4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                             

I. FELVONÁS

 

     

(Egyszerűen berendezett nappali szoba, feltűnően az ablak mellett van közvetlenül a fotel, hogy több nappali fény világíthassa meg, a fotellal szemben dohányzóasztal vesztegel, amire általában a lábakat szokták fölrakni a szereplők, az asztallal szemközt pedig tágas, hosszú szófa, aminek a rugózása már bizony nem a régi, Anna a szófán üldögél keresztbe tett, kényelmes tartással, Kornél pedig közvetlenül az ablak melletti fotelben üldögél hanyagul, mert megfájdult a lába fölrakja a dohányzóasztal tetejére.)

 

ANNA Drága szeretőm! Mondd csak, még meddig gyilkoljuk egymást kölcsönösen ezzel a macska-egér háborúskodással?

KORNÉL Drágám! Én mindig is mondtam neked, hogy itt te voltál a ludas: te kötötted mindig az ebet a karóhoz! Vagy nem így volt?!

ANNA Igen, most már belátom, hogy így volt!

KORNÉL Na, hát nem mondtam!

ANNA Kérlek szívecském, ne hidd azt, hogy lehengerlő intelligenciáddal máris a világ közepe lehetsz!

KORNÉL Ki hitte ezt magáról! Azt gondoltam kellemesen elbeszélgetünk!

ANNA Nem akarsz rajtam segíteni?

KORNÉL Szeretnék őszintén csinálni valamit, de mindig visszatart valami belső kényszer: valami nem is tudom már… talán kettőzött magány-tudat!

ANNA Soha többet nem akarom ilyen orbitális baromságot hallani! Még hogy kettőzött magány! Látom, hogy neked már az agyadra ment édes uram az olvasás!

KORNÉL Ez kegyetlen volt mókuskám, ugye te is tudod?!

ANNA De hát mondd meg nekem, mert lassan én is kezdek teljesen megbolondulni! Hogy jutottunk idáig?! (égnek emeli a tekintetét, miközben fogja fejét)  

KORNÉL Jó fej vagy hercegnőm! Ha én azt egyáltalán tudnám!

ANNA De ugye azért még kedveljük egymást?

KORNÉL Hát így is megközelíthető a kérdés.

ANNA Ez kínosan kellemetlen.

KORNÉL (följebb pockolja a lábát, amin egy csúnya forradás éktelenkedik, autóbaleset következménye)  Oh, jaj, aranyom! Hát ez most valóban fájt!

 

(kisebb csönd)

 

ANNA Most mondd, meg mit tudok csinálni?!

KORNÉL Egy ilyen rendkívüli karakán és magabiztos hölgynek adjak én életvezetési tanácsokat?

ANNA Ne gyerekeskedj, amikor tudod, hogy a lehető legkomolyabban kérdezlek!

KORNÉL Kit szeretnél magad mellé drága Annám?

ANNA Hát nem mondom, az a csupa izom Adonisz egyszer ott a konditeremben, aki szinte mágikus kedvvel bűvölte a súlyozókat… Nem tagadom, az én szívemet is fölizgatta! (kacéran, csábosan megnyalja ajkait)

KORNÉL Hát így állunk! No, csak kibújt a szög a zsákból! (neheztel, kicsit viccesen)

ANNA Kérlek szépen ne légy ellenséges! Az emberi szenvedélyek korlátlanok!

KORNÉL Látva téged, hogy bezsongtál ez nem is lehet kérdéses!

ANNA A mamával sikerült beszélned?

KORNÉL Igen, de egy ideje már szegénykém nagyon nem érzi jól magát (sírásra görbül a hangja)

ANNA Kérlek, bocsáss meg! Most voltam csak igazán hülye, hogy ilyen meggondolatlanságot mondtam!

KORNÉL Drágám! Szerintem jobb volna, ha most mindketten lefeküdnénk!

ANNA Nem akarod megmondani, ugye?

KORNÉL Hát… az igazság… (mélyen hallgat)

ANNA Tudtam! Mindig is tudtam rólad, úgy éljek!

KORNÉL Most meg már megint mi bajod van? Mi? (teljesen érthetetlen)

ANNA Azt mondtad az édesanyád. Hogy ragaszkodtok egymáshoz!

KORNÉL Tulajdonképpen elképzelhető. Tudod… főleg apám korai halála után kerültünk egymáshoz még szorosabbra, és közelebb. Elővettem a régi cipős dobozban eldugdosott fényképeket, családi albumokat, és magam sem tudom miért… nézegetni kezdtem! Tudod, van egy angyali, fiatalos, és csupa szív mosolygós képe, ahol önfeledten mosolyog, miközben lágyan ölelik körül a tenger tarajos hullámai… Finom hattyúkezeivel vékony fonálként beletúr lágyan a hajába… Körötte tombol, mint a katlan az izzó nyári levegő… a kempingbungalóra is nagyon jól emlékszem, mindig apám fényképezett, így róla sajnos kevesebb képem van… Milyen gyönyörű volt akkoriban… fiatalosan, ruganyosan, lángoló vörös, rövidre vágott, igazi modern frizurával szaladgált, míg apám ügyetlenül megpróbálta utolérni… Mit is akartam mondani?

ANNA Azt, hogy mindig is bántad, hogy amikor kellett nem voltál, nem lehettél már mellette! (érzelmesre vált a hangja)

KORNÉL Talán igazad lehet! Sajnos, ahogy a munkahelyi gondjaim is megszaporodtak, egyre kevesebb időm jutott csak rá! S ezt egy életre már bánni fogom mélységesen! (lehorgasztja fejét, mélyen meg van sebezve)

ANNA Akkor mondd meg nekem, mi az elképzelhetetlen?

KORNÉL Jól tudom, hogy gyáva embernek fogsz tartani, de tudnod illik: anyámat soha nem fogom elereszteni!

ANNA De szívem! Semmit sem kell mondanod (gyengéden, elérzékenyülve) Tudod jól, hogy én ezt a sebezhető tulajdonságodat is ugyanúgy elfogadtam, mint az összes többi érzékeny rigolyádat.

KORNÉL Egyébként gondold csak el, hát nem őrjítő, hogy egy harmincéves embernek már a családalapításon kellene gondolkodnia, hogy a megtalált, családi harmóniában teljesek a mindennapjai, és én ehelyett – itt rostokolok! Hát nem kész röhej az egész?! (kicsit feszült, türelmetlenül tördeli kezeit, meglátszik rajta, hogy hezitál)

ANNA Drágám mindig édesanyádról mesélsz nekem, és tudod jól, ez teljesen rendben van, mert én is nagyon szerettem őt! Tudom, hogy másképpen viszonyult sok egyéb hóbortosnak feltűnttetett dolgodhoz. Tudom, hogy nagy világutazó rajongó volt, akinek az utazás kitöltötte mindennapjait, és olyan lételemévé vált, mint az embernek az oxigén. Tudom, hogy a tejbegrízt, ha megmaradt a tegnapi adag kirántotta és fahéjas porcukorral valami egészen isteni, és feledhetetlen íz-orgiát sikeredett kreálnia.

KORNÉL Márpedig véleményem szerint a fahéjas porcukornak nincs párja.

ANNA Veled már semmiről sem szabad beszélgetni? Ne légy már olyan gyerekes!

KORNÉL Kérlek, ez egy érzékeny, gyerekkori emlék, amit jobb talán nem háborgatni!

ANNA Nagyon haragszol aranyom? (esdeklő, őzikeszemével mélyen belenéz a szemébe, miközben térdel előtte)  

KORNÉL Dehogy haragszom! Ugyan már miket beszélsz te itt?

 

(kis csönd)

 

ANNA Mit szólnál, ha csinálnék neked rántott grízt, a kedvencedet?

KORNÉL Látod most vagy a legelbűvölőbb, a legodaadóbb, halhatatlan Kedves, akit csak ismerhetek ezen az alattomos földtekén.

ANNA Mondd mi a baj velem?

KORNÉL Ne haragudj rám, de ezt hogy érted?! (fölkapja fejét, meglepődik) Csak nem haragszol saját magadra?

ANNA Talán egy kicsit igen, hogy ilyen hamar… megkedveltelek, és hogy beléd szerettem! Folyton azon zakatol agyam fogaskereke, hogy vajon nem hamarkodtam-e el a döntést, mely aztán hátralévő életemre kihatott? (kételkedik)

KORNÉL Bocsásd meg nekem, de helyetted is borzalmas, és visszataszító lelkiismeret-furdalás gyötör, mert attól félek elárultam beléd vetett hűségem, és örökkévaló érzelmeimet!

ANNA Ne mondd ezt! Nálad hűségesebb, áldozatkészebb, önzetlenebb halandót nem ismerek!

KORNÉL Tudod, az lehet a baj, hogy nem értek az élet pofonjaihoz: hogy hogyan szálljak szembe önző próbatételeim vállaimat nyomó súlyával, illetve a fokozatosan ölő infarktussal, melyet a gondok jelentenek!

ANNA De édesem! Ha látnád most magad (hozzásiet, és gyöngéden megfogja verejtékező kezét, belsőséges pillanat) Tudod, hogy én jóban-rosszban szívem kapuit csak egyedül neked kitártam, és soha nem hagyom, hogy keserű pesszimizmusod felülkerekedjen benned!

KORNÉL De kedvesem, hiszen magad mondtad már oly gyakorta: az ördögöt nem küldték, hanem bennünk lakik…

ANNA Igaz, hát persze! De ez még nem lehet elegendő indok arra, hogy tönkretegyünk egy kialakulófélben lévő, egyetemesebb életet, és a lehetőséget, hogy boldogok legyünk benne!

KORNÉL Akkor veled aludhatok ma este egyetlenem? Nehogy azt hidd, hogy megsérteni szeretném önálló lényed angyali varázsát, csupán te is tudod, hogy nagyon nyugtalanít a villámcsapás, és a mennydörgés!

ANNA Ne butáskodj már (előtörnek anyai ösztönei) Feküdj csak ide bátran mókuskám! Ne félj semmitől, nem harapok!

