ALAPÍTÓ

Nógrádi anziksz




Hajnali homályban monitorba nézek,
képeken simogat naptestű emléked.
Patak hangját hallom, csordogál a Zagyva –
álomdallamokból üledéket hagyva.

Éjszakai láng – bár elparázslott hamu –,
élményt írt elmémbe Somoskőújfalu.
Lüktet a gondolat – bennem él a távol,
ringó messzeségben tested hívón táncol.

Lankás dombok, hegyek alakod formázzák,
eróziós erők félelmem formálják –
lávaként hömpölyög életem talaján –,
s bazaltbörtönbe zár – nélküled – a magány.



Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ
    Köszönöm a figyelmed druszám! :)
  • ALAPÍTÓ
    Erika, nagyon megtisztelő, hogy megmaradt néhány benyomás a darabomból. Biztonság kedvéért viszont feltettem a közelgő évforduló emlékére. :))
  • ALAPÍTÓ
    Évi köszi, hogy olvastad! Örül a véleményednek a szamuráj. :))
  • ÖRÖKÖS TAG
    Emlékszem erre a versedre, L. M!
    Nagyon tetszik! :)
  • ALAPÍTÓ
    Földim, köszönöm az értékest! Jó lenne azért visszapörgetni az elmúlt 1070 napot...
    Recupprooka :))
  • SZERKESZTŐ
    Bizony-bizony, szép emlékek, egy szép helyről, egy remek allegorikus versbe foglalva. Nem véletlenül került be a helyi lapba is :)
    cuppacsi :))
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum