Nagyító alól

[Paszternák Éva]

Hogy közöttünk minden a helyén legyen,
versrím, szótag, és persze az érzelem,
írom, s míg siklik a kezem a papíron,
az ünneplő ruhám zihál a mellemen,

nem mintha sírnám e borús mondatom,
könnyem az nincs, a szemgödröm befagyott,
mint északi hajnal bevakult fényekkel,
de jó volt hinni, hogy neked több vagyok!

Más, olyan igazi, csábos női lélek,
időben csavartam orrodba: félek,
tagadva űzted remegő illatom,

nagyító tükrök lógtak a plafonon,
és elkeveredtem az előszobádban,
hogy huzat legyek az üres teraszon.

[Paszternák Éva]

Köszönöm Irén, hogy elolvastad:)

[Paszternák Éva]

Köszönöm Laci a figyelmeztetést, és a képet is, majd vigyázok...

[Czinege László]

Talán jobban is jártál, hogy "huzat" formát vettél fel. A nagyítós-tükörplafonos emberkék szerintem valamilyen szinten aberráltak.
Különleges szonettet hoztál. Nyomasztó, felkavaró, vibráló gondolatok röpködnek benne csapongó, légies formában.
Gratula  ötös pacsi!

[Paszternák Éva]

Ennyire rossz?

[Bátai Tibor]

Jaj.