 

(Kornél kissé tétován, és bukdácsolva az ágy felett odafekszik csetlőn-botlón asszonya mellé)

 

KORNÉL Nem is tudod szívecske, mennyire sokat segítettél rajtam!

ANNA Tulajdonképpen nagyon jól megértem, hogy mit érzel… Akkor még más idők jártak… az ember most sokkal védtelenebb, s talán a kiszolgáltatottságában is ártatlanabb, és sebezhetőbb… hamarabb feladja eszméit, és elveit, ha nincs, aki megfogja a kezét… Minden más lett… ez olyan, mint egy időzített, egy kibiztosított felismerés a gyorsuló időben, melyet csak mi érzékelhetünk! Igazad van! Csak feküdjünk itt egymás mellett, a többit majd meglátjuk… Várj… kicsit betakargatlak kincsem! (gyengéden, anyain betakargatja)

KORNÉL Igazán tündéri vagy, és igazi felbecsülhetetlen kincs! Nézd, én tényleg sajnálom, hogy nem tudtalak eléggé megbecsülni! (mintha sírás fojtogatná)

ANNA Egyetlenem? Alszol

 

(hosszú csönd)

KORNÉL Megpróbáltam elaludni, amíg föl nem zavartál!

ANNA Szerettem volna kérdezni tőled valamit édesem! Hallod? Kornél! Szeretnék kérdezni!

KORNÉL De édesem tényleg nagyon fontos ez? Nem halaszthatnánk el holnapig?! (kicsit nyűgös, hogy felzavarták álmában)

ANNA Muszáj szívem, számomra ez feltétlen erkölcsi parancs: különben is veszettül dörömböl a szívem! Hallgasd csak! (kezével megfogja Kornél kezét, és a szívére teszi, érezni, hogy kicsit remeg a keze, miközben hallani a szívhangok erőteljes dobolásszerű zörejeit) Szerettél te egyáltalán saját magadon kívül valamit? Csak erre válaszolj nekem! Hallod, amit mondok?

KORNÉL Hallok mindent!

ANNA Elmentem veled az állásinterjúdra! Emlékszel, amikor úgy be voltál tojva, mint egy kisiskolás, aki már az első öt perc után összepisili a nadrágját! Elmentél, hogy munka után nézz, és én féltőn, és óvón mindig megfogtam a kezedet! Egy kiszuperált munkásszállón laktál, egy leprafészken, hogy egyedül megtudj, élni. Mindig is olyan munkát szerettél volna magadnak, ami szellemi kompetenciádat elősegítse. Talán ez lehetett az életelemed. Az a csinos, kis nyári ruha volt rajtam… Még most is beleborzongok, amikor úgy néztél rám, mint aki nyomban föl akar falni kiéhezett, és mohó szemeivel… Te szexis vadállat! Szőrös kis Tarzanom! Én megvártalak az előcsarnokban, és sok sikert kívántam örökkévaló csókkal. Tűsarkú cipőben voltam, mert azt gondoltam, ez majd felébreszti benned szunnyadó férfiasságod, és nem tévedtem sokat… kisfiúsan, és megszeppenten álltál ott, mint aki édesanyára várakozik! Mindig is a tüsi frizurát részesítetted előnyben, főleg a bombázó, kánikulai melegben. Csak profilból láthattam markáns arcéledet, de akkor nagyon tetszettél. Félszeg, és tétova voltál, de roppant udvarias, és gáláns! Mondd csak, akkor megfordult a fejedben, hogy együtt lehessünk?

KORNÉL Milyen inget vettem fel?

ANNA Arra már nem emlékszem! De hisz oly rég volt már!

KORNÉL Tévedsz! Igenis nagyon fontos lenne, hogy az emberek a kitágítható részletekből is építkezhessenek!

ANNA Ebben igazad lehet. Miért nem akarsz közelebb engedni magadhoz? Úgy eltávolodtál! (kicsit közelebb dörgölődzik hozzá az ágyban)

KORNÉL Nem tudom! S te ezért ne hibáztass! Sok a személyes problémám!

ANNA Két hét szabadságot vettem ki direkt miattad kis medvém! Már úgy hiányoztál nekem, mint az oxigén és a lélegzet együttvéve! (gyöngéden, és figyelmesen arcon csókolja)

KORNÉL (hirtelen kiugrik az ágyból, mint akit áram csípett meg) Elég volt, kérlek! Nagyon megfájdult a lábam! Kérlek, értsd meg! (jobb lábán műtéti forradás látszik, arcán torz vonásokkal kísért a fájdalom)  A fene vigye el! Nem bírom ki! (Járkál, kiabál) Túlzsúfolttá lett ez a szoba is! Az emlékek mindig visszatérnek, és fojtogatnak! Látod? Itt vannak! Itt a szobában.

ANNA De drágaságom! Nincsen semmi baj! Hogy juthatott ilyen butaság az eszedbe? (hitetlenkedve, és érthetetlenül körülnéz, de nem talál semmi szokatlant)

KORNÉL Jaj, angyalom, drága szentem! Arra kérnélek, hogy ezekkel a léleklátó, hatalmas barna szemeiddel lásd meg a dolgok mögötti összefüggéseket! Itt áll a hálószobán teljes közepén az ágyunkkal farkas szemezve az egész emlékkép. Bebújnak a fejembe, és belső hangok fölszaporodnak…

ANNA Szívem nem gondolod, hogy ez már klinikai eset!

KORNÉL Miért?! Hát te sem hallod?

ANNA Kornikám, kis gyerkőcöm! Ideje volna egy kis hancúrnak! (csábosan, sokat sejtetőn elmosolyodik)

KORNÉL Hagyd kérlek, abba ezt a baromságot, amikor fontosabb dolgokról van szó!

ANNA Imádni való szőrmókom szeretkezzünk már! Hiszen ez lenne a természetes kiválasztódás rendje!

KORNÉL Elég! – Kérlek, téged inkább beszélgessünk! (nyugodt, higgadt, rábeszélő stílussal)

 

(kopogtatnak)

 

ANNA Csak nem várunk még ide valakit éjnek évadán? Ki lehet az ilyenkor?!

KORNÉL Pszt! Csak csöndben! Hallgass! Egyetlen szót se! Megértetted?!

(minden lecsöndesedik, csupán a fokozott kopogás hallatszik)

 

ANNA Édesem! Az Istenke áldjon már meg, légy óvatos! (aggodalmaskodva tördeli a hattyú-finom kezeit)

 

(Kornél óvatosan lopakodva kilép az ágyból, megragadja a vasalódeszkára tett esernyőt, mintha fegyver volna)

 

KORNÉL Épp elég, ha én félek egyedül, egyetlenem! (még intenzívebben kopognak) Várj csak egy kicsit… Búj be az ágy alá, és maradj halálos csöndben!

ANNA De hát a saját házunkban csak nem fogunk bujkálni, mint az idegenek, vagy a száműzöttek?!

KORNÉL A fene vigye el, kérlek, most rögtön búj az ágy alá! Világos?!

ANNA Előbb-utóbb úgyis ki kell nyitnod azt a fránya ajtót! Egykönnyen nem hagyják abba!

 

(Kornél koncentráltan fülel, hallgatózik, azt remélni, hogy előbb-utóbb csak föladják majd a hiábavaló küzdelmet, és elmennek. Még mindig kopognak)

 

Talán már megint azok az átkozott Kovácsék, nem szívem?

KORNÉL Csak halkan angyalom! Te is tudod, mintha a tű sercenését is meg lehetne hallgatni, lélegzet visszafojtva…

(Kornél lopakodva az ajtóhoz megy, kezében fegyverként megfeszül az esernyőszár, ajtót nyit óvatosan, egy fürge, őzikeszemű lány álldogál tökéletes kiszolgáltatottságban az ajtóban, szemüveges, de mintha láthatatlanul viselné a szemüveget csupán gyönyörű ékkőszeme fényeskedik, egyébként közgazdász)

 

EDINA Már aludtatok? Hékások, ezt a lazsát! Még csak… Hú, most veszem csak észre (septiben karórájára pillant)  most veszem csak észre, már így elment az idő?!

KORNÉL Á! Ne is foglalkozz vele kedvesem, mindennapos dolgokhoz nincs közünk!

EDINA Bocsássatok meg, de világosságot láttam, és arra gondoltam, hogy…

KORNÉL De kérem kedvesem, az égadta világon semmi baj sincs ezzel, de ne álldogáljon már ott egy szál pongyolában, mert súlyosan fölfázhat, inkább fáradjon be… tessék csak egészen nyugodtan! Megenged egy kérdést? Kit tetszik keresni?

EDINA Hajnali három óra van… Én csak szerettem volna valakit megtalálni, akit már rég elvesztettem. Igazán ne haragudjatok, de csupán most értem ide… (mentegetőzik)

KORNÉL Igen kedves, de ha harapófogóval kell magácskából minden épkézláb mondatot elővarázsolni az senkinek se használ.

(Kornél kevéske sikerrel megpróbálja törmelék magánéletüket megőrizni azzal, hogy egy hatalmas, hófehér lepedőt terít a nászi ágyra, és ezzel lefödi az ágy alatt kuporgó Annát)

 

EDINA Én tényleg nem szeretnék kellemetlenkedni!

KORNÉL Ugyan, ugyan! Hát, ha már így alakult, inkább ismerkedjünk!

EDINA Tényleg nem szeretném zavarni… látom hogy roppant elfoglaltak voltatok, míg eddig is elértem! De hol van a kedves ifi asszony? Nem látom őt sehol (kutatón körbetekint)

KORNÉL Nem is tudom pontosan, hogy hová tűnhetett, az előbb még itt tett-vett csábos kacérsággal illegette magát előttem, mert feltétlen gyermeket akart!

EDINA Ezt őszintén sajnálom. De bámulatos eredményre jutott manapság az orvostudomány. Bizonyára már ti is értesültetek a jótékony hatású lombikbébi programról, aminek áldott, termékeny hatásait már alig cirka három hét alatt látványosan ki lehet mutatni. (okoskodva)

KORNÉL Hogy gondolja kedves? Nekünk erre nincs pénzünk!

