Életem során már minden lehetséges szerepet eljátszhattam Mikulás érkezésére várva.
Voltam áhítatos szívvel cipőt pucoló copfos kislány, … majd lettem krampusz, mások örömére. Anyukaként pedig, – ahogy csonka családban szokás – szakállasan Mikuláskodtam is.
Minden szerepben boldog voltam, mert örömöt adhattam másoknak.
Kicsiként buzgó igyekezetemet, hogy az ablakba tett ócska cipőm fényes legyen.
Később, hogy a szerepemet hitelesen adjam elő, ne csalódjon a publikum.
Végül – üres puttonnyal is – mindig én voltam a legboldogabb.
Néhány éve hatalmas ajándékot adott nekem Mikulás. Talán így köszönte meg sokéves igyekezetemet.
Rohantam, mint általában. A táskámban már ott lapultak a családomnak vett Mikulások. A Nyugati előtt, a latyakos lépcsőn ült egy férfi. Krisztus-arcú, szakállas hajléktalan. Nem kéregetett, csak nézelődött szelíden. Megtorpantam. Elővettem egy Mikulást, és felé nyújtottam. Meglepve fogadta el. Kék szemében könny csillant, majd félve nyúlt a kezem után..., és megcsókolta.
Nem alázatosan, hanem hálával, ahogy egy ember, egy férfi megköszön valamit egy nőnek.
Boldog volt. … És az voltam én is.
Ki tudja, hogy hány éve nem kapott elé vetett filléreknél, maradék ételnél egyebet... Köszöntötték-e személyes évfordulóin? Gyújtott-e gyertyát, csillagszórót az ünnepen? Kapott-e ajándékot..., és adott-e?
Nem tudom.
De azt igen, hogy ezzel a csekélységgel – a falatnyi Mikulással -, és az el nem utasított fizikai érintéssel, a lelkeink is megérintették egymást.
Őrzöm ma is szép tekintetét, … és ápolom az általam, és magamnak teremtett hagyományt. Mikuláskor – álruhában, fekete kabátos szőkeként – osztom a meglepetést, az örömöt, míg táskám ki nem ürül.
Illusztráció: Szent Miklós szobra, Gyergyószentmiklóson
A fotó másolásának engedélye:
"Én, a szerző, ezt a művemet ezennel közkinccsé nyilvánítom. Ez a világ minden részén érvényes.
Egyes országokban ez jogilag nem lehetséges. Ha így van, akkor:
Jogot adok bárkinek, hogy bármilyen célból, feltétel nélkül használhassa ezt a fájlt, kivéve a törvény által kötelezően előírt feltételeket." (Csanády fotó)
Hozzászólások
:)))) Jaj, Laci...:)))
Akkorát nevettem..., és persze bólogattam.
Természetesen a falmellékinek jobban örülnének, mint a csokinak.
De az az egy, az a Jézus-arcú ott a Nyugati lépcsőjén..., Ő kivétel volt. Neki a gesztus..., az emberi hang, és az érintés el nem utasítása volt az igazi ajándék. Nekem pedig az, hogy találkozhattam Vele.
Köszönöm, hogy betértél hozzám4 Nagyon örülök most is Neked! Ölellek szeretettel, Erzsi.
Egyszer megleslek, hogy csinálod.
Mekkora ötlet... bár úgy sejtem, a hajléktalanok a töltött Mikulást szeretik igazán, amiből sosem fogy ki a falmelléki. :)
Üdv. + pacsi: tokio :)