Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.
És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.
Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,
kiért sírtam fogcsikorgatva,
átkokat mormoltam szerelméért,
felmásztam volna a Himalájára
egyetlen őszinte csókjáért.
Mindig volt egy,
ki nevetve kikosarazott,
s volt ki sírva búcsúzott.
Mindig volt ki szeretett egem,
s olyan is, akit csak én szerettem.
Küzdtünk egymásért külön világban,
vágyunk magányt szült a valóságban.
Mindig volt egy,
kiért érdemes volt élni,
a sors keserűségét elviselni.
És volt egy kinek megfogadtam,
vele maradok holtomiglan,
de mégis szépen búcsúzott,
a hibás nem csak én vagyok.
Mindig volt egy,
kiért imádkoztam,
s volt kiért a pokolra szálltam.
Volt ki színes álmokat adott.
Láttam a kék madár szárnyalását.
S volt ki annyi fájdalmat hozott,
hogy vágytam létem elmúlását.
Most van egy,
ki hajdan elvarázsolt,
ki mindig megbocsátott.
De tudom, hogy jön majd
egyszer egy éjszínű angyal,
ki átöleli elárvult lelkemet,
s a végtelen létbe átvezet.
S ha majd a hangom elakad,
és tollam is árván marad,
mindig lesz, ki olvassa majd
a neten szétszórt álmaimat.
Hozzászólások
Mindig lesz...
Úgy legyen, kedves Péter!
Köszönöm kedves László valóban ennyi idősen ideje van az emlékezésnek
A múlt angyalain kellemesebb töprengeni - igaz Péter? Az éjszínű lélekmentőt csak akkor lássuk, amikor a hátunk közepét.
Gratulálok alapjában visszarévedő, de végül mégis bátran előretekintő lírai eposzodhoz!