EDINA Nem is arra gondoltam! De manapság már egy hétvége alatt teljes embrió beültetést végeznek, csak türelmesnek kell lenni!

KORNÉL Nem is tudtam eddig a magam botor, és buta fejével, hogy pénz nélkül annyi mindent el lehet érni! (finoman ironizál)

EDINA Van jégszekrénye?

KORNÉL Kit tetszik meggyilkolni?

EDINA (körülnéz) Mintha a tárgyak is sikoltanának ebben a gyilkoló csöndben, mely őket körbeveszi!

KORNÉL Kedvesem önben egy költő vesztett el.

EDINA Mikor bújhatunk be az ágyba? (egyre érdeklődőbb)

KORNÉL (mintha félrenyelt volna, kellemetlenül fulladási roham jön rá)  Mi… tetszik… drága???

EDINA Talán nem talál eléggé vonzónak (jellemző pupillarezegtetéssel csábos pillantásokat vet rá)

KORNÉL De kérem kisasszonyka! Én nős ember vagyok, már nem tudok magamnak sem eléggé hazudni bizonyos kérdésekben! Valamikor még az asszonykámat is szerettem! (erélyesen, mint akit nem lehet megingatni)

EDINA Oh, hát attól tartok, hogy kihűlhetett a parázs, mert nekem eddig még soha nem mondtak nemet, és nem is utasítottak el! (megcirógatja finoman az arcát)

KORNÉL Fenéket! Magácska drága azt hiszi, hogy minden a szexualitás körül forog, mint az univerzum centrifugális pályáján a bolygó-kontinensek? Ez mind értelmetlen butaság! Az ember igaz megszületik, de csillapíthatatlan szeretet-éhséggel vajúdik anya placenta-gödreiből a világra, akár egy szőrös, lucskos poronty. Nyomják-húzzák, fogóval fogják a fejét, aztán egyszer hátha kijön. Össze van kaszabolva szerencsétlen feje, aztán kipottyan. Bőg, mint a gyárduda, visítozik, mint egy állat, aztán jönnek a természetes emberi szükségletek, és megint csak anyát hívná sikongatva, hisztériázva. Majd etetik, és fürdetik.

EDINA Bocsika! De nincs valami kajátok idebenn? Reggel óta egy jót nem ettem. (mintha egész másról beszélne)

ANNA Már bocsánat, de mégis hogy gondoltad, hogy éjnek évadán, és ráadásul mi etetni fogunk, mint valami bélpoklost?

EDINA Csupán csak a felebaráti szeretetetekre apelláltam! De ha nektek így kényelmesebb, van valahol nyitva valami éjjel-nappali bolt, ahol szerezhetek egy kis rágcsálnivalót?

ANNA Kíváncsivá teszel! (finom iróniával) Ezt megnézem magamnak! Ha tudsz egy boltot, ami hajnali három körül is nyitva áll a vásárlók előtt, megemelem előtted nem létező kalapomat!

 

(Kornél kimegy a konyhába, és megken egy vastag szeletű májkrémes kenyeret, visszajön, majd átnyújtja a gazdag feltétű szendvicset)

 

KORNÉL Tessék parancsoljon drága, ifjú hölgyem! Jó étvágyat! Látod drága Edinám!

EDINA Csak egy kis szolgálatkész alázat, és előrelátó erkölcs az, ami szükséges a nemesebb emberi gesztusoknak!

( Edina mohón falatozni kezd)

KORNÉL Ezzel ne haragudj, de nem érthetek egyet! Te jöttél ide kunyerálni!

 

(Edina félrenyelt egy aprócska falatkát, mert lilul a feje, Anna megszánja, mert tölt neki egy pohárka vizet)

 

EDINA Köszike szépen! Na, látod, tudsz te, ha akarsz kedves is lenni!

ANNA Csak ne bízd el magadat olyan nagyon!

KORNÉL (Edinához fordulva, bizalmasan) Nézze drága hölgyem! Én szeretem a feleségemet, de ez már túlmegy az aktuális szeretet, boldogság kitágítható határain. Mondja csak drága, meddig lehet szeretni teljesen igazán egy másik embert?

EDINA Hát én azt honnan tudnám?! Jókat kérdezel kedves Kornél!

KORNÉL A társadalmi berendezkedéssel gyakorlatilag mindig is voltak problémák! Már azóta, hogy az első emberpár lejött a fáról, és megszülettek a kicsinyesen gyilkolni is kész előítéletek, és beskatulyázások!

EDINA Ne haragudjál Kornél, de mégis mire gondoltál? (értetlenül mereszti rá szemeit)

KORNÉL Arra, hogy az első, mindent eldöntő, kozmikus találkozás utóhatása az, ha szervezetünkben az ősi ösztönök fölizzanak, és mint a vulkán ki is törnek. Érti? Úgy öleltük egymást, mint akik biztosan tudják magukról, hogy talán az utolsó perceket vétkezik együtt… ájulásig-bolondulásig rajongtam érte!

EDINA Hát akkor még mit hadovált itt össze a társadalmi berendezkedésről?

KORNÉL Hiszen pontosan ezt igyekszem magácskának is elmesélni. Nincs tökéletes férfi-asszony viszony, mert valaki mindig gyarlóvá, és esendővé lép elő, és vétkezik. Csak az számítana, mi hogyan tudná ezt megvallani, s tovább folytatni kibicsaklott életét!

EDINA Kornél ön biztosan sokat szeretett udvarolni, amíg fiatalosabb volt! Nem tévedek?

KORNÉL Már hogy én?! (meglepődik)

EDINA Vagy talán a temperamentumos asszonykája?

KORNÉL Nézze, amikor először láttam, meg sem akartam szólítani jóformán, mert hát egy ilyen semmirevaló alakkal, mint én is, csupán a nagyon kevés érdemben megmérhető kivételek randiznak!

EDINA De azért ne is tagadja le, hogy megpróbálta elképzelni, és magáévá tenni a adott kínálkozó helyzetet! Nem így volt?!

KORNÉL Hát bolond lehettem volna, de nem ragadtam meg az alkalmat!

EDINA (megtörli a szalvétába májkrémes kezecskéit) Nagyon köszönöm a finom vacsit! Istenien tud kenyeret szelni! (mint aki jóllakott, üldögél egy darabig)

 

(Kornél egy percre kimegy a hálóba, megnézi, hogy az ágy alatt kuporgó asszonyát, addig Edina nézelődik a szobában)

 

KORNÉL Drágám merre vagy?! (aggodalmasan letérdel, az ágy alatt keresgéli Annát, s nem is tudja, hogy az bebújt a sokkal kellemesebb ruhásszekrénybe) Hol vagy egyetlenem? (bizalmasan sugdolózik)

(Tompa, ám jól hallható hangok hallatszanak a szekrényből, Kornél tesz néhány lépest, és óvatosan kitárja a szekrény ajtaját, ahol Anna eddig kellemesen elvolt)

 

KORNÉL Jaj egyetlenem! Most mihez kezdjünk ezzel a kis némberrel, mondd csak?! (belsőségesen átöleli)

ANNA Egyáltalán mi a fenének hívtad be?! (neheztel)

KORNÉL Akkor még magam is úgy hittem, hogy alig fél órácska múlva, ha jóllakott, majd szépen elmegy innen, de most arra kell rájönnöm, hogy még feltett szándéka, hogy az éjszaka második felét is nálunk tölti!

ANNA Akkor jogosan adódik az egyszerű kérdés: Miért nem szabadulsz meg tőle?

KORNÉL Nem ismerheted eléggé a dolgok összefüggéseit, és különben is megsajnáltam!

ANNA Hát, ha te nem édes uracskám, akkor majd én! (készül rá, hogy cselekvésre szánja el magát, de a férfi visszatartja, és meg is állítja)

KORNÉL De hát aranyszívem! Csak nem fogunk mind a ketten ostoba gyerekcsínyeken törni a fejünket, ráadásul javában már éjjel?

ANNA Akkor mit javasolsz, mit tegyünk? Hallgatlak? Talán még soha sem voltam ennyire kíváncsi a véleményedre! Látod, a lábam is belereszket, hogy meghallgathassalak téged! (cinikus, ironikus)

KORNÉL Kérlek drágám! Te is nagyon jól tudod, hogy az ilyesmit komolyan kell venni!

 

(föláll párszor össze-vissza járkál a szobában)

 

Tegyük fel, hogy van itthon egy kis égetett aperitifnek fönntartott szeszes ital, de hozhatok esetleg pezsgőt is – attól majd jól berúgik, és aztán szépen másnap reggelig nyugtunk lesz, hiszen úgy fog aludni, mint a kisangyal. Mi szólsz? Szerintem sokkal briliánsabb ötlet, mint a te ostobácska gyilkososdid!

ANNA Azért valld csak meg, hogy az se lenne egészen képtelen, és abszurd ötlet!

KORNÉL Nem, hát persze, hogy nem…

EDINA Á! Azt hittem, hogy ti már rég lefeküdtetek! (benéz a hálószoba ajtón, majd kicsit beljebb megy, mint egy lelkes vendég, akit meghívtak, de akire nem voltak fölkészülve) Mit csináltok, mondjátok csak?

ANNA Szerinted? Éppen társasozunk! És roppant jól szórakozunk! (gúnyosan, csipkelődve)

EDINA …Esetleg beszállhatnék én is, mert még nem tudok elaludni, és itt sokkal békésebb a hangulat, és fesztelenség tartalma lobog a levegőben, mint a másik kietlenebb, lakatlanabb szobában.

KORNÉL Üljön csak le drága, ifjú hölgyem! Mondjuk ide a karosszékbe! Várjon csak, hozok magácskának egy kényelmesebb párnát!

 

(Kornél feláll, és hoz egy kényelmesebb párnát neki, miközben Anna féltékenyen mustrálja, mit eszelhetett már megint ki az ura)

ANNA azt hiszem, hogy éppen eléget kapott már a mi ifjú, és rokonszenves vendégünk az állandósított kényeztetésből, nem gondolod?! Épp itt az ideje, hogy folytassuk a megkezdett játékot.

