem kötöztelek le, vagy tán azt szeretnéd? Megtehetem, ha nagyon ragaszkodsz hozzá!

POLLA Müm, muum, müm!

SZANDRA Felőlem azt csinálsz, amit csak akarsz!

 

(A hálószobából szerelmes hangok foszlányai hatolnak be a nappaliba. Szandra édesdeden horkol, míg Polla bosszús szemekkel nézi őt, mert nem tud aludni. Kornél kijön inni egy pohárka vizet, megpillantja a két barátnőt, hogy az egyiknek be van ragasztva a szája, gyorsan odarohan hozzá)

 

KORNÉL Hát itt meg mi történt? Azonnal hívom a rendőrséget! (óvatosan letépi Polla szájáról a ragasztószalagot) Bocsásson meg, ha fájdalmat okoztam!

POLLA Na, látod ezt te ördög satrafa! Így bánik az emberrel egy finom úriember! Nem olyan tapintatlan masztodon, mint egyesek! (mérgesen néz Szandrára)

SZANDRA Hát, engem sem kényeztetett el úgy az élet, mint egyeseket!

KORNÉL De kérem, drága hölgyeim! Hát mi volt az összezördülésük tulajdonképpeni alapja?

POLLA Hát tudja drága Kornélka az úgy volt… (Szandra ugrik, és betapasztja kezével a száját)

SZANDRA Nem szerettünk volna semmi kellemetlenséget önöknek drága uram! Mi csupán guberáltuk a további lehetőségeket!

KORNÉL … És drága hölgyem! Megkérdezhetem, hogy mire jutottak?

SZANDRA Hát hogyne! Elhatároztuk, hogy önnek háló drága Kornélka végre új életet kezdhetünk, a már meglévőnk romjaiból!

POLLA A számból vetted ki a szavakat drágám! (ellenállhatatlanul, grimaszosan mosolyog)

KORNÉL Hát ez remek! Visszamegyek gyorsan halhatatlan kedvesemhez, és megosztom vele ezt a felfrissítő örömhírt! (máris készülődne, hogy bemegy a hálóba, de Szandra felugrik, és lefogja)

SZANDRA De drága Kornika! Hát mi értelme lenne, most mondja meg nekem őszintén elvenni mások elől a lehetőséget? Ön még nem hallott drága a tudatos megtévesztésről?

KORNÉL Hát eddig nem volt egymással szerencsénk, de egyszer, ha úgy adódik, akkor mutasson be neki!

SZANDRA Hát kedves barátom! Kész örömmel

 

(a kofferjéből elővesz egy kisebbfajta sodrófát, és kupán vágja Kornélt, majd a meglévő rabolt kincsekkel távozik, hátába tapadva barátnőjével)

ANNA Édes egyetlen boldogságom! Már nagyon várlak téged! El se hinnéd, hogy mi mindent tartogatok még számodra te görög istenség…

                                     

 

                                              

FÜGGÖNY  

Megtekintések: 10

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek