Párából vett porból

[Péter Erika]

 

Talán mégis szeretsz,
szeretsz, mégis Isten,
mindennapi kenyeremet
megadtad ma is,
elnézted éhes vétkeimet,
hidegben meleggel
bélelted be lelkem,
így mehettem
üveghegyre,
majd azon is túlra,
kijutva kusza
ingoványból.

És lásd, bárhol jártam,
megtaláltam
így is a helyem,
így, gyökértelen,
mint fák kérgén virágzó,
egyetlenszer nyíló
buja bromélia,
ki csak párából vett
porból, fényből él,
s épp lila virágait
ontja, boldogan.
porból, fényből él,
- épp lila virágait
ontja, boldogan.

[Péter Erika]

Drága Krisztin! Nem erre a versre céloztam, hanem a SZEMREVÉTEL, KRITIKA rovatba feltett, Emlékráncok c. versemre. Azon szerintem van mit cincálni! :)

[Péter Erika]

Köszönöm, drága L. M!
Megszenved az ember minden cseppnyi boldogságért. Párából és porból élhet bromélia, de a fény elengedhetetlen számára is. Sötétben nem nyílnak virágok, még a hangafélék sem.
Örültem értő figyelmednek.
Puszedli! :)

[Czinege László]

Reméljük te gyakran fogsz virágozni ezután is kedves Erika! (No, nem az Erica carnea-ra gondolok.)
Ügyesen állítottad össze a versed két szakát. Az elsőben isteni és meseszerű dolgok történnek, igazolva, hogy jól jön a segítség. A második rész önerőt igénylő csodái viszont nem véletlenül valósulhattak meg.
Csak jó emberre jön az áldás... párából, porból, fényből.
Gratula + cuppacsi!