EDINA Hát ez csuda jó! (párszor ujjongva tör ki)

 

(Kornél megfogja a nagy társas táblát és középre teszi, hogy mindenki könnyűszerrel elérje, ha dobni akar, vagy lépni, kedveskedve egy dobókockát nyújt át Edinának)

 

KORNÉL Parancsoljon kedveském! (odaadja Edinának a dobókockákat)

EDINA Igazán köszönöm! Ez aztán hátborzongatóan izgalmas!

ANNA (sokat sejtetően) El se hinné kedves, hogy mennyire…

KORNÉL Nem az a baj, ha az ember játszik, sokkal inkább az adott játékosok hozzáállása számít csak igazán, míg kitart a játék!

EDINA Hát ez nagyon jó! Éljen a játék!

KORNÉL Tudja kedves, az egész egy bizonytalan szituáció, amibe az ember egyszer csak belekényszerül, és egyszerre csak megtörténik a totális csalódás állapota! Olyan ez, mint… már nem is tudom… talán a szeretet-önzőségünkben felnevelt testünk egyetemes biológiája, mely szinte már ösztönöktől áthatott, és maga vezérelt. És mégis van benne valami tudatos érzékelhetőség! De már a felszín alatt a mélyben lenn a titkok megfejtése, a rejtélyek kibogozása áll… mint egy bűntény, melynek ismeretlen, és tán épp ezért homályba vesző szálait föl kell határozott időre minél hatékonyabban, és célszerűbben deríteni! Az emberi lelkiismeret is becsapható, de csak akkor, ha az ember tudatosan átengedi magát hozzá, hogy teljesen becsaphatóvá válhassék! Az emberi lelkek megmagyarázhatatlan, és mindig is különös dolgok, folyamatok láncolatai voltak. Talán a párkapcsolatok is éppen ennyire bonyolult, ugyanakkor kristálytisztán letisztult mechanizmusok, melyeket legfeljebb csupán még a mindenkori beszámítható, emberi elme sejthet talán igazán… (magában elgondolkozik, lehajtja fejét, mintha egy belső monológot mondana)

ANNA Feleslegesen szenvedteted magad ezekkel a bagatell kérdésekkel drágám! Csak gyötröd, gyötröd az agyad, és közben nem jutsz el sehová!

KORNÉL Drága, ifjú hölgyem! Az ön véleményét is nagyon szívesen meghallgatnám, hogy tudjam magácska, mint vélekedik a dolgok menetéről? (odafordult Edinához)

EDINA Már hogy én?! (körbenéz a szobában)

ANNA igen, aranyom! Magácska! Miért van itt a szobában még valaki?

KORNÉL Szerintem az összefüggések itt megrekednek, és pontosan azért, mert az emberek többsége legalább annyira fontosnak tartja a szexuális kapcsolatokat, mint az eredeti együttlét egyetemesen kitágítható szabályait!

ANNA Mondd csak, szívem? Te ezt a sok magadba pumpált zagyvaságot mind elhiszed? Szerintem komplett balgaság! A legfontosabb dolog, ha már egyszer párkapcsolatra szerződtek egymással az adott felek, akkor szépen, a fokozatosság türelmes kívánságaként haladhassanak a szexualitásban is. Vagy nem?!

EDINA Azt hallottam, hogy például Amszterdam külkerületeiben, ahol előszeretettel foglalkoztatnak örömlányokat, az ember befizeti, letejelni az adott zsét, és utána – persze, ha tud angolul, és ismeri a nemzetközi nyelvjárást -, akkor az adott szolgáltató hölgyike még beszélget is vele! Aztán, akivel kialakult egyszer már a test, és a lélek hullámhosszának kölcsönös állapota azzal megtörténik az adott dolog!

KORNÉL No de kérem szépen drága, ifjú hölgyem! Mégis nem elhamarkodott az imént tett kissé olcsó kijelentése?!

ANNA Meglehet…

EDINA Ugyan kérem! Csak nem azt akarjátok nekem bemesélni, mint átmenetileg átutazó vendégeteknek, hogy ti még sohasem kísértettétek meg önző, saját testeket? Nevetségesek vagytok!

KORNÉL Látja drágám, az meglehet, sőt nem is kizárható ok! De ami fontos elveink örökletes, és egyetemes feladása sohasem szerepelt, mint megkísérelhető vállalkozás célkitűzéseink között. Tudja drága – ha már itt tartunk -, az intézményesített kapcsolat is valamilyen már előre berendezett kapcsolati formula! Egészen más, ha teszem azt, kegyed önként megadja magát a test esendő, és gyarlóságában vétkező igényeinek, mint azok a cifra bagatell-mohó ösztönök, melyekkel naponta kábítanak bennünket! Nem érti igaz?!

EDINA Ezzel én megmondom neked sohasem törődtem!

ANNA Miért nem vagyok meglepve! (gúnyosan)

KORNÉL Itt kérem nincsen győztes-vesztes elcsépelt, poroszos terminológia! Amíg itt beszélgettünk akár még nyugodtan ágyba is bújhattunk volna egészen nyugodtan így hármasban!

EDINA Ezt kérem, ne hidd! De fölfrissülhetnék a fürdőszobában? (kacérkodón villogtatni kezdi előtte kilátszódó vállait a háló pongyolájából)

KORNÉL Hát hogyne! Hogy kérdezhet ilyen mérvű kis butaságot?

 

(Föláll, és megmutatja merre van a fürdő közbe benyúl a szekrénybe ahol a törölközőket tartják, és kivesz egy tisztát, odaadja neki)

 

EDINA megköszönöm a kedvességed…

KORNÉL (Bemegy a hálóba, és tisztességesen eltakarítja az ágy alatti kisebb életmaradványokat) No, hát életem! Ezt is elrendeztük, nem igaz?

ANNA De szívem, hát mit ne mondjak! Egyszerűen pompásan! Hogy neked mekkora géniusz eszed van! Hát le a kalappal! Ha már így szoba hoztad a közös alvási teóriád, akkor már miért nem hívtad meg, hogy fürödjünk le közösen, micsoda erotikus fantázia lett volna! magában kuncog)  

KORNÉL Elvégre sok dolgot láttam már megélt éltemben… (sokat sejtetően mosolyog)

ANNA Drágám, Kornél! Tudod, hogy én nagyon szeretlek téged.

KORNÉL Jó, jó drágaságom! Majd ezt még megbeszéljük, csak ennek az éjszakának lenne már egyszer végleg vége! (sürgetőbben)

ANNA Én még most is beleborzongok, és erősen liftezik a gyomrom, és lúdbőrösen megremegek, ha csak smaragdzöld szemeibe nézhetek. Elborít valami megmagyarázhatatlan, különösen fölizgató, izzó vulkáni hullám, mintha álmaim tengerén lubickolnék veled… Emlékszem az egyetemen ültem talán éppen az aulában, a nagyszünetben, abban a csinos nyárias ruhában voltam tudhatod… s te már akkor is lélegzetelállító szerelmes verseket komponáltál csak nekem egyedül, mert megbabonázott, és fogvatartott macska-tekintetem… Emlékszel még, te fogalmaztál később így! Jöttél, és szerénykedve odaadtad szarvashibás kézirataid. Már akkor beleremegtek félszeg térdeim… Megfulladtam, ha közelebb akartál volna jönni. Kettőnk között feszült egy második belső tér igézete… Emlékszel, amikor fölvetted azt a dalmatás, bocis termo pulcsidat… és én erős, és már akkor széles vállaid gödrébe borultam megadón, de te mégsem árultál el, inkább megértőn babusgattál…

KORNÉL Istenem, az emlékek! Mindig rabul ejtik, és megfogják az emberi elmét kicsit önző kiszolgáltatottságukkal…

ANNA Nem tudom, hogy benned egy filozófus, vagy egy bölcselme vesztett el?

KORNÉL Látod, ez még megfejtésre vár!

ANNA Éppen azt szeretném elmagyarázni szívecském, hogy az egész belsőm valósággal felizzik, és megremeg, ha csak hallhatom bársonyos, és szép zengésű hangodat! Egyszerűen már a gondolattól is bizsergek. Én nem tehetek erről édesem! Tudnod illenék, hogy nagyon kívánlak a nap minden órájában, és percében.

KORNÉL Nézd drágám! Kétségtelen, hogy te vagy a földkerekségen az a bizonyos, és igazi, rendkívüli nő, akivel legszívesebben, vagyok, és aki az összes flinci-flanci rigolyámat, és hóbortjaimat makacsul elviseled, de nem gondolod életem, hogy vannak a szexuális kapcsolatoknál fontosabb dolgok is! Mi a véleményed például a munkanélküliségről? (szemlátomást érdeklődő, kutató pillantást vet rá)

ANNA De aranyom! Hát mit izgasson ez engem, amikor én a szívemet öntöm eléd, és akkor te meg így viselkedsz!

KORNÉL Kérlek, bocsáss meg! Talán azért történt mindez, mert túlságosan ragaszkodtam a saját önző gyermeki énemhez, és az ezzel járó kötelesség szolgálatához. Talán csak igazán a gyerekek érthetik meg, hogy mit is jelent az önfeledt, játékközpontú boldogság. (elgondolkodik)

ANNA Kérlek, de mondd ezt! Mi igyekeztünk normálisan élni!

KORNÉL Hát igen! (megcsóválja a fejét)  Igyekeztünk… Neked mit jelent ez az egyszerű szó?

ANNA Hát azt, hogy a kölcsönös egyetértés nevében kikényszerítettük magunkból is a boldogságot!

KORNÉL Már megbocsáss áldott asszonykám, de ezt úgy értsem, hogy a kikényszerített boldogság a megerőszakolás egyik lehetséges formája?

ANNA Beszélj csak nyugodtan, amit akarsz! Én akkor is úgy fogadtalak el, ahogy vagy! (gyöngéden fölhajol arcáig, és megpuszilja)

KORNÉL Látod édesem, ez minden szempontból dicséretes!

ANNA Édesem! Mit szólnál hozzá, ha újrakezdenénk? Elmennék kettesben valami hangulatos, meleg helyre! Ahol a forró homokban benne a vérvörös naplementében egész nap csak szeretkeznénk, és szerelmeskednénk…

KORNÉL Szívem! És ki fogja kifizetni a közös költséget, és a rezsit?

ANNA Jaj, már megint komolytalankodsz?! (enyhén bosszús)

KORNÉL Életem! Nem te emlegetted már az édesanyád előtt is kissé méltatlankodással, hogy az urad nem száll le a valóság talajára! Hát tessék, most itt vagyok! Realistává vedlettem!

ANNA Mondd meg az igazat! Ki ez a nőcske? (mint aki számon kér)

KORNÉL Szerinted én tudhatom? Ugyanúgy fogalmam sincs róla, mint neked!

ANNA Most zuhanyozik!

KORNÉL Hát aztán! Ha megkívánta a forró vizet!

ANNA Mondd csak neked nincs olyan deja' vu érzésed, mintha ez felhívás lenne egy ócska keringőre?

KORNÉL Beszélsz édesem bolondokat!

ANNA Nem gondolod, ha egy ilyen kis szűzlány fruska éjnek évadán belibben egy tisztes otthonba, akkor az nyilván jelent valamit?! (gondolkodóba esik)  

KORNÉL Hát ez meg mit akarjon jelenteni?

ANNA Úgy rakta a lábfejét maga elé művészi módon, mint egy kis örömlány.

KORNÉL Bogaram! Ugye már számtalanszor megbeszéltük, hogy nem esünk bele a bagatell közönségességek ócska hibájába! Igaz?! Emlékszem, úgy kamasz lehettem, és éppen a gimnáziumban lementünk egy vadregényes kirándulásra az Északi-középhegységbe. Én az osztálytársaimmal mentem, és már akkor megtetszett az egyik őzikeszemű angyalocska Krisztinácska, tizennyolc éves már elmúlt, de azok a hamisíthatatlanul csillogó, ragyogó, fényes, barna szemek, ahogy ketten táncoltunk később a kulturális otthonban a csárdás táncot, és ahogy átfogtam nádszál derekát… És, a mennyország mosolya, megfizethetetlen…

ANNA Hát nem arról volt szó, hogy engem szeretsz halhatatlanul?! (tágra mereszti gyönyörű szemeit)

KORNÉL De életem! Hát az emlékeknek pontosan ez lenne a szerepe, hogy megszépítsék a nyers, és könyörtelen valóságot!

ANNA Egy hazug dög vagy! Vedd ezt tudomásul! És ha nekem még egyszer csak jópofáskodni mersz ezzel a kis lotyószármazékkal hát akkor móresre foglak tanítani, és elnadrágollak!

 

(Edina kellemesen letusolt a zuhany alatt, és most törülközővel a fején, mint egy császárné, és törölközővel a testén visszajön)

 

EDINA Bocsika, elfelejtettem hová is rakhattam a ruháimat! Nem láttátok véletlenül gyerekek? (kissé tanácstalanul néz körbe párszor)

ANNA Jó volt a fürdő kedves Edina? (látszik rajta, hogy türtőztetnie kell magát)

EDINA Kitűnő (Annához fordulva) Egyszerűen kellemes, és fenomenális, ha szabad ezt mondanom! Bocsánat, de már annyira hiányzott a jó meleg zuhany érzése, mint az anyatej. (fáradt, kellemes zsibbadtsággal leereszkedik egy székre)

KORNÉL Csak egészen nyugodtan helyezze magát kényelembe drága, mintha csak itthon volna! (kedves ajánlkozik, miközben Anna szúrós szemekkel mustrálja)

ANNA Tölthetek önnek egy kis Sangriát? Most hoztuk a nyári vakáció ideje alatt Spanyol honból!

 

(kibontja a termetes üveget, poharakba tölt, mint egy pincérnő)

 

EDINA Oh! Ez aztán a valódi kellemes meglepetés! Honnan tudtátok? Ki mondta meg? Tudjátok nagy Sangria rajongó vagyok! Csak arra figyeljetek kérlek titeket, hogy ne hagyjátok, hogy sokat igyak, mert attól kacér leszek, és tüzes! (csábos szempilla villogtatás következik)

ANNA Tessék csak! (szándékosan jó sokat tölt a poharába)

EDINA Kérlek ez egy kicsit sok! De hát, ha már ennyire kedvesen ragaszkodtok hozzá! (mint egy vérbeli zugivó, azonnal fölhajtja a szeszt, ami perceken belül átjárja, és bizsergetőn fel is melegíti) Úgy is felejtésre van szükségem, mert a mostani pasim is kilépett ebből az izgága, elhibázott életemből!

 

(poharát az asztalra teszi, ezzel jelez, ha gondolják tölthetnek még. Kornél veszi át az üveget, és csak pár kortyot adagol)

ANNA De szívem! Pont most akarsz minket a takarékosság leckéjére oktatni? Tölt csak nyugodtan, én akkor sem sértődöm meg!

EDINA (szájához emeli a poharat) Van valami kölcsönös megvezettetés az egészben nem?! Hogy az ember önszántából, mert feltétlen, és önzetlen bizalommal fűződik a másikhoz, már nyomban kitárulkozik, és teljes szívével odaadja magát valakinek! Idősebb is volt nálam az igaz, de csupán hat, vagy legfeljebb hét évvel… Most már úgy látom, hogy nagy hiba volt… nem akart tőlem gyereket! Értitek ezt! Minden pasi egy rohadék! Csak a farkuk jelezhet nekik, mint egy kibiztosított iránytű, semmi más! (látszik, hogy megviseli, mert elpityeredik. Kornél gálánsan gyorsan zsebkendőt nyújt neki)

KORNÉL Ugyan kedvesem, no, ne szégyellje magát! Ez bárkivel előfordulhat! Szeretni, és szerelembe esni az én véleményem szerint nem bűn. A megbocsáthatatlan szándék sokkal inkább talán ott kezdődhet, ha nem szerettünk viszont!

ANNA No hát erre inni kell! Igaz-e?! (készségesen továbbra is nyújtja Edina felé a teli szeszes poharat)

EDINA Aranyos, kedves emberekkel hozott össze engem a sors, már látom! De kérlek szépen, ne itassatok le, mert már állni sincsen semmi kedvem! Képzeljétek én voltam a családban az egyetlen aggszűz! Bizony ám! Direkt sört vettem annak a senkiházi tuskónak, mert azt szerette, no meg a töménytelenül sok, és haszontalan cigarettát. Valamilyen marketingigazgató volt, aki egyszer csak hirtelen elcsábult. Semmit sem szólt. Hazajött, összeszorított indulatokkal berúgta a bejárati ajtót, és elkezdett ütlegelni! A szemét, mocsok! Hát hogy lehet egy törékeny hölgyet megütni, ilyen alattomosan, és galádul?! Úgy szerettem volna megérteni ezt a barmot, hogy miért csinálta?… Beszélgetni vele, legalább egy kicsit. Szerintem már akkor be volt rúgva, mert nem szólt, nem kérdezett, csak egyszerűen pofon vágott méghozzá jó nagy svunggal! – Mégis imádtam azt a nagy, robosztus testét, ahogy medve módjára morgott, ha éjjel álmodott, és fekvés közben nem ritkán megesett, hogy majdnem agyon is nyomott! Kipréselte belőlem a maradék nőiességemet is, ha nem vigyázok! – Hogy miért mondom most nektek ezeket?! Jó kérdés! Csak úgy kibukott!

KORNÉL Nem baj drága, beszéljen csak nyugodtan! Minket úgyse tud már zavarba hozni!

EDINA De hát én is kifinomult hölgy vagyok. S mi főbb ember, aki küzd az esendőség, és a gyarlóság ösztöneivel. Ne haragudjatok, de az emberek életéből szüntelen önzőséggel, és belátható, kölcsönös kötekedésekkel mindig hiányzik valami megfoghatatlan, elérhetetlen valami! Talán egy érzés… igen talán egy hullám, amit bátran meglovagolhatunk, mert érezzük azt, hogy sodor, és visz minket magával szabadon, és amire bátran rábíznánk akár még a saját életünket is!

ANNA De Edina! Ha minden ember ennyire őszinte, és belátó lenne, mint most magácska, akkor nem volna szükség a lelkiismeret ősi szavára, ami mindenkiben fel kellene, hogy ébredjen a hamu alól.

EDINA Nézzétek! Egy harminckét éves hölgynek, azért már lehetne annyi sütnivalója, hogy végre megállapodhasson, és családot is alapíthasson: hogy úgy mondjam ez a nőiesség egyik meghatározott, és ellenállhatatlan szakmai, és csábító kötelessége! A társadalom csak addig törődik a tagjaival, ameddig azok, akik még egyáltalán termelnek valamit hasznot tud belőlük húzni! (felugrik) Heuréka! Megtaláltam! Azért az első jött mentel mégsem fogok ágyra menni, azért én sem adom magamat ennyire könnyedén, de ha megtennétek nekem azt az apró, kis csekélységet, hogy amíg itt vagyok, kerítenétek nekem valakit, akiben megláthatnám eljövendő gyermekeim apját, és hűséges sorstársamat!

KORNÉL De kedvesem! Hát nem most tetszett említeni, hogy a világ folyamatos ellentétes, és mágneses mozgásoknak van kitéve?!

EDINA Szerintem a világ legtermészetesebb alapdolga, hogy az ember találjon egy megbízható, lehetőleg becsületes valakit, akinek bátran, elszántan, és hűséggel odaadhatja magát! Ma már ezt így látom! (elgondolkozva)  Bocsánat… Nem szerettem volna kellemetlenkedni!

ANNA Engem momentán cseppet sem zavar! Hát téged Kornika? (Kornélhoz fordulva)

KORNÉL De hát kérlek! Ha a kis hölgynek így megfelel (könnyelműen legyint)

ANNA Szerinted minden rendben van ennek a nőnek a mentális állapotával? Kicsit búvalbéleltnek látom! Hát te?

KORNÉL Én nem vettem észre rajta semmi változást! Nem is értem tubicám, miért kell neked mindig álomképeket hajkurásznod, és fölfújni a dolgokat?

ANNA …De hát édesem, egyetlenem a létezésben! Nem akarsz rajtam segíteni?! (esedezőn, kérlelve)  

KORNÉL Áldott kedvesem! Hiszen azzal, hogy most még együtt lehetünk, szerintem a kölcsönösség rokonszenves módján önmagunkat is segélyezzük valamilyen szinten! Vagy nem?!

ANNA Te kis huncut piszok! Látod ez a másik vonzó tulajdonságod, ami miatt megszerettelek! (gyengéden hozzá akar bújni)

KORNÉL Szívem én téged is szeretlek! De édesanyámhoz még most is ragaszkodom, ha megengeded!

ANNA Bocsáss meg, hogy fájdalmas emlékeket szakítottam fel benned!

KORNÉL De édesem! Előbb, vagy utóbb minden fájdalommal farkasszemezni kényszerül esendőségében az Ember! Még most is, hogy annyi éve meghalt szinte minden pillanatban, mint egy erős, mágneses kötelék jobban gondolok, és vonzódom hozzá, mint valaha. Mindig mellettem állt a sorsfordító bajok idényén, és soha nem engedte meg azt a felelőtlen könnyelműséget, hogy elengedje a kezemet, tudod még akkor sem, amikor betöltöttem a harmincat!

ANNA Biztosan ő is azt szeretné, hogy én is fogjam, és szorongassam kezedet! (bátorítóan megfogja Kornél kezét)

KORNÉL Tudhatod jól, hogy úgy szeretett, és tisztelt téged valósággal, mintha csak a saját lánya lennél.

ANNA Drágám! Szeretnék valamit megkérdezni. S remélem, hogy kimerítő választ is kaphatok majd egyszer.

KORNÉL Tudhatod, hogy egymás között nincsenek titkaink, hisz akkor ez nem lenne egy őszinte kapcsolat. Vagy tévednék?

ANNA Nem, hát persze, hogy nem.

KORNÉL Na ugye! Hát tessék csak, parancsolj velem! Hallgatlak.

ANNA Szeretjük mi egymást úgy szenvedélyesen, és igazán, vagy csupán két elfuserált viaszbábuk vagyunk egymás mellett külön berendezkedett világok mentén?

KORNÉL Nézd bogaram! Te mindent megtettél, ami emberileg egyáltalán megtehető volt, és én is, viszont én már előre igyekeztem téged is figyelmeztetni, hogy enyhén betegeskedő, és rossz fizikai állapotú vagyok! Ami nem megy, azt szerintem is felesleges erőltetni.

ANNA Ne haragudj szívem, de most elvesztettem a fonalat… Itt vagyunk egymásnak, hát mi kellhet még? Tudhatod, hogy én mindenáron akartam volna egy áldott csöppséget, akit majd együtt felnevelhetünk, és aki talán majd abban a csodában is részeltet minket, hogy soha többet nem maradunk egyedül, főként öregségünkre! De hidd el nekem, hogy nem ment… (megilletődötten szipog)   

KORNÉL Megkérhetlek valamire?

ANNA Szívem tudhatod érted akármit! Az életemet már így is csak neked adtam…

 

(Zokogás, csönd.)

 

KORNÉL Kicsim, annyira becsüllek, tisztellek, és felnézek rád, most ezekben a pillanatokban talán leginkább, hogy így keményen megvalljuk egymásnak önző hibáinkat, és stigmavétkes bűneinket, hogy még jobban szeretlek, csak…

ANNA De mondd csak meg, ugyan mit veszíthetek még…

KORNÉL A legjobb barátom vagy! Tudod nekem mindig is az volt az alapelvem, és ebből nem engedtem életem során egyszer se, hogy az ember előbb építse fel az őszinte, bizalmas, és feltétlen hűséges barátság alapköveit, és szikla tartóoszlopait, és miután feltételek nélkül bíznak egymásban, és el is fogadják, egymás jöhet az adott kapcsolat mélyebb, tartalmasabb szintre emelése. Csak tudod, azt gondoltam én lehetek mindig a hibás, és bűnbak, mert valahányszor csak próbálkoztam, mindig rossz helyen voltam, és a legrosszabb időben…

ANNA De életem! (gyöngéden megcsókolja a kezét, babusgatja, tenyeréhez érinti ajkait) Tudod, hogy ez engem sohasem érdekelt! S hogy halhatatlan érzéseink ezt a csapást is bátran átvészelhetik, csak meg kellene próbálnunk felállni együttes lelkierővel a sárgaföldről.

KORNÉL Már nem biztos, hogy akarom! De érted életemet is bátran feláldoznám.

ANNA Jaj, kis mackóm! Gyere búj csak ide mellém nyugodtan! Emlékszel még, amikor titkosan egymáshoz értünk, és megpróbáltuk, mint a tapasztalatlan, hős szerelmesek bejárni egymás biológiai testtájait; egyszerre izgatott, és bizsergetett minket az izzó, és tovább fokozható félelem előszele, hogy kölcsönös fájdalmat okozunk, de mégis karakán elszántsággal dacoltunk vele. Emlékszel még?

KORNÉL Halhatatlan Kedvesem! Hát lehet azt elfelejteni?! Úgy ittam csókjaid, mint bűvös nektárt, mint a folyékony és édes lépes mézet. S ajkaid áldott, szenvedélyes fohásza, ahogy megadón, és gyengéden számra tetted lángoló szád ívelt kis gödreit… A mindenséget éltük át abban a varázslatos, egyetlen pillanatban, ezt soha el ne feledd!

 

(Két öregasszony jön be; látszólag fontoskodva, Dóra, és Flóra. Madammeoknak vannak felöltözve, kissé rittyentősen. Mindketten egy-egy retikült hurcolásznak magukkal, melyet úgy dédelgetnek, akár személyes kincsüket. Kornél, és Anna megbámulja őket. Kornél kissé szégyenkezve az intim, és meghitt pillanatból fölocsúdva tápászkodik fel. Flóra Annára néz, majd vissza Dórára, és meglepetésében észre sem veszi, hogy összetört egy vázát.)

 

FLÓRA No lám, no lám. Hát itt vannak a turbékoló párocskák, nemde? Nézd csak Dórikám. Vonszold már ide azt az a kipárnázott fertályodat drágám!

DÓRA Már megbocsáss, de így viselkedni ezek előtt a finom népek előtt! Van is eszedbe! Ide finomabb modor kell, és polgári jellemvonás egy kis ritka kifinomultsággal megspékelve! Világos?!

FLÓRA Hát szerintem ez a hölgyike tiszta az anyja! Te mit mondasz Flórám?! Ugye szerinted is beigazolódtak a meglátásaim?

DÓRA Hát kérlek drágám! Az nem kétséges! Nem is lehetne tréfásabb kedvű az élettani biológiai örökség, mely ebben az asszonykában is minden bizonnyal testet öltött.

FLÓRA Emlékszel, hogy lovagolt még anno Bazsó bácsi derekán, mert azt hitte a vén hiéna is igásló! Istenem, hogy szerette a ravasz rókaképű ezt a gyereket, mintha a sajátja lett volna.  Egyszerűen most káprázatos nővé cseperedett nem igaz?! (Dórához)  Szinte rá sem lehet ismerni!

DÓRA Édes egy Annácskám! Volna egy roppant, és nagyon egyszerű kérdésem tehozzád: Miért nem rúgod ki a hites uradat, ha már semmi közötök sincsen egymáshoz?

ANNA Ne legyenek ennyire galádok! Maguk kedveskéim ehhez nem értenek, s különben is maguknak ehhez aztán már végleg semmi közük sincs! (Nórához)

FLÓRA No, nézd csak! Hát ennek meg hogy felvágták a nyelvét! Mégis csak szorult beléd egy kis tartás kisanyám! Hát nézze meg az ember! Én mondom, csak áltassátok még egymást egy pár évig, amíg ilyen magunkhoz hasonló kriptaszökevények nem lesztek, mint mi, akkor majd magatok is megtudjátok, hol lakik az atyaisten!

DÓRA (az apró ládikából kivesz egy szépséges porcelánbabát, és odaadja Annának)  Ezt neked hoztuk.

ANNA (örömtelin meghatódik) Nekem?! Ezt komolyan mondjátok?!

FLÓRA (Dórához) Hát nem megmondtam neked, hogy nem fogja majd elhinni!

DÓRA Jaj, az ég szerelmére! Ne értetlenkedj már annyit, te lány! Hát persze, hogy te kapod, hiszen felnőtt virágszál lettél! Mikor is volt, amikor még utoljára látunk? (befelé mereng, gondolkozik)  Ha jól emlékszem… Igen azt hiszem, hogy megvan annak már jó húsz-huszonöt éve is, igaz Flórácska?

FLÓRA Én pedig hányszor megmondtam neked, hogy soha többet ne szólíts Flórácskának! Vedd tudomásul, hogy kiköveteltem magamnak, hogy rendes nevem legyen! Az anyám is Flórának hívott, hát tanuld meg, hogy így szólíts! (kissé feldúlt, és mérges)

DÓRA De addig is! Mit kell mondani a jó kislánynak? (odatartja megviselt, ráncosodó arcát)  Kaphatok tőled, egy puszit, bogaram?

ANNA (kényszeredetten) Persze természetesen, amennyit csak parancsolni tetszik! (lehajol, és megpuszilja két oldalról)

FLÓRA Látom már, hogy a családban ki viselte az aggszűz címet!

DÓRA Hát ezt most rögtön szívd vissza, te olcsó némber, mert ha nem leteremtelek, mint a taxiórát! (Összemarakodnak)

FLÓRA Te voltál mindig a jó kislány, az eminens tanuló, aki mindent percre pontosan megcsinált! És most? Nézz csak magadra! Számkivetett, bukott ember vagy! Hát mi hajt még előbbre téged mi?! (kicsit megcibálja a haját)

DÓRA Látnom kellett ezt a már ifjú hölgyet, akit egykoron én pesztráltam az otthonában! Hát ezért volt célja az életemnek! De nehogy azt hidd, hogy majd önkéntes alapon le fogok róla mondani! Hát nem! Harcolok a jogaimért, ha kell, és legázolok, eltaposok bárkit, aki ezzel ellentétesen mást mondd! (Ő is meghúzza egyszer társnője haját)

KORNÉL No, de drága, derék hölgyeim! Hát szabad ezt csinálni egy tisztességes otthonba, ahol erőszakmentesen történtek mindig is a dolgok?! Kérem ez egy rendezett középosztálybeli családi, szerelmi fészek lenne! Mi nem szoktunk így viselkedni! Megkérném önöket, hogyha nézeteltérésük van egymással, azt inkább tágasabb körülmények között, és lehetőleg odakint vitassák meg!

FLÓRA Mit fecsegsz te itt fiacskám? Hát vedd tudomásul, hogy te még az anyád ölében henteregtél, amikor én már legalább száz, vagy annál több birkát is megkopasztottam a tág mezőn! Te merészelsz nekem itt csicseregni, mi?! Befogod te mindjárt azt a szélesre tárt bagólesődet! (mintha egyenesen feléje tartana, fenyegetőzve)  

DÓRA (Nórához) Elég volt a gyilkos fenyegetőzésekből Flórika! Hát nem látod, hogy ez a szerencsétlen teljesen összecsinálta magát, és tökéletesen megijedt a bosszúálló haragodtól? Légy szíves, és ha már ide keveredtünk próbáljuk magunkra erőszakolni a kulturált együttélés kölcsönös, és kellemes szabályait! (hátradől az egyik karosszékben) Mondjátok csak tündéreim! Nincs nálatok egy kis könnyed itóka? Lehet pálinka, vagy pirinyó is!

ANNA Ne haragudjanak a hölgyek, de itthon nem tartunk alkoholt, mert mi szigorúan absztinensek vagyunk!

FLÓRA (értetlenkedve töri a fejét) Hát az meg micsoda?!

ANNA Talán, ha többet tetszett volna olvasni szépirodalmat, vagy szakirodalmakat, akkor tudhatná kedves asszonyom, hogy az absztinens annyit tesz, mint: nem iszik szeszt! A köznyelvre lefordítva! (tudálékos)  

FLÓRA Szóval volt képed azt mondani, hogy én egy tudatlan tuskó, és analfabéta vagyok! (Dórához) Te ezek szándékosan ki akarnak velem kezdeni, és ezt én már nem állhatom!

DÓRA Dehogy is! Már miért akarnának! Hát nem látod, te agyalágyult, hogy tisztességes, normális házaspár benyomását keltik! Az ifjú hölgy csupán elmagyarázta annak a sükedék, mogyoró nagyságú fejednek, hogy mi a különbség a kortyolgatás, és a tényleges notórius, kóros ivászat között! Ugye már te is kezded kapizsgálni? (egyik kezével a feje körül végez körkörös mozgást, ezzel mutatva, hogy a másiknak elmehetett az esze)

FLÓRA Én az egészből nem értek egy mukkot se! De ha te mondod Dórikám, hát akkor el kell hinnem!

DÓRA (megkönnyebbülve) Na, látod! Nem akarnak ezek bántani minket! Jóravaló népek ezek! Emlékszel még milyen kis cserfes kisasszony volt ez az Anna?

FLÓRA Már hogyne emlékeznék! De ki a fene az az Anna, vagy hogy is hívják?!

DÓRA Hát nem látod? Ott áll melletted! Nézd csak meg jobban! Nem emlékeztet téged is valakire? (erősen figyel Annára, gondolkozik)  

FLÓRA Csak nem az Irénke asszony kislánya? (döbbenet fut végig reszkető tagjaiban)  

DÓRA Dehogyisnem! Na, gyere velem, bizony-bizony édes Flórika neked aztán még sokat kell tanulnod, ha érteni kívánod a közgondolkodást!

 

(kiblattyognak csöndben)

 

ANNA Hát ilyet! Igaz könnyebb is nekik. Még elmondhatják valakinek becstelen, és alávaló titkaikat, mert ketten vannak! Félő, hogy nekem már csak te maradtál Kornikám! (gyengéden megsimogatja fejét)  

KORNÉL Ahogy mondod kis galambom! És ne félj! Én majd őrködök feletted, mint egy pallosjogú védangyal szüntelen.

 

(Szandra és Polla állítanak be, mindketten a húszas éveikben járnak, csinosak, és extravagánsak, mint korukkal is tüntetni szeretnének, és felhívni magukra a figyelmet)

 

POLLA Hát ti még fönt vagytok! Juj, de jó, hogy idejében jöttünk, igaz-e Szandrám?

SZANDRA Szerintem ezek már éber állapotukban is éppen annyira holdkórosok, mint mi!

POLLA Hát komolyan mondom, egy az egyben kizsigerelnek, alig állok a lábamon. Hogy itt mennyire jó idő van! Szinte az ember elfelejti egyetlen pillanatra azt a sok kellemetlen mellékhatást, amit az élet tartogat! Mondd csak Szandikám? Ki hozza be a bőröndöket? (Szandrához)  

SZANDRA Most mit nézel, mi úgy rám? Azt hiszed, ha még jobban kigúvad a szemed, akkor azok a bőröndök, majd a saját lábukon ide bejönnek?! Egy-kettő! Hadd lám! Hozd csak be! (kitaszigálja parancsolgatva)

ANNA Csak semmi kapkodás, ha kérhetem, úgy is fárasztó napom volt! S most ti is jöttetek!

SZANDRA Polla, Pollácska! Hát te meg hol vagy? Hozd csak, a csomagokat kérlek, hullafáradt vagyok! Talán itt… igen itt is jó lesz! Ugye tudjátok még nélkülözni kicsit a nappalit, ha nem gond? (mintha otthon lenne; leveti magát a kanapéra)  

ANNA Hát persze csak egészen nyugodtan (iróniával) Mintha, mi itt se lennénk!

POLLA (csomagokat cipelgetve, mint egy málhás, majd megszakad) Ne is zavartassátok magatokat, mintha itt sem lennék! Igazán elragadó egy lakosztály, mintha magam is királynő volnék!

 

(lehuppan a nappaliban az egyik kanapéra, ami most úgy fest, mintha egyedül rá várakozna)

 

SZANDRA Én Igazán nem is tudom, hogy mihez is kellene már kezdenünk, és egyáltalán kihez is kellene fordulnunk kettőnknek, hogy egyáltalán szociális segélyt kaphassunk? Pedig már mindent kipróbáltunk, amit csak elénk vetett ez a keserves élet! Igaz Pollácska! Neked biztosan több udvarlód is volt, mint mondjuk a Szakár Gizikének, nemde?!

POLLA Fogalmam sincs, kérlek, hogy mire gondolsz! (értetlenül felül a kanapén)

SZANDRA Hát drága tündérem! Bocsáss meg, hogy is szólíthatlak?

ANNA Anna vagyok, legyen elég most ennyi!

POLLA Mit nyüstölöd te folyton ezt az áldott angyali teremtést?! Ha beszélni szeretne ,egyszer csak megszólal, addig meg, jobb, ha békén hagyod!

SZANDRA Elnézést kérek, én csak szerettem volna beszélgetni, mert össze vagyok már zárva egy kicsit ütődött és habókos vénlánnyal, akiből kicsit kiveszett a beszélő szó! És mondd csak Anna lelkem! Hogy hívják a lovagodat! (kíváncsian fordul feléje)  

ANNA Engedjétek meg, hogy bemutassam az én szívem csücskét: Kornélt! Drágám gyere csak ide, így ni, egy kicsit közelebb, hogy jobban megnézhessenek ezek a bájos, elragadó hölgyek!

POLLA Csak a magad nevében beszélj, ha megkérhetlek, mert Szandikámat csöppet sem nevezném hölgynek!

SZANDRA Hát drágaságom, ha te már így magadban eldöntötted, akkor nem is tudom, hogy én egyáltalán mit is keresek itt? (egymás ugratásában merül ki szinte minden további tudományuk)  

KORNÉL Drága ifjú hölgyeim! Állok mindenben szíves rendelkezésükre!

SZANDRA Látod, te marha! Egy kis etikett, és lovagias udvariassággal a lányok többségéről még a bugyijuk is könnyedén lehúzható! Pedig a mostani korban, már lassan az is kimegy a divatból, hogy embereknek megmaradjunk, és ne válhassunk mosolygó idiótákká!

POLLA Nézd csak meg drága Kornél, hogy fogytam-e egyáltalán a legutóbbi diétás kardió edzésem óta? (karcsú alakján a hasát tapogatja, mintha nem lenne megelégedve magával)

KORNÉL Drága hölgyem! Talán fáradjunk át az előszobába, ott van egy tükör, amiben nyugodtan, kényelmesen szemügyre veheti magát.

POLLA Mindenhová követlek egyetlenem! (elragadtatóan)

SZANDRA Ennek már az agyára ment ez a koplalós fogyókúra! Pedig egyetlen Pollám! Ha csak egy kis ésszel áldott volna meg téged a mindenható, akkor jó tudnád, hogy a fogyást nem lehet sem erőltetni, sem pedig saját szervezeted kárára kikényszeríteni! Még ilyet, ekkora balgaságot! Mondd csak hány éves is vagy? Harminc múltál, vagy öt? (folyamatosan csipkelődik)  

POLLA Igen is vedd tudomásul csajszikám, hogy a mai modernebb korban, sajnos az emberek többsége a külső alapján ítél! Azt hiszed, hogy nem vettem észre, amikor a múltkor is, amikor ott annál a hogy is hívják étteremben az egyik pasi kidülledő szemekkel mustrálgatta a finom dekoltázsomat? (megtapintja finoman a melleit, méricskél) Mért? Van ezekben anyag, ha az kell, nem?! Minden férfi galád, hiszen máson sem jár az eszük, csak ,,azon!”

SZANDRA Most mondja csak meg bátran drága Kornél, hogy mihez is tudnék még kezdeni én ezzel a magamutogató sport őrült nőszeméllyel, aki már most s fejébe vette, hogy étrend reformokat akar bevezetni az étkezéseink során? Kész vicc az egész! Hát egyébként is, mikor engedhettem én meg magamnak, hogy egy jó disznótorost ehessek főt káposztával, és jó sok krumpilval? Ez meg itt elkezd kondizgatni nekem! (megvakarja fejét)

POLLA Pedig csajszikám te is jobban tennéd, ha gondolkodnál a jövővel együtt, mert ahogy én már most látom, még egy-két hónap, és lassan a farmerodba sem fogod bele csúszatolni gyönyörű, kis popsidat!

SZANDRA Miért? Szerintem ennek a popsinak az égadta világon semmi baja sincs! Mit gondol drága Kornél? Maga szerint? (Odamegy Kornélhoz, két kezét a saját fenekére teszi, és élvezi a félreérthető helyzetet, hogy Kornél tétován megtapogassa) Ugye mennyire finom, bársonyos és puha? Hát mikor kap az ember, kérdem én ilyen minőséget?

KORNÉL Igaza van drága, ifjú hölgyem! Nagyon kellemes! (Nagyon elpirul, mert észreveszi, hogy valami illetlent csinált, gyorsan visszahúzza a kezét) Bocsásson meg drága Szandra, én voltam a hibás!

SZANDRA No, látod már te lány! (Pollához) Ezt nevezik illemnek, és udvariasságnak, amit a magadfajta sohasem fog kellőképpen értékelni, mert csakis saját magad érdekel!

POLLA Hát bizony! Tény és való ebben a mostani értelemben igen!

ANNA Akkor én most magukra hagyom a hölgyeket a nappalimban. Nyugodtan helyezzétek magatokat kényelembe, én addig megyek és lefekszem, mert elfáradtam! Kornélka! Kérlek, kísérj el, és búj velem az ágyba!

POLLA Ezt a romantikus felkérést ugyan ki fia borja tudná visszautasítani? (tükör előtt áll, mustrálgatja a hasát)

KORNÉL Engedelmükkel, akkor én megyek, életem párjához!

(mint aki hirtelen nagyon is feszélyezve érzi magát, elsiet)

 

SZANDRA Akkor Pollácska kedves, te addig, míg az ifjú pár kellemesen turbékolgat egyet, szerintem nyugodtan megvetheted az ágyat! Nemde?!

POLLA Mit képzelsz magadról? Nem vagyok én cseléd! Ha akkora a szád, miért nem veted be meg, ahelyett, hogy itt sertepertélsz itt körülöttem össze-vissza!

SZANDRA Hülye, korlátolt, kis tyúk vagy, vedd csak tudomásul! (átveszi tőle a lepedőt, és ágyazni kezd, megágyaz a nappaliban)

Látod édesem, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát! Biztos lehetsz benne tündérem, hogy nekem garantáltan jó álmom lesz, mert maximálisan kifogom élvezni a nappali adta kényelmi luxust! (fogja magát, és a szépen megvetett ágyba dől, egyetlen szabad helyet sem szánva társának)

POLLA Mondd csak Szandikám? Nem felejtettél el valami egészen aprócska, kis részletet? (erősen célozgat az ágyra, nem mondja ki, de minden rezdülése, és neheztelése jól kivehető arcjátékából)

SZANDRA Ha esetleg lettél volna annyira kegyes, és végrehajtod az adott feladatot a cél érdekében, amivel megbízlak, akkor esetleg meggondoltam volna, hogy magam mellé engedjelek! Így azonban… (széttárja karjait) Sajnos tündérem be kell, hogy érd a padló szolgáltatásaival!

POLLA De most komolyan Szandra! Mióta is vagyunk kebelbarátnők? Én ismerlek amióta a szomszéd kis vakarék kis srác lehúzta előtted a fütyülőjét, és kölcsönösen megmutatták egymásnak a ,,micsodátokat”! Hogy lehetsz ennyire stréber?!

SZANDRA Hát, kedveském! Majd, ha már te is legalább annyit éltél e földön, mint most én, akkor tökéletesen átlátod a dolgok összefüggéseit!

(Néhány pillanat múlva mintha meggondolná magát kisebb helyet szorít maga mellett mintegy leereszkedő kegyességgel)

De lásd, hogy nem vagyok én olyan sátán szolgája… nesze, remélem ez a hely elég lesz a számodra, különben is olyan cingár vagy te, mint egy bőregér! Alig eszel valamit!

POLLA Hát igazán köszönöm a nagylelkűségedet! Különben is azért vagyok sovány testalkatú, mert a pajzsmirigyeim nem működnek megfelelően! Ez kérlek alássan orvosi ténnyel is rögtön bebizonyítható!

SZANDRA Felőlem! Etesd inkább a hóhért! Még hogy… pajzsmirigy! Azt sem tud mi fán terem ez az orvosi szakszó?!

POLLA De igen, én tudom az igazat, mert voltam orvosnál is!

SZANDRA Hát persze édeském! Amikor megszülettél, azóta is ritkán hiszem!

POLLA Hiába gúnyolódol én akkor is tudom az igazat! (Átöltözik pizsamára, majd bebújik melléje, tiltakozásul a fal felé fordul)

 

(hálószoba, ágyjelenet; Kornél és Anna ágyukban fekszenek, és egymással beszélgetnek)

 

ANNA Végre kettesben! Senki sem zavarhat bennünket! Igaz, édesem? Még egy istentelen földrengés, vagy vulkánkitörés sem!

KORNÉL Egyetlenem Monser! Igazad lehet…

ANNA Harminc éves múltam Kornélka! Tudod, mit jelent ez remélem?!

KORNÉL Hát persze, hogy tudom, csak azt reméltem, hogy te leszel annyira szíves, és kicsit részletesebben is kifejted előttem, kérlek szépen. (esdeklőn)

ANNA Azt hiszem, hogy a biológiai szempontból olyan sok időnk már nincsen a biztos gólyavárásra, vagy tán igen?!

KORNÉL Bocsáss meg édes egyetlenem, de fogalmam sincs, hogy mi köze a gólyának egy asszonyhoz? Csak nem éppen most zajlik az Afrikába költözés? Csak nem elszalasztottam már megint egy újabb tudományos felfedezést?! Jaj, mindig a legrosszabbkor jön a hír!

ANNA (kedveskedőn becézgeti, cirógatja, babusgatja) No, de te kis rosszcsont mókuska! Hát mit szeretne egy kisasszony egy férfitől? Na, szabad a gazda! (sejtelmesen mosolyog huncuttul)

KORNÉL Azt akarod mondani Monser…

ANNA (sokat sejtető, fülig érő mosoly)  Pontosan!

KORNÉL Tudod már régóta szerettem volna én is egy utódot magam körül, csak mintha kicsit megijedtem volna az élet kiszámíthatatlan kihívásaitól!

ANNA Kornélka, kérlek, téged! Én elképzeltem a szerelmet, és azt, hogy a vágyak, és az ösztönök mindent átölelő, szenvedélyes mindenség-pillanatokban eggyé forrhatnak, és testet öltenek! S most, amikor az ünnepi percek egyikében teljes valómban fölkínálom neked ropogós, ifjú testemet te így viselkedsz?! Mondd csak?! Ki itt az igaztalan? (türelmetlenkedve)

KORNÉL Hát kérlek, kedvesem, semmivel sem szerettelek volna megbántani, vagy kellemetlenséget okozni neked, de meg kell értened…

ANNA Csak annyit mondj drága: Szeretsz-e még?! (könyörgő, fohászkodó hanggal)

KORNÉL Mindennél jobban a világon! (kicsit elszokott ügyetlenül csetlő-botló szerencsétlenkedéssel Anna ajkát keresgéli a sötét szobában, majd, amikor megtalálni vélte szenvedélyesen megcsókolja)

Nem is tudtam, hogy forró tested sokkalta hidegebb, mint egy lámpatest! (gyorsan szemügyre veszi; kiderül, hogy az éjjeli lámpát csókolta meg)

ANNA Szívecském! Én itt vagyok, és kitárulkozva vágyom rád izzó szenvedéllyel! (elkapja a nyakát, és szenvedélyesen magához vonja)

KORNÉL (még habozik egy pillanatig) Drága Monser! Ugye nem fog fájni, mert nekem… tudod… ez a legelső alkalom!

ANNA Hát kérlek, akkor mindent átölelő élményben lesz majd részed! Olyan ez, mint egy rítus, vagy mint egy titkosított beavatás, amiről csupán két beavatott ember tud!

KORNÉL (ügyetlenkedve átfogja, hosszan tartja karjaiban, míg Anna teste nem reszket a vágyak tüzében, majd megcsókolja)

ANNA Hát ez igen! Ez most valóban férfihoz méltó volt!

KORNÉL Drágám! Meg kell bocsátanod nekem, de szégyellem teljes valómat: kimerített egy ilyen felfokozott, és tudatosan éhes tevékenység! Nem vagy éhes?

ANNA Mit szólnál egy kis tejhez, és csokis sütihez?

KORNÉL Kedvesem te is nagyon jól tudod, hogy az orvos már most azt mondta, hogy édesszájú vagyok, és hogy vigyáznom illenék gömbölyded vonalaimra!

ANNA Nem baj! Nekem te így kellesz! Szeretni fogsz, ugye?

KORNÉL Hát hogy is mondhat ilyet?! Hát persze! Amikor önnel lehetek Monser, az olyan minden betöltő, egyszerre különleges élmény, mint amikor a védtelen, és árván kiszolgáltatott csecsemő anya emlőibe csimpaszkodik, mert egyedül az ő testét, az ő szellemét ismeri el magáénak!

 

Megtekintések: 13

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek